Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A hét terméke: Gulyás ízű palackozott ital

Elsőre hihetetlenül bizarrnak hangzik egy gulyás ízesítésű ital, ami úgy néz ki mint egy palack romlott almalé. Ha így belegondolok, még másodikra is, pedig a MeatWater cégnél nem viccnek szánták ezt a terméket. Ellentétben a múltkor megénekelt szalonna ízű vodkával, itt egy egészen más koncepcióról van szó. A cég ugyanis "High Efficiency Survival Beverage"-ként definiált, magas protein és ásványi anyag tartalmú, magas tápértékű italokat gyárt különféle ízekben, amelyek tulajdonképpen helyettesítenek egy fő étkezést. Hegymászóknak, túrázóknak ajánlják, akik nehezebben tudják elkészíteni a kajájukat, de a képeket elnézve azokat is célba vették, akik szerintük csak úgy a hétköznapokban gyorsan bekapnának valami táplálót. 

 A Hungarian Gulash névre keresztelt italban a leírás szerint sok paprika és hagyma van, és  fogyasztását szó szerint melegen ajánlják. Szerintük segít eldönteni azt a kérdést, hogy a gulyás leves avagy ragu-e. A válasz egyik sem, mivel ebben a palackban van az esszencia. Az egész koncepció szinte hihetetlen, pedig nagyon úgy tűnik, hogy működőképes. Meatwaterék egyik ízesítést dobják piacra a másik után, a meglévő Teriaki csirke, olasz kolbász, Sztroganoff bélszín, pekingi kacsa, éppen sonkás pizza és még vagy húszféle ízű ital mellett épp most készülnek kihozni a szusi ízű cuccot is, amit a célközönség gondolom már epedve vár. Nem is csoda, hiszen mi lehetne jobb annál, mint mondjuk az első randin, mélyen egymás szemébe nézve romantikusan koccintani egy nagy pohár sajtburger ízű piával, vagy a buliban a bárpultnál berendelni egy hot dog-vodkát. Mellesleg csak nekem jutnak róla eszembe a szítntelen kását lapátoló szereplők a Mátrixból?

Címkék: kaja pia

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr121340738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2009.08.27. 10:41:10

Sonkás-kolbászos fagyit szeretnék.

zala 2009.08.27. 11:16:37

másnapos reggeleken biztos jó lehet vele leöblíteni a vastag szalonnacsíkokkal díszített baracklekváros kenyér morzsáit

KZsuzsa · http://deepindata.com 2009.08.27. 12:57:52

ti még sose ittatok bögréből húslevest?
Torokgyulladáskor, mikor még a legkisebb falat is késforgatós fájdalmat okoz, isteni meg életmentő.
A szusi, kolbász, sonkás pizza és társait én is iszonyatnak tartom, de egy húsleves/gulyás teljesen belefér.
Persze akkor, ha valóban abból van, és nem mindenféle E betűk segítségével csináltak belőle "olyan" ízt...

páva vagyok hagyjatok repülni 2009.08.27. 13:15:26

Ez is valami?
"Fish ice cream, ox tongue ice cream, wasabu ice cream, corn ice cream, chicken wing ice cream, oyster ice cream, spinach ice cream," stb
Forrás: www.who-sucks.com/food/101-frightening-ice-cream-flavors-from-around-the-world

Fanyuvo 2009.08.27. 13:40:52

Erdekes, hogy a Fish & Chips es az Italian Sausage is kek szint kapott :)
Gatorade! :)

DepecheAndi 2009.08.27. 15:29:27

Amikor a Harry Potter első kötete megjelent, tele voltak a boltok mustár, fokhagyma, spenót, hányásízű cukorkákkal és állítólag nagyon jól fogyott. Hát ... ezek után nem lepődök már meg a gulyásízű üdítőitalon sem. Egyébként pedig kóstoltátok már a lekváros tarhonyát? Nem vicc! Nagyon finom! :)

backdoor · http://backdoor.puruttya.hu 2009.08.27. 16:18:48

@DepecheAndi: Azt még nem, de gyerekkoromban nagymamámnál mindig lekváros kolbászos kiflit ettem. :D

gothmog 2009.08.27. 16:21:19

Ez olyasmi, mint a tibetiek jakfaggyús teája. Az is csak addig furcsa, amíg bele nem gondolsz, hogy az a mi fogalmaink szerint már nem tea, hanem egyfajta húsleves.

DepecheAndi 2009.08.27. 16:32:58

@backdoor: Na, az már nekem is sok, pedig gyerekkoromban pl. imádtam a kovászos uborkát egy nagy bögre tejjel leöblíteni, amit eddig bárkinek elmeséltem, rögtön szaladni akart a WC-re :)
Amúgy nagyon jók a képek, amiket feltettél, jókat nevettem rajtuk :)

redriot77 2009.08.27. 16:55:26

@kerekbilincs: :OOO ezek nagyon kemények! Volt egy Monty Python jelenet, ahol egy étteremben "veszett tehén taknyát" ajánlottak deszertnek. A japánok nem vágnák, mi ebben az abszurd humor. :))

KopaszMercis 2009.08.27. 16:57:53

ez kurva nagy...

en mindigis a fokhagymas szprajt es a szalonnas orbit megjeleneset vartam

scavengario 2009.08.27. 17:51:50

kovászos citrom? fokhagymás somlói bacondarabokkal?

kapujanincs (törölt) 2009.08.27. 20:05:40

basszus, ezt már régen kitaláltam, csak én paprikás zsírszigeteket is képzeltem a tetejére, meg lebegő petrezselyemzöld-darabkákat...

felkészül: kapros-juhtúrós fogkrém

galicius 2009.08.27. 21:16:54

Egy korsó forró piros kolbászzsír ebben a nagy melegben?

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása