Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Cseh Laci vért iszik edzés előtt

Jó blikkesre sikerült a címadás, pedig nem tettem mást, mint leírtam az alábbi vírusvideóban látható jelenetet. Ebben azt látjuk, hogy két lánynak sikerült belopóznia Cseh Laci reggeli edzésére, ahol a lelátó lépcsősora mögül készítenek a mobiljukkal felvételeket. Az ártalmatlannak induló lesivideózás aztán furcsán végződik, ugyanis fény derül Cseh Laci "nagy titkára", az úszó ugyanis a medence szélén állva előkap egy vérrel teli palackot, majd jóízűen meghúzza azt. Ennek láttán persze a lányok megijednek, és sikongatva menekülnek az olimpikon vámpír elől, aki hiába próbálja magát kimagyarázni. Ennyi a sztori, ami akár jópofa is lehetne, ha nem lenne az egész olyan iszonyatosan szájbarágós.

Az ötlet, hogy az HBO-n hamarosan műsorra kerülő vámpíros sorozatot (Tru Blood), amelynek zseniális bevezető kampányáról már itt az addicton is volt szó egy ilyen vírusfilmmel hirdessék a neten, alapvetően jó ötlet. A sorozat lényege, hogy a vámpírok köztünk élnek szorgos-dolgos állampolgárokként, amit egy szintetikus vérkészítmény, a Tru Blood tesz számukra lehetővé. E köré az ital köré épült az eredeti kampány, és itt is erre próbáltak rájátszani, de a készítők talán jobban jártak volna, ha magukévá teszik minden köhelyszótár elmaradhatatlan bölcsességét, miszerint a kevesebb sokszor több. A lányok erőltetetten laza, és mindent szájbarágó szövege inkább zavaró a beszédes képsorok alatt, és a filmet lezáró fokhagymás visszavágás is teljesen felesleges. Elég lett volna egy link a film végére, hogy mindenki utánanézzen, ha akar, és passz. Ettől függetlenül nem tartom rossznak a filmet, Cseh Laci előtt pedig le a kalappal, hogy bevállat egy ilyen forgatást, ami egy kicsit javít hűtőnyitogatós Danone vagy éneklős Túró Rudi reklámokban kellemetlen helyzetekbe hozott sportolóink megítélésén.

Címkék: sport humor vírus

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr17906428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2009.01.28. 10:14:44

mondjuk nem kellett hozzá nagy színészi teljesítmény :DDD

ad-renalin · http://adrenalin.blog.hu 2009.01.28. 10:28:06

Szent tehén!!

Ilyen gyengécske vírusfilmet már régen láttam. :S
Az ötlet amúgy tök jó lenne, de ahogy reklámbuzi is írta, túljátsszák a csajok a szerepüket. És az a fokhagymás rész is csak karót döf az amúgy is sápadt film szívébe...
De azért respekt Lacinak! :)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.01.28. 10:39:22

adrenalin
Mi a szent tehén? Cseh Laci?

ad-renalin · http://adrenalin.blog.hu 2009.01.28. 10:45:25

Nem :) Ez csak egy meghökkenő-szófordulat, avagy hukk-effektus volt. Azt mégsem akartam írni, hogy szent szar. :)

ethan blow 2009.01.28. 11:07:19

függetlenül a gyenge megvalósítástól riszpekt Cseh Laci!
de: aki vért iszik, minek rak fokhagymát a nyakába? rákattant az önpusztító vámpír? alap hiba!

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.01.28. 11:11:48

bulgakov
Ez valami poén akart lenni, de ha agyoncsapnak se értem.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2009.01.28. 11:24:59

jaj már fiúk az egy Phelps utánzat.. ezzel űzi el a gonoszat

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2009.01.28. 11:38:57

Ezt a "keresztet" viselnie kell. Nem túl szívderítő úgy versenyezni, hogy van egy űrlény, vízierőmű (kinek, mi tetszik), aki aranyhintón közlekedik, s Lackónak a második hely jut csupán.

Olyan ez, minta éjjel-nappal dolgoznánk tendereken úgy, hogy tudjuk, hogy a végső megbízást rendre egy "nagyhal" happolja el előllünk. Részsiker is siker!

Ha jobban belegondolok, ő az a sportidol, akit a hirdetők nem infláltak agyon, mindenféle terméknépszerűsítés okán. Pedig a Gfk-Sztármonitor felmérésében rendre az élen szerepel.

Hajrá Lackó :).

hannibaal 2009.01.28. 12:43:01

Atyagatya!
A youtube-on amúgy fent van egy másik videó is, ami sajnos még ennél is erôtlenebbre sikerült. A készítôk tényleg abban bíztak, hogy egy blikkes cím és egy celeb képes viral hatást elérni?

www.youtube.com/watch?v=Lc_L8yQBQD4&feature=related

jasztreb 2009.01.28. 13:41:33

a hazai megrendelők mániája ez a poénra poén mánia. alapjáraton sem túl izmosak ezek a cuccok, mert fölöslegesen didaktikus, és mindkettőben még rálicitálnak a végén. minek? minek? minek?

hannibaal 2009.01.28. 15:54:30

És ez az egész erôlködô viral kampány minek? minek? minek? Nincs az HBO-nak pénze arra, hogy hagyományos csatornákon elérje a célcsoportot? A tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy amennyi pézbôl és energiából összehoznak egy-egy ilyen videót, sokkal érdekesebb és hatásosabb kommunikációt is fel lehetne építeni.

Chalabre (törölt) 2009.01.28. 16:08:30


A reklám borzasztó! Igazi magyaros igénytelen. Cseh Lacit viszont továbbra is imádjuk!

art director 2009.01.30. 23:24:38

Nekem tetszik és a következők miatt :

1.itthoni viszonylatban nagyon is unalmasnak tűnő márkától (HBO) szokatlan, friss, bevállalos kampányt látunk aminek egy a lényege, hogy beszéljünk róla...

2. El tudom képzelni, hogy az ügynökség, aki csinálta milyen harcok árán tudta keresztül verni ezt a kampány ötletet, a kommersz arcokon. (csöndben megemlítem azt is, hogy ideje volt már valakinek előjönni egy ilyen kampány ötlettel VÉGRE)

3.sok dologba bele lehet kötni, miért pont így? miért pont úgy? mi tetszik mi nem tetszik, de szerintem ami sántít ebben az egészben az max a packshot illetve a Lacinál a fokhagymás utórész, bár meg kell azt is mondanom, hogy ilyen fajta mixture viral videót nem láttam, sőt azt is megmerem kockázatni, hogy ilyen eddig még nem is volt és mivel mind a két film amatőr, werkfilmes, direkt "gagyi" ezért számomra bármilyen formában műkődik, mert elhiszem, érdekel, utána nézek.

4.Az, hogy pedig az HBO miért itt hírdet az a szokásos low budget-nek lehet betudni, szerintem amiből készült ez a kampány abból az árból 85-ször jelent volna meg a banner az iwiw-en. szóval recesszió köztünk van :)

5.Tetszik a celeb címlap csini lány mainstream szereplő választás, tetszik, hogy a Lacira is gondoltak, akit szintén sokan ismernek, érződik egy eléggé erős tudatos, targetálás, profi kampány építés...

Most már csak arra lennék kiváncsi, hogy melyik az az ügynökség aki csinálta, mert érdekelne a további dolgaik is.

Na emberek? tippek? ötletek?

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.01.31. 00:18:48

art director

1. Az HBO szerintem egyáltalán nem unalmas brand, még itthoni viszonylatban sem.

2. Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy annyira harcolni kelett egy vámpíros-vérivós vírusfilm leforgatásáért egy hamarosan induló vámpíros-vérivós sorozathoz.

3. Bármibe bele lehet kötni, de az, hogy a lányok alámondásos magyarázata inkább zavaró, mint építő elem egyszerű tény. Az, hogy egy film direkt gagyi, nem feltétlenül jó. A home-made érzés nem mindig segít egy viralon, pláne ha már az első pillanatban látszik, hogy reklámügynökségi munka.

4. A vírusfilm lassan olyan kötelező eleme lesz a médiatervnek, mint a jópofa céges blog.

5. Az, hogy ráböktek egy celebre, aki most épp szabad mitől lenne tudatos targetálás? Kire targetálnak? A sportkedvelőkre? Vámpírkedvelőkre? Úszókra?

Arra én is kíváncsi lennék, hogy ki csinálta. Bújjon elő!

zolifu 2009.02.06. 23:35:32


Szerintem ez nem vírusfilm. A vírusfilm nem eljátsza, hanem elhiteti a valóságot.
DE ez az első normális magyar celeb(reklám)film lehetett volna azáltal, hogy Laci mer viccet csinálni abból, ami őt Lacivá teszi.
íme a mindenki által ismert, kapcsolódó anyag:
www.youtube.com/watch?v=xDZIqXXlMlA

A sorozathoz jobban passzolt volna valami médiahekk, fake hírözön egymás nyakát szétcincáló kisvárosi középiskolásokról. Mondjuk.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása