Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Durva óvszerkampány tinédzsereknek

Egy felelőtlen éjszaka története, hányástól hányásig. Nagyjából ennyiben foglalható össze a meglehetősen nyersnek és naturalistának szánt szpot, amelyet a londoni DLKW ügynökség készített kormányzati megbízásra abból a célból, hogy a fiatalokat rádöbbentse biztonságos szex jelentőségére, és az óvszerhasználat fontosságára. Amikor a tinédzserekhez szólunk valamilyen népnevelő üzenettel, mindig megvan az esélye annak, hogy ők ezt látva pusztán csak megrántják a vállukat, mondván na már megint okoskodnak a felnőttek.

A film épp ezért igyekszik a fiatalokhoz közel álló eszközökkel, klipszerű képi világgal, minimalista sztorimeséléssel és az alkoholfogyasztás naturalitsa vagy ha tetszik őszinte ábrázolásával hatni rájuk. Nem tudom, hogy sikerül-e, mindamellett nehéz úgy végignézni a durva jelenetekkel tarkított, visszafelé lejátszott történet, hogy ne gyakorolna ránk valamilyen hatást. És ez már fél siker. Forrás: scamp

Címkék: szex nonprofit

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr9804845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.12.14. 11:33:06

nem hiszem, hogy erre a filmre nem a szokásos vállrángatás érkezne

Perillustris 2008.12.14. 11:49:52

10 pontos.

(Ja, még kilenc kell:.......)

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2008.12.14. 13:22:16

És ha teherbe esett? Akkor mi van? Széjjel kell vagdostatni a dokibácsival azt az izét ami ott benn van. Vagy már vannak ilyen szerek is amit csak be kell kapni és akkor az megdögleszti azt az izét.
Aztán mehet tovább a bulizáááááááááááááááááás...
Ja és aki kritizálni meri a bulizósfiatalokat, azt ki kell végezni.

Richárd · http://probadolog.blog.hu 2008.12.14. 13:26:58

Gyakorlatilag ugyanez megy már magyarul, csak kevésbé durván...

Sofokles · http://sofokles.blog.hu 2008.12.14. 13:39:01

Szerintem is csak vállrándítás. Sokszor láttuk már ugyanezt kicsit máshogy.

a_tom 2008.12.14. 13:40:12

A vége lehetne jobb is. Alig látszik a lényeg.

Netremete 2008.12.14. 13:43:13

NA' most ebben mi a durva? A hányás? Ez egy mai tinit nem hat meg... Én a BANK disco közlében a Jókaiban lakom, szokásos jelenet, hogy 14 évest lányt ketten d..nak a kapuajban törött pezsgősüvegek között, holtrészegen... Meg "Ágimamam" is tudna, másélni arról, hogy hogy dugott fel a "barátja" bosszúból egy fiatal lányka (13) a hüvelyébe erőspaprikát... (B7 club)

Ennél sokkal sokkolóbb kel már, hogy elérje a legtöbb mai "bulizós" ingerköszőbén...

Ez nem amerika.

rougon 2008.12.14. 13:47:40

Szerintem egészen jól megcsinálták...csak ennek az idő viszzatekerős izének nem volt semmi értelme

nagyM · http://nagym.blog.hu 2008.12.14. 13:58:18

durva, de annál a vírusveszélyes, aids-es reklámnál ami nálunk megy/ment sokkal jobb.

iBKV 2008.12.14. 14:00:58

Beszéltek itt a sokkolásról és hogy semmi értelme. De van értelme, mert elgondolkoztat és ha legalább egy fiatalnak az eszébejut egy buli után, vagy akár egy átlagos napon, már megérte... Maga a reklám reserve módban is ötletes...

Netremete: Ezekkel a sztorikkal most Te vagy az öreg bölcs, olyan Frei Tamásosan, én megmondom a frankót. Ne légy nevetséges.

Egyben biztosan egyetértünk, ez a reklám jobb, mint a 'szárazon maradok az OB-val'....

Desert 2008.12.14. 14:01:00

Az élvezetes részét meg átugrották, nagyon reális, ez még vállrángatást se fog elérni...

nuart · http://nudeart.blog.hu/ 2008.12.14. 14:02:39

durva


már hogy 'endike' nick faszfejsége

prkl 2008.12.14. 14:29:11

@ iBKV 2008.12.14. 14:00:58

ez a reklam nem igazan reserve modban van, inkabb reverse

pazola 2008.12.14. 14:30:28

nuart · nudeart.blog.hu/ 2008.12.14. 14:02:39

Asszem pont a hsz lenyeget nem ertetted..

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2008.12.14. 14:30:56

Szerintem azzal kéne sokkolni őket, hogy egyszer majd vége lesz az iskoláknak és akkor dolgozni kell. Bár nem tudom hogy lehetne ezt egyszerűen megjeleníteni egy filmen úgy, hogy meg is értsék.

DrTraktoR 2008.12.14. 15:10:51

ezzel tényleg nem tudják sokkolni a tizenéveseket. ezt még én is kiröhögtem volna anno, nemhogy a mai fiatalok. ma meg csak a fejem csóválom. bár bízni lehet benne, hogy legalább egy embernek segít, de ez édeskevés.

attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2008.12.14. 16:02:24

egyáltalán nem dúrva.pont olyan,mint a mai fiatalok nagytöbbsége.csak a prűd,gyöpösagyú heteroszexuálisok tekintik a kamaszokat angyaloknak...és most akkor nem is írok a '"the age of concent"-ről..a kis ártatlankák..12 évesen elvesztik a szüzességüket.13 évesen teherbe esnek.tizennégy évesen cigiznek,isznak,drogoznak,15 évesen a nemibeteggondozóba járnak..everybodyblablabla..

Critmiss 2008.12.14. 16:53:37

Én mondjuk inkább azt a szlogent használtam volna, hogy "Respect yourself. Wear condom." Mert ez jelen formájában "Want respect? Wear condom" kicsit lepicsázós, és inkább a csajoknak szól szerintem.
Annyiból jó, hogy legalább a lányokra is hat, arra utalván, hogy nem feltétlenül a srác feladata óvszert venni, de azért kicsit erős ez így szerintem.
Bár lehet, hogy már annyira absztrakt lenne, hogy nem jönne át. De miért néznénk le annyira a fiatalokat, hogy még ezt sem tudják megérteni?

2008.12.14. 16:56:45

Ha a "use condom" felirat nem látszana, ember legyen a talpán, aki megmondaná, mit szeretnének mondani ezzel a reklámmal. Az ember inkább azt gondolná, hogy valami anti-alkesz próbálkozás. Ez így, ahogy van, teljesen hatástalan.

Jedlik 2008.12.14. 17:06:33

Elolvastam. Azt hittem jó lesz. Megnéztem. Alig értettem, mi történik. Ja, hogy hánynak benne. Ühüm.

.mano 2008.12.14. 17:14:39

ez sokkoló? Ezek még nem láttak még igazi szétcsapott szombat estét...

.mano 2008.12.14. 17:15:47

még nem még még, oops, még

Shadwell 2008.12.14. 17:21:25

Maradjunk annyiban, hogy kb olyan hatásos mint a drogprevenció...
Egyszer beszélgettem olyan emberrel(sör mellett :) ), aki egy állami intézményben (...) drogmegelőzéssel foglalkozik (ráosztották 3 éve!)
Viccből megkérdeztem, fel tud e sorolni tíz közismert drogtipust. 5-ig juttott,de ebból hatóanyag szempontjából kettő az egy.

Van olyan anyuka, aki a 14-éves lánya táskájába condomot talál, jól lecseszi. Előbb a szülőket kéne rendbe rakni.

Hm?

amitlatok (törölt) · http://amitlatok.blog.hu/ 2008.12.14. 17:45:55

Nagyon helyes ennél 10* durvább se ártana

Külföldi Viktor 2008.12.14. 18:35:27

sávszélesség híján megnézni épp nem tudom, de koton-aids viszonylatban alapos reklámgyűjtemény pro és kontra itten pl:
napielet.hu/napi/rovat/reklama/1389/mert_fogy_a_magyar
napielet.hu/napi/rovat/reklama/1434/kis_halal

páva vagyok hagyjatok repülni 2008.12.15. 15:44:36

Szerintem nem hiszik el úgysem, hogy "csak egy" alkalomból lehet baba. Sajnos nincs könnyű dolguk, ha csak egy kis kampányocskára futja felhomályosítani a fiatalokat. Szerintem egynek nem rossz. Gondolkodtam, mit csinálnék másképp, még nem jöttem rá.

udvardy · http://blog.davidudvardyphoto.com 2008.12.15. 21:29:42

ez pl. nálam már átüti a vállrángatós küszöböt:
www.barnardos.org.uk/what_we_do/children_in_trouble_campaign/children_in_trouble_online_ads/break_the_cycle.htm

ez is gyerekekről, de egy másik problémát jár körbe.

macskafaraok 2008.12.22. 01:19:47

Semmi kulonos, azt hittem a pialasrol szol,
p.s. : tudom, nem angyalok,

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása