Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Már a NATO is reklámozza magát

Első hallásra talán furcsa lehet, hogy egy katonai szervezet reklámozza magát, de hát a mai világban gyakorlatilag minden és mindenki reklámokkal igyekszik javítani a megítélésén, miért pont a NATO lenne ez alól kivétel. Pláne akkor, ha éppen 60. évfordulóját ünnepli a szervezet, amin ugyan szerintem nincs sok ünnepelnivaló, de az biztos hogy szép kerek lehetőséget ad arra, hogy egy kicsit suvickoljanak az itt-ott az idő során megkopott renoméjukon. Ehhez egy egész sorozatot is leforgattak, amelyekben azt mutatják meg, milyen jó is nekünk, hogy a NATO létezik, hiszen a mi boldogságunkért és biztonságunkért dolgoznak nap mint nap. A Run, Staircase, Basement című filmek közös vonása, hogy a kapkodó vágásnak, elkapott arckifejezéseknek és a drámai zenének köszönhetően az elején valami szörnyű dologra gondolunk, ami aztán a filmek végén tévedésnek bizonyul. Nem rosszak a filmek, csak egy kicsit kiszámíthatóak, és különösebben nem érintik meg az embert, bár az is igaz, hogy ugyan sokat nem javítanak, legalább nem is rontanak a NATO megítélésén.  via: adland

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr771241954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NIN|JA (törölt) 2009.07.12. 19:09:02

@Valefor: tudsz mást is mondani vazze???!:)

Káposztakukac 2009.07.12. 19:18:04

szerintem elég jól dolgoz fel egy komoly témát a filmecske. a marketingesek számára lehet, hogy kiszámítható a vége, de az átlag-nézőnek nem annyira.

Sakk Matt 2009.07.12. 19:34:58

Felesleges szerecsenmozsdatás. A NATO egy idejétmúlt hidegháborús maradvány, amit a VSz feloszlatásának másnapján fel kellett volna oszlatni. Ehelyett azóta két exterritoriális törvénytelen aggresszív háborút vívott (1999-ben Jugoszláviában és 2001 óta folyamatosan Afganisztánban). Óriási pénzeket és több emberéletet fizetett már Magyarorzság a NATO tagságért. Cserébe hamarosan újabb vereséget könyvelhet el magának: az Afganisztáni kalandnak semmilyen más kimenetele nem lehetséges csak a szégyenteljes vereség.
Ha Magyarország területén ismét háború lesz, annak Magyarország NATO tagsága lesz az oka. NATO tagság nélkül Magyarországot nem fenyegeti senki.

Inimma 2009.07.12. 20:02:54

"NATO tagság nélkül Magyarországot nem fenyegeti senki."

De szép is lenne... Csakhogy Magyarország se nem Svájc, se nem Ausztria.

www.youtube.com/watch?v=7MAYrF1PDks

NIN|JA (törölt) 2009.07.12. 20:10:03

@Sakk Matt: Van abban valami amit mondasz. A háború legtöbbször teljesen értelmetlen, és csak arra jó, hogy az amúgyis erős nagy hatalmak mégjobban megerősödjenek.

"NATO tagság nélkül Magyarországot nem fenyegeti senki."
Lehet, hogy nem, de mi szeretjük ha a mi hátunkat tartják oda. Volt, hogy nem volt más út volt, hogy választhattunk, de a végeredmény szinte mindig ugyanaz volt.
Nem tudjuk elfogadni/elhinni, hogy független államként is megállnánk a helyünket, sőt talán a gazdaságunk, önbecsülésünk sem heverne romokban.

Mondjuk szerintem az UNIO-ba lépés is (amilyen feltételekkel sikerült) legalább ekkora ballépés volt...dehát...mi ezt ugye nem tudhatjuk...

Euthanatos 2009.07.12. 21:19:51

Milyen meglepő is lenne, ha a széljobber seggfejek nem tűnnének fel azonnal egy kis nato fikázásra.

Ha mondjuk a ti gyereketeket koncolták volna fel a szerbek boszniában, vagy a feleségeteket a tálibok afganisztánban, akkor mindjárt jobban tudnátok értékelni a nato szerepvállalását.

Magyarország amúgy NATO tagsággal vagy anélkül is folyamatos fenyegetettségben él. Itt vannak mindjárt a szemétláda oroszok, akik korántsem hagytak fel azzal az elképzelésükkel, hogy közép europa voltaképp az ő gyarmatuk.
Vagy említhetném a törülközőfejűeket is, akiknek minden nyugati kiirtani való ellenség.
Vagy a kínaiak akik ezerszámra lopják el a munkahelyeinket tisztességtelen piaci eszközökkel, és hadd ne folytassam.

Aki azt hiszi, hogy magyarország a fenti kihívásokat önállóan, NATO és EU nélkül kezelni tudná, az egyszerűen hülye.

Ezeknek a szervezeteknek mindaddig létjogosultsága van, amíg az összes ellenfelünket, aki a nyugati civilizációt fenyegeti, tönkre nem tesszük vagy el nem pusztítjuk. Csúnya dolog, de így működik a történelem.

NIN|JA (törölt) 2009.07.12. 21:48:44

@Euthanatos: huh, szerintem higgadj le picit!
Kozlom veled, hogy se szelso jobb se kommunista, se faszomsetudja nem vagyok.
Pusztan egy magyar allampolgar velemenye volt...

Beke veled testver!;)

NIN|JA (törölt) 2009.07.12. 21:51:02

@Euthanatos: egyebkent mi szerintem rohadt messze vagyunk a nyugati civilizaciotol, es ezen ocsem a Nato sem segit!

Zsú - Csodanő.hu · http://csodano.hu 2009.07.12. 23:19:17

Ja amúgy van itt egy film, ami ugyan a Nato-ról szól, de ez nem egy politikai blog, hahó! Beszéljünk a reklámról :)

Tehát a klip... Na jó, nekem amúgy nem tetszik annyira. jól meg van csinálva, de nekem kicsit klisés a horrorfilm-szerű képi világ az elején. És ezen még az se segít eleget, hogy a végén kiderül: a kutyák nem gyereket akarnak enni.

Vagy én vagyok már túl fáradt? És figyelmen kívül hagytam 1-2 dimenziót a mondanivalóból? Megeshet :)

NIN|JA (törölt) 2009.07.12. 23:30:15

Oke, beszeljunk a filmrol.
Nekem elsore az Aphex Twin Come to daddy klippje ugrott be rola.
...de az valahogy jobban tetszik. (a zenerol nem is beszelve)

oszinten nem hatott meg, biztos ezert is kezdtunk politizalni(ha az egyaltalan az volt)

WToma · http://lazalom.blog.hu 2009.07.13. 19:04:39

Az első két filmhez képest a harmadik (Basement) szerintem sokkal rosszabb, kevésbé hatásos, mert a tüctüc zenébe nem illeszkedik jól a dallam ami lezárja a klipet.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása