Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Megint hülyét csinált magából a Microsoft

Azután, hogy több mint 300 millió dollárt költöttek a Microsoft brand újrapozicionálására és az egyik legfelkapottabb reklámcég, a Crispin Porter által készített, amúgy egész pofás reklámkampányra, a redmondi cég marketingesei gondoskodtak róla, hogy újra rajtuk röhögjön a fél világ. Sikerült egy olyan szpottal előrukolniuk, amit 20 évvel ezelőtt is legfeljebb a TV Shopban lett volnat elképzelhető. A reklámot látva sokan azt gondolták, hogy ez csak valami poén, aminek a leütése hamarosan követi majd az első, igazából csak teaserként funkciónáló darabot, mások az Apple, de legalábbis valami megátalkodott Microsoftellenes brigád kezét sejtették a dolog mögött. 

Szeretnék azonban már az elején minden félreértést eloszlatni, mert az alant látható borzalom halálosan komoly, élesben is futott, és tényleg a Microsoft jegyzi. Ugyan nem magát a Microsoft márkát hirdeti, hanem annak egy aprócska szolgáltatását, a Songsmith névre hallgató, amúgy nem is akkora baromságnak tűnő, hülyebiztos zeneszerkesztő szoftverét, amely a számítógépre általunk felénekelt dal alá pakol hozzá illő, több paraméter beállításával módosítható zenei alapokat. A filmről azonban már nem mondható el semmiféle pozitívum, mind a kéi világ, mind a szereplők, mind a kivitelezés olyan, mintha egy 1987-es reklámot kapartak volna elő a készítők. Pedig nem. A Provident család kalandjait megszégyenítően ostoba sztori szerint a reklámszövegíró - nem vicc - apuka a reggeli mellett kifigyeli, amint kislánya a zeneszerkesztővel szórakozik, lenyúlja a lány számítógépét, amit magával visz, hogy a munkahelyén írjon egy reklámdalt az aktuális termékhez (egy a sötétben világító törölközőhöz), tapsra és ujjongásra késztetve főnökét és kollégáit. 

Egyszerűen borzasztó, fájdalmas és elképesztő az egész, amit csak tetéz, hogy a szpotban egy MacBook Pro notebookot használtak, amit trükkösen ugyan teleragasztgattak mindenféle virágos matricával. (A kétkedők nyugodtan megállíthatják a filmet 1:13-nál, ahol handras kifigyelte nekik a szirmok mögül kikandikáló almalevelet). Persze ez a legkisebb baj a szpottal, amire az sem lehet menség, ha esetleg kifejezetten gyerekeknek készült és csak valami helyi ügynökséggel kalapáltatták össze. A film kikerült a netre, és egy pillanat alatt körbejárta a fél világot kellő muníciót szolgáltatva az éppen a Windows 7 marketingjére koncentráló, és azt egész ügyesen menedzselő cég ellenlábasainak.

Ez a kis példa újra bebizonyítja, hogy az interneten a felülről szervezett kommunikáció bajosan vagy egyáltalán nem működik, és a felhasználók magasról tesznek arra, mit akar nekik mutatni magából egy cég. Ők maguk döntik el, mit küldenek tovább, mi az amit megosztanak egymással, és hiába a százmilliós reklámfilm, ha egy teleshopos fércmű nagyobb nyilvánosságot kap a neten. Csak remélni tudom, hogy a Microsoft tanul a hibáiból, és összekaparja magát végre, mert ez mindenkinek csak a hasznára lenne, függetlenül attól, hogy melyik platform híve. Forrás: adrants

Címkék: tech elmebaj

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr55870406

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: sky casino genting 2019.02.04. 22:20:53

Cafe lulu asian slaw recipe - weowopr

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kiskicsicsiga 2009.01.11. 11:08:04

ez tuti hogy nem valami ellenvírus kampány.
azt hiszem erre az egész fosra a 3:15 kor feltűnő pasi arca a jó magyarázat.mi a fene ez??maxi gáz...de tényleg olyan szinten életszerűtlen az egész,hogy az már fáj!ki az aki énekelve prezentál?és milyen hangja van már a pasinak.Jesszus,ez nagyon gáz!
lehet hogy ők a "ez olyan szar, hogy már szinte jó"típusú reklámszintet akarták elérni,de azthiszem ez nem sikerült.ez szimplán szar

pipboy2000 2009.01.11. 12:29:13

Utálom azokat akik mindig beböfögik vmi szarra hogy, elérte a célját mert róla beszélünk, de most én is ilyen köcsög leszek. Nálam elérte a célját, egyből rákerestem a cuccra, s asszem ki is próbálnám. Az is igaz hogy a microsofthoz képest, aki csinált pár korrekt reklámot ez vérgáz, de a program is nagyon gagyinak tűnik szóval lehet ha elérte a közönségét. (engem)

macskafaraok 2009.01.11. 13:49:22

Asszem kis sing-song -ot teszek e főnöki prezentációkba, ezek után!!! :)))

Chicano 2009.01.11. 13:54:35

Geilj... De én is megnézem a lányomnak. Lehet hogy 7 éves kislányoknak csinálták a reklámot, és úgy már értelmezhető.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.01.11. 14:04:26

Ez a Songsmith egész jó poén, tegnap letöltöttem és kipróbáltam.

A reklám közepesen rossz, bár messze nem a leggázosabb a Microsofttól:

www.youtube.com/user/eredetivagyok

lynx (törölt) 2009.01.11. 14:11:27

Ha jól emlékszem nem ez az első eset, hogy microsoft reklámban apple gépet használnak fel. Azt gondoltam volna, ezentúl jobban figyelnek arra, hogy kiket bíznak meg a reklámmal, de nem.

ergerberger 2009.01.11. 14:11:58

Énekelgetős szoftverhez milyen reklámfilm kellene? Vérkomoly?
A valóságban olyan sincsen, hogy a gimnáziumban spontán dalra fakadnak és koreográfiára táncolnak a kisköcsögök, aztán mégis már a nyolcadik mozifilmet nyomják ki róla, mert zabálják azt a szart.

Mac a gép, és akkor mi van? Én is most tervezek új PC laptopot venni, és az is szerepel az opciók között, hogy Mac gépet veszek, és utána szigorúan windowst runtatok rajta, mivel nincs hangulatom lecserélni az összes eddig használt szoftveremet.

4TUN3 2009.01.11. 14:14:56

Szerintem nagyon cool, már ötször megnéztem. :)

Ha nem vennétek észre, ez a lúzer Macjúzer család megtérésének egyik állomását mutatja be. Most még csak simán szégyellik a laptopjukat ezért ragasztgatták tele.
Lehet, hogy a következö spot arról szól majd, hogy csiribiri alkalmazások alá kéne egy rendes vas is.

ergerberger 2009.01.11. 14:16:40

@4TUN3: Szerintem is szándékos a reklámban a Mac használata. Naná, majd véletlen.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.01.11. 14:18:23

Chicano
Én is gondoltam rá, hogy talán gyerekeket céloznak a reklámmal, hiszen a termék is talán nekik lehet újdonság, de akkor meg érthetetlen, miért nem a kislányról szól a film, és miért az apuka kávézós vagánykodásáról meg a munkahelyi sikereiről. Másrészt ez még gyerekeknek is fájdalmas.

ergerberge
Nincs abban semmi, ha egy Mac-en win fut, de annyi laptop van a világon, egy reklámban nem kéne feltétlenül az ellenlábas cég termékét mutogatni. Nem volt a környéken senkinek egy Vaio-ja? Az is jól néz ki, és nincs ilyen rossz mellékíze. De ez a legkisebb baj a reklámmal.

Reggie 2009.01.11. 14:19:41

Ezeket az eneklos szir-szar reklamokat nem tudom hogy a picsaba tudjak amerikaban elviselni, megnezni (egyesek meg szeretni is, es nem a kitalalojara gondolok). Ha itt ilyenek mennenek a tvben akkor kb 100 ev mulva lenne a digitalis musorszorasra valo atallas, mert 200 tvnezoert nem eri meg.

rockjano 2009.01.11. 14:22:44

Milyen reklám ez több mint 4 perc, ennyi idô nem lehet egy reklám, a fél perc már nagyon hosszú. Hol adnák-..helyi TV?? Vagy eleve internetre készült??? Furcsa. Gyerekeknek sem készülhetett mert akkor meg a munkahelyi dolog nem igazán ûl, az túl komplikált egy hétévesnek.

Láttam tegnap "Monkey Boy" Steve Ballmer elôadását az elektronikai shown...ronda, kövér nagydarab, formátlan, kopasz ember nevetségessen magas hanggal, a világ leggusztustalanabb barna pulcsijában. Ugye nem akarok öltönyt mert mégiscsak ebben az iparágban dolgozom....jajjjh

Teljesen Igaza van Steve Jobs-nak a legnagyobb baj az a Microsoftal hogy nincs izlésük...és ez úgytûnik nem tanulható.

ergerberger 2009.01.11. 14:25:11

@reklámbuzi: "Nincs abban semmi, ha egy Mac-en win fut, de annyi laptop van a világon, egy reklámban nem kéne feltétlenül az ellenlábas cég termékét mutogatni."

Az üzlet az már csak olyan, hogy az ellenlábasait akarja az ember legyakni a piacról, nem pedig a számára semleges résztvevőket. Nyilván azt akarják szuggerálni a Mac-júzereknek, hogy ők is bátran megvehetik a gépükre a ringyózt. Átnevelőkampány.

ben2 2009.01.11. 14:26:55

ergerberger:
Pont az a gond ezzel a szörnyűséggel, hogy komolyan veszi magát. Ez nem humoros, hanem nevetséges. Nagy különbség.
Amúgy ajánlom a mac-et, én is úgy vettem, hogy szigorúan csak windows fog futni rajta, aztán 3 hónap után letöröltem a windows-t mert sohasem használtam, csak foglalta a helyet :)

Xezs 2009.01.11. 14:28:34

@ergerberger: azt a dalra fakadós filmet ne is említsd, én golyót meg kötelet adnék annak aki azt megcsinálta

Xezs 2009.01.11. 14:30:56

@Reggie: Már nálunk is minden reklámban énekelnek. Hányok is tőle rendesen. Ott van pl a Merci csoki reklámja, az az egyik legborzalmasabb.

ninimimi 2009.01.11. 14:34:38

Tök jó reklám! Tetszik, köszi hogy felhívtad rá a figyelmemet.
Egyébként nekem azon kell röhögnöm, amikor hazám "mindent jobban tudó" (besserwisser) népessége fölkiabál a szakadék mélyéről a világnak. Közben még mindig okoskodik, és például Amerikát oktatja reklámból... Ez a vicces, csak fáj röhögni rajta.

Tightend 2009.01.11. 14:40:35

A fejhangon énekelő kiscsaj megérdemli a baltát a fejébe.

Carnivora (törölt) 2009.01.11. 14:41:48

Van v.kinek türelme nézni a laptop gyártját? nálam az elején lévő dalolászás kiverte a biztosítékot.

Lollipop (must mistake me you're the sucker) 2009.01.11. 14:55:08

Mit tudtok ti faszok. Ez most az új hullám.
De az én kedvencem marad Ananda.
www.casio-intl.com/emi/high_grade/
Katt a "New Product" videora. Asszem szerelmes vagyok.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.01.11. 14:57:20

@Carnivora: én sem jutottam el addig, de most csak azért is megnézem
microfos
;)
meg is őrülnék, ha valaki csak énekelve beszélne hozzám

-putyin- 2009.01.11. 15:02:28

jó az írás, de azért felhívnám a figyelmet, hogy pl ebben az országban, amiben mi élünk, van közönsége bódinak, pákónak, győzinek, balázsnak, a tv shopnak és a telefonálós átkúrós játékoknak is, pedig egyik sem ér semmit. Tehát elképzelhető, hogy egy retartdált réteg ezért a reklámért fogja megvenni a szoftvert.

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2009.01.11. 15:04:03

És az egész csak 4:17? Bő negyed órának tűnt! :oO

kpityu2 2009.01.11. 15:13:01

Mi a gond azzal, ha Mac-et használnak ? A Microsoftnál is szeretik ha működik az a gép amivel dolgoznak. :-)

I_Isti 2009.01.11. 15:14:14

@-putyin-: nem másfél óra volt? :)

dajalap 2009.01.11. 15:15:47

mindazok után amiket elolvastam hogy írtatok róla megnéztem és pozitívan csalódtam.

nincs benne egyetlen elem se, beleértve a koncepciót is amiről ne érezném azt hogy direkt olyan gagyi amilyen ill. hogy a készítői ne lettek volna tisztában vele hogy mennyire nevetséges.

gyerekeknek szól, és/vagy arra épít hogy abszurd (?)
tudniuk kellett hogy a youtubeon fog landolni

nálam is elérték a céljukat... ha működik, baromi jó *játék* lehet ez a program.

azokon a pontokon ahol ezt "komolyan" kéne venni egyszerűen alapvető klisék vannak a visszájára fordítva. amit amerikaiak szerintem csak direkt tudnak megcsinálni és még akkor is koncentrálniuk kell

apuka karaktere olyan fokon ellenszenves hogy ezt nem lehet röhögés nélkül kibírni. én röhögtem is:D

mindehhez valószínűleg kellett az hogy valami egész más BS-el adták el az MS managereinek a cuccot mint amiért azt gondolták hogy jó;)

éjjelnap.pál 2009.01.11. 15:24:36

Szerintem nagyon jó. Komolyan kiváncsi lettem a Dalkovácsra, pedig soha nem szoktam énekelni... Lehet csak én vagyok elromolva, és a reklámfikázó szcénának van igaza, hmm, várjunk csak, nem a közönség reakciója mondja meg, hogy jó-e egy reklám vagy sem? Ti akkor közönség vagytok? Egyáltalán egy jobb reklám esetén kipróbálnátok a Dalkovácsot?

lonicera 2009.01.11. 15:25:24

csak nekem tűnt fel, hogy ez egy vicc? ilyen hülyék vagytok, hogy komolyan vettétek? bah.. mondjuk, nem a legjobb poén, de azért levágós

lolperec 2009.01.11. 15:28:45

ez csont geek.. aki komolyan veszi, az meg hülye.. :D
mellesleg tessék mutatni mégegy olyan progit, ami zenét gyárt az éneklésed köré!
a kis kölkök tuti odáig lesznek érte.. :P

zoltan.ca 2009.01.11. 15:43:13

En egyaltalan nem lepodtem meg ezen a videon Kanadaban elve. Egyreszt a retro is megy, illetve a reklamok donto tobbsege a nezot total hulyere veszi ami nalam se jon be persze. Viszont gondoljatok bele az atlag amerikai ertelni szinvonalara aki azt se tudja, hogy Afrika kontinens, vagy Toronto hol van. Ok meg eszik az ilyet mint a cukrot. Es van beloluk vagy mint 300 milla. Ebbol legyen max 5-10% a normalis vagy beszamithato. Egyebkent a program mint otlet szerintem is zsenialis.

hm_hd · http://hd.blog.hu 2009.01.11. 15:50:19

Ez egy vicc, nem is kérdéses. Olyan vicc, ami hosszú, szar, és még magyarázni is kell a poént! South Park rész gyártását követelem belőle!

ergerberger 2009.01.11. 15:54:07

@zoltan.ca: "Viszont gondoljatok bele az atlag amerikai ertelni szinvonalara aki azt se tudja, hogy Afrika kontinens, vagy Toronto hol van."

Vagy az átlag magyar értelmi színvonalra, ami ugyanez. Csak agresszívabb meg idegbajosabb.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2009.01.11. 16:05:28

Ez marha jó! Mostantól bárki előállíthat fos sablonzenéket házilag. Ez végképp betesz a popzene iparnak. :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D

Libretto · http://szviccs.blog.hu 2009.01.11. 16:05:53

tök jópofa klip, simán tetszett

maydayray 2009.01.11. 16:17:54

Szerintem teljesen korrekt kis reklám :-) nekem tetszett

Kiotop 2009.01.11. 16:29:44

Szörnyűűűűűűűűűű

dex.ion 2009.01.11. 16:50:59

megnéztem.
szörnyű!
kibaszott jó!
kurvárva ambivalens. annyira szar h egyszerűen képtelen vagy kiverni a fejedből. elolvastam az első pár kommentet, láttam, páran már rá is kerestek rögtön (én is fontolgatom). na ez a profizmus kérem! olyan szart csinálni ami azonnal reakciót vált ki, és amit sokáig nem felejtesz el. slusszpoén, h a végén ömaguk kritikáját is eléneklik: "and also thx to songsmith/ now we're singin' all the time.
sztem ez a reklám ötös a hatásfokát tekintve - és mi a fene számít még egy reklámnál?

sertésmájkrém 2009.01.11. 17:23:07

Bornyúkáim... Ej, ej, mielőtt a markáns vélemény kijön az emberből, nem árt egy kis bizonytalanság sohasem. :)
Csak segítésül: ez a reklám eléri a célját.

Gilderoy 2009.01.11. 17:29:19

Szerintem jó ez a reklám.

POE 2009.01.11. 17:34:13

hát, gyerekek ez úgy tökéletes, ahogy van
bárgyú, gárgya és ilyennek is akarták
ez nem rossz, hanem TÖKÉLETES

reklámszakembernek ezt illene észrevenni, szeggyétek már össze magatokat

te meg, kedves posztíró, vagy fingod nincs, miről szól a reklám, hogy ezt nem vetted észre, vagy Téged is fizet a MS, hogy generáljad köré a hype-ot

grat az ügynökségnek, aki csinálta. lesz még ebből rövidebb verzió is

VacakBlogHu 2009.01.11. 17:34:26

Na maradjunk annyiban, hogy eddig lila gőzöm sem volt erről a progiról, viszont a jó/szar/jószar reklámnak köszönhetően most már tudom! Tehát JÓ a reklám, mert megismertette a terméket :D

mizie 2009.01.11. 17:36:55

ez tuti nem microsoft reklám

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.01.11. 17:43:58

POE
Igen, fizet a Microsoft, mint a katonatiszt. Írtam is erről egy dalt a Songsmith-szel:)

DigiSample · http://digisample.hu 2009.01.11. 17:51:22

Több hete nem röhögtem ekkorát.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2009.01.11. 18:19:52

Kizárt, h ez hivatalos reklám legyen. 4 perc 17 mp-es reklám? Nem hinném.

És szerintem jó csak hosszú. Jókat röhögtem rajta. 8-)

A mac-meg. Biztos nem bakiznának ekkorát.

Ha én holnap leviszem a kamerámat a parkolóba körbeveszem, a kocsit, feliratozom és felnyomom a Yooutube-ra akár milyen jó/rossz is lesz, nem lesz hivatalos reklám.

Lehet, h ez valami vizsgafilm, vagy a fene sem tudja...

Gringo 2009.01.11. 18:20:56

Köszönöm, hogy megismertetted velem a Songsmith-et. Ha nem írsz egy lehúzó kritikát, akkor a büdös életben nem hallok róla. Amúgy a reklámmal nem tudom mi bajod, nézz csak körül a kertévéken!
Persze most egy ilyen hatásvadász címmel könnyen címlapra lehetett kerülni, mindeni rákattint, mert azt hiszi a Windows 7-ről fogsz írni.

dex.ion 2009.01.11. 18:22:19

azok, akik a reklám hosszúsága miatt fanyalognak, értsék már meg, ez egy vírusfilm. ne egy hagyományos, tévében futó, 20-30 mp-s spottal hasonlítsák össze, ez egy másik médium, egy másik befogadási közeg, ez már a marketing új formája, ez gerilla. ebbe a világba simán beleférnek 3-5 perces filmek.

is 2009.01.11. 18:22:53

talán még azt a szempontot nem említette senki, hogy ez a cucc pont a 80-as évek elektronikus orgonáinak színvonalán hozza a kíséretet, a legprimitívebb hangszínek, 8bites mélységgel. fogadok, hogy 4/4-en kívül nem tud semmilyen más ütembeosztást (talán-talán 3/4-et). zenei szempontból a cucc meg a reklám pariban vannak.

feltételes reflex 2009.01.11. 18:31:32

jézusatyaúristen a jószagú mennyországban.

mondjátok, hogy ez nem igaz.

Karma · http://karma.blog.hu 2009.01.11. 18:35:12

Kövezzetek meg, de nekem tetszik. Jól hozza az abszurdot, és szerintem ez volt a cél. Kicsit a Startlap Teleshop reklámjára emlékeztet koncepciójában.

Karma · http://karma.blog.hu 2009.01.11. 18:36:56

Sőt, valaki már linkelte a Casio videóját, na az kb ugyanez a séma: www.casio-intl.com/emi/movie/0808_key/movie.html

wm5 2009.01.11. 19:02:59

1, A reklám a célközönség számára tökéletes, ezt egy reklámmal foglalkozó blognak látnia kell
2, Később, de akár már most is ez a progi akár egy komolyabb zenész életét is megkönnyítheti, fürdőszobában éneklőknek musthave
3, A matrica alól kikandikáló alma logó direkt van, ezt is egy reklámmal foglalkozó blognak tudnia kellene
4, Nem lennék meglepve, ha a reklámban szereplő arcok maguk a program alkotói lennének, olyan átéléssel magyarázzák másik videókon a program működését.
5, Valóban gödörből köpködünk kifelé, ezt jó lenne már mindenkinek észrevennie
peace

Remy 2009.01.11. 19:21:55

Hogy ez tudatosan lenne ilyen szar? És ezt miből látjátok? Hol van ebben a kikacsintás? Mongjatok már egy poént a filből, hogy én is röhöghessek!

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.01.11. 19:29:34

Hát gyerekek. Látva a pozitív reakciókat nincs kizárva, (sosem volt) hogy én néztem be az egészet. Biztos megöregedtem, vagy a hideg és a szmog együttes hatására ment el a humorom, de nem vettem le a poént. Ennek ellenére, ha mindenki egyöntetűleg imádja ezt a szpotot, szívesen átírom a poszt címét Megint hülyét csinált magából az addictra. Ezen ne múljon a Microsoft boldogulása és gyermekeink zenei fejlődése.

tommika · http://www.fifahungary.com 2009.01.11. 19:32:32

ez a mocsok kislány belemászott a fülembe. soha többet nem nézek microsoft reklámot.

_tx_ 2009.01.11. 19:50:57

Nem néztél be semmit, ez egy giccses tenyérbemászó fostaliga. Egyetlen erénye, hogy informatív, ill. hogy maga a termék jópofa, de a reklám kliséi, a szereplők, az überamerikai üdvözült arckifejezések simán kiverik a biztosítékot nálam is.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2009.01.11. 20:31:58

@reklámbuzi: attól, hogy pár légynek tetszik, ez még szar.

A termék biztos jó, de a zenéhez valamelyest értő embereket, pl. engem, ezzel nagyon messze lehetne kergetni. Remélem, megjelennek ezzel írt dalok itt-ott, mondjuk kerületi tévékben, iskolai bulikon.

belidzs_ 2009.01.11. 20:46:25

@Britney&Spears: ez a csaj durva.. :D

Rejtett a Szám 2009.01.11. 22:36:03

Ezek a gagyi dob alapok engem inkább a hőskor narrátoros
pornó filmjeire emlékeztetnek.. Mondjuk a kép világ is.
Már vártam az akciót..

feltételes reflex 2009.01.11. 22:36:09

@reklámbuzi:

hát ha ez számít; én NAGYON NEM vettem poénnak.

azóta se térek magamhoz.

létezik az a "nagyon szar"-kategória, ami már jó tud lenni, de ez még véletlenül sem az. sehol semmilyen halovány reménysugár, hogy hátha mégis csak poén az egész.

megkockáztatom, ez még a festéksz@rós pollock-utánérzős kategóránál is borzasztóbb, pedig azért az se volt semmi... itt már hányinger sincs, csak brutális ledermedés.

Morrózió 2009.01.11. 23:17:33

A komposztálható Microsoft poharak zöld színeikben nem tűntek fel senkinek? :)

gojszi 2009.01.12. 00:00:39

Kitűnni a reklámok közül, hogyan is lehetne másképp? Nehezen tudnám elképzelni ezt egy elegáns foglalatban, aminek üzenete a zeneszerzés fennkölt élménye, a teremtés büszkesége, az önmegvalósítás lehetősége, precizitás, intelligencia és praktikusság. És akkor is csak olyan lenne, mint a "többi ötletes reklám". (így persze csak olyan, mint a többi vírusfilm) Ti hogyan adnátok el egy szoftvert, amivel még egy négyéves gyerek vagy egy technikai analfabéta pizzafutár is kiélheti szenvedélyét, a zeneszerzést? Ti mondtátok: a film tájékoztat, maradandó és aktivitásra késztet. Monnyuk engem nem. Nem szép, de működhet/működik(???). Üdv a gödör mélyéről!:D

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.01.12. 00:04:09

1:32-nél az Export Song ablak az milyen oprendszer?

cyber panka 2009.01.12. 14:18:30

kicsit lemaradtam erről a posztról de még had szóljak hozzá:
szerintem a Microsoft marketingesei nem hülyék, bár gyakorló apple párti és windows gyűlölő vagyok.
az állhat a poszt mögött, hogy ők igenis tudatosan csináltak ilyen szpotot. ha belegondolok mennyire nem érintenek (Vistát pl. még nem is láttam élőben) a microsoft újításai ennek ellenére egy még meg sem jelent termékükről máris több helyről hallok egyszerre akkor nem is olyan rossz taktika ez, nem?
végülis gitar hero mellett megfér egy ilyen ostoba dalkovácsoló szoftver, biztos rövidebb ideig kötne le de ha gyerekeknek készült akkor pláne jó taktika egy ilyen youtube-ot meghódító vicc. szerintem a kamaszok reklámízlése és fogyasztási szokásai is változnak, nem érzik magukénak a megfordított baseball sapkás örökmozgó Nesquik nyuszit. csak az ostoba marketinges felnőttek hiszik hogy azt csípik a srácok

majomka 2009.01.13. 14:36:48

Szerintem is direkt ennyire szar, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ezt bárki komolyan gondolja. Lehet, hogy elérte a célját is, mert akit érdekel, rákeres, de ez meg faszság, tudjuk, miért.
Amitől viszont szerintem ez az egész reklám még undorítóbb az, hogy nem elég undorító, kurvahosszú, a karakterek meg semlegesek. Az unibet.com azért jó, mert az tényleg annyira szar, hogy már jó. Ez nem. Szóval ja, megint leégette magát a MS. Szerintem is. És nyilván az Apple sem véletlen, ilyen szarvashibát nem követhetnek el, de mi vele a cél? HOgy még ezért is továbbküggyék? Ócska és átlátszó...

vonal 2009.01.13. 20:50:03

szerintem ezúttal az addict csinált magából hülyét, mert ez direkt ilyen "retro" éppen a 80-as évek álom-gagyi amerika imidzsére építve és mint látjuk tényleg zseniálisan működik a dolog szóval megismertük a cuccot.

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.01.15. 12:07:35

@reklámbuzi: Halljuk, halljuk!:)

Lehet, hogy a reklám pont ilyenre akart sikerülni, amilyen lett, de asszem kurvára nem én vagyok a célközönség. Gyerekemet meg bézbólütővel kenegetném, ha a Dalkovács közelébe merészkedne.

Nanemaaaar 2009.01.16. 12:16:20

Kedvelem a blogodat, nézem is majd napi szinten, de ezúttal alaposan mellélőttél.
Szerintem még a teljesen hülyék számára is egyértelmű, hogy miről van itt szó és fájó ha egy reklámokkal foglalkozó blog nem lát tovább az orránál. Persze debill, életszerűtlen, szánalmas és lelőném az egész családot a munkahelyi pereputtyal együtt ha 500 méternél közelebb lakna és csak akár egy kiló kenyerérért látogatna meg. Ennek azonban semmi köze a termékhez amit reklámoz, még az itt kommentelők egy része is azonnal utána ment. Mellesleg szinte biztos vagyok benne, hogy nem ment le sehol, semmilyen csatornán.
Úgyhogy részemről is pirospont az ügynökségnek, pont ezt akarták.

balazsman 2009.01.18. 14:02:42

lehet csinálni emós-csuklónyiszáló számokat is ezzel a progival? mert nekem kezd tetszeni a dolog :)

2009.03.14. 23:48:58

Nem értem a kérdést. A cég ezen a szinten van indulása óta. És a mai napig fejlődésképtelen. Ez van.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása