Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Reklámszemle: Emesének végleg megköszönték

Azt sejteni lehetett, hogy Emesének a Budapest Bank előbb-utóbb valóban megköszöni, hiszen a karakter olyannyira rátelepedett már a bank reklámjaira, hogy szinte nem is hagyott másnak helyet. Emeséhez kapcsolható poénokat szerintem bárki tud mondani, de azt, hogy az adott reklám pontosan miről is szólt, a legtöbben már az első nézést után is csak nehezen tudták volna visszaidézni. Nem tudom, hová fejlődik majd az új irány, ezért nem szeretnék elhamarkodott következtetéseket levonni, de ha az alábbi filmn nyomvonalán haladnak, az könnyen zsákutcának bizonyulhat.

Az új filmben Emese karakterét egész egyszerűen egy másik karakterrel próbálták meg helyettesíteni, aki ráadásul sokban hasonlít elődjéhez. Bár nem olyan hebrencs és nem is olyan harsány mint Emese, de a kényszeredett labdapasszolgatós kérdezz-felelek ötlete épp olyan, mintha Emese találta volna ki, azzal az aprócska különbséggel, hogy olyan lapos mint egy gumimatrac Hagyó Miklós alatt. Ha az értelmét lehetett is firtatni, azért a motorosnak öltözött, felnihitelről és metálról hablatyoló Emese legalább vicces volt, szemben ezzel a mostani kicsit kényszeredett, valószínűleg kismilliószor átírt beszélgetéssel. Talán épp a harsányságból akartak visszavenni az alkotók, ami sikerült is csak éppen a film rovására ment, hiszen ha egy karakternek kell a hátán vinnie a szpotot, akkor bizony nagy baj, ha a figura élettelen. Ettől aztán valahogy szétesik az egész film, nincs ritmusa, nincs hangulata, Zoltán unalmas bankár figurája mellől hiányzik a valódi kontraszt.

A kampány online része viszont kifejezetten jól sikerült, a banner, amiben Zoltán lapozgatja maga körül a MOST magazint (ami szintén egy jó eszköz lehet majd az ügyfelekkel való kommunikációban) engem megfogott. Nem úgy ez a film, amit nézve továbbra sem teljesen értem, mit is szeretne magáról mondani a bank. Segítsetek, hátha nektek átjött az üzenet.

Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (1,7/5)

Címkék: bank reklámszavazás reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr641237338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NIN|JA (törölt) 2009.07.10. 12:30:37

Tényleg! Láttam már ezt a reklámot...csak az baj vele, hogy el is felejtettem nagyon hamar.:)
Szeritem ez nagyon béna és eröltetett, ahogy írtad is nincs benne semmi kontraszt. Lapos.
Az online kampány viszont kifejezetten jó! Lehet, hogy rájöttek, hogy inkább arra koncentrálnak?! Vagy! Két különböző cég csinálta...és most az online felülmúlta a tvspotot.

vajdasagi 2009.07.10. 12:39:42

Nem vagyok szakmabeli. Egy tipikus célszemélye vagyok egy banki reklámnak. Emese számomra maga volt a tökély.

Shitting Bull 2009.07.10. 12:43:27

Nekem csak az jut eszembe, valahányszor a reklámot meglátom/hallom, hogy hol lehet vajon Emese? :)
(azt a mai napig nem voltam képes megjegyezni, mit is reklámoznak... :D )

KCB 2009.07.10. 12:47:55

Egytől egyik szar. Azt hitte az ember hogy a betét reklámoknál rosszabb nem is lehet, és még is!

Zoe23 2009.07.10. 12:49:59

Kreatív szempontból óriási hiba volt Emesét elküldeni. Emesében még sok minden benne volt. Ez viszont tényleg hihetetlenül béna és erőltetett. Úgy tűnik, a bankok a válság miatt elveszítették a humorérzéküket.

panu 2009.07.10. 12:55:23

A vége felé az "Emese reklám" is unalmas volt már, ez meg kimondottan pocsék, érthetetlen, ha figyelem is a szöveget, akkor is gyenge. A bankról meg semmit sem mond... Ezt elfuserálták

2009.07.10. 12:56:36

Az, hogy lapos, még talán meg is lehetne bocsátani, va úgy, hogy valami nem sikerül.
De próbáltam értelmezni azt, hogy jó-e nekem, a bank ügyfelének, ha "nálam a labda"? Mert ez nekem azt jelenti, hogy a banknak lövése nincs, mit kellene csinálni ebben a nehéz pénzügyi helyzetben, és találjam ki én, hogy mentem meg a pénzem (tőlük)?

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.07.10. 12:57:51

Ez a reklám szar, az áprilisban született kislányomat viszont a reklám által ihletve neveztük el Emesének. Igen, hülyék vagyunk :) És mellesleg Zoltán vagyok :D

Photographer 2009.07.10. 12:59:10

Ez a cikk... Kíváncsi leszek hogy a labdapattogtató riporter előkerül-e még a következő reklámokban, mert ha nem, akkor az egész cikk semmit sem ér. Én azt gondolom, bár biztosan nem tudom, hogy ez csak egy "epizód" szerep volt, nem látjuk többet. Ebben az esetben összehasonlíthatatlan Emesével. És így szó sincs "helyettesítésről".

Zoe23 2009.07.10. 13:01:20

javasolnám az új Mol filmet is egy alaposabb elemzésre, úgy mint a magyar reklám állatorvosi lova:
Ötlet teljes hiánya
Merketing-terror
Kidolgozás hiánya
Ostoba szóviccek
Megalázóan idióta szerepben lejáratott színész...

NIN|JA (törölt) 2009.07.10. 13:02:00

Megnéztem mégegyszer és amit most vettem észre...
Mind a kettő karakter rettentő ellenszenves. ez a riporter pasas már ránézésre is egy antipatikus ember(még a szeme se áll jól), és mikorelkezd beszélni...

azért azt nehéz elhinnem, hogy ennyire béna is lehet egy riporter. Azzal pedig, hogy úgy állítják be, hogy a pasasnak 0 a kreativitása, hogy ezt a labdás poént találta ki...hát nemtudom...ettől nekem nem tűnik bizalomgerjesztőnek a bank.

Arról nem is beszélve, hogy a nőket ez a spot már tényleg teljesen hidegen hagyja.

emesét sem szerettem, de az tuti, hogy az emlékeimbe vésődött akaratlanul is. Másrészről legalább azzal valamennyire tudtam azonosulni.

zsoltix 2009.07.10. 13:02:47

Az àllatorvosos reklàmszèriàt is ismeri mindenki,de szerintem kevesen tudnàk kapàsbòl ràvàgni,hogy melyik bankot reklàmozza:)

UTakeMe 2009.07.10. 13:02:51

SZAR. Emese jópofa volt.

NIN|JA (törölt) 2009.07.10. 13:05:49

Még azon is elgondolkoztam, hogy vajon az jó, hogy két tárgy is megjelenik a reklámban?
Egyszer ugye a labda, majd a végén az újság ami azért lássuk be sokkal érdekesebb lenne. megérne még pár kockát.

A lényeg, hogy szerintem zavaró, hogy két azonos súlyú kampányazonosító eszköz is szerepel a filmben. Annak kimondottan örülök, hogy a bannerben nem hozták fel ezt a labdát.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.07.10. 13:07:39

Ja mert a labda egy kampányelem? Meg hogy a riporter Emesét akarja helyettesíteni? Jó dolgokat tudok meg :D

leslie nilsen (törölt) 2009.07.10. 13:10:24

rip emese...

ennek a faszinak a hangja az....vmi KÉSZ!

pazola 2009.07.10. 13:11:22

En egy Emeses reklamot sem tudok, mert nem nezek tevet. Szlogeneket mar hallottam, de nem tudom mihez kotni. Ez a reklam pedig nyilvan szarabb, mint az Emeses, mert nagyon szar.

Jokerpofa 2009.07.10. 13:13:59

Az 1001 éve a Dance akármilyen című dalra írt K&H reklámoknál még ez is jobb.

NIN|JA (törölt) 2009.07.10. 13:14:57

@Zka: Lehet, hogy nem, de akkor kár volt belevinni sztem a reklámba, ahhoz túl erős a jelenléte, hogy az ember figyelmenkívülhagyja. sztem persze...

zsoltix 2009.07.10. 13:15:47

@ani_maxxx: Többek között én sem tudom:)

zsoltix 2009.07.10. 13:15:50

@ani_maxxx: Többek között én sem tudom:)

andreasue (törölt) 2009.07.10. 13:19:23

Arrogáns feje van ennek a figurának. Nekem valamiért mindig a Zuschlag-féle brigád jut róla eszembe. Kinek szimpatikus egy ilyen nyakkendős majom?

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2009.07.10. 13:21:07

Emese szerintem nagyon jó volt az elején. Az anyás rész felejthető. Ez a bábos gyerek sokkal gyengébb.

_haha_ 2009.07.10. 13:29:29

mikor csinálnak nálunk egy ilyen banki reklámot:
www.youtube.com/watch?v=RFOQrOd9E2g

:o)

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2009.07.10. 13:29:44

Emesét akarjuk vissza és punktum.

A labdás pasas teljesen kész, ráadásul a szöveg is sz@r.

cherrypie 2009.07.10. 13:31:56

Nekem ezzel a reklámmal az a fő gondom, hogy számomra teljes mértékben negatív a felhangja, az egészből csak az jön le, hogy Zoltánnak (és a BB-nak) halványlila dunsztja nincs arról, mit kéne a válsággal kezdeniük, ezért aztán az ügyfél dönthet, mit akar "oszt jónapot", nekik mindegy, csak legyen már valami.

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.07.10. 13:35:50

Már nem olyan jók ezek a reklámok.

Unbiased 2009.07.10. 13:40:02

Az a baj, még a jó reklámokkal is, hogy az ember inkább csak a poénra figyel, emlékszik, és nem arra, hogy ki és mit reklámoz.

pistibacsi · http://henkajpan.blog.hu 2009.07.10. 13:45:16

Hát, itt most az unalmas "Emese-pótlék" mellett Zoltán valósággal sziporkázik. Lehet hogy ez volt a cél?

(Azt azért nem merem feltételezni, hogy évekkel ezelőtt eltervezett, tudatosan felépített reklámstratégia végkifejletét látnánk. Habár ki tudja?)

Amúgy a reklámokban engem is csak a vicces dolgok érdekelnek.
Az viszont teljesen örvendetes, hogy a BB a napokban megemelte a hitelkeretemet.

Köszönjük Zoltán!

hidroponicus (törölt) 2009.07.10. 13:50:53

vámház krt 9, oszt jónapot. :DDDDD

Mária 2009.07.10. 13:59:39

A balfék, alkeszforma karakter egyértelműen Gyula, aki a Tré egykori, gyakornoki programot népszerűsítő filmjéből van átvéve.

A labda meg valószínűleg túl magasra lett feladva a lepke**** banknak :)

Krumpliorr (törölt) 2009.07.10. 14:03:04

És a riportenek olyan a hangja, és a hanglejtése mintha donald kacsa lightot hallgatnám.
Nem tudom az okát de annyira irritál,hogy elkapcsolok, ha meglátom.
Talán még a Dance ilyen azt a zenét mér akkor is szívből utáltam, amikor divatos volt, úgy 10 éve.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2009.07.10. 14:04:45

Abszolút öngól. Zoltán lekezelő nagyképűsége most szépen kidomborodik, hogy Emese egyénisége nélkül nincs, ami eltakarja.

Mária 2009.07.10. 14:05:01

@pistibacsi:

örvendetes???

Már miért lenne az örvendetes, hogy valószínűleg el fogsz baxni egy csomó pénzt, amit talált pénznek érzel és amivel eredetileg nem is számoltál, utána meg fizetheted vissza horror kamatra???

A bankok nem azért emelnek hitelkeretet, mert jókisfiú voltál és megjutalmaznak a pénzzel, hanem azért, hogy még többet tudjanak belőled kifacsarni kamatostul vissza...

jorda 2009.07.10. 14:07:28

A kapitalista világot az imperalista bankok(és tulajdonosaik)fogják végleg tönkretenni.

A világ összes jövedelmének ma már több mint 60%-a nem értékteremtésből,hanem virtuális csalásból áll!

varju23 2009.07.10. 14:14:25

Nem tudom, mi a reklám lényege, de Zoltán iszonyatosan jó pali, szerintem. :) Mondom, szerintem. Mielőtt bárki beszólna. :)

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2009.07.10. 14:18:17

Gyenge a reklám, meg a párbeszéd is.
Ha átgondolom, akkor annyi derül ki belőle, hogy fogalma nincs a bankosnak, hogy kinél a "labda" és mit is kellene csinálni. Nem bizalomgerjesztő.

Mária 2009.07.10. 14:18:21

@Labolas:

Elmész a picsába, a blogomról Glasya nickkel már kitiltottalak, de ha vissza mersz pofátlankodni, a lábad eltöröm!

Idióta!

Qarante 2009.07.10. 14:25:43

@andreasue:

:) Nekem pedig Rogán ugrott be a tv-s ürgéről. De csatlakozom varju23-hoz, Zoltán szerintem is jó pasi.

toroloco 2009.07.10. 14:26:48

Naaa azért nem olyan nehéz a megoldás.
Azt akarja eladni nekünk, hogy most mi az ügyfél(a luzer riporter) diktálunk a banknak. És ez egy olyan de béna üzenet, hogy mindenki elhiszi és rohan a bankba az olcsó hitelért.

Ami a legbizarabb az az, hogy a radiocafe reggeli pénzügyi/tőzsde műsorának a reklámjában szó szerint elhangzik az "ebben a nehéz gazdasági helyzetben kinél a labda" mondat miközbe aláfestésként labdapattogtatás hallatszik a háttérben.

2009.07.10. 14:27:39

A BBank örüljön h. legalább az Emesével kellemes hangulattársítása lett az embernek. Ez a két fáradt arcú színésszel pedig beszürkült és unalmassá vált.Valószínüleg nem a szereplők kívántakm ilyenek lenni.

A Labodas meg tényleg elmehetne a picsába a hülye EMAGYARORSZÁGOS linkjével együtt.....mindenhová bepofátlankodik....

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.07.10. 14:31:43

Nekem errol az jott le, hogy akarhogy ugralsz, a labda mindig is a banknal lesz. :) tehat te szopoagon vagy. Es itt az arcodba is dorgolik.


A masik, a matyas kiralyos, meg kolumbuszos stb. reklam. Nekem az az uzenet jon at, hogy mi olyan bank vagyunk, aki minden balfasznak ad hitelt. Bejon hozzank egy fazon, aki kolumbusznak kepzeli magat, es mi bologatunk es hitelt adunk. Bejon valaki, matyaskiralykent, es adunk neki hitelt. Nem a felelosseg es a racionalis dontesek, hanem a gondatlanul kihelyezett /minden hulyenek/ hitelek bankja a mienk. :)

Erre gondoltak a reklam elkeszitesekor?

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.07.10. 14:33:23

@kobalt: nem kell vele foglalkozni. tul sokat szivott ma. :) nevess rajta. :)

BushDoctor 2009.07.10. 14:37:08

Igy van, a labda mindig a banknál van. Akármit csinálunk, válság ide vagy oda.. ők nyereségesek maradnak. Nem kicsit, nagyon. Amig van kamat, addig a BANKNAK MINDIG JÓ. Aki mást gondol az egy hülye :) Erről szól ez a reklám, nem másról.

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2009.07.10. 14:37:26

gagyi az új reklám, emese hiányzol =)

gonoszboszi 2009.07.10. 14:40:59

Sztem Emese tök jó volt, egy kis színfolt az ötlettelen, műanyag vigyorokkal teletömött reklámdömpingben - télleg embereknek ezekért a "művekért" fizetnek???? boáááá - bár ez leginkább a színésznőt dicséri...

burian 2009.07.10. 14:44:38

Emese sose volt vicces. Inkább szomorúan magyar.

leon, a proli 2009.07.10. 14:52:58

az időközben elcsépeltté és (a sok "köszönjük emeséző" humortalan köcsögnek köszönhetően) közhelyessé vált Emese-reklámok nekem kizárólag a főszereplőt alakító színésznőnek köszönhetően tetszettek, speciel arra sem emlékeztem, hogy melyik szaros rohadék bank reklámja is volt az.

mindenesetre ez volt az egyetlen banki reklám(sorozat) mostanában, ami egy kicsit is kiemelkedett az amúgy hömpölygő hitelintzet-reklámos szartengerből. kicsi kamat, kicsi tánc, nagy lófasz.

hablabla 2009.07.10. 14:55:33

A válság miatt választhattak volna más párbeszédet.

A "-és mit gondol kinél van?" kérdésre hülye az aki azt válaszolja hogy nála.
Pénzügyi, gazdasági válság, elárverezett lakások, bebukott lakáshitelek, szigorított hiteligénylés, euro hitelek befagyasztása, a banki tranzakciók magas ára, IMF pénzek leosztása bankoknak...
Mostanában nem halottam, hogy az ügyfelek jól járnának bármivel is.
Engem zavart hogy az ügyfelet együgyűnek, a bank vezetőt meg cinikusnak tüntetik fel. Még ha ez így is van a valóságban :)
Ők tudják, hogy ettől népszerűbb-e a BB, Emesét szerettem, én maradok CIB-es.

leon, a proli 2009.07.10. 14:58:09

CIB? a leggeCIBb!

ez jó szlogen lenne speciel. lényegretörő, könnyen megjegyezhető :DDD

leslie nilsen (törölt) 2009.07.10. 15:11:27

emesét szídni sznobság
ez viszont télleg szar

moris 2009.07.10. 15:28:38

Ez szar.
Többszöri megnézés után sem értem, hogy most mi van a labdával ?
Ez nem fog megérinteni senkit, aki csak látja a reklámot.
Emese "megérintő" volt, idézte mindenki a szövegeket, muszáj volt utánanézni, miről is szólt a spot, hátha tényleg jó nekem az a bank.
Viszont managger Zoltán legalább főszerepelhet.
Pedig nem kellene...

hablabla 2009.07.10. 15:36:09

@leon, a proli: :D tényleg jó, bár az ORTT büntetne a geci szó használata miatt. De a Budapest Bank a bambák bankja nem zavarná Őket.

AvgDvl 2009.07.10. 16:08:37

A UPC reklámok is azóta érnek szart se, amióta megváltak a Szőke-Badár párostól.

Ez is szürke fosh lett.

HumorosSzurikáta · http://goodgagteam.blogspot.com/ 2009.07.10. 16:37:34

Igen. Ez gyenge indulás (ha indulás) ezzel a labda "ötlettel". Ha a konszolidált Zoltán maradhatott, sőt előtérbe kerülhetett, akkor nyugodtan "elmehetne a háttérben" Emese is. OK ne legyen övé a főszerep, a figyelem, de valamiért a spot legvégére bekerülne egy-egy ütős emesés mondattal. Megmaradna. És a nézők is a tv előtt, mert packshot és a szlogen után jön Emese... ma mint fog mondani?

xawax 2009.07.10. 16:39:44

Bocs, nem szoktam beírni és nagyon off: valami eszement marha minden fellehető helyre (még a vidéki kis újságok hozzászólásaiba is) beírja labolas "gondolatait"...

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.07.10. 17:07:34

Nem kétséges, stratégiai szarvashiba volt megválni Emesétől, én gyakorlatilag szerelmes voltam. Vesszen a hímsovinizmus.

Az új kampányfőnök meg mehet vissza a balettbe ugrálni, máris átcsoportosítom a tőkém, szerintem alapjaiban fognak megrendülni.

feribácsi 2009.07.10. 17:09:08

Engem a riporter kérdése zavar. ...ebben a nehéz,......pénzügyi helyzetben. Sok reklámban (nem csak reklámban) teljesen rosszul hangsúlyoznak és tagolják a mondatokat, így értelmetlenné válnak.

apoteka 2009.07.10. 17:25:23

Nehéz lehetett Emese után valami ütőset kitalálni, nem is sikerült. Ettől legfeljebb sírni lehet, annyira béna.
Eddig legalább a reklámja volt jó a BB-nek, már az sem. :)
Ja, de biztosan sokba került, így van mit fizetniük az ügyfeleiknek! :(

Chalabre (törölt) 2009.07.10. 17:52:43

Engem elsősorban az érdekelne, hogy hányan váltottak bankot ezen reklámfilmek alapján. Emese hány ügyfelet szerzett a banknak? Itt bárkiben emiatt megmozdult bármi is B Bank irányába?

sertésmájkrém 2009.07.10. 18:26:33

Nekem minden bankos reklámnál az jut eszembe, hogy: "a büdös, kartellba tömörült, átverős kurva anyátokat nézzétek hülyének." Csak cifrábban.

monana 2009.07.11. 09:13:42

Nekem csak egy kérdésem van: Mi lesz így Emese és Zoltán szerelmével? Oké , hogy én sorozatfüggő vagyok, de ha már 2 éve kerülgetik egymást nem lehetett volna úgy lezárni? Most Zoltán buzi lesz?

NIN|JA (törölt) 2009.07.11. 12:18:21

@monana: :)
erdekes, hogy ezen a vonalon senki nem indult el.
Szerintem csak Emese volt remenytelenul szerelmes, Zoltan meg igy tudta csak lekoptatni.;)

nikk rivers 2009.07.12. 21:07:02

"Nem vagyok szakmabeli. Egy tipikus célszemélye vagyok egy banki reklámnak. Emese számomra maga volt a tökély."

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása