Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A Nagy Testvér az újságosnál is figyel

A brazíliai Playboy készített egy fotósorozatot az ottani Big Brother aktuális jónőjéről, majd ennek népszerűsítésére egy kissebb kampányt indított. A lényege, hogy az újságos standokon elhelyezett webkamerák képét közvetítették a mellettük lévő monitorokra, ezáltal azt az érzést keltve a jónépben, hogy bent vannak a házban (villában? gunyhóban?). A fősor is ezt sugallja - mit sugallja, egyenesen kijelenti - hogy ha megnézed majd a "csudálatos" fotósorozatot a hölgy főszereplésével, akkor tökéletesen úgy érzed majd, mintha bent lennél ( talán egy fürdőszobaajtó kulcslyukán keresztül készültek a képek?).

Az üzenet érthető, láttunk is ilyet már az utóbbi években nem is egyet, ám a megvalósítás miatt mindenképp említést érdemel szerintem a reklám: valami elképesztő igénytelen. A kamerát meg sem próbálták elrejteni, jó lesz az a gyári csiptetőjével a fősort közvetítő transzparensen. A monitoron kiválóan látszik a Windows menüsor és a tálca, egyébként is jó lesz az ahogy van, meg sem próbálnak a külsejével játszani egy kicsit, legalább brandingelni. A Neogama/BBH ügynökség kreatívjai nem erőltették meg magukat, rászánhattak volna még egy-két órácskát mielőtt lemennek a strandra. via ibelieveinadvertising.

Címkék: celeb ambient

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr541057500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2009.04.11. 12:03:06

Ez tényleg annyira gagyi, hogy kár volt róla blogot írni. Mint ahogy hozzászólnom is kár volt. :)

rózsaszínlazac · http://szexmanifesto.blog.hu/ 2009.04.11. 13:22:59

Nem értem a problémát.

Jobban kellene exponálni a gondod.

Vagy lehet, hogy nincs is, csak a playboyt akarod reklámozni?

Vagypedig ez egy szombati hír, a nagy hirtelenségben...

kihanemén 2009.04.11. 16:24:05

pont elérte a hatást. felfigyeltek rá. te is írtál róla.

venuswoman · http://sorozatdara.blog.hu 2009.04.11. 18:55:42

ISTENEEEEM mér kell vkinek mindig elsütnie h "elérte a célját, mer beszélnek róla/felfigyeltek rá trallala mert te is írtál róla és foglalkozunk vele és blablabla"
ez a blog a reklámokról szól. érdeklődők olvassák. nyilván ír egy reklmáról rb, ha nem cs annyi, h "vedd meg. mert JÓ." és mostmáraztán!!!

fősör rb??? mit szólna ehhez freud? :D

lessknownJFK 2009.04.12. 04:46:01

Ha úgy mész el egy reklám mellett, hogy fúj b*meg, az nem feltétlen érte el a megfelelő hatást.

Chalabre (törölt) 2009.04.12. 09:23:54


@kihanemén:

Holmi kevés, ha csak elér hozzám egy reklám, vagyis észrevettem, felfigyeltem rá. Nagyon nem mindegy, hogy milyen hatást vált ki. Fontos, hogy milyen szájízzel marad meg bennünk egy brand.

A Blikk is számtalanszor eljut hozzám, de olyan igénytelen számomra, hogy még életemben nem fizettem egyetlen példányáért sem. Ha rajtam múlna, el sem indult volna, vagy nyomban lehúzhatták volna a rolót. Az itt-ott kirakott számokkba való belelapozgatás bőven elég volt, hogy tudjam nem nekem szól, másoknak nyomják. Valszeg nem én vagyok a célcsoport, vagyis nem is nekem szánták, vagy épp igen, csak nem jól kommunikálják.

Reklámbuzi valszeg a Playboy célcsoportjába esik, de minden bizonnyal ugyanezt a reklámfogást másképp találta volna a Playboy német vagy svájci fiókja, mint a brazil. Minden relatív!

Ez a blog nekem a reklámokról szól. Nemcsak a jó reklámokról, hanem a rosszakról is, hiszen azokból is ugyanúgy lehet tanulni vagy még jobban. Én pont ezért szeretem.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.04.12. 10:02:42

Chalabre
Én nagyon is a Playboy célcsoportjába esem, viszont a posztot Ferdinánd írta.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása