Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hogy lett Ratzingerből XVI. Benedek?

A pápát egy reklámban felhasználni már önmagában is necces dolog, de ha azt úgy teszik, mint a POCHO könyváruház sajtóhirdetésében, akkor már kifejezetten botrányszagú. A Ratzinger életútját nem kicsit leegyszerűsítve és csúsztatva bemutató, a nagy fordulatokat egyes könyvek elolvasásának hatásához kötő gondolatmenet egy nem hívő számára szerintem vicces, de nem vagyok benne biztos, hogy egy hithű keresztény is tud rajta mosolyogni. Furcsa, mert maga az ötlet nagyon jó, de nem biztos, hogy éppen egy ennyire provokatív megvalósítás volt az üdvözítő, hogy ilyen olcsó poénnal éljek. Persze lehet, hogy épp a botrány volt a cél, és én már megint szépen viszem a hírét az uruguayi könyvesboltnak.

Címkék: vallás botrány

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr1001104566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

macrowave 2009.05.05. 19:38:58

Én rom kat vagyok és nem tartom sértőnek. :)

ja, az viszont kicsit vicces, hogy análkül hogy bárki >>hörgött

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2009.05.05. 19:39:17

Vannak olyan keresztény tanok amiket még a római katolikus egyház is csak ritkán kérdőjelez meg, és aa rtka esetek mögött mindig komoly érdekek húzódnak meg. Ilyen például a megbocsájtás, hogy bárki megtérhet, megváltozhat.

Innen az első két könyv és az ehhez kapcsolódó törtnet nem baj... A marketing könyv? Nem tudom...

antikanti 2009.05.05. 19:41:35

Grat. Íme néhány további könyv és reklám ötlet:

Botrány éhség + Társadalmi tabu + Napi frusztráció = ?

Unalom + Félműveltség + Internet = ?

Komment függőség + Arctalan vélemény + Értékválság = ?

stb. (további variációk szabadon...)

követő 2009.05.05. 19:45:48

Nézzük csak : a " náci " Németország vezető vallása római katolikus volt. Idáig tehát rendben.
Jézus zsidó volt. Innen nézve a marketing könyv is rendben...

Fue · http://www.english-hungarian.com 2009.05.05. 19:54:34

"A második világháborúban egy német katona mi volt, ha nem náci?"

Ahogy írod, egyszerűen német katona. Nem mindegyik volt náci, ahogyan pl. én sem voltam kommunista attól, hogy a Néphadseregnél szolgáltam.

Amúgy Ratzinger egyáltalán nem nácult be attól, hogy elolvasta a Mein Kampfot, ha ugyan elolvasta 14-16 éves fejjel.

Yogi 2009.05.05. 20:00:56

@misterhyde: német katona nem egyenlő a nácival! Te amikor katona voltál (ha voltál) akkor, egyszerre kommunista is voltál?? Nem, mert besoroztak. Hitlerjugend-et nem sorozták, oda ÖNKÉNTESEN lépett be mindenki! Raci, Hitlerjugend volt, nem Wehrmacht-os katona!! Katolicizmus=Raci=Pápa=NÁCIZMUS!! (Ps.: ne feledjük, hogy a katolikus egyház soha sem ítélte el a holokaustot, nem lépett fel más emberek kiírtása ellen!!

bed!ke 2009.05.05. 20:04:49

@Fue: nia, nia, irónia...

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.05.05. 20:10:57

@Fue: naná, hogy olvasta, mivel kötelező volt anno, a náci németországban. a hitler jugent "bibliája volt. az hogy hitt-e benne az más kérdés, valószínű, hogy nem.

@követő: " a " náci " Németország vezető vallása római katolikus volt."
ez nem igaz. a náci németországnak nem volt hivatalos vallása. a náci ideológia, inkább az okkult "tudományokat" preferálta (pl. hitlernek hivasásos asztrológusok dolgoztak), és a régi germán/teuton hitvilágot. a vallást inkább csak megtűrte, és erőssen korlátozta az egyház hatalmát, befolyását...

bed!ke 2009.05.05. 20:11:20

@Yogi: ja, és te voltál kisdobos meg úttörő? akartál lenni?! nem hiszem. akkor? csak nem kötelező volt?! de.
a vatikán 34 esetben tiltakozott hitler ellen, mert megsértette a reichskonkordatot, bájdövéj.

Herthinho 2009.05.05. 20:15:06

Félműveltség > Primitív álalánosítások > Katolikus-ellenes hörgés > Arctalan kommentek > Yogi

;)

KenSentMe 2009.05.05. 20:15:19

Szerintem se egyenlő a német katona a nácival, tessék olvasgatni a Waffen SS történetéről, akkor majd rá jösz, hogy mit jelent a "náci elit".

Herthinho 2009.05.05. 20:17:35

Ja, és én is róm.kat. vagyok, és szerintem is vicces.

Fue · http://www.english-hungarian.com 2009.05.05. 20:20:23

"Hitlerjugend-et nem sorozták, oda ÖNKÉNTESEN lépett be mindenki!"

Ennek kérlek, nézz jobban utána, mert ez az állítás egyszerűen nem volt igaz a háború vége felé. Itt kezdődik a csúsztatás. Amúgy még ha önkéntes is lett volna, nem hiszem, hogy egy korabeli fiatalnak, aki éjjel-nappal hallotta a nácik propagandáját, és a gyakorlatban csak annyit látott, hogy a kőkorszakba bombázzák vissza az országát, fel lehetne róni, ha jelentkezett. Képzeld egy kicsit magad a helyébe.

nick: 2009.05.05. 20:25:15

mutassatok már léci MÁSIK vallásról is ilyen durván "vicces" reklámokat!
mindig a katolikusokat piszkálni elég unalmas - hacsak nem szándékos...


előre is köszönöm
:-S

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2009.05.05. 20:28:38

"A pápát egy reklámban felhasználni már önmagában is necces dolog" - de nem.

doktor.dikhed 2009.05.05. 20:28:44

Már megírták korábban, hogy Ratzinger igazi neve Ratsinger volt, vagyis rat singer. Ő volt a brémai muzsikusok egyik méltán ismeretlen tagja. A zene karrier nem jött be neki, ezért lett pápa. Ez köztudott, mégis kihagyták a reklámból.

mig8 (törölt) 2009.05.05. 20:30:18

Az alapötlet szerintem jó. Tetszik. :-)

Csakhogy. Ratzinger azért lett katona, mert kényszersorozás volt, lehet, hogy a Main Kampfot nem is olvasta. A Bibliát viszont biztosan - előtte és utána is. És az is biztos, hogy nem a Merketing csinált belőle pápát. Sokkal inkább az, amit csinált és az, ahogy csinálta.

követő 2009.05.05. 20:31:29

@Bombadil Toma: így van , Toma, ezért nem államvallást, vagy hivatalos vallást írtam. De katolikus többség élt ott ( miként ma is ).
Megjegyzem : Magyarországon szép számmal élnek még olyanok, akiknek volt "szerencséjük" találkozni a " náci " hadsereggel és a " felszabadítókkal " egyaránt . Tessenek tőlük érdeklődni a valóságról - előítéletek helyett...

Wawel (törölt) 2009.05.05. 20:33:50

Szerintem is tök vicces!
Az izraeli főrabbiról mikor látunk ilyeneket?

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.05.05. 20:36:24

ez nem reklám
ez a valóság
ez a félelmetes

nick: 2009.05.05. 20:37:58

...és még annyit, hogy a sok "én is római katolikus" vagyok legyen kedves, és írja ide pl., hova és melyik misére jár, ill. kb. milyen gyakran szokott mondjuk gyónni...
ui. ezek jobban jellemzik a "római katolikust",mint az, hogy pusztán azt mondja magáról (ilyen utóbbi túl sok van - és nem is az)

a "csak megkereszteltek meg mittudomén" ebben az esetben nem ér

a vallás az vallás: az adott valláshoz tartozás nem önbevallás kérdése, hanem rendszeres magatartás - nem összekeverendő bármilyen saját kreált hitvilággal meg ezmegazzal
ha vki nem tartja be egy adott vallás szabályait, nem tartozik ahhoz az adott valláshoz
hite ettől lehet, és lehet sokkal különb is akár a vallásosoknál, de most nem ez a téma

akinek nem sikerül megérteni, mi a különbség, visszakérdezhet (egyszer... ;-) )

The reaper 2009.05.05. 20:42:00

A pápa feje tényleg megér egy misét.

lanyi 2009.05.05. 20:42:00

@misterhyde:

Hú ha te még olvasgass egy kicsit:)

Ez így elég butácska hozzászólás...

Tudod a német hadseregben voltak olyan magas rendfokozatú emberek akik kifejezetten utálták Hitlert.

Továbbá olvass a német nemzetiszocializmusról és az olasz fasizmusról...

OftF 2009.05.05. 20:43:23

@Wawel: Gondolom, majd ha eszébe jut valakinek egy hasonlóan vicces reklám, amiben ő a főszereplő, és meg is valósul.

Herthinho 2009.05.05. 20:43:29

követő!
Szerintem No.-ban az evangélikusok vannak többségben. (Szerintem!)

nick!
Csak a kedvedért, bár semmi közöd hozzá...
Egy dunántúli kisváros templomába járok, minden héten. Ha nem vagyok itthon, akkor ott, ahol éppen vagyok. Gyónni kb. havonta, kéthavonta szoktam. (De ez már tényleg magánügy.)
Remélem így nyugodtabban alszol...
:-)

Circus 2009.05.05. 20:44:23

@nick::
nem visszakérdezek, csak jelzem, hogy én is római kaotikus vagyok, de nem kérdeztek :)
Templomba az épület szépségét nézni járok, illetve elmélkedni az önfeláldozásról, meg arról, hogy J. manapság vajon milyen templomba járna, ha egyáltalán :)

poszthoz: na igen... valami hasonlóért rugdaltak már meg kisiny országunkban is többeket (MP, pl.). Azt hizsem, kics vagok eldönteni, hogy ki lehet-e gyógyulni bizonyos dolgokból, azaz felnőni, mint mondjuk a rockzenéhez.
Szaerintem nézzük innen, és ne hörögjünk.

De azért gondolkodjunk el dolgokon.

Circus 2009.05.05. 20:45:43

(@Circus:
az ördögbe a billentyűzetemmel :) )

borpancsoló 2009.05.05. 20:55:18

@nick:: Nem is tudtam, hogy manapság már igazolást kell benyújtani a vallásosságról. Ez olyan lesz kérlekalássan mint a vállalkozósághoz az erkölcsi bizonyítvány?

Csak azért kérdezem, mert ugye az megvan, hogy nem minden erkölcsös embör vállalkozó és nem minden vállakozó embör erkölcsös...

Na mindegy, akkor megpróbálom úgy kommentelni, hogy a kedvedben járjak.

:

Én rom.kat vagyok, Ászár egyházközség templomába járok, sárga és csak egy tornya van, ellentétben a kisbérivel ami szintén sárga (de más árnyalatú) de két tornya van (mindkettő kupola nélkül) de az ottani pap misézik nálunk is. Évente egyszer gyónok, de csak ha sikerül elmenni a kiírt időpontra, szóval volt már, hogy kimaradt, de ezt is mindig meggyónom a köv. alkalommal. (de ezúton is szégyenlem magam) Ja, ez általában karácsony előtt van, hogy a szenteste előtti uccsó vasárnap tudjak áldozni. Voltam elsőáldozó, sajnos nem bérmálkoztam, ezért talán nem is felelek meg minden elvárásnak, de bátorkodom azért kifejteni véleményem, hogy a reklám jó, nincs vele semmi baj, sokkal inkább van a pápa személyét mocskoló komentekkel amik szerintem rosszabb érzést keltenek egy hívőben, mint egy ilyen reklám a budi falán. Szóval én jót röhögtem, szerintem egyébként a pápa maga is jót nevetne rajta.

Kedves Nick, remélem így jó volt, ha adsz egy postacímet, elküldöm a keresztlevelemet is!

aronsatie 2009.05.05. 21:09:19

Nem vagyok hívő, és szerintem ez a pápa nem jó pápa. Viszont ez nagyon nem vicces. Ratzinger annyira volt náci, amennyire én anno KISZ-tagként kommunista. Semennyire.

flimo13 2009.05.05. 21:10:06

@misterhyde: ööö, esetleg német katona? Bírom az ilyen beszűkült agyúakat, biztos az szdsz-re szavazol. Vagy lmp?:)

flimo13 2009.05.05. 21:10:55

@nick:: de akkor igazítsuk az állami támogatásukat is ehhez, ne a bevalláshoz. Oké?

Balangó 2009.05.05. 21:24:52

Követő:
Butaságokat írsz.

A III. Birodalomban nem volt volt államvallás a katolicizmus. A lakosság kb. 1/3-a volt katolikus, 2/3-a protestáns.
A náci ideológia nem volt istentagadó, de a történelmi egyházakat utálta. A katolikus egyházat különösen.
Göbbels naplója magyarul is megjelent, olvasgasd, és ki fog belőle derülni, hogy ő például jobban utálta a "csuhásokat", mint a zsidókat.

A nácik rákényszerültek, hogy elviseljék a történelmi egyházakat, a történelmi egyházak rákényszerültek, hogy elviseljék a nácikat, kialakult tehát egyfajta "modus vivendi", de szerelemről szó sem volt. És ez teljesen független attól, hogy nyilván voltak náci érzelmű papok és lelkészek, mint ahogy voltak hívő nácik is.

jasztreb 2009.05.05. 21:26:40

kedves hitvitázó, butaságokat beszélő kommentezők.
üdvözöllek titeket a metaforák, az absztrakciók és a szimbólumok világában. igen, a fenti kép egy reklám. nem leleplező dokumentum, nem bulvárcímlap és nem is lexikon szócikk.
jó szórakozást hozzá.

Balangó 2009.05.05. 21:29:33

Yogi, te pedig egyszerűen műveletlen vagy. Kicsit több szerénység, kicsit több utánajárás, és akkor nem írsz olyat, ami nyilvánvalóan nem igaz.
A történelem sokkal érdekesebb és összetettebb annál, semhogy a Népszavából sajátítsd el.

Balangó 2009.05.05. 21:36:57

Jasztreb! Minden reklám alapvetően emóciókat akar kiváltani. Ez különösen és nyilvánvalóan arra törekszik, hogy megbotránkoztasson.
Mivel ezt az iszlámmal nem meri megtenni, mert esetleg megölik, a judaizmussal nem meri megtenni, mert másnap becsukhatja a boltot, a protestáns irányzatokkal nem érdemes megtenni, mert azok a kutyát nem érdeklik ebből a szempontból, marad a katolicizmus, mert az a legközismertebb vallás a legközismertebb szereplőkkel, és mert attól nyilvánvalóan nem kell félni.
Majd ha Mohameddel vagy a zsidókkal szellemeskedik az alkotó és a kiadó, akkor elmondhatják magukról, hogy tökös gyerekek.

Addig lehet ugyan, hogy szellemesek, viszont szerintem kultúrember tiszteletben tartja a másik vallását és annak jelképeit.(Ez persze nem jelenti azt, hogy politikai síkon bírálhatná. De ez nem politika, ez üzlet.) Vannak még kultúremberek?

Visszatérve a kezdetekre: ha a reklám megjelentője nyilvánvalóan emóciókat akart kiváltani, akkor téged miért zavar, hogy kiváltódtak?
A "Cipőt a cipőboltból!" reklámra valószínűleg nem érkezne ennyi komment.

Balangó 2009.05.05. 21:38:09

Bocsánat. Helyesen:
"Ez persze nem jelenti azt, hogy politikai síkon ne bírálhatná."

Kairosz 2009.05.05. 21:39:53

Nekem azért nem tetszik az összeállítás, mert azt sugallja, hogy Joseph Ratzinger életének egy szakaszában (fiatalkorában) rokonszenvezett a német nemzetiszocializmussal, később pedig megtért és pap lett.
Ebből semmi nem igaz, és egyáltalán nem vicces, hogy a pápát kapcsolatba (de bárkit) hozzák egy nyíltan istentagadó, keresztényellenes, rasszista, önkényuralmi ideológiával.
A Hitelrjugendből - tudomáson szerint - éppen Burgenland északi részén szökött meg, és természetesen nem jószántából volt a tagja.
Aki olvasta a műveit (tehát nem csak újságcikkekből tájékozódik), követi a mostani nyilvános szerepléseit, tudja, hogy egy rendkívül intelligens, rendkívül illemtudó és szelíd ember a pápa.
Egyenességéről,emberi kiállásáról annyit, hogy amikor nemrég az Egyesült Államokban, majd Ausztráliában járt, több százezres hívősereg előtt beszélt a fiatalkoráról: besorozták, de természetesen ő és a bajor nép nagyobbik része semmilyen rokonszenvet nem érzett a nemzetiszocializmus irányában. Többször felemlítette a - különösen Amerikában kiderült - pedofilbotrányokat, többször - óriási tömeg előtt - szégyent érezve bocsánatot kért, találkozott áldozatokkal is.
Azért, mert valaki római pápa, és következetesen kiáll a katolikus hit tanítása mellett, nem kell minden megnyilvánulását kigyúnyolni, vagy botrányt, csúsztatásos hazugságokat kerekíteni köréje.

vakróka 2009.05.05. 21:44:37

Álszent hitlerjugendes...? Akkor, ha nem léptél be, fejbelőttek, vagy minimum keleti front első vonal! Nem úgy mint a Te szüleid az ÁVH-val! :)

ender26 2009.05.05. 21:53:55

Az egyház nem sokban különbözik a Hitlerjugendtől - Hitlerék gázosítottak, Pápáék máglyán égettek meg, kerékbe törtek, felnégyeltek, bebörtönöztek embereket. Csak mert mertek ellent mondani, vagy nem beleilleni a világképükbe. Nincs nagy különbség. Csak Hitlert elítélik, bűnösnek mondják, a Pápáékat meg nem. Jobb, ravaszabb marketing, 1500 év tapasztalata. Tényekről beszélek, nem én találom ki. Ott rohadjon meg ahol van.

Charlie Brown 2009.05.05. 21:54:13

Emberek! Tegyünk már rendet pár kérdésben!

1. A Hitlerjugend-tagság 1936-tól, tehát jóval a háború előtt kezdődően törvényileg _kötelező volt, 39-től kezdődően akkor is, ha a szülők azt ellenezték_! Ennek megfelelően az akkori német fiatalság legalább 80% százaléka valamilyen formában kapcsolatba került HJ-del. Ebből a szempontból nyugodtan kijelenthetjük, hogy a reklám ezen része picit sem humoros, inkább kendőzetlenül aljas.

2. A fenti időpont előtt is találhatta magát valaki egyik pillanatról a amásikra a Hitlerjugend soraiban, pl az a több mint félmillió (!) evangélikus kiskölök, akiknek az egyházi szervezetét hatalmilag egyszerűen hozzácsapták a HJ-hez.

3. Természetesen német katonának lenni meg nácinak lenni két tök különböző dolog volt, ezt már egy mérsékelten intelligens embernek sem kell különösebben magyarázni.

4. Még a Waffen-SS tagság sem jelentett feltétlen hithű náciságot, a háború előrehaladtával erre már nemigen fektettek hangsúlyt, és még csak a párttagság sem volt kötelező. Végül nem meglepő módon az SS-ben is voltak akik úgy kerültek a szervezetbe mint Pilátus a krédóba, pl rendőrök, besorozott emberek, és némely katonai alakulatok, akikkel önkéntesek híján feltöltötték a létszámot és akikkel egyszer csak közölték hogy ők onnantól SS.

Persze a mi harcos "antifasisztáink" mindezt nyugodtan figyelmen kívül hagyhatják, számukra az ilyen apróságok úgyis mellékesek..

lynx (törölt) 2009.05.05. 22:06:56

@antikanti:

"Nézzük csak : a " náci " Németország vezető vallása római katolikus volt."
"De katolikus többség élt ott ( miként ma is )."

Csak simán ostoba vagy.

www.catholicapologetics.info/apologetics/protestantism/hitler.htm

A katolikusok nem támogatták a nácikat, ellenben a protestánsok juttatták őket hatalomra.

ender26 2009.05.05. 22:11:18

Amúgy meg elég mély spirituális tapasztalataim voltak, bármilyen fura is. Imádkozni is szoktam. De az egyházakat fasiszta mocsok álszent szervezetnek tartom. Lásd: inkvizíció, stb. Kisajátítják az ember lelkét, és elítélnek, ha nem pontosan azt vallom amit ők. Leszophatnak. Sőt: megkérdőjeleznek - merő irigységből, félelemből -, minden olyan spirituális élményt, amit nem a hivatalos, cenzúrázott egyház hagyott jóvá. Rohadjanak meg, komolyan mondom. Politika az egész, néphülyítés. A spirit. tapasztalásnak SEMMI KÖZE a hivatalos, agymosott, cenzúrázott valláshoz. Az politika. A másik meg egy mély, belső élmény, amihez a pápának semmi köze nincs. Ez nem vallás, hanem ÉLMÉNY. Akinek meg nem volt ilyen ÉLMÉNYE, - na az menjen templomba, és hallgassa azt az élettelen, halott, lélek nélküli darát, amit ott mondanak. Nem azzal van bajom, hanem hogy SOHA ÁT NEM ÉLTEK SEMMILYEN ÉLMÉNYT, MERT ÁLLANDÓAN A K@?TT TEOLÓGIÁJUKKAL, CENZÚRÁVAL, INTRIKÁVAL, KÍNZÁSOKKAL – MIKOR MIVEL - VOLTAK/VANNAK ELFOGLALVA. Nekem olyan ember ne magyarázzon, aki azt se tudja, mit beszél, aki soha át nem élt abszolút élményt.

lynx (törölt) 2009.05.05. 22:19:58

@ender26:

Most meg jön a hőbörgés az inkvizícióval, ami egyáltalán nem volt jellemző és elterjedt, és a boszorkánylincselések ELLEN lett létrehozva.

web.t-online.hu/kesz/jel/03_01/mitosz.html

ender26 2009.05.05. 23:16:27

@lynx:
Na idefigyej: milyen fasiszta szervezet az amelyik
1. Megmondja, hogy szerint milyen az Isten, és az akkor olyan is. HONNAN A KURVA ANYJÁBÓL TUDJA?
2. AKKOR HA NEM VOLT OLYAN ELTERJEDT AZ INKVIZÍCIÓ, MIÉRT HALT BELE ANNYI EMBER? NEM VOLT OLYAN ELTERJEDT... HÁT EZ ARANYOS. HITLER SEM ÖLT MEG ANNYI EMBERT. CSAK NÉHÁNY MILLIÓT.
3. HOGY JÖNNEK AHHOZ, HOGY MEGMONDJÁK, MI LESZ A HALÁL UTÁN? TUDJÁK TALÁN?
4. MILYEN ALAPON MONDJÁK MEG RÓLAM, RÓLAD, BÁRKIRŐL, HOGY JÓ VAGY ROSSZ EMBER?
5. MILYEN ALAPON HATÁROZZÁK MEG FASZVERŐ, GYEREKBASZÓ PAPOK, HOGY AZ ÉN SZEMÉLYES SPIRITUÁLIS TAPASZTALÁSOM MOST IGAZ VAGY SEM?
6. KI A FASZOM AZ A ROHADÉK PÁPA, HOGY LEGYEN POFÁJA AHHOZ, HOGY ISTEN FÖLDI HELYTARTÓJÁNAK HÍVJA MAGÁT? EZEN RÖHÖGNÖM KELL.
7. A KATOLIKUS FÉLKATONAI-POLITIKAI SZERVEZET KIIRTOTTA AZOKAT AZ EMBEREKET, AKIKNEK VOLT VALÓDI TAPASZTALÁSUK. JÉZUS VONALÁT. UTÁNA KITÖRÖLTÉK AZ ÖSSZES OLYAN RÉSZT A BIBLIÁBÓL, AMI NEM TÁMOGATTA A TÖREKVÉSEIKET.
8. HA EZEK UTÁN BÁRKI REINKARNÁCIÓRÓL, TESTEN KÍVÜLI ÉLMÉNYEKRŐL, AURÁRÓL, ISTEN-ÉLMÉNYRŐL BESZÉLT, AZT MINIMUM ÉVEKRE, ÉVTIZEDEKRE BEBÖRTÖNÖZTÉK EZEK A FASISZTA ÁLLATOK. A TUDOMÁNYT KÁBÉ 500-1000 ÉVVEL VETETTÉK VISSZA.
9. AZ ÓVSZERT MÉG MINDIG ELÍTÉLIK.
10. CSAK A SAJÁT, MEGLEHETŐSEN PRIMITÍV ISTEN-KIVETÍTÉSÉT TARTJÁK REÁLISNAK. MIVEL SAJÁT TAPASZTALATUK NINCS. EZT TANULTÁK. TANULTÁK, NEM TAPASZTALTÁK. AKÁRCSAK TE. TANULTAD, NEVELTEK ERRE. NEM TAPASZTALTÁL LÓFASZT SEM. A PAPOK MEG A TÁRSADALOM ROHADT ÉLŐSKÖDŐI, HASZNUK NINCS, ÉVEZREDEK ÓTA A VÉRÜNKET SZÍVJÁK, VAGY ONTJÁK. KÉNYÜK-KEDVÜK SZERINT. TAKARODJANAK. A LÉLEK MÉRGEZŐI. ELVESZIK AZ EMBEREKTŐL A SPIRITUALITÁS ÉLMÉNYÉT IS. MEGTILTJÁK, CENZÚRÁZZÁK. KI A FASZOM A KATOLIKUS VAGY BÁRMELYIK EGYHÁZ, HOGY CENZÚRÁZZA A VALÓSÁGOT, AZ EGYSÉG-ÉLMÉNYT?!!! EZT MONDD MÁR MEG NEKEM, NAGYOKOS!!
10. JÉZUSNAK SPIRITUÁLIS TAPASZTALÁSA VOLT. BUDDHÁNAK, MAHAVIRÁNAK, STB... EGY IDEIG A KÖZVETLEN TAPASZTALÓK ÁTADTÁK EZT AZ ÉLMÉNYT. AZTÁN JÖTTEK A FASISZTA EGYHÁZAK, ÉS PÓRNÉPNEK VALÓ VALLÁST CSINÁLTAK MINDEBBŐL. MOST MÁR PÁPA IS VAN. KURVA JÓ.

borigabi 2009.05.05. 23:23:54

Számomra az a döbbenet, hogy ha megnézitek Ratzinger mostani képét, csuklyát tesztek rá, színes villámokat szórva az ujjhelyéből... nem épp olyan, mint a Császár a Star Warsból..?

nick: 2009.05.05. 23:50:22

@borpancsoló

pont magad is megfeleltél saját magadnak:
azért mert nem minden, magát katolikusnak valló valóban az is, még lehet olyan katolikus, aki magát annak is vallja - eddig egyetértünk

ha elolvasod, amit írtam, észreveheted, hogy NEM róluk beszéltem, hanem pont az ellenkezőjükről

így megvan?...


@borpancsoló és Circus

tudtam, hogy lesznek olyanok, akiknek nem esik le, hogy a vallás nem egyenlő a hittel (bár ezt próbáltam előre is leírni röviden, a kettőt összekeverők kedvéért)

kár is próbálkozni, a vallás bizony egy közösség, bizonyos értelemben vett (v.ö. lelkiségi/spirituális) szervezet (aki tagja, aszerint Istené és embereké - a többi mindenki meg azt gondol magában, ami csak jólesik neki)

nem igazán igazolásokon múlik ez, sokkal inkább magatartáson:
CSAK akkor vagy egy adott közösség/szervezet tagja, ha azt is teszed, ami ahhoz tartozik - és NEM attól, hogy azt csak mondod magadra

én spec. nem leszek attól a magyar fociválogatott tagja, hogy annak mondom magam (bár ezt is elég ritkán szoktam), de még egy akármilyen klubtagság is bizonyos kötelmekkel jár...

ugyanezen okok miatt egy keresztlevél önmagában semmit sem jelent az adott illető vallási hovatartozásáról - mindössze annyit mutat, hogy akik nevelték, fontosnak tartották, hogy meg legyen keresztelve
de semmit nem mond a vallásáról

ezek után már nem lehet annyira nehéz megérteni, miről van szó, nem?!


@flimo:
részemről ok, de MOST épp NEM erről van szó, úh ha lehet, maradjunk a témánál, különben vki bedobja a Kockásfülű Nyulat meg a húrelméletet is
(köszi)


@jasztreb:
kérlek olvasd el annyiszor, amit írtam, ami már elég ahhoz, hogy meg is értsd...
(köszi neked is)


@ender26:
az emberek legnagyobb részének van az élete során spirituális (Isten-) élménye - ez nagyon klassz, már ha észreveszi és helyesen tudja is értelmezni az illető

a felsőbb létező iránti kiváncsiság is gyárilag bele van építve mindenkibe - ezen nincs miért csodálkozni

ha nem tetszenek az egyházak, ne légy egyiknek se tagja - szerencsére nem is kötelező

az általad összeírkáltakhoz meg csak annyit, hogy ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna - de mivel ehhez már úgyis késő, legalább így utólag olvass kicsit utána bulvárnál megbízhatóbb forrásokban is, amikről csak homályos kényszerképzeteid vannak ;-)
...ez így banya a takonyban :-P
meg fogsz lepődni!...

Circus 2009.05.05. 23:57:44

@ender26:
nagyon sokmindenben egyetértek Veled, de lécci, ne kiabálj!
Másrészt a nagybetűket nem szereti mindenki olvasni, és ha igazad is van, a mondandó csomagolása sokat tud rontani...
köszi :)

bvb09 2009.05.05. 23:59:58

@misterhyde: Te mekkora egy primo vagy.

bvb09 2009.05.06. 00:02:54

@ender26: Kádár jó tanítványa...

lynx (törölt) 2009.05.06. 00:04:44

@ender26: Legalább belenéztél abba, amit belinkeltem, te félkegyelmű? Akkor nem kérdeznél hülyeségeket.

Circus 2009.05.06. 00:08:14

@nick:: teljesen értettem, hogy mit mondtál, inkább csak a gondolatmenetedet továbbfűzve írtam, amit.

Szerintem hit =/= vallás

Előbbit tisztelem, utóbbit nem, pont azért, mert vannak, akik saját maguk hasznára ferdítik a dolgot... tisztelet a _nagyon kevés_ kivételnek, amelyhez a zsidó-keresztény-muzulmán (remélem, jól írtam) testvérvallásoknak semmi közük... sajnos.

Ellenzem a hittant az iskolákban, sőt, 18 éves korig.
Illetve, nem jól fejeztem ki magam - világnézetet igenis kellene tanítani, bemutatva a Föld népeit, kultúráikat és vallásukat is - de mindet! És ezen van a hangsúly, mindet! Ismerjem meg és hadd döntsek szabadon, különben ugyanolyan rámkényszerített falak között között kellene éljek, mint az előző rendszerünk, vagy a jelenkor agymosása (ker.tv-k színvonala, pl.)

hű, de OFF lettem, elnézést :)

bvb09 2009.05.06. 00:08:28

1939. után minden 14. életévét betöltött német fiúnak kötelező volt belépni a Hitlerjugendbe...

lynx (törölt) 2009.05.06. 00:11:50

@ender26:

"A KATOLIKUS FÉLKATONAI-POLITIKAI SZERVEZET KIIRTOTTA AZOKAT AZ EMBEREKET, AKIKNEK VOLT VALÓDI TAPASZTALÁSUK. JÉZUS VONALÁT. UTÁNA KITÖRÖLTÉK AZ ÖSSZES OLYAN RÉSZT A BIBLIÁBÓL, AMI NEM TÁMOGATTA A TÖREKVÉSEIKET."

Ja, látom te tényleg nem vagy egszen ép, ezzel nem sok értelme van vitatkozni. Elnézést az előbbiért, nem akartam gúnyolódni rajtad.

bvb09 2009.05.06. 00:15:26

Egyébként az ateizmus pont ugyanolyan vallás mint az "többi", amely a maga tébolyultságával másokat megbélyegezve és minősítve, a maga felsőbbrendűségét hirdetve a kizárólagos vélemény álláspontjára helyezkedik és ostobának és primitívnek - újabban az eszdéeszes népnevelés eredményeként- fasisztának állítja be a keresztény embert, továbbá az egyházakat elnyomó szervezetnek. Türelemről és mások megbecsüléséről mit sem tud. Én nem vagyok istenhívő, de megvetem az ateisták intoleranciáját és hányok, amikor a kádári politikai kurzus érvrendszerével érvelnek 2009-ben.

borpancsoló 2009.05.06. 00:16:21

@ender26: Én tudom és megértem, hogy az anonimitás segíti az önkifejezés bizonyos khm... nem túlzottan szofisztikált módjait és a forumozás egyik velejárója és lényege többek közt pont ez, de azért ha megengeded azt tanácsolom, hogy egy kicsit vegyél vissza.

Egyrészt azért mert őrületes nagy baromságokat is összehordasz, másrészt pedig mert vannak bizonyos normák is. (nem a fórumokon, hanem általánosságban.)

Faszverő buzinak nyilvánítani a papságot - bármelyik valláséi is legyenek - pl nem a legszebb.

A nácikhoz hasonlítani az egyházat szíved joga, de az "indoklásod" kicsit sántít.

Pl mi a véleményed államalapítónkról, aki a saját családfáját írtotta, vagy bármely olyan országról, aminek a történelme meghaladja a 300 évet. Szinte minden országnak, szervezetnek és egyháznak megvannak azok a korszakai, amikor bizonyos embercsoportot ellenségnek (politikai, vallási, nemi vagy faji alapon) titulált és bizony mészárolta is azokat rendesen.

Mi van az USA-val, ahol ugye rabszolgatartás volt még (történelmileg) nem is olyan régen. Mi van az őslakos indiánokkal akik ellen szabályos népirtás folyt?

Mi van Angliával? nem bántak ám túl kesztyűs kézzel gyarmatosított területek lakóival.

Szerbia, albánok, Koszovó?

Magyarország a világosi fegyverletétel után?

Magyarország a II.VH-ban a zsidók és a cigányok deportálásával?


Ezernyi hülye példa amikre vagy legyintesz és mondod tovább a magadét, vagy belátod, hogy az emberi történelem sajnálatos jellemzője a népirtás.

Nem igazolni akarom ezeket a dolgokat, nem is lehet. De ha Te ilyen szinten kontinuitást látsz az inkvizíció és a mai egyház között, akkor miért nem vonulsz önként a bitó alá a szálasi-féle bűnök miatt?

pucros 2009.05.06. 00:18:09

Pár éve Bécsben láttam óriásplakáton egy utazási reklámot ahol szellemesen csak "Papa Ratzi" gyanánt tüntették fel a római úticélt.

lynx (törölt) 2009.05.06. 00:28:23

@Circus: A vallás inkább tradíció, rituálé, ami egy bizonyos hitre rakódott le és adódott át sok generáción keresztül. Lehet felesleges sallangnak tekinteni, és el is lehet mélyedni benne, felfedezni az összefüggéseket, ami valójában csak jobban feltárja a hithez tartozó filozófiát.
Másrészt a hagyomány tesz valamit egyedivé és karakteressé, ha nincs, akkor nem lehet tudni, hogy az a bizonyos "csupasz" hit mitől más mint a többi.

anti és apu 2009.05.06. 00:29:26

A BBC-nek van egy nagyon jó dokumentumfilmje (Panorama) Ratzinger bíborosi pályafutásáról. Gyakorlatilag ő tussolta el az összes pedofil ügyet a botrányok kipattanását megelőzően. Nagyon tanulságos, ajánlom mindenkinek!

Egy kis info:
news.bbc.co.uk/2/hi/programmes/panorama/5389684.stm

Itt pedig megtekinthető a film:
www.videosift.com/video/Panorama-Sex-Crimes-and-the-Vatican-BBC-documentary-3941

borpancsoló 2009.05.06. 00:29:31

" UTÁNA KITÖRÖLTÉK AZ ÖSSZES OLYAN RÉSZT A BIBLIÁBÓL, AMI NEM TÁMOGATTA A TÖREKVÉSEIKET "

Annyira szeretem amikor az emberek a filmekből merítik az ismeretanyagokat. Akkor már NatGeo- "titokzatos biblia" !

Komolyan, kettő részt megnéz az ember és máris megtudja, hogy miért lehetnek szövegrészek, amik "kimaradtak" az újszövetségből, és nem a titkos összeesküvés mindre a magyarázat.

bvb09 2009.05.06. 00:30:31

@Fue: Ratzinger 1941-ben lépett be, nem a háború vége felé, és ez 1939 után kötelező volt.

lynx (törölt) 2009.05.06. 00:46:15

@Circus:
"Ismerjem meg és hadd döntsek szabadon"

A vallás csak egy dolog, de ha már itt tartunk, nézőpont kérdése, hogy miről kéne még "szabadon dönteni": nemről, nemzetiségről stb. Lesz még valami, amit az ember örökölhet is? Jó az, ha az ember pillanatnyi hangulatától függ a teljes identitása? Ez már csak azért sem mindegy, mert ezen múlik egy ország/nép/nemzet karaktere, kultúrája, erkölcsi normái, törvényei. Talán épp azért jellemző a mai világunkra az érték nélküliség, mert mert az emberek identitása ennyire ingatag. És ez a világ védtelen a vallási fanatizmussal szemben, mint pl. a szélsőséges iszlám.
Nem az a baj, hogy lehet szabadon dönteni, hanem hogy az emberek nem érzik magukénak azt a kultúrát, amit az őseiktől örököltek.

BKV reszelő 2009.05.06. 01:32:29

sZEGÉNY HITHŰ KERESZTÉNYEK ! aZ NEM ZAVARJA ŐKET, HOGY A rAZINGER SRÁC HITLERJUGENT VOLT ?

tucano 2009.05.06. 01:43:34

Ratzinger inkvizítor együttműködése a Kádár rendszerrel:
209.85.129.132/search?q=cache:JDXq0oMseIIJ:www.ujexodus.hu/index.php%3Fcikk%3D884+ratzinger+bokor+közösség&cd=8&hl=hu&ct=clnk

Rob67 2009.05.06. 01:57:37

Ez a Ratzinger Úr az amelyik a Hittani Kongregációt vezette mielőtt pápa lett?
A Hittani Kongregáció egész véletlenü nem az Inkvizíció jogutódja?
Hivatalosan igen.
Királyság, akkor van egy főinkvizítor pápánk. Az jó, mert ezzel legalább hivatalossá vált az - inkvizíció segítette - egyház ezeréves története: vér, jogtiprás, kiközösítés, népirtás.
Fincsi.
Erre biztosan szükség volt és van.
Az anyámat... :)

Rob67 2009.05.06. 02:02:39

@pitbullhab2:
Most ezt Te komolyan mondod hogy nncsen kontinuitás a az egyház korai és mai szakaszai között?
Hát beszartam mindjárt szerelmem...
Az egyhéz legfontosabb alapelve az apostoli öröklődés, annak minden folytonosságával egyetemben.
Nehogymár csak a jó dolgokért vállalja az egyház a folytonosságot.
Ámbátor a Te okoskodásod szerint akkor viszont a mai egyház teljesen illegitim ezen az alapon.
Nos melyik az igaz?

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.05.06. 06:17:09

Megbízható források szerint a Jóistennek van humorérzéke.

Hogyr Ratzingernek van-e, azt nem tudom :-)

(Mondom hívő katolikusként.)

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.05.06. 06:23:09

@Rob67:

Jogutóda vagy akármi, nem érdekel (bár én nem is tudnám hitelesen megfogalmazni, hogy a katolikus egyházon belüli intézmények hogyan jogutódolják egymást).

Az a fontos, hogy milyen ember.
Leginkább az, hogy MOST milyen ember.

Rotbizony 2009.05.06. 06:48:31

@Wawel: keress nyomokat róla a hjugendben...

Ringlósztár 2009.05.06. 08:17:55

@Charlie Brown:
Höhöhö, nehogy már az anitfasiszták szégyelljék magukat, hogy az összes SS tagra fasisztaként tekintenek!
Te normális vagy?

Ringlósztár 2009.05.06. 08:22:07

@borigabi: De igen.
Amúgy ebben a témában ez volt a legnormálisabb hozzászólás :))

darkmirjam 2009.05.06. 08:33:49

Nem látok semmi ellentmondást. A nemzeti szocializmus is és a kereszténység is szeret kirekeszteni, megbélyegezni, népirtani. Faji, vallási, életviteli alapon. Náciból buddhista, az kunszt lett volna, így viszont csak a logót kellett lecserélni. A gyűlölet, propaganda, világ jók és rosszakra osztása maradhatott.

drazsé 2009.05.06. 08:54:14

@Ringlósztár:

pedig bizony ám szégyelljék magukat, ugyanis még az NSDAP tagsága sem volt fasiszta... ők ugyanis _nácik_ voltak

jó, tudom, kákán is csomót keresni esete, de tegyük tisztába a dolgokat :)

amit pedig Charlie Brown és többen is feszegettek, azt nem érdemes fogyelmen kívül hagyni, lévén tényleg erős párhuzam fedezhető fel a HJ és mondjuk az úttörőmozgalom között - azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy akkoriban németország távol állt a legvidámabb barakk jelzőtől...
de emlegethetném a leventemozgalmat is - nagypám sztorizott, hogy egy foglalkozást el akart bliccelni, hát a csendőrök szedték össze
többet a foglalkozás kihagyása nem merült fel ötletként benne

(közbevetés: sokan keverik a Hitlerjugendet - mint alapvetően militarista ifjúsági szervezet a 12. HJ Waffen-SS páncéloshadosztállyal - a kettő nem ugyanaz!
ja, és érdekesség: 13. Waffen-SS hegyi hadosztály, hithű bosnyák muzulmánokból! püff neki faji felsőbbrendűség :) )

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.05.06. 09:12:31

@darkmirjam:

"a kereszténység" nem szeret kirekeszteni

úgy látom neked bőséggel vannak címkéid :-)

$Norbert$ · http://www.marketing112.hu 2009.05.06. 09:14:39

Hát rám nem volt hatással. Nekem tök normális. Se nem felháborító, se nem vicces. Picit talán más, mert Pápát nem nagyon látni a reklámban. Szakmailag nem tudom, jó ötlet-e?

drkovax 2009.05.06. 09:17:50

Huhh ... Ennyi tudatlan, ateista vallási fundamentalistát egy rakáson ...

Ez meg nem egy reklám. Annak ugyanis a valóságból kiinduló asszociáció útján kéne eljuttatni a felismeréshez, hogy ez kell nekem ... Ez csak propaganda, a reklám tagadása, ami a tagadásból kiindulva juttat el a világról alkotott hamis képhez...

Bummer 2009.05.06. 09:18:23

Egy hithű kereszténynek abszolút tetszhet, hogy a biblia/Isten megváltoztathatja az ember életét. Igen, náciból is lehet szent pápa. (Ennek persze semmi köze Ratzingerhez.)

darkmirjam 2009.05.06. 09:46:15

@elemes2: Vannak. :)

Egyik vörös posztóm az egyház. Abból is van egy pár (posztóból).

Persze nekem lehetnek. Nem fogadtam meg, hogy csak és kizárólag az egyházamtól kaphatok iránymutatásokat harag és szeretet ügyben. Még csak a káromkodásért örök kényszermunkáról szóló passzusokat sem kell könyv nélkül felmondanom.

Coyote36 2009.05.06. 09:46:41

Kár ezen vitatkozni, Ratzinger még (esetlegesen) náciként is szent életű jó néhány elődjéhez képest, a sok vallási tömeggyilkos, méregkeverő és háborús bűnös között. A RKegyház a világ legnagyobb szervezett bűnözői csoportja, persze ezzel sok embert biztos vérig sértek, a tények meg csak azoknak tények akik hajlandóak azokat befogadni.

jasztreb 2009.05.06. 10:10:03

reklámbuzi: én megpróbáltam segíteni, de nem ment. gyorsan posztolj valami újat, mielőtt máglyára vetik egymást :)

ionsrác 2009.05.06. 10:16:05

szerintem vicces a reklám, pláne úgy, hogy nem ártatlan embert szerepeltet, hanem korunk aktuálisan legnegatívabb értékeit nyíltan képviselő egyik főszereplőjét, akibe azért lássuk be, könnyebb belerúgni.

(képviselt értékek: álszentség, harács, hazugság, gyűlölködés, megosztás, kirekesztés, érzelmi zsarolás, korlátoltság, agresszió, stb.)

az már tényleg csak a Jóisten humorérzékét mutatja, hogy ezt az embert Paplatine-császár tökéletes képmására teremtette, ez a tény szerintem simán kiszolgálja még a poént plusszban... :D

(tudom, ő előbb volt, mint Paplatine, de kisebb is sokkal a jelentősége. :)

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.05.06. 10:43:59

@darkmirjam:

"Egyik vörös posztóm az egyház."

Ja, akkor te direkt mérgelődni jársz ide :-)

"Nem fogadtam meg, hogy csak és kizárólag az egyházamtól kaphatok iránymutatásokat harag és szeretet ügyben. Még csak a káromkodásért örök kényszermunkáról szóló passzusokat sem kell könyv nélkül felmondanom."

De úgy látszik, azt megfogadtad, hogy sztereotíp csacskaságokat kell felmondanod.

Ratzinger egyébként tényeg nagyon Palpatine. Van egy aranyos anekdota Abe Lincolnról, ami úgy kezdődik, hogy ajánlanak neki valakit munkatársként, jól feldícsérik stb. Lincoln csak ránéz és azt mondja:
- Nem kell.
Az ajánló megrökönyödve jön vissza pár perc múlva:
- De hát nem is beszélt vele, miért utasította el?
- Nem tetszett az arca.
- Nem tehet arról, hogy néz ki az arca.
- De igen: negyvenéves kora fölött mindenki tehet arról, hogy néz ki az arca.

Ez nagyon szépen lejön Wojtyla és Ratzinger esetében is.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.05.06. 10:46:38

@ionsrác:

"korunk aktuálisan legnegatívabb értékeit nyíltan képviselő egyik főszereplőjét, akibe azért lássuk be, könnyebb belerúgni. (képviselt értékek: álszentség, harács, hazugság, gyűlölködés, megosztás, kirekesztés, érzelmi zsarolás, korlátoltság, agresszió, stb.)"

Az előítéletet és a megalapozatlan rágalmazást kifelejtetted.
Vajon miért?

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.05.06. 10:52:48

@drkovax:

Azt nem tudom, mennyire sikeres egy ilyen reklám.
Poén van benne, de mit akar eladni és ki a célközönség...?

Nemrég kaptam egy meghívót egy jótékonysági koncertre, ami a miskolci jezsuita gimnázium korszerűsítését támogatnák (konkrétan geotermális fűtést akarnak megvalósítani). A koncerten egy görög-izraeli zongoraművésznő a sztár, egyébként igen csinos teremtés.

Namost értem én a nemes szándékot, csakhogy.

A jezsuita gimnázium támogatói nyilván nagyrészt a katolikusok közül kerülnek ki -- a katolikusok, főleg a tehetősebb, középkorú katolikusok között még mindig divat a lárpurlár antiszemitizmus.

Az izraelita gyökerű audiofil közönségnek viszont a jezsuita szó láttán akad fenn a szeme.

De talán csak én vagyok kishitű.

ionsrác 2009.05.06. 10:58:04

@elemes2: hirtelen nem ugrott be, de kösz a kiegészítést.
kifelejtettem egy egész sor mást is, amit e kitűnő ember képvisel azáltal, hogy egyházának a feje: a szemforgatást, az ember- és gondolkodás-ellenességet, a gerinctelenséget, és még sorolhatnám.

ionsrác 2009.05.06. 11:01:03

@elemes2:
"Poén van benne, de mit akar eladni és ki a célközönség...?"

könyvet akar eladni, és olvasók (olvasni tudók, gondolkodni szeretők) a célközönség.

Tomzone 2009.05.06. 11:04:46

Ezt most nem értem, az első képen az egy gyerek akit megrontott??

Tomzone 2009.05.06. 11:21:24

Ennyire el kell nyomni egy kis kreativitást? :)

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.05.06. 11:44:35

@ionsrác:

tudod, irónia az az ország, ahol az irónok élnek.

savmart 2009.05.06. 14:20:37

Nos. Volt itt arról szó, hogy a reklám célja alapvetően emóciók kiváltása, és hogy a témánk alapjául szolgáló hirdetés végső soron botránykeltésre született. Baromság. Kinek mi számít botrányosnak? Ez lehet, hogy botrányos a bigottaknak, de valószínűleg nem is nekik szánták, nem ők a célcsoport. Az ötletes (és igen, valóban végtelenül leegyszerűsített) megvalósítás viszont sokak érdeklődését pozitív értelemben kelti fel. Pont azokét, akiknek elegük van a szar reklámokból. Például szerintem sokkal botrányosabb egy "omlósz", mint ez. Na, akkor kinek van igaza?

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.05.06. 17:16:57

@savmart:

A reklám eleve csak azok érdeklődését kelt(het)i fel, akik (arcról) megismerik a pápát. Ez elég kis halmaz -- Ratzinger nem olyan régen XVI Benedek, és sokkal kevesebbet szerepel, mint elődje, II. János Pál, aki mégiscsak negyedszázadon át volt róma püspöke.

Ez a kör (tehát aki arcról megismeri a pápát) jelentős részben a művelt katolikusok közül kerül ki, akik azért tisztában vannak azzal is, hogy nem a marketingtől lesz valaki pápa (a bigottabbak kiakadnak, a többség fintorog, a liberálisabbak esetleg mosolyognak).

A pápát arcról felismerők másik jelentőr része az antikatolikusok, akik kb azokat az innen-onnan hallott sztereotípiákat öntik mindenütt, amit itt is -- ők viszont nem nagyon olvasnak könyveket, mert ha olvasnának, akkor árnyaltabb képük lenne a világról.

A maradék lenne a célközönség? Hát...

ionsrác 2009.05.06. 18:53:25

"A pápát arcról felismerők másik jelentőr része az antikatolikusok, akik kb azokat az innen-onnan hallott sztereotípiákat öntik mindenütt, amit itt is -- ők viszont nem nagyon olvasnak könyveket, mert ha olvasnának, akkor árnyaltabb képük lenne a világról."

epe.

(szerintem azért nem érzed, hogy ki a célcsoport, mert te egészen biztosan nem tartozol bele, pedig egyszerű a megoldás, fentebb írtam is.)

("innen-onnan hallott sztereotípiákat öntik mindenütt...- ők viszont nem nagyon olvasnak könyveket...")

kitűnően érvelsz, egyszerű barátom. :)

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.05.06. 20:16:37

@ionsrác:

Savmart kartácsnak válaszoltam a reklám célközönségére vonatkozóan. Ha ennek néhány mondatát magadra vetted, az már a te érzékenységedről szól.

A "nem olvasnak könyveket" megjegyzést finomítanám, mert pl a davincikódot nyilván sokan olvasták.

lynx (törölt) 2009.05.07. 00:41:24

@elemes2: "a katolikusok, főleg a tehetősebb, középkorú katolikusok között még mindig divat a lárpurlár antiszemitizmus."

Én éppen az ellenkezőjét tapasztalom. Katolikusoknál egyszerűen nincs sem a benáculásnak, sem az antiszemitizmusnak hagyománya. Ellenben a protestánsoknál és ateistáknál igen. Feljebb belinkeltem, hogy a nácikat (akik ateisták voltak) a protestánsok szavazták meg, és manapság is lehet hallani néhány református lelkésztől elég érdekes kijelentéseket. Míg a protestánsok számára Luther zsidógyűlölete lehetett a kiindulópont, addig az ateistáknál Marx antiszemitizmusa az.
www.judapest.org/190-eve-szuletett-karl-marx/
Katolikusoknál viszont mindennek nincs semmilyen alapja, viszont szerencsétlenségére a katolikus egyház van annyira karakteres, hogy hibás asszociációkat kössenek hozzájuk olyan tudatlanok, mint pl. ionsrác.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.05.07. 07:12:11

@lynx:

Ezzel több mint vitatkozom, sajnos.

Nem a németországi nácik mexavazására vagy hitére gondolok, hanem a gyakorló katolikusok között divatos szalonzsidózásra. Van ugye az a vicc, hogy hogyan változott a zsidóság helyzete Magyarországon Ferenc Józseftől Horthyig.
Ferencz József idején: "Zsidó... de igaza van!"
Horthy idején: "Igaza van... de zsidó!"
(itt természetesen nem FJ vagy HM szerepén van a hangsúly, hanem azon a történelmi koron, amit a nevük fémjelez.)
A keresztények nagy része a középkorban elég gyakran úgy tekintett a zsidóság egészére, mint krisztusgyilkosokra, akik Jeruzsálember érkezésekor még hóshannah-hal köszöntötték Jézust, néhány nappal később Pilátustól követelték kivégzését. Egyszerű gondolkodású templomjáró emberekben ez elég erős kép, és úgy tűnik, az emberi pszichében mindig is erős a késztetés a bosszúra (az amerikai filmipar alkotásainak legalább háromnegyede a bosszúvágy kiéléséről szól).

savmart 2009.05.07. 11:23:20

@elemes2:

Sajnálom, nem győztél meg ezzel az "elég kis halmaz, akik arcról felismerhetik" érveléssel.

Rengetegen ismerik az arcát.

A reklámot kizárólag a bigott, vérkonzervatív olvasótábor utasítja el, ők tartják felháborítónak.

A római katolikus hívők többsége ugyanis nem tud egyetérteni a brand new (...) pápa legtöbb kijelentésével és azzal sem, amit egyáltalán képvisel.

Ez a botrányos? Nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy a hívő katolikusok többsége (akik egyáltalán le tudják futtatni a hirdetés asszociációs láncát) szerint pont a pápa által képviselt maradi "értékek" a botrányosak, az óvszerhasználattal kapcsolatos tézisei stb. Náluk betalál a reklám. Nem mondom, hogy mind úgy vannak vele, mint én, mégpedig hogy ez a minimum fricska, amit megérdemel a felelőtlen kijelentései miatt, de szerintem azért ebben is van valami...

Az arcképével ellátott óvszer ötletét tetszéssel fogadók NÉPES táborának üzen. Mindenki mást vastagon leszar. És ez így van rendjén. Bátor, de akit elér, annál üt.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.05.07. 12:12:15

@savmart:

Proprímó előszőr, nem meggyőzni akartalak, hanem próbáltam felmérni a reklám célközönségét. A bigottak nyilván felháborodnak (ne becsüld le ezek számát), a normális katolikusok valszleg nem, de ők meg azt tudják, hogy a pápaválasztáshoz pont a marketing nem kell. Szóval a reklám kicsit sematikus. Az a microsoft-reklámfilm jutott eszembe róla, amin azt bizonygatják, hogy macbookkal nem lehet filmet szerkeszteni -- a filmet a reklámügynökségnél kizárólag macbook-on dolgoznak.

"A római katolikus hívők többsége ugyanis nem tud egyetérteni a brand new (...) pápa legtöbb kijelentésével és azzal sem, amit egyáltalán képvisel."

Hát ez azért meglepne (mármint hogy a katolikusok többsége nem tudnak egyetérteni a katolikus egyház értékeivel :-) de ez itt egy reklámblog, nem hitvita, a reklám tartalma csak annyiban érdekes, hogy a reklám hitelessége befolyásolja a hatásosságát.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása