Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Magyar Honvédet minden farzsebbe!

Az, hogy egy katonasággal, harcászattal, modern haditechnikával és hadtörténettel foglalkozó lap kerül a standokra, alapvetően jó hír. Ha nem is lennék rendszeres előfizetője, biztosan belelapoznék néha, ha a fogorvosi váróban elém sodorja a szél. Ha pedig felkérnének rá, hogy csináljak reklámot a havilapnak, még örülnék is, mert egy katonai témájú újságnak hirdetést készíteni kifejezetten hálás feladat lehet. Legalábbis ez a képzet élt bennem egészen addig, amíg meg nem láttam a Magyar Honvéd című lap óriásplakátjait. 

Utoljára a Füles magazinnak készítettek ilyen reklámokat, de azokon legalább az egész csaj látszott, amint általában fürdőruhában simogatta az együgyűen vigyorgó, kockás fülű csacsit. Csak remélni tudom, hogy ehhez a rettenethez egy reklámszakembernek sincs köze, és csupán egy magasrangú tiszt kényszerítette rá vizuális rémálmait egy az ezredirodára beosztott közlegényre, aki a laktanya egyetlen Pentium II-es pécéje előtt ülve, Paintben szerkesztette meg a hirdetést.

Erre a munkára egyedül a "Parancsot teljesítettem!" kifogás lehet elfogadható, de az is csak a hadbíróság előtt. Ez a szintű gagyi még akkor is bántó, ha még egyszer magunk elé idézzük a tényt, hogy a Magyar Honvédség volt a megrendelő. Merthogy ezeregy külföldi példa bizonyítja, hogy a hadseregnek is lehet jó reklámokat kitalálni. Nekünk azonban itt is csak az időutazás, a rossz ízlés és egy olyan újság jut, amit döbbenetes módon az újságárusoknál kell keresni. Visszaszámlás indul!

 

Címkék: arany békasegg

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr77894480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arasuna 2009.02.03. 14:08:54

Ez nem lehet igaz!!!!

Mirko 2009.02.03. 15:29:12

"Magyar Honvéd - dugd a seggedbe!"

Fanyuvo 2009.02.03. 15:37:13

Pont ezek jutottak eszembe nekem is és a munkatársamnak is erről a plakátról.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2009.02.03. 16:04:13

de én azt figyeltem miért pont csaj van a képen? az ő farzsebében

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.02.03. 16:11:01

Lehet, hogy hozzá van csomagolva a magazinhoz? Úgy 300 forintért már megéri!

bys · http://unhub.com/bysman 2009.02.03. 17:38:48

Jééé, van rajta segg! Jöhet hozzánk az r-ekció rovatba... :DDD

Kobaljov 2009.02.03. 18:24:22

Még jó, hogy nem azt írták rá, hogy "Fedezz!"...

RIO 2009.02.03. 18:38:01

@Kobaljov: :D:D

tervezzünk nekik kampányt házi-konteszt keretében!

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.02.03. 18:42:14

Akkor legyen Magyar Honvéd verseny!
Aki a legjobb fősort írja hozzá, annak nem küldöm ki minden hónapban a lapot! Íme az én pályamunkám:
Magyar fenékbe Magyar Honvédot!

borpancsoló 2009.02.03. 18:42:38

Hát ez nagyon rossz. És az a baj, hogy kb ennyi reakciót váltott ki belőlem.

Közöd?? (törölt) 2009.02.03. 19:08:35

nem tudom, azt hiszem egy hadseregnek jobb ha nem reklámja, hanem elrettentő pusztító ereje van. dehát én már csak ilyen konzervatív vagyok:-)

nevem 2009.02.03. 19:27:00

Mindenki IE-ben nézi, vagy csak az én FF-omban van szürke téglalap a kép helyén?

Fashionistas 2009.02.03. 19:32:13

Én ezt a képet a homárnak akartam elküldeni. De megelőztek :)

Sanya69 2009.02.03. 19:33:52

Kici honvédség, kici jeklám....

Fucksee 2009.02.03. 20:29:04

Először félszemmel láttam, és még egyszer oda kellett néznem, hogy kiderüljön, hogy milyen nemű az a segg...mondtam is magamban, hogy mennyire egy vadmeleg kampány... 80-as évek.

Aropa · www.finnisztan.blogspot.com 2009.02.03. 20:31:07

A HM Zrínyi Kht.-nál vajon melyik célcsoportot célozták meg?
Szánalmas.

(Picit) ismerve a vezetőt, tul. képpen nem is csodálkozom.

Fj0d0r 2009.02.03. 20:32:07

A magyar honvédség és az elrettentő erő? :D

Keresd a lövészárokban! :)

De legalább a csajnak jó segge van. Már ami látszik belőle. :)

borpancsoló 2009.02.03. 20:53:30

@Közöd??: Hát elrettentő ereje az van! :))))

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2009.02.03. 21:03:30

Kossuth Lajos azt üzente megjelent a Magyar Honvéd!

Befűzés: 1 méter MH sajátmárkás centiszalag perforált napi letéphetőséggel

Antibiker 2009.02.04. 09:44:30

Magyar Honvéd. A te seggedet is megvédjük.

lotte_w 2009.02.04. 23:35:47

Nekem erről két dolog jutott eszembe. Az egyik, hogy itt a feltételezett briefben bizonyára szerepelt az "igazi férfi" kifejezés és ez ragadhatta meg a készítők figyelmét. Még diszkrétek is voltak, hogy a fegyvert meg a terepjárót (illetve a valamelyiket éppen nyalogató nő képét) lehagyták. :)
A másik dolog, h mintha nemrég lett volna egy toborzó kampánya a honvédségnek, ilyen katonás óriásplakátokat lehetett látni a városban - na, azok nem egészen ilyenek voltak, nekem kifejezetten tetszettek. Sajnos nem találtam most meg ezt a képet, de talán láttátok, egy fiatal csávó arca volt rajta, barnás-vöröses színekben asszem, szépen meg volt csinálva. Persze ott sem lehetett érezni, hogy a hadseregnek női tagjai is vannak, de segg legalább nem volt rajta.

macskafaraok 2009.02.07. 14:08:56

ja,nekem is a füles 86-87' ugrott be

sebcsaba 2009.02.17. 10:37:55

Viszont a honvédség új reklámja, a Zrínyis-Farkasbercis kifejezetten kellemes csalódás. Véleményetek?

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása