Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Mennyiért változtatnád a neved Gerolsteinerre?

Akik ismernek, azok tudják, hogy világ életemben irigykedve figyeltem a különleges nevű embereket, gyakran játszottam el a gondolattal, mi lenne, ha engem is Széchenyinek, Friderikusznak vagy mondjuk Wahornnak hívnának. Szerencsére sosem vitt rá a lélek, hogy megváltoztassam a nevem, bőven elég a reklámszakmának egy Fabríciusz és Geszti. Bár ha most Belgiumban élnék, lehet, hogy már rég Gerolsteiner lenne a vezetéknevem.

Az egyik vezető német ásványvízmárka marketingesei ugyanis azt találták ki a Gerolsteiner belgiumi bevezetésénl, hogy úgy verik bele a belgák fejébe a csöppet germános hangzású nevet, hogy egy különleges akciót hirdetnek meg. Azta belgát, aki először veszi fel hivatalosan a Gerolsteiner nevet a meglévő vezetékneve helyett egy szerény ajándékot, egy 911-es Porschét kap jutalmul.

Nálunk ez biztosan valami havernál landolt volna, aki az akció meghirdetése előtt kapott egy jó fülest, Belgiumban azonban nagyon profin vezényelték le a kampányt, aminek eredményeképpen hatalmas médiavisszhangot kapott a furcsa ötlet. Na ki veszi fel velem a leginkább egy alpesi műlesiklóhoz vagy egy osztrák partjezőhöz illő nevet, hogy druszák legyünk?

Címkék: online pia

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr56803588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tygger 2008.12.05. 09:43:27

gerolsteiner d. jelentkezem! stipi-stopi!

Cédrus 2008.12.05. 11:02:37

Szerintem ez nagy ötlet. Furcsa, hogy itthon még nem jutott eszébe senkinek. Mekkorát szólhatna egy Vodafone János, vagy egy Djuice István a Fókuszban:))

majomka 2008.12.05. 11:17:01

Szerintem meg csak jól kiröhögnék a szerencsétlen barmokat. Főleg ha később mondjuk felvinné az isten a dolgukat és mondjuk egy üzleti vacsorán Djuice Istvánként mutatkoznának be.
Reklámfogásnak tényleg tök jó, egynek, de sorban állni az anyakönyvvezetőnél, vagy kinél, szerintem száni.

cyber panka 2008.12.05. 11:17:50

rb
inkább hozzámegyek a nyerteshez és felveszem a nevét.
megemgedném hogy munka után értem jöjjön a Porscheval .)

kbanna 2008.12.05. 11:52:35

Remélem, nem gondolják komolyan. Pszichológiailag borzadály.

zed 2008.12.05. 11:55:52

Szerintem nem véletlenül 911-est adnak, valszeg az ihlet is tőlük jött. Asszem kb 1 éve hirdette meg a Porsche, hogy a Carrera helyett a saját neved is felírathatod a kocsi hátuljára ugyanazzal a cirkalmas fonttal. Egy németet már láttam is Sepp vagy valami hasonló hülye feliratú kocsiban. Kíváncsi lennék mennyien éltek a lehetőséggel.

cyber panka 2008.12.05. 12:02:56

Szerintem tök jó ötlet. nekem nagyon tetszik, Magyarország pont az az ország ahol szerintem simán megcsinálnák az emberek. még sokkal kisebb tétekért is. Sztem 1millió kp-ért bőven lenne jelentkező aki Tesco Dezsőre vagy Blikk Marikára iratná át a nevét.
Na és aztán, majd rászán még 2 napot és visszaváltoztatja

2008.12.05. 12:44:11

Hm. Szerintem itt lenne az ideje egy decens fake kampánynak! :-)

vanabi 2008.12.05. 13:31:41

Én azért bevállalnám az Ettore, Marcello stb. Ferrari nevet :-)

venuswoman · http://sorozatdara.blog.hu 2008.12.05. 18:52:37

jahh, szép dolog ez, de a homlokomra ne tetováltassam hogy L'Oréal - mert megérdemlem? (hát azt tényleg megérdemelném :P)

amúgy ne búsulj, a Reklám Buzi is nagyon szép, székely (?) eredetű név. nekem tetszik :)

Gerardus A. Lodewijk 2008.12.06. 12:46:25

Azért van angolul, hogy a vallonok és a flamandok is értsék? Vagy egyszerűen nem akart a francia meg a flamand szöveggel vacakolni a hirdető?
Egyébként csodálkozom, hogy csak most lépnek piacra Belgiumban, hiszen Gerolstein talán 30 km-re van a belga határtól.

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2008.12.14. 05:29:20

Ez a kapitalizmus kéremszépen, nem kellett volna visszasírni, de most már ez van, egymást szopatjuk orrba-szájjba: tanuljunk meg nevetni közben magunkon, ez a fontos, semmi más, miközben egyik kezünkkel a dzsungelkéssel hadonászva vérfürdőt rendezünk, közben arcunk, szemünk optimistán mosolyogjon!

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása