Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Veszekedő vak házaspár

Nem is olyan rég volt szó a blogon a MEH által szervezett esélyegyenlőségi kampány első darabjáról, a kerekesszékes állásinterjút bemutató reklámfilmről, ami itt a Rekámszemle rovatban az eddigi legmagasabb pontszámot kapta. A négy témát feldolgozó sorozat második darabja a napokban került adásba, és a vakok szemszögéből mutatja meg az egyenlőtlen bánásmód problémáját. A tapasztalt reklámrendezőnek számító Herendi Gábor rendezte film arra igyekszik rámutatni, hogy attól, hogy valaki vak, még ugyanolyan teljes életet élhet, mint egy látó ember. Éppen ezért, ha ránézünk, nem egy vak embert kell látnunk, hanem egy embert, aki mellékesen vak. Talán első hallásra jelentéktelennek tűnik a kettő közötti különbség, pedig ég és föld van a két szemléletmód között.

A filmben egy vak házaspárt látunk (ők a való életben is egy párt alkotnak), akik egy szép kerek veszekedésbe húzzák bele egymást, aminek a végén még egy tányér is repül a férj irányába. A film lényege, hogy bár sejteni lehet, igazából csak a végén derül ki, hogy itt egy vak párról van szó, így vezetve rá a nézőt, hogy ez az ő megítélésük szempontjából teljesen lényegtelen dolog. Ugyanúgy élnek, úgyanúgy éreznek, mint bárki más, mindössze annyiban különböznek látó társaiktól, hogy nekik eggyel több problémájuk van. Az, hogy a vakok nem a szánalmunkra, hanem a figyelmünkre tartanak igényt erős és jó gondolat, amit a film szerintem ügyesen visz át.

Én magam ugyan nem hatódtam könnyekig a sztorin, de volt olyan ismerősöm, aki azzal hívott fel, hogy az imént látott egy reklámot a vakokról, és még most is libabőrös tőle a karja. Az egyetlen apró problémám a filmmel az utószinkron, ami nekem egy kicsit zavaró volt. Ez a profi színészekkel, egy profi hangstúdióban felmondatott, kimunkált párbeszéd valahogy nem passzol a két szereplő gesztusainak esetlenségéhez, természetességéhez. Ettől még persze a reklám működik, készítői és - furcsa ilyet leírni, de - a MEH is dícséretet érdemelnek (főleg, hogy a múltkori esélyegyenlőségi kampánnyal szemben ezúttal már feliratozva adták adásba a szpotot), hiszen újra egy a hazai társadalmi célú kampányoknál átgondoltabb és igényesebb filmet sikerült forgatniuk. Ha nektek is tetszik, akkor mehetnek rá a négyesek és ötösök, ha viszont nem volt rátok különösebb hatással, akkor meg a miniatűr osztályzatok.

 

Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (4,7/5)

Címkék: nonprofit reklámszavazás reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr22829495

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: 2008-as top magyar reklámok | AZso.hu 2.0 2009.01.08. 07:00:29

[...]esélyegyenlőségi kampányából. Második lett a szavazatok alapján a[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

trixilw 2008.12.19. 10:36:18

K**va jó! És még egyszer: mindez társadalmi célmű, közpénzből készült reklám. Ez a sorozat a magyar színvonalhoz képest üt. Ilyeneket tessenek már csinálni!

freddo 2008.12.19. 11:05:00

Nagyságrendekkel jobb rendezés mint a kerekesszékes, bár a fordulatot a végén (ugye nem talált) egy kicsit szerintem még érlelhettük volna. Itt a rendező hozzátette a magáét, és erényei nem csak abban merültek ki, hogy nem vágta haza az ötletet.

ethan blow 2008.12.19. 11:08:29

Én a libabőrös nézők táborát erősítem ez esetben, igaz, amikor láttam, fogalmam sem volt az elején, hogy ez mi lesz, és talán épp ezért a végén kibaszottul nagyot ütött, amikor rájöttem a tévé előtt böfögve. Nekem nagyon tetszik. Jobban, mint a tolószékes, pedig az is tetszett, de ez sokkal emberibb, én személy szerint jobban tudtam azonosulni ezzel a megközelítéssel, bár mondom, a tolószékes is nagyon tetszett. A kivitelezésen mindig lehet vitatkozni a végén, szoktam is, de most nem fogok. Gratuláljunk a fogorvos úrnak, kezd jó rendező lenni. Kár, hogy a tolószékesre ötöst adtam, mert erre most nem tudok hatost...

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.12.19. 11:40:14

Íííí, azért azt nem mondanám, hogy a szinkron gagyi, - mint ahogy az indexes ajánlóban szerepel -, épp ellenkezőleg, túlságosan is kimódolt, ami nekem nem passzolt annyira a jó értelemben vett civil szereplők játékához. De nem szeretném, ha ezen akadnánk fenn, csak mellékesen jegyeztem meg, én max pontot adtam a filmre.

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.12.19. 11:49:43

Egyértelműen ötös. Nekem is nagyot ütött, azóta a gyerek is látta, és annyira megfogta, hogy beszélgetés is lett a témából.

Reklámbuzi, nemtom miért, nálam a blog olykor szétcsúszik, a háttér és az oldalhasáb minden tartalma a szövegtest alatt helyezkedik el. Nem mindig, de elég gyakran. Így meg nem olvasható rendesen a szöveg a sötétszürke háttéren. IE 6.0, lehet, hogy itt a bibi.

Koncz_János 2008.12.19. 11:49:49

"Ugyanúgy élnek. Ugyanúgy éreznek. Az igazi fogyatékosság az, ha nem ezt látjuk bennük."

Ezért aranyérem jár valakinek.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.12.19. 11:54:03

felhasználó
Sajnos nem tudom, mi lehet a probléma, de majd megint rákérdezek a supportnál. Kösz, hogy jelezted.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.12.19. 12:20:10

nekem a kerekesszékes jobban bejött, ez a veszekedés nekem nem a mindennapokat juttatja eszembe, de a szándék nemes, és már van felirat, ezért:3

felhasználó - IE6? Ideje lenne egy Firefoxot beszerezni
www.mozilla-europe.org/hu/firefox/

pár hét, és nem érted, miért nem használtad már előbb is ezt
;)

Critmiss 2008.12.19. 12:21:16

Nekem is a szinkronnal van bajom. Ha azt megváltoztatnánk, tökéletes lenne.

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2008.12.19. 12:41:08

Nem birom a veszekedést, majdnem átkapcsoltam.
Hatásos, első megnézés után is emlékeztem rá.

S-Works 2008.12.19. 12:42:53

Az ötlet nagyon jó, hogy veszekedni látjuk az "elesett, segítségre szoruló" embereket, és tényleg megérdemel az ügyfél is egy jó pontot, hogy ezt be merte vállalni. Viszont én már láttam vak embert így egyből lejött, hogy vakok a szereplők. Kevesebbet mutattam volna közelről őket. Az ablakon kívüli nézőpont hatásos.

tothmari 2008.12.19. 12:43:40

Off
No de most akkor miért kell a supportot zaklatni? Tessék már frissíteni a böngészőket! Így is külön kell tervezni IE-re szinte mindent, hát még az ősrégi verziók. Szóval nem értem a beírót, ha már ragaszkodik az IE-hez, akkor 7-es letölt, telepít. 2 perc.
Más honlapoknál is jól jöhet.
On
Remek a film, 5-ös. Még ilyet.

lütty 2008.12.19. 12:45:34

ajaj...egyrészt az üzenet sem új-jó pár éve egy autós, mozgássérültes filmet láttam ugyan ezzel az üzenettel- másrészt a kivitelezés is igencsak magyaros...na ja, herendi fogtechnikus sosem értett a filmezéshez. Egyébként meg azon gondolkoztam, mit is jelent ez az üzenet valóságban/gyakorlatban? Szerintem semmi értelme. Elsőre jónak tűnik, igaznak...aztán rájössz, hogy az életben igenis segítségre szorulnak a beteg a fogyatékkal élők. Nagy genyóság is lenne, ha az épek leszarnák a betegeket és magukra hagynák őket "Hisz te is ugyan olyan vagy, mint én...ja csak éppen nem látsz?...az a te problémád!"
SZÓVAL EZ NULLA PONT! SŐT NEGATÍV TARTOMÁNY.

Retexis 2008.12.19. 12:45:52

Érdekes. Valamennyire eléri a célját. Viszont én nem vagyok vak és nem szoktam ordenáré módon veszekedni. Magyar és főleg közszolgálati mezőnyből kiemelkedik, de nekem idővel az jön le belőle, hogy hiába vak valaki, attól még ugyanolyan bunkó lehet. Ami persze így is van, de nem biztos, hogy a legjobb üzenet.

glitter 2008.12.19. 12:47:44

Nagyon jó a reklám és teljesen életszerű! Több ilyen kéne és több személyes kontaktus már gyerekkorban a segítséggel élőkkel.

tygger 2008.12.19. 12:56:04

nulla pont? negatív tartomány? mi kell neked, ember? vedd már észre, melyik országban vagy! azért, m utálsz valakit (legalábbis ez jön le a szavaidból), attól a munkája még lehet jó.

ja, persze nem. én is észrevettem, melyik országban vagyunk. szomorú.

a film 5-ös.

lütty 2008.12.19. 12:57:59

olyan országban vagyunk, ahol sok hasonló gondolkodású ember él, mint tygger....azért ilyen ez az ország.

Cinematrixfilm 2008.12.19. 13:00:15

Sziasztok!
Mentes Endre vagyok, a filmet gyártó Cinematrixfilm igazgatója. A filmben nem alkalmaztunk utószinkront, a képen a szereplők saját, a forgatáson felvett hangját halljátok. A rendezővel, Herendi Gáborral közös döntést hozva azért választottuk ezt a megoldást, mert így autentikusabb lett a néző által átélhető élmény.
A gratulációkat nagyon szépen köszönöm minden közreműködő nevében.

lütty 2008.12.19. 13:03:10

láttatok már ebben a témában jó reklámfilmeket? kersegéljetek szerintem...aztán hasonlítsátok össze valamiamerikagagyirendezőjével.

kri. 2008.12.19. 13:15:22

Bejött. Ütős. Több ilyen kellene. 5

rizstej 2008.12.19. 13:32:09

Sziasztok, szerintem a reklám jó és elgondolkodtató. Ugyanakkor nekem pont nem az jön le hogy a vakok ugyanazokkal a problémákkal küzdenek mint a látók, hiszen ha becsukott szemmel végighallgatom a dialógust akkor a szituáció ez: a férfi szájon csókolt egy másik nőt, és még neki áll feljebb, alázza a feleségét... a nőnek tehát amiatt kellene aggódnia hogy nem találta el. Ugyanez vakok esetén pont az inverze: a nő nem hiszi el hogy a férje véletlenül - a vaksága miatt - csókolta meg a másik nőt, a férj pedig úgy védekezik, hogy támad. Ebben a konstellációban a tányéros reakció is a helyén van. Szóval szerintem a párhuzamosan értelmezhető életszituációk inkább feloldathatatlan ellentétetekre világítanak rá.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.12.19. 13:32:11

lütty, te barom vagy:))

(mondjuk én meg elfogult: Herendi rendezte azt a filmet, amivel egy szép ezüst pengét nyertünk anno:)

a film ütős, Herendi eredeti szakmája meg csak itthon, gagyimagyarba' számít (és itt is csak az ilyen hozzád hasonló fanyalgóknak)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.12.19. 13:33:43

cinematrix
Na ezt benéztem akkor. Nekem máshogy jött le, de ha így van, ahogy írtad, akkor most rögtön fölpofozom magam.

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2008.12.19. 13:40:32

nyilván lehetne ezt jobban is megcsinálni (szinkron), de a lényeg átjön szerintem.
lütty: az, hogy az embert lásd meg a vakokban is, nem jelenti azt, hogy nem kell, hogy segíts nekik - sőt.

a_tom 2008.12.19. 14:41:31

"Ugyanúgy élnek. Ugyanúgy éreznek."
Vazze, eddig azt hittem csak a barátok köztben szól az élet a veszekedésről, de úgy tűnik bennem van a hiba :)

majomka 2008.12.19. 16:14:35

Nekem jobban tetszett a tolókocsis verzió és nekem is a veszekedéssel van bajom. Tudom, hogy természetes, meg minden, de ez valahogy irritált. És különben is, miért nem ugye talált, te kujon lett a vége. És szerintem amúgy nem ugyanúgy élnek a vakok, sajnos, de ez már mindegy. Öti.

Critmiss 2008.12.19. 17:30:38

De akkor mégis miért maradt az egész annyira mű?

gtarajos 2008.12.19. 18:08:45

A kerekesszékes nagyságrendekkel jobb az ötlet és a kivitelezés szintjén is. Ebben a filmben az ötlet egyértelműen az volt, hogy csak a végén jövünk rá, hogy két vakot látunk, de ez az ötlet elúszott a rossz kivitelezésen és a még rosszabb dialógon.

a_tom 2008.12.19. 18:24:46

Megfejtettem:
Nemrég fogadták el az új távoltartási törvényt, ami a civil szervezeteknek nem tetszik. Továbbá látjuk nap mint nap hogyan próbálják megosztani a társadalmat, megakadályozni a normális párbeszédet bizonyos érdekkörök.
Ez a klip csak úgy tűnik mintha a fogyatékosakról szólna, tulajdonképpen azt igyekszik alátámasztani hogy a családon belüli verbális és fizikai erőszak az élet része, teljesen normális, sőt kimondottan jó dolog, hiszen olyan boldogok utána a szereplők amilyenek azok a deviáns perverzek akik nem átallanak kedvesek lenni egymáshoz sosem lesznek:)

Termostat 2008.12.23. 11:45:45

Sziasztok!

Először is, a hang eredeti én csak súgok. A szereplők pedig profik akiknek lelkileg is vak körökben sok irigyük van. Most is támadják a filmet, igénybe véve olyan úgymond Dr. vakokat is akik mint sejtjük kegyelemből végezték el a számukra semmitmondó jogtudományt.
Sajnos ez a szobára, rádiózásra itélt kis irigy (mert azért nem mindegyikük ilyen) társadalom nem viseli el, ha valaki igazából kiválik közülük. Én ismerem őket, két vak gyereket is felneveltem és felháborít az, hogy ennyire piszkálják egymást. Aki vak és olvassa soraimat az tudja ki vagyok, és nyugodtan írjon ha mer, mert én a helyes vágányra terelem az illetőt.
Üdv mindenkinek
Termostat

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.12.23. 18:02:30

Termostat
Ezt a hangkérdést már tisztáztuk, és meaculpáztam is miatta. Nem tudom megítélni az általad a vakok közti ellenségeskedésről leírtak valóságtartalmát, de ha igaz, az nagyon elszomorító.

Termostat 2008.12.23. 21:04:02

@reklámbuzi: Tisztelt és nem reklámbuzi!
Én csak tapasztatból írtam életem során történt dolgokat,
ami sajnos így van. De nem fogom hagyni, hogy egy halálra itélt szövetség, ami a rendszerváltás vak maradványa, irigy és méltatlan szavakkal ostorozza azokat, akiket mint már jeleztem ismerek és kiemelkednek az ő általuk alkotott pocsolyából. Sajnos ez van, kell valaki aki szóljon e miatt, de sajnos a fogyatékosságra való tekintettel ezt senki nem tette. Belőlem csak a vad támadásuk miatt váltódott ki eg pár rájuk igaz gondolat. Mint mondtam és írtam, nem mindenki ilyen, de a mocskot azt le kell takarítani. Ez van és termett bőven, mert szánalomból hagyták. Én nem szánalkodok, henem most már itélek. Ha nem tetszik nekik, majd ha mernek, mert tudják ki vagyok, jelentkeznek.
Üdv
Termostat

CinkaPanna 2009.01.08. 00:25:23

Írhat bárki bármit, nekem könnyeket csalt a szemembe, egyszerűen nem bírom abba hagyni....Zenészként egy vak zenész kollégával sok szép percet éltem át ebben az életben. Csak gazdagabb lettel általa.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása