Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Miért van szükség az újságírókra?

A Reporters Without Borders nemzetközi újságírószervezet már évek óta készíti a jobbnál jobb reklámkampányokat, amelyekben azt igyekeznek megértetni az emberekkel, hogy az újságírók nem azért szaglásznak körbe, nem azért vannak a frontvonalon és nem azért akarnak titkokat felkutatni, hogy botrányra bukkankjanak - na jó, nyilván akad ilyen is, mert mondjuk aki a brit trónörököst vizelés közben kapta lencsevégre, nem feltétlenül a belpolitikai összefüggésekre volt kíváncsi - hanem, hogy úgy tudósítsanak a különféle eseményekről, ahogy azok megtörténnek, és ne lehessen semmit titokban tartani, vagy elferdítve bemutatni.

Legújabb filmjükben egy régi pszichológiai kísérletet bemutató videót használtak fel. Ebben két gyereket küldtek egy megfigyelőhelyiségbe, és rögzítették, mit csinálnak felügyelet nélkül maradva. Nem kell hozzá nagy élettapasztalat, hogy kitaláljuk, a két srác záros határidőn belül egymásnak esett, és boldogan püfölte egymást. Ezután behoztak a szobába egy kamerát, és leállították a gyerekekkel szemben. Ők pusztán attól a ténytől, hogy tudták, ezúttal figyelik őket a felnőttek, egészen másképp viselkedtek, és hirtelen a világ legjobb gyerekeivé változtak. "Mindannyian civilizáltabban viselkedünk, ha tudjuk, hogy szemmel tartanak minket"- zárja le a filmet a hangzatos sor, az ember háta meg borsódzni kezd, és egy kicsit talán másképp tekint az újságírókra.

Címkék: nonprofit

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr871111075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DartagnanX 2009.05.09. 14:16:06

Itt is szoktak elsőzni? Mert akkor első és második is. Ha nem, akkor bocs. :)

Picsasereghajtó 2009.05.09. 14:48:33

Emögé kéne bevágni a Hír TV-s operatőrt fellökő és a kamerát lefejelő Verest, meg az őket a francba elküldő MSZP-prominenst "kivéve a szocik" szlogennel :)

mindenlébenkétkanál · http://bamberg.blog.hu 2009.05.09. 15:02:11

ja, vagy amikor a gárda megmozdulásairól csak a Hír és az Echo TV tudósíthat, igaz süni!? :)

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2009.05.09. 15:05:26

Magyarországon nem létezik tényfeltáró újságírás. Csak pártsajtó meg bulvár van.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.05.09. 15:09:46

Hajjajjaj, ne menjünk el ilyen Hír TV vs. ATV irányba ha lehet. Köszönöm.

Mr_inc · http://www.autostat.hu/component/content/article/140-alfa-brera 2009.05.09. 16:01:42

Van valami ebben a megfigyelés - önkontroll dologban. Sajnos manapság szükség van erre. Ez már a civilizált élet része, de az azért egyértelmű, hogy az újságírás szellemisége és színvonala magyarországon nagyon alacsonyan van...

Bambano 2009.05.09. 16:13:47

Szóval nem létezik az, amikor újságíró csordák között kell átverekednie magát valakinek, mert a tisztelt újságírók nem hajlandók elfogadni, hogy nem nyilatkozik. Vagy nem létezik az, hogy a tv-ben csak "bizonyos" emberek síró feleségeit mutogatják és gyakorlatilag minden katasztrófánál és negatív hírnél ők szerepelnek. Vagy nem létezik az, hogy interjút adsz és ami megjelenik belőle, annak köze nincs az elhangzottakhoz...

És persze elhisszük, hogy az újságírók szent grál lovagok és tájékoztatni akarják a közvéleményt, nem a saját hírnevükért és olvasottságukért/példányszámukért küzdenek.

És persze én meg nyeretlen kétéves vagyok és most jöttem a hathuszassal...

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.05.09. 16:23:42

Bambano
Ahogy az újságírók nem grál lovagok, éppúgy nem csupán szenzációhajhász paparazzók és zugfirkászok gyülekezete. A kettő között van az igazság, de nem is erről szól a reklám elsősorban, hanem arról, hogy szükség van a nyilvánosság erejére, az pedig attól működik, ha az újságírók figyelnek.

chabba (törölt) 2009.05.09. 16:32:58

ez egy kissé öngól szagú.

A fentiek alapján az újságíró sohasem lesz képes a valóságot megírni, mert csak azzal a "valósággal" találkozik, amit a megfigyelt, meginterjúvolt alanyok mutatnak neki. Az újságíró a megfigyeléssel megváltoztatja a megfigyelése tárgyát.

Másfelől ha valaki járt már Londonban, tudja, hogy nem az újságírók tartják szemmel az embereket, hanem a CCTV rendszer, meg azok az anonim bloggerek, akikről fogalma sincs az alanynak, hogy már aznap este publikálni fogják egy blogon. Ahogy a különböző ázsiai országokban zajló civil háborúkról, zavargásokról sem a kitiltott/be nem engedett újságírók voltak képesek tudósítani, hanem az ott élő, blogoló emberek.

Bambano 2009.05.09. 17:33:43

@reklámbuzi: csakhogy a nyilvánosság nem azt jelenti, amit az újságíró saját okai miatt nyilvánosságra hoz, hanem a tényszerű, objektív és sokoldalú feltárást.

Ilyet nem nagyon látsz mostanában. Az újságíró vagy politikai hovatartozása szerint ferdít, vagy saját ízlésvilága szerint, vagy saját (tév)eszméit akarja erőltetni. Mutass egy újságírót, aki nem hiszi magáról, hogy ő tudja jobban, mit és hogyan kell tudósítani.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.05.09. 18:13:16

Bambano
Sok igazság van abban, amit írsz, de én egyrész megrögzött optimista, másrészt meg javíthatatlanul naív vagyok.

zaq 2009.05.09. 18:47:29

Szerintem túl elnéző vagy. Bambano hozzászólásai a blogok hasábjain és a fórumokon is egy ilyen attitűdöt ábrázolnak:
- ÉN jobban tudom mint te.
- ÉN másképp látok mindent, mert: _KÜLÖNLEGES_ vagyok.
- Engem ugyan nem basz át senki!

Oké, Bambano, vettük az adást, nem szeretnénk veled vitatkozni.
Igazad van mindenben, arrébb lehet tolni a biciklit.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.05.09. 19:05:06

zaq
De mi van ha Bambanő tényleg jobban tudja, tényleg különleges és tényleg nem bassza át senki?

zaq 2009.05.09. 20:38:47

ja, én nem vontam kétségbe ezeket az attribútomokat. de ha valakinek fekete-fehér a világ, azzal - tapasztalataim szerint - nem érdemes fine tuningon vitatkozni.
mondom ezt úgy, hogy ritkán kommentelőként én még nem akartam meggyőzni Őt semmiről, de lépten-nyomon beleütközöm a demoralizáló arroganciájába és nem szeretném, ha ezt ide is behozná vagy meghonosítaná.

páva vagyok hagyjatok repülni 2009.05.09. 23:21:06

Én hiszek a médiában és az újságírásban, van egy-két komolyabb sztorim, amiről mindenki tud csak esetleg annyira nem állt össze a fejében. Persze persze girnyó gernyók mindenhol vannak ez van. De mint üzenet, tökéletes. Nem is kell magyarázni.
Én még amúgy egyszer a P2Pről olvasnék hasonlót, használják-e gonoszelnyomók ellen ott, ahol újságírás sem létezik még, csak cenzúra meg szablya.

venuswoman · http://sorozatdara.blog.hu 2009.05.10. 02:12:40

jó volt a videó, de hát nyilván mást csinál az ember, ha figyelik... de a való életben sztem ennek nincs sok köze az újságírókhoz, hanem a többi ember előtt nem viselkedek úgy mint otth egyedül vagy mondjuk családom/régi btaim körében. van az életnek egy színpadi része, meg van a színfalak mögötti. sztem ez akkoris így volt, mikor még nem létezett újságírás. mindemellett respect az újságíróknak meg minden :)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása