Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Keszen állsz a nagy logótesztre?

36 logó, 8 perc, 1 játékos! -valahogy így hangozna a TV2-es felvezetés ehhez az játékhoz, ha Vágó Pista egy új kvízjátékot kapna a feneke alá, amelyben logotípiai ismereteinket tenné próbára. A játék célja ugyanis az, hogy a rendelkezésünkre álló 8 perc vagy annál rövidebb idő alatt kitaláljuk, melyik cég logóját is mutatják éppen nekünk. A feladványok között vannak olyanok, amelyek megfejtését már egy menőbb kiscsoportos is csípőből mondaná, van olyan, amiről az ember utólag már nem is érti, miért nem nem ugrott be neki elsőre, de néhány logó esetében én is olyan messze voltam a megfejtéstől, mint az U20-as válogatott tegnap a Honduras ellen iksztől. Próbáljátok ki magatokat, és meglátjuk ki a legtájékozottabb itt az addicton. Aki szeretne még kattintgatni, annak itt van a második pálya. Nem nehezebb az sem, csak más. Jó pötyögést!

Címkék: játék

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr391407523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Külföldi Viktor 2009.09.28. 18:12:41

csak 20:) (buktam pl a yamahát,xeroxot, unilevert, expediát, deltát, a többit tényleg nem ismertem)

Külföldi Viktor 2009.09.28. 18:13:21

hú dee ökör vagyok, bocs rb, töröld gyorsan.

stahl 2009.09.28. 18:23:40

26/36 - nem árulom el mit nem tudtam, de volt pár nagyon nehéz

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2009.09.28. 18:53:47

Dögöljenek meg a légitársaságok :) 17 találat. Azért arra kíváncsi lennék, hogy nálunk hányan találják el a Mi... izé, az MB logót.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.09.28. 20:33:52

stahl 26? Az nagyon jó. Nincs neked véletlenül egy főzőműsorod?

mercsi 2009.09.28. 20:34:43

Elég gyenge: 13 :(

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.09.28. 20:36:17

mercsi
Tessék több addictot olvasni:)

zala 2009.09.28. 20:49:35

23
azt hittem jobb leszek :(

Kicsit Bob · http://anyamnak.blog.hu/ 2009.09.28. 20:57:06

22. Az MB-ről tudtam, hogy az a játékos izé, de így se jegyeztem meg a feloldását.

neblogolj 2009.09.28. 21:24:30

Az véletlen egybeesés, hogy ma szolgáltatásmarketing órán "logójátékkal" kezdtünk, és kb ugyanezek a logók voltak?
mert akkor lebukott a tanárur:D

maydayray 2009.09.28. 21:38:19

13. és ennek szívből örülök :-)

tom sailor 2009.09.28. 21:40:18

Nagyon amerikai, egy csomónak nemhogy a logóját, de a nevét sem ismerem.

mercsi 2009.09.28. 21:43:14

@neblogolj: biztos véletlen. :)
Amúgy én is be fogom vinni a hallgatóimnak, amikor a marketinget fogjuk venni. :)

@RB: majd igyekszem fejlődni, bár a tumblr-t is követem minden nap. Ezentúl óránként fogom csekkolni az addictot. :D

Today05 2009.09.28. 21:55:07

heh, jólnevelt fogyasztó vagyok na, 31 kicsit félelmetes, hogy mennyire jelen vannak a reklámok az ember életében, még úgy is, hogy nemigazán néz tv-t. az mondjuk a szenilitás netovábbja, hogy olyat nem tudtam, hogy az egyik legnevesebb hírügynökség ahova napi szinten járok, vagy az egyik étteremlánc nevét kihagyom, amikor imádtam náluk a kaját, főleg a fokhagymás breadstickjüket... a reklámelvonó mellé kell egy kavinton is :D amugy jó játék.

kíváncsi lennék, hogy összesen hány márkát ismerhetünk fel logorol, csak europában jelenlevo cégekkel, sztem egy igencsak félelmetes szám jönne ki

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2009.09.28. 21:57:18

27. És a többiből csak 2 volt, amit "pedzegettem"

moyirto 2009.09.28. 21:58:25

26! Rolex, barclay's, british airways nem volt meg :(

wut 2009.09.28. 21:59:16

15
az amerikai szarok miatt :)

akira2 2009.09.28. 22:00:21

19/36.

Amit ismertem, de nem ugrott be, az a Warner Bros, BP, NVidia, az Unilever és Xerox logóját még nem láttam sohasem, a többi céget pedig nem ismerem annyira, hogy valaha is találkoznom kellett volna a logójával, legföljebb hallottam már róluk, mint a Bank of America, meg a Barclay's... Jópárról még csak nem is hallottam...

Vikusz! Kattincs a képre, az a link a játékhoz! :)

2009.09.28. 22:10:19

áá a sok amerikai cég, amit még hallomásból sem ismerünk.. mondjuk pl a MC logo kicsit fura, azt pl azért nem találtam ki..

persze kiváncsi lennék, hogy egy amerikai kitalálná-e mondjuk a tiszacipőt, a zindexet, a bkv-t, otpt, és még sorolhatnám :)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.09.28. 22:11:57

PTibi
Most azonnal írok nekik, hogy csinálják meg ennek a magyar változatát is Pécsi Kesztyűvel, Tiszával, Rakáta porszívóval.

atvi.hu · http://www.atvi.hu 2009.09.28. 22:12:56

20 alatt sikerült teljesíteni... Tudtam, hogy ismerem az MB-t de nem ugrott be, minek a rövidítése. :)

poweruser 2009.09.28. 22:18:04

25 és szégyellem magam.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2009.09.28. 22:23:32

14
A többiről nem is hallottam, szóval nekem jó eredmény:D

HgGina 2009.09.28. 22:25:15

26
A Milton-Bradley kiskoromból ismerős volt rögtön. Amerikai bankok nem mentek.
A British Petrol mikor változtatott a zöld pajzson? Avagy ez valami más BP?
A Quaker Oatsra meg az összes dél-amerikai banánültetvény nevét beírtam a Bonitától a Chiquitáig. :)

Balázs1983 2009.09.28. 22:25:46

26, de ha nem Amerikaban elnek mar tobb, mint 2 eve, akkor sokkal rosszabb lett volna. Kellene ennek tenyleg egy europai verzio. Meg legalabb egy sort rakhattak volna bele:)))

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.09.28. 22:29:12

ertzuitopnak hála itt van a kettes pálya, itt lehet még tovább kattintgatni. Tessék csak tessék, áldozzunk serényen a marketingkommunikáció oltárán!
www.sporcle.com/games/corplogos.php

dzsefi 2009.09.28. 22:51:29

19/36, ahogy nézem az átlagban benne vagyok :)

dzsefi 2009.09.28. 22:56:03

a második pedig 26/36

balage28 2009.09.28. 22:57:45

28/36, a másikon meg 30/36 - mondjuk sokat repülök, úgy könnyű :)

balage28 2009.09.28. 22:59:03

@HgGina: hát igen, a quaker oats ismerős volt, de nagyon nem ugrott be.. pedig kóstoltam is, baromi sz.. :))

balage28 2009.09.28. 23:04:11

autós : 40/42 vouxhall, holden - sosem jöttem volna rá :)) de volvo, saab, stb.. viccesek felirat nélkül..

balage28 2009.09.28. 23:10:06

nna, aki a szuperhosost, amerikai csapatost hibátlanra (környékire) megcsinálja, minden elismerésem :))
Tényleg jó lenne egy ilyen magyar márkákkal is.

sajtosbrokkoli · http://kajapiazongora.blog.hu/ 2009.09.28. 23:17:30

Autósból: 32/42 (nőből vagyok)
Büszke vagyok na!
követelek ilyet még, európait is, magyart is ez jóóóóóóóó

cegez 2009.09.28. 23:19:03

24, de a Bank of America szerintem Budapestről 3-at ér...

sorex 2009.09.28. 23:36:31

Milyen lehet annak a cégnek a logója, amelyik eladja a játék eredményeiből generált adatbázist?

umcaumca 2009.09.28. 23:38:42

18/36... egyes, leülök. :)

scuderia ferrari 2009.09.28. 23:46:43

ROLEXET MASERATINAK NÉZTEM.

Bambano 2009.09.28. 23:48:01

nekem a rolex az maserati...

johnny66 2009.09.28. 23:48:06

Az egyikben benne van a weboldal sajat logoja is, tok veletlen vettem eszre.. :)

h4z4rd 2009.09.28. 23:55:20

jó!
32 ment, a telekomból a 'deutsche' nem volt meg... :/

az autósból meg 41. Saturn, bah! :)

h4z4rd 2009.09.29. 00:04:45

Körülnéztem, mi van még azon az oldalon. Nos, egy szép bannert azért találtam...
keptar.terep.hu/albums/mix/nyisad.sized.jpg

Gremlin (törölt) 2009.09.29. 00:59:40

18.
Még nem vagyok elég globalizált.

miezitt (törölt) 2009.09.29. 01:20:03

most komolyan:
Airbus
Quaker Oats
Travelers
Expedia
Baskin Robbins
Milton Bradley
Quiznos
Barclays
Target
szoval ehez azert nagyon kell tudni.

miezitt (törölt) 2009.09.29. 01:26:51

Es a masikbol:
Prudential Financial
Chevron
Anheuser-busch
General mills
Safeway inc

Tenyleg mar, a FA, Somat.

es2300 2009.09.29. 03:24:09

akkor vagy meno ha csak a mitsu meg a puma ment es az is csak a bogyo miatt ;)

szbszig 2009.09.29. 05:16:12

@miezitt: Ez a megoldókulcs? Na, menjenek a fenébe...

Olyan változat nincs inkább, ahol fociklubok logóit kell megfejteni? :D

burian 2009.09.29. 06:53:27

Azt hittem 6-ot ismerek, de abból is kettőt rosszul írtam, 1-et meg nem is ismertem. Phű... Mégse vagyok konzumidióta.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.09.29. 08:26:11

A Mastercard logója tényleg ilyen, csak nálunk más? Xerox dettó.

Peugeot-t nem sikerült leírni, az MB-t pedig MB Games néven ismertem.

Így lett 16/36 ami 18 lenne, a második 21/36

a_tom 2009.09.29. 08:53:51

Vazze, ez nekem nem megy. Mióta a "márkás cuccok" 90%-a is ugyanúgy kínában készül és semmivel sem tartósabb, azóta nem a cimkéket figyelem.
Viszont kegyetlen rossz érzés mindíg szembesülni azzal hogy nem vagyok átlagtrendihülye :)

Gaspacho (törölt) 2009.09.29. 08:55:01

T-Com, T-Home, T-Online.......
Deutsche Telekom!!!! B+

◄ViZion 2009.09.29. 08:56:56

Ok, hogy írják hogy micsu... micu... mitsu.... áááh, legyen LADA.
pfff...
Azért rendes, mert a dajcse telekomra elfogadta a t-mobile-t :)
Mellesleg én szemétparaszt módon beraktam volna még több japán céget, aminek japánul van írva a neve... :)

Külföldi Viktor 2009.09.29. 09:06:04

hát a 2. sokkal könnyebbnek tűnt, de ez is csak 22/36. a guiness-t nagyon szégyellem:( (+ a mariott-ot kellett volna ismerni, az aol, chevron (levele),boeing, taco bell, a ritka rossz söröket gyártó anhauser-busch logója meglepetés)

Lord_M_ 2009.09.29. 09:24:29

hiába nohhh.. nem nekünk találták ki...
nekem is csak 21 lett :)

de tény, hogy az amerikai extrákat elég nehéz megfejtni, mondjuk azért illet volna felismerni a rolex-et :)

háde ez van... persze van egy pár ötletem magyar márkákra, hogy mondják meg az amerikaiak hogy az mi :)
Márka kóla, balatonszelet, túrórudi, kárpótlásijegy, sárgaposta-csekk :D

morgensen 2009.09.29. 09:49:11

figyeltétek milyen hosszú a kommentlista, na ez a f...a téma az addictoknak, én speci szégyellem magam 26-tal, megyek a tükörhöz...

Mercer395 · http://www.minerva-szki.hu/szakkepzesek/gazdasagi-informatikus.php 2009.09.29. 09:52:15

Nekem 16 lett mind a kettő:)
A Lufthansa az istennek sem akart az eszembe jutni, végigpróbáltam vagy 5 légitársaságot, de nem jött be :)

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2009.09.29. 09:52:39

Hát, a két pályán összesen volt huszonhárom találatom. Én a magam részéről kissé sokallom.

blackbarika 2009.09.29. 12:01:06

Khm. Logó ügyekben nagyon alul művelt vagyok, 11et tudtam csak :D

JillandJack 2009.09.29. 13:10:35

27. Amit nem tudtam: Airbus, Nvidia, Reuters, Bank of America, Expedia, Baskin Robbins, Xerox, Expedia, Milton Bradley, Quiznos

NurBai 2009.09.29. 13:16:04

Az elsőben 16 lett jó, mert eszetlenül azonnal neki estem. A másodiknál már cselesen először végignéztem és utána kezdtem el tölteni, így 23 lett. De kb. ötödszörre sikerült helyesen leírni a Guinness-t.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2009.09.29. 13:44:23

Nekem kicsit meglepő, hogy az Nvidia ennyire kifog az embereken. Az nem egy olyan embléma, amivel az ámítógép előtt ücsörgő ember előbb-utóbb szembesül?

A Fiat meg pukkadjon meg azzal az új emblémájával :)

Ju$t an0th3R $taR^ 2009.09.29. 17:20:01

Én a MAsterCard-ra nem jöttem volna rá soha.

L.J. Barna · http://kettonull.blog.hu/ 2009.10.01. 22:42:04

10
+ 1 nagyon ismerős, csak nem jut eszembe a neve.:D az MB.:D

ahogy nézem, a leggyengébb vagyok a mezőnyben.
igen, mindig tudtam magamról, hogy nagyon kirívó fogyasztó vagyok.:D

zwilling 2009.10.04. 14:08:04

20/36 hülye jogászként!

Gkk 2009.10.06. 07:47:31

22/36 Az egyik szállodásat tudtam, csak leírni nem, emiatt gázosnak érzem :D

A második szinten 17/36

Megnyugodtam, hogy nem vagyok valami nagy fogyasztó :)

harcsaparcsa 2009.10.06. 09:02:55

az autókból nekem 42/42

valakitalánvagyok 2009.10.06. 09:28:26

22/36
van amiről azt sem tudtam mi, van amit csak nem tudtam, hogy írnak

bldo 2009.10.06. 10:08:21

Az elsőből csak 25, pedig érdekelnek a logók, de pl. a BP meg a Mastercard logóival ilyen formában nem találkoztam még.

márvesztes 2009.10.06. 11:49:36

9. Rám aztán költhetik a sok lovét. Csak az árba ne építenék be a sok majom kommunikációs szakelem pénzét.

lombardo 2009.10.09. 21:50:37

26/36
Nem is tudtam, hogy a Xerox és a MasterCard sunyiban logót váltott. :)
Az Airbuszt meg tudtam, hogy ismerem, de nem ugrott be sehogy sem. :D
Amiket nem: Airbus, Nvidia, Bank of America, Expedia, Baskin Robbins, Xerox, Quiznos, Quaker Oats, MasterCard, Travelers.

lombardo 2009.10.09. 21:51:30

@kristinagreat: Milton Bradley, de a végén a statoknál vannak linkek a megfejtésekhez. ;)

lombardo 2009.10.09. 22:12:37

Az 1. verzió jobb lett: 30/36

Nem: Sporcle, Deere & Company, Safeway, Boeing, Sprint Nextel, Antheuser-Busch.

A Prudential-nél szerencsém volt, mert előtte néztem a logoquiz.net-es tesztet, és ott első tippre bejött, a Boeingnél viszont végigpróbáltam mindent a NASA-tól a Lockheed-Martinig, csak pont azt nem. :D A Taco Bell tipp volt a harang alapján, és bejött. Kb. a Hilton is.

Azért tök durva, hogy az ember simán kihagy logókat, még ha alaposan nézi, akkor is. Pedig nincs is sok.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása