Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Michael Jackson és a családon belüli erőszak

Nem-nem! Ezúttal nem az a téma, hogy Michael Jackson hogy lógatta ki a gyerekét az ablakon. Épp ellenkezőleg, azt használta ki egy brazil gyermekvédelmi szervezet, hogy a szóbeszéd szerint Michael Jackson maga is családon belüli erőszak áldozata volt, merthogy az apja (Joe Jackson) verte otthon mint a répát. Bár az apa cáfol, a sztár kihagyta őt a végrendeletéből, amit sokan a gyermekkorában elszenvedett sérelmek miatti bosszúként értékeltek, mondván Jacko nem bocsátott meg az apjának halála napjáig sem. Erre építették ezt a nem túl jóízű, viszont annál szenzációhajhászabb printet is, és erre utal a fősor is, amit csak a publicitás miatt fordítottak le. Sajnos nem értek portugálul, de amennyire tudom, a szövegben nincs szó az énekesről, az egész Jackson sztori csak a felhajtáshoz kellett. Hogy érdemes és etikus volt-e, és hogy a nemes cél szentesíti-e az eszközt, mindenki döntse el maga. 

Címkék: celeb

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr761261446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RaszP. 2009.07.25. 03:18:28

szentesíti. figyelmet felkelti, erre jó.

jackonak meg már úgyis mindegy. ohh, pardon: ő is támogatná, biztos.

qp 2009.07.25. 08:37:23

mirol szol ez az 'ize'???

nemuccaszoc 2009.07.25. 08:37:35

Ezt tegnap már az autogram blogon leírtam, de most mégegyszer röviden: rá kell valakire húzni a vizes lepedőt, hogy elfogadhatóbb legyen, hogy az "imádott isten" meghalt...jimmynél is hasonló ment anno itthon, persze az más volt, egy kicsit. magyarosabb.

Mediadroid 2009.07.28. 12:32:31

Szerintem frankó, ahogy RaszP mondta, ő is így akarná
Ha beteg meg halott emberekkel, éhező gyerekekkel lehet sokkolni, akkor ezzel most miért ne...
Ha nem l'art poiur l'art, akkor mehet

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása