Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Évvégén jött az év reklámja?

Több reklámblog is úgy harangozta be a Volkswagen ünnepek alatt debütáló filmjét, mint azt a reklámot, ami mindenkit megtréfálva az év végén jött és felborította a papírformát. Valóban nagyon jóra sikerdett az új VW Golf modellt bemutató film, aminek alapgondolata pofonegyszerű: Az autó készítőinek egy feladatuk volt a Golf VI. tervezésekor, hogy legyőzzék saját magukat. Jobbat, megbízhatóbbat és szebbet kellett alkotni az előző modellnél, egyúttal ellen kellett állni a kísértéseknek, hogy túlzásokba essenek, vagy olyan késztetéseknek engedenek, amelyek rossz irányba vitték volna a fejlesztést. A filmen szó szerint ezt a küzdelmet láthatjuk a Mártix stílusára hajazó megoldásokkal és egy kis humorral fűszerezve. A munka a DDB Londont dícséri, a posztprodukciót pedig nem meglepő módon megint csak a The Mill jegyzi.

Csakhogy már így az év elején nyilvánvalóvá tegyem szakmai ismereteim hiányosságát elárulom, hogy én nem vagyok annyira elájulva ettől a filmtől. A stratégiai alap tényleg nagyon rendben van, de ezzel a tíz évvel ezelőtt trendi mátrixos világgal nekem nem adtak hozzá annyit a kreatív megvalósításhoz, hogy attól kiessek a forgószékből. Korrekt darab, de ezt a fanfár- és konfettiáradatot, ami körülveszi a filmet egy csöppet túlzónak tartom. Ezért rendhagyó módon most kiteszem a Reklámszemle rovatnál megszokott szavazóboxot. Ha sikerült felgyógyulnotok a tegnapi alkoholmérgezésből, legyetek szívesek kattintani egyet rajta, hogy kiderüljön, nektek mennyire jön be a VW reklámja. Köszi. Forrás: guardian

Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (3/5)

Címkék: film autó reklámszavazás

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr90846853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Remy 2009.01.01. 11:18:50

Nekem tetszik, de azért az év reklámjának nem nevezném.

insider 2009.01.01. 12:06:42

nem rossz, de kicsit hosszúnak tartom

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.01.01. 13:08:10

Casting, casting, casting! Ez az egyik, amiben mi nagyon le vagyunk maradva. Nézzétek meg, mekkora feje van a főszereplő faszinak! Szinte az egymaga elviszi a szpotot. Nálunk, ha középkorú férfit kérsz egy casting-ügynökségtől, akkor ugyanazt az 5 arcot kapod az ajánlatban, akik már ronggyá használódtak a reklámokban, ráadásul még csak nem is játszanak jól.

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2009.01.01. 16:04:56

reklámbuzi,

Egy izgalmas dolgot feszegetsz...

Castingprobléma!

Így fordulhat elő, hogy Borsodis "SörRobi" fut az Amstel-es szpotban a vonat után...

p.s.: egyébként a hazai castingpiac anomáliáiról volt egy érdekes írás egy régebbi MagyarReklám számban. Ha érdekel valakit előkeresem.

p.s.: egyébként pedig Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!

:)))

S. M. 2009.01.01. 18:52:32

Elég nyögvenyelős. Év reklámja? Ez?

Geitenbeffer_ 2009.01.02. 00:16:12

Ez a német "dalszöveg" borzasztó.
Hangos, idegesítő.

Csak nekem az, vagy annak is, aki nem tud németül?

Jedlik 2009.01.02. 10:36:35

Nekem pont a zene meg a szöveg tetszett.
Kérdezhetném, hogy mi ez?
de közben megtaláltam:
www.youtube.com/watch?v=yy711vsEEhs

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.01.02. 10:48:08

Geitenbeffer, Jedlik
Hát nem csodálatos, mennyi félék vagyunk!:)

Társkereső Tanácsadó · http://tarskeresotanacsado.5mp.eu 2009.01.02. 13:15:22

Egyszerűen: szar, zagyva.
Kicsit bővebben: nagyon szar, nagyon zagyva.
Még bővebben: hosszú, nehezen érthető, hogy mit is akar, a végén nem kevés öndicsőítéssel, felesleges akrobatikával, öncélú, semmitmondó, tehát: TRENDI. Mehet a süllyesztőbe, a szarkupac tetejére, aztán jöhet a következő. Pár hét múlva már csak a szagát érezzük, a többiével összekeveredve. Mert szar, és zagyva.

Kérdezném, kinek támadt ETTŐL kedve MEGVENNI a portékát?

freddo 2009.01.02. 20:14:49

Szerintem meglepően rossz, különösen hogy DDB. A "beat yourself" ezzel a kivitelezéssel ráadásul a szóvicc szörnyű gyanúját kelti a szemlélőben, holott a főhős másképp (eredetibben és szellemesebben) is felülmúlhatná önmagát.

Azt hittem a BMP csak papíron tűnt el a DDB mellől - remélem tényleg így van.

ethan blow 2009.01.03. 00:21:04

Hát, igen. Lehet fikázni, de kurvajó. Mindent lehet fikázni, én legalábbis még nem találkoztam olyannal, amibe ne tudtam volna belekötni (kivéve Ford Fairlane kalandjai), de ezt hirtelen 3x megnéztem a kommentek előtt. Ennyi.

Chalabre (törölt) 2009.01.03. 14:52:13


Engem sehogysem érintett meg, pedig anno szerettem a Mátrixot. Anno.

Vagy az zavart meg, hogy épp ma láttam egy autós reklámot, ami úgy tűnt, mintha egy mozifilm bemutatója lenne, aztán kiderült, hogy az Opel valamilye debütál valamelyik hétvégén. Talán az Insignia? Meg nem mondom. Mindenesetre nekem az sokkal jobban bejött. Ütősebb volt. Nekem legalábbis.

Ízlések és pofonok :-).

nikk rivers 2009.01.03. 15:53:11

autóreklámból a napokban futó táblásat jobbnak tartanám..
(amikor egy csapat ember színes kartonlapok forgatásával ábrázolja az autót - dizájnos, látványos, effektes)
nemtom melyik márka - de jó a reklám, mert legközelebb meg fogom figyelni

Chalabre (törölt) 2009.01.03. 18:55:15


nick rivers

"nemtom melyik márka - de jó a reklám"

:-) Mégsem olyan jók ezek a reklámok. Hiszen nem azért készítik őket, hogy a levegőben lógjanak, mégis kiék, hová kapcsolhatók, mely márkához, üzenethez, termékhez vagy szolgáltatáshoz. Én is láttam már számtalanszor az általad említett reklámot, és ha agyonütnének sem tudnám megmondani, hogy mely márkához köthető. Bukta. Gondolom nem ez volt a céljuk, nem ezért fizettek egy vagyont érte és a reklámidőért :-). Ergó nem jó. Nem érte el a célját.

ethan blow 2009.01.05. 14:31:03

ugyanakkor jól átvették a táblás noname reklámban a pekingi olimpiai nyitóünnepélyének egyik meghatározó elemét.

ez meg itt hogy jön a Mátrixhoz fent különben, hm? mert karatés? vagy kungfus? vagy hogyan, hm?

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása