Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kiosztottuk az addict reklámdíjait!

Annyira megirigyeltük a nagyoktól ezt a díjkiosztósdit, hogy a SuperBlog státusz osztogatása mellett további, szintén hatalmas elismeréssel járó címeket is szeretnénk kiosztani. A Reklámszemle rovat keretei között egy teljes éven keresztül értékeltük veletek együtt a közérdeklődésre számot tartó reklámokat, amelyek eredménye ha nem is tökéletesen, de azért jelzi, hogy a blog közönségének melyik kampányok tetszettek vagy éppen nem tetszettek idén. Így év végén szépen visszalapoztunk a korábbi bejegyzésekhez, és összesítettük a több tízezernyi szavazatot, amelyek alapján egyfajta elismerésként most kiosztanánk az addict reklámdíját.

Egy díj persze nem ér semmit, ha nincs neve, na és ha nem aranyból van. Az addict díja ezért az Arany Ceruzahegyező nevet kapta - hajszállal megelőzve a sokáig versenyben lévő Aranylövést és Aranyeret -, utalva arra, hogy a reklámok közszemlére bocsátásával és közös megrágásával elsősorban ahhoz szeretnénk hozzájárulni, hogy a készítők visszajelzéseket kapjanak, amelyek arra ösztönzik majd őket, hogy legközelebb hegyesebb ceruzával kezdjenek neki a munkához, és jobb vagy adott esetben még jobb reklámokat készítsenek. Persze igazából mindegy is, hogy hívják az elismerést, hiszen a lényeg, hogy mi is osztogathassunk valami aranyozott vackot! Az elismeréshez természetesen pénzdíj is jár, amelyet akkor fogunk átutalni a nyertesnek, ha majd megkapjuk a MÁV Cargo eladásából származó bevételek ránk eső részét. Emellett nem elhanyagoldható a díj szakmai értéke sem, hiszen mi lehetne jobb érzés annál, mint egy nagyobb társaságban, irigy tekintetek kereszttüzében hanyagul előkapni egy Arany Ceruzahegyezőt. Nagyon sok reklámot osztályoztunk közösen, ezért mindegyikre nem térünk ki külön, csupán az öt legjobb és az öt legrosszabb darabot említjük meg.

5. A verseny ötödik helyén két, egyaránt 4,2 pontos átlaggal végzett reklámot találunk. Az egyik a McDonald's magyaros ízeket beharangozó, kifejezetten humoros filmje, a másik pedig a Magyar Antidopping Társaság sokkoló, a doppinszerek használata ellen felszólaló reklámja.

4. A negyedik legmagasabb osztályzatot, azaz 4,3 pontot az AXA biztosító oda-vissza lejátszott feliratokra épülő minimál-reklámja kapta tőletek. A magas pontszám kiosztásában az sem gátolt meg benneteket, hogy a film aztán plágiumgyanúba keveredett, mivel ugyanezért az ötletért néhány évvel ezelőtt már besöpört valaki egy szerény Cannes-i Arany Oroszlánt.

3. Na ki a kiráááály? A jelek szerint a Sziget Fesztivál a dobogó legalsó fokára felkapaszkodó, - a Skoda kissé bamba szlogenjét kölcsönvéve - egyszerű, de nagyszerű reklámja, amit sokkal inkább a belőle áradó egészen hülye humornak, mint a mögötte lévő stratégiának és kreatív koncepciónak köszönhet. Ez persze nem baj, a harmadik hely megszerzése mindent igazol. 

2. A második helyen a MEH esélyegyenlőségi kampányának második darabja, a vak házaspár veszekedése került, ami 4,6 pontos átlagával olümposzi magaságokba emelkedett. Gratulálunk a készítőknek, a kreatívoknak, a rendezőnek, Herendi Gábornak, és mindenkinek, akinek része volt a film elékszítésében. 

1. A fődíjat, vagyis az Arany Ceruzahegyezőt ugyanennek a sorozatnak egy másik filmje, a fordított kerekesszékes állásinterjú szerezte meg, amelyben egy fordított világot ábrázoltak a készítők. A győzelmet jelentő 4,7 pont megszerzése még akkor is hatalmas dolog, ha ez sokban köszönhető a témaválasztásnak, valamint a hasonló TCR-kampányok esetében eddig megtapasztalt hihetetlenül alacsony színvonalnak is. Ennek ellenére vitathatatlan, hogy a film megérdemli a sikert. Gratulálunk az alkotóknak.

 

Hogy azért összehasonlítási alapunk is legyen, álljon itt az utolsó öt helyen végzett reklámfilm is. Hátulról lett az ötödik Christopher Lambert és a Visegrádi ásványvíz, aki könnyedén utasította maga mögé a Figóval gyengített Szentkirályi ásványvizet. Ezt a szörnyűséget követik a sorban az OBI kályhaezüsttel lefújt ufói, aminél csak kevés rosszabbat láttatok ebben az évben. Holtversenyben, valami szégyenletesen alacsony, 1.3 pontos átlaggal végzett a második helyen a Bors Gesztesi Károllyal és egy arany elefánttal súlyosbított vizuási merénylete, valamint a KÖBE az ügyfeleket szellemi fogyatékosoknak néző tragikomédiája. Az Év Legrosszabb Reklámja elismerést azonban teljesen tisztán, minden más szart maga mögé utasítva a ti szavazataitoknak hála magabiztosan szerezte meg a K&H Bank ordibálós, Sziget fesztivált szponzoráló reklámfilmje, amiben "cool" fiatalok üvöltöztek, és sikoltoztak annyira de annyira "coolan", hogy az már valóban Arany Békasegg díjért kiáltott. Ez a szpot nem csak nálunk csapta ki a biztosítékot, de az ezernél is több szavazat tanúsága szerint bennetek is is mély nyomokat hagyott.

 

Címkék: hungarikum reklámverseny reklámszavazás reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr83819457

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: AZso.hu 2.0 2009.01.08. 07:00:32

2008-as top magyar reklámokVan egy blog, az addict.blog.hu, ahol a friss tévéreklámokat elemezik. Nagyon jó szemmel elemzi a szerző a reklámokat, egyfajta “színi”kritikusként.  Az olvasó pedig értékelheti a reklámot, ebből alakult ki az évvégi…

Pingback: 2008-as top magyar reklámok | AZso.hu 2.0 2009.01.08. 07:00:28

[...]január 8., Van egy blog, az addict.blog.hu,[...]

Pingback: Eszk 2008.12.26. 18:57:20

[...]Hisz benne, hogy a WoW j

Trackback: EnerlaNET Forums 2008.12.26. 18:57:19

Eszközök és rendszerekAz iPhone lenyomta a f...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.12.22. 11:42:59

Csak aztán rá ne kapj a díjosztás ízére...
;)

trixilw 2008.12.22. 11:46:45

Jövőre aranyceruza is leszd meglásd :) Sőt... arany post-it.
Díjkiosztó mikor lesz? Gála? Díjátadás? Karriert lehet erre építeni ha nem figyelsz és máris mehetsz az ingyenélők társaságába. Hát nem jó? :)

trixilw 2008.12.22. 11:48:38

Na megvan már. Legyen az év retusa, azt kapjon egy arany-tabletet és legyen az év szlogenje az meg kapjon egy arany-jegyzettömböt.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.12.22. 11:56:35

Várom a további Arany Biszbasz díjötleteket is, de kíváncsi vagyok arra is, hogy mit gondoltok a díjazottakról. Én nagyjából el tudom fogadni a végeredményt, idén tényleg ez a két reklám volt a skála két átellenes végpontján.

trixilw 2008.12.22. 12:06:03

Hát ha ezt várod:
Nekem a top 5 nagyjából rendben is van, kivéve a Ki a király dolgot, ha már vicceset akarunk mutatni akkor már inkább az Emesés spotok, dehát a közönség szavazott.
A minusz 5-tel pedig az a gond, hogy csak minusz 5. Annyi szar gyülemlett itt fel, hogy alig lehet választani.
Ami viszont jobb lehetne jövőre: csak a mezőnyből kiemelkedő reklámokat szoktad ide feltenni a blogra (akár pozitív, akár negatív irányba). Csak sajna mivel kiemelkedően rossz reklám sokkal több van mint jó, ezért az az évi öt kiemelkedően jó reklám bele is kerül az évi top5-be mert ugye csak annyi van. Kéne pár középszerű reklám is (de szigorúan magyar gyártásúak, nem lefordított dolgok), lehet mindannyian meglepődnénk milyen ízlése is van a népnek.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.12.22. 12:18:32

trixilw
Ha rákattintasz a Reklámszelme fülre a felső menüben, akkor végihpörgetheted az összes itt szerepelt reklámot. Látni fogod, hogy rengeteg 2,5 és 3,5 közötti pontszámú reklám van közöttük, vagyis ott vannak a középszerűek is, csak épp azért nem emlékszel rájuk, mert olyan átlagosak:)

InteriorLulu 2008.12.22. 12:29:47

Nagyjából egyetértek a legjobb és legrosszabb öt spot helyezésével, kivéve a legszarabb eredményűvel: nem látom, mi is ennyire rossz a K&H-s szigetesben. Miből jön le, hogy a fiatalok olyan halál cikisen kúlak, s főképp, hogy kúlan ordítoznak? Hogy lehet egyáltalán kúlan/nem kúlan ordítozni?!
Ez a reklám csak simán semmilyen - szerintem. A Lambert-féle Visegrádi, na az már tényleg hipergáz.

Taurusz 2008.12.22. 12:46:52

"Miből jön le, hogy a fiatalok olyan halál cikisen kúlak, s főképp, hogy kúlan ordítoznak? Hogy lehet egyáltalán kúlan/nem kúlan ordítozni?!"

Rosszul közelíted meg a kérdést... Mi a nagy büdös francért kell ordítani egy reklámban? Illetve miért kell a reklám nagy részében ordítani? Engem például heveny kapkodásra késztetett a harmadik eset után, hogy minél előbb csatornát váltsak, mert a lábrázás kapott el a fene jópofa reklámjuktól. A készítőknek kéne ezt lejátszani, napi 20 órába, a maradék négy órában meg 150 decibellel harangzúgást adni nekik, hogy érezzék a harang mennyivel kellemesebb. Szóval nagyon is kiérdemelte az utolsó helyet, mivel lentebb nem lehetett sorolni.

InteriorLulu 2008.12.22. 13:23:26

Taurusz

A reklámokat nem minősíti, hogy mit tesznek a szereplői. Nem attól függően lesz egy tévéreklám jó, hogy alszanak, esznek, kefélnek, dolgoznak, vitatkoznak, hallgatnak, ordítoznak a szereplők, vagy sem. Ha a koncepció szerint aludniuk,..., ordítozniuk kell, akkor azt teszik, mivel ezzel a koncepcióval akarják a terméket eladni. És el is lehet adni vele, ha mondjuk ez az ordítozás, kefélés - mégha sokakat sért is - úgy, olyan módon van ábrázolva, hogy a nézők többségére megfelelően hasson.

Taurusz 2008.12.22. 13:34:48

És ez tényleg megfelelően hatott? Az emberek utálják a szavazás szerint, én meg csatornaváltási rekordot állítottam be vele... Tényleg jó reklám? Megfelelően hat az, ha mint a villám váltok, és megfogadom, hogy a bankot elkerülöm, nehogy még idegesítőbb reklámra fordítsák a pénzem? Vagy ez a konkurencia reklámja? Mert akkor teljesen jól működik...

Remy 2008.12.22. 13:38:36

A káendhá bármelyik reklámjával megérdemelné az utolsó helyet, ez nem vitás. A MEH-es szpotok nem rosszak, de TCR műfajban lényegesen könnyebb jó reklámot csinálni, mint egy profitorientált vállalkozásnak.

InteriorLulu 2008.12.22. 13:51:47

Taurusz,
nem hatott megfelelően, és nem jó reklám. Ezért írtam, hogy "ez a reklám csak simán semmilyen - szerintem". Figyelj!

Taurusz 2008.12.22. 16:43:21

Ok, csak én a többiből azt vettem le, hogy véded... Mert szerintem nem semmilyen, hanem irritáló. A Lambert-féle Visegrádi szerintem a semmilyen, nem érint meg, de nem is idegesít fel. Engem.

polgár jenő (törölt) 2008.12.23. 11:04:01

hááát ebből mind a 10 SZAR!
cső

albinoblacksheep 2008.12.23. 11:22:46

InteriorLulu:

Nem tudom te miért kardoskodsz annyira azon állításod mellett, hogy a K&H üvöltöző gypsei reklám semmilyen.
Ha kicsit figyelnél a többiekre akkor észrevennéd,hogy ha valaki egy reklámtól "lábrángás"-t vagy az én esetemben spontán body check a plazmának reakciókat vált ki, azt nem nevezhetnénk semleges érzelemtöltetű reklámnak. A semleges reklámoknál unottan bámulsz magad elé és koncentrálsz, hogy kikapcsold az agyad a műsor folytatásáig, de itt erről nem beszélhetünk...

reklámbuzi

Azért én hiányolom a top rosszakból a Soproni: mi bízunk az magyar fociban rémálmot, ahol az analfabéta focistáinkat nézve mindig a régebbi "ha fáj a lábam könnyen elbánok vele" paródia jutott eszembe. És úgy emlékszem, h az is az aranybéka segge alá landolt a nagyátlag véleménye alapján.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.12.23. 13:11:10

albino
Az valóban elég gyenge kampány volt, de szerény 1,5-ös átlagával nem sikerült beverekednie magát az utolsó ötbe. Bivalyerős volt a mezőny!

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2008.12.30. 12:21:43

Hogy lett utolsó az ordibálós? A Spar SBudget szarja nem volt a listán? :)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.12.30. 12:24:06

Zka
Tudtommal az nem hazai alkotás, amúgy meg annyira szar volt, hogy még a Reklámszemle szintjét sem ütötte meg, egyből az Arany Békasegg rovatban landolt.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.12.30. 14:43:31

az öt legrosszabb ok
csak a sorrend nem

a legeslegeslegrosszabb a visegrádis, majd a figós stb

kocka fej 2009.01.17. 05:27:10

háát..én néha tévedek ide....meg biztos nem olvastam végig az összes hozzászólást, de nekem határozott elképzelésem, hogy a: Na ki a kiráály? kérdés az amerikai szépség(American Beauty 1999) c. film egyik jelenetéből való, mikor is a főszereplő feleségét dugványozó ingatlanügynök kérdezi aktus közben, hogy: na ki a kiráály?

mióta megvan ez az összefüggés, méginkább tetszik a reklám

Photographer 2009.07.10. 13:13:29

A tolókocsis reklám ötletes. Sajnos a téma is hálás.
Egy dolog viszont nagyon dühít benne.
Az asztalnál ülők közül az, aki középpen ül és utoljára hagyja el a helyét, egy magyar színész. Nem kerekesszékes.
Kérdem én, ha már ez a téma, miért nem lehetett kerekesszékes színészeket felkérni a reklámhoz??? Érdekes...

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása