Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A hét kérdése: Van hasznuk az 1 %-os kampányoknak?

Update: Elnézést azoktól, akik már szavaztak, de akkora hülyeség volt  a címben (kampányokokat írtam), hogy muszáj volt újraindítanom az egészet, mivel a poll-r rendszere utólag már nem engedi javítani a kérdést. Aki nem rest, az nyomjon még egyszer, legyen szíves. Bocs és kösz.

Kicsit szégyellem, de így van. Bár én magam nem egy 1%-os kampányt csináltam már, és a blog hirdetéseinek felében is nonprofit bannerek futnak, eddig azt hiszem mindössze kétszer vettem magamnak a fáradtságot, hogy utánamenjek, és valóban felajánljam egy szervezetnek adóm 1%-át. Márpedig ha én ilyen trehány és nemtörődöm vagyok, akkor bizony mások, akiket még ilyen módon sem érintenek meg a felajánlásra buzdító reklámok, talán még kevésbé aktivizálják magukat ilyenkor. Ezért gondoltam, hogy érdemes lenne egy felmérést végezni itt a blogon arról, mit gondoltok az adótok egy százalákáért harcoló reklámokról.

A nyilvánvaló válasz persze az, hogy van értelmük, hiszen egy csomó szervezet szinte csak ilyenkor tudja megismertetni magát az emberekkel, és ha nem kampányolna, szinte semmi esélye sem lenne az adománygyűjtésre. Másrészt viszont sokan már jóval a kampányidőszak előtt eldöntik, hogy kinek adják az 1%-ot, ha pedig ingadoznak, akkor sokkal valószínűbb, hogy egy jól ismert, bejáratott szervezet mellett döntenek, akinek nyugodt szívvel tudják felajánlani a pénzt, minthogy egy újonnan felbukkanó kis alapítványnak kedvezzenek. Ráadásul olyanok, akik az utolsó pillanatban döntik el, hogy ki legyen a kedvezményezett sokkal kevesebben vannak, a többségnek már bejáratott szervezetei és adószámai vannak. Ti melyik táborba tartoztok? Válaszoljatok a szokott helyen, a jobb oldali szavazóboxban!

Címkék: nonprofit hungarikum 7kérdése

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr31084699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dw1 · http://bpcity.hu 2009.04.27. 13:58:53

én mióta adózom a kerékpárosklub-nak adom az egy százalékot.

a "kampány" amivel megfogtak nem volt más, mint egy biciklis site-on egy felhívás.

ugyanilyet el tudok képzelni egy másik erős szubkultúrában is, mittomén az országos horgászalapítvány várja a felajánlásokat és a céljuk a halastavak létesítése.

ezt megfuttatják valami horgászblogon és máris jön a pénz.

inkább arra lennék kíváncsi, hogy akiknek nincsen ilyen hobbijuk vagy elkötelezettségük azok hova adják?

egyházak? kutyamenhelyek?

marczipan · http://www.hidegfem.eu 2009.04.27. 14:31:29

Az 1%-om felől atyám iránti tiszteletből döntök. Nekem bejáratott az Aranyág alapítvány, itt volt megboldogult Édesapám felügyelőbizottsági tag, de a Rhesenus Vesecentrumnak is szoktam adni, mivel itt kezelték kiváló orvoskollegái.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2009.04.27. 14:33:07

Én valahogy nem kedvelem ezt az időszakot, mert az alapítványi finanszírozás nagyon rosszul szabályozott.
Mivel volt szerencsém betekinteni 1-2 brutális méretekben reklámozó szervezet (inkább csak iroda) munkájába nyugodtan mondhatom, hogy az 1%-ok jó megélhetést biztosítanak néhány embernek, miközben a meghírdetett célra csak aprópénz jut.

Lehet ez a tapasztalat tett annyira cinikussá, hogy ha egy gyereket látok egy óriásplakáton helyből arra kattan rá az agyam: Meg fog halni, és hamar!
Persze akkor nem, ha odaadom az 1%-ot, ha meg nem akkor én leszek a gyilkos.
Szar üzenet!
Ugyanez vonatkozik a minnél aranyosabb kisállatokra!
Kicsi aranyos haldoklók!

Kisebb szervezetek, melyeket ismerünk, melyekkel találkozhatunk, és megismerhetjük őket méltóbbak a segítségre, mint azok az ipari lenyúlógépek, akik az összeg felét elverik saját célra, a másikból pedig óriásplakátkampányt fizetnek.

Szigorúbb ellenőrzésre és szabályozásra lenne szükség.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.04.27. 15:42:38

Abból az irányból talán érdekesebb a kérdés, hogy egyáltalán bejön annyi 1% ami miatt megéri a kampányra költeni, vagy csak dobálják ki a pénzt?

Tom Keller · http://tomkeller.blog.hu 2009.04.27. 16:01:08

Véletlen az, hogy itt a blogon most minden hirdetés alapítványokhoz tartozik? Vagy csak a releváns tartalom miatt jelennek meg?

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.04.27. 16:11:28

keller
50%-ban az index helyez ki hirdetést, 50%-ban pedig a blog gazdája. Én csatlakoztam a Bloggerunióhoz, ezért az általuk leszervezett non-profit hirdetések futnak minden második kattintásnál.

egygrafikus 2009.04.27. 17:38:16

Én a gyerekem iskolájának alapítványát szoktam támogatni, ott legalább tudom mire megy a pénz, hisz visszaforgatják az iskolába: táborok, játékok, kirándulások, hangszerek, stb.

venuswoman · http://sorozatdara.blog.hu 2009.04.27. 17:51:25

ezen már én is gondolkoztam, mert sztem a legtöbb embernek megvan h kiknek adja
de biztos megéri, ha ennyi van...

páva vagyok hagyjatok repülni 2009.04.27. 21:18:16

ahogy legutóbb hallottam, az emberek fele nem ajánlja fel, lustaságból. munkakörömbe tartozott az adományozás is, szívügyem volt. jó rálátásom volt, melyik alapítvány, szervezet kamu és melyik nem.
egy kollégámmal évente összefogtunk, lemásoltunk egy csomó felajánlópapírt. én körbeírtam, leírva, hol kell keresni az egyszázalékos szervezeteket (nonprofit megfelelő oldala belinkelve), hogyan ellenőrizd a szervezeteket, és a technikai számok táblázatát is belinkeltem, kiemeltem a kiemelt kormányzati sallala számait, mert az egyházaknak nem szeretik sokan felajánlani. én parlagfűakármire adtam.
Sokáig azt hitték, munkakörileg foglalkozunk ezzel. :)
Szóval, igy egy csomó 1%ot felajánlottak.
Szervezetenként elég egy-két aktivista.

Critmiss 2009.04.27. 21:28:33

@marczipan: Én is a kisebb szervezetekre szavazok.

boibo 2009.04.27. 22:06:28

@maxt: nagyon egyetértek veled! Vagyis én még inkább tovább is lépnék egyet: nem azért fizetek én is, a cégem is évi iszonyúrengetegsok TB-járulékot, hogy a végén még lelkiismeret-furdalást próbáljanak bennem kelteni egyesek, amiért nem a "haldokló árváknak" adom az 1 %-omat. Egyrészt nagyon szomorú (lenne), ha ezen múlik az életük, másrészt viszont sokkal inkább felháborító!!! De ez a reklámokon túlmutat, sokkal inkább politikai, gazdaság-, társadalom-, egészségügy-politikai kérdés. És mint ilyen, nem ide tartozik.
Az 1 %-os reklámoknak én inkább ott látom a szerepét, hogy a kerékbilincs által említett "lustákat" jó lenne kicsit aktivizálni velük valahogy!

kisspista 2009.04.28. 00:47:57

2008-ban 1 %-ból a TOP száz: 2,9 MRD! Ft-ot gyűjtött.
Ebből 1,4 MRD-ot a TOP tíz.
A TOP 7 _mindegyike_ 100 M Ft felett keresett.
A teljes felajánlott összeg 9,4 MRD Ft volt.
A kedvezményezett civil szervezetek száma kb.: 28.000

Innentől szubjektív:

A TOP 10:
Ezek a szervezetek csak a nevükben civilek (non-profitok).
Fizetett alkalmazottaik vannak teljes munkaidőben, s csak profikkal dolgoznak és dolgoztatnak.
Az önkéntesek száma nagyon kevés.
A versenyszférában élnek, de egy védett piaci környezetben.
Egyetlen céljuk a profitmaximalizálás.

A címben lévő kérdésre a válaszom: van hasznuk. Lásd a fenti statisztikát. (haszon = közgazdasági fogalom)

kisspista 2009.04.28. 00:50:34

Kiegészítés:
A saját szabadidejüket feláldozó önkéntesekből álló kisebb civil szervezeteknek minimális az esélyük egy profi kampány lebonyolítására.

leslie nilsen (törölt) 2009.04.28. 10:29:01

szavaznék, de nincs ilyen:

"a reklámok miatt nem adom nekik"

nyina&mika 2009.04.28. 13:57:41

akinek biztos nem adom, az az, akinek van óriásplakátja.
egyébként minden évben másnak, más témában.

Chalabre (törölt) 2009.04.28. 18:29:41


Én mindig ugyanannak a kutyamenhely alapítványnak adom, akik konkrétan többször is segítettek általam ideiglenesen befogadott kutyáknak gazdát találni. Nem tologatták a felelősséget, nem hárították a feladatot, hanem megoldották, segítettek. Ez itt a reklám helye? LELENC Kutyamentő Egyesület! Tényleg elszánt, megszállott állatbarátok állnak mögötte.

Engem a valós, hétköznapi tapasztalat győzött meg. Nem a nagyszabású REX kutyamentő kampányok, amely szervezet soha semmiben nem tudott segíteni.

T-eszter 2009.05.06. 22:41:59

egyszerű: ha érintett vagy bármelyiknél, akkor veszed a fáradtságot :)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása