Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Reklámszemle: Vegytisztán Pakisztán? MOL reklám!

Egy erénye mindenképpen van az új MOL imidzsfilmnek, mégpedig az, hogy beszélnek róla. Persze nem azért és nem úgy, ahogy azt a cég eredetileg szerette volna, hiszen többnyire arról folyik a vita, hogy melyik a reklámban elsütött szóvicc a kellemetlenebb. Sokan a "Jól látok? Horvátok?" poén mellett teszik le a voksukat, mások a "Szlovákok! Sztrapacsi?" gegre esküsznek, megint mások a "Vegytisztán Pakisztán" humor bon-bon mellett kardoskodnak.

A MOL új filmjét nehéz hová tenni, mert paródiának kevés, komolyan venni viszont majdnem lehetetlen. De hát hogy is lehetne ezt elvárni egy olyan reklámtól, amiben egy portás egymás után engedi be a beléptetőkapun a MOL-hoz különbözőképpen kötődő embereket, legyen az egy görkorcsolyás hokicsapat, a lassan minden reklámban feltűnő Talmácsi, különböző szomszédaink felvásárolt olajvállatainak alkalmazottai, egy olasz macsó, egy vegytiszta pakisztáni, egy zenekartól körülvett, égő csövet hurcoló azbesztruhás munkás és az elmaradhatatlan kajakosok, hogy egyetlen nagy, kesze-kusza metaforában egyesüljenek a MOL-székház aulájában.

Nem lenne szabad mélyebb értelmet keresni mindezek mögött, hiszen csak annyit akartak nekünk üzenni, hogy a MOL nemzetközi nagyvállalattá nőtte ki magát, és egy "világcég" lett belőle, amire minden magyar büszke lehet (bár a kapuban várakozó Szurgutosoknak és a mögöttük álló orosz államnak azért ehhez még lesz egy-két szava). A filmet nézve azonban nem olyan könnyű büszkének lenni a cégre, a már sokadszorra megdöngetett mellkas láttán inkább azon kezdünk gondolkozni, hogy a MOL vajon tényleg nem tud mást mondani magáról, mint hogy "Faszák vagyunk, mert hegedülünk, kajakozunk, olajat finomítunk és benzint árulunk itthon és külföldön".

Nem értem, miért volt szükség ugyanannak az üzenetnek a mantrázására a nem is olyan rég megkezdett, és szerintem egészen ígéretes imidzsfilmek után, amiben ugyanezek a sablonok köszönnek vissza. Az a film itt az addicton kerek 4 pontot kapott, ami kifejezetten jó eredménynek számít. Meg lennék lepődve, ha ez meg tudná ismételni azt az eredményt, de hát bármi előfordulhat. Szavazzatok, és meglátjuk. Akit érdekel, az itt megnézheti a kampányhoz tartozó printet is.

Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (2,3/5)

Címkék: reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr151197638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsoltikam · http://catapult.blog.hu 2009.06.22. 12:01:29

azert nemtudom hogy vagytok vele, de latszik a tobbi ember arcan hogy a pattogo kis magyar portas oket is kurvara irritalja. es engem is.

Bernard Black 2009.06.22. 12:02:47

:DDD hát ez kész káosz...
akkor már komolyan belekomponálhatták volna a Szurgutosokat is... :D

Louis de Menyét 2009.06.22. 12:26:08

Legalább a Magyarország - Világvége szlogen bevállalós :-)

Hara Mati 2009.06.22. 13:06:08

Ha azt akarta sugallni a MOL, hogy a Magyar világcég egy átjáróház, akkor sikerült. Így, átvitt értelemben, még az oroszok is benne vannak...

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2009.06.22. 13:12:40

jól értem, hogy "szlovákok, sztrapacsi?"

Bernard Black 2009.06.22. 13:18:09

@chimie: sajnos igen... amúgy ez a video megérdemelne egy briefet, nem? :D

jasztreb 2009.06.22. 13:25:00

vegytisztán gagyisztán. a printtel együtt ez egy csuda jól sikerült kampány lett.

polakvenger 2009.06.22. 14:18:49

Szerintem az egyetlen jelző, ami igazán passzol, az az érdekes. A film is meg az is, hogy a vámházzal együtt pár nap alatt ez már vagy az ötödik erőlködés ezzel az egyszem kampánnyal szemben.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.06.22. 14:23:39

polak
Hát igen, nagyon erőlködök, csak borzasztó nehéz fogást találni a filmen.

polakvenger 2009.06.22. 14:42:24

reklám
Nem baj, majd a többi szakember segít. Ha szépen kéred, talán az ikes igéknél is.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.06.22. 14:48:52

polakvenger
Ha a személyeskedésen túlmenően esetleg a kampányról is lenne véleményed, örömmel venném, ha megosztanád velünk. Ha csak rólam szeretnél véleményt alkotni, akkor azt inkább e-mailben írd meg, ne szemeteljük tele a kommenteket. Köszönöm.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2009.06.22. 14:52:10

ebben szerepel Talma? sose láttam, vagy már az elején kizártam magamból a reklámot .... süneffekt
meg ez a zene, komolyan feláll a szőr a hátamon

korn · http://www.facebook.com/pages/Reklamvers-mindenkinek/135522226476780 2009.06.22. 15:21:15

@polakvenger: hááát, az ikes igékkel éppenséggel böszme nagy kapufát rúgtál, mert - mint azt nyilván tudod - még az akadémikus vélemények is öléggé mögoszlanak a témában...

ha esetleg elkerülte a figyelmedet anno, akkor ajánlom Nádasdy zseniális Mancsos cikkét 2002-ből.

seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/35.html

sztem az az igazán ciki, hogy kommentkultúrában még mindig ott tartunk, hogy egyesek egy markáns vélemény kapcsán, az érdemi reakciók helyett inkább a hozzászólás esetleges formai hibáiban keresnek fogást

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2009.06.22. 15:25:57

volt itt tender, meg ügynökségváltás. Jönni kellett tehát nagy márkastruktúra átgyúrásnak, koncepció, meg kommunikációs stratégiaváltásnak.

Az új szlogen szerintem jó, de a film mondanivalója....

polakvenger 2009.06.22. 15:31:37

reklámbuzi
Hűha. A kampányról már elmondtam, amit gondolok (érdekes). Néha tényleg rezeg a léc, nyilván nem lehetett könnyű megoldani, hogy pár szóból kiderüljön, ki kicsoda, aztán addig spilázták, amíg pár helyen nekicsúsztak a palánknak, istenem. A zene kissé dohszagú, de ez akár üdítő is lehet mostanság. Bár nekem pl. az itt szintén szétszedett Raiffeisen is bejön, szeretem a fényt, és ha mindenki tesó a régióban, azt pláne. Szabadidőmben sokat olvasok és a világbékéért szeretnék küzdeni.

mercsi 2009.06.22. 15:45:14

Úgy látszik, tök egyedül vagyok vele, de nekem tényleg tetszik. Pont az idióta poénok miatt, ugyanis nekem is hasonló a humorérzékem. Fárasztom is rendesen a barátaimat. :)

Hara Mati 2009.06.22. 15:48:19

@polakvenger: néha így folytasd magadban: dwa bratanki...
Persze, mindenkinek lehet szar napja.

anemic royalty 2009.06.22. 15:50:06

Ha paródia, 2-es alá.

Ha komoly, bukás.

Elhiszem én, hogy laza, könnyed világcég akar lenni, de ez most így gagyi lett. A portás kifejezetten rossz casting, nem is beszélve a szóviccekről...

NIN|JA (törölt) 2009.06.22. 15:50:23

@korn: nah végre valaki!

Amióta láttam a reklámot, én mániás depresszióba estem és nem merem bekapcsolni a tévét.;)

A "sztrapacsi" olyan szinten ütött, hogy még mindig csillagokat látok.

Nagyon jó! Drakullálok az alkotóknak! A Mol tényleg egy világcég, bár inkább egy másik világé.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.22. 15:50:50

"Jól látok?
Horvátok?"

Jézusom...

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.06.22. 15:53:30

polakvenger
Elfogadom amit mondasz, de azt magyarázd meg, miért kell a Mol-nak sokadszor is ugyanazt elmondania a magáról? Nézd meg az előző, animációra hangolt filmjüket, ott ugyanezeket a hegedülős, kajakozós, olajfinomítós sablonokat láthatod.

A Raiffeisennél is főleg azt nem értettem, miért kezdtek egy új irányba a fénnyel Tömör professzor melett, nem sokkal azután hogy a stipi-stopi família elbúcsúzását követően elindítottak egy másik sorozatot is, amit sokan már talán el is felejtettek:

addict.blog.hu/2008/10/30/reklamszemle_a_raiffeisen_kirugta_a_hibbant_csaladot

Tenoce · http://www.deezer.com 2009.06.22. 15:54:54

Asszem nemsokara ujra kell vagni az egeszet, es HANGSULYOSAN beletenni azt, amikor bejon a nagyfonok, majd melyen meghajolva, hatarozottan, de szerenyen az alabbi koszontessel fogadni Ot:

"Здраствуйте, Господин Директор!"

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.06.22. 15:54:59

mercsi
Nincs is ezzel semmi baj. Épp az a lényeg, hogy megbeszéljük, kinek miért tetszik, avagy nem tetszik.

Ju$t an0th3R $taR^ 2009.06.22. 16:12:05

Aztak*rva! Ez annyira gáz, hogy éreztem magam kellemetlenül, miközben néztem.

Hara Mati 2009.06.22. 16:16:13

Lehet, hogy azért nem tudunk mit kezdeni ezzel a csodával, mert nem mi, földi halandók vagyunk ám a célcsoportja. Ez a film a részvényeseknek szól. Legfőképp az oroszoknak, ezért is nem szerepelnek a filmben. Gondolom, most jól meg is ijedtek, mert nem jó ujjat húzni egy világcéggel, még ha magyar is...

I-brahi 2009.06.22. 16:17:52

Господин? Ez egy kicsit elavult, nem? Miért nem továriscs rögtön? (Bocs, nincs cirill karakterkészletem...)

Amúgy nekem bejött a reklám :) Szerintem pont az erőltetett poénok miatt jó.

Ju$t an0th3R $taR^ 2009.06.22. 16:18:46

@korn: Nem szeretnék mellé állni, mert nagyon nem szimpi, hogy a polakvagner pont egy ilyen dologba kötött bele reklámbuzi kommentjében, de ez az ikes igékkel kapcsolatos bármilyen véleménymegoszlás urban legend.
Kb azok találták ki, akik rendeszeresen elbasszák, ezzel is legitimálandó azt, amikor kulturkörben benyomnak egy "eszek-iszok-alszok"-ot :)

Cyric 2009.06.22. 16:26:28

reklámbuzi:

Végülis mit mondjon el magáról? Hogy milyen finom a gázolajuk ezért mindenkinek meg kellene kóstolnia?

A Persil se a világbékéért kampányol a reklámaiban hanem elmondja 101-edszer is hogy ő bezzeg kiveszi azt a kúrva sárfoltot amit a többi "hagyományos" mosópor nem tud.

A MOL úgy gondolja ezt tudja felmutatni akkor meg miért ne csinálna róla reklámot? :P

Amúgy szerintem is egész gáz ezt csak a csirkés, Így szeretlek reklám überelte ... az eredeti jó volt. :)

Tenoce · http://www.deezer.com 2009.06.22. 16:30:21

@I-brahi: Amennyiben neked az "Igazgató Úr" elavult, akkor igen.

Gyakorlatilag az osszes szlav nyelv a Господин, Gospodine, stb. kifejezest hasznalja az "Úr" megszolitasra.

Ez korubelul annyira elavult, mint a "Herr Direktor" vagy a "Señor director".

Azt hogy te az "elvtárs" kifejezest ebbe az egeszbe miert keverted bele, az gondolom en a feluletes nyelvtudasodnak koszonheto.

polakvenger 2009.06.22. 16:40:12

reklámbuzi
Ööö, a nagyobb márkák nem mindig ugyanazt mondják el magukról, hogy izé... márkák legyenek? Hogy megpróbálják néha egy kicsit másképp, mint a múltkor, az meg talán azért van, hogy ne unatkozzunk annyira? A MOL ezt a célt már el is érte, gondolom. Én spec. már vagy hússzor megnéztem, de még mindig nem fáj, sőt, kifejezetten dwabratanki feelingje van (kedves HaraMati). A Raiffeisen meg csak akart egy jóízűt reagálni a válságra, de nem hinném, hogy más irányba mentek volna, az idióta család, a professzorka, Oberfrank és a fény is tökugyanaz az érthetőenvilágosanegyszerűen cucc. Vagy nem?

micu · http://www.ingyentv.hu 2009.06.22. 16:51:37

Ki sokat markol, keveset fog.
Ez láthatólag senkinek sem jutott eszébe az "alkotói folyamatban" résztvevők közül.Na EZ a gáz.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.06.22. 16:53:54

polakvenger

Egyrészt igen, ha az az üzenet kellően érdekes és releváns ahhoz, hogy érdemes legyen egy kampány középpontjába állítani. Azt, hogy Nothing is impossible valóban sokféleképpen el lehet mondani, be lehet mutatni, sőt érdemes is.

Az viszont, hogy mi vagyunk a magyar világcég egy ideig lehet érdekes, de nem gondolom, hogy egy vállalat teljes márkastratégiáját egy ilyen alapvetően melldöngető gondolatra kellene felhúzni. Ebből törvényszerűen nem születhet más, mint ugyanazoknak a sablonoknak (szponzorált sportolók, zenészek satöbbi, külföldi alkalmazottak, mérnökemberek)az ismételgetése. Nem mondom, hogy ez a világ legrosszabb reklámja, csak azt állítottam, hogy az előző kampány nekem - személy szerint nekem - jobban tetszett.

_original 2009.06.22. 16:58:20

hat tv hijjan csak most jutottam el a megnézésig de hát oigen szórakoztató. Olyan, mintha ez egy komolya mol reklám parodiaja lenne, ebbol a szempontbol jol szorakoztam rajta. csak hianyzik az elso resz is hozzá...

Vincenzo90 2009.06.22. 17:24:46

Talma, meg a hokiválogatott képes volt belemenni abba, hogy ebben a szarban megjelenjen? Ciki...

A szlovákok meg bekaphatják az összes fszmt. Azért fekete-sárga Slovnaft van, és nem MOL kutak helyette, mert kijelentették, hogy náluk ugyan nem lehet semmi piros-fehér-zöld. Tetves kis eltévedt csehek, jó lenne, ha hazakotródnának. Sztrapacsi a hülye fejükre...

polakvenger 2009.06.22. 17:25:22

Hát az igencsak furcsa lenne, ha egy gondolatra nem születhetne más, csak a reklámbuzi-törvénybe foglalt szimbólumok felsorolása. Egyszer lerajzolták piros filccel, egyszer elkedélyeskedték nyolcszáz statisztával, majd legközelebb lépnek egy kicsit nagyobbat és/vagy vagányabbat. Bár szerintem ez is elég vagány, ez a fajta verbális portáspoénkodás mindig kétesélyes, plusz szlovákokkal pacsizni és a fél világot megbuksizni sem az a kimondott biztonsági játék, nekem mindenesetre szimpatikus és a végeredmény is százszor érdekesebb, mint egy szép, semmilyen valamicsoda.

Az üzenet meg itt, Magyarországon teljesen rendben van, tudtommal nincs olyan sok világcégünk, hogy ez ne lehetne jó pozíció.

hidroponicus (törölt) 2009.06.22. 17:30:47

a "reklam" mondanivalojat sokkal jobban kifejezte volna, ha behoztak volna egy lipicait es azt irtak volna szlogennek: "a cegnel neki van a legnagyobb". es mindenki tudta volna, mirol szolt volna a reklam. :DD

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.06.22. 17:33:52

Reklámbuzi-törvény. Ez tetszik:)

INSIDER 2009.06.22. 17:43:49

@reklámbuzi: Már ne haragudj, de miért kellene megbeszélnem egy vadidegen emberrel azt hogy nekem tetszik-e (egyébként igen) ez a reklám. Pláne egy olyan postolóval, aki a technikailag inkontinens generációhoz tartozik, kontextuális gondolkodásban pedig érezhetően kurva gyenge. Most pedig lehet anyázni, hogy miért "személyeskedem".

korn · http://www.facebook.com/pages/Reklamvers-mindenkinek/135522226476780 2009.06.22. 17:47:05

@polakvenger: ha csak a koncepciót védő kommentjeidet olvasnám, akkor akár még egyet is értenék azzal, hogy milyen vagány dolog ennyi mindenkit játékosan, lazán, európai értelemben véve összehozni egy szpotban, egy szimpatikus MOL alkalmazott segítségével...

gondolom az ügyfél is ezt vette meg (tőletek?)

a végeredmény azonban mégiscsak egy (sztem) kapkodó, kaotikus szpot lett, egy idétlen, idegesítő portással

vszeg ez generálja a lehúzó kommenteket, és az átlagon aluli átlagot, sajnálom

rszarvas · http://rszarvas.blog.hu 2009.06.22. 17:48:29

Az a nagy baj itten kérem szépen, hogy a mosóporreklám mosóporról, kamatos reklám a kamatokról, a márkásított tejsavbaktérium-reklám a tejsavbaktériumról, az autóreklám meg autóról szól. Kedves Szakemberek! Nagyon hiányzik a sok jó, igazán eredeti ötlet! Ez a spot végre nem azt veri a közönség tudatalattijába, hogy milyen randa és büdös trutyi a kőolaj. Tény, hogy nem az igazi, de ezt adta a gép, lesz ez még tán jobb is, pláne ha a készítők is olvassák a kommenteket. (Naná, hogy olvassák)
A kreatív szakembereknek és a marketinges punciknak szerintem nem azon kéne agyalnia, hogy sűrítsék bele a 15 mp-be a termék minden előnyét, hogy fikázzák a hagyományos termékeket, hogy győzzenek meg bármi áron, hogy verjék át alaposan a csak nagyjából odafigyelő embert, aztán 18 frame-ben 4 soros apróval leírják, hogy ez csak a látszat, meg nem is úgy van, hanem így, meg hogy az ember ne a távirányító után nyúljon, hanem izgatottan várja a poént, és tátsa el a száját, döbbenjen meg, esetleg gondolkodjon el az Ötleten.
Emlékszik még erre valaki?: Cascót akarok kötni!
Erről beszélek, kéremszépen.

Hara Mati 2009.06.22. 17:56:27

@Vincenzo90: gondolom, benne volt a szponzorszerződésükben.
@polakvenger: én mindig azt hiányoltam, hogy a magyar cégek nem mernek nagyvonaluak lenni, mindig csak görcsölnek, hogy biztos átmenjen az üzenet, meg a branding, meg stb.. Erre, akár azt is mondhatnám, hogy nagyvonalú. De, a humor és a jópofaság között van némi különbség. Ez a Mol mű számomra max. jópofa.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.06.22. 17:57:18

INSIDER
Nem kell megbeszélned, különösen egy technikailag inkontinens generációhoz tartozó emberrel. Az én véleményem amúgy is csak egy a sok közül, és nem állítottam soha, hogy mérvadóbb a tiédnél vagy bárki másénál. A személyeskedésért pedig nem anyázok, lassan már megszokom.

kerdesek05 2009.06.22. 17:57:43

MOL MAGYARORSZÁG VILÁGvÉGE

geb@sz 2009.06.22. 18:18:00

...és ami még kimaradt:

- jól hallok? A gallok!
- Kazahsztán? Na az aztán!
- Nini a mongolok? Hogy ugrik a tugrik?
- Ti vagytok, sógorok? Oszt rákot ne kapjatok!
- Afrikai kollága? Negrót kapsz a markodba!
- Csak nem egy eszkimó? Itt az orrom, halihó!

mercsi 2009.06.22. 18:18:49

Azt nem értem, miért olvassa valaki az addictot, ha csak anyázni akar? Mindenkinek lehet ellenvéleménye (pl most nekem, hisz tényleg tetszik ez a reklám), de ezt normális stílusban is meg lehet osztani RB-vel és a többi kommentelővel.
Ennyi, bocs, ez kikívánkozott. :)
Ja, és ez a Reklámbuzi-törvény tényleg marha jó. :D

polakvenger 2009.06.22. 18:22:04

korn
Jó lenne, ha tőlem vették volna (már nem nagyon árulok ilyesmit), bár akkor nem (pont) ezt kapták volna. Tőlem lehet akárhányas, nem kutas a nagymamám, de ha kaotikus, ha nem, én az ilyeneket még mindig jobban bírom, mint a többi kilúgozott vackot mostanság.
Hara Mati
Mint a portások általában.

Hara Mati 2009.06.22. 18:26:53

@polakvenger: igaz, nagyon igaz. Az a baj, ha a "reklámbuzi-törvény" alapján szedem szét a történetet, akkor a portás szimbolizálja a MOL-t, és itten ásták el szegény Buksit...

Mr_Wolf 2009.06.22. 18:47:59

Drágáim, az eredeti szám szövegét figyeljétek:
www.lyricsdomain.com/13/men_at_work/who_can_it_be_nowq.html

Kedvenc részem rögtön az elején:
Who can it be knocking at my door?
Go 'way, don't come 'round here no more.

senderesevece 2009.06.22. 18:53:07

ezt ki, melyik nagy reklámügynökség követte el?min.4o,millio lehetett ez a szépen forgatott fos.milyen büszkék magyukra a molnyikok.se arculat, se stilus, se ötlet. valoban olyan erölködés, mint egész Magyarország, aminek itt a világvége. Ország legkorruptabb, legnemmagyarabb garniturája a mol.szégyen!

anarquista 2009.06.22. 19:34:04

szarajevoban szar a jovo

NIN|JA (törölt) 2009.06.22. 19:34:44

@INSIDER: Bocs ez kicsit off. Mit jelent számodra a "technikailag inkontinens"?
Egyébként nekem eddig úgy tünt, (bár nem olvasom rég óta az addictot) hogy RB és általában a legtöbb kommentező nem erőltet senkire semmilyen véleményt, pont ezért is olyan jó ez a blog. Az meg tényleg kurvára elszomorító hogy ahelyett, hogy inkább épületes véleményt osztanál meg velünk, inkább kritizálod a másikat. Ez a nagyon nagy gáz az egész országban. Ha már szakmailag nem tudunk belekötni a másikba, vagy netántán elfogadni, hogy " Hú bazzeg, lehet hogy igaza van!", akkor jön az egymás pocskondiázása. Rohadt undorító! Nap mint nap megtapasztalom milyen is ez. Azt gondolom, hogy mi ezt a soha se fogjuk kinőni...de mind1...nem akarok ráeröltetni senkire semmit...erkölcsi tartást meg végképp nem.

DownQ · http://letoltes.freebase.hu 2009.06.22. 19:35:27

Nagyon rossz reklám, kivéve Talma!

Louis de Menyét 2009.06.22. 20:03:45

Nekem csak az a bajom vele, hogy kimaradt Overdose :(

johevi 2009.06.22. 21:18:41

"Szlovákok, sztrapacsi?
Jólátok, horvátok?"
Én Talmácsira jobbat tudtam volna:
"Áááá Talma! Látom a motorozás hatalma :-))"
Janicsnak, miközben saját felkarját nézi: "Én is kajakos vagyok..."

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2009.06.22. 21:42:49

@geb@sz: ha faceliftingelnénk a spotot ezeket kár lenne kihagyni...egy kis Surdás zenével elég ütős lenne

TH 2009.06.23. 12:32:28

@polakvenger: nem értem, hogy nem érzed, hogy ezek a poénok mennyire erőltetettek, és tényleg: én érzem kínosan magam, miközben nézem. Az egyetlen lehetőség, amit először el tudtam képzelni, hogy igen sok közöd van ehhez a reklámhoz, azért véded ennyire. Aztán megnéztem, hogy még hova böfögtél valamit ezen a nicken, és így kiderült, hogy csak szimplán hülye vagy. Na, legalább én is személyeskedtem, juhé! :)

T2006 2009.07.02. 23:12:10

Mitől magyar a MOL? A részvények Kb 70% nyíltan külföldi kézben van. Szerintem a maradék nagy része is.

@Vincenzo90: Azért a szlovák és a cseh nem egészen ugyanaz! Megint egy tájékozott hozzászóló.

LaszloZoltan 2011.01.01. 22:15:11

www.mol.hu/hu/a_molrol/tarsasagunkrol/vezetoseg/

www.mol.hu/hu/a_molrol/tarsasagunkrol/partnerek_es_leanyvallalatok_2/

A sok kétkedőnek két link, mi van ha egy vállalat többségi tulajdonosa/i nem magyarok, a magyar gazdaságot elnézve nem ők lennének az egyedüliek ebben a témában, és a MOL-t legalább még magyarok vezetik és a fél világon ismert a név, név amit direkt asszociálnak az országgal na és ne mondja nekem senki, hogy ez egy rossz dolog.

Amúgy a reklám szerintem nem rossz sőt, ha a multinacionális jellegre, a vállalat nagyságára vagy a világszintű jelenlétre gondolok kell egy ilyen felvonulás.
Na és mi van ha sportolók vannak benne, örülni kellene, hogy van egy olyan cég aki legalább még támogatja a sportot, amúgy is elkel oda a pénz, gondoljatok bele hol állna egy egy sportág az ő támogatásuk nélkül.
Ennyiért szerintem "elviseli" az a néhány szereplő a filmben való megjelenést is ami mindkét fél számára előnyös, nem de ?

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása