Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Autótörténelem a logókon keresztül 1.

Én magam nem vagyok különösebben autómániás, de egy furcsa információ nyomán elindulva annyi érdekes dolgot találtam az autómárkákról, és azok logóinak változásáról, hogy azt gondoltam, ezeket érdemes veletek is megosztanom. A felkutatott anyag annyira bőségesnek bizonyult, hogy nem is fért egy poszt keretei közé, ezért több részre bontva fogom majd közzétenni. Könnyen lehet, hogy hardcore totalcar fanoknak ez unalomig lerágott csont lesz, de még az is lehet, hogy ők is találnak majd eddig nem ismert érdekességeket.

Első körben nézzük az olasz kocsikat, azok közül pedig az egyik legpatinásabb márkát, az Alfa Rómeót. Kíváncsi vagyok, hányan tudják például közületek azt a kis apróságot, hogy a cég eredetileg nem is olasz, hanem francia? Én legalábbis nagyot néztem, amikor megtudtam, hogy egy bizonyos Cavaliere Ugo Stella először egy kis francia autócéggel (Darracq) kötött megállapodást azok autóinak olaszországi forgalmazásáról, majd amikor az 1910-ben befuccsot, az egész gyárat hazatelepítette. Ekkor adta neki az Anonima Lombarda Fabbrica Automobili, azaz A.L.F.A. nevet. Maga a logó is ekkor keletkezett, az alapja pedig a milánói zászló vörös csíkjai, valamint a Viscontiak családi címere, a szájában egy a család ellenségeit jelképező emberalakot tartó, illetve azt felfaló kígyó volt. Ennek köszönhető, hogy az alfák orrán mind a mai napig egy emberfaló szörny látható. A Romeo név akkor került a cég nevébe, amikor egy Nicola Romeo nevű, enyhén nárcisztikus hajlamú üzletember 1916-ban megvette a gyárat, és mint afféle tolakodó szponzor, gyorsan a nevét is becsempészte.

A másik nagy olasz autógyár története kevesebb meglepő fordulatot tartalmaz. A céget Fabbrica Italiana Automobili Torino néven alapították  többek között Giovanni Agnelli részvételével, aki akkor mindössze 400 dollárnak megfelelő összegért vásárolta meg a részvényeit. A később elnökké avanzsáló Agnelli úr ezzel tulajdonképpen egy családi vállalkozássá változtatta a céget, amelynek vezetésében a mai napig helyet foglal legalább egy Agnelli. A fiat logója először a 60-as években változott meg, és akkor tértek át a Scrabble stílusú négyzetekre. Az azóta legendássá vált, ötrácsos logót is ennek köszönhetjük. A céges legendárium szerint ez akkor született, amikor a cég akkori vezető dizájnere, egy Mario Maioli éppen a cég egyik gyára mellett autózott el, amelyben áramkimaradás volt, aminek köszönhetően a nagy neon feliratban elaludtak a FIAT betűk. A betűket elválasztó öt sávot látva ütött szöget a fejébe a gondolat, hogy ebből milyen jó logó lehetne. Elképzelését gyorsan papírra is vetette.

Ferruccio Lamborghini is kalandos körülmények között kezdte a pályafutását. Első lépésként a világháborúban leszerelt járműveket vette meg, amelyeket aztán mezőgazdasági gépekké alakított. Nem sokkal később a Lamborghini gyár már saját traktorokat gyártott. Azt nehéz így utólag visszatekintve megmondani, miért is kezdett személygépkocsikat is gyártani a cég, de a legenda szerint ebben Ferruccio szomszédjának is szerepe volt. Ez a szomszéd nem más volt, mint Enzo Ferrari, aki egy alkalommal, amikor Lamborghini úr arra panaszkodott, hogy a nála vásárolt Ferrarinak zörög a sebváltója, azzal vágott vissza, hogy Ferruccio maradjon a traktoroknál, és ne dumáljon bele az autógyártásba. Ezen a másik úgy felhúzta magát, hogy a világ egyik legjobb autógyárát hozta tető alá, amely mára odáig vitte, hogy a márkaneve alatt futó kávé és kávéfőzők még a Norbi update kávézójába is bekerült! Soka szerint az sem véletlen, hogy a Lamborghini logója éppen úgy a fekete-sárga színkombinációt használja mint a rivális Ferrari, és ebben is egy állat feszít.

Ha már szóba került, a Ferrarit is érdemes megemlíteni, amely Enzo úrnak köszönheti létezését. Enzo Ferrari az Alfa Romeo alkalmazásában volt, ahol 1923-ig sikeres autóversenyzőként, utána pedig a csapat igazgatójakén tevékenykedett. Itt tűnt fel először az ágaskodó lovat ábrázoló logó, amely kezdetben csak az ő kocsiján, majd a saját istállójának, a Scuderia Ferrarinak az 1929-es megalapítását követően a csapat által hajott Alfa Rómeók orrát díszítette. A fáma szerint eredetileg egy első világháborús legendás vadászrepülő pilóta, Francesco Braccala repülőgépén volt látható. Ferrari kocsijára úgy került, hogy a pilóta anyja látta versenyezni Enzót, és felajánlotta neki, hogy tegye ki az autójára, mert szerencsét hoz. A sztori az eredeti képet elnézve igaznak tűnik. Ferrari a második világháborúig továbbra is együttműködött az anyacéggel, a háborút követően  azonban megalapította saját autógyárát, amelyre továbbhozta az ágaskodó csődört, azaz a cavallino rampantét is.

Egyelőre ennyi, a következő alkalommal a német autómárkákat veszem majd elő, és kiderül, honnan lopott a Porsche, miért van éppen négy karika az Audi logójában, és hogy miért volt kegyetlenül nehéz még az 50-es években is eladni Amerikában a Volkswageneket.

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr641267906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alfaboy 2009.10.09. 12:59:07

Alfa Romeo. :)
Hogy francia volt még nekem is új.

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2009.10.09. 13:50:55

autószerelő ismerősöm szerint csak a három "F-betűs" autót nem szabad megvenni: Fiat, Ford és a Franciaautó.

dr · http://www.ducatiklub.hu 2009.10.09. 14:04:22

a lamborghinis sztori igaz, viszont a hasonlo nev alatt futo egyeb termekeknek semmi koze az autogyarhoz. csak a nevet viszik, mind a lamborghini kavefozok vagy a tonino lamborghini divatcikkek.

Alfaboy 2009.10.09. 16:41:55

Autómosó haverom mondta, ha olasz autót vesz csak olyat, aminek i a vége: Ferrari, Lamborghini, Maserati :D
A Porsche azért maradt ki, mert a következő cikkben lesz? :)

pit.stop.boys 2009.10.12. 11:30:55

Olyasmit olvastam, hogy cinkelték a Ferrarit, hogy az nem is csődör, nézzék már meg jobban, ilyen farka a szamárnak van. :-)

Grafter · http://grafter.blog.hu 2009.10.12. 12:57:25

Igazán jó ötlet ez az autóslogó történelem. Nekem nagyon sok újat mondtál. :-)

Chalabre (törölt) 2009.10.13. 12:38:54

A Lamborghini legenda nagyon ütős. Egy életre megjegyeztem, el is meséltem a környezetemben néhányaknak és még senki sem hallott róla korábban és nagyon tetszett nekik. Szóval várjuk a folytatást! Mi is van a többi márkával?

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2009.10.15. 12:26:33

tetszett a post, de már az olaszok közül kimaradt a Maserati és a Lancia (hogy más, megszűnt vagy nagyon apró márkákról - Abarth, De Tomaso, Pagani ne is szóljak)
várom a folytatást

Alfaboy 2009.11.03. 14:55:03

Mikor lesz folytatás? :)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Keress állást az addicton!

Ajánló

Friss anyag

site statistics