Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Belgiummal szövetkeznek az arab terroristák

Legalábbis egy holland társadalmi célú kampányban, amiről jó tudni, hogy még jóval az izraeli konfliktus újabb elfajulása előtt ment le, amikor még egy kicsivel könnyedebben lehetett venni az ilyen jellegű poénkodást. Valamelyik holland minisztérium illetékese tavaly túlszívhatta magát, aminek köszönhetően egy olyan elszállt kampányt hoztak tető alá, hogy felhívják a figyelmet a tűzijátékok veszélyeire, ami még holland szinten is meglepő. A kifejezetten vicces tavalyi kampányban egy kitalált arab terrorszervezetet, a Szabadságellenes Felszabadító Front tesztelte a pirotechnikai eszközöket, oktató videókon bemutatva azok használatának kockázatait.

Idén ezt a kampányt folytatták az illetékesek, csak megtoldották még egy ökörséggel. Arra akarták felhívni a szilveszteri robbantgatásra vágyó hollandok figyelmét, hogy álljanak ellen az egyre terjedő gyakorltanak, és ne vásároljanak a szomszédos Belgiumban könnyen hozzáférhető, illegális és nem ellenőrzött minőségű tűzijátékokból, amelyek következtében minden évben rengeteg baleset és több haláleset is bekövetkezik. Ehhez az előző sorozatban megismert arab terrorista sejt tagjait használták fel reklámarcként, akik azt fejtegetik a videóban, hogy szövetségre léptek Belgiummal, amért az lehetővé teszi nekik a robbanóeszközök beszerzését. Ez alkalomból átalakultak Flamand Szabadságellenes Felszabadító Fronttá, ezzel is kifejezésre juttatva Belgium iránti hálájukat. Azt nem tudom, hogy a filmben kicikizett belgák hogy reagáltak erre a kampányra, de hogy ettől nem lett szívélyesebb az amúgy is elég furcsa holland-belga viszony, az tuti.

Címkék: humor nonprofit

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr11855090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tygger 2009.01.04. 11:59:04

zseniális, jót mulattam :)

balazsman 2009.01.04. 13:11:51

baromság, nem működőképes... már az első képsornál (szakállas arab + zászlók) elkapcsolnék, soha nem néztem volna végig, ha nem itt olvasok róla. képzelem a hatását normál tv-nézők körében (zéró)

tanki567 2009.01.04. 13:25:02

Ez valami orbitális nagy! Mindig is bírtam a hollandokat, de ezután imádom őket. Főleg JCVD szerepeltetése hatalmas ötlet. Remélem jövőre is folytatják ezt a terroristás vonalat.

Nyúlontúli 2009.01.04. 13:32:08

Nézzétek meg ugyanebből a sorozatból a "Vulcan of Justice"-t

Az már kegyetlen durva.

HgGina 2009.01.04. 15:17:47

S meglássátok, eljövend majdan Allahnak az ő nagy állatkertje, melynek kerítései lealacsonyodván az szellemi zokni szintjére, nem gátolják meg az hollandusoknak és belgáknak kijövetelét az nagy állatkertnek falai közül.

HgGina 2009.01.04. 15:38:37

A régi videoikat nézve különösen úgy tűnik, arrafelé az idióták statisztikai eloszlása elég koncentrált.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása