Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Írjunk szlogent a BKV-nak félmillióért!

Amikor először megláttam a kiírást, nem akartam hinni a szememnek. A BKV gondolt egy nagyot, és nem egy kommunikációs stratégia, de még csak nem is egy reklámkampány elkészítésére írt ki pályázatot, hanem egy új szlogen megalkotására. Hogy mi volt a baj a régivel? Miért nem a saját ügynökségét kérte fel az új szlogen megírására? Miért nem kell semmiféle stratégiához, üzenethez kapcsolódni a szlogennek? Miért van a kiírásban megadva legalább 15-féle szempont, aminek meg kell felelnie az új szlogennek? Miért pont 3 javaslatot küldhet be egy reklámcég? Hogy ki az az amatőr ügynökség, aki egy ilyen minden szakmaiságot és józan észt nélkülöző kiíráson elindul?

Én ugyan nem tudom. Azt viszont igen, hogy a győztesnek nyilvánított szlogen beküldője félmillió forintot kap. Ezért aztán látva ezt az hatalmas bornírtságot elhatároztuk, hogy egy játékra hívunk benneteket. Nekem van egy reklámcégem, egy jobbára inkább csak szunnyadó kis Bt., de a kiírási feltételeknek épp megfelel. Namost, mivel magánszemélyek nem pályázhatnak, ezért arra gondoltam, hogy ráugorhatnánk erre a fél millára közösen. Bárki beírhat a kommentek között bármilyen eszement vagy éppen zseniális, 4 szónál nem hosszabb (!!!!), pozitív asszociációkat keltő szlogent, ami szerinte kifejezi a BKV utasközpontúságát (LOL), sokszínűségét (gondolom itt a kék busz, srága villamos, zöld HÉV, piros troli palettára gondolnak) és környezetbarát voltát. Ezek közül aztán majd a deadline előtt kiválasztunk hármat, amiket a kiírás szigorú és professzionális feltételeinek eleget téve lezárt borítékban elküldünk az Akácfa utcába, ahol majd a szakmai zsűri (aminek összetételét még elképzelni sem merem) elbírálja azt.

Reméljük a pályamunkánk nem keveredik majd el a bevont jegyek és elkobzott hamis bérletek és diákigazolványok tengerében. Mert ha nem, akkor szinte egyedüli indulóként komoly esélyünk lesz majd a győzelemre. Ha pedig nyerünk, akkor egy fergeteges író-olvasó sörözés keretében közösen elköltjük a fél misit. Én már szinte érzem is a kezemben a 25 darab húszezres melegét, úgyhogy húzzunk bele. A játék állásáról folyamatosan beszámolunk majd, az oldalsó sávba pedig kikerül egy kis embléma, amire kattintva bárki bármikor ehhez a bejegyzéshez juthat. Így ha az éjszaka közepén, egy buszos rémálomból ébredve jut eszedbe a tuti, akkor egy kattintással a kommentek között lehetsz, és már oszthatod is meg a közzel a nagy gondolatot. Gyerünk, legyünk mi a reklámszakma BKV-ja, és hozzuk mozgásba a várost! 

A tovább után találjátok a BKV hivatalos pályázati felhívását. Olvassátok figyelmesen, és járjatok a csodájára, hogyan marketinkommunikálnak a profik!

 

Bkv Zrt.

SZLOGEN PÁLYÁZAT

A BKV Zrt. 2009-es stratégiájához illeszkedve az utas, és az ő igényeit teljes körűen kielégítő szolgáltatás megvalósítása kerül a középpontba. Ezt a célt szem előtt tartva a BKV Zrt. pályázatot ír ki új szlogenjének megalkotásához.

 A pályázaton magánszemélyek nem vehetnek részt, kizárólag kreatív ügynökségek jelentkezését várjuk.  

A szlogennek az alábbi feltételeknek kell megfelelnie:

    • Az utast állítja a központba
    • Rövid (max. 4 szóból áll), érthető
    • könnyen megjegyezhető
    • Pozitív asszociációt kelt
    • Közvetlen hangvételű, de udvarias
    • Bizalmat kelt az utasban a cég iránt  

 Ha az alábbi tulajdonságok hangsúlyozására is képes a fentieknek megfelelő szlogen, az előnyt jelent.

    • Felhívja a figyelmet a dinamikusan fejlődő BKV-ra
    • A BKV sokszínűségének kihangsúlyozása
    • Jelenítse meg, hogy a közösségi közlekedés a budapesti közlekedés leginkább környezetbarát formája.

 Egy pályázó maximum 3 szlogennel pályázhat. Az ötleteket a BKV Zrt. Marketing osztályára (1072 Budapest, Akácfa u. 15.) várjuk jeligés, zárt borítékban 2009. február 20-áig. A pályamunkát tartalmazó borítékban helyezzék el a jelige feloldását, a cég nevét, ügyvezetőjének nevét és elérhetőségeit tartalmazó borítékot.

A szlogenekből szakmai zsűri választja ki a legjobbat. Eredményhirdetés 2009. március 9-én a honlapon. Kérdéseiket e-maliban a szlogen@bkv.hu címen tehetik fel.

A nyertes pályázó szerződéskötés után nettó 500 000 Ft díjazásban részesül.

BKV Zrt.


Címkék: bkv elmebaj reklámverseny magyarmocsár

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr49927547

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: ADDICT: BKV Szlogenpályázat - MiKVANNAK 2009.02.09. 14:50:09

[...]Én pedig abszolút támogatok mindenféle ilyen remek ötletet, úgyhogy a feltételeket itt találjátok, ahol helyben lehet[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bobrooney 2009.02.09. 10:25:21

"Én már szinte érzem is a kezemben a 250 darab húszezres melegét, úgyhogy húzzunk bele" 250db tényleg jobban hangzik, de az már 5 millió ft :)

varasd 2009.02.09. 10:39:17

OFF! Bocs, de kihagyhatatlan.
Koncz Gábor emberhegyet mászik és benéz a lukba, Kovács Lajos meg eszelősen röhög. Magyar sztárok a nagy angol sörreklámban:
napielet.hu/napi/rovat/nabuko/4327/koncz_kunsztja

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.02.09. 10:42:49

bobrooney
Oké, de most már szlogent is küldj, mert egy fillér nélkül maradunk!

Omyg 2009.02.09. 10:45:49

BKV - "Együtt. Veled. Szívok" :)
Talán nem felel meg minden követelménynek de mindenképpen az utasokat állítja középpontba. :D

Tilcsák Bea (törölt) 2009.02.09. 10:47:28

"Bizalmat kelt az utasban a cég iránt "

ezt a szolgáltatással kéne elérni, nem szlogennel.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.02.09. 10:53:52

Csak hogy beindítsam a folyamatot, itt van néhány hirtelen:
- Utazunk az utasokra
- Jegyeket, bérleteket!
- Sosem lassítunk!

wut 2009.02.09. 11:31:02

Elérjük az Ön célját!

Elérjük céljait!

Velünk célba ér!

whiskeyredbull-t kérek :)

Gepember · http://blog.gepember.com 2009.02.09. 11:32:36

Nem fékezünk senki kedvéért :)

TH 2009.02.09. 11:36:13

BKV - Utasbarát, sokszínű (főleg zöld)
BKV - Utasbarát, sokszínű, környezetbarát

Ez a pályázat egy vicc...a BKV egyre jobban elhülyül...

TH 2009.02.09. 11:37:36

BKV - Szervusztok, mi idióták vagyunk (nem felel meg minden feltételnek, de közvetlen hangvételű és udvarias)

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.02.09. 11:40:24

Kedves addikt reklámbuzi! felajánlásod rendkívüli.

De ha idetojjuk ki neked az aranytojást a blodgora, nem fogja aztat valaki gond nélkül lenyúlni még kiköltés előtt?

Úgy értem egy másik cég, és beadni saját címer alatt?

Mondhassa majd, hogy mi nyúltuk le tőle....

Szóval mi a garancia, hogy mi ideszülünk neked valami geniálisat a nyilvánosba, és az nem lesz helyből prédája egy gátakat nem érzékelő másik fenevadnak?

Gepember · http://blog.gepember.com 2009.02.09. 11:44:24

Oázis, ne legyél már ilyen kuki. Ha van saját céged add be annak a nevén az ötleteidet, ha meg nincs, akkor meg úgyis tök mindegy, nem? Í

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.02.09. 11:44:30

Oázis
Én nem félek attól, hogy ez a szlogeníró pályázat bármiféle haszonnal vagy akár csak támponttal fog szolgálni azoknak, akik komolyan indulni szeretnének a kiíráson. Ez az egész egy vicc, és így is kell kezelnünk!

De ha ilyen félelmeid vannak, nyugodtan írj be valamit Demszkyről, azt biztos nem fogják győztesként kihozni.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.02.09. 11:58:22

@reklámbuzi:

Kedves drága reklámbuzi! Szeretnél felköszönteni!

Ugye tudod hogy ez a 666. bejegyzésed?

gratulálok!

Ja, kérem, ha vicc, akkor somfordálok vissza dolgozni, egy pillanat tört részléig komolyan gondoltam...

Én ismerem a Demszkyt még fiatal ellenálló koromból, és igazából minden vágyam, hogy együtt üljek fel vele az új villamosára, aminél a lényeg a HOSSZ! (ez milyen mondat lenne szerintetek különben: A LÉNYEG HOSSZ!) És szeretnék egy menetet végigülni vele azokon az üléseken, amelyek tudjátok: a kerekek fölött vannak! Ahová még egy fél gyerek sem tud leülni kényelmesen...

Az új villamoson az ülések több mint fele totálisan kényelmetlen! Vagy túl magasan van az ülés, vagy b esetben nem csak túl magas, de túl keskeny is, és sehogyan sem fér el az ember lánya lába, ami le sem ér rendesen a földre, dereka meg közben eltörik.

Szóval nem bánnám, ha egy menetet oda és vissza végigülne velem Demszky a régi szép idők emlékére ezeken az eszméletlenül kényelmetlen üléseken, és közben megbeszélnénk a prostitúció kérdését a városban, hogy hogy vették át az illegális bordály-maffiák a hatalmat a város és a nők felett.

aki erről szeretne többet tudni:
szexmanifesto.blog.hu/2008/09/08/a_prostitucio_hu_kovetelesei

De félre a búval,

Reklámbuzim! emelem poharam a 666. bejegyzésedre...

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.02.09. 12:03:15

666? Ez ördögi. Kösz.
Amúgy lehetne szlogen is: BKV - 666.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.02.09. 12:04:36

@Gepember:

Jaj, gépember!

Saját cég? Én az utolsó, végsőkig ellenálló szellemi szabadfoglalkozású mohikán vagyok... mi a francból tartanék el egy céget?

Minden hónap egy nagy kérdés, hogy a hajszál elszakad e vagy sem.

Nyilván ez tévesztett meg annyira, hogy egy pillanatig komolyan vegyem ezt a dolgot itten..

nah, csókolom, jó kollektív agyviháncolást nektek...

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2009.02.09. 12:17:32

Nem bírom ki...
„Mindenkinek útban vagyunk”

(A Copyright Szőke Andrásé - Nyugattól keletre, avagy a média diszkrét bája c filmben Ivándzsó Béla teherautó-platójára volt felírva egyes számban)

jasztreb 2009.02.09. 12:19:06

tehát:

o Az utast állítja a központba
o Rövid (max. 4 szóból áll), érthető
o könnyen megjegyezhető
o Pozitív asszociációt kelt
o Közvetlen hangvételű, de udvarias
o Bizalmat kelt az utasban a cég iránt

"BKV - Az utasnak mindig igaza van"

köszönöm a fődíjat, mindenki a vendégem.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.02.09. 12:23:17

jasztreb
Változatok erre:
BKV - Jegye legyen, ne igaza!
BKV - Az utas mehet, ahová akar
BKV - Le is út, fel is út

TH 2009.02.09. 12:25:44

@jasztreb: Ez jó, de fogalmazd bele még ezt is:

* Felhívja a figyelmet a dinamikusan fejlődő BKV-ra
* A BKV sokszínűségének kihangsúlyozása
* Jelenítse meg, hogy a közösségi közlekedés a budapesti közlekedés leginkább környezetbarát formája.

TH 2009.02.09. 12:27:22

Az utasnak a dinamikusan fejlődő BKV minden környezetbarát, zöld, sárga, kék és piros járművén igaza van.
Ezt lehet 4 szóba tömöríteni?

goldengiccs 2009.02.09. 12:32:31

Lehet hogy a bkvnek minden egyes megjelenéset, reklámját, plakátját & utastájekoztatását pályáztatnia kéne, mert ahogy a cég kommunikációja kinéz ebben a pillanatban az siramas! Van egy szerintem jo logojuk, meg talán ezekkel a corporate szinekkel is lehetne valamit kezdeni, de amit ez a grafikusuk szerencsétlenkedik... letörném a kezét! Ajánlom mindenki figyelmébe a Transport for London megjelenését. Nagyjából olyan színvonalon kéne kinéznie nálunk is ezeknek az anyagoknak. Ehelyett valami barom retusálatlan (kb érintetlen!!!) fenykepeket pakol egymásra... találomra.

A jo design nem kerül többe mint a szar! Sok tehetséges grafikus szerintem olcsobban is dolgozna, nem kérdés hogy jobb végeredménnyel.

TH 2009.02.09. 12:42:03

@goldengiccs: A logó valóban nem lenne gáz, a színek sem olyan rosszak, de hogy beleerőltetik a cégformát (Rt., majd Zrt.) az egyrészt felesleges, másrészt érthetetlen is. Miért kell egy logóba de akár a névbe is a cégforma? Van valakinek valami tippje erre?

jasztreb 2009.02.09. 12:47:14

TH: - szerintem már az dinamikus fejlődés lenne, ha az utasnak cak egyszer igaza lehetne
- a sokszínűséget grafikailag képzeltem megjeleníteni: piros-fehér-zöld BKV felirattal
- a környezetbarát üzentet pedig ügyes médiahasználattal (pl. 7-es busz fara, közvetlenül a kpufogó felett)

na mostmár tényleg jöhet az arany szakaszjegy-díj

goldengiccs 2009.02.09. 12:58:43

@TH: azert van benne mert a nagyokosok azt mondták. Ez nem hinném hogy ez a designerek hibája. Valóban eléggé zsúfolt tőle a logo.

mechanicalbride · http://mechanicalbride.freeblog.hu/ 2009.02.09. 13:41:47


BKV - Biztos pont az élet kátyújában!
BKV - Bérlet egy szebb jövőhöz!

TH 2009.02.09. 14:02:07

@goldengiccs: Ezt gondoltam, hogy nem a designer találta ki, de a nagyokosok vajh' minek akarják? A névnél sem értem, mit rugóznak ezen folyton.
@jasztreb: Nem is hülyeség... "BKV - Egyszer az utasnak is igaza lehet". Csak ez sajna túl sok szó..."BKV - Egyszer még igazad lehet!"
A grafikai megjelenítése a sokszínűségnek jó ötlet, és valóban az utóbbi is jó, ám a 7-es helyett javasolnám a régi 260-as és 280-as (és nem friss motorcserés :) ) Ikarusok oldalát a kipufogó felett, az meggyőzőbb néha.

egygrafikus 2009.02.09. 14:06:18

Csak a tények kedvéért: a nyáron kiírt a BKV egy arculattervezési tendert. Mivel épp holtszezon volt a cégünknél, ráértünk, adtunk be anyagot - kb 30 grafikai stúdió, reklámügynökség, maszek indult rajta. Szerintetek volt eredményhirdetés? Ha volt látszik bármi is a dologból? (amúgy a "brief" elég vicces volt: összehívak mindenkit egy szobába, ahol egy néni felolvasta a tenderkiírás szövegét, kérdezni lehetett, de semmire nem tudta a választ)

TH 2009.02.09. 14:08:32

@egygrafikus: az jó lehetett. Mindenesetre nem értem, hogy miért akar a BKV a nemrég úgy-ahogy kialakított arculaton és szlogenen változtatni? Ennek mi értelme vajon? Nem a design a legnagyobb problémájuk...

_original 2009.02.09. 14:14:42

Szenvedélyünk a szállítás. Vagypedig: Utas + Barát = BKV :D

TH 2009.02.09. 14:29:46

@reklámbuzi: Mi szállítunk, Ön szenved.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.02.09. 14:32:33

_original
Talán a "Szenvedésünk az utazás" jobb lenne:)

gyarfi 2009.02.09. 15:50:17

BKV - Velünk a királyfi nem változik békávé! (ehe-ehe-ehe)

goldengiccs 2009.02.09. 16:13:52

Szerintem a BKV egyik legnagyobb problémája igenis a design. Mert egy ilyen cégnél nem csak a hirdetések megjelenéséről van szó hanem információközlésről és az utasok tájékoztatásáról.

Bocs, hogy egyetlen idevágó ötletem sem volt eddig, de ez egy olyan dolog ami régóta piszkálja a csőröm.

TH 2009.02.09. 16:43:03

@goldengiccs: Szerintem a design pedig rendben van - a zöld+kék, a logó és a szlogen is OK. A probléma, hogy a design nincs végigvezetve következetesen mindenen, de hogy az lenne a FŐ probléma, hogy az információt közlő táblák CSÚNYÁK, az nem igaz. A probléma az, hogy nincsenek, vagy kevés rajta az infó, és hogy az angol/német fordítás kritikán aluli.

Taurusz 2009.02.09. 16:46:17

Bkv: neked ez jár.

Utas a középpontban, dinamikus (mert jár), pozitív (mert mondja, hogy jár a busz), közvetlen hangvitelű, stb... csak még igaz is!

lovechild 2009.02.09. 16:51:59

Hahó!

4 szóban benn kell legyen a "BKV"?

ezt nem láttam a kiírásban.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.02.09. 16:57:06

Taurusz
BKV. Velünk jobban jár!

Chalabre (törölt) 2009.02.09. 17:00:53


A jelenlegi, nyugdíjazására váró szlogen:

"Mozgásba hozzuk a várost!"

Ezt kellene még pozitívabbra, bizalomgerjesztőbbre cserélni.

goldengiccs 2009.02.09. 17:05:03

@TH: Jo, szerencsere csak nagyon ritkan utazom BKVval. Szal ha csak arra gondolok, hogy a BKV figyelon mit olvasok, igazat kell adnom. Ez messze nem a legfőbb probléma!
Es mint korábban emlitettem nekem különösen tetszik a BKV logo es a zöld+kékkel sincs bajom.
Az a szemét amit ráépített vmi kuruzslo grafikus, az viszont ízléstelen. A metron megfigyelted már azt a matricát, ami arra figyelmeztet, hogy add át a helyed a rászoruloknak? Tényleg két fénykép kell oda összemosva? Olvashatatlan.
Igen a forditás az vagy nincs vagy nagyon gyér.

Chalabre (törölt) 2009.02.09. 17:17:12


Eddigi fricskás kedvencem:

"Neked ez jár!" (Taurusz) :-))) Megnevettetett. "Mert megérdemlem."

Futottak még:

"Velünk célba ér!" (wut) - Olyan tipikus szlogen, olyan iskolaszagú.

"Mindenkinek útban vagyunk" (Dexter68) - Ez már jobb, főleg a filmes utalással, csak ne ugorna be rá az "Útba esik jövet-menet..." szlogen.

"Velünk jobban jár!" (Reklámbuzi) Erre meg egy cipő üzlethálózat szlogene ugrik be.

Elnézést, hogy csak kritikus vagyok, és nem problémamegoldó. Ahhoz kell csak gondolkodni. Le a kalappal!

Sok sikert!

egygrafikus 2009.02.09. 17:25:51

A BKV legnagyobb problémája valóban nem az arculatának minôsége, de ha már errôl beszélünk, szerintem grafikailag minôsíthetetlen. Az egész holmi még a nyolcvanas években is gáz lett volna, ma meg... A metró rendesen néz ki, látszik, hogy grafikus tervezte (Auth Attila) a többi a teljes káosz, szerintem van nekik valahol egy pincében eldugva egy nyugdíjas dekoratôrük, akit tíz éve nem engedtek ki a szabad levegôre, tv-t se nézhet, és vele csináltatják a holmit...

nemkellnemzetivagta 2009.02.09. 17:56:49

a diesel mindkét szlogenje üt. ráadásul a dízel is stimmel:
bkv. for successful living
bkv. only the brave

TH 2009.02.09. 17:58:06

@egygrafikus: A metrón mi néz ki rendesen konkrétan?

muellah · http://muellah.com 2009.02.09. 18:00:44

BKV - Better Keep Valking!

Ez nem felel meg az előírásoknak, de legalább még az írásmód is sántít...

TH 2009.02.09. 18:08:08

@muellah: BKV - Busz, Ketró, Villamos!
Az írásmód itt sem tökéletes (metró helyett ketró azért nem is olyan nagy hiba, csak 1 betű van köztük az ABC-ben), de kicsire meg nem adunk! ;)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.02.09. 19:19:48

muellah, TH
Azt eddig is tudtam, hogy válságban van a reklámszakma, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire:)

gyarfi 2009.02.09. 19:31:58

Ötletek:

BKV - Ahol elkap a HÉV!
BKV - Hagyd otthon a kocsit!
BKV - Parkolj és utazz!

_original 2009.02.09. 19:33:00

mondok jobbat! :D

BKV - Ha nincs BMW-d.

_original 2009.02.09. 19:34:10

ez a BKV - Jár neked. nem is rossz :D

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.02.09. 19:48:46

_original
Jó az irány.
BKV - A (majdnem) élérhető minőség

Taurusz 2009.02.09. 19:56:49

Ja, Hofi után szabadon:
A bkv minősége olyan magas, hogy el sem éri..,

gyarfi 2009.02.09. 20:02:48

Ebből kiindulva:

BKV - Tudsz jobbat?

TH 2009.02.09. 20:08:03

@reklámbuzi: Örülök, hogy neked is tetszenek a tippek! :D

TH 2009.02.09. 20:08:47

@gyarfi: Na, akkor: BKV - Mert nincs más.
vagy Mert nincs választásod.

gyarfi 2009.02.09. 20:10:39

@TH: BKV - Mert drága a taxi.

Mondjuk ezzel a gondolatmenettel az a gond, hogy túl negatív. :D

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.02.09. 21:00:35

@gyarfi:

Mert a villamos jobb?

(ismeritek a vonatkozó viccet:

Grünn bácsinak bocsánatot kell kérnie Kohn bácsitól a bíróság előtt: "Már bocsánatot kérek?" )

Atkakukac 2009.02.09. 21:36:19

BKV - Már itt/ott is vagyunk!
BKV - Már jövünk is!
BKV - Utazzunk együtt!
BKV - Együtt, előrre!
Valamint reklámbuziéból továbbgondolva csak, hogy ne legyen olyan cipőreklámos):
BKV - Velünk jobban megy!(így meg kicsit széntabletta-reklámos:D)

Ne tudjátok meg, hogy fájt ezeket leírni...
Valamint számomra az eddigi best: BKV - Mert nincs más! by: gyarfi, ez könnyeket csalt a szemembe:D

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.02.09. 21:44:35

Érzem, ahogy Fél Misi egyre közeledik!

gyarfi 2009.02.09. 21:55:39

Atkakukac: Köszi, de az speciel TH műve. :P

Amúgy egyéb ötletek:

BKV - Ne csak beszélj róla.
BKV - A szmog hatásos ellenszere.
BKV - A szmogriadó ellen.

Hülyeségnek még ez jutott eszembe:

BKV - Ha mocskosan szereted!

horn3t6667 2009.02.09. 22:50:18

Szasztok!

csak szlogen kell?

az én fejemben egy egész reklám körvonalazódott.

egy fiatal barna helyes lány felszáll a buszra, sietve lihegve. majd előveszi a jegyét és kezeli. aztán leül. ekkor felnéz a székből és egy fiút lát me,g ahogy egy agyon gyűrött jegyet fog a kezében, zavartan néz mindenfelé, és a jegyet a kezelőhöz tartja, hogy esetlegesen egy ellenőrzés során gyorsan ki tudja lyukasztani...
ekkor a kamera megint a lányt mutatja aki kitekint az ablakon és a pesti forgatagon pihenteti a szemeit és utazik, és ez kellemes hang benyögi a szlogent: Utazni nyugodtan is lehet!!
tehát az én szlogenem: Utazni nyugodtan is lehet!

ha ez a szlogen nyer 30%-kot kérek szépen a nyereményből, mert sajnos a tanulásomhoz a tandíjra kell a pénz.
ha tehát benevezed és akkor szerződést kötöttünk.
sajna nagyon rossz ez a válság... :(

uma 2009.02.09. 23:35:18

Jézus után:
BKV: Szállj fel és állj!

Aztán (most tényleg ennyit bele kell préselni négy szóba?):

Természetesen bárhova elvisszük!
Hatékony, zöld, bármikor, neked.
A buszsávban nincs dugó*
A villamosnak nincs kipufogója.


*tudta-e Ön, kedves Utas, hogy a parafa dugó fából van? Kivágják, megölik, elpusztítják szegény fát a dugó miatt. A barbár gecik.

FayeFaye 2009.02.10. 00:06:29

@gyarfi, ezt mar olvastam ugy 10 eve egy 'pocsek versek antologiaja' c. kotetben:

Ó te kedves BKV,
Változnál már békává!
:)

muellah · http://muellah.com 2009.02.10. 01:02:33

Behajtjuk Kanyarodáskor a Visszapillantót!

betaberta 2009.02.10. 02:11:11

BKV - Az igazi közösségi élmény

BKV - Közelebb hoz

BKV - Kötött pálya. Kötetlen élvezet.

mizie 2009.02.10. 07:47:22

Mindig. Mindenkinek. Mindenhova.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.02.10. 08:19:21

betaberta
A Közelebb hozról jutott eszembe, hogy ez az irány is ígéretes lehet:
BKV. Együtt. Veled.
BKV. Közel hozzád.
BKV. Szállj fel, ez a te pillanatod.
BKV. Mindent megteszünk a szórakoztatásért.
Köszönjük, BKV!
BKV. Bármikor bejöhet!
BKV Együtt a jövőről.

Bobby Baccala 2009.02.10. 08:31:19

BKV - ha Q7re nem futja :D

tygger 2009.02.10. 10:10:25

BKV. A lendület ereje.

tygger 2009.02.10. 10:11:44

BKV. Utazás térben és időben

tygger 2009.02.10. 10:14:32

BKV. Pontosan, önért.

tygger 2009.02.10. 10:16:52

BKV. Küldetésünk a siker.

tygger 2009.02.10. 10:21:32

BKV. Kulcs a jövőhöz.

tygger 2009.02.10. 10:30:53

BKV. A miénk a jövő.
BKV. Közelebb hozzuk a jövőt.
BKV. Visszük a jövőbe.
BKV. Irányt mutatunk.

meguntam :)

Ink · http://inkk.blog.hu/ 2009.02.10. 10:41:56

BKV. A felszabadult mobilitás

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.02.10. 10:45:39

tygger
Te megtetted a magadét, most már csak a szakmai zsűrin a sor:)

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.02.10. 11:00:55

Mizieé a nyerő:

"@mizie:

Mindig. Mindenkinek. Mindenhova."

majdnem olyan mint az enyém (amit nem írtam ide le, mert esetleg tényleg beküldöm), de Mizieé a jobb.

Ezt adjátok be...

Remélem nem nyúlja le senki!

albinoblacksheep 2009.02.10. 12:17:44

Én egy régi szlogen porolnék le, ami tükörzi, hogy a BKV-nál még nem érzékelték a "rendszerváltás szelét".

" GYERTEK LÁNYOK TRAKTOROSNAK"- TSZ-szlogen
BKV megfelelője:

"GYERTEK LÁNYOK, ITT MEGTAPOSNAK! "

Ez kifejezi a jegyellenőrök utasközpontúságát és a bliccelőket is lehet csökenteni!!!

albinoblacksheep 2009.02.10. 12:20:51

VAGY:
BKV- Szarba ne lépj, utazz vele!

albinoblacksheep 2009.02.10. 12:35:09

B - ecsület
K - edvesség
V - áltozás
az Utasokért!

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.02.10. 12:40:00

@albinoblacksheep:

a becsületet nem jó piszkálgatni...

meg olyasmit nem érdemes leírni, amire azonnal felzúg a nép, hogy nade ez nem is igaz...

m4st3r 2009.02.10. 13:47:36

Biztonság. Közelség. Változatosság.

m4st3r 2009.02.10. 13:50:25

Béküljünk Ki Végre!
:D

tapas 2009.02.10. 13:50:44

Talpra, magyar!
Szálljon ki a dugóból!
A dugóhúzó.
És a szmog piszmog.
Az autó nem városba való.
A város az embereké.


Bocsánat.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.02.10. 13:56:47

@m4st3r:

szellemes!

Kár, hogy nem ezt fogják választani, pedig ez azért is jó, mert nemcsak humoros, de egy csomó más, nem közlekedési ügyre is vonatkozik, pl: közélet!

LustaDick 2009.02.10. 14:08:41

BKV - piszok jó választás! :o)
BKV - a megbízható szállító
A BKV összehoz. És vissza is. :o)

Karma · http://karma.blog.hu 2009.02.10. 14:40:07

a "BKV - Neked jár" szerintem nagyon jó. Kár erre a versenyre elpazarolni :))

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2009.02.10. 14:52:17

Barátok Közt a Villamoson.
Büdös a Közút? Válassz minket!
Barmok közt a villamoson.

nagyvezérke (törölt) 2009.02.10. 15:29:01

Bocs, Késik a Villamos. :)

Bárhová Közlekedhet Velünk.

dozen 2009.02.10. 15:41:05

BKV - A haladás útján

Mr. Blowfish 2009.02.10. 15:49:05

BKV - Zöld út a fővárosba!

copyright, trademark, registered, és ha ellopod megtalállak! :D

Mr. Blowfish 2009.02.10. 15:51:18

BKV - Zöld út a fővárosba!

Registered trademark copyrighted by me. Ha ellopod megtalálunk!

c4ine 2009.02.10. 15:51:48

BKV - Zöld út a fővárosba!

Registered trademark copyrighted by me. Ha ellopod megtalálunk!

Mr. Blowfish 2009.02.10. 15:53:49

BKV - Zöld út a fővárosba!

Registered trademark copyrighted by me. Ha ellopod megtalálunk!

Mr. Blowfish 2009.02.10. 15:57:08

Sorry rossz a netem és ezért ment el 4x nem akartam floodolni, és paraszt se vagyok. :)

pudliho 2009.02.10. 15:57:50

Buszra Kocsiból Villamosra ? - inkább gyalog :-)

savmart 2009.02.10. 16:20:17

BKV. Begurítunk
BKV. Rázunk egyet?
BKV. Buszod alássan

savmart 2009.02.10. 16:22:58

BKV. Begurítunk
BKV. Rázunk egyet?
BKV. Buszod alássan

Barna László · http://www.creacommedia.hu 2009.02.10. 16:23:42

Írnék de nekem is reklámcégem van és nagyon is ébredezik :)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.02.10. 16:26:55

BL
A három nyerőt tartsd meg magadnak, ide meg engedd ki a hülyeséget. A blog bármit elbír.

dozen 2009.02.10. 16:30:52

Bringások Köcsögök Vagytok! :)

SultanKing B-) 2009.02.10. 17:31:39


BKV - Utazni él-VEZET!
B-)

gyarfi 2009.02.10. 17:39:24

BKV - Mert a kőolaj nem tart örökké. (Bár akkor a buszoknak is lőttek :D)
BKV - A természet is ezzel jár a legjobban!

Chalabre (törölt) 2009.02.10. 17:56:29


Jók vagytok. Élvezet olvasni a hülyeségeitek :-). Csak így tovább! Na hagyjátok abba! Még sziporkákat!

Nálam vezet:

BKV - Jár Neked! (Taurusztól indulva)
BKV - Mindig. Mindenkinek. Mindenhová. (mizie)

Hajrá!

egygrafikus 2009.02.11. 10:04:32

BKV - Bárhol felszállhat

thing 2009.02.11. 10:50:43

Annyáddal is jártunk.

thing 2009.02.11. 11:32:55

Anyáddal is jártunk.
Sokba kerülünk sokat.

Komolyan:

Eljutunk egymáshoz.

/Ellopod, megtalállak. Komolyan./

yeah.weblap.net/

Tiria 2009.02.11. 13:35:41

A Szállj fel és állj! mindent visz :)))

(bocs, most még annyira röhögök, hogy nem tudok gondolkodni ötleten)

Komment Elek 2009.02.11. 13:40:23

Közlekedj koszosan!
Világ proletárjai közlekedjetek!

tapas 2009.02.11. 15:14:42

BKV. Előre!

Tessék vigyázni!
Mindig meg-megállva.
Közlekedj okosan
Utas és borvirág.

tapas 2009.02.11. 15:15:21

Jókor írtam be a közlekedj okosant.

Bushman 2009.02.11. 15:28:10

BKV - Közelebb visz.
(A közelebb hoz alternatívája)
Na?

KalitkA · http://xstudio.hu 2009.02.11. 15:30:06

BKV - Felizgatjuk Önt is!
BKV - Négyesben az igazi!
BKV - Mert hiszünk a négyesben!
BKV - Négy a magyar igazság!

egyelőre ennyi :)

KalitkA · http://xstudio.hu 2009.02.11. 15:32:34

BKV - Felizgatjuk Önt is!
BKV - Négyesben az igazi!
BKV - Mert hiszünk a négyesben!

így hírtelenjében ennyi :)

KalitkA · http://xstudio.hu 2009.02.11. 15:36:08

upsz elnézést a duplázásért szakadozott a net, azt hittem nem ment el elsőre :).

Rav Antal 2009.02.11. 16:51:08

BKV - Szállítunk és környezetvédünk :)
BKV - Maradj ritmusban velünk
BKV - Budapest kényelmes velünk
BKV - Utazás. Zölden, gyorsan, kényelmesen.
BKV - A felelős választás

300 LE? Külön sofőr? BKV!

BKV - Okosan a dugóban
BKV - Új lendület a városnak
BKV - Gyorsabb, mint gondolná
BKV - A tisztább jövőért. Felszáll?
BKV - Eléri célját

John Beehive 2009.02.11. 16:52:01

Nem komoly:
A menetrendet betartanotok nem kell félnetek jó lesz! (Az írásjelek elhelyezés a fantáziára bízva)

Komoly (lehet):
Közös a célunk.
Útjaink keresztezik egymást.
Megelőzi a dugót és a korát.

Rav Antal 2009.02.11. 17:15:17

Generációk választása

Fejlődésben utazunk

nem komoly: a sálálálálá egy szónak számít?

lápi lidérc 2009.02.11. 21:30:58

Bár 5 szó, de hátha cipőkanállal belefér:

Utazzon BKV-val. Cégvezetőink nem teszik.

lápi lidérc 2009.02.11. 21:34:25

Esetleg még:

BKV - Utazzon drágán, kényelmetlenül, koszban.

_original 2009.02.12. 00:58:30

BKV - meddig mész el?

csészekávé 2009.02.12. 08:43:05

BKV: Szlogen 500ezerért belefér.

thing 2009.02.12. 09:39:07

Természetesen vezetünk.

geb@sz 2009.02.12. 11:37:20

BKV
Blitz Krieg Verein

Liszi 2009.02.12. 15:27:05

BKV - Nincs autója? Sebaj, jövünk.

www.youtube.com/watch?v=okLNq2HHK2o

Reklámba már el is képzeltem az "Sebaj jövünk"-öt ismételgető buszvezetőket és ellenőröket.

W Joe 2009.02.12. 17:09:16

- Velünk célba ér!

- Együtt jobb utazni!

- Békés, Környezetkímélő, Vidám

- Boldogan Közlekedni a Városban :D

- Száguldás, BKV, Szerelem

Ipari-antidepresszió 2009.02.12. 17:35:18

BKV - A nyüzsgő nagyváros vérkeringése.

Tartaruen (törölt) 2009.02.12. 18:15:18

Brainstromingot emberek! :P
-épp rád ér
-még rá férsz
-mintha vezetnéd

Ozix 2009.02.12. 18:52:34

Önnel Vagyunk Mozgásban - BKV

Figyeljétek meg, milyen zseniálisan kétértelmű:

1: Ha a hangsúlyt az "Önnel"-re helyezed, a jelentés lényege az lesz, hogy mennyire fontos vagy TE, az utas. Nélküled, Kedves Utasunk [*nyal, nyal-*], nem is működnénk! Sőt, a "Mozgásban" utalhat a fejlődésre is, tehát hogy cégként nem is fejlődnénk, ha TE nem állnál mellettünk, Kedves Utasunk [*nyal, nyal*]. (Bár erre a jelentésre jobb lenne a "Lendület" szó...)

2: Ha a hangsúlyt az "Mozgásban" szóra helyezed - kb. mintha tennél elé egy vesszőt és úgy olvasnád föl -, akkor azt jelenti, hogy mi, a BKV egy nagyon aktív cég vagyunk, állandóan mozgunk, DE még ennél is fontosabbnak tartjuk, Kedves Utasunk (*nyal, nyal*), hogy mindvégig Ön mellett vagyunk, és csak Önnel tudjuk elképzelni a jövőnket!

Elnézést a hosszas elemzésért, de nekem így jelent meg a fejemben, és nem voltam biztos benne, hogy mindenkinek elsőre átjön, aki elolvassa...

Rav Antal 2009.02.12. 19:30:53

Együtt Önnel, jövet-menet (Háztól-házig, jövet-menet)

Jézus velünk utazna!

Utazik a város.

Elvihetjük?

2009.02.12. 19:38:24

BKV - A város kereke.

nemethv · http://backtotheukblog.wordpress.com 2009.02.12. 20:39:48

Megmozgatjuk a tomeget.
Velunk kozlekedik a tomeg.
Sokszinu, elmenydus, tudatos.
[lol]

Tichamér · http://kutyushop.blog.hu 2009.02.12. 21:16:45

BKV - Közel egymáshoz*

*tömegnyomor

Tichamér · http://kutyushop.blog.hu 2009.02.13. 12:45:03

- Tömegközlekedj okosan
- BKV - Otthon a fővárosban
- Hová lesz a fuvar?
- Quo Vadis?
- Mindjárt ott vagy!
- BKV - Ne aggódj, eléred!
- BKV - Utazz, ahogy szeretnél
- BKV - Mi kell még?
- Ön dönt: Visszük vagy vezet?
- Mi BMV-vel szállítjuk (Busz Metró Villamos)
- BKV - Nyugodt szívvel utazhat
- Múkoggy

ruszi 2009.02.13. 15:03:12

BKV - Ahol az utas számít!

A_Denever 2009.02.13. 21:38:52

Vukkosan:
Hip, hopp jön busz!

Kelenföldtol ferihegyig, tömeg közlekedik.

7-re ma várom... (a villamos kozlekedest hangsulyozza)

BKV - A leghasznosabb idotoltes

BKV - A szilagyi fasor is ezt ajalja

BKV - Csak a Budai var
BKV - Egyutt Budapest csomo pontjan

Kozlekedjen maskepp a pogacsak kozott... (autosoknak)

Es vegere egy oszintenek hato szlogen koppintas:

BKV, ami elerheto

A_Denever 2009.02.13. 22:04:55

Illetve:

Egyutt jarunk.

Kiranduljon velunk!

Varos az uvegen at.

Budapesti zoldben jartaban, menteben.

(merthogy a villamos jar, a busz meg megy)

nfssr 2009.02.14. 05:19:09

Hát, fájt ezen még egy félpercet is gondolkozni, de hát ezt már csak nem hagyom ki:

BKV,

- (mert mi) Önért kormányzunk.
- Ön irányít, Mi vezetünk.
- Minden út rajtunk vezet.
- Érjen oda velünk.
- Velünk. Önnel. Egymásért.

Elnézést ha ezek közül már volt valamelyik, csak egy darabig olvastam vissza. Ha ebből valamelyik a csoda folytán nyerne, akkor abból a 25 Deákból 5öt leemelnék, a többit meg rátok bízom :D

thing 2009.02.14. 09:31:26

Tudjuk az utat.
Önnel természetesebb.

thing 2009.02.14. 13:05:30

Haladás jár velünk.
A haladás velünk jár.
Tovább megyünk.

_original 2009.02.14. 14:20:32

@solmyr: BKV - Egyutt Budapest csomo pontjan - ez jó :D :D

_Budabitch_ (törölt) 2009.02.14. 15:23:26

Elképzelem…
A marketingosztály összeült, a főember kimondta, hogy „lecseréljük a szlogent pozitívra, írjatok ki tendert“.
A marketingosztályon már csak egy-két munkatárs van, aki a jelenlegi szlogen születésénél is segédkezett. Rossz emlékeik vannak róla, mert hiába kritizálták mind a négyezer verziót, és hiába követelték Geszti Pétert, senki sem hallgatott rájuk. Megszavazódott a „mozgásba hozzuk a várost“. És mire mentek vele? Most kezdődik az egész előlről. A lakossági tender lehetőségét viszonylag gyorsan elvetették, bár Lali jelezte, hogy „mégiscsak a zembereknek lesz megmondva, nem? Akkor szavazzák meg ők, hogy mi legyen a szlogen…“ Lalit lehurrogták, mert az a lakosság, aki utálja a vállalatot, csak csúnyaságokat fog majd mondani, hogy például BeKaphatodVazze, meg ilyenek… Aztán a főnök mindenkinek megtiltotta a röhögést. Béci, a frissdiplomás buzgómócsing direkt utánanézett, és most büszkén okoskodott bele az egészbe.
- Angliában nagyon jól kitalálták, hogy ‚getting there‘ – magyarázta, bár senki sem kérdezte, majd hosszasan fejtegette a londoni okosság jelentésárnyalatait, különös tekintettel a pozitív jövőbenézésre és az institucionális őszinteségre, végül elhangzott az a mondat is, amivel mindenki egyetértett.
- Hát igen, angolul olyan jól hangzik minden.
- Úgy van, úgy van – süvöltötte a marketing hadosztály egy emberként, és kértek még kávét meg sütiket. Hosszú értekezlet lesz.
A pozitív hangvétellel mindenki maximálisan egyetértett, mert ugyan lehet, hogy Bécinek van némi igaza a gettingthere-rel, de az egy másik ország, egy másik nép és egy másik kultúra, nem a grafitizős parasztok és ellenőrzaklatók országa, ugyebár, hogy politikáról ne is beszéljünk.
- Túl hosszú viszont nem lehet a szlogen, hiába van annyi előnyünk, hogy na, mert nem fér be a logó alá – tette hozzá Pista, aki csak véletlenül jött be az értekezletre, azt hitte, sajtótájékoztató lesz, direkt felvett egy nyakkendőt és azonnal le is morzsázta a sajtos tekerccsel.
Természetesen előkerültek a házon belüli javaslatok is, pl.: Elvisszük Önt oda. Együtt előre. Dinamikusan fejlődünk a Lakosság érdekében. Jövet-menet BKV-val. Jött egy busz. Mindig van következő. Ha Budapest, akkor BKV.
Pár hónappal ezelőtt, amikor egy komolyabb péerbalhé kapcsán először szóbakerült a szlogenügy, otthon, titokban, sokan gondolkoztak a vállalathoz méltó jelmondaton. Néhányan kis post-itekre is felírták saját megoldásaikat, amiket aztán titokban kiraktak a vállalati monitorra, hátha mások is észreveszik. De a legtöbb blikkfang azonnali és nyilvános lefikázásra került, úgyhogy mostanra elhaltak az önálló kezdeményezések. Pedig ahogy a régesrégi főnök (akinek a nevét elbocsátás terhe alatt tilos kimondani a hivatalban) megmondta: „ami a szíveden, az a logó alatt, fiam“, azaz hogy a személyes hit sokat segít az utasok elleni harcban. De erről nem volt szabad beszélni, mert az új szelek teljesen más irányba fújtak és normális ember nem áll a huzatba, ugye.
Aztán az egyik túlképzett kolléga előhozakodott a hitelességgel, ami a legutáltabb téma volt vállalatszerte.
A hitelességi probléma azt jelenti, hogy hiába a szép villamos meg a minden, ha az utas direkt csak a rosszat akarja észrevenni, akkor nem lehet neki hitelesen elmondani a sok jóságot, mert direkt nem fogja szeretni.
- Az a baj ezzel az országgal, hogy mindenki negatív – jelezte Klári pozitívan, – és nem lehet nekik semmi rendeset mondani, mert lecikiznek minket.
- Nem baj, most ki lesz írva a tender, behívjuk a szakértőket, ők megmondják, hogy melyik a legjobb, és ha mi is egyetértünk, akkor lecseréljük és kész – vetett véget a parttalan vitának a nagyfőnök.
Dénes jelezte, hogy a bőség zavarát mindenképpen meg kell akadályozni, és a kiírásban fel kell tüntetni, hogy maximum három javaslatot fogadnak csak el. És akkor megszólalt Palika.
- De mi van, ha többen ugyanazt küldik be, és pont az nyer? Akkor mindenkinek ki kell fizetni az ötszázezret?
A fene egye meg ezt a Palikát, hogy mindig belekavar, amikor már majdnem vége az értekezletnek…

thing 2009.02.15. 10:13:32

Eljutunk egymáshoz.
Természetesen vezetünk.
Tudjuk az utat.
Önnel természetesebb.
Haladás jár velünk.
A haladás velünk jár.
Tovább megyünk.
Érted megyünk.
-----------------------
Anyáddal is jártunk.
Neked jön.
Baszódunk Kurvára Vaze.
Fel is út, le is út.
Ahol az ellenőr is ember.
Ticket, please!
Lucky Strike.
Connecting people.
Let it roll!
Kanalunk, villánk, késünk.
Politikusok is elkezdhetik.
Nem csak az úrvezetőké a világ, az úton poroszkál…
Teljes gáz.
A múlt fogságában.
A tökéletesség bűvöletében.
Bármikor leállunk.
A város jegyese.
Szervízben vagyunk. /~For your service/
Csúcsra járatjuk.
Megjárod.
Nyomokban mogyorót tartalmazhat.
Kérjük ne etessék az ellenőröket!

LENYÚLOD, KINYÚLSZ.

Reklámbuzi! Ide a fődíjat!
Többiek! Körözzetek már le!
Én! Hagyjam már abba!

Addig is lehet szavazni a fentebbiekről:

A- Hú, de tetszik
B- Leszarom
C- Se
D- Inkább
E- Nothing but it

:-)

Fallabda 2009.02.15. 11:11:32

BKV: Büdösen Koszosan Vánszorogni
BKV: Mert megérdemeljük!

tollas 2009.02.15. 11:57:16


Igazi kocsist a BKV bakjára!

Blacksmith 2009.02.15. 12:35:32

Ez jó, végre kiélhetem a kreativitásom! :)

Találd meg az utad

Bárhol, bármikor, ott leszel

Hova szeretnél eljutni?

sitcom 2009.02.15. 14:10:15

az első adag :)

BKV - bárhonnan bárhová

A lendület visz
A lendület visz előre

Célunk a célod
Célunk elérni a célod

Együtt célba érünk

thing 2009.02.16. 12:13:55

Állást ajánlunk.

A_Denever 2009.02.16. 21:43:07

Az ero jegyen veled.

Budapest, Operaberlet, BKV.

Akar a fold alol is elokeritjuk.

Az ajtok zarodnak.

BKV, minden téren.

BKV, Kozel 1000 indok. (jaratok szama)

sitcom 2009.02.16. 23:52:25

BKV - zöld úton.
(Mámostugye ha jobban megnézzük ezt a kis szösszenetet, kiderül, hogy ez megfelel mind a sok(?)színűségnek, mind a környezetbarát(?)ságnak és mind az utazóközönség-barátság(?)nak, merthogyugye a kedves utazóközönségnek zöldje van, míg a szürke, környezetszennyező és barátságtalan autósoknak nem.)

anemic royalty 2009.02.17. 12:01:36

a győztes:

BKV. Velünk mindig jól jár.

nick nolte (törölt) 2009.02.17. 12:23:36

bkv
- "a jövő útjain" (vissza a jövőbe:D)
- "ön dönt, mi vezetünk..."
- "a következő lépés"

na ennyi...
;-@

ruszi 2009.02.17. 13:00:56

BKV - Zöld utat adunk a mozgáshoz!

eaposztrof · http://blog.eaposztrof.com 2009.02.17. 14:32:30

Köszönjük türelmét. BKV.

Együtt a városért. BKV.

A vezetés a mi kezünken van, BKV.

A váos a mi kezünkben van, BKV.

BKV, a cél érdekében.

offos 2009.02.17. 15:25:09

Induljunk együtt!

Végig visszük!

Együtt odaérünk!

John Beehive 2009.02.17. 15:47:50

BKV - Buszaink együtt öregszenek Önnel!
BKV - Összerázzuk a társaságot!
BKV - Nincs más választás!
BKV - A bérlet mellett már úgysem futja autóra!

snowman 2009.02.17. 16:01:11

Na, akkor itt van még egy pár versenyző, hogy nehezebb legyen a döntés. :o)
Most csak a monogramosakat:

(c) nálam.
BKV. Bazira Körbeutazzuk Veled Budapestet.
BKV. Bárcsak Kirándulni Vihetnélek!
BKV. Biztosan Kijössz Velünk.
BKV. Budapestet Kíméljük. Veled.
BKV. Budapestet Kínozzuk. Vállalod?
BKV. Biztosan Körbeérő Világ. vagy
BKV. Biztosan Körbeérő Vonalak
BKV. Biciklik Közt, Vígan.
BKV. Biztosan Követjük a Vonalakat.
BKV. Benzint Kímélünk Vehemensen.
BKV. Budapest. Közlekedés. Világszám.
BKV. Borzoljon Kedélyeket Velünk.
BKV. Bármit Kézben Vihetsz.
BKV. Bérleteket Kérem Váltani!
BKV. Benzin? Kenőpínz? Válutá?
BKV. Biztosan Közlekedünk. Veletek.
BKV. Buznyák Kaminonsofőrök. Vidékről.
BKV. Békésen Kacskaringózunk a Városban.
BKV. Biztonságban Körözünk a Városban.
BKV. Bécs Követi a Városunkat.
BKV. Bűz. Káosz. Világvége.
BKV. Budapest. Kőbánya. Világos?
BKV. Budapest Körbeér Velünk.
BKV. Bírjuk Közlekedtetni a Világot.
BKV. Borzalmasan Korán Viszlek (dolgozni).
BKV. Bűzlik Körülöttünk a Világ.
BKV. Belügyünk a Kifosztott Vállalat.
BKV. Belbecs. Külcsín. Világszínvonal.
BKV. Bármikor Kicsinálunk. Vigyorogva.
BKV. Buszt is Küldünk. Várod?

parades 2009.02.18. 13:27:03

BKV: Mindenképp ütközünk!

hal9000 · http://dawn.freeblog.hu/ 2009.02.18. 21:07:52

@Rav Antal:

Jézus velünk utazna.

ez a legjobb :DDDD

Petika 2009.02.19. 14:29:23

Egyszerű, önmagáért beszélő szlogen:

BKV - No comment.

viktor134 2009.02.19. 18:16:21

a tuti reklámszöveg:

Mert lyukasztani jó... :)

benford · http://www.design-jegygyuru.hu 2009.02.20. 00:36:44

Üljön be egy B-KáVéra!
Üljön be egy BKV-ra!
Üljön be egy BéKáVéra!

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2009.02.20. 11:00:02

"Minden utasunktól bocsánatot kérünk."

Potyoló 2009.03.10. 15:37:04

A hírek szerinte ez lett a nyertes: BKV. Önnek jár.

TH 2009.03.10. 18:10:04

@Potyoló: Ha tényleg ez a nyerő, akkor hogy megfelel ezeknek, hogy "* Felhívja a figyelmet a dinamikusan fejlődő BKV-ra
* A BKV sokszínűségének kihangsúlyozása
* Jelenítse meg, hogy a közösségi közlekedés a budapesti közlekedés leginkább környezetbarát formája.
"

TH 2009.03.10. 18:13:02

"Örömmel tudatjuk, hogy a PRotest PR & Marketing Kft. nyerte a BKV szlogenpályázatát.

Hogy végülis melyik ajánlatunkat választotta a társaság, majd kiderül. Itt írnak erről. Mindenesetre közreadjuk a három szlogent, amellyel indultunk:

Együtt járunk. BKV.

Az emberért. Természetesen. BKV.

Önnek jár. BKV.

(A jelige egyébként Balázs három hónapos golden retriever kiskutyájának neve - csak, mint érdekesség... )"

forrás: www.protest-pr.com/news/read/megnyertuk-a-bkv-szlogenpalyazatat-2031

TH 2009.03.10. 18:19:46

Most nem azért, de az "Önnek jár." nem elcsépelt kissé? "Jár önnek" stb. formákban mintha ismerős lenne...

TH 2009.03.11. 12:17:32

No, senkit nem is érdekel már a fejlemény ez ügyben?

thing 2009.03.11. 12:52:19

@TH: A harmadik verziót talán el tudnám képzelni, amúgy itt is voltak ehhez hasonló ötletek. Az addict-os szlogenkeresés pár komoly javaslata mintha túlszárnyalná a végeredményt...

TH 2009.03.11. 15:51:24

@thing: Szerintem a komolytalanok is. :)

savmart 2009.03.11. 17:47:47

BKV. Le lehet rólunk szállni.

zsofianna 2009.03.13. 16:23:59

BKV-Tömegközélvezés...:)

Miklóska 2009.03.16. 09:09:13

(egy kis ellenőrfigura, szájából buborék):
"Én jártam anyátokkal."
vagy: "Ismerem anyádat."
A Te anyád!

vagy csak szimplán:
Anyátokat. Azt.

vagy ilyesmik voltak már? és ez amúgy is túl primitív?

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása