Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Portorozsi beszámoló az aranyos Próbakőtől

A Próbakő csapata már kint sürgölődik Portorozsban, ahol a  pr szekcióban voltak érdekeltek. A Carbonnal közös gyermekük, a Viasat Historynak készített kampányuk versenyzett az összesen 36 nevezős a döntőben, ahol nagy örömükre és örömünkre elhozta az aranyat. Szívünk minden melegével és epénk minden irigységével gratulálunk nekik! Voltak olyan kedvesek, és a prezentációra felkészülés és izgulás közepette összeírták eddigi tapasztalataikat, amelyeket az addict olvasóival is megosztottak.

Megfigyeléseik szerint ebben az évben - talán a válság miatt is - nagyon erősen megfogyatkoztak a nevezések a korábbi évek számaihoz képest. Ez a zsűri keménységét azonban egyáltalán nem befolyásolta. Az ATL kategóriában tegnap vérengzés volt, a média és az interaktív szekcióban is nagyon sok alketegória maradt ezüstök nélkül. A megfogyatkozott nevezéseket jól érzékelteti, hogy míg a korábbi években Magyarországról 140 körüli nevezés érkezett, ebben az évben összesen, minden kategóriát összevetve csak 86. Ezek sem voltak eddig nagyon sikeresek, a média kategóriában amúgy a Saatchi két kampánnyal, az interaktívban a Laboratory és a Kirowski pedig egy-egy munkával képviseltette magát, de egyiknek sem sikerült díjat elhoznia.

Ha minden jól megy, akkor még küldenek további beszámolókat a verseny és a partik alakulásáról, (twitteren is követhetitek őket) ami már csak azért is érdekes lesz, hiszen ma este lesz a fénnyel, Hírös pálinkával és Supermannel megerősített magyar party a pirani Café Tartiniben, ahol mindenkire szükség lesz a paprikás macedón party lenyomásához. Ha van kérdésetek a portorozsikahoz, írjátok be kommentbe, biztosan válaszolnak rá. Hajrá Piran! Hajrá magyarok!

Címkék: reklámverseny

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr571435787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rekatot 2009.10.08. 09:56:54

Gratulálunk, mi itthonról drukkolunk mindenkinek! :) RTM forever!

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.10.08. 10:52:33

még a csapból is a válság folyik.igen szomorú.

szerintem most pont a válság miatt jobb kreatívoknak kéne(papírforma szerint)születnie...

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása