Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Néma esti mese

A MEH esélyegyenlőségi kampányának előző részeit már kiveséztük korábban. Mindkét reklám nagyon tetszett a többségnek, a mozgássérült állásinterjút egész egyszerűen a tavalyi év legjobb reklámjának szavaztátok meg, a vak házaspár veszekedését bemutató filmet pedig a második helyre kattintottátok a Reklámszemle rovatban a teljesen semmitmondó nevű, de annál jelentéktelenebb Arany Ceruzahegyezőért, az addict házi reklámdíjáért folyó küzdelemben. A minisztérium lassan példaértékűként emlegetett kampányának kövekező része hallássérült társaink helyzetére igyekszik irányítani a reflektorfényt, hasonlóan az előző két reklámhoz nem szánalmat kérve, hanem egyenlő bánásmódot követelve nekik.

A film, amelyet Verebes Zoltán (művésznevén Pater Sparrow) rendezett, a vak házaspárt bemutató reklámhoz kissé hasonló nyomvonalon halad. Az elején itt sem sejtjük, mire megy ki a játék, csak a film legvégén derül ki, hogy főhősünk (vagy főhőseink) hallássérült(ek). Egy egyre szürreálisabbá váló, álomszerű világ elevenedik meg a szemünk előtt az ágyában fekvő kislány körül, és csupán a végén tudjuk meg, hogy mindez az édesapa meséjéből táplálkozó képzelebeli világ, amit csupán a kislány fantáziája hívott életre.

De ekkor már kapjuk is a gyomrost, mert kiderül, hogy az apuka végig jelbeszéddel mondta a színes és mozgalmas mesét, miközben az eddig a különféle éles hanghatásokra kihegyezett jelenetek után hirtelen olyan csend telepszik a filmre, ami szinte agyonnyomja a nézőt. A csend alkalmazása bevett reklámmódszer, de ilyen ügyesen, lényegretörően és okkal ritkán láttam, jobban mondva hallottam még. Egyszerű, mégis hatásos reklám ez, és méltó folytatása az előző két szpotnak, ami már magában nagy szó. Nézzétek meg, ha még nem csíptétek el a tévében, ahol nyilván sokkal jobban üt, és pontozzátok a sorozat harmadik darabját is.

Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (4,7/5)

Címkék: nonprofit reklámszavazás reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr80851851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

polgár jenő (törölt) 2009.01.02. 11:15:41

ezek nem is REKLÁMOK!!!!

én utálom... cső

hallohallo · http://britesite.blogspot.com/ 2009.01.02. 11:23:33

úgy érted, a reklám főhőse _fogyatékkal élő_?

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2009.01.02. 11:32:39

talan meg jobb is mint a masik ketto. :-)

W Joe 2009.01.02. 11:53:02

Nagyon jó lett. Mindhárom reklám öteletes, hatásos ebben a sorozatban.

Hitchiker 2009.01.02. 12:40:55

kirázott a hideg amikor a végére értem... persze nem azért mert rossz csak nem olvastam el előtte miről szól és csak annyit tudok mondani nagyon jó :)

Méhenkívüli 2009.01.02. 12:42:10

Azért az jó, hogy már engem nyomorékoznak le. :))

Geitenbeffer_ 2009.01.02. 12:58:16

Jaj, ez az unszimpatikus kislány a Generali reklámokból.

"Apa, a bácsi rendőr?"

Aston Kanál 2009.01.02. 13:16:24

Szerintem is nagyon hatásos.

U.i.: olyan pedig, hogy unszimpatikus, nincs. Antipatikus van.

pg milán 2009.01.02. 13:26:43

Csak egy két szó hogy jobban értsük "süketnéma társaink". A süketnéma jelző rendkívül sértő siket,hallássérült emberek számára. A siketek kb 1%-a néma,jelenlegi oktatási rendszerben (leszámítva a hangképző szervi problémákkal küszködő embereket) nem is nagyon találkozni vele. A siketek 99,9%-a megtanul beszélni igaz kicsit fura de kis odafigyeléssel teljesen érthető módon.A süket jelzőt sohasem használjuk csak és kizárolag a siket elfogadható.Az oka: a süket bevett szóhasználat a burkolt lehülyézésre.Siket embertársainktól számíthatunk egy elküldést melegebb éghajlatra vagy kisseb agresszióra ha erre az egyszerű de számukra jelentős szóhasználati különbségre nem figyelünk oda.

2009.01.02. 14:02:29

Én a vak házaspárost láttam a tévében, amikor veszekszenek, nagyon tetszett, mert oda még poén is került a végére, nem "csak" sima meglepi.
Szerintem jók, csak sajnos nem tudom, célt érnek-e valaha is kishazánkban...

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.01.02. 14:02:31

pg milán
Köszönöm, javítottam.

kpityu2 2009.01.02. 14:28:26

Bár nem témába vág, de a csend hatásos alkalmazásáról jutott eszembe, hogy a reklámkészítők figyelemfelkeltő célzattal trükköznek a magasabb hangosságérzettel. Nos nálam eddig csak azt érték el vele, hogy kénytelen vagyok felvenni a távirányítót a tévé lehalkításához. Ha pedig már felvettem, általában (mindig) el is kapcsolok vele.

algi 2009.01.02. 14:29:42

Érdekes ez a süket/siket dolog, ugyanis ma már szerintem nem használják a süketet hülyézésre, az úgy 20 évvel ezelőtt volt. Persze a siketek biztos igen.

És erről nekem mindig eszembe jut a vak/világtalan dolog, ugyanis a vakot is szokták úgy használni, hogy "Vak vagy?", amikor valaki figyelmetlen. A vakok pedig azt kérik ki maguknak, hogy "világtalan", mert valami elmebeteg (vagy hülye? vagy süket?) elterjesztette, hogy a "világ" az itt a Földkerekséget jelenti, az univerzumot, miközben valójában a fényt, ami viszont jogos, és szerintem sokkal szebb jelző a vaknál.

kpityu2 2009.01.02. 14:41:57

Én se érzem teljesen jogosnak. Gondolom a süket mint a fogyatékos, esetleg figyelmetlen ember szinonímájalént terjedt el negatív értelemben. Mindazonáltal ez egy társult jelentés, és alig hinném hogy egy hallássérült emberrel kapcsolatban bárki is így használná. Ráadásul a süket, nem is túl erős szó, igencsak függ a hangsúlytól a negatív töltése. De ha zavarja őket nekem mindegy, bár a siketre kissé nehezen áll rá a szám. Persze elfogadom, hogy ez kényes pont de az agressziót egy kissé erős reagálásnak érzem. Bármibe lefogadom, hogy ilyen esetekben mindig értetlen csodálkozás volt a reakció.

Meiklokje 2009.01.02. 14:44:25

én felnőttként vesztettem el a hallásom,írogatok is róla néha,mert ugye kultúrálisan halló vok. engem is érdekelt ez a kérdés, h akkor most minek szólítsam magam:)
itt van róla egy elmélkedés:
hallogatom.blog.hu/2008/06/04/suket_vs_siket

balazsman 2009.01.02. 14:45:06

nekem a veszekedő házaspáros a favoritom, asszen azért, mert annak totál bedőltem - a végén, csak kapkodtam a levegőt
:)

kpityu2 2009.01.02. 14:53:27

Volt egy siket kollegám, ő egyetlen dolgot tett szóvá nálam. Egyszer mutattam egy beszélgetésnél a telefonálás jelét, és akkor felvilágosított, hogy mint fölösleges jelet ők ezt egész más értelemben használják. Kb.: megyek és bepúderezem az orrom.:D Jók ezek a reklámok,csak nehogy túlzásba vigyék. Amúgy meg lehet őket nézni valahol ?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2009.01.02. 14:57:35

Nem is tudom. Nekem ezekről a reklámokról inkább mindig az jut az eszembe, hogy ki és mennyi nyúlt le értük. A legtöbb ilyen jellegű reklám felesleges és csak közpénz elherdálás. Ebből a pénzből, amit így kidobnak az ablakon inkább tenni kellene néhány értelmes dolgot. Kicsit más, de a legbosszantóbb az, amikor valaki felvesz vissza nem térítendő állami támogatást szőlőtelepítésre, majd rá néhány évre a szőlők kivágására.

Chalabre (törölt) 2009.01.02. 15:09:18


Ötletesek.

A munkakereső fiatalembert ismerem, akire azt mondta az egyik rokkantkocsis hölgy, hogy "Itt fog nekünk le-föl járkálni?". Még humor is volt benne. És ugyanúgy meglepett a sztori vége, a kizárólag rokkantkocsis felvételiztetők sora, akik döntöttek a teljesen ép munkakereső pályázata ügyében, mint a veszekedő házaspár esete, akikről kiderült a reklámfilm végére, hogy vakok. Ilyen ötletes, meglepő reklámokat szeretnénk látni. Ez is klassz.

A jelenlegi reklámfilmek legjobbjai közé tartoznak. Végre!

A siket szót nekem is furcsa megszokni, de ha azt szeretnék, ha így hivatkoznánk rájuk, akkor nem esik nehezemre. Bár a halláskárosult nekem jobban tetszik, de ebben ők döntenek, nem mi.

A vak/világtalan vonatkozásában viszont a világtalan jelzőt nem találom igazán helyénvalónak, mivel szerintem a vakoknak, látáskárosultaknak nagyon is színes belső világuk lehet. Számomra egyáltalán nem világtalanok. A zenetanárom volt vak és nagyon kreatív, színes egyéniség volt. Nagyon szerettem. Gyerekkorom egyik meghatározó alakja lett.

Ami pedig az épek fogyatékosságát illeti, ha a fogyatékossággal élőket nem veszik egyenrangúként, az nagyon ütős és jár nekünk. Van mit tanulnunk a fogyatékossággal élőktől. Legyenek türelemmel hozzánk, amíg megtanuljuk hogyan is viszonyuljunk hozzájuk.

Chalabre (törölt) 2009.01.02. 15:10:16


Csak egyetlen kötőszőt nem értek: "pontozzátok le a sorozat harmadik darabját is". Le? Miért? "Talán pontozzátok a sorozat harmadik darabját is!" Szerintem ez inkább így helyes. Kérhetek korrekciót, mert bántja a szemem és az értelmem? :-)

nadivereb 2009.01.02. 15:16:48

A süket/siket témáról: Minden ilyen szó "felhangja", legyen akár negatív vagy pozitív, igenis a használón múlik. Ha valaki a hallássérülteket valami beteg oknál fogva pejoratívan akarja emlegetni, az úgyis meg fogja tenni, és ki fog találni rá egy szót (ld. ma már a "kajmán" sem csak a krokodilfélék családjába tartozó hüllőt jelent, sajnos). A süket szónak szerintem semmilyen negatív felhangja sincs (bár lehet, hogy csak azért, mert a környezetemben senki nem használta a hülye szinonímájaként), a siket viszont nekem értelmetlen, finomkodó, olyan, mint a "hallásilag hátrányosan befolyásolt". Épp arról szól ez a reklám, hogy nem kell különlegesen bánni a süketekkel(/siketekkel) olyan téren, ahol erre semmi szükség.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.01.02. 15:18:43

Ez a sorozat tényleg jó, talán annyiban van igaza IGe-nek, hogy amint elmúlt, nem emlékszik rájuk senki. Ezzel nem fog változni sok minden.

kpityu2 2009.01.02. 15:19:04

Az "Itt fog nekünk le-föl járkálni?" nekem is tetszett, meg nagyol jól adta elő. Le-föl járkálni. :-) Meg a kék inges, aki szolid fensőbbséggel dörzsölgette az állát. Profi munka.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.01.02. 15:24:00

Chalabre
Lejavítottam:)
kpityu
Ha rákattintasz a felső menüsorban a Reklámszemle fülre, akkor ott legörgetve megtalálod mindkettőt.

Geitenbeffer_ 2009.01.02. 15:39:27

@Aston Kanál: Bakos Ferenc, Idegen szavak és kifejezések szótára, második kiadás (2002), 692. oldal.

mirna 2009.01.02. 15:52:04

Nekem mindkét gyerekem nagyothalló, de nemigen veszik fel, ha amikor úgy tesznek, mintha nem hallanák, amit mondok, rájuk kiáltok: süket vagy, kisfiam?:))) Hajlamosak időnként visszaélni a "fogyatékosságukkal". Ez persze azért van, mert egy gusztustalan iskolai esettől eltekintve, amikor a nagyobbikat saját gyógypedagógusa győzködte, hogy ha gimibe megy, úgyis mindenhonnan ki fogják rúgni, hálistennek soha senki nem kérdőjelezte meg, hogy mindenre képesek.

kpityu2 2009.01.02. 15:56:22

@reklámbuzi: Köszi. A pontozzátok le nekem megfelelt, feltételezem hogy befejezettséget akart kifejezni. Az a rossz aki rosszra gondol. :D

bestboy 2009.01.02. 17:17:24

Most már kezdene érdekelni, kik azok, akik megírták/kivitelezték ezeket a reklámokat. Mert, hogy profik és nagyon jól gondolkodnak, az biztos.

freddo 2009.01.02. 20:07:42

Az alkotóbrigádban a legnagyobb érdem az account manageré és az ügyfélé, aki kellően bölcs volt ahhoz, hogy szakemberekre bízza a stratégiai tervezést és a kivitelezést (az fel sem merül bennem, hogy esetleg ő is ért hozzá). Maga a stratégia és a kivitelezés sajnos csak magyar viszonylatban kiugró, a nagyon alacsony általános színvonal miatt (a kreatív ötlet a problémára szinte közhelyszerű, számos formában sok-sok éve jelen van a nemzetközi reklámiparban). Természetesen gratulálok mindenkinek, de a csoda itt az ötlet eladása és épen tartása volt.

Nádiveréb: abszolút egyetértek. A siket számonkérése a süket helyett szerintem okafogyott és kontraproduktív, mert 1. a süket a "hülye" jelentéstartalmat már rég elvesztette (a szüleim se használták így), 2. azzal, hogy gúnynévként tekintenek rá, a halláskárosultak maguk teremtik meg az itt is kárhoztatott unfair különbségtételt elsőként, ha egyelőre verbálisan is.

sebcsaba 2009.01.03. 00:14:38

Szerintem ez nagyon gyengére sikerült, pláne az elsőző kettővel összehasonlítva. A hangok nem voltak számomra elég kiemelkedők ahhoz, hogy a bekövetkező csönd eléggé visszaüssön. De a fő indokom: az apuka alig látszik, azt is csak pár másodpercig, néha takarásban. Én tudtam hogy miről szól a reklám, mert elolvastam a postot, viszont kedvesem, akinek csak a videót mutattam, nem értette meg elsőre, mert nem is tűnt fel neki a lényeg.

ethan blow 2009.01.03. 00:33:35

Kezdek irigykedni e sorozat filmjeinek összes alkotójára. Eddig mindhárom film nagyon rendben volt, de azért könnyen fel tudok állítani egy listát:
1. Vak pár (nagyon egyszerű, nagyon emberi és nagyon megütött, akárhányadszorra láttam)
2. Hallássérült kislány (nem tudom megmagyarázni, libabőrös lettem, és elkezdtem szégyellni a csajom előtt, hogy még maradtak könnyeim)
3. Mozgássérültek (mondjuk, ez a legkevésbé érintett meg, de nem rossz)


Gratulálok, komolyan.

Azor 2009.01.03. 14:07:34

tudtátok h a siketek a hazánkban élő második legnanyobb kissebbség?

arasuna 2009.01.06. 15:57:44

Elnezest a tudatlansagomert, de valaki megmondana, hogy melyik ugynokseg a buszke apja a MEH reklamoknak?

nagyon koszi.

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.01.09. 00:34:06

Szerintem csodaszép, és amellett, hogy tökéletesen átjön az üzenete, pontosan ragadta meg a gyerekek lelkivilágát is.

Épek fogyatékossága: hajjaj, de még mennyire, és hányféleképp. Nagyon is fogyatékosok vagyunk. Csak nem látszik. De nem lesz tőle bajunk, ha olykor alaposan beletolják az arcunkba a hibáinkat.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása