Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HELL reklámrejtvény hárommellű nővel

Update: Megkésve bár, de törve nem, kisorsoltam a nyertesünket, aki nem más, mint kow. Kérem, hogy jelentkezzen a suokásos mélcímen, hogy indulhassanak az anergiatok. A reklám megfejtése, hogy azt már menet közben többen is belinkelték, a képre kattintva látható.

A múlt héten hosszabbra húzodott a játék, de most újra a jól megszokott módon, hétfőn jelentkezünk az új feladvánnyal. Ezúttal sem lesz könnyű dolgokotok, ha meg akarjátok fejteni az eredeti hirdetőt, viszont a hárommellű hölgy képe annál több lehetőséget ad a szárnyalásra, az elnyomott kreatív véna kiélésére.

Ezen a héten se fogjátok vissza magatokat a megfejtésekkel, hiszen most is egy tálca HELL energiaitalt és egy Forma1-es kulacsot sorsolunk ki a kommentelők között. Ha minden igaz, eddigi nyerteseink ezen a héten megkapják a nyereményüket, az eddigi késlekedésért pedig elnézést kérek, kell egy kis idő, mire bejáratódik a rendszer. Jétékra fel, jöjjenek a cicik!

Címkék: reklámrejtvény

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr61299014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thing 2009.08.10. 09:44:29

Született feleségek 3. évad

thing 2009.08.10. 09:48:09

Született feleségek 3. évad

thing 2009.08.10. 10:01:12

Miss Plastic Hungary

thing 2009.08.10. 10:04:34

Egyre többet adunk.
Vodafone

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.08.10. 10:07:26

A Vodafone nálam máris nyert!:)

thing 2009.08.10. 10:19:35

Call Girl Special
Páratlan élmény

p308 · http://spor.blog.hu 2009.08.10. 10:40:58

Vannak helyzetek, amikor senkit sem érdekel milyen fehérek a fogaid.
--


Köszi a HELL-t. Írok ha megérkezett.

wachaz · http://tvmusor.tv 2009.08.10. 11:05:07

3Bit - Három falat finomság
UPC - Szórakoztatás a köbön
Ma bulizni fogunk: Én, a Gyula, meg az Ottó.

Raikkonen 2009.08.10. 11:06:54

@reklámbuzi: szerintem is különdíj. Piros a póló is, az is stimmel színben. 1 doboz Hell mindenképpen, ha nem is thing nyer. Gratula!

Raikkonen 2009.08.10. 11:09:40

@wachaz: még 1 Hell a UPC-ért. na, osztom én nektek. :o)

vidak 2009.08.10. 11:17:06

kettőt fizet, hármat kap akció, bárhol

Raikkonen 2009.08.10. 11:19:53

Athos, Porthos, Aramis.

S'hark · http://nekedvan.blog.hu 2009.08.10. 11:28:58

www.betterthanbeer.com

Bár a UPC-s és a Vodafone-os tényleg jobb lenne.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.08.10. 11:47:41

Rabbit
Igen, simán lehetne a Magyar Tejszövetség új kampánya a trambulinozó tehén után, a fősor maradhatna a Mindent beleadtunk!:)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.08.10. 11:48:52

Péter, S'hark
Rendben, de toldjátok meg egy lépéssel. Annyi minden más lehetne még. Itt a játék a lényeg, nem a megfejtés, maga az út a fontos, nem a megérkezés:)

eaposztrof · http://blog.eaposztrof.com 2009.08.10. 11:55:31

2+1 ajándék, CunciMókus Párkereső Szolgálat

korn · http://www.facebook.com/pages/Reklamvers-mindenkinek/135522226476780 2009.08.10. 12:01:50

Reaktor Lakópark, Paks - Mellékhatás kizárva

RádióAktív - A háttérből sugárzunk

Középső Nevem Déndzser 2009.08.10. 12:34:12

Le az intergalaktikus rasszizmussal! A földönkívüliek is érző lények!

NASA CSR kampány

Taurusz 2009.08.10. 13:08:49

Grafikai tanfolyamok most akciósan! Kettőt fizet hármat vihet!

eszespeter · http://petereszes.com 2009.08.10. 13:49:19

Kormánypropaganda:

Mi támogatjuk a gyerekes családokat ahol lehet!

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.08.10. 13:52:11

eszespeter
Köszi:)

Itt van még egy:
Kettőt fizet, hármat vihet akció a Klapkánál!

seraf 2009.08.10. 14:20:25

- A harmadikat ajándékba adjuk! (X Plasztikai Sebészet)

- Különleges ajánlat háromkezű férfiaknak: nálunk Te is megtalálod a hozzád illő párt! (Társkereső)

- Anyuci 2.0 továbbfejlesztett változat 3 gyerek mellé. Vigye haza Ön is legújabb háztartási robotunkat! (ez már kissé futurisztikus megoldás)

- 3 cici, 3 gyerek, 4 kerék!

- Nálunk még ez is belefér! (tulajdonképpen bármilyen cég lehet)

- A röntgenfelvételén furcsa elváltozásokat találtunk, de Photoshoppal kijavítottuk. (ez a vicc már közkincs sztem)

- A legnagyobb választék kézzel fogható!

jáááj na nem fárasztalak titeket tovább, hátha eszembe jut egy jó is még... :)

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2009.08.10. 14:24:39

@thing: Ez jó! :) Szerintem el is találtad az eredetit. Abszolút beleillik a koncepcióba is.

De jöjjön az én tippem.

AXN Sci-Fi

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2009.08.10. 14:25:07

Harmadik tipusú találkozások

thing 2009.08.10. 15:07:16

Vágó István:
Fele sem igaz, avagy szkepszisem története.
---
A kormány a belföldi turizmus fellendítése érdekében, minél több háromnapos ünnepet szeretne kialakítani. A Belföldi Szállásadók Régiós Szövetsége (BeSzáRSZ) ehhez kapcsolódva sajtókampányba kezd.
(bocs)

kovacsbalint · http://kovacsbalint.blog.hu/ 2009.08.10. 15:18:52

Hacsak nem így nézel ki, nem mindegy, milyen a mosolyod. Colgate

kovacsbalint · http://kovacsbalint.blog.hu/ 2009.08.10. 15:22:12

Ha hármat látsz belőle, ideje abbahagyni az ivást. - Anonim Alkoholisták

kovacsbalint · http://kovacsbalint.blog.hu/ 2009.08.10. 15:27:32

Minden kivánságot valóra váltunk - hívd Dévényi Tibi bácsit!

kovacsbalint · http://kovacsbalint.blog.hu/ 2009.08.10. 15:29:44

Állítsd össze a szád íze szerint - minden alapanyagból, amennyi csak jólesik. - A Pizza Hut új akciója

kovacsbalint · http://kovacsbalint.blog.hu/ 2009.08.10. 15:30:28

Mindenre mi sem vagyunk képesek - de igyekszünk. XY Plasztikai Sebészet.

kovacsbalint · http://kovacsbalint.blog.hu/ 2009.08.10. 15:31:42

Meg tudja mondani, milyen színű a hölgy szeme? Ügyeljen minden részletre - vezessen felelősen.

kovacsbalint · http://kovacsbalint.blog.hu/ 2009.08.10. 15:34:20

Azt hiszi, már mindent látott? Látogasson el a Csodák Palotájába - mutatunk újat.

wachaz · http://tvmusor.tv 2009.08.10. 15:57:03

És akkor az aranyhal azt mondta: jöhet a másik két kívánságod!

"Drágám, most már nincs akadálya a hármasikreknek." - Bízzon a szerencséjében. Hatoslottó: bármikor bejöhet!

...és még gépelni is tud. OKJ-s tanfolyamok: hogy semmi se jelentsen akadályt.

Rutika 2009.08.10. 16:37:50

LG klímarendszer. A hideg látható.

eszespeter · http://petereszes.com 2009.08.10. 17:25:57

@wachaz a hatoslottó üt :D

de ha már sör:

"3 korsónként választható extrák"

Jabba Light 2009.08.10. 17:31:53

23. Csernobil Emléknap

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2009.08.10. 17:37:41

Emlékmás 2. Hamarosan a mozikban.

2009.08.10. 18:39:12

Ahhoz, hogy mindent megkapj.....elégedetlennek kell lenned a 66%-kal. Hell

( csak hogy segget nyaljak xD)

2009.08.10. 18:42:38

vagy a legmocskosabb:

Norvég nők az éhező gyermekekért! (UNICEF)

Nerio 2009.08.10. 20:04:49

Anyatejadás. Amikor neked van több.

Nerio 2009.08.10. 20:10:23

Neked nem lesz helyette másik. www.mellrakszures.hu

Chalabre (törölt) 2009.08.10. 20:17:26

- a TEJTESTVÉREM mamája - Segítsünk egymáson! (az Anyatejes Táplálás Világnapja)

- A triplacsiklójú Susie megmutatja! Élvezet a köbön! (Kovi legújabb felfedezettje)

- Természetes KEBELCSODÁK! - Playboy különkiadás

- "Milyen volt szőkesége, nem tudom már, de azt tudom, hogy" három kebléről három bimbó meredezett rám... Kortárs költők tisztelegnek az egykori nagyok előtt (Pilvax Kávéház)

- A szocik mindent bevetnek... Ha már az értelemre nem, hát az érzékekre hatnak

- 80 BCB - Mindenre felkészültünk! (SuperBRA)

- Kész átverőshow!

- Az anatómia hét csodája (sikerkönyv)

Nerio 2009.08.10. 20:23:00

Az elején még mindenki többet ígér... www.munkavadasz.hu Megbízható segítség az álláskereséstől a szerződés megkötéséig.

goIya 2009.08.10. 22:14:05

Nekem is egyből a Vodafon jutott eszembe..
Meg a 3bit. "Három! Három! Három!"

Pályagondnok · http://palyagondnok.blog.hu/ 2009.08.10. 22:22:28

amúgy ez egy mosolykampány is egyben, nézzétek meg, a harmadik cicivel ugyanúgy egy mosolyjelet ad ki.:)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.08.10. 22:24:10

3 a magyar igazság! De hol lehet a ráadás?

Nerio 2009.08.10. 22:53:59

Nézz engem! Viasat3

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2009.08.10. 22:57:34

Akciós mellnagyobbítás. Kettőt fizet, hármat vihet!

tizötvenöt 2009.08.10. 22:59:15

Még mindig Klapka: Ne a nőt nézze, hanem az ékszert!

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2009.08.10. 22:59:37

Ki mondta, hogy a genetikai torzulás visszataszító? Őssejtkezelés és plasztika.

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2009.08.10. 23:01:29

Három front légzsákkal a biztonságért. Volvó!

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2009.08.10. 23:04:14

Kínomban vigyorgok, mert kurva nehéz ez a három mell.

kovacsbalint · http://kovacsbalint.blog.hu/ 2009.08.11. 01:37:22

Hárman párban - a világhírű film felnőtt verziója augusztus 21-én a Private Goldon!

Chalabre (törölt) 2009.08.11. 11:38:09

Ő is a másságot képviseli. MÁS. (társadalmi célú hirdetés - toleranciakampány)

Verliebte (törölt) 2009.08.11. 11:51:09

A hárommellű nő titka,
Utazzon Malévval Csernobilba! :)

Chalabre (törölt) 2009.08.11. 11:58:30

Emlődonornak jelentkezem mellrákos emlőlevételen átesett, 80 C-és hölgy korekciós műtétjéhez. (Apróhirdetés)

- - - Egy gyíklány megélhetési forrása - - -

offos 2009.08.11. 18:25:02

A másfélszer több, mostantól már túl sok!
Az 50 százalékot meghaladó sebességtúllépésért, 2009 augusztus elsejétől
triplán kell tejelni!
ORFK

Triplán tejelünk, ha most azonnal beteszi! - CICIB Bank akciós kamatajánlata

S'hark · http://nekedvan.blog.hu 2009.08.12. 00:03:02

@reklámbuzi: Na, szóval mivel megfedtél, hogy legyek inkább kreatív, minthogy a google motorját fárasszam, és mivel holnap délutántól szabadságon vagyok, továbbá a Vodafone-t és a UPC-t úgysem tudom überelni, ezért részemről egy gyenge próbálkozás csak:

A Nemzeti Színház bemutatja
CSEHOV: A HÁROM NŐVÉR-t
Alföldi Róbert rendezésében
:)

offos 2009.08.12. 07:00:04

Már a hármassal is boldog?
Matematika korrepetálás a Blahánál.
Együtt az ötösért!

offos 2009.08.12. 08:50:38

Minden nálunk rendelt csokorhoz, most 3 bimbót adunk ajándékba!
Kata virágüzlet

Középső Nevem Déndzser 2009.08.12. 14:02:47

3 a magyar igazság
a ráadás a te kezedben van.
Szophosz Bordélyház

santinocorleone 2009.08.12. 14:03:40

Tesco színes - 2-t fizet, 3-at kap (Bármely variáció esetén)
Kés/Alatt - 3. évad
Vodafone - Telhetetleneknek
Danette ízolimpia - Melyik lesz a nyerő íz?

Jabba Light 2009.08.12. 14:18:53

Chicco háromszemélyes babakocsik.
"Bárcsak minden ilyen egyszerű lenne!"

offos 2009.08.12. 15:01:51

Minden Töltöttgalamb menühöz most 3 ajándék Milkshake!

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2009.08.12. 22:42:26

Ez bizony a Rekall, Inc. hirdetése a legújabb marsi vakációján reánk váró élményekről.

Bobby Baccala 2009.08.12. 23:02:19

-Adobe Photoshop CS3

-Fuckin' HELL!

Raikkonen 2009.08.13. 10:15:59

Három dudás egy csárdában?

Nerio 2009.08.13. 10:44:04

Nescafé 3 in 1 - A maximális élvezet...

kovacsbalint · http://kovacsbalint.blog.hu/ 2009.08.13. 10:55:54

Impossible Is Nothing - Adidas


(amúgy mikor lesz sorsolás?)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.08.13. 13:43:21

Bálint
Vasárnap lesz a sorsolás, pénteken pedig még egyszer előrehozom a posztot a sorban, hogy aki elfelejtette volna, még írhasson kommentet.

offos 2009.08.13. 21:27:13

Fogyasszon naponta háromszor, génkezelt zöldséget, gyümölcsöt!
Greenpeace

Kow 2009.08.14. 12:42:08

Egyik ötletem:

Isten nem férfi, különben ilyen nőket teremtene.

Másik:

Dr. Jackson klinika, szakembereink nem ismernek lehetetlent.

Harmadik:

Photoshop: ne csak álmodozz róla.

Facelessbook · www.dont.think.so 2009.08.14. 13:09:59

Kövesse ön is figyelemmel új műsorainkat a SportKlub-on! A római vizes világbajnokság kevéssé ismert versenyei közül ma este a 100 és 200 női mell után a 3 női mell selejtezőit és döntőjét adjuk felvételről.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.08.14. 14:06:38

A pöttyös az igazi! Tökéletes műmellek elérhető áron.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.08.14. 14:17:02

Éééés... végre megjött a Hell nyeremény, még bónusz ajándékot is kaptam a késésért, úgyhogy le a kalappal. A felét már el is osztogattam, úgyhogy ez tényleg jó reklám a Hellnek :) A futár pedig a blog címét írta fel ;) A kulacs nagyon jól néz ki, köszi szépen!

Vadsuhanc 2009.08.14. 14:54:50

1, Mondj igent a génmanipulált élőlényekre!!!

2, Kés/alatt új évad!

3, Fedezd fel Ukrajnát! (vannak dolgok, amiket nem kaphatsz meg Tájföldön)

Magyar Márk 2009.08.14. 17:58:30

Több mint amire számítana!
Röndsal szauna variációk - IKEA

offos 2009.08.14. 19:45:20

Miért fizessen olyanért, amit amúgy sem használna ki?
Szűkreszabott Picifix díjcsomag az Idanettől.
Alapszintű kábeltévé, internet, és telefon előfizetést most beleszorítottunk egy tetszetős, 3333 forintos csomagba.
Fejjen meg minket nyugodtan!

BeneC · http://www.pokerstrategy.com/u0ZFQ2 2009.08.14. 22:40:19

Nescafé 3 az 1-ben, amitől tutira kipattan a szemed...

BeneC · http://www.pokerstrategy.com/u0ZFQ2 2009.08.14. 22:51:16

Te sem tudsz vele szemezni? Irány az Ofotért Optika!

offos 2009.08.15. 00:44:43

Kebelcsoda!
Sikerült szétválasztani a sziámi ikreket!
Melinda 3:1 arányban nyert - BLIKK címlap

offos 2009.08.15. 12:33:29

Ünnepeljük együtt az aranyérmes tripla Lucát!- MOL a magyar műkorcsolya válogatott hivatalos támogatója

Galocza 2009.08.16. 00:01:06

A képen Lendvai Ildikónak Ron Werber útmutatása alapján készült választási plakátja látható.

gyarfi 2009.08.16. 14:08:35

Tejből sosem elég. Most akciós kiszerelésben 3 zacskós tej 2 áráért!

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2009.08.17. 11:23:44

Aknesil - segítség BÁRMILYEN pattanásra!

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2009.08.17. 11:29:14

Feltűnt a fa burkolat? Mi segítünk tagjainknak hogy vendégei elégedettek legyenek a szállással, vagy ha nem, ne foglalkozzanak vele. Magyar Szállodaszövetség.

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2009.08.17. 11:31:05

Mell nyereményjáték, az addict blogon. Szponzorunk a Mell energiaital.

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2009.08.17. 11:32:48

@ReWriter: nab+, nem mondod, hogy csak második vagyok?

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2009.08.17. 11:35:53

"A kedves vendég ezt kérte, a kedves vendég ezt kapta." Tanuljon meg Ön is helyesen fogalmazni, járjon jó iskolába.

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2009.08.17. 12:55:29

"Meg fogok halni! De ilyen mellekkel kit érdekel? Ii-iiiii"

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.08.17. 13:22:27

Megkésve bár, de törve nem, kisorsoltam a nyertesünket, aki nem más, mint kow. Kérem, hogy jelentkezzen a suokásos mélcímen, hogy indulhassanak az anergiatok. A reklám megfejtése, hogy azt már menet közben többen is belinkelték, a képre kattintva látható.

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2009.08.17. 13:53:42

@reklámbuzi: akkor csak én voltam 1 héttel lemaradva az egészről. De nem baj, én csak a kreatívkodás öröméért csinálom :).

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása