Végre egy működő magyar víruskampány!

Az utóbbi időben egyre gyakrabban vívnak egymással szócsatákat a különféle wannabe vírusguruk és önjelölt gerillaexpertek arról, kinek a vírusfilmje, gerillaakciója volt a legjobb, legötletesebb vagy éppen leghatásosabb Magyarországon. Amellett, hogy engem eddig igazán egy ilyen jellegű munka sem győzött meg, még soha senkitől nem kaptam se magánemberként, se addictosként linket, képet, videót vagy bármi vírusanyagot róluk, ami nem lehet véletlen.

Ennek az idilli időszaknak azonban tegnap egyszer s mindenkorra vége szakadt, mert egy pillanat alatt elárasztotta a netet a Pepsi víuskampánya, amelyet boldog boldogtalan küldözget egymásnak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy hosszú hónapok óta a tegnapi volt az első nap, amikor nem a Viagrától kaptam a legtöbb azonos témájú levelet. Négyen is szerették volna nekem megmutatni azt a kisfilmet, amelyet a Pepsi reklámügynöksége készített, hogy a More kampányába egy kis télapószagú életet leheljen. A vírusfilm apropóját a Télapó érkezte szolgáltatta, amit a készítők a gazdasági válsággal, valamint a Dexter című sorozat netes kampányában korábban ugyan már többször is látott, névbeírós ötlettel kereszteztek és egy kamu híradós bejelentkezésbe csomagoltak.

A végeredmény egy meglepően precíz, kifejezetten ügyes és humoros videó lett, ami már idáig is rengeteg helyről köszönt vissza a neten, és szinte mindenhol pozitív kritikákat kapott. Ennek oka egyszerű,  film tényleg vicces, az egyszeri júzer keze pedig az első mosoly után már indul is a 'Továbbküld' gomb felé, ingyen és bérmentve terjesztve a Pepsi reklámüzenetét. Nézzétek meg a filmet, aztán küldjétek tovább valakinek, hadd terjedjen ez a cucc, hadd lássák az emberek, hogy egy víruskampány nemcsak botránykeltéssel, hanem humorral is tökéletesen üzemel. Én a magam részéről gratulálok az alkotóknak, akik egy előre megbeszélt helyen átvehetnek tőlem egy baráti kézfogást.

Update:

Mint ahogy arra egy BAttila nevű nem túl kedves kommentező felhívta a figyelmemet, a fenti kampány sajnos fájdalmasan hasonlít - és akkor még finoman fogalmaztam - egy nem is olyan régi, Obama mellett kampányoló vírusfilmre. Tulajdonképpen szinte minden eleme megegyezik azzal, kezdve a kamuoldal felépítésével, a filmen futó feliratokon át a híradós bejelentkezésig. Sajnos nem ismertem korábban ezt a víruskampányt, amiért BAttila szerint egy lúzer vagyok. Nem tagadom, most végre nemcsak a Pepsi kampányáról, de rólam is kiderült az igazság. Ha valaki emiatt nem olvassa tovább a blogot, azt teljes mértékben megértem. Legszívesebben én se olvasnám, de nem tehetem, mert ha ezentúl csak írnám, akkor még az eddigieknél is több helyesírási hiba maradna a posztokban. Patthelyzet.

Update 2.:

Olvassátok el a kreatívonline cikkét, amiben a készítők és a megrendelő is megszólalnak, ráadásul egymás mellett látható a két layout, amelyek között szinte csak annyi az eltérés, hogy a tőzsde emelkedik, ezért zöld nyilat kapott. Íme egy részlet:
„A Soda ötlete teljesen on-brief, és a megvalósítás mindenképp igazolja az eredeti döntésünket” – mondta a Pepsi márkamenedzsere, Mikola Tamás is, aki elkerülhetetlennek tartja a vizuális hasonlóságot. „Az, hogy vannak benne más videókra hasonlító elemek, abból fakad, hogy ez is a perszonalizációra épít."

Címkék: humor vírus online

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr82808106

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: A Mini is perszonalizált vírussal jön | MiKVANNAK 2008.12.11. 18:11:42

[...] Bejött a Pepsinek a koppintott Obama kampány, a newsroom-os, perszonalizálható Mikulás viral spot a neten. Úgy látszik, mások is ebbe az iránya[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

superben 2008.12.07. 11:03:55

Én is küldtem tegnap valakinek. Tényleg profi munka.

Nakedape 2008.12.07. 11:07:46

én meg megkaptam, sztem az első vírusmarketing amit nekem küldtek (mármint ismerős). könnyesre nevettem magam

angelday 2008.12.07. 11:11:29

Nagyon jó munka lett, valóban. Az összes ismerősöm ezt küldi, már kicsit be is sokalltam tőle. Követelem, hogy a kivitelező cég nevét írjuk le!

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.12.07. 11:20:43

angelday
Csatlakozom, követelem, hogy a kivitelező cég írja ide a nevét, most!

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2008.12.07. 11:27:00

Sziasztok, bocs a linkért, de én két napja írtam erről, ráadásul megírtam, ki csinálta :)
onlinemarketing.blog.hu/2008/12/05/virusos_mikulas_vagy_mikulasos_virus

klarky 2008.12.07. 11:31:55

Természetesen megkaptam én is és valahogy nagyon jól is esett. Csak gratulálni tudok annak, aki ezt kitalálta, megcsinálta, összerakta.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.12.07. 11:35:51

Konrad, és akkor most a Soda Team a hunyó vagy nem?

pöffeteg 2008.12.07. 11:39:51

hang nelkul kezdtem el nezni a forumra belinkelt videot. mikor meglattam, hogy teljesen OFF, kezdtem huzni picit a szamat. az eleje megis viccesnek tunt. aztan leesett, hogy egy hulye reklam. es nagyon bosszus lettem, hogy a fontos kerdeseket megviteto forumunkat ilyennel teleSPAM-elte valaki. mert ez bizony az - ahogy az osszes virus marketing. semmivel nem jobb, mint szorolapot osztogatni - hogy aztan a szemetben vegezze.

hja, nalam amugy mindenki tiltolistara kerul, aki levelben fw-ot, reklamot vagy hasonlot kuld. ha pedig egy ceg probalkozik SPAM-mel, azt csipobol feljelentem az NHH-nal.

hulye vagyok-e, mert a neten tudatosan akarom hasznalni, nem pazarolva annak eroforrasait? mert szerintetek ki fizeti meg, hogy a szolgaltatonak a sok hulye level miatt uj gepeket kell vennie? es akkor meg ott van az, hogy az en idombol is elvesznek nem keveset. munkahelyen ezert tiltanam az ilyen feles levelezest. ha tudnatok, hogy pl. az onkormanyzatoknal dolgozok mennyi ilyet kuldenek. a levelezes 90%-a fw-okbol all.

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2008.12.07. 11:40:47

reklámbuzi: igen, ők a hunyók, azóta meg is lett erősítve.

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2008.12.07. 11:41:49

pöffeteg, te valamit nagyon furcsán nézel, attól tartok.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2008.12.07. 11:49:53

pöfeteg, orvoshoz kellene fordulnod.
Ez a film egyébként tényleg aranyos volt, eddig mindenkinek tetszett, aranyos. Az, hogy a végén ott a tepsi reklám, nem is tűnik fel.

Csath Geza 2008.12.07. 11:55:25

Ez mar kurva unalmas, helyette nezzetek meg ezt (eleg hatekony volt, mint azt az USA valasztasi eredmenyek is mutatjak):

www.cnnbcvideo.com/index.html?nid=6VwMeiyab7ikrAoPE.ftVjEwMDE4MzM-&referred_by=11700443-JkoqUBx

pöffeteg 2008.12.07. 11:56:11

felesegem marketingeskent dolgozik, igy szoktunk vitatkozni ezen. mivel te is szakmabeli vagy, igy megertem, hogy igy gondolod. valojaban annyira benne vagytok ebben az egeszben, hogy el sem hiszitek, mennyire utaljuk mar a reklamokat, amikkel teljesen el akartok lepni minket.

mint tudatos vasarlo is ellenzem a tomeges reklamozast. egy termek araban ugyanis benne van a reklamkoltseg is. ha versenykepesek akarnak maradni, akkor viszont nem adhatjak (lenyegesen) dragabban a termeket. ebbol adodoan az eloallitasi koltseget kell csokkenteni. ez elelmiszerek eseteben az alapanyagok silanyabb minoseget jelenti - tobb adalekanyagot.

a dolog erdekessege, hogy en tozsdei kerskedesbol elek. vagyis erdekem a fogyasztoi tarsadalom eltetese. en magam azonban nem abban elek. ilyen furcsasagokat produkal a vilag. :)

titkom 2008.12.07. 12:20:09

...engem kiakasztott, hogy egy barátom, laikusan, de mégis csak kiadta egy elismerem, hogy poénos, ám mégis csak büdös reklámért a mélcímemet...
Ezt kapta cserébe: yikes.tolna.net/hoax/index.shtml
...talán tanul belőle...

szkept 2008.12.07. 12:22:45

pöffeteg: te nem vásárolsz, nem fogyasztasz és ingyenélő vagy?
Látásból ismerek pár ilyen embert de azok messziről bűzlenek.

Szép munka a szpot, de miért kerültem megint fel megint egy olyan címlistára amire nem akartam?

A diesel háromikszes filmje nekem inkább bejött.

avc 2008.12.07. 12:36:47

a film és az ötlet jó, ha meg netán jönne pepsis spam ezek után, nem nehéz
1. leiratkozó mailt küldeni
2. kiszűrni

pöffeteg 2008.12.07. 12:46:11

OFF
szkept: vasarolok, de tudatosan, nem esz nelkul teszem. nem vagyok ingyenelo, valoszinuleg tobbet is adozom, mint te. amennyiben a tozsdek ellen van kifogasod: bet.hu/topmenu/kibocsatok/tozsderelepes/tozsdeelonyok/elonyok.html (bet.hu-s iras).
ON

reszemrol a tema lezarva. orulok, hogy vkinek tetszett a video. azonban jo lenne moge latni a dolgoknak. attol ugyanis, hogy vicces meg jopofa meg nem biztos, hogy hasznos. van errol egy nagyon jo kis iras itt: www.szepi.hu/irodalom/kedvenc/kc_043.html

Lemúr Miki 2008.12.07. 12:54:24

Szerintem erőltetett. Tényleg van élő ember a "szakmabelieken" kívül, aki ezeket a reklámokat továbbküldözgeti meg "ajánlja az ismerőseinek"?

Ronald 2008.12.07. 12:54:37


Emberek, tudjátok mi a röhej?
Hogy én is kaptam, tetszett is, egyet tovább is küldtem. De most jön a poén:

EZEKBŐL A HOZZÁSZÓLÁSOKBÓL JÖTTEM RÁ, HOGY PEPSI IS VAN A DOLOGBAN.
HA EZEKET NEM OLVASOM, AKKOR SOHA NEM JÖVÖK RÁ, HOGY AZT KÉNE IGYAM. NEM IS FOGOK !!!!

Na ennyit a gerillamerketing hatékonyságáról.
.

Mr_Master · http://pszichoblog.blog.hu 2008.12.07. 13:07:32

én is megkaptam... azt viszont szerencsére nem sikerült észrevennem, hogy ez egy pepsi reklám :)

e-state 2008.12.07. 13:08:06


Pár dolgot nem értek. Ha ez az ötlet fentebb - a blogger és a hozzászók által is - többszörösen bizonyítottan nem eredeti (finoman szólva), sőt, nem is szekönd, hanem ki tudja, hányadik hend, akkor miben is rejlik a nagyszerűsége? És miért éri meg a Pepsinek egy ilyenért pénz fizetni, bízva az "egy újszülöttnek minden vicc új" elvben, ahelyett, hogy eredeti kreatívmunkát vásárolna? És az ügynökség miért is ad el mások által kidolgozott, mások szellemi tulajdonát képező ötletet? Esetleg van nekik saját is?
Miben precíz és ügyes ez a munka? A már többször használt ötlet pontos lemásolásában? Én ezt nem hmorosnak, hanem nagyon szomorúnak tartom. És nem gratulálok. Végül egy kreativitással foglalkozó reklámszakmai blog nem tartja fontosnak azt, hogy az ötletek reciklálása ellen emeljen szót, hanem gratulál ahhoz?

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2008.12.07. 13:25:15

Szeretem a reklámelkerülőket, az a legszebb, hogy meg vannak (vagytok) arról győződve, hogy ti vagytok a többség, és benneteket tányleg nem befolyásolnak. Pedig a fentiek közül egyik sem igaz. Illetve de, ez igaz: szeretem a reklámkerülőket :)

elzee 2008.12.07. 13:25:36

megkaptam, tetszett, továbbküldtem...

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.12.07. 13:26:50

Ronalddal hasonlóan érzek kicsit, ugyanis mindamellett, hogy többször is láttam, nem tűnt fel nekem, hogy Pepsis gerilla. Ötletnek jó, végre nem egy unalmas, reklám-szagú, erőltetett valami, de a közvetlen hatékonysága megkérdőjelezhető. Persze a gerillának nem az a lényege, hogy közvetlen bevételt generáljon, hanem az, hogy beszéljenek róla, és tessék, itt vagyunk, és beszélünk róla. Ebből a szempontból (vagyis közvetve) tényleg hatékony volt.

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2008.12.07. 13:28:23

(Repülő Majom: ráadásul még le is írod, hogy kit reklámoz, mert eddig "nem vetted észre". Viccesek ám ezek a befolyásoló hatások, no...)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.12.07. 13:30:37

vazze

Ha valakiben annyi eredetiség sincs, hogy nagy betűvel kezd mondatot - ami köztudottan és többek által is bizonyítottan mások szellemi alkotása - az miért tartja fontosnak, hogy hozzászóljon?

bocs

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.12.07. 13:30:58

Konrád szavai is nagyon találóak, marketing inkább tudat alatt hat (BTL? :)) hat, így aki magát reklámkerülőnek gondolja (sokáig én is azt hittem magamról), sajnos sokszor nem az. Persze én inkább úgy vagyok vele, hogy mindent kipróbálok, és ami bejött, azt használom/fogyasztom, de gyakran az elmúlt rossz élményeket felülírja az, hogy "hátha most jobb lesz", mert egyszerűen valamiért (csomagolás, nyálcsordító reklám, stb.) késztetést érzek arra, hogy 1-1 alkalommal olyat vásároljak. Aztán a rossz élmény megint kitart egy darabig :)))

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.12.07. 13:32:58

Konrad · onlinemarketing.blog.hu 2008.12.07. 13:28:23
Na tessék :).
Persze hogy leírtam, hiszen a poszt szövegében benne van, innentől fogva én már nem teszek hozzá, és nem is veszek el belőle.

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2008.12.07. 13:36:36

RMajom, azzal, hogy leírtad, benned is jobban tudatosult, és a kommenteket olvasókban is.

Sofokles · http://sofokles.blog.hu 2008.12.07. 13:37:43

Konrád blogján is dícsértem a munkát, most is megteszem. Ami jó: működik a gerillamechanizmus, és végre nem úgy értesülök egy gerillakampányról, hogy fölkerül mindenhova, hogy mekkora SZAR, hanem úgy, hogy a barátaim küldik nekem, mert VICCES. Ami gáz, hogy semmi köze nincs a Pepsihez, azon kívül, hogy a végén odaraknak eléd egy logót.

mizrolist 2008.12.07. 13:45:13

Hmm. Én nem kaptam meg egyszer sem... sikertelen-e vagyok? :)

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2008.12.07. 14:19:35

Nekem is tetszett, szétküldtem egy csomó embernek. Hatásos:)

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.12.07. 14:34:00

Hmmmm, Konrad, Addict és a többiek!
Engedelmetekkel hadd végezzek el egy tesztet, mi mennyire hatásos, ráadásul ez könnyen mérhető is.

VEGYETEK SEMMIT, NE VEGYETEK SEMMIT, VEGYETEK SEMMIT, NE VEGYETEK SEMMIT! www.kutyushop.hu/semmi-p-172.html

Kíváncsi vagyok, mennyire fog nőni a látogatottság, illetve a vásárlás ennek hatására a következő 1-2 napon belül, illetve a következő 1-2 hónapban erről az oldalról (hosszú és rövid távú hatás, ismertség növekedése, stb.).

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.12.07. 14:40:31

Egyáltalán nem baj, ha valakinek nem tetszik. Én csak a saját véleményemet írtam le, nem kell vele egyetérteni.

pöffeteg
Valahol megértem a gondolatmenetedet, hiszen a a fajta reklámdömping, ami manapság körbevesz bennünket, sokszor nagyon terhes tud lenni, és számtalan negatív hatása van. Csakhogy a dolgok továbbra sem csak feketék vagy fehérek, és a reklámoknak sem csak negatív hozadékuk van, de ebbe most nem szeretnék belemenni, túl messzire visz, és teljesen parttalan vitát eredményezne.

Viszont az az elgondolásod, miszerint te attól, hogy tudatos vásárló vagy kívül állnál a fogyasztói társadalmon, ne haragudj, de megmosolyogtató. A tudatos vásárló is vásárló, még ha szkeptikusabban is viszonyul a reklámokhoz. Ha lemész a boltba mosóport venni, hidd el, hogy a te agyadban is ott ücsörögnek majd az információk, amiket a reklámok, barátok, ismerősök beleültettek, és hiába vagy meggyőződve arról, hogy te mindentől függetlenül, csak racionális elvek mentén hozod meg a döntésedet, amikor leemeled a polcról valamelyiket, ezeket a látszólag racionális értékítéleteket is nagyban befolyásolja a reklám. És ettől nem leszel se hülyébb, se okosabb, pláne nem a fogyasztói társadalmon kívül álló ember, hacsak nem te magad főzöd otthon a szappant.

zRg 2008.12.07. 14:41:54

nekem meg, sokakkal ellentétben feltűnt, hogy pepsi, de pont leszarom, nem iszok ilyen lónyálakat. és igen, továbbküldtem 4 embernek, akik thunderbird-öt vagy gmailt használnak, és pont leszarják a spammereket. na ennyi. egyébként meg dm-elek, betartva a reklámtörvényt, jóváhagyás alapján, és még soha senki nem küldött el az anyámba. szép napot.

pöffeteg 2008.12.07. 14:59:08

reklámbuzi: amikor vasarolni megyek, akkor mindig elolvasom, mit is tartlmaz az adott termek. mosopor eseteben mondjuk kisse nehezkesen mokodik, nem vagyok otthon benne, de pl. kitapasztalhato, melyik jo ar/ertek aranyu. vagy hitelesnek velt teszteket olvasok (oke, ez is egyfajta manipulacio, reklam sok esetben). elelmiszereknel konnyebb a dontes: elolvasom, mi van benne. vegyunk peldanak egy felvagottat: amiben azt olvasom, hogy sertesborke meg egy valag tartositoszer, adalekanyag van, azt a polcon hagyom. amiben szinhus es viszonlag keves adalek, azt megveszem. en meg annyira beteg is vagyok, hogy a csarnokban is kepes vagyok elkerni a kolbaszt, hogy megnezhessem a cimken levo osszetevoket! :) muszai termeknel osszehasonlitom a specifikaciokat, monitort bemutatoteremben megnezem, stb... tudatos vasarlonak lenni persze sokkal tobb raforditassal jar, mint reklam alapjan megvenni valamit. nem is mindenkinek van erre ideje, ezt alairom. persze a legerosebb, amit tehetunk meg mindig a fogyasztas visszafogasa. amerikaban pl. a valsag soran mar most sokan visszafogtak a fogyoasztasukat. olyanokra ebrednek ra pl., hogy "minek vegyek 3-4 evente uj autot, ha meg a regivel is ugyananugy eljutok munkaba?", "minek utazzunk a tengeren tulra, ha a sajat allamunkban is annyi felfedeznivalo van?". ezek persze nem tudatos vasarlok, de nagyon konnyen kieshetnek a reklamozok buvkorebol. az usa-ban ugyanis nagyon eros a tudatos vasarloi mozgalom. es le fognak csapni a lehetosegre, erre merget vennek.

sztem a reklam celja/kuldetese amugy az lenne, hogy megismertesse a jo termeket az emberekkel. ezt teljesen etikusnak is tartanam, nem lazadnek ellene. a baj az, hogy sokan bovlit reklamoznak vele, felesleges szemetet. vagy olyat allitanak rola, ami nem igaz - igy raadasul a tisztesseges hatranyba kerul. szomoru, hogy gyakorlatilag semmi kontroll nincs a reklamszakmaban. lenyegeben ez oda vezet, hogy a magamfelek nem X ceg termeket/reklamjat szoljak le, hanem az egesz reklamipart, amely az evek folyaman teljesen hitelet veszitette.

BAttila · http://www.cnnbcvideo.com/taf.shtml?id=1ZQTb4YUfoYDnYgE6kbTmzEwNTkwMjk1&nid=1ZQTb4YUfoYDnYgE6kbTmzEw 2008.12.07. 15:02:02

Csak Magyarországon lehet ekkora szám, ha valaki pixelre pontosan le tud koppintani egy sikeres és díjazott kampányt. A Pepsi meg egy looser (minden tiszteletem mellett), ha ezért ötlet és/vagy koncepciódíjat fizetett.
Az eredetit itt meg lehet nézni:
www.cnnbcvideo.com/taf.shtml?id=1ZQTb4YUfoYDnYgE6kbTmzEwNTkwMjk1&nid=1ZQTb4YUfoYDnYgE6kbTmzEwNTkwMjk1
De legalább a TV csatorna elnevezését ne ugyanarra a logikára gyártották volna le ...de hát ha valaki lop, akkor az megállíthatatlan.
Gratulálok a szerzők "ötletgazdagságához" és az ügyfelek tájékozatlanságához.

TW · http://www.cnnbcvideo.com/taf.shtml?id=1ZQTb4YUfoYDnYgE6kbTmzEwNTkwMjk1&nid=1ZQTb4YUfoYDnYgE6kbTmzEw 2008.12.07. 15:06:47

Na arról nem is beszélve, hogy ennek a blognak a szerzője is mekkora lúzer. Neki ugyanis hivatalból ismernie kellet volna az Obama vírust.
Eszem megáll. És még ajnározza őket. Remélem pénzért csinált magából ekkora birkát.

Na öreg, hiteles a blogod. Hajrá :D :D

pöffeteg 2008.12.07. 15:22:36

BAttila: sztem a hirdetot nem az erdekli, hogy eredeti-e, hanem az, hogy sikeres legyen. :) ettol fuggetlenul biztos, hogy tudta a hirdeto is, hogy mi a tenyallas. mivel a magyar netezok 99,9%-a nem ismeri az eredetit, igy tokeletesen eladhato maskent is. amugy meg lehet, hogy igy olcsobb volt: csak a jogot kellett megvenni, par modositassal keszen is volt, nem kellett leforgatni. az persze aggalyos, ha tajekozatlansag miatt egyedinek hisznek vmit, ami nem is az. uzletileg ilyenkor azt mondhatjuk, hogy a reklamugynokseg nagyon dorzsolt volt, hiszen 0 raforditassal elismertseget szerzett. etikailag azonban ez nagyon kinos.

pöffeteg 2008.12.07. 15:40:08

bocs, nem neztem meg elobb a videot. szoval leforgatni azert le kellett. ettol azonban a tobbi meg all. avagy lenyeg a hideronek, hogy sikeres legyen.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.12.07. 16:01:35

BAttila vagy TW vagy ki tudja még kicsoda

Először is köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet erre a kampányra, amelynek fényében a Pepsi mikulásos kampányát már valóban nehezen lehetne eredetinek nevezni. Én a magam részéről szomorú vagyok - nem, nem azért mert nem ismertem az Obama vírusfilmet, mert bár valóban ismernem kellett volna, de biztosan lesz még olyan kampány a jövőben is, ami valami miatt elkerüli a figyelmemet -, hogy erről az akcióról is kiderült, hogy egy hatalmas koppintás. Én idáig inkábbattól féltem, hogy egy nemzetközi cucc adaptálása fog majd kiderülni, hogy megkeserítse a szájízünket. Arra, hogy szinte mindenben egy másik kampány koppintása lesz, bevallom, nem számítottam. Így viszont, hogy ez ilyen rövid úton kiderül, kínosabb lesz az alkotóknak megmagyarázni a hasonlóságot, ezért már megérte megírni ezt a bejegyzést.

Azt a kárörvendő, gúnyos hangot, ami a soraidból árad nem nagyon tudom hová tenni, ezért inkább figyelmen kívül hagyom. Különös tekintettel arra a rosszmájú megjegyzésre, miszerint én ezért valakitől pénzt kapok, hiszen ez a szegényes vádaskodás már magában minősíti az íróját. További sok sikert a reklámszakmában. Hajrá! :D :D

e-state 2008.12.07. 16:44:53

RB: Örülök az önkritikádnak. Igen tisztességes dolog. Én nem neveznélek hibásnak azért, mert áldozatául estél egy ilyen szélhámnak. Hiszen a Pepsi márkatekintélye egyfajta biztosítékot jelenthetett mindazok számára, akik nem ismerték korábban az eredetit. Ki gondolná, hogy olyan szakemberek dolgoznak ott, akikre rá lehet sózni egy ilyet?
A témát illetőleg pedig végül is eljutottunk oda, amire a sokkal korábbi kérdéseimmel célozni bátorkodtam.
Azokhoz már csak egy megállapítást fűzök: az elfogadhatatlan reklámkészítői etikán(?) felül meg kell jegyeznem, hogy az eredeti, Obama témájú munka profi, cél- és célcsoport-releváns mestermű. A magyar izé pedig egy sajnálatos szakmai szellentés, amely egyetlen dolgot kommunikál a számomra: azt, hogy ma Magyarországon, a hét szűk esztendő idején is lehet ügynökséget üzemeltetni anélkül, hogy a kommunikációs stratégia fogalma legalább alapfokon ismert legyen a cég szakemberei körében. Hogy nagy márkáknál, a reklámozói oldalon lehet úgy dolgozni, azt eddig is tudtuk.

Drew 2008.12.07. 19:00:10

Battila azonos-e azzal a Batillával, akit Batillaként ismer a szakma.

páva vagyok hagyjatok repülni 2008.12.07. 21:11:36

Kedves RB!
A cégnél, ahol dolgozom, van egy ilyen mondás: "Steal with pride". (Jóval nagyobb cég a pepsinél)
Coco Chanel pedig azt mondta : "Az utánzás a legszebb bók".
Gondolom persze nem magyarul mondta. Ha jó, miért ne lehetne "ellopni"? Nekem nagyon vidám perceket szerzett, bár én is ismertem előtte a dexteres változatot. És a rokonaimnak, barátaimnak is, akik nem beszélnek angolul, és egyáltalán nem ismerték ezt a "receptet". Én pedig amikor megkaptam, gondoltam írni a Pepsinek, mert igazán felvidított.

gojszi 2008.12.07. 21:14:51

A munkahelyemem a főnöktől kezdve a takarítóig mindenki fogta a fejét, hogy ez mekkora jó ötlet. pff.
A sztori nekem bejön, csak nem tudom egyértelműen a pepsihez kapcsolni. Egy ekkora (!) koppintás szerintem vérciki, ami elsősorban nem a megrendelőt minősíti (merhát az ügyfél általában abból válogat, amit visznek neki...)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.12.07. 21:15:39

kerekbilincs
Sajnos itt nem a Dexteres ötlet lenyúlásáról van szó. Ha az Obamás filmet megnézed, látni fogod, hogy szinte mindent onnan nyúltak le. Design, alapötlet, kivitelezés, az egészhez "csak" a Mikulásos sztorit tették hozzá. Én nagyon mérges vagyok, csalódtam az egészben. Most megyek, és telesírom a fürdőkádat.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.12.07. 21:18:16

Na tessék, most, hogy ennyi negatívumot írtam a kampányról, búcsút mondhatok annak a hatalmas összegnek, amit azért kaptam volna, hogy írok róla. Afrancba!

t3Ch · http://hunt3ch.wordpress.com/ 2008.12.08. 09:53:56

Valakinek nincs oldaletöltési adata? Mert ahogy láttam gyakorlatilag egy hétvége alatt körbe szaladt Magyarországon és Mikulásra mindenki ezt küldte el a másiknak (plussz az exibicionstábbak kirakták iwiw, twitter üzenőfalra...) Szóval ütött szerintem. Még egy kérdés. Vajon hány embernek maradt meg a Pepsi és a videó kapcsoltat a fejében...

striker 2008.12.08. 10:45:16

OFF

TW:

Menjél mán a fenébe! Miért kellene hivatalból ismerni a naponta megjelenô több(tíz...száz)ezer reklámot? Fogadni merek, hogy 5 perc alatt találok olyan dolgot a te szakterületeden, amit te sem ismersz.
Szóval, vegyél vissza és ne legyél már ennyire megmondó légyszíves. Köszi.
Arról nem is beszélve, hogy a kommentedben a linken kívül egyetlen értelmes észrevétel sincs. Tanulj meg elôbb kommentet írni.

ON

fcuk · http://blog.lfsteam.com 2008.12.08. 11:19:13

Rb mellett szóljon, hogy bár a postban nem említette, azért már őt is zavarta a Dexteres vonal a 0. pillanatban, de szerette volna nem leoltani az első magyar, a célközönségben pozitívan lecsapódó gerillakampányt.

Rb, mostantól kezdve ellenkező esetig hallgathatsz az ösztönökre, és az update-ek az ügynökségek felé való elnézéstkérésekből álljanak, ha mégis eredeti lett volna a munka:D

Én sem tudtam az Obamásról, shame on me. Ultragáz, hogy majd' minden honi nagyobb volumenű kampányról kiderül, hogy valahol már bevált. Nem igaz, hogy olyan nehéz lenne kitalálni majd keresztülvinni 1-1 eredeti ötletet.

páva vagyok hagyjatok repülni 2008.12.08. 11:38:20

RB! Láttam, láttam, ami ugyan ez a recept, de nem ilyen viccesnek van kitalálva. Plusz, az elég öncélú és erőltetett, ez meg egyáltalán nem. Ez aranyos. Szerintem. De ha jól esik morgolódni, hát tessék. :)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.12.08. 11:55:19

kerékbilincs
Nem, sajnos most nem esik jól morgolódni.

TW 2008.12.08. 12:24:13

Utólag bocs a lúzerezésért. Csak mivel az én környezetemben mindenki kapott Obamát, ezért általánosítva azt gondoltam, hogy kb. országosan is nehéz volt nem kapni belőle. Főleg egy addictnak. De ezek szerint nem. A blog egyébként jó, csak tényleg nagyon fizetett hirdetésnek nézett ki a post. Mint egy szokásos kampányismertséget növelő, támogató jellegű gerilla PR kampány - fizetett blog, fórum, email, stb. Ha azt mondod nem adtad el magad, akkor elhiszem. Másfelöl viszont én is keserűséget érzek a hazai ötletteleneség miatt.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.12.08. 12:38:45

TW
Ami a posztból áradt, az az afeletti - mint kiderül alaptalan - öröm volt, hogy végre nálunk is összeszedte magát valaki, és összehozott egy olyan vírusfilmet, amit az emberek elküdltek egymásnak, és nem azért került szóba mindenhol, hogy arról beszéljenek, hogy mennyire szar, mint ahogy erre más vírusnak szánt akcióknál már volt példa (lásd Egyél hódot, védd a printert).

Engem is elszomorít, hogy ennek sem lehet felhőtlenül örülni, de az legalább annyira, hogy egy pozitív kicsengésű, talán egy kicsit túl lelkes bejegyzés láttán embereknek egyből az ugrik be, hogy ezt azért írta valaki, mert fizettek neki. Nincs harag, de ha belegondolsz ez legalább annyira kártékony jelenség itthon, mint a másolás.

MARBEN 2008.12.08. 12:41:16

A "vírus" része vitathatatlanul működött, akár eredeti, akár lopott ötlet volt, hiszen látjuk, mi lett belőle. Persze, hogy én is továbbküldtem 1-2 barátomnak, gondolva, hadd nevessenek egyet így péntek délután... De ennyi. A "marketing" részével kapcsolatosan már nehéz lenne eldönteni a vitát, hogy mennyire működött (hatott), de én is sokkal inkább szkeptikus vagyok, hogy ennek köszönhetően mennyit javult a Pepsi imidzse, s pláne, legördül-e ettől akár csak eggyel több korty Pepsi a filmen jót mulató torkokon. Az enyémen nem fog, pedig én is mosolyogtam rajta.

Sziebig Péter · http://www.klikkmania.hu 2008.12.08. 15:19:32

hozzám sem szoktak elérni a küld tovább dolgok, de ez egy nap alatt 6x csengetett

szubjektív szemüvegen át tehát hatékonynak érzem

cyber panka 2008.12.08. 15:49:02

én eléggé utáltam már amikor a 6. embertől is megkaptam de gondoltam hogy jól van ez így, kicsi ország, belterjes szakma stb.
a Dexterest ismertem ezért annyira hanyatt sem estem tőle, de ez hogy ekkora koppintása egy Obamás cuccnak hát az fejbe vágott.
szánalmas és borzasztó szomorú hogy még a layoutra sem volt igényük és ahíradó feliratait is lekoppintották.
annyira örülnék ha válaszolnának a készítők, hogy MIÉRT?
hogyan hagyhatták ugyanolyanra?

mczm 2008.12.08. 22:33:11

minden okosságot elmondtak már előttem, ugyhogy én csak annyit tennék hozzá/kérdeznék, hogy vajon miért most jött ki a "régi" Pepsi ezzel (Magyarországon)? csakmert én évek óta nem láttam semmit tőlük sehol, bár ezzel lehet egyedül vagyok (mondjon valaki valamit, semmi nem jut eszembe hirtelen), de ha láttam és ennyire nem emlékszem, az is jelent valamit. bááár, tavaly volt az az "én azt képzelem, hogy fabregas gitárral focizik az őserdőben és áhh" spot a tv-ben?
a lényeg, hogy furcsállom, hogy ha már ezer év után Pepsi reklám, akkor miért nem az új arculatú Pepsi jött (a Pepsi rebrandingről hónapok óta megy a vita), új logoval meg minden? ha már reklámoznak, miért erősítenek(?) egy olyan márkát, ami most alakult át? miért nem az új arculatot akarják nyomni? vagy ez nálunk csak évek múlva fog jelentkezni vagy mi?

titkom 2008.12.09. 06:24:12

...hmmm... még egyet a sok naív, "továbbküldős" emberkének az eredeti és a pepsi lopott reklámjához: az Obama kampánylevél feladásánál volt ám egy ilyen mondat:

"And don't worry—after your friends watch their videos, we won't email them again. And we'll never sell or distribute your email address or your friends' email addresses"

bonbonauta 2008.12.09. 10:57:08

RB!

Csak abban vitatkoznék evled, hogy Magyarországon nincs jó víruskampány. Én pl. ezeken halálra röhögtem magam, továbbküldtem és vissza is kaptam:

www.youtube.com/watch?v=wqsrhBAqk60

www.youtube.com/watch?v=LkySFLp9XHw&feature=related

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.12.09. 21:35:08

Asszem, egy kicsit hülyének vagyunk nézve. Részlet az kreatívoline cikkéből, amiben a készítők és a megrendelő is megszólalnak:
„A Soda ötlete teljesen on-brief, és a megvalósítás mindenképp igazolja az eredeti döntésünket” – mondta a Pepsi márkamenedzsere, Mikola Tamás is, aki elkerülhetetlennek tartja a vizuális hasonlóságot. „Az, hogy vannak benne más videókra hasonlító elemek, abból fakad, hogy ez is a perszonalizációra épít."
További részletek itt: www.kreativ.hu/cikk.php?id=23002

zsombor · http://kreativ.hu 2008.12.09. 23:31:08

@rb
köszi, épp kézi trekbekkeltem volna

gojszi 2008.12.10. 10:12:58

Tehát sikeres volt a kampány. Ez, mondjuk úgy: tök jó. Én mégsem találok kielégítő választ arra, miért hasonlít annyira az ál-hírportál és a híradó felülete az amcsi változathoz!

Komment Elek 2008.12.10. 12:16:58

Ok, akkor holnap fogom a Lürzerst, kiválasztom belőle a kedvenc hirdetésem, és ugyanarra az ötletre, ugyanolyan vizuálokkal megcsináljuk a következő kampányt. Miért is ne? Mukodni fog, vagy nem? Amúgy meg a reklámbuzikon kívül senki sem olvas Lürzerst. És egyébként is majd elmagyarázzuk hogy ez mennyire, de mennyire más mint az. És ha nem, akkor majd érvként jönnek nagy számok amikkel itthon mindig lehet ámítani az ügyfelet. Ja hogy hosszútávon hogyan hat majd a brandre? Esetleg rólunk ügynökségről milyen véleménnyel lesz a szakma? Ugyan már kérem. Ne legyünk szentimentálisak.

Perillustris 2008.12.10. 12:38:49

„A Soda ötlete teljesen on-brief, és a megvalósítás mindenképp igazolja az eredeti döntésünket”

Egyszerűen megvették a motort (liszenszet), semmi saját ötlet nincs benne. Ekkora hazugsághoz vastagbőr kell.

balta (az igazi) 2008.12.10. 14:49:11

Uraim, ha már mindenki kedvére pro/kontra elemezte a viralt, akkor érdemes kicsit elgondolkodni az adatvédelmi kérdésen is, mert az nincsen ám itt nagyon rendben. A küldő ugyanis nem te vagy, hiába a Te email címed jelenik meg felületen, hanem valaki más...

azigazivideki 2008.12.10. 16:03:15

figyi hé!
hát ha eccer már fabriciusznak is sikerült 1az1be (azt is elfelejtette a 'szakma', mára már előad, tanít), nekik mér ne sikerülhetett volna.
és még nagyon büszkék is rá! a kétmillióra.
de akkor is lopott holmi. helo!
kalodát, szégyenpadot nekik!
megmagyarázza, faszom.
na.

TW 2008.12.12. 16:30:19

Hogy legyen egy VALÓBAN jó példa is:
Nem lopott, magyar, perszonalizálható (és nem felirattal)
Ki-ki döntse el, hogy mennyire minőségi a Pepsihez képest.
(...bár nekem nem indult el, csak az "ezt másnak is látni kell" gomb után)
www.simanvallalom.hu (nem szóda, Arcus)
Bevágom a Kreatív Online fórumba is, hátha ott látja a Pepsi is.

Steve 2008.12.12. 22:57:46

Nem vagyok reklámos, és nem vagyok Pepsis, csak ma kaptam meg a levelet, de továbbküldtem többeknek, mert szórakoztató volt. Nem lettem tőle Pepsi termék addict, de nem is hiszem hogy ez lenne a cél.

Direkt tetszett hogy a Pepsi nem tolakodó, hogy a történetbe nem írta be magát, de a végén amikor továbbküldtem a reklámot nem lehetett nem észrevenni, hogy nem a Pepsiről volt szó.

Az meg gyakori hazai sznobizmus, hogy csak az lehet a jó amit itthon találtak ki és még csak előzménye sem volt.

Ezen az alapon Agatha Christie is csak egy szégyentelen koppintó volt, mert állítólag nem is ő találta fel a krimit és Andrew Lloyd Webber is plagizál mert nem ő találta fel a musicalt.

Kiváncsi vagyok a tisztelt fikázóknak a saját területükön minden nap forradalmi újításai vannak-e. Ha igen akkor valószínüleg legfeljebb a kávéházakban sikeresek, nem a szakmájukban/üzleti életben.

Az is gyakori hazai sznobizmus amit pöffeteg nyom itt, mellesleg őszintén szólva el sem hiszem.

Nyilván autóvásárlásnál utánanéz az ember ennek-annak, de nem hiszem hogy pöffeteg ha bármit vásárol akkor minden filléres fogyóeszköz vásárlást az összetevők, származási hely, iso tanusítvány elemzésével kezdi. Valószínüleg egy heti bevásárlás több napig tart nála. Nem beszélve arról, hogy véleményt kellene alkotnia arról is hogy melyik összetevőnek milyen a valódi hatása a többi összetevővel együtt szemben az összes többi termék összetevőinek együttes hatásával.

Steve 2008.12.12. 23:04:04

balta:

Te kéred fel a siteon hogy továbbítsák a leveled valakinek. AKkor mitől is nem Te vagy a küldő?

Ha postai levelet kapsz annak szerinted ki a küldője? A Magyar Posta?

Ötletgazda (törölt) · http://otletgazda-bt.5mp.eu 2008.12.16. 11:48:41

Az elmebaj egyik jól behatárolható megnyilvánulása, amikor valaki nem tudja az egyformát a hasonlótól, és a teljesen eltérőtől elkülöníteni. A fent nevezett filmeknek vannak hasonló, egyes RÉSZLETekben egyező, és más esetekben teljesen eltérő részletei. Nem minden egyforma mindennel, és nem minden ugyanolyan.

Sajnos vannak, akiknek ez egy teljesen értelmetlen, és érthetetlen bejegyzés. De hát éppen róluk szól...

Ha valami egyszer működik, azt csakis egy elmebajos akarja mindig mindenkor megváltoztatni. Azért megnézném azt a szakit, aki minden egyes "kreatív" munkájában olyan, és csakis olyan elemeket alkalmaz, amelyek még soha sehol nem voltak meg. Ilyen alapon minden egyes autóhoz kötelessége lenne a autógyárnak egy teljesen új, csakis nekem eladott motort kifejleszteni! Ehhez képes még a Rolls Royce is csak egy koppintós bóvlicég...

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Keress állást az addicton!

Ajánló

Friss anyag

site statistics