Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Interjú: Kétfarkú Kutyából nem lesz szalonna

A napokban akadt a kezembe egy régi karikatúra, amelyen egy apuka látható a gyerekével a természetben. Egy gyönyörű szivárványt néznek kéz a kézben, mire az apuka csak annyit mond: "A francba, miért nem reklámozunk ezzel semmit?" Ez a példa is jól mutatja a reklámosok észjárását. A munkába beletemetkezve, briefhalmok alján, reklámversenyre való jelentkezési lapok tengerében az ember hajlamos elfeledkezni arról az aprócska tényről, hogy a reklám alapvetően egy zavaró elem az emberek életében, hiszen olyan üzeneteket akar eljuttatni hozzájuk, amelyeket nem biztos, hogy ők keresnek. Ezért a legtöbb, amit tehet, hogy illedelmesen bekopog, vagy ha már a félig nyitott ajtón besétált, akkor köszön, és megpróbálja úgy elmondani az üzenetét, hogy az a lehető legkevésbé legyen zavaró, hazug és kínos.

Bizony néha fordítva ülünk a lovon, és ilyenkor jó, ha valaki finoman az orrunkra koppint, és visszarángat bennünket a valóságba, megmutatva a reklámok valódi helyét és szerepét a világban. Éppen ezt teszi Kovács Gergő, a már évek óta tevékenykedő, és rengeteg fricskát kiosztó Magyar Kétfarkú Kutya Párt egyszemélyes oszlopa, aki a maga gerillamódszereivel hol humorosabb, hol keményebb formában mutat rá a reklámok sokszor bántóan béna hazugságaira, és álságosságára, amin szerintem nem megsértődni, hanem sokkal inkább mosolyogni kell. Vele készítettem interjút a miértekről, hogyanokról és a hogyan továbbokról.

Honnan jött az ötlet, hogy reklámplakátokat téríts el?

Több szempontból is magas labda egy idegesítő óriásplakát. Pár száz forintos nyomtatással könnyen módosítható,5*2 méteres, szóval elég látványos, és nyugodtan megcsinálhatod nappal is, senki sem fog rádszólni. Ráadásul egy óriásplakátról senki sem hiszi, hogy vicc, azt mindenki igazinak véli, hisz hatalmas összeg kinyomtatni. Egyébként pedig, mint a Rendszer egyik alapvető szimbóluma, remek támadási felület.

 

Úgy általában nem szereted a reklámokat, vagy csak a rosszakat utálod?

A kereskedelmi célú hirdetések közt szerintem nem léteznek jók. A cél mindig tönkreveri a hozzávezető utat, bármilyen is legyen az. De a reklámok nagyon nagy többsége akkor is iszonyatosan gagyi szerintem, ha eltekintünk az erkölcsi problémáktól, nem ismerem ezt a világot, és nem is értem, hogy a "kreatívok" százai, miért képtelenek valami tényleg jót összehozni. Aminek persze én csak örülni tudok, hálistennek hogy ilyen gyengék a reklámok, így legalább kevésbé tudnak hatni, szóval köszönet érte, bárki legyen az, aki ezt csinálja. Én már eljutottam ahhoz a-nem biztos, hogy igaz- következtetéshez is, hogy képtelenség igazán jó dolgokat csinálni, ha az ember rossz ügyet szolgál.

 

Van kivétel? Akad olyan reklám, amit szeretsz?

Jó, azért tudok mondani olyat, amin jót röhögtem. A gőzölgő csatornafedél, amit kávéspohárrá alakítottak vicces volt, és a direkt ottfelejtett pénztárcával pörgetett bankreklám tetszett. Egyébként meg az Amnesty Internationalnek vannak iszonyat jó kampányai, ezeket biztosan ismeritek.
 
Nem volt még ebből gondod? Nem csípett fülön egy heves vérmérsékletű plakátragasztó?
 
Reklámok átragasztásából még sose volt gondom, úgy tűnik hozom az átlagos plakátragasztó külsőt:) De egyébként is, mivel a legritkább eset, hogy a plakátozó épp illegálba ragaszt át valamit, ezért nyilván senki se gondolja, hogy ő most pont ilyet lát. Annyi csak a lényeg, hogy nappal kell csinálni nagy forgalomban, nyugodtan, nem kapkodva, ahogy szokták, és akkor senkinek nem fog feltűnni, hogy valami tilos dolgot művelsz.
 

Nem akarok ötleteket adni a megrendelőknek, de kíváncsi vagyok akartak-e már beperelni?

Nem. Egyedül a Fiatnak valami klassz píárosa bocsájtkozott parttalan e-mailes elrettentésbe. Erről itt a cikk a Homáron. Természetesen egy ilyen nagy cégnek iszonyatosan fontos a píár, - a legtöbbnek mása sincs:) - ezért nem fognak egy olyan dolgot baszogatni, mit az emberek többsége szeret, az ő oldalukról emiatt teljesen védettnek érzem magam.

 

Van olyan reklám témájú munkád, amit jobban kedvelsz a többinél?

Nem tudom, talán a nullákólásat jobban bírom a többinél, vicces volt, hogy miután feltettük a képet a weblapra, pár nap múlva írtak, hogy csinálhatnék kólásplacktervet nekik. Röhej, nem?

A fricskáid legtöbbször nagyon ülnek és verbálisan is jók. Nem környékezett még meg reklámügynökség, hogy átállítson a sötét oldalra?

Éppenséggel de, persze elhajtottam őket. Könnyű helyzetben vagyok, mert ezt én nem akarom és nem is bírnám csinálni. Ez volna a lehető legnagyobb képmutatás a részemről, ha reklámbaszogatásból szerzett viszonylagos hírnevemet arra használnám fel, hogy utána reklámokat csináljak jópénzért.

 

Szerinted miben kellene a reklámoknak változniuk, hogy ne tekintsék őket ellenségnek?

Nem értelmetlen termékeket kellene reklámozniuk, de azt hiszem erre még sokáig várhatunk:)

Hogyan tovább? Meddig akarod ezt csinálni, és mi a következő dobásod?

Kialakul, egyelőre ez a hobbim, amire el is megy az időm jó része, ha majd megunom, abbahagyom. Most egy kiállítást csinálunk, kortárs képzőművészet paródia lesz, 8 fiktív művésszel, akik munkái bőven elmennek ART-nak, de közbe amit csinálnak az pofátlanul egy rakás szar. Ha elég rossz lesz, akkor vicces is lehet:) Péntek este 8kor lesz megnyitó, a boulvard&brezsnyev galériában, a Király utcában.

Címkék: interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr931064280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nikk rivers 2009.04.16. 10:53:44

grat!
jó cikk, jó alany

C vitamin 2009.04.16. 11:27:41

Örök élet, ingyen sör! :)

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.04.16. 11:27:57

kár, hogy nem tud osztódni, elkelne több ilyen ember
;)

Silcon 2009.04.16. 11:31:21

Jó a színösszeállítás (sötétszürkén szürke), kijelölve olvasható.

zed_on_bass 2009.04.16. 11:33:59

"néha visszafelé ülünk a lovon", khm, és máskor pedig rettenetes és értelmetlen képzavarokat alkotunk.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.04.16. 11:38:15

Hm. Meg kellene nyernem Kovács Gergőt, hogy segítsen népszerűsíteni - mindnyájunk érdekében - a

www.kibulizottorszag.net

-en található Kibulizott ország című írást. Akkor legalább engem sem sértegetne itt néhány ember - köztük az a bunkó paraszt Tóta W. - akinek az a szörnyen nagy szívfájdalma, hogy állítólag spamelek, amikor a magam szerény eszközeivel elhintem a linket poltikai témájú blogokban, ahova szervesen tartozik.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.04.16. 11:38:56

Miniszterelnöknek javaslom! (Kultuszminiszter-jelöltem Stencil atya.)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.04.16. 11:39:44

Humor nélkül az élet elviselhetetlen!
Örök hálám mindezért!

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.04.16. 11:48:30

Silcon
A hiba az ön gépében illetve böngészőjében van.

zed on bass
Jogos:)

Andie 2009.04.16. 11:56:19

Jófejek a kutyák, és perszehogy szegediek :)

Káosz Professzor 2009.04.16. 12:00:25

OFF:@A Nép - Te vagy!: Az van, hogy ez például nem egy politikai témájú blog, mégis idehintetted azt a szart. Szerinted miért nem szeretnek a blogszerzők?

ON: Faszák a képek. Vicces és találó. Még.

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2009.04.16. 12:01:55

1. Gratula az eddigiekhez. A gyerekeim is Kétfarkú-fanok. Pár éve, amikor Szegeden voltunk, az volt számukra a legnagyobb élmény, hogy „élőben” láthatták a műveket.

2. Nem biztos, hogy képmutatás lenne a reklámszakmában való elhelyezkedés.
Lehetne ez akár misszió is. Tuti, hogy drukkolnék, hogy sikerüljön.
(Ahogy a hekkerekből biztonsági szakember lesz vagy ilyesmi.)

szabiaki (törölt) 2009.04.16. 12:03:37

@A Nép - Te vagy!: nem véletlen utál mindenki, hogy mindenhova a kurva oldalad linkeled, senkit nem érdekel vedd már észre.

flegman · http://usazzunk.blog.hu/ 2009.04.16. 12:06:29

feltételezem, hogy ez valójában rongálás.
meg biztos sok lóvéd van nyomtatni...

de azért jóság.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.04.16. 12:13:52

@Káosz Professzor:

1. Nem a blogszerzőkkel szokott lenni baj.

2. TUDTAM, hogy lesz olyan aki így szólal meg, mint te.

2/a. Merthogy édes hazánkban iszonyú humor deficit van.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.04.16. 12:17:38

@szabiaki:

Abból, hogy így képzeled, és van még vagy tíz beírásaik tanúsága szerint gyúlölettel de semmi mással mélyen eltelt hasonló szintű alak, nem következik, hogy úgy is van ahogy állítod. Vedd már észre.

public hikikomori · http://animecomment.blog.hu/ 2009.04.16. 12:19:27

Ma, április 16-án délután 17:00-kor Kétfarkú Kutya Párt előadás a Rajk László Szakkollégiumban (Bp. VIII. Horánszky u. 6)

sourcerror 2009.04.16. 12:24:18

Én is útálom a Nép...-et. Csak hogy meg legyen a 10.

HitElemér · http://www.credithill.eu/ 2009.04.16. 12:24:25

...és a káosz csak most kezdődik...

sourcerror 2009.04.16. 12:28:55

"Én már eljutottam ahhoz a-nem biztos, hogy igaz- következtetéshez is, hogy képtelenség igazán jó dolgokat csinálni, ha az ember rossz ügyet szolgál."

Na és a tigris tank, V2? (Már úgy jó, hogy működött.)

☉ ☾ 2009.04.16. 12:30:48

A Nép - Te vagy! 2009.04.16. 12:17:38
- Én nem foglak bántani, nem mondok rád semmi rosszat, csak szeretném, ha megértenéd, felfognád, hogy amit teszel, azzal zavarsz másokat. Piszkálod őket. Destruktív vagy és még sértődött is. Telepiszkítod a hozzászólásokat.
Mit tehetsz? Ha megérted, hogy amit teszel, az ellenünk van, akkor abbahagyod. Ha nem érted meg, úgyis mindegy, őszintén sajnálunk néhányan, hidd el. Együtt érzünk veled, és drukkolunk neked, hogy jöjj ki a gödörből.
Üdv.

Noda10 2009.04.16. 12:33:12

Szerinted miben kellene a reklámoknak változniuk, hogy ne tekintsék őket ellenségnek?

Nem értelmetlen termékeket kellene reklámozniuk

nem dolgozom a reklámszakmában, de ezt még én is kiszúrtam, hogy nem kibaszottul DEMAGÓG ez a csávó? Olyan, mint egy filmkritikus... Jó filmet csinálni képtelen, viszont amiért kritizál, mesternek hiszi magát. Természetesen vannak rossz reklámok satöbbi, de ilyen faszságokat kijelenteni, hogy nem lehet szerethető reklámot csinálni meg a többi baromság amit mondott.... hát ne is haragudjatok, de a faszi egy vicc

☉ ☾ 2009.04.16. 12:35:11

Nem kell ezt a dolgot komolyan venni, ez a lényeg. Mert vicc. A nevetés teljesen ideológiamentes!

Zete · http://sikeresmagyarok.blog.hu 2009.04.16. 12:44:10

"Nem tudom, talán a nullákólásat jobban bírom a többinél, vicces volt, hogy miután feltettük a képet a weblapra, pár nap múlva írtak, hogy csinálhatnék kólásplacktervet nekik. Röhej, nem?" Igen röhej. De ez szerintem azért van, mert a kóla marketingesei alapból kedvelik az MKKP munkáit, bennük is megvan a lázadás, de a fogyasztói társadalom javainak megszerzéséért mégis a fogyasztói társadalmat építik. Szívük szerint lázadnának, de a konvenciók visszafogják őket. (Rengetegen vergődnek/vergődünk ebben a csapdában.) S mi marad? Hogy egy ilyen jó kezdeményezést, mint az MKKP is inkább a cégük szolgálatába állítanának, nem látva azt, hogy azzal annak az értelmét vennék el. Szóval nagyon jól tette a Gergő, hogy visszautasította őket.
Szegeden ősszel mi is szinte kerestük a munkáit.
beszedtema.blog.hu

Gustav 2009.04.16. 12:53:41

Mélyen meghajolok Kovács Gergő előtt - a tiszteletteljes röhögéstől, és egyben hihetetlenül jól esik, hogy vannak még ilyen normálisan gondolkodó lökött népek ebben az elkeserítően kockafejű társaságban, aminek illusztris képviselője ANép...

T1GRIS 2009.04.16. 13:01:04

OFF:
@A Nép - Te vagy!: "2. TUDTAM, hogy lesz olyan aki így szólal meg, mint te."
- Nem értem! Én épp csak ideszartam a szoba közepére, de TUDTAM, hogy lesznek olyan rosszindulatú, intoleráns emberek, akik még ebbe is belekötnek!
(Értsd: Mégis mit vártál, te amőba?)


ON: Szoros a mezőny, de az MKKP-munkásságból nekem talán mégis a "Kisebb Magyarországot!" plakát viszi el a pálmát. :)))
Hosszú életet, töretlen alkotókedvet kívánok - mindnyájunk egészségére!

B-road · http://szetbaszazideg.blog.hu 2009.04.16. 13:03:57

Hol lehet eloben megtekinteni az alkotasokat?

Foleg azok a repedesbe kutya-pisilosek erdekelnenek, a gyereknek biztos nagyon tetszene. Hetvegen megyunk fel pestre, megneznenk a "kiallitast". :-)

MEDVE1978 2009.04.16. 13:05:38

A baj ugye a reklámokkal is az, mint általában mondjuk a kereskedelmi médiával. Amiért nem látsz jó reklámot, annak ugyanaz az oka, mint hogy nem látod mondjuk a két legnézettebb csatornán főműsoridőben a Dexter c. sorozatot, South Parkot vagy egyéb kreatívnak és újszerűnek tekinthető dolgokat. Helyette látsz főzőshowt, primitív celebes vetélkedőt vagy Győzikét.

UGyanis a TV csatornákon ebben az időben a legtöbb embert akarják elérni, ez az egyetlen cél. Namármost ebben a "normális" emberek mellett benne vannak az idióta határát felülről súroló emberek, a bunkók, a bigottak, az unatkozó háziasszonyok stb.
Ugyanez a helyzet a reklámokkal is. Egy volt reklámcéges haverom mondta, hogy egy témához általában három koncepciót igyekeznek készíteni: van a minimál, visszafogott (mosószernél: bejön a gyerek, hogy piszkos a ruha, anyuka mosolyog és a fos mosószerrel kijön, mert az jobban mos stb.) az átlagos (esetleg valami ötlet is van benne) és a bátor (meghökkentő formában, de ötletesen). Ebből a cégek általában 70-80%-ban a minimált, 19-29%-ban az átlagost választják. Jó, ha százból egyszer bejön az igazi ötlet, ami kicsit bátrabb és eredetibb, mint a többi.

A svédeknél láttam pl. egy olyan reklámot, ami nagyon tetszett - ennek esélye sem lett volna Magyarországon.

A kép egy fiatal családot mutat, ahogy a két szülő és a gyerekek lassan beülnek a kocsiba. Látszik, hogy utazni mennek sok csomaggal. Apu megkérdezi, hogy: egy kis zenét? A gyerekek boldogan harsogják, hogy igen és anyu is mosolyogva bólogat. Apu visszakérdez, a kedvencünket? Újabb lelkesedés, mire apu benyomja az autómagnót, ami elkezdi bömbölni, hogy I WANNA FUCK YOU IN THE ASS... A család boldogan ingatja a fejét a zenére.
A kocsi lassan távolodik és megjelenik a felirat, tanuljon nyelveket.

Gustav 2009.04.16. 13:12:52

@MEDVE1978: Ja, ez jó. Ennek a testvére, bár kevésbé pukkasztó módon a "We are sinking", amikor a parti őrségben ügyeletes meghallja ezt a vészjelzést, és visszakérdez: What are you singing about?

bryan 2009.04.16. 13:14:50

@Noda10:
Demagóg, filmkritikus? Szerintem nem, igenis tesz olyat, amit mások, pl. valószinüleg te, vagy én azért fárasztónak találnánk, mindezt ingyen teszi, nem akar állami támogatást, magántőke támogatását, nem tudom mire gondolsz. Ja, és hogy nincs jó reklám, abban tök igaza van, a reklám alapvetően ellenség, vagy reklámként szar, mert nem azzal foglalkozik, hogy eladjon valamit, meg még vicces is, vagy ha un. jó reklámról beszélünk, mégiscsak van egy olyan érzésed, hogy ez a reklám rosszkor,rossz időben jött zaklat és hülyének néz, olyasmit akar tőled ami neked eszembe se jutott megtenni. Pl. ki ne szeretné az adblock plust, szerintem még a marketingesek, reklámosok firefoxot használó részének is be van kapcsolva. Pedig biztos, hogy igy kihagynak egy csomó jó hírdetést :)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.04.16. 13:17:32

Nép te vagy a népi mártír... És még a tótawé a köcsög, mert szerinte spammer a csávó. Személyeskedő szerencsétlen, aki pont saját személyével - és viselkedésével - teszi hiteltelenné az oldalt. (Amit továbbra sem olvastam, mivel nem vagyok hajlandó agresszív spameket bekajálni - bad reklám is reklám too - viszont tartalmilag feltehetően sok érdekes van rajta.)

Káosz Professzor 2009.04.16. 13:18:47

@A Nép - Te vagy!: Próbáltam nem az általad népszerűsített írásra reagálni, csak a módszeredre, ami véleményem szerint sem elfogadható. De ha már kiprovokáltad mérhetetlen arroganciáddal:

Nekem ne ossza senki az észt, aki 30 éve lelécelt innen és zacskóból csodálkozik kifelé a világra. A belinkelt dolgozat és a többi hozzá kacsolódó, neten fellelhető anyag egy nagy vicc. Elolvastam, megnéztem, jól szórakoztam.

Többiektől bocs az offért.

W Joe 2009.04.16. 13:21:17

Én a Kétfarkú Kutya Pártra szavaznék :)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.04.16. 13:23:37

@T1GRIS:

Nem szartam én sehova se. (Saját WC-men kívül, amit elismerek). Megmondom mit vártam. Annak a részéről aki érti az összefüggéseket, egy mosolyt. Másoktól, ahogyan logikus: semmit.

Csak nagyon sajnos, olyan nép lettünk, amelyiknek a magukat elszigeteltnek érző tagjai mások gyalázásában remélnek a maguk számára valami erősítést találni, hogy ők aztán már valakik! Milyen szépen leocsmányoltak valaki mást, nem akárkik ők! Pedig az utolsónál is szánalamsabb senkik éppen ezért az ilyen jó érzés nélküli, létüket csak a gonoszságban fölismerők. És így nyomják egymást kölcsönösen lejjebb és lejjebb, a segítő kézbe belemarva, agyatlanul sodródva, egymást taszigálva a végső pusztulásba.

leslie nilsen (törölt) 2009.04.16. 13:24:02

"a nép nem én vagyok, tehát gondolkodom..."

meggy! · http://pcplacc.blog.hu/ 2009.04.16. 13:24:53

Ahhh, iszonyat király. Szegedi vagyok, szóval nagyon sok állatságon így élőben is szoktam röhögni :D

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2009.04.16. 13:25:31

a legtöbb reklámos tényleg barom, volt hozzájuk szerencsém. akkor hagytam ott őket, amikor a sonkát úgy akarták reklámozni, hogy a család este a vacsoránál összevész az utolsó szelet fölött. kérdeztem a pöcsfej kreatív vezetőt, hogy ez szerinte feltétlenül szükséges-e. mondja, hogy persze, mert a kutatások azt igazolták, hogy a kompetitív viselkedés jopbban eladja a terméket. most azt sajnálom, hogy nem volt elég tököm ahhoz, hogy jól lefejeljem. kompetitive.

leslie nilsen (törölt) 2009.04.16. 13:25:54

1ébként télleg rongálás, csak
ilyenkor ezt GERILLÁnak hívjátok...

ha a coca cola teszi, akkor szemetek....

DEmagÓg

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.04.16. 13:29:36

@Before:

Tóta W. nem ezért bunkó, hanem mert általában az. A szitkozódásból csinál karriert.

Egyéb építő kommentátorok meg is spórolhatják, mert nem térek ide vissza újból nagy valószínűséggel. Munka.

Lehet büntetenül öklendezni.

◄ViZion 2009.04.16. 13:34:46

MKKP rulez! Remélem miniszterelnökünk lesz egyszer, ha pl. a Gordon feladja :)

OFF: A nép... Bakker, Nekem is van saját oldalam, a cégnak is, DE mégsem reklámozom kommentekben, még a nevem után se írtam be a linket.
Kommentezni mint privát ember szoktam, és nem kívánom a céges linket dörgölni mások orra alá.
Ha látogatókat szeretnél, akkor keress rá a SEO-ra.
Ja, hogy a pofátlan idióta viselkedéseddel nem szereztél barátokat? Hát ezen meglepődtem. Törlik az off kommentjeidet, amik nem tartoznak a témához, és a Te oldaladra linkelnek? De furcsa... Hú, tényleg de szemetek a bloggerek... Vagy csak a szélesebb olvasótábor érdekeit képviselik, amikor írtják a trollokat...
És nagyon igazuk van.

Ha fáj hogy törlik a hsz-edet, akkor írj olyat, amit nem törölnek.
Get a life noob

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.04.16. 13:35:02

Minden nép fia vagy annak ellensége!

Kérlek benneteket, hogy azokat a témákat, amelyek nem kapcsolódnak kétfarkú barátunkhoz, a nekik megfelelő fórumokon tárgyaljátok ki. Nem szeretem, de a többiek érdekében kénytelen leszek elővenni a mángorlót, és nagyokat csapni vele a moderál gombra. Köszönöm a megértést!

dr. bíbic14 2009.04.16. 14:01:32

Azt hiszem az a baj kétfarkúval, hogy nem érti, /ahogy itt néhányan ugyanúgy nem/, hogy a hatékonyság, illetve a márkacélok elérése nem egyenlő azzal, ha hiperkreatív reklámot rendel/csináltat/csinál valaki, de mondjuk a márkanév pl. nem megjegyezhető vagy egyéb mérhető márkacélokat nem hoz, stb. Ráadásul a reklám, -amiről ezen a blogon itt szó van- meg a marketingesek egyik eszköze, kell hozzá más is, hogy eladj /pl. a termék :)/, de ezt biztosan tudjátok/tanultátok. Mi is csináltunk már effie nyertes és helyezett kampányok kommunikációjaihoz kreatívot, és nem hinném, hogy bárki is azt mondaná, ha egyedül látná a kreatívot, hogy basszameg ez életem egyik meghatározó reklámélménye volt. Ráadásul felettébb hülyén hangzik ez így...

páva vagyok hagyjatok repülni 2009.04.16. 14:29:21

Én is sokszor járok Szegeden, apósék ott laknak. Direkt fürkészem a falakat, és fotózok. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.16. 14:35:29

Kétfarkú kutyapárt foreva és for präsident :)

macskafaraok 2009.04.16. 15:01:25

tudjuk, viz lesz, kenyeret viszunk :)

macskafaraok 2009.04.16. 15:02:15

tudjuk, viz lesz, kenyeret viszunk :)

nikk rivers 2009.04.16. 16:27:45

Jahh.., rá kellett volna kérdezni a Geszti féle ARC-os plakátkiállításra, ott is valami hasonlókat alkotnak, csak szakmabeliek?

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2009.04.16. 16:53:22

Valóban érdekes egy szituáció amikor egy termékkel egy másik terméket reklámozunk. És az még faramucibb, amikor a reklám-termék jobban sikerül, mint a reklámozandó-termék.
Nagyon szimpatikus egyébként a srác, és a munkáit is imádom. Szerintem nem is baj, hogy nem lett reklámos (ha így is remekül meg tud élni), így továbbra is élvezhetjük a műveit. Ez már csak egy ilyen önző világ, bocs, Gergő.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása