Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Csótány az újság közepén

A rovarirtó cégek kedvenc szórakozása, hogy álcsótányokkal hozzák a frászt a szerencsétlen ügyfelekre. Persze még mindig jobb, ha egy műcsótányt talál az ember a pizzás doboz alján, vagy éppen az újság közepén, de azért még mindig az a legjobb, amikor semmilyet. Én például az idejét sem tudom, mikor találkoztam utoljára egy példánnyal, így nem is igazán igénylem az erre vonatkozó reklámokat. Akinek viszont inge, az nyugodtan vegye magára a Terminix ügyes megoldását, amelyben az újság közepén, a fűzésnél lévő rést használtáki ki annak demonstrálására, milyen kicsi nyílás elég egy ilyen jószágnak ahhoz, hogy az otthonunkba csempéssze magát. Ha pedig ott van, bizony a haverokat is meghívja majd, és a hangulatos csótánybulinak csak a Terminix vethet majd véget. Nice!

 

Címkék: újság állatok

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr751248054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NIN|JA (törölt) 2009.07.16. 18:59:15

Ez nagyon nagy ötlet! :)

RB: szivesen elrakok egyet neked, nálunk a lépcsőházban (Budán) néha meg-meg fordul egy kishaver.;) és hogy ilyen lapos legyen, majd préselem egy lexikonba, mint annak idején anyukám a havasi gyopárt.:D

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2009.07.16. 19:52:48

Nem rossz, bár lehet, hogy a Feleségem nem élne túl egy ilyen lapozást…

NIN|JA (törölt) 2009.07.16. 19:58:38

@Dexter68: szerintem simán megijed mindenki elsőre...ez egy normális reakció...azt jelenti, hogy élsz;)

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2009.07.16. 20:07:40

@ani_maxxx: Most jut eszembe... az én anyukámnak is van préselt gyopárja :oDDD

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2009.07.16. 20:27:29

fresh thinking!

nocsak-nocsak! Ez a printkampány is ékes példája annak, hogy nem csupán az ötlet bírhat kreatív dominanciával, hanem a médiatervezés is lehet ötletes. S hogy mindez újságban történik, az külön piros pont!

Van itt egy felület és van egy közölni kívánt üzenet, ami szép szinergiában van egymással!

Ha viszont maradunk a rovarirtás topicnál, akkor számomra nem ez a number one. Létezik egy jobb kreáció, valódi indukciós bravúr:

A Raid rovarírtó gerillakampánya, amelyben a rovarírtó doboz látható és Pókember, mint rovar jobb keze.

Nekem megvan a kép, ám a neten nem találom, akinek megvan belinkelheti.:)

NIN|JA (törölt) 2009.07.16. 20:49:02

@Dexter68: :)
lehet, hogy valami nepunnepejen osztottak annak idejen.;)
vagy!
A te anyukad az en anyukam!:D

Zsoo 2009.07.16. 20:58:27

Iszonyatosan félek a csótányoktól!

Amúgy kiírthatatlan, főleg, ha régi a lakás.

Szinte összetaposni sem lehet, szervetlen anyaggal is jóllakik"..
Olyat is hallottam, hogy az embert is megtámadja" álmában, megrágja a szemhéjat..de szerintem ez nem igen fordul elő, de egyáltalán lehetséges?
Sajnos találkoztam egy haverral" a lakásomban, este 11 körül, először azt gondoltam, hogy nőstény szarvasbogár, szal elég nagy volt, porszívó lett a dologból! Szerintetek túlélte?

NIN|JA (törölt) 2009.07.16. 21:06:32

@Zsoo: ah, biztos szornyet halt! Tudod, ok elobb voltak, mint mi, ugyhogy probalj meg egyuttelni veluk.:)

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2009.07.16. 21:11:19

@Zsoo: Nem akarlak elkeseríteni, de a porszívót simán túléli. Ha letéped a fejét, 8 napig még simán él, csak utána éhenhal. Olyan sugárzás mellett, amikor egy ló sisteregve eltűnik, a csótány boldogan él és szaporodik. Hívj szakembert (Terminix :o))) és az egész házban csináljatok irtást.

@ani_maxxx: Szia Hugi! :o)))

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2009.07.16. 21:13:29

@ani_maxxx: Persze nem tudjuk, hogy mit takar az, hogy „porszívó lett a dologból”. Mert pl. ha agyonverte a porszívóval, akkor lehet, hogy nem élte túl... vagy ha porszívóvá változtatta, akkor sem csótány már.

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2009.07.16. 22:11:53

A magyar verziót meg lehetne csinálni Feróval :o))))

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.07.16. 22:23:43

Dexter

Ez csúnya volt. Elképzeltem, ahogy Feró vigyorog egy kihúzós cucc végén a HVG-ben, és kalimpál a kis lábacskáival. Már-már kafkai.

naaaneee 2009.07.16. 22:56:03

Szerintem kurvara nem vicces!
A városban járt valaki mostanában sötétedés után? (Nem csak az V. kerületre gondolok!)Az egyre nagyobb és egyre több CSÓTÁNYT SENKI NEM VESZI ÉSZRE????????????????????
Azt hittük, csak az V. ker. problémája, de egy éjszakai séta alkalmával kiderült: 6., 7., 8., 9., 11., stb. ker.: MINDENHOL VAN!!!!!!! V. ker-től Budáig. és nem kevés. és 20 centis. egyre nagyobbak, egyre ellenállóbbak. EZ SENKIT NEM ZAVAR?????????? Ez egy egyszerű írtási folyamat lenne, nem???? Nem állapot! Az ablakunkat nem lehet nyitva hagyni, mert bejöbbek a lakásba..

SENKIT NEM ZAVAR?????????????????????????????

absolutzita 2009.07.16. 23:18:07

@naaaneee:
Azt a kis csótánylábat piszkáld már ki a kérdőjel gomb környékéről, valószínűleg az tartja lenyomva a gombot.

(És vegyél Terminixet.:))

naaaneee 2009.07.16. 23:43:23

te nyomorult paraszt, faljanak fel a csótányok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2009.07.17. 06:54:45

@reklámbuzi: Éééén még emléxem arra, hogy a 70-es évek végén vagy a 80-as évek elején „A nemzet csótánya” felirtú pólóban énekelt. Vagy mi. És akkor innen nézve nem is volt olyan csúnya. De lehet, hogy ijesztőbb lenne :oD

NIN|JA (törölt) 2009.07.17. 07:22:40

Pedig Kaffka jo. Egyik kedvencem.(bar tudom ez nem kozerdeku)
egyesek azert raferne egy atvaltozasa. Legy azza ami a legnagyobb felelmed!;)

Dexter68: bratyo nalad a pont!:D

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2009.07.17. 07:52:46

@ani_maxxx: Nálam hát! De Te honnan tudsz ilyeneket?
Mert én már öreg vagyok, mint az orrszarvú, oszt sok mindenre emlékezhetek.

NIN|JA (törölt) 2009.07.17. 08:14:23

@Dexter68: az agyam mindenfelet elraktaroz.;)
de hogy tulajdonkeppen honnan tudom...gondolom a csaladban meseltek vagy egy idosebb ismerosom meselte...fogalmam sincs.:)

tele vagyok ilyen informaciokkal...es lam meg hasznat is veszem.;)

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2009.07.17. 10:47:16

Hatékonynak tuti hatékony. Sőt. Überhatékony.

Laktam koleszban így találkoztam már velük élőben is, de ha a frissen megvett újságom lapjai között egy ekkora példány jönne szembe (mégha nem is igazi) tuti elküldeném melegebb éghajlatra a hirdetőt.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása