Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Team Over

A Kreatív ma leközölte a szakmai körökben már egy ideje keringő hírt, hogy a team reklámügynökség bedobta a törölközőt, és január elsejével feloszlik. Néhány alkalmazottat átvesz a a Young, a többieket szélnek eresztik. Szomorú hír ez nemcsak az ott dolgozóknak, hanem az egész reklámszakmának, mert nem sok jót vetít előre a többi ügynökségnek sem. Ennek a kudarcnak nagyon sok összetevője van, én nem is mennék bele mélyebb elemezgetésbe, annyira nem ismerem a Team belső viszonyait. A lényeg, hogy az ügynökség rövid időn belül elvesztette nagy ügyfeleit (köztük a Magyar Telekomot és a Raiffeisen bankot), amivel lehetetlen helyzetbe került. Sokat elmond a magyar reklámviszonyokról, hogy a Team nem sokkal ezelőtt nyerte meg a K&H Bank kreatív tenderét, amiről azt gondolhattuk volna, hogy kihúzza a bajból az ügynökséget, de a bank a csiripelő madarak szerint végül olyan pénzügyi feltételeket szabott meg, amelyek mérlegelése után a Team inkább visszalépett a szerződéstől, és a harakiri mellett döntött. Én személy szerint nagyon sajnálom ezt az egészet, és minden teamesnek sok sikert kívánok a továbbiakban.

Címkék: ügynökség

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr81829516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

indapasssucks 2008.12.18. 12:54:01

tehát meló volt, csak annyiért nem vállaták be?ű

(höhö bazhatjátok az elsőzést)

sz_ 2008.12.18. 13:20:10

Ők csinálták az idióta Raiffeisen reklámokat?
Ha igen, akkor nem kár értük.

OkoskaTo:rp 2008.12.18. 13:25:08

A Raiffeisen és a rózsaszínek miatt is: nem kár értük.

anemic royalty 2008.12.18. 13:31:48

a cikk alatt pont egy Raiffaissen banner megy...

a sors fintora

dnd 2008.12.18. 14:19:44

"A Raiffeisen és a rózsaszínek miatt is: nem kár értük."
Okoska, azért voltak ott olyan munkák, amik miatt nagyon is kár értünk.
Üdv,
egy ex-teames

2008.12.18. 14:22:13

legszebb öröm a káröröm. : )

tiszadada 2008.12.18. 14:25:31

"Ők csinálták az idióta Raiffeisen reklámokat?
Ha igen, akkor nem kár értük."
Mindig örülök az ilyen épelméjű kommenteknek.
Ha ezt vesszük alapul akkor melyik az a magyar reklámügynökség amit nagyon siratnánk ha bezárnák? Tényleg melyik?
Csődbe megy Magyarország? Melyik is az a magyar?
az posztkommunista balkán banda?
ha igen akkor nem kár értük.

szintén ex-team-es

maydayray 2008.12.18. 14:31:02

srácok, én egyet nem értek: ha a legjobbak egyike volt, miért ment tönkre?

maydayray 2008.12.18. 14:31:43

srácok, én egyet nem értek: ha a legjobbak egyike volt, miért ment tönkre?

maydayray 2008.12.18. 14:33:38

sorry a dupláért, firefox...
hungrysignal: akkor ezzel most te is azt mondod, hogy az összes magyar reklámcég szart készít? vagy hogy azért csinál minden cég szart, mert ezt kérik?

nooob 2008.12.18. 14:34:15

aki azt gondolja, hogy egy reklámügynökség teljesítménye, rátermettsége a tv-ben leadott reklámokból lemérhető, az szerényen szólva is el van bolyogva vastagon.

Mindemellett most mégis ezen kategória alapján monodhatom, hogy jó volt a team. volt időszak, amikor a reklámblokk legszínesebb filmjeit ők csinálták. szellemes, érdekes, jó humorú reklámokkal szórakoztattak.
itt van pár:
team.hu/fooldal.php

tiszadada 2008.12.18. 14:38:19

maydayray azt szeretettem volna ezzel mondani amit nooob már le is írt. nem lehet ezt így megítélni és ezzel sok embert beskatulyázni, (főleg akik részt vettek ebben) és szakmaiságukat leminősíteni.

winston01 2008.12.18. 14:39:53

Őszintén kíváncsi vagyok rá, mi alapján kéne megítélni egy reklámügynökség tevékenységét, ha nem a reklámok alapján.

tiszadada 2008.12.18. 14:44:52

Winston01 dolgoztál már reklámügynökségen? Feltételezem nem. Remélhetőleg soha nem is fogsz. Amennyiben jelenleg is dolgozol valamelyiknél, hát azt kellene bezárni kurva nagyon gyorsan.

sz_ 2008.12.18. 14:52:42

@dnd és hungrysignal: a kérdésre nem válaszoltatok, de ezek szerint a ti kezetek munkája a Raiffeisenes idióta család.

A Raiffeisen ügyfeleként számomra volt kellemetlen minden alkalom, amikor véletlenül találkoztam a televízióban a munkáitokkal. Sajnálom, hogy elveszítettétek a munkahelyeteket, remélem azóta találtatok másikat.

Annak viszont örülök, hogy egy másik ügynökség talán nem húzza elő a kalapból újra az általatok megálmodott idióta családot. Nem értem, hogy milyen marketingesek dolgoznak a Raiffeisennél, akiknek nem tudtátok megmagyarázni, hogy ez az idióta család G-Á-Z. (Arra gondolni sem merek, hogy szerintetek jó volt és ezért gyártottátok belőle a rosszabbnál rosszabb epizódokat - ha így volt, akkor tényleg nagyszerű, hogy nem vagytok többé egy csapatként a Raiffeisen ügynöksége.)

chickenfucker (törölt) 2008.12.18. 14:52:46

köszönjük, a körültekintő és részletekbe menő válaszodat. most már mi nem kreatívok is tudjuk mi alapján ítélnek meg egy reklámügynökséget.

egyébként sajnálom hogy vége a teamnek...:(

maydayray 2008.12.18. 14:52:51

azért winston kérdésében van valami. egy futárt az alapján ítélünk meg, hogy milyen tempóban és mennyire egyben szállítja le a cuccokat, a reklámügynökséget meg a reklám alapján (bár ugye nem csak tv van, hanem nyomtatott sajtó is, web is, stb.) szóval? tényleg érdekelne, nem kötözködés.

nyekk 2008.12.18. 14:56:16

Ezek zúdítják ránk azt az eszméletlen mennyiségű fostömeget? A reklámok 90%-a együgyű, nyálas, agyatlan, hányinger, bicskanyitogatóan gyatra. A banki reklámok esetében ez az arány 99,9999% . (Mindíg a Macskafogó egyik aranyköpése jut eszembe róluk: "..Von Schwarz, maga akkor a legundorítóbb, mikor kedves akar lenni...") Juteszembe: A macskafogó alkotó gárdája pl. az kreatív volt (bár ennek a szónak mára már elég rossz a csengése. ). Ezek a reklámcégek kutyatők!

nooob 2008.12.18. 14:56:46

winston01
pl: a rendelkezésre álló szürkeállomány és emberanyag alapján.
ez egy szolgáltatással foglalkozó üzletág. tisztában vagyok vele, hogy ezt megítélni egy kívülállónak nem könnyű, nem is feltétlenül kell foglalkoznia vele, mégis, jól jöhet egy ötletekkel megáldott orvoscsoport egy még nem diagnosztizált betegség esetén. Amíg nincs más vakbelet műtenek. te meg nézed a tv-ben:)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.12.18. 15:02:46

Mindenkinek igaza van. Egy ügynökséget végeredményben az általa készített reklámok minősítenek, de figyelembe kell venni más körülményeket is. Például azt, hogy a másik oldalon van egy megrendelő a saját elvárásaival és szakmai tudásával (vagy annak hiányával), ami sok esetben azonnal agyonvágja az éppen készülő reklámot. A futáros példánál maradva a futárt is az alapján ítélik meg, hogy mikorra ér ki, de ha az ügyfél azt kéri, hogy a Deák térről úgy menjen a Hősök terére, hogy közben érinti a Csepel-szigetet, akkor nem lehet csodálkozni azon, hogy ha egy óra alatt teszi meg a 15 perces utat. Aki nem tudja, hogy az ügyfél kifejezetten kérte a kerülőt, az csak néz majd, hogy milyen lassú ez a nyomorult futárcég. Jó sánta a példa, de legalább érthetetlen.

LiberAll 2008.12.18. 15:04:06

Ahh, a raiffeisen reklámokat látva, valahogy nem csodálkozom, amúgy, ha olyan jó volt a csapat, a szakmabeliek szerint , akkor hol a lé az életben maradáshoz. Nem inkább az volt, a gond, hogy sok volt a "primadonna" és kevés a csapatjátékos???

chickenfucker (törölt) 2008.12.18. 15:14:08

a raiffeisen reklám biztos nem a team miatt olyan amilyen. az ügyfél azt mondta debil család kell a raklámomba mert a debil magyar azt majd jól megeszi. ha a kőművesnek azt modnom hogy ferdére húzza a falat, ferde lesz, mert enni kell adnia a kölköknek...

TH 2008.12.18. 15:17:34

Én mint a reklámszakmáról semmit nem tudó, csak azt tudom mondani, hogy szakmától függetlenül minden cég vagy ember vagy csapat megítélhető a terméke vagy munkája alapján. Bár a reklámszakmában szerintem nyilvánvaló, hogy a megrendelőt sokkal jobban minősíti, hiszen ő rendelte meg és ő fogadta el. Ettől függetlenül én, buta néző, a reklámcéget is a termékei alapján ítélem meg, mert mi alapján tenném? tök mindegy, mennyi okos ember ül ott, ha vackokat gyártanak. Én most megnéztem párat a honlapon levő filmekből, hát ezek rém gyatrák, már elnézést. A Tibi csokis-hipnózisos még elmegy, de a Raiffeisen, a T-com és a Sió...hát mit mondjak...

TH 2008.12.18. 15:18:24

chickenfucker 2008.12.18. 15:14:08
Igen, ez elég egyértelmű sztem is, hogy a bank volt ott a fő hülye.

pan77 2008.12.18. 15:18:38

A társadalom nagyobb részét azok alkotják, akiknek ilyen debil módon kell reklámot csinálni... sajnos.
Sztem a jó reklámügynökség ismerve, hogy olyan reklámot tud csinálni, amiből a megrendelőnek mérhető mennyiségű megrendelése/eladása keletkezik.

nyekk 2008.12.18. 15:20:29

chickenfucker 2008.12.18. 15:14:08 Ha meg valaki a megbízó kotonfoltzó susztere, szartupírozója, akkor nem kellene kreatív köntösben primadonnáskodni. Az iyen (jóesetben) gyenge szellemi segédmunka. Nem több, mint a pincér, a fodrász stb... És nem is érdemel magasabb jövedelmet.

winston01 2008.12.18. 15:21:18

Reklámbuzi válaszát köszönöm, meggyőzni nem tudott, de legalább értelmes volt.

A többiek pedig megerősítették a szakmájukról bennem és a többi kívülállóban kialakult képet. Elgondolkodhatnának azon, hogy a ők olyan űberfasza dolgokat csinálnak, akkor vajon azok, akiknek a reklámok szólnak, miért nem veszik észre, hogy azok milyen kurva jók.

winston01 2008.12.18. 15:24:19

A kőműveshez: ha megépíted úgy, és rádől, le is csuknak.

TH 2008.12.18. 15:26:01

pan77 2008.12.18. 15:18:38
"Sztem a jó reklámügynökség ismerve, hogy olyan reklámot tud csinálni, amiből a megrendelőnek mérhető mennyiségű megrendelése/eladása keletkezik."
Hát ja...de azért ha ezt megfejelik azzal, hogy a reklám színvonalas, szórakoztató stb., akkor meg még jobb munkát végeztek szerintem.

dozen 2008.12.18. 15:57:42

Jaj, a végén még kiderül, hogy a kreativnak semmi köze a sok idiótuzmushoz... akkor viszont mi alapján választ ügynökséget egy cég? Teljesen mindegy kihez megy, ha úgyis azt kell csinálni amit ő akar. A nézőnek is teljesen mindegy milyen a reklám, csak minél egyszerűbb legyen a hüjéjének...
Ez nem így van... gondolom a team-nél is jól értették a szakmájukat, mégsem tudták elmagyarázni az megrendelőnek, hogy a családosdi egy barámság - az ő dolguk lett volna bepozicinálni a bankot és szó szerint lebeszélni őket a saját ötleteikről. Egy jó ügynékség meg tudja győzni a megrendelőt... és ezzel egyött a többség befogadót is arról, ami szerinte (a szakmaiságot figyelmbe véve) jó. A megrendelő és a fogyasztó csak választ.

BushDoctor 2008.12.18. 16:13:10

dozen : az üzlet nem igy müködik. A megrendelő az úr. Ha a főnök rózsaszin apró egereket akar, hogy száldossanak és közben nyávogjanak, "mer' az jó" és ezért fizet, akkor az lesz.

nem a ketrec rázza a majmot, ébresztő.

nooob 2008.12.18. 16:16:05

winston01 2008.12.18. 15:21:18
nem az a cél, hogy neked kurvajó legyen. majd, ha egymagad eltartasz egy márkát, akkor olyan reklámot fogsz látni a tv-ben, ami csak neked készül, a te szórakoztatásodra. menni is fognak hozzád a kutatócégek, hogy a véleményed kérjék a fejlesztésekhez. Addig viszont meg kell osztoznod a többiekkel. A szájbarágós ötlettelenség a legtágabb keresztmetszet.
www.topshop.hu/index.asp

Runciter 2008.12.18. 16:16:23

"A futáros példánál maradva a futárt is az alapján ítélik meg, hogy mikorra ér ki, de ha az ügyfél azt kéri, hogy a Deák térről úgy menjen a Hősök terére, hogy közben érinti a Csepel-szigetet, akkor nem lehet csodálkozni azon, hogy ha egy óra alatt teszi meg a 15 perces utat."

Most akkor vagy az van, hogy csak a Teamnek voltak kerülőutat követelő ügyfelei, vagy ők nem tudtak ehhez igazodni. Ezen lehet szomorkodni, csak sajnos ez nem művészet, hanem meló. És ha nem érett a piac a zseninkre, akkor meg kell érlelni. Vagy mást kell csinálni.

Runciter 2008.12.18. 16:18:54

A félreértések előtt: nagyon sajnálom a munkahelyüket elvesztőket.

nooob 2008.12.18. 16:28:43

TH 2008.12.18. 15:26:01
ilyen is volt:
ügyfél beválogatta az ügynökséget egy tenderbe. nem titkolta, hogy szimpatikusak a munkák, amiket készítünk. régóta követi a termést. most náluk van ügynökségfelvétel, próbáljuk meg. megnyertük. juhhé!
első metting: jó, jó, de nekünk nem kell olyan vicces, jópofa, eredeti.
Két héttel később én is kipróbáltam. Elvettem feleségül Naomi Cambellt, azóta is a konyhában mosogat.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2008.12.18. 16:33:57

noob - és a topshop linkért mit kapsz?

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.12.18. 16:34:36

Nem tudom. De nekem nem jutna eszembe egy olyan reklámügynökséget megbízni, amelynek jelenlegi munkáit inkább gyenge színvonalúnak tartom, mint jónak. Nem hiányzik egy olyan csapat munkája ami eddig inkább zavart, mintsem szórakoztatott.

Sem fogyasztóként, sem megrendelőként nem tartanám jónak a Team munkáját, ez pedig akkor is lesújtó vélemény, ha elfogadom, a csapat kreativitást eddig fel nem villantó kreatívjai pl. hihetetlen kvalitásokkal rendelkezőknek tartják magukat.

Sokat mond el, mit tartanak érdekesnek, kedvenc munkáknak.

Szerintem egyáltalán nem igaz, hogy a többségnek ilyen színvonalon kellene reklámot készíteni: A nagy többség ugyanis elkapcsol a reklámról. A cél az, hogy a reklámról ők ne elkapcsoljanak, hanem a reklám őket is befolyásolja.

Van egy olyan réteg amire szinte bármilyen reklám működik.

És van aki látott igényes reklámot, és nem szereti ezt az igénytelenséget.

Egy reklámügynökség egyik legfontosabb erénye, mennyire tudja a másikat meggyőzni. Akár a reklámmal a közönség tagjait, akár a megrendelőt egy tárgyalás során. Menyire tudja a saját szakértelmét értékesíteni. Amikor saját magát kell reklámozni, rá kell vezetni a megrendelőt a jó megoldásra stb.

Aki ekkor sem tud senkit meggyőzni, a munkáit nem tartja a közönség különösebben kreatívnak, szórakoztatónak, azt joggal illeti kritika.

Tudod egy PPC kampánynál is lehet mérhető mennyiségű eladás... És lehet ennek a 10*ese. No meg lehet olyan, hogy a 10*es mennyiségű eladás mellett valamennyire sikerül brandet is építeni ami később hasznos. Akkor melyik volt a jó?

Kicsit furcsának érzem, hogy a Team úgy adja elő, hogy ők mennyire jók és értékesek, hogy a közönségnek nagyon nem fognak hiányozni, a megrendelőik sem tartanak ki mellettük (vajon miért), a mgfrendelőkre mutogatnak mert a megrendelő felé sem tudnak egy szakértelmet képviselni egy ötletet eladni, és a kreatív munkáikból hiányzik a kreativitás.

Bizonyára amikor a saját szolgáltatásokat kellett volna "eladni" és saját magukat kellett volna megismertetni a lehetséges megrendelőkkel annál a kampánynál is a megrendelő volt a hülye.

nooob 2008.12.18. 16:34:59

sztem nem kellene összekeverni a 2 dolgot.
1. team over (akármiért) sajna őket
2. jókreatív is csinál szart (bármikor) de leginkább pénzért:))

nooob 2008.12.18. 16:35:58

Lesley · 8ker.blog.hu/ 2008.12.18. 16:33:57
pszt! felezünk:))

nooob 2008.12.18. 16:36:29

Lesley · 8ker.blog.hu/ 2008.12.18. 16:33:57
ezert sajna mar nem adnak Nobelt:)

nooob 2008.12.18. 16:43:05

úgy tűnik a cél közös:
reklámgyártók szórakoztatnának.
reklámnézők szórakoznának.

akkor miért mégse?

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2008.12.18. 16:54:57

Csak ismételni tudommagam: www.kreativ.hu/forum/hozzaszolasok.php?id=1260

Inséges időket élünk. Az ügynökségek bevételből élnek. Bevétel meg az ügyfelelktől jön. Számos - elsősorban nem "One-stop-shop" ügynökség a szervezeti struktúrába beillesztett olyan (szak)embereket (stratégiai tervező, üzletfejlesztési igazgató-new business director), akik szenzitív piacismeretük, tudáskészletük okán hozzájárulhatnak az ügyfélkör megtartásához, vagy bővítéséhez.

A new business directorok szerepe jelentősen felértékelődhet mostanság. Volt már egyszer a Kreatívban egy körkérdés velük kapcsolatban. Érdemes lenne egy keresztmetszeti kutatás keretében feltérképezni, hogy mostanság a jól bevált ügyfélszerzési- ügyfélkörbővítési metódusokon kívül vajon mivel bővítik-e szakmai repertoárjukat. Hogyan járulnak hozzá a túléléshez.

S egyáltalán a potenciális ügyfél megszerzésének milyen útjai ismertek a hazai üzletfejlesztési igazgatók körében.

???

S-Works 2008.12.18. 17:39:50

Ha tudnák a nézők, hogy mennyit kell harcolni az ügyféllel, a nagyokos marketingesekkel, akik okoskodnak és szakértenek, majd tetszik-nem tetszik alapon bírálják az ügynökség munkáját és saját izlésükre szabják a reklámokat, máshogy ítélkeznének.

A bankok meg elvárják, hogy ingyen dolgozz nekik, mert ők nagy ügyfelek és jól néz ki a portfóliódban.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.12.18. 17:45:51

nooob: Döntően a hazai reklámszakma szempontjából érdemes 4 időszakot elkülöníteni.

1. Rendszerváltás előtti időszak: "Cipőt a cipőboltból"

2. Átmeneti időszak. Sokminden nincs még eléggé szabályozva. Van product placement, van dohányreklám, nincs viszont a film megszakítva, akadnak nagyon emlékezetes produkciók. Lásd: Müszi

3. Sokmindent szabályoznak, a maradék hirdető a mennyiségre törekszik nem a minőségre. Nincs meg a megfelelő reklámkultúra, a reklámügynökségek sem tudják eladni a megoldsaikat. Ráadásul sokszor a németeket másoljuk, ami nem jó példa.

4. Idővel majd kialakul valami...

dnd 2008.12.18. 17:51:21

Félreértések elkerülése végett.
Én arra utaltam, hogy nem CSAK az általatok szarnak tartott munkák (jelen esetben a Raiffeisen-család) alapján kéne megítélni az ügynökséget. Ha már méricskélünk, oda kéne tenni a mérlegre pl. a Többet kéne beszélgetni-t, a hajósandrásos tibi kampányokat, a cool nyulat, a pirospólós adsl-csávót, Nagy urat, a "téonlájn, gratulálok"-ot, és még egy csomó más munkát is.
(Egyébként a Raiffeisent nem én csináltam, viszont sokkal szarabbakat csőstül. Amelyik kreatív ezt nem ismeri be magáról, az vagy hazudik, vagy kurva nagy szerencséje van.)

stikasz_1 2008.12.18. 18:19:49

Nagy úr? Pirospólós ADSL-csávó? Cool nyúl? Fel se tudok ilyet idézni. A téonlájn gratulálok egy szép nagy kerek nulla volt, a többet kéne beszélgetni meg alig értelmezhető. Ács Mihály is borzalom volt. A Raiffeisen sorozatból például a stipistopi sikeresen elérte az "azonnal elkapcsolok ha látom" státuszt nálam. És mindez egy "jó" ügynökség pár munkája.
Egyébként meg az ügynökség géniusz, de mindenki más körülötte hülye megközelítés nem szimpi. Ha egy szobafestő referenciaként mutatja egy munkáját, ami ugyan foltos és csúnya, de közli, hogy a megrendelő akarta a szar melót, akkor miért hinném el, képes okos megrendelőnek jól dolgozni?

TH 2008.12.18. 18:23:59

dnd 2008.12.18. 17:51:21
Én írtam, hogy a tibi csokisak nem olyan rosszak. Ettől függetlenül a TEAM saját oldalán bemutatott reklámjainak többsége ultragáz. Elég szomorú, hogy belepofáznak olyanok, akik nem értenek hozzá. Ha én valaha cégvezető lennék (hehe), és reklámokról döntenék, akkor leülnék beszélni egy céggel, hogy alakítsuk a cégprofilt, milyen jellegű reklámokat tartanának hasznosnak, és igyekeznék hallgatni rájuk, és nem a saját ízlésemet követni. Ergó szabad kezet kapnának, hogy bebizonyíthassák, hogy értenek ahhoz, amit csinálnak. És ha az eredmények őket igazolják, akkor pláne minden OK. Minek belepofázni olyanba, amihez az ember nem ért? Hiába én vagyok a megrendelő, ha nem értek a reklámokhoz, akkor nem is én akarom kitalálni őket, nem???

stikasz_1 2008.12.18. 18:30:16

Hohohó, csak hát az ilyen nagy cégeknek van ám saját marketingesük is, akik jórészt ugyanolyan képzettséggel rendelkezhetnek mint az ügynökségi emberek egy része, szóval elvileg (elvileg!) nem hülye a témához. A T-Online nem a Kovács és fia Bt.
Vagy az ügynökségi szakmabeli az "okos", a nem ügynökségi meg a "nemokos"? Kasztrendszer?

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.12.18. 20:06:45

dnd: Az általad felsoroltak közül egyiket sem mondanám jónak, dde kifejezetten gyenge az van. A kedvenc reklámok kapcsán elmeséltem egy történetet. Angol, köztéri reklám, aminek nem az volt a célja, hogy eladjon újabb vonalakat, hanem az, hogy telefonálj, indíts hívást. A kampány működött, nagyon jól működött.

Ekkor elindult egy koncepció, lett idővel a többet kéne beszélgeni... Egy jól működő módszerből lett valami ami közel sem működött jól. Sem eredetinek nem mondanám (nem tudom mennyi jutott el hozzátok), sem a másolt kampánnyal versenyképesnek. És még finoman fogalmaztam.

páva vagyok hagyjatok repülni 2008.12.19. 11:35:32

A jó reklámhoz jó ügyfél is kell, meg összhang (jó account? jó főnökök az accountnak?) . Nekem az a benyomásom, hogy alig akad olyan ügynökség, aki nem a saját hátát veregeti, hogy milyen fasza, és próbálja hülyének kezelni az ügyfelet, meg hülyére venni a vastagon fogó ceruzával. Elég sok ügynökséggel dolgoztam, de ebből kizárólag egy design ügynökséggel és egy, a magyar piacon meghatározó szerepet betöltő digitális marketing ügynökséggel tudtam dolgozni. Ők viszont tudnak dolgozni és akarnak is.

winston: Ha hülyeséget kérnek, azt kell megcsinálni és kész. Önérzettel nem lehet a boltban fizetni. Legföljebb nem rakom ki a címoldalra, hogy milyen jó. Én tuti bevállaltam volna helyettük társadalmi munkát, amiben kiélhették volna magukat: itt lehet mérni a kreativitást is, valószínűleg szabad kezet adtak volna (tehát kiiktatva a "hülyeügyfél" komponens), és azonnal mérhető eredmény van az 1%-okból.. és még jól is néz ki a portfólióban.

ethan blow 2008.12.19. 11:36:01

nos, én például SOHA nem dolgoznék (dolgoztam már, azért tudom) olyan ügynökségnél, ahol a vezetőségben ott ülnek a magyar tulajdonosok is.
a munkájukat most nem ítélem meg, bár elég sarkos véleményem van a Raiffeisen filmekről (a printeket nem is említeném, kritikán aluliak, főleg a színes tenyérnyomos lett igaz Szuperinfo print), de magam is dolgoztam a Raiffeisennek, és szerintem amit most futattanak az még a debil családnál is gázabb, láthatatlan langyos szar, és nem TEAM-es munka már rég, lehet, hogy ez esetben tényleg az ügyfél az ostoba? van ilyen is, kétségtelen.
ellenben azt vettem észre, hogy érdekes módon minden tönkremenő cég tulajdonosgárdája pozitív mérleggel száll ki a sztoriból, drága autók, hi-style life, nagybetűs Élet, építkezések, drága ingatlanok (a TEAM pl miért is kültözött egy drágább irodába pár éve? taláncsak nem az egyik tulajé az a kis vityilló, és táncsak nem tőle bérli a cég? nem rossz, nem rossz...
tehát soha, de soha ne dolgozz olyan cégnél, ahol ott ül a magyar tulaj is, mert az előbb-utóbb nagyon ki fog veled baszni, lsd. akár Akció (ott is leépítések voltak, vannak, közben a tulajok magángéppel járnak országon belül és úgy költik a pénzt, mintha saját nyomdájuk lenne pl.), az Euro RSCG, ahol konkrét banánköztársaság-dikatatúra van, vagy az ex-TEAM, ahol pl Z4-es BMW-ből panaszkodnak a tulajok a szegény ügynökség pénzügyi nyomorára. hiteles.
ezünk van, az alkalmazottakat sajnálom, a tulajoknak meg úgyis mindegy, már tuti megvan a B-terv mindegyiknek.


aki meg itt annyit tudott hozzátenni, hogy köcsög reklámosok dögöljenek meg, az majd nézzen a tükörbe, mikor a jövő év első felében kikúrják a munkahelyéről, ahol valszeg átlagon felüli minőséget és mennyiséget teljesít, aztán írjon ide valamit, hogy azért rajta is röhöghessünk egy jót, mert nem a TEAM az utolsó megszűnő hazai cég, és nemcsak reklámügynökségek fognak eltűnni. a bankok autólízing részlegei épp mnost küldik anyjukba a széthajtott, karikásszemű kolegákat. örültök, srácok? jó hír, meg a kurva anyjukat? na, majd szóljatok, ha mnunkát kersetek, hadd szórakozzunk egy kicsit.

egygrafikus 2008.12.19. 13:46:47

Imádom, hogy olyan emberek, akik érezhetôen egy napot se dolgoztak még reklámügynökségen, hogy el tudják mondani mindenrôl a tutifrankót, mi a jó, mi a szar, mit és hogy kéne csinálnia egy kreatívnak...

R.I.P Team

(És mindenki drukkoljon, hogy nem az ô cége lesz a következô)

konzerv 2008.12.20. 11:04:00

Azért aki reklámügynökségnél dolgozik az tudja, hogy tényleg katasztrófa ügyfelek vannak. Nagyon ritka az hogy nem nyúlnak bele érdemben a kreatívba. Tender előtt azt hangoztatják hogy végre valami kreativitásra vágynak aztán amikor prezentálod neki a nem rossz ötleteket jó esetben kiválaszt egyet és elkezd gondolkodni, hogy lehet csinálni belőle egy nagy rakás szart.
Az a baj, hogy mindenki akinek a főiskolán vagy az egyetemen volt marketing tantárgya(nem kevés szakon van), azt hiszi ért a reklámokhoz. Sajnos nagyrészt ilyen "szakemberek" ülnek marketingvezetői székekben.
+ Lassan meg már ott tartunk hogy "mi fizetünk hogy dolgozhassunk". Ez is vicc.

mostjönatutituti 2008.12.20. 12:59:36

1. sajnálom a team-eseket
2. én megvédeném a Rafi gagyi családját, méghozzá azért, mert a; tökéletesen használta a corporate színeket (gyk. sárga-fekete) ami miatt minden egyes hirdetést nagyon könnyű volt beazonosítani (emiatt még a töredék (1/16) print felületen is képes volt megélni) b; egy időben (Emese előtt-riszpekt Laboratory) szerintem az egyetlen működő kreatív és kommunikációs platform volt a bankok között, mindenki beszélt róla és arra az insight-ra hogy az emberek nem értenek a banki dolgokhoz és ezért kicsit még félnek is a bankoktól ezért örülnek ha segítenek nekik, tökéletesen épített (még a szlogen is: Velünk könnyebb) c; és az hogy a család ennyire proletár lett, az annak köszönhető, hogy a bankok ennyire lefelé céloztak ebben az időszakban (ami ugye utólag nem tűnt olyan jó ötletnek, tudod subprime-válság, világválság... ilyenek)

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.12.21. 03:36:00

egygrafikus: Én azt tudom mondani, hogy nem a szakma ítél, hanem a piac. Ez a piac pedig ítélt. Lehet megmagyarázni a bizonyítványt, de attól azt még kiállította az élet. Lehet, hogy érdemes lenne tanulni belőle és változtatni azért, hogy az új helyen ne ismételjék a buktát a volt TEAMosok.

Nincs munka? Az eddigi ügyfelek hülyék, így a referenciáknál a nevek rendben vannak a minőség nem adja el magát? Nosza rajta: Lehet az üres időben hasznosat alkotni, ha az így elért referencia eléri, hogy kapjatok komoly megbízást értelmes megrendelőtől aki minőséget is vár el, de fizet is, akkor megérte. Az üresjárat nem éri meg.

Ha a referenciák olyanok amilyenek, és én nagy vagyok, de nincs szükségem jó reklámra, sokminden megfelel: Nálam is az a tárgyalás pozíció lenne: mit ér meg nektek a nevem a referenciáitok között? Ezt vonjuk le az önköltségből... Mert emellé leteszel máshol egy kiugró munkát, az a te jövődet alapozza meg.

Rafi gagyi család: Azonosítani könnyű volt, csakhogy az ismeretségi körömben pl. az volt a jellemző hatás, hogy az adott bank a kerülendő pénzintézetek közé került. Ezzel szemben Emese...

macskafaraok 2008.12.31. 11:32:09

Hat, biztos a gonosz bankok tehetnek arrol hogy bezartak... :)
Biztos sok volt a Jen alapu hiteluk... :)
Jesszus, bezartak, hat bezartak, MERT GONDOLOM VOLT OKA!
Pl. valamit szarul csinaltak...

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása