Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Reklámszemle: Ilyen egy nem túlságosan cool reklám

Arra a kérdésre, miért kellett a mind itthon, mind külföldön agyondícsért és -díjazott, SMS-Bandis, mobilműépítőtornás, kicsit őrült, de legalább valamilyen, az egyenkampányoktól merőben előtő djuice-os kommunikációt egy mozdulattal lesöpörni, Morten Saugnes, a djuice magyarországi igazgatójának válasza az volt: A reklámok túlságosan coolak voltak, ami negatívan éreztette a hatását az eladásokon. Hmmm... Én személy szerint nem éreztem, hogy nagy baj lenne velük - amiből szeretném levonni a következtetést, mely szerint én is túl cool vagyok, de ehhez azért mégsem vagyok eléggé cool - de hát a sales nagy úr, ha nem megy a bót, akkor változtatni kell.

A djuice pedig változtatott is. Feljebb vitték a csélcsoportjuk korhatárát (most már a 20-22 évesekre céloznak), és elkészítettek egy olyan filmet, amire még véletlenül se mondhatja senki, hogy túl cool, de még azt se nagyon, hogy cool. Az animációval kevert jelenetekben kellőképpen semmitmondó történéseket követhetünk nyomon, amelyekben annyi az ötlet, hogy a mobil segítségével a haverok ide-oda teleportálhatják magukat a különféle élményekbe. Nem bánt ez a film senkit, nem úgy az időközban Blikk kampányarccá változó Szabó Győző hangján elővezetett új szlogen, ami annyira, de annyira laza akar lenni, (Beszélj, klikkelj, mozdulj rá!), hogy szinte kifolyik a képernyőn az izzadság. A filmhez egy új site is tartozik, ami egy fokkal talán jobb a filmeknél, amelyek rám nem gyakoroltak különösebb hatást, persze az is igaz, hogy én már messze kilógok az egyetemista célcsoportból. Nézzük, ti másképp vagytok-e ezzel, és bejön-e nektek a visszacoolosított új djuice világ.

Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (2,7/5)

Címkék: telekom reklámszavazás reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr491066913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

leslie nilsen (törölt) 2009.04.21. 10:27:35

hhááát gagyi de van sokkal szarabb is....

Adrant 2009.04.21. 11:20:11

Üssön el a sánta busz, de én ezt nem értem.
Valaki világosítson már fel abban, hogy:
1. Mit is jelent pontosan az, hogy cool?
2. Mitől lett ez kevésbé cool-abb, mint mondjuk a cirkuszos reklám, ami csak elvont volt?
3. Ha most "éretteb" közönséget szólítanak meg, akkor eddig a 14 éveseken volt a hangsúly?
4. Ha a válasz a negyedik kérdésre az, hogy igen, akkor mondja már meg nekem valaki, hogy mi a fenéért vannak az első filmben is tizenéves srácok?? (legalábbis nekem nem tűnnek többnek 16-nál – szar casting)
5. Mi ez az új logó a végén? Nektek tetszik?

leslie nilsen (törölt) 2009.04.21. 12:53:13

1. cool = nem ilyen
2. nincs semme semmi 8kreatív)
3. érettebb... = fasság

4.a negyedik kérdésben kérdezed a 4. kérdést..:S:D

5.
logo volt már itt:
addict.blog.hu/2009/04/08/napi_reklamdilemme_djuice_logo

cyber panka 2009.04.21. 13:26:51

Először is, szerintem nem rossz se a logó, se a kampány. ha ez lesz a hazai reklámok sztenderdje akkor jó irányba haladunk. nekem legalábbis szimpatikusabb mint az "igazából semmi különös nem történik, semleges bájos modelekkel, de valami magenta" T-reklámok.
A logó pedig olyan transformeres

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.04.21. 13:46:42

panka
Azt nem mondanám rá én sem, hogy rossz, de a djuice eddigi reklámjaihoz képest azért jelentős visszalépés mind kreativitás, mind bátorság tekintetében. És ha innen nézzük, akkor nem nevezném jó iránynak, akárhány bájos modell is van a magenta reklámokban.

cyber panka 2009.04.21. 15:53:51

innen nézve igazad van és persze, voltak bátrabb próbálkozások de nekem azok közül pl a cirkuszos nem jött be annyira ráadásul annyira drasztikusan és sűrűn jött újabb kreatívval hogy olyan volt mintha egyidejűleg több csapat dolgozna rajta még az ügyfél részéről is.

Sofokles · http://sofokles.blog.hu 2009.04.21. 16:52:14

Szerintem nem rosszak ezek. Igaz, hogy kicsit langyosak, nem ordítanak ki a reklámtömegből, de nagyon szépen össze vannak rakva. Kevésbé kreatív, de igényesen megcsinált munka. Én adok rá egy négyes alát a hazai mezőny fényében.

Egyébként nekem a cirkuszos volt a kedvencem a régi djuice-ból.

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2009.04.21. 19:31:23

tripla nulla... semmi mondanivaló.

klim 2009.04.22. 01:04:50

Ez szimplán csak szar. Unalmas, lerágott csont, pont mint az a szó, hogy cool.

Ja, és meg kellene csinálni jóól. Hogy érezze a fogyasztó, hogy ez mit is üzen: hangulatot, érzelmet, vágyat, értéket, hasznosságot, .........

cyber panka 2009.04.22. 14:29:49

nekem csak az elsőnek a zenéje tetszik. az viszont nagyon. a másodikét fel sem tudom idézni csak hogy gitár az volt benne.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása