Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Adj hálát az égnek, amiért férfinak születtél!

Férfinak jobb lenni vagy nőnek? Ha egy sörreklámról van szó, ez nem is lehet kérdés. Pláne, hogy ez tényleg így van. Hiszen mennyivel egyszerűbb a férfiak élete! Vegyük például az öltözködést. Egy nő képes órákat eltölteni a ruhásszekrény előtt a különböző variációkat próbálgatva, amíg végül összeáll a nyertes szett, aminek persze a fogyasztott ital is részét kell, hogy képezze. A legtöbb férfi eközben egy pillanat alatt magára ránt valamit a szekrényből, aztán már rendelheti is magának a megszokott sörét.

A második hirdetés is az első print nyomvonalán halad, és azt mutatja be, milyen egyszerűen is élik meg a férfiak a párkapcsolatokat. Egy sör után (szerintem már előtte is) pontosan tudják, mit akarnak a nőtől, és világosan látják maguk előtt a célt, azaz a franciaágyat. Eközben a nők legtöbbször még azelőtt végigzongorázzák a fejükben az egész sztorit, hogy bármi is történt volna, és egy kapcsolat minden lehetséges kimenetelét már jó előre számba veszik. A harmadik printen a toalett-ügyet járják körbe az izraeli McCann Erikkson kreatívjai, bemutatva, hogy amíg egy nőnek nyilvános helyen vécére menni felér egy kalandtúrával, addig a férfiak szó szerint fél kézzel elbánnak a problémával.

Na jó, van ezekben a példákban némi CKM-ízű férfibölcsesség, de hát magára vessen, aki egy söreklámból akarja megismerni az élet mélyebb összefüggéseit. Én abban a szerencsében részesültem, hogy férfinak születhettem, így egyszerű humoromnak köszönhetően jókat röfögtem a printeken. Forrás: adsoftheworld

Update: Tudom, hogy az adrenalinon is kint vannak ezek a hirdetések, ezért ezt ne kommenteljétek be. Viszont az a rossz hírem, hogy csak azért mert indult egy másik reklámblog is az indexen, ami ugyanabból a nemzetközi reklámtermésből táplálkozik, és sokszor hasonlóan válogat, nem fogok nem írni azokról a reklámokról, amik nekem tetszenek, és amelyekről azt gondolom, hogy az addict-olvasókat érdekelhetik. Nem örülök ennek, de ez van.

Címkék: humor pia

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr12832438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kikkoman 2008.12.20. 13:13:59

Szerintem ez nem nektek kellemetlen. A printek viszont faszák.

Simon Bolivar 2008.12.20. 13:49:38

Arra azért kíváncsi lennék, milyen pofát vágott a Richter kommunikációs igazgatója, mikor az adrenalinon meglátta a vele készített interjút egy kokainos, egy szopós meg néhány pucér nős reklámról szóló poszt gyűrűjében:)))

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.12.20. 13:52:07

Nem flémelni akarm az adrenalin ellen, csak elkerülni a múltkori esetet, amikor engem vádoltak meg utánzással. Nem akartam utólag magyarázkodni, ezért inkább előre magyarázkodtam:)

Rabbit · http://rabbitblog.hu 2008.12.20. 16:11:43

Eleve egészen vicces, amikor beszól valaki azért, hogy más már megírt egy témát. Mintha egy témával csak egyvalaki foglalkozhatna. A printek meg nagyon királyak :)

páva vagyok hagyjatok repülni 2008.12.20. 17:17:12

Igen, már pont szólni akartam, hogy az az utolsó mondat nem a legszerencsésebb. :) Szerintem a verseny mindig jót tesz, mi olvasók csak jól járunk. :)

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.12.21. 02:55:13

Megnéztem az a másik reklámblogot. Hááááát... Meg kell mondjam, hogy furcsa. Tudod a blogok egyik legnagyobb értékét pont az jelenti, hogy egy blog írásaira más blogok is reagálnak, akár sok blog is dolgozik egy forrásból. Ezért is jó, hogy létezik trackback, pingback, stb.

Ha holnap valaki indít egy blogot arról, hogy milyen reklámokat látna szívesen, az ötleteiről, product placementről, vagy akár csak az egyes márkákhoz kapcsolódó "mítoszokról", "értékekről" és a postok fele rád hivatkozik, de a gondolatok önállóak, akkor az normális, és nem lopás.

+ ha jól látom te rendszeresen megjelölsz forrást.

Szerintem a másik reklámblog kicsit el van tévedve.

Megjegyzem: Nekem kevésbé tetszik...

ethan blow 2008.12.22. 12:22:43

srácok, nyugi!
tüzetesen átnáztem az adrenalint, és nekem ez (addict) sokkal inkább bejön, ráadásul az Adrenalin név nagyon hajaz egy Kaszás György könyv címére (A nagy adrenalin játék), ami már akkor sem tetszett, szori, (meg Kaszás se, űberszori).
Ezek a printek itt viszont egy róka ezredeik bőrei, ezért is szori, egy igazán klasszikus klisé. ebben a kategóriában az egyetlen értékelhető (és alap) a Bud University volt.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása