Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Beckham lenyomja Kevin Garnettet

Azért csak jó az öreg Beckham a háznál! Bár a Pepsi és a Gilette ugyan kiadta az útját (azóta szinte mindig borostásan játszik a Milánban, és azon sem lennék meglepve, ha tüntetőleg Coca-Cólát inna a meccsek előtt), az adidas továbbra is épít a sokadik virágkorát élő egykori manchasterire. Ezúttal azt használták ki, hogy az adidas originals kampányhoz készített, a sportszergyártó 60. szülapjára szervezett házibulireklám forgatásán egy csomó adidas-érdekelt sportceleb gyűlt össze. Ha meg már együtt voltak, miért ne lehetett volna velük egy kicsit bohóckodni?

Ebből született Kevin Garnett NBA-félisten és Beckham játékos párbaját bemutató kis vírusfilm, amelyben a foci és a kosárlanda ötvözéseként lábbal próbálják a kosárba juttatni a lasztit. Ehhez hasonló videót láthattunk már például a kapufát egymás után tízszer eltaláló Ronaldinhoról is, ettől függetlenül szerintem egész hangulatosra sikeredett. Nem is akarok hozzáfűzni semmit, csak hogy go Beckham!

Címkék: sport vírus

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr851000971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

s.g. · http://soccergirl-sgblog.blogspot.com 2009.03.14. 14:52:30

Nem rossz, de én a Nike reklámjait (általában) jobban szeretem.

Sofokles · http://sofokles.blog.hu 2009.03.14. 23:20:48

És mennyire jó. Nyilván tudod mi lesz a vége, de a vigyor garantált a végén. Egyszerű, nincs túlcifrázva. Működik. Nekem bejött.

gojszi 2009.03.15. 00:31:08

Sejtettem, mi lesz a vége. Untat a foci, mondhatni utálom...az egész Beckham-frencsájzot is. De vigyorogtam, na.
Ilyen reklámokat szívesebben néznék az esti film közben.

gojszi 2009.03.15. 00:36:03

Jaa, szori! Én a vírusfilmre gondoltam, de most láttam magát a reklámot, azt is sokkal szívesebben nézném meg napjában tízszer...

trixilw 2009.03.15. 09:11:09

Kurvajó. Annyira életszerű. Semmi túljátszás, semmi extra. Működik.
A 60 éves reklámnál meg már előre rettegtem attól, hogy milyen a lassú indítás után milyen zenével fog folytatódni és hál Istennek, amikor beindult, akkor vitte az egészet. Semmi erőszakos tuc-tuc vagy kemény zene. Emiatt lehetett végignézni.

Oszkárság · http://oszkarsag.blog.hu 2009.03.15. 11:15:19

Kevin Garnett kicsit úgy örül a végén, mint amikor John Cleese Mr. Waczak bőrében a németekről beszél (saját ökölbe szorított kezével ordibálás).

Békhámmal a legjobb dolog, ami történhetett, az az Ali G interjú. "How many of the Spice Girls turned you down before you went for Posh?"
www.youtube.com/watch?v=8FEOw7dCmMs

bys · http://unhub.com/bysman 2009.03.16. 10:09:39

Na igen, akkor most jöhet a szokásos találgatás, hogy fake, vagy nem fake, hogy Beckham elsőre betalál. Nem értek a focihoz, elképzelésem sincs, hogy mennyire lehet érzékeny egy ilyen focicsillag lába, de simán megelőlegezem, hogy nem hiába keres annyi pénzt. :) Egyszerű és nagyszerű spot, kellemesen indul tőle a heti robot.

Oszkárság · http://oszkarsag.blog.hu 2009.03.16. 15:32:29

Itt amerikai focisták próbálják meggyőzni a nézőket arról, hogy az ő valós karakterüket válaszd a Fantasy Football nevű játékban a csapatodba. Ez jobban felveti a fake / nem fake kérdést, de így is nagyon jó:

"Amatőr" felvételek trükkökről:
www.youtube.com/watch?v=vIYxFLINLfo

A Fantasy footballról:
en.wikipedia.org/wiki/Fantasy_football_(American)

bys · http://unhub.com/bysman 2009.03.16. 15:43:12

Azt hiszem ez a Crasy Football nem annyira veti fel. Ez simán beillik az amatör handycam-es felvételnek álcázott, nagyon komolyan megcsinált fake "emberfeletti" telsesítménnyre építő virusvideók sorába.

Az Adidas film, viszont rendkívül jó arányérzékkel tűnik ki ezek közül.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása