Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tízezer fős karaoke a Trafalgar téren

Life is for sharing. Ez a T-Mobile nemzetközi kampánygondolata. Hogy ezt demonstrálják, ők maguk szerveznek olyan rendezvényeket, és adnak olyan élményeket a meglévő vagy reménybeli ügyfeleiknek, amelyeket azoknak érdemes megosztaniuk másokkal. Az első nagy megmozdulás a Liverpool streeten szervezett táncos flashmob volt, amely hatalmas sikert aratott a helyszínen, a tévében és az interneten egyaránt. Ezt egy a tetőkről aláhulló rózsasziromeső követte, amelyet mellesleg itt a szomszédunkban, Bécsben is megcsináltak nem is olyan régen. A múlt hétvégén pedig jött az újabb nagy húzás, amit már jó előre beharangoztak, ügyelve arra, hogy nagy felhajtás legyen, de a rendezvény célja egészen az utolsó pillanatig titokban maradjon.

A szervezők minden szempontból jó munkát végeztek, mert össze is jött vagy 13 000 ember a londoni Trafalgar téren felállított óriás kivetítő elé. Az érdeklődőknek fingjuk nem volt róla, hogy mit fognak csinálni, ezért, amikor elkezdték kiosztani a mikrofonokat nagy volt a döbbenet és a sikítozás. Akkor már mindenki kitalálta, hogy itt bizony most a világ legnagyobb karaoke-showja fog következni, elképesztő helyszínen és hihetetlen mennyiségű résztvevővel. Volt nagy hangulat, mindenki boldogan énekelte a képernyőn futó szöveget, ami nem is csoda, hiszen az angoloknak nem kell egy kis exhibicionizmusért a szomszédba menni. A megannyi wannabe rock- és posztár már vagy egy órája teli torokból énekelt, amikor megérkezett az extra meglepetés, ami nem más volt, mint a koncertje miatt amúgy is a városban tartozkodó Pink, aki úgy bújt elő a kapucnijából az egyik dal alatt, mintha csak egy ember lenne a tömegből. Kíváncsi leszek itthon megcsinálják-e, szerintem lenne rá kereslet. Itt egy négyperces hangulatvideó, akinek ez nem elég, az a külön erre létrehozott Youtube channelen nézelődhet tovább.

Címkék: telekom

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr331101837

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: eFi.blog 2009.05.29. 09:47:28

Emelem kalapom: újabb multi szervezte flashmobAz addict blogon találtam ma reggel. Megnézed, mosolyogsz és örülsz, mert egy-egy ilyen élmény már közel “szánSájn-tibiCsoki-wörldPísz”: ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2009.05.04. 15:53:27

Már a táncos is fergetegesen jó volt!
Bármit reklámozzon is, végre egy pozitív, felemelő üzenet.
Ritka manapság...

Kétkerék · http://bringavideo.hu 2009.05.04. 21:38:34

Ha ilyet akar velem megzabáltattni a rábeszélőgép, akkor szívesen megeszem

hamvas balint 2009.05.05. 01:11:43

mtbfoto.blog.hu/2009/05/01/benne_leszek_a_t_mobile_legujabb_flashmobos_reklamjaban

na ezert mokas londonban lakni. sajnos nem volt benne az a szam, amiben en enekeltem.

MdCecile 2009.05.05. 10:37:36

jöhetne bizony ide is, csak félő, hogy itthon minden mikrofont meglovasítanának...

venuswoman · http://sorozatdara.blog.hu 2009.05.05. 11:31:34

zseniális! minden kalapomat megemeltem :)
kezdjünk aláírás gyűjtést h legyen itth is, mondjuk a hősök terén v gödörnél simán fasza lenne

sys 2009.05.09. 14:30:55

szerintem borzalmas.

viktor134 2009.05.10. 17:30:17

mindhárom ott van a szeren

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása