Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Reklámszemle: Nagy Ferót és a Hegyalja fesztivált bírjátok?

Ezt a filmet és annak minőségét nézve sokat gondolkodtam rajta, vajon a Nagy Ferót szerepeltető, a Bosrsodi által támogatott fesztiválokat hirdető reklámnak a reklámszemle rovatban van-e a helye. Aztán eszembe jutott, hogy a Sziget fesztivál szpotjai is itt szerepeltek, márpedig itt sincs másról szó, mint egy nagy nyári fesztivál reklámozásáról, ráadásul ezúttal egy nagy szponzor is van az esemény mögött. A Borsodi azonban nem erőltette meg magát a gondolkodással. Szemmel láthatóan annyira megörültek a gondolatnak, hogy Nagy Feró szerepljen a filmben, hogy közben elfelejtették, nem ártana, ha Ferenc valamit csinálna is a szpotban.

Szerencsétlenségére neki azonban csak annyi jutott, hogy egy elfuserált kiképzőtáborban kora hajnalban ijesztgesse a sátorlakókat zúzós számokkal (a zene megfejtőjének pluszpont jár), miközben azt kiabálja, hogy Bírjátok! illetve hogy Bírjátok?. És ennyi. Még egy két footage a fesztiválról, a hangulatról, ami alatt még kétszer bírjátokol a jégtáncbajnok és slussz. Persze könnyen lehet, hogy a célcsoportnak bejön mind Feró, mind a reklám, és tömegeket indít el Hegyalja irányába. Ti hogy vagytok ezzel? Bírjátok?

Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (4,1/5)

Címkék: zene reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr101248091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.07.16. 10:00:49

Elnézést, nem tudom mi az oka, de sem a címkék, sem a szavazóbox nem jelenik meg a poszt után. Kértem segítséget a blog.hu-s supporttól, remélem hamarosan meggyógyítják.

Fuckar 2009.07.16. 10:11:31

Nekem bejön! De nem csak ez az egy változata van, több is megy a tv-ben, a netre meg van egy hosszabb is
www.youtube.com/watch?v=Wvh2ZYQslHk.

Mediadroid 2009.07.16. 10:12:44

Tévében egy másik, ennél értelmesebb spot megy, ahol egy birkanyájon kell átverekedniük magukat a moshpitbe készülő rocker palántáknak Feróbá füttyjelére.
Kicsit utánérzés a felkészülős Volt vagy Sound (vagy Sziget?) spotokra, amik futottak (ezek szerint nem jól brandingelve...)

A tévés verziót 'birom" (rövid i!!!), amit belinkeltél, az nem jön át...

korn · http://www.facebook.com/pages/Reklamvers-mindenkinek/135522226476780 2009.07.16. 10:15:47

Kövezzetek meg, fülembe forró Borsodit öntsetek, de én bírom!!! ezeket a szpotokat. A tévében pont egy másikat, a birkás előrenyomulósat láttam, az egy fokkal jobban tetszett.

Koromnál fogva(32) nyilván elfogult vagyok Nagy Feróval, de én minden megnyilvánulását élvezem: ősBeatrice-Bikini-Garázs-Beatrice-Ford Farlaine!!!-és még a rendszerváltás utáni bohóckodásait is cinkos szemmel figyelem.

Sznob borivó lévén nem vagyok Borsodi célcsoport, de Pély Barnásan szólva nekem "átjött" az üzenet: készüljetek a Borsodi fesztiváljaira, de durván, mert kemény menet lesz!

Sztem az idei Sziget szpotoknál eredetibb és érthetőbb a koncepció, Feró karaktere és karakteres hangja pedig egyértelműen telitalálat, ha már egy klasszikus rockfesztiválról beszélünk.

szegenydzsoni 2009.07.16. 10:31:15

4-es de csak azért mert tényleg van áthallás a heinekenes fesztiválfilmekkel.

RolFic · http://onlinetrendek.blog.hu 2009.07.16. 10:55:21

nem rossz a koncepció az biztos, csak talán jobb "fesztivál" karakterek kellenének, meg lehet hogy Döglégy Zoli jobban passzolna :-)

lvnte (törölt) · http://lvnte.blogspot.com 2009.07.16. 11:00:26

Kicsit próbáltak a MR.T -s snickers reklámra hajazni, dehát nagyferó fele annyira se badass.

WYW 2009.07.16. 12:03:34

Fero nagy arc,senki bántsa!!

:-)

J. McClane 2009.07.16. 12:09:48

Nekem is a Mr.T utánérzés jött be. igaz az sokkal jobb, de ezt is bírom

Dallas 2009.07.16. 12:10:20

Szerintem jók a spotok és Feró hangja utánozhatatlan. El a kezekkel Ferótól!

Zsola777 2009.07.16. 12:11:01

Mi? Ez Borsodi reklám? Fel sem tűnt...
Feró meg így jó, ahogy van. Ja, és tényleg nagy arc! :)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2009.07.16. 12:12:09

Szerintem ötletes reklámsorozat, meg jókat kuncogok rajta. Természetesen ilyenkor lehet vitatkozni, hogy Feró mennyire hiteles arc-e mostanság vagy sem, ezen túllépve kb. ugyanaz az eset, mint David Hasseloff jelenete a "Kidobós - sok flúg disznót győz" c. filmben. Na az ütött!

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.07.16. 12:18:36

Zsola
Nem Borsodi, hanem Borosdi fesztiválok reklám.

A Mr. T utánérzésben is van igazság.

Johnny Bravo 2009.07.16. 12:25:12

Szerintem külön nem ütnek annyira ezek a filmek, mint az összeset ismerve. Mostanában van rádiós verzió is, ahol a Feró épp arról beszél a tábor végén, hogy "ezek" nem nagyon fogják bírni a fesztivált. Pedig ugye mint tudjuk volt kiképzés: ébresztő, stage dive, nyomulás. Szerintem zseniális a szereplő megtalálása. A Zoli ugyan döglégy de nem csótány, ráadásul nem a nemzeté. Fesztiválon meg ugyan fellépőként időnként el tudom képzelni, de Feró 25 éves koncert/fesztivál tapasztalatával, habitusával ideális "idolja", kiképzője a fesztiválra először látogatóknak. A hangját nagyon jól használja, mint a Ford Fairlane-ben. A szpotokat külön külön én 4re értékelem, de kampány ötletességét, összetetsségét, és a vezérszál végigvitelét is figyelembe véve szumma 5. Ritka jó magyar kampány, nem izzadságszagú (lásd pl. Emese utolsó verziói), üzenet egyértelmű, célcsoportnak szól, nem lejáratott, de mégis ismert, és a témában "hiteles" arccal.

bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2009.07.16. 12:25:30

a mikrofonfejű srác ránézésre Horváth Kristóf, a Live Large gitárosa és nem mellesleg a titanicos Horváth György fia

ZetoR 2009.07.16. 12:51:01

szerintem a célközönségnek pont jó ez a videó. egyszerű, megérthető, kissé vicces :)

SzerelmesDolgok · http://szerelmes.dolgok.com 2009.07.16. 12:52:51

Lehet hogy nem a legjobb reklám, vagyis lehetne jobb is, de semmi más probléma nincs vele! Most, hogy itt is szerepelt, még elért egy kis pluszt is!

Chapell 2009.07.16. 12:55:21

@bakfitty: Szerintem nem is csak ránézésre.

Dester 2009.07.16. 12:56:11

"A tévés verziót 'birom" (rövid i!!!), ..."

Mióta?

ethan blow 2009.07.16. 13:02:26

eszem faszom megáll!

matŷa 2009.07.16. 13:05:30

Sziasztok!

A reklám alatt futó dal:

Subscribe: Use Her Friendly
Album: Stuck Progress To Moon

Jár a plusz pont? :)

SimiTomi 2009.07.16. 13:05:55

@Mediadroid: A birkás nekem bejön, teljesen.

Patrona 2009.07.16. 13:07:47

A hosszú változat poén, feró bácsi meg minden faszsága ellenére egy szerthető figura, főleg ha részeg.

MdCecile 2009.07.16. 13:18:23

A hosszú verzió jó igazán! Megcsinálod, de ne a birkát :D Nekem tetszik, bár a rövidebb verziók nem jönnek át eléggé.

dildozer · http://www.youtube.com/watch?v=AwIY4PRIp4s 2009.07.16. 13:19:06

a hosszú verzió tényleg értelmesebb, és nekem maximálisan bejön. de lehet, hogy ez ilyen rocker dolog nálam.

feró meg olyan mint mindig. egy állat, de vicces

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2009.07.16. 13:22:14

@Mediadroid:
A Feró önkritikája "én voltam a Nagy Feró" a hosszú változatban simán bejön. A birkás rész is jó. A fenti TV szpothoz viszont sikerült a legfosabb anyagot összevágni, a "Bírjátok? Bírjátok!" pedig kritikán aluli.

Birkátok? Birkátok!

Nap 2009.07.16. 13:23:46

Aki tudja mirol van szo, annak bejon.

Tengertánc (törölt) 2009.07.16. 13:32:25

engem meg ez az egész nem érdekel.

madrecito 2009.07.16. 13:34:12

Én láttam már a youtube-on a hosszabb verziót, ahol Feró magánbeszélgetést folytat egy szamárral, és a helyzet az, hogy bírom. Bírom, mert hiteles, simán el tudom képzelni, hogy script ide vagy oda, ez a fickó az egész forgatást végigimprózta, szóval éljen a nemzet celebcsótánya. Azt lehet tudni, ki csinálta a reklámfilmet?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.07.16. 13:39:27

Szerintem jópofa!

Ennél már csak az lenne jópofább, ha rájuk ordítás közben be is rókázna a sátrukba:o))

Tisztelet!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.07.16. 13:40:45

@madrecito:

"ahol Feró magánbeszélgetést folytat egy szamárral"

Ez az a szamár, amelyik combinon utazik és érdekes dolgokat művel?:o))

erocraps 2009.07.16. 13:48:39

Szerintem állat! A hosszab verzió is odab@sz!

fraki 2009.07.16. 14:01:00

Jó ez :) Bírjátok! :D

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.07.16. 14:22:14

Úgy látom a többségnek tetszik, a pontszám is ezt igazolja, a 4-es idén eddig a legjobb szerintem. Megpróbálom felkutatni a hosszabb verziót, ha sikerül, kicserélem.

Maxen · http://maxen.freeblog.hu 2009.07.16. 14:25:25

én nem bírom Ferót! Egy idejétmúlt, kereskedelmitévé-báb, unalmas és nevetséges celeb lett...talán a ripacskodása miatt mindig az is volt...

ElPadre 2009.07.16. 14:41:00

szerintem a hosszabb verzió zseniális, feró legjobb szerepe az utóbbi időben... főleg, hogy önmagát kell csak adnia. :)

hulk119 2009.07.16. 14:48:29

akinek nem kell a feró az szpja le a fabruciusz gábor faszát

smidgen 2009.07.16. 15:08:07

Adblock kapcsiból szűri az egész blogot, a jó névválasztás miatt 'ad'

Hoppázó Beléndek 2009.07.16. 15:23:35

ez az a csávó, aki csak töppénzért főzőcskézett meg jópofizott volna a hozzá hasonló senkiknek?
fanoktól bocs :)

hablabla 2009.07.16. 15:26:05

Ha Feró még egy taslit is elengedett volna az se zavarna.
Jó ez ahogy van. Aki este Nagy Feró, az reggel is legyen Nagy Feró.

KEEP · http://joomla.blog.hu 2009.07.16. 15:53:28

De még csak el se mosolyodtam

nikk rivers 2009.07.16. 19:59:34

Ha jobban körülnézek, ez itt az egyetlen épkézláb reklám a híg fos tengerében

Vincenzo90 2009.07.19. 19:56:21

Elég gány reklám, de Bírjuk! :) Ferót és a fesztiválozást is.

jacint26 2009.07.20. 13:30:39

sziasztok
az ügynökség: www.artportre.hu

hosszabb verzió pedig itt található meg:
www.youtube.com/watch?v=Wvh2ZYQslHk

j.

teisfiambluetooth 2009.07.26. 13:01:26

Voltam hegyalján és elég sokszor megütötte a fülemet innen-onnan a "Bírjátok? Bírjátok!" szlogen. A fesztiválozók előadásában persze. Úgyhogy ott sokakat megfogott.

A birkás verzió nekem is tetszett, ott is vetítették szünetekben a nagy színpad melletti óriás kivetítőn.

DankoB 2009.08.06. 13:03:52

Mi lenn dolgoztunk a Hegyalján és tényleg nyomták a fesztiválozók. Ott talán a kultikusság útjára indult ez a szöveg.

A Beatrice koncerten mindenesetre a Nagy Feró kihasználta, hogy a filmek bevezették a "bírjátok!-ot", a közönség meg boldogan vett részt benne.

Egyébként én bírom ezeket a filmeket, de elfogult vagyok; a nem-elfogultak a környezetemben mosolyogtak. Az egyes, kis rövid klippek jobban ülnek külön-külön.

Archenemy 2009.09.08. 14:37:21

Én nem láttam, de szerintem nagyon jó.

:p

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása