Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az Apple máris támadja a Windows 7-et

Itthon gyakorlatilag semmit sem lehet látni az Apple kommunikációjából, a boltokon kívül szinte nem is létezik a cég. Amerikában azonban kőkeményen folyik a reklámhadjárat, most éppen a Wondosw 7 nemzetközi bemutatója kapcsán. A tőlük megszokott módon ezúttal is a Mac-PC szembenállást bemutató szpotokkal rukkoltak elő, ezek segítségével igyekszenek beleköpni a Microsoft operációs levesébe. A most  leforgatott két új film megüti a szokásos mércét, és ha nem is tartoznak a sorozat legjobbjai közé, a célnak, vagyis a Win 7 finom égetésére nagyszerűen alkalmasak.

Az első filmben a PC büszkén mutatja be Macnek az új oprendszert, és azt ígéri, a hetesnek már nem lesznek olyan hibái, mint amilyenek a Vistának voltak. Ezt az állítást az idő visszapörgetésével, a korábbi bejelentésekkor tett betartatlan ígéretekkel teszik komolytalanná, megmutatva az XP vagy a Vista indításakor tett ugyanilyen ígéreteket. A másik film arra mutat rá, hogyha már a Microsoft úgyis váltásra buzdítja az embereket, miért ne válthatnának Win 7 helyett Snow Leopardra. Ráadásul az Apple-nek azért sem tragédia az új Windows, mert a Macek már simán futtatják ezt is, így remek alkalom lehet a vásárlóknak egy új Macintosh (hogy hogy nem épp most jött ki az új széria majdnem mindenből) vásárlására is.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr641469732

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Windows 7 - fél év után 2009.10.24. 12:12:02

A héten lesz fél éve, hogy a 8 éves, öregecskedő Windows XP-t lecseréltem a sajtóban és fórumokon egyaránt agyondícsért 7-esre, abból is a 7100-as számú RC buildre. Mivel számomra az After Effects működési sebessége kulcsfontosságú szempont, a váltásko...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

freddo 2009.10.24. 10:35:24

Abszolúte tökéletes kampány. Kezdettől fogva minden filmje az. All time favorite. Érdeklődve figyelem magam, mikor váltok Macre.

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 11:21:19

freddo: ahogy az MS-nek sikerült elhitetni sok emberrel, hogy nehéz a váltás mac-re, a mac túl drága és hasonló nevetséges dumák, akkor az Apple is eléri nálad, hogy válts:))

gpetersz 2009.10.24. 11:33:29

Kár, hogy a Windows 7 tényleg jó, így a reklám szarrá válik, bármilyen jó is.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.10.24. 11:42:01

az első tetszik, a második nem.

Merras · http://miyazakijun.hu 2009.10.24. 11:44:53

Csak az a baj, hogy a Windows 7 tényleg jó oprendszer - innentől kezdve meg hiteltelenné válik ez a kommunikáció.

szcsongor 2009.10.24. 11:47:28

@thomee84: Az miért nevetséges duma, hogy a Mac tényleg túl drága? Ez tény. A Win7ről még nem tudok nyilatkozni, de már itt figyel a doboz a gép mellett, ma vagy holnap asszem telepítek :)

freddo 2009.10.24. 11:48:57

@gpetersz: Ha az első filmre írod ezt, vicces mennyire alátámasztod az igazát: pont az mondja, hogy hányszor hallottuk már ezt. Ergo a reklám pont az érved miatt nem bír szarrá válni.

freddo 2009.10.24. 11:55:32

@Merras: Nemtom észrevetted-e, de egyik film sem minősíti az win7-et. Mindössze annyit mond, hogy ezt az ígéretet már sokszor hallottuk, ill. a Mac ügyfélelégedettségi mutatói általában jobbak, mint az MS-é (hogy tényleg így van-e, a mostani vita szempontjából érdektelen). Hogyan válhatna ez a kommunikáció "hiteltelenné"?

the k0zi · http://k0zi.blogspot.com 2009.10.24. 11:55:57

Igazából az Apple úgy probál meg hatni a vásárlóira, hogy valami felsőbbrendű tudatot ad nekik, hogy az csak egy PC ez meg egy Mac (csak a nagyon elvakultak nem ismerik be, hogy a Mac is csak egy PC). Ilyen szempontból jó reklám, ezzel el lehet adni egy terméket, és ugye ez a fő célja egy ilyen spotnak. Persze ettől még nem tetszik.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 11:59:31

@thomee84: "a mac túl drága és hasonló nevetséges dumák"

Mi ebben a nevetséges? A legolcsóbb iMac is 320k, egy nála erősebb PC-t terás vinyóval és normális VGA-val, dobozos Win7-tel, 22-es monitorral összerakok 200-ból.

LGLuke 2009.10.24. 12:01:24

@szcsongor: de pont azért nincs igazad, mert a videó csak abban az esetben igaz, ha új vásárló vagy, és még nem próbáltad. Akkor eltántoríthat a vásárlástól, de vannak sokan akik próbálták, és azoknak lehet olyan véleményük, hogy a Win7 igenis jó. Azt pedig nyilván nem cáfolhatja az 1. reklám sem, hiszen tapasztalat!

Rengetegen használták már az ingyenes RC verziót, a bétákat, valamint MSDNAA-n már régen fent van.

Mac pedig valóban horror áron van. Egyébként biztosan jó az is, csak attól függ, hogy kinek és mire.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 12:02:38

"Az első filmben a PC büszkén mutatja be Macnek az új oprendszert, és azt ígéri, a hetesnek már nem lesznek olyan hibái, mint amilyenek a Vistának voltak. Ezt az állítást az idő visszapörgetésével, a korábbi bejelentésekkor tett betartatlan ígéretekkel teszik komolytalanná, megmutatva az XP vagy a Vista indításakor tett ugyanilyen ígéreteket."

A Vista tényleg elbaszott egy szar, de az XP valóban lényegesen jobb a 98-nál, a 7 pedig ugyanennyivel a Vistánál.

"Ráadásul az Apple-nek azért sem tragédia az új Windows, mert a Macek már simán futtatják ezt is, így remek alkalom lehet a vásárlóknak egy új Macintosh (hogy hogy nem épp most jött ki az új széria majdnem mindenből) vásárlására is."

Ez hatalmas öngól. Szóval nem szar a Windows, csak futtassuk az Apple duplaárú hardverén? :)))

wizzard 2009.10.24. 12:02:52

Lassan 2 hónapja használom /céges notebook/, le nem fagyot egyszer sem, csak hibernálásból jön vissza kékhalállal néha.
A csillivillin kívül sok előnyét nem tapasztalom /biztos van, csak a munkám során én nem használom/, az xp is stabil volt, a GUI-t meg úgy is visszabutítottam. Saját pénzen otthonra biztosan nem veszem meg. Főleg ennyiért.

Nyaligátor · http://autostat.hu/technikai-szotar 2009.10.24. 12:05:54

Akkor olyan rosz nem lehet. Amit támadnak, az valamiben jobb, mint a támadó :)

the k0zi · http://k0zi.blogspot.com 2009.10.24. 12:06:51

@freddo: "Mac ügyfélelégedettségi mutatói általában jobbak, mint az MS-é"
Igen, csak ugye a Mac az egy viszonylag zárt rendszer, megveszed a gépet rajta az OS ami működik. Ezzel szemben az MS OS-ei a legutolsó dzsunka hw-re is felkerülhetnek.

Az elégedetlenség nagyon sokszor nem is az OS-re vonatkozik, hanem a driverekre, az alkalmazásokra, amelyeknek lehet nincs is köze a Microsofthoz, mégis az egyszerű usernek az jön le, hogy a windows sz*r, ő ugye nem ért hozzá.

Probléma még a nagy warez arány, ahol előkerülnek az ilyen-olyan hegesztett OS-ek, crackek az alkalmazásokhoz, amelyek legtöbbször vírusokkal együtt utaznak. Ez pedig tovább rontja az elégedettségi mutatót.

registraal 2009.10.24. 12:07:09

A reklámok a szokásos formájukat hozzák, kissé viccesek is, tény.
Ami az Apple árát illeti, kb 1400 € körül van egy normális gép, azt hiszem ebből a dellából nem mindennapi gépet lehet venni PC fronton.
De tekintsünk el ettől, mégha a hasonló tudású PC kb fele ennyibe kerül, nézzük a szoftvereket, játékokat, bővítési lehetőségeket, személyreszabhatóságukat...
És igen, sokáig tartott, de a Win7-es odavert a MacOs-nek rendeen...
Az Xp sem véletlenűl népszerű a mai napig, el ne felejtsük a híres-hírhedt Apple szervízelési szokásokat sem, féléves alkatrészre való várakozás, stb... A PC-t meg a Buga Józsi a szomszédból is tudja javítani fillérekért.

Az tény, hogy a Mac azért tudott viszonylag normális Oprendszert készíteni, mert ugyanarra a vasra rakta mindet, míg a Windows alkalmazkodni kényszerűl kismillió konfigurációhoz és igényhez.

Végtelen történet ez...

Berbécs 2009.10.24. 12:07:56

Tavaly az Adobe CS4 budapesti bemutatóján mindenki megcsodálhatta, hogy milyen stabil az OSX és a hozzá tartozó Apple PC.

Több, mint 20 percen keresztül nem bírták elindítani a Premiere-t, pedig több Mac-szakértő is buzgólkodott a gép körül, nem kissé kínos, hanem véres nagy szopás volt.

Érdekes módon, az előadók fele által használt többi PC gond nélkül vette az akadályt. Volt köztük SONY, HP, ASUS, MSI, egyikkel sem volt baj...

Dolgoztam nyomdában és stúdióban, ahol a Mekinfosok a sarokban árválkodtak, amíg noname pécéken folyt a termelőmunka. Csak arra voltak jók, hogy ha valami lúzer azon gyártott anyagot hozott, akkor legyen miről átpakolni használható környezetbe.

De a marketing az jó, tényleg.

matrixer47 2009.10.24. 12:09:19

A Mac-et nem szabad itthon megvenni, mert valóban brutál drága. Kint eleve olcsóbban veszem meg. S nekem meg a windowsból elegem lett. Azért van Mac-em. Nem érdekelt, h. 250e volt a MacBook-om. Több, mint egy éve van meg, s nem fagyott le. Nem dobott ki hibaüzenetett és sorolhatnám még. Lehet, h. ez új 7-es már jó, de nem váltok vissza. S engem nem a reklámok hatottak meg, hanem az, hogy van elégedettség. Nem fagy le és nincs annyi vacakolódás vele, mint egy MS-el. Over.

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 12:10:14

@Gery Greyhound >: értem, de vitánk felesleges, hisz utánna se néztél a mac kínálatnak.
bár tény h 150ezerér egy új mac még mindig drága, főleg akkor ha csak az itthoni árat nézzük.. amúgy meg ez az egymást lejárató kampány nevetséges is.

the k0zi · http://k0zi.blogspot.com 2009.10.24. 12:10:56

@Gery Greyhound >: "A Vista tényleg elbaszott egy szar, de az XP valóban lényegesen jobb a 98-nál, a 7 pedig ugyanennyivel a Vistánál."

Nem volt semmi baj a vistaval, nálam tökéletesen futott minden. Ezt bizonyítja az a teszt is, amikor olyan usereket ültettek le vista elé akik még sosem használták azt, és azt mondták ez lesz az új windows és a többségnek tetszett. Driverekkel voltak gondok, amikor dzsunka volt a hw :)

registraal 2009.10.24. 12:16:16

@matrixer47: Őszintén rakja fel a kezét aki látott az elmúlt pár évben kékhalált, vagy fagyást a PC-jén.
A Win95-98 óta nem tudom, hogy mi az.
Mindenki ezzel példálódzik, ha Linuxos fronton vetik össze a windows-ot is.

Szerintem, alapvetően sokat köszönhetünk a Windowsnak és a MicroSoftnak mert ez a cég és terméke miatt tart itt az informatika, ahol. Mint ahogyan azt pár éve a román miniszterelnök megjegyezte Bil Gatesnek, hogy a sok kalóz másolatú Windows tett nagyon sokat a fejlődésért, azért, hogy az emberek az olcsó PC-t megvették és ingyen rakták rá a programjaikat. A hatását nem ecsetelném...

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 12:17:27

@thomee84: Dehogynem, utánanéztem. Azért írtam a 320K-t, mert az apple.hu boltjának főoldalán "iMac: 320.700 Ft-tól" szöveg szerepel. Ennél olcsóbban csak macmini van, ami munkára elég komolytalan, meg Macbook 282-ért ami a teszkós laptopok közül kb a százötvenezres kategória szintjén áll.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 12:18:36

@registraal: Én láttam XP-n kékhalált :) De akkor mint kiderült, az újonnan vásárolt gép RAM-ja volt a hibás. Memtest lefuttatása után gariban kicserélték (szó nélkül és azonnal), azóta valóban nem volt kékhalál.

Dr_D · http://www.pallas70.hu/marketing-kepzes.php 2009.10.24. 12:19:29

hát ez a reklámkampány nekem sosem tetszett... egyszer még vicces lett volna, de ez már szerintem tulzás... a végén még megsajnálom a microsoftot és visszaváltok pc-re (najó azért ezt nem) :) de komolyan. mire jó ez az egymás szapulása? nagyon unszimpatikus az egész.

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 12:21:46

@Gery Greyhound >: és természetesen elnézést kérnék túlfűtött első hsz.-em miatt. de néha olyanokat sikerül belenevelni emberekbe a reklámokkal, hogy az már nem igaz... Nézz körül mi van egy iMac hardverében és mi van abban a PC hardverben amit te összeraknál "kétszázból", bár félek hogy a 22"-es monitor minősége is kétséges már.. Mindenesetre nekem is meglesz a win 7, ehez kétség nem fér, de ez a családnak kell, nekem pedig apple, mivel nem játszok, nem akarok bővítgetni stb stb. Ami még tény, hogy nagy különbség nincs az OSX és a Win 7 közt, maximum néhol sebességben, de ez egy átlagfelhasználónak sokat nem számít

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 12:23:35

@Gery Greyhound >:
"Macbook 282-ért ami a teszkós laptopok közül kb a százötvenezres kategória szintjén áll."
:) én már nem tudok mit hozzászólni, magyar hitvallás: ár ár ár milyen a ár. és belül? kijelző? másegyéb? áá minek az, csak az árat nézzük, hisz az mindennek a mutatója.

SÜNfeissen 2009.10.24. 12:25:11

@registraal: Te mennyit kapsz ezekért a Mac-et gyalázó kommentjeidért?

Csak mert, engem is érdekelne egy ilyen otthonról végezhető jól fizető munka.

Sisko86 2009.10.24. 12:26:38

Hát ahhoz képest, hogy pl a Microsoft mennyire frappáns reklámot talált a "Megjött a 7-es" plakátokkal, ez csak fröcsögésnek tűnik, bármennyire profi is.
Amúgy a 7 RC-jét használom egy ideje és a világon semmi problémám nem volt vele, pedig ugye ez még nem is a végleges verzió. Ennyi erővel a MS kijöhetne egy kampánnyal, ahol az új OS X-ben talált kritikus hibákat és a 7-ben talált kritikus hibákat hasonlítják össze. Elég lesújtó lenne a dolog...

Informer 2009.10.24. 12:26:48

@thomee84: igazad van a magyar sajna egy iszonyatosan igénytelen teszkógazdaságos fajta, ha 3 ft-al olcsóbb az árcédula a mellette lévőnél, akkor is azt veszi meg ha híg fost csomagoltak bele.

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 12:27:19

no, nézzük az Amerikás árakat: maximum 200e az előző szériás imac, legfrisebb. kis macbook kb 160e, macbook pro 190e.

Angool · http://angol.freebase.hu 2009.10.24. 12:28:14

Ebből is látszik, hogy van mitől félniük!

norbi2k 2009.10.24. 12:28:48

@Gery Greyhound >: a 200ezres szuper PC-dbe már beleszámoltad a warez windows7-et is vagy adjunk még hozzá plusz 30-40 ezret ? :) ( és ez csak a home win7ára ) Persze gondolom a PC-d egy vékony házba épitetted, ami ráadásul a monitorod is, persze...

registraal 2009.10.24. 12:29:34

@Dr_D: Szerintem érdemes beszélni róla, mert a változások dönthetik jobbra-balra az eredményt. Ami pedig azért fontos és csak addig is jó, ha a tisztánlátás miatt tesszük , nem pedig divatból vagy megszokásból.
Érdemes megosztani a tapasztalatokat, az igények teljesülését, hogy tudjuk, kinek mire van szüksége.

Pl. lehet-e játszani a Mac-en ?
Mennyi játék, program jelenik meg rá ?
Ugyanez megvan-e PC-re?
Mennyire szembetűnő a változás uyganaz a játék vagy program keretében?
Tételezzük fel, hogy megvásároljuk az adott szoftvert, mi az árkülönbözet?
Hol lehet vásárolni PC-hez szoftvbert és Hol Mac-hoz?
Melyikhez van több akciós termék?
Melyikhez nagyobb a választék?

Meylik gépet lehet jobban konfigurálni, szeméylreszabni ?

Ezek a kérdések a fontosak és a Windows 7-es és a legújjabb MacOs hogyan képes azonosulni az igényekkel?

Pl, alapból van egy problémám az Apple termékekkel:
-iPhone-t mivel lehet managelni az iTunes-on kívül ???

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 12:30:38

@thomee84: "Nézz körül mi van egy iMac hardverében és mi van abban a PC hardverben amit te összeraknál "kétszázból""

Intel proci, Nvidia videokártya, Samsung vinyó, CSX memória... Miért, az iMac-ben mi más?

"én már nem tudok mit hozzászólni, magyar hitvallás: ár ár ár milyen a ár."

Tévedés, én PC alkatrészekből is a minőségi darabokat választom. Mindig az aktuális felső-középkategóriás cuccokat veszem, nem vennék teszkós Asrock alaplapot vagy "brand" memóriát. Így is jelentősen jobban jövök ki, mint bármelyik mac-kel.

ChPh 2009.10.24. 12:30:59

Hm, hát egen, de vegyük alapul van egy gépen vistával, ha váltani akarok MAC-re, akkor új gépet kell vegyek mondjuk 300K-ért (a fenti hszkből ítélve), ha win7-et akkor mondjuk 50K-ért (ami kula sok, de még mindig nem 300) upgrade-et, nah, mi az óccóbb?

Amíg a MAC OS-ek csak kb 15 féle harvderen mennek el, addig no comment....

lehetne a Linux is alternatíva, ha nem kellene még annyit pepecselni vele ;)

registraal 2009.10.24. 12:31:57

@SÜNfeissen: Emeld már ki légyszíves, melyik sor volt a gyalázó...

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 12:32:22

@norbi2k: "Persze gondolom a PC-d egy vékony házba épitetted, ami ráadásul a monitorod is, persze... "

Na ez az, amiben a Mac valóban verhetetlen: a felesleges csicsa. Én viszont dolgozni akarok a gépen, nem lakberendezési dísztárgy gyanánt veszem.

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 12:32:25

@norbi2k: épp most olvasom: "A minden funkciót tartalmazó Windows 7 Ultimate esetében ez a három ár 56 800, 99 900 és 104 900 forint." éés lám már csak 95 100 ft maradt új pc-re, 22"monitorra. és jelzem, továbbra sem azt akarom elérni, hogy a win 7 és pc szar, mert nem szar, hanem azt, hogy nincs különbség a kettő közt, csak a józan ész és, hogy mire van szükséged, az dönti el mit vásárolsz!

norbi2k 2009.10.24. 12:33:13

Egyébként várom már hogy kiprobáljam a win7-et reméljük tényleg jól sikerült...

Gery: a macbook a tescos 150ezres gépek szintjén? :D Láttál te már macbook-ot egyáltalán? Igaz a fehér macbook is műanyag, de ne hasonlitsd már a tucat fekete gagyi muanyaghoz ami minden tescos- noti boritása, ráadásul azok mind okádék kinézetüek, huszonnyolc matricával hirdetik magukat mi minden van bennük, pff :D

norbi2k 2009.10.24. 12:35:53

@Gery Greyhound >: vannak emberek akik szeretnek szép autoba beülni, nem csak vezetni... ha van autod gondolom azért szempont volt a kinézet is, nem csak az hogy guruljon :) Vannak emberek akiknek nem mindegy mi virit a környezetükben, mert pl egy tescos PC igencsak illuzio rombolo tud lenni egy lakásban, még a háloban is... nem értem miért baj ha egy tárgy szép...

Parasite 2009.10.24. 12:36:17

uncsi ez már nagyon. a windows 7 meg jó. a macosx is jó. notebookom, ha lesz rá valaha szükségem, az tuti apple lesz. asztali gépnek meg soha nem vennék. ennyi.

norbi2k 2009.10.24. 12:40:55

@registraal: lehet játszani MAC-en,bár nincs rá akkora kinálat mint PC-re... na és? :D Játszani akakrsz vegyél konzolt vagy upgradelt a PC-d minden fél évben, és közben számolj mennyi pénzt baszol el

Minden programra találsz alternativát Mac-en... a többi kérdésed igazán csak önismétlés... hol lehet vásárolni PChez szoftvert és hol a MAC-hez? Pl boltban? :D

"Meylik gépet lehet jobban konfigurálni, szeméylreszabni ?"
ezt nem is értem... az OS Xet nagyon jol lehet konfigurálni... vagy a hardverre gondolsz, hogy pl tehetsz e bele neon zöld villogot? Na, azt nem lehet :D

atomic bomberman 2009.10.24. 12:43:48

nem értem miért mondják a Macesek hogy az ő gépük biz nem drága. hát de. k' drága. nem rég raktam össze a saját pécémet. hozzáadva az oprendszer árát még mindig bőven olcsóbb mint egy hasonló képességű mac (asztali).

a második reklámról meg annyit, hogy bizony a hitgyüliben is magas a customer satisfaction. haveromnak brutális rib..c a csaja de mivel szerelmes volt belé stb elnézi a hibáit.
igy megy ez.

arról nem is beszélve hogy iszonytatóan visszataszitó hogy ha valami baja van egy macnek nem ugorhatsz be a sarki közértbe venni bele egy új ramot / iphoneba akksit..stb. szervizelni kell ami usában biztos királyul megy, de itt?

B911 · http://baratcsaba.hu/blog/ 2009.10.24. 12:45:47

"Ez hatalmas öngól. Szóval nem szar a Windows, csak futtassuk az Apple duplaárú hardverén? :))) "

dubpla áru és közben gyengébb hardverén :)
amennyibe egy drágább mac kerül, abból néha akár háromszor erősebb gépet is összerakhat az ember

amennyibe egy közepes teljesítményű videokártyával, porcival rendelkező mac kerül, annyiból már összerakható egy olyan gép, amibe a majdnem legerősebb videokártya és proci van

"Can't Stop The Signal..." 2009.10.24. 12:46:10

pff.... értelmetlen vita. Az átlag felhasználó kiakad, ha nem azt csinálaja a gép amit ő akar, azt viszont elfelejti hogy az utasításokat ő adja.
Mivel a win jobban elterjedt (ez talán adódhat abból is, hogy könnyebb kalóz verziót beszerezni belölle mint a macből) mint a mac (asztali felhasználásra gondolok) így sokkal több az elégedetlen is. Azzal is egyet értek hogy általában nem a winnel van a baj hanem a különböző illesztőprogramokkal, fizikai eszközökkel.
Igen a Mac kommunikálja a felsőbbrendűséget, főként azzal, hogy tesztelt, összeválogatott, egységet alkotó rendszerei megadják azt a kényelmet hogy nincs gond a géppel, nem alakulnak ki összeférhetetlenségi problémák. Amennyiben mégis, a felhasználójuk nyugoddt szívvel bezérja az alkalmazást és ráhagyja a probléma kezelését a központra. Az hogy ez a tipusú függés mennyire jó, azt meg mindenki el tudja dönteni.......

norbi2k 2009.10.24. 12:46:18

@atomic bomberman: drága, főleg itthon... de ha valami hasonlo gépet akarsz összerakni mint egy iMac, hát az biza nem fog menni 150ből...

itthon is jo a szerviz, volt már vele tapasztalatod? Egyébként a PC szervizekrol is lehetne mesélni, nem? :)

registraal 2009.10.24. 12:49:48

@Parasite: "notebookom, ha lesz rá valaha szükségem, az tuti apple lesz. asztali gépnek meg soha nem vennék. ennyi."

Valahol itt lesz az igazság.

Norbi2k: tudod, hogy nem ezt kérdeztem...

Tényleg kérek mindenkit, próbáljuk már tisztán látni a dolgokat. Nem fogjuk úgy sem kidobni az ablakon a gépünket ('hál Istennek!), csakazért mert valaki leszólta.

A Macról csak annyit még, hogy a dizájn dologgal teljesen egyetértek, mert ami szép az szép. Ezt kár is volna vitatni.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 12:52:47

@norbi2k: Nekem a munkámhoz eleve erős gép kell, tehát nem csak a játék miatt költök hardverre ha költök, bőven visszahozza az árát a gép. Amúgy 160-ért vettem a gépet 3 éve, azóta egy új proci került bele (25k), egy terás vinyó (20k) egy erős videokártya (35k) és a meglévő 2 giga mellé plusz 2 giga RAM (15k) - most van egy olyan gépem, amin HD anyagokkal történő munka és a legújabb játékok futtatása egyaránt zökkenőmentesen megy. Ha 3 éve vettem volna egy MAC-et 300-ért plusz egy Xbox-ot, ma cserélhetném mindkettőt.

norbi2k 2009.10.24. 12:53:14

@registraal: akkor szerintem a válaszokat is tudod a kérdéseidre... ha nem akkor nagyon kevés utánajárással tiszta képet kaphatsz...

rcfan 2009.10.24. 12:56:24

Nézz rá: szoftver.hwsw.hu/

Windows 7 professional és csak OEM - 40.000 Ft
MS Office 2007 Basic és csak OEM - 53.500 Ft

Majdnem 100.000 Ft ... És még sok fontos szoftver nincs benne.
Hát akkor már inkább egy ingyenesen jogtisztán használható Ubuntu - amelyből az új jövő héten jön ki és az élet igencsak sok informatikai problémájára ad megoldast. Legálisan, ingyen.
www.ubuntulinux.org

És a 100.000 Ft-ot szabadon másra költhetem :)

Gatts 2009.10.24. 12:58:16

Haverom nagy Mac bolond (volt). Valamikor májusban egy munkájáért cserébe kapott egy újabb MacBook Pro-t. Büszkén mutogatta, szép volt, jó volt. Aztán egy hónappal később a gép összeszarta magát. Ment a szervizbe, ki valahova külföldre. Jó egy hónapig semmit nem lehetett tudni a gépről. Aztán jött az értesítés, hogy megvan a hiba, de nem garanciális, ezért a javítást ki kéne fizetni, sőt, még a szállítási költséget is. A haver inkább úgy döntött, hogy ezt már nem játssza végig, hagyja a francba az egészet. Apple gépet pedig soha többet nem vesz. Már kinézett magának egy Acer notebookot. Nekem is az van már két éve, 100%-ig meg vagyok vele elégedve. Amikor megvettem, 270K volt, hasonló konfigurációjú Apple akkoriban fél millió körül volt.
A Windows 7-et már a legelső pre-béta kiadás óta használom, és azóta ha nem is minden lépcsőt, de elég sokat kipróbáltam, béta, 7022, 7048, RC, majd végül az RTM. Mindegyik tökéletesen működött, nem fagy le soha, van hogy egy hónapig újra sincs indítva a gép, csak hibernálom, de se lassulás, se fagyás, semmi gond. A saját gépemen kívül raktam már fel másokéra is bétát, RC-t, RTM-et, mindenki maximálisan elégedett vele eddig.
Még annyit megemlítenék, hogy az említett haver rámruházta a gépéből hátramaradt Apple egeret. Vezetéknélküli, bluetooth-os, lézeres cucc. Egy hétig használtam, aztán visszaváltottam a majdhogynem noname vezetéknélkülimre, mert a görgője katasztrófa, néha percekig bűvészkedtem vele, hogy jobb klikket tudjak végrehajtani. Két dolog szól csak mellette a régi egeremhez képest, az egyik, hogy lassabban zabálja le az elemet, a másik pedig, hogy mivel bluetooth-os, nem kell hordoznom hozzá külön a vevőegységet. De amúgy a 22 ezer Ft-os árért, amennyiért vesztegetik, más márkából csak ennél sokkal jobb egeret lehet kapni...

norbi2k 2009.10.24. 12:59:22

@Gery Greyhound >: ha három éve vettél volna egy iMac-et ugyanugy semmi baja nem lenne, ha vennél bele plusz ramot stb Ami nem változott volna az az hogy van egy olyan géped a lakásban ami még mutat is, és nem kell szégyelned a nappaliban ( persze tudom, neked ez nem szamit, csak a kocsi legyen szép) ... és persze azt is tudom, itthon jo alternativa egy PC hiszen minden héten uj játékot meg szoftvereket vehetsz rá a torrent boltban...

norbi2k 2009.10.24. 12:59:55

mondjuk három éve már inkább xbox360at kellet volna venned, amit még most se kéne cserélned, sőőt :)

registraal 2009.10.24. 13:00:00

@norbi2k: Jó, akkor nézzük így , ha valaki ráér nézzen már be a Medimarkt, vagy hasonló boltokba és számolja már össze mennyi játék , mennyi szoftver van Windowsra és mennyi Mac-ra....

És, ha van egyáltalán, mennyiért.

Az Apple azon kívül, hogy a nagy szabadságelven működik, úgy megköti a kezed, hogy a telefonodat sem tudod kezelni az iTunes megkerülése nélkül.
Ha valamit meg rá szeretnél tenni INGYEN és talán ez nem is olyan lényegtelen, fel kell törni a telefont.
Mert személyreszabható....

Atz apple politikája egyértelmű, Vagy megszoksz vagy Megszöksz...

Thanks, de nem kérek belőle.
Erre gondoltam, ezt szerettem volna megtudni, hogy csak én vagyok vakon és változott már a kép vagy még mindíg muszály a sablonba feküdnöm...

Lordred 2009.10.24. 13:02:24

Olvasgatom a commentec-et, és jókat nevetek. Szóvala Microsoft hitete el a világgak, hogy a Mac drága, és nem is az árcédulák. :D
Igazából a MAC olcsó, csak konkurencia cseréli az árcédulákat :P.
Amúgy meg ki vesz Mac-et, hogy utánna Windows ketyegjen rajta? Netán az, aki öt perce még a Win 7-et fikázta? Sajnállom, elfogult vagyok valamennyire, de vegyétek észre, hogy ez már hitvita, és nem ész érvek csatája. Valahol, az első spotnak igaza ven is meg nem is. Hisezn minden OS javul, az idők során. Nem lehet a Win 95-öt a Win7-el hasnónlítgatni ;-). Viszont, ha az elsó Mac OS tökéletes volt minek is kellett a többi?

Üdv: Mindenkinek

registraal 2009.10.24. 13:02:35

@rcfan: Hagyjuk már az Ubuntut...
Volt, valahol még elő is tudnám keresni, Csak a videókarival nem tudott megbírkózni meg még sorolhatnám. Az Ubuntu sem tesz mást mint utánoz, csak még nem megy neki.

norbi2k 2009.10.24. 13:03:30

@Gatts: hát gondolom ilyen PC-s sztori sincs még egy, hogy összeszarja magát egy acer vagy dell noti...egyedi eset... nem tudom milyen egered volt, remélem az a fajta amin már volt jobb klikk, mert applenek volt egy gombosa is :) Ha a mighty mouse-ra gondolsz, azon nagyon is jol mukodik a jobb klikk, egyetlen hibája hogya görgöjét kell gyakran tisztitani...

egyébként mi volt az a nem garanciális hiba? együtt zuhanyzott a notival és beázott vagy ráült?

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 13:05:26

@rcfan: Otthoni, vagy nem irodai munkára használt gépre minek Office? Az általam használt Adobe szoftverek meg Mac-re is ugyanannyiba kerülnek. Linuxra meg nincsenek is... Se játékok. Szóval sokra nem megyek az Ubuntuddal.

@norbi2k: BKV-val járok. Megtehetném hogy autóval közlekedek, de amellett hogy elbaszok rá egy csomó pénzt, más előnyöm nem származna belőle, mert mégcsak nem is jutok be vele gyorsabban a belvárosba, sőt... Na így vagyok a Windows-os PC-vel is, lehet hogy nem a legszebb, de a legpraktikusabb, és ár/érték arányban nálam magasan veri a macet.

norbi2k 2009.10.24. 13:07:49

@registraal: szerintem hagyjuk már azt a részt hogy miért nem kapsz mac szoftvert az MM-ben.... talán mert itthon elég kicsi a részesedése az applenek? jéé.. nézz már körül europában is, aztán majd térjünk vissza erre...

szived joga nem szeretni az iTunes és szeretni a WMP-t vagy winampot, ha nem tetszik, nem veszel iphone-t, ennyi... az okokat nem is részletezném miért nem engedi az apple hogy mindeféle dzsunka szoftverek keruljenek a telefonra.... talán mert akkor még tobb user lenne a forumokon és kérdezné miért fagy le a telefon??? ja, mert szar programot barmoltál rá, azért...
Ingyen nagyon sok programot tehetsz a telojára, tele van veluk a store...

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 13:09:31

@Lordred: igazad van, Hitvita! Media marktban keresel apple terméket, apple.hu-n nézed az árakat? itt valószinű nem sokan használtak huzamosabb ideig mac-et, nem tudják hogy néz ki, mire használható, mi az előnye mi a hátránya, esetleg áráért cserébe mit kapsz és ez épp úgy igaz fordítva is. Ez az egy dolog amit jelenleg Magyarországon nem lehet elérni. Szó nem esik arról, legalábbis nálam, hogy szar lenne itt bármi is, én aztán egyenlően kezelem mindkét rendszert, csak a sötét foltokat próbáltam megmagyarázni... na de én többet nem tudok hozzáfűzni, megyek külföldi oldalakra, ahol már elmúlt az efféle hitvallás és kultúrált módon nem egymás igazát bizonygatva meg lehet beszélni a hasonló eseményeket. rendszerváltás úgylátszik nem csak a politikában kellett volna anno.

norbi2k 2009.10.24. 13:10:31

@Gery Greyhound >: Akkor most miért is baj ha valaki szép cuccot is akar? Különbözöek az emberek, nem mindenki szeret BKV-val járni, de ez már egy másik blog témája :)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 13:14:10

@norbi2k: Nem baj ha valaki a szépség oltárán feláldozza a gép árának dupláját, csak ne próbálja bemagyarázni hogy azon kívül hogy szebb, bármiféle előnye van a macnek :)

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 13:16:18

@Gery Greyhound >: számold újra a kétszázezerből összerakok egy imacet akciód szerintem, a másik meg, hogy épp szinte egyforma, mindenben, csak az emberek mondják elvakultan ellenkezőjét a buta reklámoknak hála.

norbi2k 2009.10.24. 13:17:50

@Gery Greyhound >: Mivel nem használtál még OS X-et ezért nem is tudom neked elmagyarázni mi az amiért érdemes többet fizetni... én viszont tudom már mi az amiért nem áldoznék pénzt windowsra... persze ettől mág elismerem hogy fasza lett az uj 7-es, de nem ülnék le elé hosszabtávra :)
Az ár duplázásba meg ne menjünk bele, vagy mutass egy macbook pro kategoriáju notit fele pénzért... szeretném ha nem lenne műanyag, és mondjuk nagyobb legyen a trackpadja mint 2x2 cm :)

registraal 2009.10.24. 13:18:04

Na jó, én részemről lezártam a meddőnek tűnő vitát, megyek Call of duty-zni...

Gatts 2009.10.24. 13:18:08

@norbi2k: Persze, hogy van más gyártónál is ilyen sztori, ezt nem is tagadom. Csak valamiért az ember ilyen összegeknél kicsit komolyabb supportot vár el, vagy nem tudom. Amúgy a gépben az alaplapon szállt el valami, de pontosat nem tudok. Zuhany alá nem került, az biztos :) Munkára volt használva, teljesen rendeltetésszerűen.
Az egér a Wireless MigthyMouse. Itt van ni: www.macbolt.hu/frame.php?address=wirelessmightymouse

Lehet, hogy én vagyok hozzá a béna, de nekem nagyon nehezen megy vele a jobb klikk. Általában balnak veszi. A görgő koszolódása nem tudom mennyire problémás, ez szerintem a legtöbb egérnél gondot jelenthet. Nekem inkább az a bajom, hogy az érzékenysége nem stimmel. Van, hogy görgetem és semmit se csinál, de olyan is, hogy éppen csak hozzáérek, és képernyőket ugrok le/felfelé.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 13:19:10

@thomee84: Mit kell ezen újraszámolni? Továbbra is azt vallom, hogy 200-ból jobb gépet rakok össze, mint a 320 ezres iMac. A jobb nálam azt jelenti, hogy gyorsabban megy rajta a munka, és emellett több dologra is tudom használni (pl játék)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 13:21:14

@norbi2k: Az alumínium borítás nálam a felesleges csicsa kategória, én továbbra is HASZNÁLNI akarom a gépet. Trackpadből meg még nem láttam olyat ami munkára is alkalmas, se PC se Mac vonalon (az egerek pedig köztudottan katasztrofálisak az Apple-nél)

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 13:21:35

mint mondtam, 200 környékén van imac, nem értem tehát miért akarsz ugyanabból a pénzből 200as pc-t:) főleg ha egy kijelzőt nézünk amit minőségben kicsit nehéz lenne utolérni (árban). ha meg játszol, akkor pc, minek vitázni? én nem játszok, nálam meg (pl munka).. na mentem én is játszani, felesleges magyarázni itt, még mindig magyarországon vagyok..

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 13:22:24

@norbi2k: Egyébként számomra a "nem is tudom neked elmagyarázni mi az amiért érdemes többet fizetni" mondat azt jelenti, hogy nincs ilyen.

rcfan 2009.10.24. 13:25:00

@norbi2k: Itt a pont. Különbözőek vagyunk.

Van akinek elég egy kerékpár, hogy a városban az uticélját elérje és egy Ubuntu, hogy

- elolvassa emailjeit
- megnézze ezt a honlapot
- szerkesszen magának egy egyszerű honlapot
- megszerkesszen egy DOC fájlt, netán PDF kimenetet csináljon belőle.
- megvágjon egy fényképet
- ...

Van, aki pedig a szomszéd utcában levő CBA-ba is kocsival megy, netán traktorral - mert az van neki.

@registraal: szerencsére az elmúlt évtized során videókártya problémám nem volt a különböző Linux disztribúciók alatt. Bár igaz, hogy sose volt olyan hardverem, ami sacc/kb. abban a hónapban jelent meg, amikor a disztróban szereplő XFree86, majd Xorg drivereket kiadták.

Tudod, csóró léleknek nem futja, kell a pénz a barátnőt szédítésre :)

Gatts 2009.10.24. 13:25:11

Egyébként félreértés ne essék, alapvetően semmi gondom nincs a Mac-ekkel. Használtam már, próbálgattam, szép meg jó, de igazából nekem semmiféle pluszt nem nyújtott egy jól összerakott PC-hez, vagy notebook-hoz képest, legalábbis olyat nem, ami számomra megérné az árkülönbözetet. Akinek kell használja egészséggel, csak ne hangoztassa, hogy felsőbbrendű ezáltal. OSX témához azért nem akarok igazából hozzászólni, mert erre aztán egyáltalán semmi rálátásom nincs. Alapvetően Visual Studio-val dolgozom Windows-on, van esetenként QT-val Linux alatt (bár erre is van már jó Win-es megoldás). OSX-re soha nem volt szükségem. Photoshop és társai soha nem érdekeltek, nem az én szakterületem. De nem tagadom, hogy mindenféle grafikai munkákhoz ez a rendszer is tökéletes lehet. Szóval nem kötekedni akarok, mindenki használjon azt ami jól esik neki és/vagy az igényeinek megfelel.

BushDoctor 2009.10.24. 13:28:17

@registraal: Számos file kezelő létezik iPhone-ra amivel managelni lehet az állományokat. Javaslom a Google cég első osztályú keresőjét a témában :)

dragi · http://digisample.hu 2009.10.24. 13:29:15

Én elég sok évig raktam össze profi custom pc-ket, nem sokkal lettek olcsóbbak, mint egy mac. 10-30eFt volt a különbség.
Viszont ami nagyon nehéz pc-ben, profi, jó házat találni, aminek a hűtését meg lehet oldani kb.20-30dB-n.

norbi2k 2009.10.24. 13:30:25

@Gery Greyhound >: nem láttál mert még nem probáltál pl egy macbook pro-t, aminek a trackpadja nagyon jol használhato és nem fárasztó...

"Egyébként számomra a "nem is tudom neked elmagyarázni mi az amiért érdemes többet fizetni" mondat azt jelenti, hogy nincs ilyen."
az a baj ezzel hogy te még nem is probáltál mac-et, de azért a fika az megy, na ezért nem tudom neked elmondani miért használhato jobban az OS X...meg kedvem sincs, mert ugyse lennél befogado :)

BushDoctor 2009.10.24. 13:31:04

@rcfan: Az emlitett funkciók remek ubuntu funkciók, de sajnos csak egy általános mezei felhasználónak elegendők. Az ubuntu és minden más linux bukik abban a pillanatban ahogy spéci szoftvereket kellene rá telepiteni. Merthogy nincsen.

freddo 2009.10.24. 13:31:25

A hozzászólásom valszeg off topic, de hozzáfűznék pár szót magához a poszthoz, tehát a reklámhoz.

Ez a kampány skacok nem hozzátok beszél. A ti szempontjaitokra a reklám általában nem lehet hatással, hiszen kialakult preferenciáitok és konkrét tapasztalataitok vannak.

Ez a kampány a lámákhoz beszél. Olyanokhoz, mint én. És a lámáknak például feltűnik, hogy a Mac soha sehol nem minősíti direktbe a Windowst. Közvetve persze igen, hiszen minden összehasonlító reklámnak ez a célja, de amit elsősorban összehasonlít, az a két cég mentalitása. Ezért személyesíti meg őket figurák által. (Zárójelben: a karakterek a reklámban ilyenkor működnek valójában, nem az Emesék esetében.) Nekem, a lámának, a Mac azt mondja, hogy mi józan ésszel neked fejlesztünk, és nem egy arctalan tömegnek. Hogy ismerjük a félelmeidet a számítógépekkel szemben és a szempontjaidat egyszerűségről, dizájnról, stb. A Mac empatizál velem.

Lehet hogy ti átláttok ezen, de mint említettem volt, nem is hozzátok beszél. Ennyit a posztról, vissza a ringbe.

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 13:31:53

hát nem idehaza:)) de sok sikert hozzá, amint sikerült összerakni írok az apple-nek hogy van egy új emberem a csapatukba.
megyek én is játszok inkább:) idehaza ez a vita, ill. sötét foltok eltüntetése még nem megy.
üdvözletem!

norbi2k 2009.10.24. 13:31:53

@dragi: ezeket nem kell nézni, az ár a lényeg, hogy lenyomjuk az iMac-et, a zajszint az felesleges luxus :) Gondolom Gery a zajmentes házat is beleszámolta a konfigjába, bár nem sok rá az esély :)

registraal 2009.10.24. 13:34:37

Tényleg uccsó egy időre, és próbálok reflektálni a fenti "eredeti" videókra:

www.youtube.com/watch?v=EIS6G-HvnkU

Nem egy Tesco gazdaságos gépet vesz a csaje...

---
Ubuntu:
Laptokoban található Ati Radeon X-széria... nem egy új darab 3-4 éves darab.. Ubuntu tavaly karácsony környékén megjelenő verzió.
El sem idította a képernyőt, később sikerült egy ultimate-verzióval megbarátkoztatni, de ott sem ment minden tökéletesen. Ücsém F-Siemens laptopja nVidia vieókarival hasonló, 1 fokkal volt csak jobb. kismillió progi van Win alá ingyenesen. Szerintem mindenre van ingyenes, Openoffice és hasonló...
Sőt, ingyenes játékok és nem a shareware-ról beszélek...

vegyük már észre, hogy a Win mindenre jó, míg a többi megalkuvásra szorít.

rockjano 2009.10.24. 13:36:32

@Gatts: Ez így teljesen korrekt.

Van akinek elég egy jó skoda és tényleg jó az nincs vele gond. Van aki ragaszkodik ahoz hogy egy jobb autóba üljön mert annyit megy vele hogy neki fontos, meg jobban szereti. Ő vesz mercedeszt meg bmw-t. Azok persze többe kerülnek, de többet is nyújtanak. Nem pontos a hasonlat de én pontossan tudom miért költök annyi pénzt macre és van PC-m is Windowsal ismerem. A Mac bőven van annyival jobb mint amennyivel többe kerül. Ennyi.

A Mac nem túlárazott szar, a PC meg nem olcsó szar. Minkettő jó arra amire használják.

norbi2k 2009.10.24. 13:38:42

@registraal: win tényleg mindenre jó, maradjunk is ennyiben :)

atomic bomberman 2009.10.24. 13:41:07

@norbi2k:

a jelenlegi gépemhez legjobban hasonlitó imac konfig 408ezer.
ez cirka 250ből kijött + oprendszer mondjuk 50e = 300 ezer

persze nem olyan dizájnos a cucc (ezt nem pejorativan ..tényleg szépek az alma termékek).. és lehet hogy usában nem ilyen nagy a különbség, de itt élünk.

szervizekbe ne menjünk bele, katasztrófa nyilván. de akkoris ha elkúródik valami meg tudom nézni én a gépben, kiszedek egy ramot stb tudok hibakeresni, aztán bemenni egy boltba és venni bele új alkatrészt például. meg tudom upgradelni..

dragi · http://digisample.hu 2009.10.24. 13:43:20

@atomic bomberman: Majdnem igaz, +egy zajtalan hűtésrendszer, ami ennyiből nem lesz.
Ramot, hd-t, stb. itt is tudsz cserélni, ez csak egy tévhit, hogy ezekben nem.
A szervíz katasztrófa, de javulgat...

KCB 2009.10.24. 13:44:46

Én nem csak az apple cuccokat hanem az apple-t használókat sem értem meg. Akárhányszor előkerül a téma, olyan hibákat hoznak fel a windows-ra amik már rég nincsenek, de amiket hiányolok az apple cuccaiból arra azt mondják, ja az tényleg szar de attól még jó az apple...
Kb. olyan velük vitatkozni mint a pappal a vallásról. Én meg ateista vagyok, az apple-ben sem hiszek.

norbi2k 2009.10.24. 13:45:17

@atomic bomberman: persze, ki lehet hozni olcsobban egy PC konfigot, nincs ezzel gond.. a baj az hogy egyesek nem látják az egészet, hogy miért is annyi az annyi... nem mindenkinek számit hogy halk gépe legyen pl, vagy kevés helyet foglaljon... nekem anno a PC-mnél ezek is számitottak, de elég sokba is került hogy zajmentes legyen a ház ( ventikkel együtt vagy 60 ezer) És még mindig nem volt monitorral egybe épitett gépem :)

beam188 2009.10.24. 13:49:28

Alapvetően 2 dologra használom a gépemet:
- Munka
- Játék
Sajnos az almás gépekkel mindkettő almás (elég, ha csak a szoftverek hiányára gondolunk), így jobb híján marad a PC. Igaz, nem tölti be a hálószoba dísztárgya funkciót, ez tényleg fájó pont. :-)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 13:49:37

@norbi2k: Igen, képzeld, van olyan akinek ezek részletkérdések.

Van hely a lakásban, netezés és munka közben meg többnyire dübörög a rock, úgyhogy leszarom a helyfoglalást és a zajszintet is. 15 éve nyúzok különböző gépeket, megszoktam hogy ott duruzsol a ház az asztalon.

sensimilla 2009.10.24. 13:51:19

no, akkor a vitához hozzátenném, hogy lány vagyok, és munkára, meg szörfölésre használom a gépem, néha kicsi photoshop becsúszik, nem torrentezek, de szeretek apró kis gadgeteket töltögetni. Azért jó pár hímnemű ismerősömnél advancedebb júzer vagyok. Amíg PC-m volt (mondom, nem torrentezek, nem nyitok meg idétlen mailben jött ppt-ket, meg ilyenek) folyton szívtam valami spyware-el, mindenféle trójaikkal meg barátaikkal, túlmelegedéssel, meg ilyenekkel. Legalább évente eljutottam a ledarálás, újra rakás procedúráig, ami gyűlöletes, lássuk be. 1 éve használok macet, és hát az a fajta vagyok, aki zúzza gépet rendesen, egyszerre millió program fut, meg ezer tabot nyitok firefoxban, és van hogy hetekig csak lecsukom, de sose kapcsolom ki. Nem volt még vele semmi gondom, tényleg. Ezt egy windózzal sosem tudtam megcsinálni. Ja és az exposé nélkül már nem tudom elképzelni az életet. Biztos a reklám teszi (nem), de ha leülök egy PC elé, egyszerűen fapados érzést kelt bennem. Igen, drágább volt, de ez még 3 év műlva is használható gép lesz.

beam188 2009.10.24. 13:53:15

@thomee84: ha a srác új gépet vesz, akkor felesleges 104k HUF-ért win-t venni, jó az OEM is feleannyiért. FYI

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 13:55:35

@sensimilla: rosszkor csatlakozol! te is mac? ugyan már, dobd ki légyszives, hülyék vagyunk, meg amúgy is mi a f//ér költünk dupla annyit egy fele olyan jó gépre? Grey greyhound megcsinálja neked kétszázból:)) exposé ?tudja is ő miaz..:D de windows a király! és még az apple felsőbbrendű...:)

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 13:56:52

@beam188: én meg új snow leora upgradeltem 8e-ért:) ja tudom mi a válasz, az szar, nem is lett jó nem nyúltak hozzá, nincs tele annyi grafikai ficsőrrel mint a win 7, vista és társai:)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 13:59:07

@thomee84: Nem kell hülyének nézni a Windows felhasználókat. Képzeld, tudom mi az exposé, de nekem semmi szükségem nincs rá. És nem mondom azt hogy a Windows felsőbbrendű, csak azt hogy _SZÁMOMRA_ a Mac nem nyújt annyival többet, amennyivel többe kerül, sőt: több pénzért kevésbé elégíti ki az igényeimet.

Azt az egyet elismerem, hogy a dock nélkül nem lehet élni, még szerencse hogy az Windowsra is van (viszont nekem a Win7 tálcája is kell, az meg nincs OSX-re)

EvilHedgehog 2009.10.24. 14:02:17

@thomee84: Azé' volt csak 8ezer mert a többit már kifizetted akkor amikor megvetted a gépet.

capor_ 2009.10.24. 14:02:22

Azt felejtik el az itt vitázók, hogy lehet valakinek nem tetszik plusz neki drága de ez nem jelenti azt, hogy rossz lenne és drága...

Egyébként ne mondja már nekem senk sem, hogy az iMacet össze lehet hasonlítani egy összerakott géppel. Nem azért mondom mert hogy nagyon szép lenne vagy ilyesmi, hanem mert mondjuk az iMacet megveszed és bedugod és faszán HANGNÉLKÜL teszi a dolgát helyet alig foglal. Ahány gépet összeraktam fél év után mind el kezdett zörögni, morajlani attól függetlenül milyen minőségű ventik/táp/ház volt benne plusz kurva nagy helyet foglal és ha éppen nem olyan a szobád kialakítása akkor zavaróan ronda.

Egyébként szerintem iMac téren sokat fejlődtek, most jött ki az új, 1400 font, 27" S-IPS panel 2560x1440 felbontás, és alaptartozék a wireless bill és az új egér. Szerintem csak ez 500 font körül lenne ha megvennéd külön.
Ugyancsak a tescosnak kikiáltott fehér macbook. Vajon melyik tescos acer gépnek van 7 órás aksija? Vagy olyan touchpadja mint a macnek? (nem gizdaságból emelem ezt ki, valóban sokkal jobb használni mint a simát)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 14:02:51

Nocsak, Exposé-klón is lenne Windowsra, ha akarnám ezt a fícsört, több megoldás közül választhatnék:
en.wikipedia.org/wiki/Expos%C3%A9_clone

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 14:03:32

de figyelj már Gery, olvasod is amit írok könyörgöm:)) mint írtam, nem néztem nem is akartam hülyének nézni, leszarozni vagy bármit a windowsosokkal. nekem is van, lesz is, családnak is lesz ahogy apple is van és lesz. mint írtam árban nincs nagy különbség de folyton folyvást azt irogatják h húú drága fele annyi hardverért. ha nem fogja fel valaki hát istenem én már nem tudom hogy leírni, hogy ez ennyi az meg annyi és nem csak az ár számít.. igen nem nyújt többetr, nekem is kell a win és az osx is. csak könyörgöm ezeket a drágább meg szarozó sablonokat mikor hagyjuk már el idehaza:)) hidd el aki tudja és használja az csak nevet ezeken a drága stb stb dumákon már

norbi2k 2009.10.24. 14:04:33

@Gery Greyhound >: igen, képzeld, van akinek meg nem az :)
1:1? :)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 14:04:42

@Gery Greyhound >: "Ahány gépet összeraktam fél év után mind el kezdett zörögni, morajlani attól függetlenül milyen minőségű ventik/táp/ház volt benne"

Néha nem árt kipucolni a hűtőbordákat, ha már nyávognak benne a porcicák akkor nemcsak a hangja lesz erősebb, de a hűtés hatásfoka is jelentősen csökken.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 14:05:27

@norbi2k: És mondtam én olyat, hogy ez baj? Mondtam én hogy az OSX szar és a Win jobb? Nem, csak azt, hogy az én igényeimnek jobban megfelel. Ennyi.

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 14:05:38

@EvilHedgehog: :) te meg fizesd 2-3 évente a 30-50ezreket winre, üdv:)

norbi2k 2009.10.24. 14:06:42

@Gery Greyhound >: de minek az nektek, hisz a mac az szar, minek venné át a windows? :D bár már a vistába is benyomtak egy hasonlot..

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 14:07:08

@Gery Greyhound >: értem én Gery, ez a te igényed, akkor azt írd. mégis sikerült jellemezni az árát, stb stb. ez a te igényed, hogy játsz ésatöbbi, nekem ez az igényem és a pár sötét foltra rávilágítottam amire sokan egyből kaptak és aztán húúú de drága:)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 14:07:48

@thomee84: Inkább te nem olvasod amit én írok. Te nem fogadod el azt, hogy valakinek a gép munkaeszköz, és nem szempont a szép, halk ház például. Legalábbis plusz százezerért nem az, főleg úgy hogy ha játszani akarok akkor még egy konzol vagy inkább egy PC mindenképp kell a mac mellé :)

beam188 2009.10.24. 14:08:40

@thomee84: a csilivili felület a mac tulajoknak fontos, mi pc-sek a lényegre fókuszálunk. Nézzük, milyen FEM solverek futnak mac-en: semmilyen. Ennyi. De téged vigasztaljon a tudat, hogy bármikor tudsz a mekintosodon képeket szerkeszteni. Az is valami. :-)

norbi2k 2009.10.24. 14:08:45

@Gery Greyhound >: szó szerint nem mondtál ilyet :) de végre eljutottunk odáig hogy igények... igen, másoknak más igényei vannak, amiért hajlandoak plusz pénzt adni...

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 14:09:17

@Gery Greyhound >: gery, nem ezért vettem gépet, hogy szép és halk! ezt totál más írta:)
lesz..om milyen, nekem a belső volt a fontos, ez a vita másra tartozik most..

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 14:10:50

@norbi2k: Ki mondta hogy a Mac szar, te nagyon idióta? Idézd már légyszi.

@thomee84: Igen, nekem 320k sok egy low-end gépre. Lehet, hogy neked nem az, akkor használd egészséggel, senki nem mondta hogy ez baj, csak ne próbálj meggyőzni hogy mennyivel jobb a mac.

norbi2k 2009.10.24. 14:11:11

@Gery Greyhound >: www.apple.com/finalcutstudio/in-action/

szerinted ezeknek az embereknek nem munkaeszkoz a gép? coppolla és fincher mac pron vágja a filmjét, biztos azert vették mert szép meg benyalták a marketinget...

atomic bomberman 2009.10.24. 14:11:24

gery greyhounddal egyet kell értenem, nem éri meg az árkülönbséget.

ja és használtam amúgy macbookot munkahelyen tehát azért mondhatni ismerem.

@sensimilla egy éve van a gépem vistával én se nyaltam be eddig semmilyen virust pedig minden lószart csinálok a gépemen.
sőt! akár több tabot is nyitva tudog tartani akár huzamosabb ideig is!! :DD
sőt az Football Manager 2009 úgy megy egy külön ablakban mintha az aknakereső lenne.
és nem, nem kell bezárnom a firefoxot meg az msnt stbt hogy elindithassam a farcry2-t max grafikán

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 14:11:27

@beam188: igen, képszerkesztésre fantasztikus szoftverek vannak, aperture alap, plusz photoshop, gyönyörű és nagy kijelző főleg hogy meg is élek ebből:) helló:)
windowson próbáltam volna, photoshop is indult fél óra múlva, ha már szidni akarjuk egymást. igen indult, valahogy nem volt igényes képszerkesztő, se ilyen kijelző csak k..va drágán, ha már a drágaságnál tartunk. nekem jó, nekem megéri, ez az igényem, míg neked a másik szapulása amiért neked is kijön a kétszázezerért imacet akció:)

norbi2k 2009.10.24. 14:11:55

@Gery Greyhound >: ne durvulj :D

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 14:11:59

@thomee84: De a belsőben pont, hogy nem jobb az OSX mint a Windows 7, ezt több mac-felhasználó is elismerte. Na mindegy, befejeztem mára ezt a meddő vitát :)

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 14:13:25

úgy legyen, én is befejeztem:) nem jobb, de nekem ez az igényem és pont:)
sziasztok!

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 14:15:49

@thomee84: "windowson próbáltam volna, photoshop is indult fél óra múlva"

Valamit akkor rosszul csináltál. Nálam most úgy, hogy az After Effects épp renderel és közben 10 tab van nyitva Firefoxban, 15 mp alatt indult el a CS4-es Photoshop, amúgy 3-4-nél nem több.

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 14:16:27

photoshop a legutolsó amit használok perpill, van ennél jobb is most mac-re
de mostmár aztán tényleg sziasztok!!:)

norbi2k 2009.10.24. 14:24:16

@Gery Greyhound >: de a belsőben pont hogy jobb, ezt több win user is elismerte :) ilyeneket mindkét fél fel tud mutatni... :)

k_huszar 2009.10.24. 14:28:48

@beam188: FEM solverek ...
En nem hasznalok sem win-t sem mac-et, de nezz korul itt:
en.wikipedia.org/wiki/List_of_finite_element_software_packages
ami linuxon elfut az elfutkos' mac-en is (na jo, nem 100%, de amit nekem portolnom kellett linuxrol macre, az altalaban egy rekonpilalast jelentett ...)
.... kulonben tenyleg vicces a ket tabor ... nekem tetszik ... folytassatok ... !

sensimilla 2009.10.24. 14:29:11

Na én azért még egy kicsit rágnám a csontot, mert Greynek igaza van abban, hogyha értesz hozzá, és tudsz tuningolni, meg összerakni, meg új drivert keresni az új hardware-edhez, és képes vagy tökéletesen beállítani a tűzfalad, meg serial numbereket vadászni az új software-eidhez, szóval ha nagyon vágod, akkor biztosan lehet ugyanolyan megbízható, sőt akár jobb is egy PC. De én csak használni szeretném, nem akarok érteni hozzá. Ezt megvettem, kinyitottam, és azóta működik. Nyáron vettem bele plusz 1 giga RAM-ot, bedugtam oda, ahova kell különösebb csavarozgatás nélkül, azóta még jobb. És ennyi a lényeg. Most, hogy szétoffoltuk a topikot, én is inkább befejezem, és átmegyek az appleblogra, ott megértenek :D:D:D

beam188 2009.10.24. 14:29:14

@thomee84: nem szidtam, meg szapultam senkit, sajnálom, hogy ennyire a szívedre vetted ezt a néhány mondatot, amivel a helyzetedre akartam rávilágítani. Használd egészséggel. Igaz, itt egy másik hozzászóló homlokegyenest mást állított a PS, mac, win háromszög vonatkozásában, de tegyük fel, hogy neked hiszek. Nem számít. Csak annyit szerettem volna mondani, hogy bizonyos területeken a mac egyszerűen nem rúg labdába, mert semmilyen alternatívát nem mutat fel a pc-vel szemben. Bizonyos fajta programokat (lásd az általam említettet pl) egyszerűen nem írnak meg macre. Azt is elmondom miért: mert a produktivitás a műszaki életben kulcsfontosságú. Itt mindenképpen a legjobb (értsd: leggyorsabb) gépeket kell megvenned, már itt bukik a kedvenc platformod. Az ár/érték arányról nem is beszélve.
De mint mondtam, attól még képeket szerkeszteni, weblapokkal molyolni, videot konvertálni, meg ilyesmi kisebb vasakat/teljesítményt kívánó munkákra a mac tökéletesen megfelelhet. Pláne, hogy itt ugye a hálószobai illúziórombolás elkerülése is fontos. :-) Szép hófehér monitor, csipketerítővel nagyon oda tud verni..

Misa76 2009.10.24. 14:30:13

Akinek Mac kell és van rá lé az vegye, akinek Win7 az vegye azt. Aki meg warez oprendszert használ az kussoljon.

k_huszar 2009.10.24. 14:31:50

valaki itt az ubuntu driverellatottsagat szidta ...
valaki mas meg azt, hogy az XP nem szok meghalni, csak ha a driverek nem jok/dzsuva hw van a gepben ...

miert erv a driver nemlete/rossz volta az egyik heleyn es miert nem az a masik helyen ... elgondolkodtato ...

Fleck 2009.10.24. 14:32:59

mighty mouse-on kurvára nemműködik jól a 2 gomb eygszerre, csak ha felengeded az egyiket, quakezn i nem lehet vele, amúgy is egy kényelmetlen diesgnos szardarab, mint amibe bedugod. Mondpm én aki egy macpro előtt ülök egész nap a melóhelyen. A negyed annyiba került pc-m, minőségi alkatrészekből agyonveri bármilyen témában. Windows 7 meg sokkal gördülékenyebb mint akármelyik os.

THK 2009.10.24. 14:37:23

@Gatts: nem csak te vagy a béna, én is folyton káromkodom amikor néha ilyen (igaz, vezetékeset) "Mighty Mouse"-t kell használjak, tényleg rohadt idegesítő hogy jobb gomb helyett gyakran bal sikerül...

capor_ 2009.10.24. 14:38:28

@Gery Greyhound >:

Én pl dolgozom a macbookon, de ismerek még rengeteg embert aki ugyanezt teszi. És szempont, hogy hangtalan legyen a gép.

Egyébként meg a takarítás nem oldja meg mindig a problémát.. (ugye általában van 3 venti egy gépben, mindegyiknek van egy alapzaja stb. stb.) DE ez már csak flame, szerintem ne süllyedjünk ilyen mélyre :)

beam188 2009.10.24. 14:39:13

@k_huszar:

"ami linuxon elfut az elfutkos' mac-en is"

Hö?! Ismeri a mac a linux elf binárisát? Interessant. Netán open source-ben utazol? Az iparban minden zárt forrású. A legjobban elterjedt rendszerek:
- msc nastran
- abaqus
- ls-dyna
- ansys
- pam*
Ennyi. Nem fordítasz te itt semmit.

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 14:39:14

@beam188: :)))) ez jó, ha szabad, kimásolom és benyomom külföldi fórumokra szerintem élvezni fogják:) szerintem még sokat kell tanulnod a témában, úgyhogy nézz utánna mindennek alaposan és utánna jöhetnek a hasonló hsz-ek.:) ami érdekes, hogy ugyanarra használom a mac-et, sőt többre is mint anno a win-t és mégis több éve hozzá se nyúltam a win-hez.. biztos csak szövegszerkesztek mi? hát ja, más nem is fut itt:)) tudod, ez a végső elkeseredésedben írt, nevetséges kommented sokakat meg fog még nevettetni:))

norbi2k 2009.10.24. 14:41:11

@beam188: aha, weblapokkal molyolni.. vannak akik annyit molyolnak a mac-el hogy olyan filmet készitenek végül amiért Oscar dijat kapnak ... www.apple.com/finalcutstudio/in-action/
( pl a A Mac Pro tényleg elég kis vas, nem is jo semmire, csak videot konvertálni, nem komoly emberek eszköze :)
lehet hogy a müszaki életben nem rug labdába, nics rá szpftver, de képfeldolgozás, video editálás, zeneszerkesztés, ezekkel mi lesz? :)

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 14:42:22

@beam188: a másik meg, hogy nem akarom megvenni a legjobb gépet, a legjobb gép kint is és idehaza is bő fél milka, honnan lenne mégis ennyim barátom?:) azért ennyire én se vagyok hívő ember:) a többi viszont nekem bőven megérte, átlagfelhasználói szempontból, ugyanazt a szolgáltatás adja mint régen a pc-m viszont gördülékenyen problémák nélkül sorolhatnám..

parttalan 2009.10.24. 14:42:45

Majd ha "földi" árakon kínálják végre a Macbookokat, és végre szerelnek beléjük optikai meghajtót is (bár tudom, részben ennek hiánya miatt olyan ultravékony a gép): nos, majd akkor elgondolkodom, vegyek-e ilyet.

norbi2k 2009.10.24. 14:43:02

@Fleck: quakezni szerintem vegyél egy razer-t, ne mighty mouse-t :)
A windows 7 is egy OS, szoval akkor mi ver agyon mit? :)

k_huszar 2009.10.24. 14:44:19

@Fleck: probaltad mat 500MHz-es vasra felvarazsolni?
... ra fog menni egy delutanod :-)

(Nem! Ne ijedj meg! Nem _kell_! De vannak OS-ek (tobbesszam! Figyelj a reszletekre!) amiket a mobiltelefonodra es a kritikus alkalmazast futtato szerveredre _is_ fel lehet huzni! ... a windows7 nem ilyen! Jo quakeles)

PS: Igen! tudom hogy off-topic ... kicsit, de az ilyen " a legjobb ... a vilagon az a ..." tipusu kijelentesek mindig kioktatasra kenyszeritenek :-)

norbi2k 2009.10.24. 14:44:23

@parttalan: na, te aztán nagyon képben vagy és még le is irod :D A macbookban van optikai meghajtó... jaaaj, a macbook airben nincs, de az meg már egy más kategoria...
:(

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 14:46:34

Az air egy igazán értelmetlen, "gazdagok játéka" termék. tök szép stb de semmire se jó, itt van az a pont pl amikor a gép ára nem fedi a tudását..

tony zionist 2009.10.24. 14:47:10

apple-t csak a divatbohócok használnak.

ha az aplle olyan jó, miért köti azt a saját szaros hardveréhez?

ha annyival jobb, mint a windows, miért nem mennek neki a teljes PC piacnak, mint a linux vagy más probálkozók? ha csak 10%-t kihasítana a piaci részesedésből, már az többet hozna a konyhára, mint az egész hardverbalhé.
a sok sznob majom meg úgyis venné továbbra is az almás nótbúkot, mert csak. tehát nem értem. ha annyival jobb a MAC OS, akkor miért nem? ráadásul olcsóbb is, tehát fel lenne adva a lcke a microsoftnak. a 10% nem is lenne túl nagy vállalás, ha ők a jobbak.

miért nem? miért nem vehetek MAC OS-t a darabokból összerakott gépemre? u.az az intel proci, u.az a gpu, u az a memória stb stb. miért nem?
vagy legalább márkás konfigurációkkal együtt miért nem vehetek? miért nem választhatom a dell notebookomhoz a MAC OS-t?

csakis 1 dolog miatt nem lehet hivatalosan nem apple hardverhez MAC OS-t használni, csak 1 dolog miatt nem mer versenybe szállni a windows-zal. mert szarabb, mert csak a vásárlók pontosan behatárolható sznob divatmajom rétegének lehet ezt eladni. ezt ők is tudják, ezért nincs is más céljuk. ebből meg ehet élni, ezt pontosan ki lehet számítani.
ez olyan, hogy a luívittyon bolgárszatyrot is el lehet adni, mert pontosan számítható az a ribanc réteg, aki inkább 10fasszal többet szopik, csak ilyen szatyra lehessen.

majd akkor ugasson az apple, ha 'hardverfüggetlenül' elérhető lesz az operációs rendszere a nagy tömegek számára, és a felhasználók értékítélete alapján átrendeződik az otthoni/irodai oprencerpiac. addig kuss.

beam188 2009.10.24. 14:48:10

@k_huszar:

"valaki mas meg azt, hogy az XP nem szok meghalni, csak ha a driverek nem jok/dzsuva hw van a gepben ..."

Nem tom, 2006 év elején vettem egy notebookot (hatalmas brand: Clevo). Felugrott rá egy XP Prof. Azóta 3 kékhalál volt gyors egymásutánban 2 éve, mert az usb-s portreplikátorom megadta magát és elsőre nem jöttem rá, hogy hol a hiba. Ennyi. Pedig a gépemben csak dzsunka hw van a dzsuva driverjeikkel. Lehet, hogy 4 éves korában újratelepítem.

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 14:48:56

@tony zionist: te jó isten, extra tájékozott és kultúrált felhasználó az indán:) gratulálok!

norbi2k 2009.10.24. 14:49:30

@tony zionist: huu, érvek, kérdések, nem is tudom mit mondjak :(
jaj, az iphonet miért hagytad ki? az meg aztán a sznobság teteje, :DD

k_huszar 2009.10.24. 14:49:43

@beam188: en sajat tapasztalatrol beszeltem, es openszoszolok ...
... de a kerdesed nem is erre vonatkozott ...
En mondtam FEM-solvereket Mac-re (nem garantalom, hogy valoban mindegyiket le lehet ferditeni, mert nem probaltam!), amirol te azt allitottad, hogy nincsenek ...

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 14:49:48

@tony zionist: ez az a hsz amit kommentálni se érdemes, unatkozik, vitát próbál gerjeszteni mert dühös hogy anyuci nem macet vett neki karácsonyra. üdvözletem a kedvesnek! értelmetlen bármit is kommentálni az irásodból..

norbi2k 2009.10.24. 14:51:34

@thomee84: mégis minden gyárto ráugrott, és kijött a hasonlo hulyeségével, most pl a dell... ez már tényleg értelmetlen, de hát ilyen minden teruleten van, pl autoipar...

beam188 2009.10.24. 14:51:57

@thomee84: főleg, hogy a szövegszerkesztést meg sem említettem. Nem gondoltam, hogy a mac azt is tudja.. Esetleg valami konkrétum?

norbi2k 2009.10.24. 14:53:31

@tony zionist: miért nem vehetsz ferrari motort magában, kasztni nélkül? a zárt rendszernek meg vannak az előnyei, hadd ne részletezzem...

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 14:56:56

:) értelmetlen lett az egész. megyek vissza a játékhoz inkább.. nem veszek részt hasonló kultúrálatlan és értelmetlen meggyőzésen. használj win-t egészségedre, én meg apple terméket, tudom ezt most kimondtam és egyből lehet anyázni engem mekkora sznob köcsög vagyok mert ellent mondok. sajnos én vagyok a buta h mac-et vettem és használok, mert annyira buta vagyok hogy csak office-t tudok használni rajta, és olyan tudatlan vagyok hogy nincs más jó rendszer a világon csak a pc és win. sajnos, én ilyen butának születtem:) nézzetek magatokba, ne csak nézzetek, értsétek is amit olvastok, fő a tájékozottság, üdv egy buta idióta mac felhasználó:)))

ja beam, jót nevettek külföldön a hsz-en:)

beam188 2009.10.24. 14:57:29

@thomee84:

"a másik meg, hogy nem akarom megvenni a legjobb gépet, a legjobb gép kint is és idehaza is bő fél milka, honnan lenne mégis ennyim barátom?"

Ha már így összebarátkoztunk. :-) Mégsem keresel a képszerkesztéssel eleget? Tudok ajánlani egy-két szakmát az autó és a repülőiparban és még a gépet sem neked kell megvenni. Bár az mind linux, meg win, szóval lehet, hogy mégsem lenne elég csábító.

Picsasereghajtó 2009.10.24. 14:58:48

@norbi2k: Nyilván azért kapott oscart a film mert macen vágták. Ha tudják előre hogy Windows-os PC-n zajlik majd az utómunka, valószínűleg a szinészek is szándékosan gyengébben játszanak. Epic fail :)

EvilHedgehog 2009.10.24. 15:00:52

ATTENTION..ATTENTION!!!!
Az emberek nagy része nem fotóbolt mágus és nem webdizájner....
Az emberek nagy része (>95%) amikor azt mondja, hogy dolgozni szeretne a gépen akkor nem videót akar vágni és nem grafikai munkát akar végezni.
Az emberek egy része speciális szoftvereket használ aminek nincs alternatívája Mac-re. (Pl vállalati szoftver).

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 15:01:11

@beam188: sajnos ha már beszélgetni nem lehet, marad a vita, marad az anyázás és most jön a személyeskedés?:) gondoltam szólíthatlak így, de ha nem nem. ha meg nem, akkor semmi közöd az én munkámhoz. ha meg már itt turkálunk, neked meg ajánlok egy illemtanárt, esetleg ülj le fél órára és elmélkedj, hogy ilyen téma miatt unalmadban csak mások basztatása marad. tégy inkább hasznosat.. üdv

norbi2k 2009.10.24. 15:01:59

@Sün! balázs: FAIL te nagyon félre értetted a commentet, olvass vissza kicsit, aztán ugass...
a hsz-em válasz vot egy másikra, ahol épp azt irták hogy nem jo semmire, pláne komoly munkára... teccik érteni? :(

norbi2k 2009.10.24. 15:03:43

egyébként sem a szinészi játékok miatt nyert oscart a CCoBB, epic fail, ha már igy

k_huszar 2009.10.24. 15:03:45

@norbi2k: ... es minden elonye a zart rendszereknek kizarolag a zart rendszer tulajdonosa fele elony ... kb ...

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 15:04:12

@EvilHedgehog: Én a maradék 5%-ba tartozom, mégis elvagyok Windows-szal.

norbi2k 2009.10.24. 15:06:01

@EvilHedgehog: ATTENTION, az a maradék viszont dolgozni szeretne vele, ezért vesz Mac-et... ne süllyedjunk már tovább :)
Mellesleg kicsit ellentmondásos az irásod.. az emberek jo része nem dolgozni akar a géppel, HANEM speciális programokat használni, amiknek nincs alternativája mac-en, höö, mégis mik ezek a programok amiket az emberek 95%a használ és nincs alternativája mac-en? :D

Salvia Divinorum (törölt) 2009.10.24. 15:06:27

Egy normális desktop oprendszer nekem ott kezdődik, hogy van hozzá csomagkezelő+repository. ENNYI

beam188 2009.10.24. 15:06:34

@k_huszar:

"En mondtam FEM-solvereket Mac-re"

Konkrétan egy wikipedia linket adtál, amin fel vannak sorolva programok. És valóban, az első szekció open source. Végigolvasva azt kell mondjam, hogy ezek a programok gyakorlatilag tényleg nem léteznek. Illetve persze, én is írtam egyet az ezredforduló környékén és az is nyílt forrású. Hurrá. Tanuló projectnek nem volt rossz, de az iparban a commercial szekcióban felsorolt progikat használják. Ez van. Ettől te személy szerint még találkozhattál maces (na jó, arra általad lefordított) solverrel. Várj, látom a szemeden, nem érted. Egy példa: minden os-ben van képszerkesztő program, de egy olyan ember, aki ebből él, nem azt fogja használni, hanem telepít egy használható sw-t.
Teccikérteni?

beam188 2009.10.24. 15:09:00

@thomee84:

"ja beam, jót nevettek külföldön a hsz-en:)"

Itt vagyok külföldön, de nem hallottam a nevetést. Valaki hazudik. :-)

the k0zi · http://k0zi.blogspot.com 2009.10.24. 15:09:25

Húha, elment itt a vita :)
Apple gépek alapvetően drágák, mert meg kell fizetni a designt és egy valamivel magasabb minőséget is (azért nem kell hasra esni apple is gagyi 1-2 helyen, pl az iPhone fülese egy hányás, a 6000Ft-os Sony Ericssonomhoz komolyabbat adtak), ugyanakkor windows alá is lehet venni komolyabb vasat, ami designban szépen néz ki, kompakt meg minden. Lenovo üzleti notebookjai pl strapabíróak (tapasztalat, ejtettem már le olyat véletlenül), ugyanakkor ez megjelenik az árban is. Ha valaki az iMac árakat akarja összehasonlítani az otthoni PC-vel az eléggé nagy hülyeség, ugyanis iMac-ben nem tipikus asztali hw-k vannak tudomásom szerint, hanem alacsony fogyasztásúak, pontosan azért, hogy ne kelljen brutális hűtés rá. iMac-eket érdemes összevetni a Dell XPS One-nal ($1400-ról indul), esetleg a HP Touchsmartjával.

Az tény, hogy ár érték arányban ezek a gépek nem érik meg. Szép design, de olyan pénzeket elköltesz a designra, amit fordíthatnál teljesítményre is. Egy komolyabb otthon összerakott géphez is bele kell nyúlni a pénztárcába. Az más kérdés, hogy ha 1 év múlva kijön egy új hardver, az én gépemben egyszerűen lehet fejleszteni, nem kell hozzá kicserélni az egészet :)

Másik dolog amit láttam a vitában az a Windows ára. Igen sajnos ebben elmarad az Appletől. Windows 7 Ultimate dobozos 69k (OEM kiszerelésben 45k) itthon (Angliából rendelve kb egy 10-essel olcsóbb), míg a Mac OS X-hez már 40k-ért hozzá lehet jutni (valamint van family pack is, ami MS-nél nincs). Ugyanakkor otthoni felhasználóknak elég a Home Premium ami már 43k-ért a tiéd lehet dobozos kiszerelésben (OEM-ben 24k).

Ez igazából hitvita, kinek ez, kinek meg az.

norbi2k 2009.10.24. 15:09:37

@beam188: persze, akinek nem jo az iphoto képszerkeszteni, pl az emberek 95%ának hiszen ez nem egy tul speciális program, mint megtudtuk imént, az feltelepitheti az aperture-t, vagy az adobe lightroom-ot :)

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 15:10:48

túl hangos a pc-ben a venti akkor:D
ne haragudjatok az ilyen egymást meggyőző bunkó vitát nem folytatom. és esedezek a windows istenek bocsánatáért amiért jóárasítottan el fogom adni használt macem bár úgyse kell senkinek és veszek kétszáezerért egy ájmek pécét windows 7el, természetesen ultimét verziót (ketőtt is a családnak) aztamindenit, csak legyen rá keret, bő fél milka:)

EvilHedgehog 2009.10.24. 15:10:51

@norbi2k: Ha elolvasod EGY részét írtam nem NAGY részét..

Nekem nincs bajom azzal hogy te Mac-et használsz, ha neked ez megfelel, és tetszik is. Viszont kérlek ne hülyézd le a maradék 95%-ot és ne kérdőjelezd meg az ő szempontjaikat. A legfontosabb pedig....NE TÉRÍTS!!!!

beam188 2009.10.24. 15:14:24

@thomee84: nem tudom, mi bajod van. nem sértettelek meg. ha a macról alkotott véleményem téged személyedben sért, akkor a hiba nem az én készülékemben van. szólíthatsz barátomnak is, részemről nem gond. ilyeneken nem akadok fenn. veled személy szerint semmi problémám nincs.

norbi2k 2009.10.24. 15:15:38

@EvilHedgehog: jááj, lehülyéztelek? lehülyéztem mindenkit aki windows-t használ? hol, hol? :)
téritek? lol... olvasgass még vissza kicsit...akkor talán majd feltunik hogy nekem sincs bajom azzal hogy windows-t használsz...remélem az is feltunik majd hogy nem kérdőjeleztem meg a szempontjaikat :) Valamit te nagyon félreolvastál...

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 15:16:11

ennek örülök, akkor nekem sincs. én csak egyet szeretnék kérni, ahogy a fölötted szóló is említette: kurvára tök mindegy ki mit használ. A lényeg hogy ezzel a témával én is ezt akartam elérni, de néha már olyan dolgokba torkollott ez az egész hogy ez a szar az a szar ne használ osx-et szar drága félárú gagyi kínai, de nemár win is szar.. ez nem kell nekem. te win 7, én mac, elfogadom, de ez a vita itt fölösleges.

tony zionist 2009.10.24. 15:18:30

norbi te birka. a hasonlatod egy forintot nem ér.
analóg hasonlat az lenne, ha a shell mondjuk megvenné a bugattit a VW-től, és azt mondaná, hogy shell benzint csak bugattihoz vehetsz.

aztán bizonygatná, hogy de hát a shell benzin a legjobb, nyugodtan összehaonlíthatjuk egy opel astrával, amibe nem shell benzin van. a bugatti gyorsabb, tehát a shell benzin tényleg jobb :D

jó biznisz, meg fasza marketingfelfogás lenne :D biztos sok benzint eladnának annak a hatalmas tömegnek, aki emiatt szaladna bugattit venni.

na eriggyé má innen te MACmester.

mondom, majd ha a technológiai fölényének biztos tudatában elég bátor lesz az apple elárasztani a teljes PC piacot az oprednszerével, és a felhasználók értékítélete átrendezi a piacot, akkor majd beszélhetünk...addig kuss!

vagy ha majd lesz olyan, hogy MAC OS X for Submarines :D

beam188 2009.10.24. 15:20:10

@norbi2k: sajnos ez utóbbi hsz-edből az sem jött le, hogy ez most irónia volt-e, vagy sem. Annyira nem értek a lovakhoz. Ez az egész képszerkesztősdi -külső szemlélőként- nem tűnik akkora tudásnak, hogy 2 percnél többet érdemes lenne beleölni. Persze attól még lehet az. Akkor végül is jó ez az iphoto, vagy pedig nem, és az adobe lightroom a király?

avus · http://avus.blog.hu 2009.10.24. 15:20:12

Nem értem ezt a vitát. Illetve magát a vitát azt igen, elvégre mindenen egymásnak feszülünk, amiben csak lehet. Amit nem értek, hogy egy Mac usernek mi haszna származik abból, ha a fejembe veri, mitől jobb egy Mac, mint egy PC.

Van egy montim, prémium kategória. Csak a váza háromszor annyi, mint amennyit általában az emberek komplett biciklire költenek, és hozzá méltó alkatrészeket raktam rá. Tisztában vagyok vele, hogy jobb, mint az átlagos bringa, hiszen olyanom is volt, de nem annyival, mint amennyivel többe került. Örömmel tölt el, hogy kevés ilyet látok, és a guta megütne, ha elszaporodnának.

A Mac prémium kategória, ezt ne vitassuk, hogy jobb-e, mint a PC, vagy sem, azt nem tudom. De nem vágom, a Mac felhasználónak milyen haszna származik abból, ha esetleg be is bizonyítja, hogy a Mac a jobb.

norbi2k 2009.10.24. 15:21:08

@tony zionist: ez a hsz inkább téged minősitett mint engem... :)

norbi2k 2009.10.24. 15:23:22

@beam188: itt már ironia az egész :)
persze, jo az iphoto, egy egyszerü kis képrendszerező ami az os x része, egyszerübb képszerkesztéseket is eltudsz végezni... és igen a lightroom a király, egyesek szerint, bár én aperture-t használok, nem tudom melyik jobb :)

negyedes 2009.10.24. 15:23:34

@teh k0zi: Teljes mertekben egyett ertek! Ami megjegyzesem lenne: az MS-nek is family packje(csak Magyarorszagon nem lehet mar kapni).

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 15:23:51

@avus: az összehasonlítósdi alapvetően mindenütt menő, na meg a bizonygatás. amúgy meg, ha van pénzed lehet egy fasza mac-ed vagy egy fasza pc-d, egy mostmár osx-et beérő win 7-el. a téma alapból ennyi lett volna:)

tony zionist 2009.10.24. 15:24:58

"Most, hogy szétoffoltuk a topikot, én is inkább befejezem, és átmegyek az appleblogra, ott megértenek :D:D:D"

na erről beszélek, ez már vallás baszod. "én különleges lénnyé akarok válni, ezért applét veszek. ezentúl csak a hasonlóan különleges lények tudnak megérteni"

norbi2k 2009.10.24. 15:25:09

@avus: nem értem egy pc usernek miért jo az ha leszarozza a mac-et, vagy lesznobozza azt aki használja... mindkét oldalon vannak akik ebben élik ki magukat, a hozzászolok jo része itt nem ilyen ahogy kiderult lassan, de egy két hulye mindig betéved :)

beam188 2009.10.24. 15:26:04

Valaki mondja meg, hogy van az, hogy a macben a hw -elvileg- ugyanaz, mint a pc-ben. A hópárducot meg már 9k HUF-ért a magadévá teheted. Akkor meg mi a rossebért kerül sokkal többe? Az is made in china, mint a többi, nem? Jó, az antiwin reklámok is pénzbe kerülnek, de ennyibe?

the k0zi · http://k0zi.blogspot.com 2009.10.24. 15:28:34

@beam188: van az a 9k 40k is :) 9k csak az upgrade nem? iMac-ben egyébként drágább energiatakarékos alkatrészek kerülnek pont a kialakítás miatt, hogy kevesebb hőt termeljenek. Meg ugye meg kell fizetned a designt is.

norbi2k 2009.10.24. 15:30:16

@beam188: nem tudom :) menj be egy apple store-ba és nézegesd meg a cuccokat, aztán menj át a tesco-ba vagy MM-be üzletbe és ott is nézz körül :) Persze a legjobb az lenne ha pár napig használnád is az OS X-et, ugy már könnyebben alkothatnál te is véleményt...
A hoparduc inkabb egy upgrade mint önallo OS, a leopard ami mar onallo oprendszer már 40ezer...

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 15:30:17

@beam188: azért drágább mert igy nem lenne értelme a mai reklámhírnek:) képelj el egy olyan világot ahol fillérekért összedobsz egy pc-t a win 92-re, de tesómnak már "mac" hardverből dobsz össze egyet az új mac osx winter rat editionre...
mi az istenért olyan k..va drága az armani? szivesen hordanám, dehát így? marad a turi..
jó lenne egy ferrari is, de valami barom sok 10 milliót kér érte..ezért csak ladára telik, majdnem ugyanaz pedig. sose fejtjük meg

tony zionist 2009.10.24. 15:34:08

avus: most gondolt el, hogy a bringád gyártója sportszereket is gyárt, és azt mondja, hogy ezt a bringás cipőt csak olyan bringával használhatod, ami neked van. mert ez a legjobb cipő.
persze ezt a 30ezres tescoban vett bringát vásárló nem tapasztalhatja meg, csak ha vesz egy olyan bringát 2-3kilóért, amilyen neked van. innentől ez már csak pszichológia. ha vietnami papucs lenne, arról is elhinné, hogy ez a legjobb,és büszkén tekerne benne.

nem jutna eszébe, hogy azért nem teker senki vietnami papucsban, mert verébség...ő meg lenne győződve arról, hogy azért nincs egy bringáson sem vietnami papucs, mert ez a legjobb bringás lábbeli a világon, és ez csak ehhez a fasza bringához jár, amit nem engedhet meg magának akárki :D

mondom: ha tényleg jobb lenne az apple oprendszere, akkor már régen eladta vagy licenceltetné a hardver részlegét, és csak a MAC OS-re koncentrálna. "2010 végéig 177 millió licenc eladásával számol a cég."

1 év alatt 177millió win7 licenc. hát ki az a hülye, aki nem akar ebből a piacból kiharapni egy jókora szeletet, ha tudja, hogy az ő terméke jobb, mint a piacvezetőé???

EvilHedgehog 2009.10.24. 15:34:47

@thomee84: Ez akkor lenne igaz, hogyha ugyanolyan futómű, motor, illetve kipufogórendszer lenne a Ladában mint a Ferrariban.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 15:35:02

@norbi2k: "menj be egy apple store-ba és nézegesd meg a cuccokat, aztán menj át a tesco-ba vagy MM-be üzletbe és ott is nézz körül"

Ezt bírom, amikor kétféle kategória létezik: A teszkós dzsunka meg a Mac. Ez olyan, mint ha azt mondanád, hogy nézd meg, ami nem BMW az mind Trabant. Pedig bőségesen van középút, például egy VW Golf vagy bármilyen középkategóriás autó, ami azért nagyságrendekkel a Suzuki felett áll, mégis feleannyiba kerül mint a Merci mondjuk. És a Mac sem igazán BMW, hanem inkább egy bőrüléses, gyönyörű metálfényezésű Golf króm felnikkel, sötétített üveggel és más extrákkal, amitől ugyan nem jutsz el gyorsabban A pontból B-be, de kétségkívül szebb.

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 15:36:13

@tony zionist: nem biztos, nem muszáj úgy tekinteni az ms-re és az apple, mint aki egyetlen egy piacra akar belépni. bár találgathatunk ilyen szempontból is. de ahogy már írtam, nézhetjük úgy is, hogy ez két különböző termék, tehát itt már alapból elveszik az hogy összehasonlítsuk őket. Összehasonlítás max az ára marad, de mivel hat egymásra ez a két cég, verseny is van, igy az árak csökkennek, ahogy ez jellemző mostanában is. Így tehát mind a pc mind a mac user jól jár:) talán..:)

the k0zi · http://k0zi.blogspot.com 2009.10.24. 15:36:24

@thomee84: OS X gyanítom nem futna el az összes mai gépen, amin a Windows 7 zökkenőmentesen elfut. Márcsak azért sem, mert erősen célhardverre van optimalizálva, ahhoz van driver. Próbálj ki pár Apple terméket AMD gépen és lassabban fog futni, mert Intelre van optimalizálva.
Lásd:
prohardver.hu/dl/cnt/2009-05/45337/results/wme.png
vs
prohardver.hu/dl/cnt/2009-05/45337/results/itunes.png

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 15:38:34

@teh k0zi: egyáltalán nem futna el, bár mostanában azt hallom a win 7 meg kifejezetten szereti a mac-et.. na ezzel ba..na oda az apple-nek az ms:)) megveszik a mac-et ugyan de licenszelnek egy win7-et is hozzá inkább:)

avus · http://avus.blog.hu 2009.10.24. 15:39:40

@tony zionist: Az Apple álláspontját megértem, mert az ő markát pénz üti, ha kiharap az MS részesedéséből. De ebből az itt kommentelő Apple-usernek is csorog?

norbi2k 2009.10.24. 15:40:02

@tony zionist: ha shell benzint öntünk két ugyanolyan tipusu autoból az egyikbe a másikba meg ukrán szart ,akkor melyik a jobb? Na, akkor a shell benzin az OS X, az ukrán szar meg valami más oprendszer ( nem a windows ellen megy a hsz, inkább csak hogy értse mr. haragszom mindenkire, mert az apple egy szar, mindjárt kitérunk arra is hogy steve jobs zsido vagy zsido bérenc, állitsuk vissza nagymagyarországot... :)

k_huszar 2009.10.24. 15:41:11

@beam188: szemolvaso tanfolyamra meg csak feliratkoztal, de nem latogattad, mi ? :-)
ertem en ...
Ellen ben a tema felvetese a kovetkezokeppen szolt a te billentyuzeted altal:
"Nézzük, milyen FEM solverek futnak mac-en: semmilyen. Ennyi."
es nem ugy, hogy
"Nezzuk milyen implementatumai vannak az kovetkezo szoftvereknek mac-en: msc nastran, abaqus, ls-dyna, ansys, pam*?",
de meg ugy sem hogy
"Nézzük, milyen az iparban standardizalt FEM-solverek leteznek MAC-re".

Szoval ugy erzem elbeszelunk egymas mellett, de nem baj ... az internet tul fogja elni ...

Picsasereghajtó 2009.10.24. 15:41:44

@avus: Nem, csak a Mac-userek egy része valamiért folyamatos önigazolási kényszerben szenved, valószínűleg amiért kiadott kétszer annyi pénzt egy ugyanolyan alkatrészekből álló PC-nél közel sem kétszer olyan jó gépért :)

the k0zi · http://k0zi.blogspot.com 2009.10.24. 15:42:11

@Gery Greyhound >: azért egy alu házas macbooknak én is örülnék, már csak hűtés szempontjából is. Más kérdés, hogy első körben Windowst raknék rá :) Néha kicsit úgy érzik túl vannak árazva a Mac-ek, de azért PC-ből se jönnél ki sokkal jobban, ha elkezdenél olyan hardvert építeni. Szóval ha nem TN+film paneles monitort veszel, akkor az komolyabb terhet jelent a pénztárcádra nézve (más kérdés, hogy amilyet én vettem, azon több csatlakozó van mint egy iMac-en)

norbi2k 2009.10.24. 15:42:38

@Gery Greyhound >: csak azért hoztam ezt fel, mert az elején még talán pont te jöttél a 150ezres tescos géppel... :) Persze hogy van középút, de azok a notik már 200 felett vannak, ezt te is tudod... jelenleg 260 a legolcsobb mac, és persze tudom hogy ezért a pénzért már 15"os acer-t is kapni, jobb konfiggal, de ezen már tuljutottunk, remélem...

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 15:43:00

@Sün! balázs: ezt már lezártuk nemde? önigazolás hogy a te hardvered fele annyiba került, köszönjük tudjuk, mi sznob újgazdag mocsok mac-esek:)) más egyéb értelmes téma?

norbi2k 2009.10.24. 15:44:02

@Sün! balázs: miért hiszed ezt? valoszinu hogy valaki aki kiadott ennyi pénzt jobban leszarja ezt mint te :)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 15:48:00

@norbi2k: Jó, a laptopokat most hagyjuk, azokhoz annyira nem értek. Maradjunk asztali vonalon, ahol a legolcsóbb iMac 320k, egy ugyanilyen gép 200-ból lazán kihozható, és az a 200 ezres gép már nagyon nem teszkós.

tony zionist 2009.10.24. 15:48:14

norbi: igen, a shell a jobb, de nincs is megszabva, hogy csak bugattiban használhatom :D beletölthetem a ladába is.

érted már? ha a MAC OS jobb, akkor miért nem elérhető hardverfüggetlenül? u.az a hardver lényegében, tehát ne gyere nekem másik piaccal.

miért nem akar legalább évi 20millió licencet eladni? többet keresne rajta, mint azzal, hogy az ugyanolyan hardvert a szaros neve alatt duplaáron adja.

minden racionális szempont ezt diktálná, ha meg lennének győződve a saját termékük felsőbbrendűségéről.

miért nem teszik? mert tudják, hogy nem jobb, tudják, hogy hazudnak, tudják, hogy csak egy beteg, szűk rétegnek lehet ezeket eladni, akikkel el lehet hitetni, hogy ez jobb, és ettől te különleges vagy, és akinek nincs ilyen, és kinevet érte, amiért ilyen hülye vagy, az csak irigy, akinek nincs pénze, hogy megfizesse a te sokkal jobb cuccodat.

ugyanolyanok vagytok, mint pl a szcientológusok, meg a brókernetesek :D

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 15:49:27

@Gery Greyhound >: ezt a kört már lefutottuk. windows licensz és monitor elveszi a felét. 100ból jöhet a proci és társai, ez tényleg felesleges önigazolás szintén

sensimilla 2009.10.24. 15:51:03

@thomee84: LOOOOOL vicceltem, önirónia volt, bázzzz:) asszem sose kommenteltem még az apple blogon amúgy :)

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2009.10.24. 15:54:08

Én szívesen kipróbálnám az OSx-et. Ha valaki kölcsön adná, akkor fel is tenném a gépemre. :)

midnight coder 2009.10.24. 15:54:40

Alapjában véve a mac hívek fordítva ülnek a lovon. Egy OS-ben nem az a fő szempont hogy hogy néz ki. Ez századrangú dolog, mert az esetek 99.9%-ában nem látod. Vagy a böngészőt nézed, vagy az e-mail olvasót, vagy az office-t, vagy az ügyviteli szoftot vagy a játékot. A desktopot max. addig amíg villogsz vele a havernak.

Egy OS-nek a következő dolgokat kell jól tudnia:
1. Az OS alapvető funkcióit: driverek, fájlok, processzek, stb. kezelése. Itt a MacOS - hála a lenyúlt BSD kernelnek - elég jól teljesít, pár százalékkal még jobban is mint a win -de annyira sokkal nem. És cserébe viszont kötött hardveren dolgozik ami azért sokat lendít a dolgon.
2. Biztonság. Nos, bár windowsra van a sok vírus, de minden hackerkonferencia örök sztárja a MacOS. Másról sem szólnak a hírek mint hogy legutóbb épp hány másodperc alatt törték.
3. Interfész a programok felé. Ez a legfontosabb. Ez dönti ugyanis el hogy adott költség felhasználásával mennyire jó szoftot lehet kifejleszteni. Ez, és a platform elterjedtsége az ami alapján egy cég dönt hogy érdemes-e az adott programot kiadni az adott platformra. Mac-re - egy két célterület kivételével - többnyire nem.

Az alapvető különbség a MS és az Apple közt hogy a MS a pénzét fejlesztőkre költi, az Apple meg grafikusokra.

norbi2k 2009.10.24. 15:55:52

@tony zionist: felesleges erről beszélgetnünk, elég mély ellenérzéseket táplálsz az apple iránt, szoval mindegy mit irok ugyis leszarod :) Valoszinu ugyanilyen mély érzéseid lehetnek minden márkával szemben ami nem kinai piacos kategoria..hiszen afelett már minden márka ugyanaz, kihasználja az embereket, reklámokkal elhiteti mi jobb mit miért vegyél meg stb.... mások vagyunk, valakit kielégit a nokia 3210ese és a kinai szandál, van akit nem. Engem ez nem zavar, téged miért?

Ellenben biztos vagyok benne hogy neked is van legalább egy olyan dolgod amihez ragaszkodsz, talán soha nem használnál mást csak bosch ütve furot, mert az a király, és soha az életben nem fogod megérteni valaki miért használ B&D-t vagy forditva... ezeken olyan felesleges mérgelődni...A BMW-snek soha nem fogod tudni megmagyarázni hogy az audi is ugyanolyan király tud lenni, ő bmw-s marad, mert elhitte amit a gyár felépitett a márka köré...

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 15:57:13

@midnight coder: win 7 után szerintem ez kicsit vicces állítás:) már a vistával kezdték a rendszerek túlcsicsázását. ha meg arról beszélsz amire gondolok, az nem grafika témába tartozik:)

elsozes 2009.10.24. 15:57:33

SZENT HÁBORÚ, AZ ELSŐZŐKÉRT!

CSATLAKOZZ! VEZETŐKET KERESÜNK!

MUTASD MEG, HOGY NEM MODERÁLHATNAK KI!

elsozes.blog.hu/

k_huszar 2009.10.24. 15:58:35

@tony zionist: azert azt latni kell, hogy a legnepszerubb nem feltetlenul a legjob ... lasd meg az "Egyel szart! tizmillio legy nem tevedhet!" cimu falfirkat ...

norbi2k 2009.10.24. 15:58:54

@sensimilla: ezt valaki más nyalta be, nem thomee, ha jol látom tony, az anti apple hitte el hogy az appleblogon öntöd ki a szived :D

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 16:02:09

@thomee84: Na akkor nézzük csak mi van a 320 ezres iMac-ben.

2.66GHz Intel Core 2 Duo - legyen mondjuk E6300, 15K
2GB memória - 10K
NVIDIA GeForce 9400M - Én csak 9400GT-t találtam, ami 10K
320 GB vinyó - 15k
DVD író: 5K

Összesen: 55k

Marad 45 a házra, ennyiből már egész szépeket kaphatsz nem gagyi táppal. Vagy veszel valamivel olcsóbbat, és nagyobb vinyót (20-ért már terát kapsz) vagy erősebb procit...

sensimilla 2009.10.24. 16:02:45

@norbi2k: jogos, bocs a rossz a "válasz erre" gomra kattintottam, mert egy buta apple júzer vagyok, aki nem vette észre, hogy a komment alatti, és nem a komment fölötti gombra kell klikkelni a szar apple touchpademmel :)))))

norbi2k 2009.10.24. 16:06:25

@Gery Greyhound >: plusz 22" LED monitor, ez olyan 70-80 körül van nem?
billentyüzet, egér ( bluetooth) - ez legyen olyan amilyet akarsz :)
OS - ez most a windows 7 esetében 40ezer, OEM?

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 16:07:49

@norbi2k: Jó, akkor az OS+monitor nem 100k, hanem 120, és így nem 200-ból jött ki a 320 ezres Mac-nek megfelelő PC, hanem 220-ból, na bumm...

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 16:07:50

@Gery Greyhound >: azért ezt a konfigot még bőven lehetne részletezni:) de nekem tényleg nem ez a téma, hanem hogy ugyanazt adja, kényelmesebben, tehát totál hidegen hagy, hogy pár éve még egy pc feküdt az asztalon, mostmeg egy mac, csak nekem ez az IGÉNYEM, ahogy ezt már részleteztük. nem az ára az igényem nem az h sznob köcsög vagyok, hanem más emberi lény vagyok akinek ez tetszik ezt vesz.

the k0zi · http://k0zi.blogspot.com 2009.10.24. 16:10:19

@Gery Greyhound >: Mobil cuccokkal számolsz nem jössz ki ilyen jól (és iMacben az van). Illetve ahogy látom kimaradt az alaplap :)

norbi2k 2009.10.24. 16:13:10

@Gery Greyhound >: és akkor most jön a munkadij amit az esztergályos barátodnak fizetsz hogy mindezt aplikálja rá a samsung monitorod hátuljára :)
Persze, értem, olcsobb egy házi PC, na bumm... végülis most mi dőlt el? :)

Nymus 2009.10.24. 16:16:09

@Gery Greyhound >: os + monitor nem 100k???

"a dobozos teljes termékért 99 900 forintot kell fizetni"... szoval akkor hol a monitor? es kerdezem... legalis rendszert hasznalsz? csak mert akkor sztem halkan...

index.hu/tech/szoftver/2009/10/24/harmincezer_forint_a_legolcsobb_windows_7/

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 16:16:26

@teh k0zi: Az alaplap jogos :) Viszont asztali gépbe miért vennék mobil cuccokat?

Viszont az is kimaradt, hogyha munka mellett játszani is akarsz, akkor a mac mellé venned kell még 80-ért egy konzolt, míg a PC ezt is tudja.

norbi2k 2009.10.24. 16:16:55

@teh k0zi: és a memoria se 2, hanem 4, de ez már nem is számit :)

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 16:17:40

@Gery Greyhound >: várj, kezdjük újra a vitát. Konzol? melyik Xbox vagy ps3? nem mindegy! melyik a jobb?:D

norbi2k 2009.10.24. 16:17:48

ami kimaradt, az az hogy mindenhol europában 20-30 ezerrel olcsobbak az apple termékek :(

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 16:18:51

@Nymus: Minek vennék dobozos Professional-t? XP-ből is jó volt a home OEM verzió, ami Win7-nél 30.000 Ft. 70-ből meg már elég jó monitort kapsz.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 16:19:49

@thomee84: Melyik a jobb, a kutyaszar vagy a lószar? Nemmindegy? :) Nekem játékra PC kell.

elsozes 2009.10.24. 16:20:30

SZENT HÁBORÚT INDÍTOK AZ ELSŐZŐKÉRT!

CSATLAKOZZ VAGY LEGYÉL VEZETŐ EBBEN AZ ÚJ MOZGALOMBAN!

HARCRA FEL: elsozes.blog.hu/

EZ MÁR NEM JÁTÉK!

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 16:21:02

@norbi2k: "és a memoria se 2, hanem 4, de ez már nem is számit :) "

Akkor az Apple honlapján téves az infó?

store.apple.hu/IMC-Apple-Store/WebObjects/Asto.woa/wa/stockPageByName?name=imac_hu

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 16:21:36

@Gery Greyhound >: ezért mondtam anno, én is egy ember vagyok ahogy más is, még ha ki is jönne totál ugyanez a gép ami nekem van, nem vennék pc-t se windowst kizárólag mert nem érdekel. hidegen hagy. ha meg valaki nem tudja tisztelni más véleményét vagy azt, hogy őt ez érdekli, akkor ennyi..

Nymus 2009.10.24. 16:22:08

sztem csak irigyek vagytok, es buszkek arra a kurva nagy dobozra ott az asztal alatt, amivel napokat kuzdottetek, hogy az alaprendszer menjen. Egy normalis gepnel sztem az oprendszert nem is kene cserelni. Ja hogy mar 3 eve ugyanazt a rendszert hasznalom? hogy repul az ido. legkozelebb ha windows ujrahuzas lesz gondoljatok ram! koszi!

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 16:22:16

@Gery Greyhound >: nem nem téves az info, az 2 giga 1066 mhz-es memo. és nem eu-ban hanem amcsiban lényegesen olcsóbb a mac.

norbi2k 2009.10.24. 16:22:19

@Gery Greyhound >: PC munkára való, játszani PS3 kell :)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 16:22:28

@norbi2k: Én Budapesten élek, és itt is vásárolok, itteni árak alapján döntök.

Nymus 2009.10.24. 16:22:56

@Gery Greyhound >: mert az oem, az csak egy gyari telepites... ha torlod, akkor kuka...

lavór 2009.10.24. 16:23:11

Apple Os fut hagyományos Pc-én? Nem. Akkor meg mit hisztiznek?
Win volt, van, lesz. Verseny csak akkor lehetne, ha a Mac is futtatható lenne bármely kutyaközönséges gépen. Döntsön a piac.

Nymus 2009.10.24. 16:24:23

@Gery Greyhound >: "OEM software means no CD/DVD, no packing case, no booklets and no overhead cost! So OEM software is synonym for lowest price. Buy directly from the manufacturer, pay for software ONLY and save 75-90%!"

www.askdavetaylor.com/what_is_oem_software_can_i_buy_it_legally.html

norbi2k 2009.10.24. 16:24:49

@Gery Greyhound >: igen téves, a héten kijött az uj széria, a hazai disztributor le van maradva
store.apple.com/us/browse/home/shop_mac/family/imac?mco=MTAyNTM5OTY
a proci se 2.66, 3.06 a legkisebb

beam188 2009.10.24. 16:25:36

@teh k0zi:

"van az a 9k 40k is :) 9k csak az upgrade nem?"

Aha. Szóval az os pont ugyanannyiba kerül, mint a win7. Fogalmaztak meg már egyesek eltérő véleményt almáék háza táján.

"iMac-ben egyébként drágább energiatakarékos alkatrészek kerülnek pont a kialakítás miatt, hogy kevesebb hőt termeljenek. Meg ugye meg kell fizetned a designt is."

Mire gondolsz? Proci, ram, vinyó, video? Ezeket csak veszik, nem?

norbi2k 2009.10.24. 16:26:07

@Gery Greyhound >: a vásárlásban igazad van, ezt csak ugy megemlitettem, mint érdekesség :)

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 16:27:25

@lavór: én is ezt mondtam nemrég. de bizonygatni kell..tudod:) PC az PC, Mac az Mac. valahogy nem látok egyenlőségjelet pc és mac között. két totál különböző dolog, mivel nem futnak ugyanazon. kivéve a win ami mac-en is fut, de ott pedig kb egyformán szerepelnek. de van akinek nem tetszik hogy egy PC ára más, mint egy Mac-nek az ára.

beam188 2009.10.24. 16:28:14

@norbi2k: mm-ben van mindkettő, pont egymás mellett vannak. Megnéztem. A külső nem indokolja. Valami hatalmas tudásnak belül kell lennie.. :-)

norbi2k 2009.10.24. 16:28:39

@Gery Greyhound >: mert? ez a ps3-s válaszomra kérdés? :) Nem tudom, szeretek én is pc-n játszani, leginkább fps-t meg szimulátorokat, minden másra jo az xbox360, bár már nincs meg... most ps3 lenne jo, de csak pénzkidobás az is :D

norbi2k 2009.10.24. 16:30:54

@beam188: mi van az MM-ben? notebook? macbook meg valami windows-os cucc? ha szerinted nincs sok különbség akkor nem tudom mit mondjak :) de igazad van, a hatalmas tudás van benne :D

Nymus 2009.10.24. 16:31:14

@thomee84: a minosegnek ara van... csak nekem ez az ar kifizetodo, masnak nem. ennyi. ja meg masra is hasznalom a gepet mint a legtobb pc-s.

avus · http://avus.blog.hu 2009.10.24. 16:34:25

@norbi2k: "PC munkára való, játszani PS3 kell :) "

És akkor mire való a Mac? :)

lavór 2009.10.24. 16:40:43

@thomee84:

A belső felépítés ugyanaz mindkettő esetében, mióta Intel procit szerelnek a Mac-ba is. Az oprendszer különbség meg így egy nagy nulla, mert nem feuttatható Pc-n a Mac-é. Hisztizzenek csak, majd meglátjuk mi lesz, ha a felhasználókör bővül, a vírusírók szarrá fertőzik a Mac Os-t is. :)Ugyanaz lesz, mint a win. :) Szép, drága, levelezgetni, képet nézegetni biztos jó.

beam188 2009.10.24. 16:42:54

@thomee84:

"mi az istenért olyan k..va drága az armani? szivesen hordanám, dehát így? marad a turi.."

Értem. Hogy mások lássák, neked milyen "csodaszép" kütyüd van. iphone, ipod, macbook. kiteszed az asztalra és fogadod az elismerő pillantásokat. azoktól az emberektől, akik a turkálóból szerzik be a wines pc-t.

dr. Aullah 2009.10.24. 16:46:13

Sziasztok.

Pcm van. De a macel sincs különösebb gondom. Viszont ezeket a reklámokat undorítónak tartom. Az olyanokat, ahol a másikat alázza. Mást nem tudtak kitalálni, azon kivűl, hogy a másikat sározzák? Gusztustalannak tartom, az ilyen fajta reklámozást, és most nem csak a macre gondolok. Amúgy emiatt sosem vennék macet.

beam188 2009.10.24. 16:57:36

@k_huszar:

Aha, érted te, csak a szavakon lovagolsz. Mondok egy példát, hátha segít:
tegyük fel, hogy van olyan terület, ahol egyáltalán nincs maces sw. Namost jön jóskapista és ír egy maces proggit. Innentől kezdve ugye -szerinted- hazugság lenne azt mondani, hogy az adott területen nincs maces alternatíva. Igaz, jóskapista programját egyedül jóskapista használja, az egész ipar meg azt sem tudja, hogy ki az a jóskapista, de betű szerint már lehet cáfolni, vitatkozni, magyarázni. Valahogy így vagyunk a nyílt forrású solverekkel is: léteznek ugyan -elméletileg-, le lehet őket fordítani macre, ettől függetlenül semmilyen vizet nem zavarnak -gyakorlatilag.

ps.: hol lehet szemolvasó tanfolyamra beiratkozni?

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 17:02:24

@norbi2k: Én FPS mellett főleg stratégiákkal szoktam játszani, abban meg a konzol elvérzik.

@avus: szobadísznek :)))

@Nymus: Ez butaság. Legalábbis nekem az OEM Win XP-t annakidején CD-n is ideadták (és biztos hogy nem tévedésből, mert még rá is volt írva a hologramos eredeti lemezre, hogy csak új PC-vel való forgalmazásra, azaz tuti OEM verzió volt)

Jut eszembe, ha vennék is egy mac-et, akkor a Win7-et ahhoz is meg kellene vennem, ahhoz meg gondolom az Apple nem ad OEM verziót, vagyis nekem a legolcsóbb 320 ezres iMac árához még hozzájön 60k amibe a legolcsóbb dobozos win7 kerül :(

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 17:06:03

Egyébként hogy ne csak szidjam az Apple-t, ha megnyerném a lottóötöst, biztos hogy egy macbook airt vennék, dobozos ultimate windows 7-tel. Annál szebb laptopot nem nagyon láttam még... Asztalinak meg az új 16 magos mac pro-t egymilláért, szintén windows 7-tel :)

norbi2k 2009.10.24. 17:08:30

@Aullah: kár hogy a windows is ugyanezt csinálja, mégis vettél :)

norbi2k 2009.10.24. 17:09:21

@lavór: levelezgetni, képet nézegetni.. aha, te is egyszerü user lehetsz...

the k0zi · http://k0zi.blogspot.com 2009.10.24. 17:10:24

@Gery Greyhound >: energiatakarékosság és alacsony hőtermelés miatt, hogy beletudd rakni egy ilyen kompakt házba mint az iMac. Ezért kellenek asztali gépbe mobil alkatrészek. Nem mondom hogy normál asztali alkatrészekből nem lehet olcsóbban kiváltani, csak arra utaltam, hogy az az iMac nem biztos hogy annyira túl van árazva.

norbi2k 2009.10.24. 17:12:09

@beam188: azért az aza armani nem véletlenul olyan drága...
aki a telefonját kiteszi az asztalra egy kávézoban mondjuk, az ugyanugy parasztság ha nokiája van ha iphone-ja...
beam, ha csak olyan programon tudsz dolgozni ami csak pc-re van, akkor vegyél azt, a többieket meg hagyd békén :)

the k0zi · http://k0zi.blogspot.com 2009.10.24. 17:12:57

@beam188: mobil alkatrészek pl proci, ram, hdd-ből meg 2,5"-os. Kevesebb hőt termel és kevesebb áramot fogyaszt. Cserébe drágább is. Asztali gépbe is lehet ilyet venni, AMD-nél e jelzést kapnak.

beam188 2009.10.24. 17:13:03

@norbi2k: nem csak macbook, hanem desktop gép is van. Természetesen a widowsos gépek is megtalálhatóak az áruház kínálatában. A macbookról nem is akartam semmit sem mondani, mert designban kb ugyanazt tudja, mint bármelyik notebook, vagy netbook. Tucatáru. Az imac már más tészta, ott jobban előjönnek az apple design hátrányai. Elég, ha a monitor széles keretét nézzük, ennél sokkal elegánsabb egy tetszőleges gyártó vékony megoldása, de ízlésekről ugye butaság lenne vitatkozni. Egy kicsit ormótlanabb, oszt annyi. Az sem rossz megoldás, hogy a monitorba zsúfoltak be mindent. Így az alkatrészek hűtése olyan kiváló, mint egy laptopban. De a lényeg az, hogy megspóroltak vele 2 drótot. Itt egy profi zeneszerző asztala és itt tényleg indokolt volt a kábelekkel való takarékoskodás:

images.google.com/imgres?imgurl=http://www.icompositions.com/music/uploads/520/30194_Setup_with_Imac_24_Alluminium.jpg&imgrefurl=http://www.icompositions.com/music/song.php%3Fsid%3D79273&usg=__mnyqq-A4iowFPR7I_njcijtBNEs=&h=1536&w=2048&sz=916&hl=hu&start=32&um=1&tbnid=CCrR-OYDAc0_HM:&tbnh=113&tbnw=150&prev=/images%3Fq%3Dimac%26ndsp%3D18%26hl%3Dhu%26lr%3D%26client%3Dfirefox-a%26channel%3Ds%26rls%3Dorg.mozilla:hu:official%26sa%3DN%26start%3D18%26um%3D1

lavór 2009.10.24. 17:14:01

@norbi2k:

Ja, mint a rajzszeg. :)

Van Mac-om. is. Tudom miről irkálok. A Pc-ém 100x gyorsabb sajna. De olcsóbb is :D

dr. Aullah 2009.10.24. 17:15:05

@norbi2k: Így kapásból egy windowsos reklámra sem emlékszem, amit láttam valaha, nem hogy hasonló ilyenre. Mindig csak a maceset látom valamiért...

the k0zi · http://k0zi.blogspot.com 2009.10.24. 17:15:06

@Gery Greyhound >: 60k-ért már ultimate-et kapsz (igaz Angliából, itthon még egy 10-est + áfát rá kell dobni). Dobozos Win 7 Home Premium 43k+áfa.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 17:16:42

@teh k0zi: De nekem nem kell ez a kompakt ház, legalábbis százezret nekem semmiképp nem ér meg. Ha meg nagyonsok pénzem lenne, akkor mac pro + 2 darab 30-as Cinema Display egymás mellett, szóval iMac akkor sem kéne ha ingyen lenne.

beam188 2009.10.24. 17:18:04

@norbi2k: bocsánat, azt hittem, egy fórumon kifejthetem a véleményem

norbi2k 2009.10.24. 17:20:39

@Aullah: akkor nem láttad azt a reklám sorozatot amiben az adnak valakinek 1000 dolcsit hogy vegyen laptopot? ha igen akkor gondolom érted a célzást, miért készult a reklám...

beam188 2009.10.24. 17:21:09

@teh k0zi: tehát lényegében az imac egy notebook alkatrészekből összeszerelt asztali gép, ha jól értem. A noti alkatrészeket pedig a problémás hűtés indokolja. Megint ott tartunk, hogy a stylistok büntetik a designereket.

norbi2k 2009.10.24. 17:21:47

@beam188: ne vedd komolyan :) amugyse azt mondtam hogy ne mondj semmit, a véleményeddel ütköztettem az enyém... hm?

norbi2k 2009.10.24. 17:24:25

@beam188: nem a két db drot miatt tettek mindent a monitorba...
amugy milyen keret vastag szerinted? az a fekete csik a szélén? :) Azért annyi keret szerintem majd minden monitoron van, nem? :)

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 17:28:02

@lavór: áhá, sok sok vírusom volt az évek alatt, meg se tudom számolni, de asszem kb 0:)
sok sikert, más terület ahol megpróbálsz cikizni? szóltam én be a lófasz windowsra h mekkora egy nagy fos vírustanya? nem akkor mi a jó égnek pofázol bele, fényesítsd a bicajod inkább.. csá

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 17:29:01

@beam188: nem másokért vettem de neked is nehéz a felfogásod is a sok windowsos barom barátoddal együtt nem érdekel. nekem egy gép kellett ami nem windows mert nem tetszik, én ilyen egyén(iség) vagyok, ha nem tetszik elég rasszista idióta beállítottságú vagy, nagyon sajnállak. ennyi erővel mondhatnám, neked szar turi pc-d van pc alkatrészből lkurva gáz avgy haverom hogy csak pc-re telik cső:)

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 17:31:20

könyörgöm, sötét buta emberek, nézzetek körül, informálódjatok dolgokról utánna írjatok baromságot:) közötök nincs semmihez, nem tiszteltek másokat, akkor mit akartok? maradtok ugyanazok a buta bunkó suttyó utolsó magyar sötét emberek. ennyi a lényeg. ha valamit nem tudsz már szar köcsög sznob geci macesek vagyunk igaz? mer van egy házam amit rajtam kívül még senki se látott, és szerinted mutogatom.. értem, okos vagy, egyből kiismersz:) te biztos láttad már más helyett az enyém, sok buta, na csá, értelmetlen szerencsétlen vita. pár év és vége a win-nek de lehet a vírus eszi meg az osx-et ahogy a wint. ki tudja, találgattok itt és ráeröltetitek más emberre a véleményetek. ti ennyire ráértek egész nap? húzzál ki van sok megemlékezés 56-ról nézd inkább azt értelmesebb dolog mint itt csesztetni mást a saját butaságoddal.

the k0zi · http://k0zi.blogspot.com 2009.10.24. 17:31:56

@Gery Greyhound >: Cinema Display-en már vitatkoznék, szóval nem biztos hogy azt kell megvenni :)

És az én érvelésem arra utalt, hogy van indok arra, hogy miért drága az iMac. Ettől még ár/érték arányban nem lesz jó.

lavór 2009.10.24. 17:33:27

@thomee84:
te olvasol is vagy csak vered a nyálad?Azt írtam: ha nő a felhasznlók köre, a vírusírók is telerakják a Mac Os-t vírussal. Emellett a büszke Mac mikor teszi lehetővé, hogy normál Pc-n fusson az Os-ük? Soha. Csak fikázzák a wint, de nem mernek beszállni a ringbe, mert azonnal elvesztik az előnyüket. Comprende? Most nézem: már 8x DVD író van a Mac-ban? Mi ez, múzeum? :D

Emellett, ha noti sebességre vágyok, mindig bekapcsolom a Mac-omat. :) De a páromnak kiváló netezgetni. Munkára meg hát marad a Pc.

the k0zi · http://k0zi.blogspot.com 2009.10.24. 17:33:44

@beam188: gondolom igen, nem vagyok apple tervezőmérnök. Csak próbáltam kicsit terelni a népeket, hogy nem véletlenül kerül az annyiba (bár valszeg profit is van rajta vastagon)

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 17:35:46

@lavór: őszinte legyek nem érdekel a téma, aki arra ráér egész nap h egy macet csesztessen majd beírja hogy sok nagyképű sznob maces veri a nyálát akkor szerintem itt csönd sokaknak.kurvára nem érdekel hogy neked pc-d van meg win-ed. nekem mac van és boldog vagyok, semmiben se szenvedek hiányt csak te pofázod a baromságokat, tök ugyanaz mindkét rendszer..

lavór 2009.10.24. 17:42:40

@thomee84:

Megen irkálsz valamiről, amit szóba se hoztam. :D

Mikor futtatható egy Mac Os egy Pc-n. Ezt kérdeztem fikázás nélkül. Ha téged kielégít az a gép, amid van, az nagyon jó. Neked.

Ha arra gondoltál, hogy alkatrész szinten ugyanaz-e a 2 hardver, akkor igen, mióta Intel procival szerelik a Mac-ot. Az Os-ek eltérő motorral bírnak.

De ha valamit nem értesz, szépen udvariasan megkérdezheted ám. :D

Majd egyszer nagyobb sebességre vágy és lesz egy Mac-prod. :D

norbi2k 2009.10.24. 17:45:07

@lavór: szuper jó PC-d lehet :)

lavór 2009.10.24. 17:46:14

@norbi2k:

Áááá, a Mac-om gyenge. :) Nincs kedvem a Pro-ért 1millát adni. :)

norbi2k 2009.10.24. 17:46:54

@lavór: azt hiszem megint előkerült a lényeg. "Ha téged kielégít az a gép, amid van, az nagyon jó. Neked." meg azoknak akik még mac-et vettek... nyilván akik nem, azokat a windows elégiti ki... hát akkor meg is fejtettük a dolgot :D

norbi2k 2009.10.24. 17:47:50

@lavór: kicsit ugy érzem, ez már ilyen direkt fikázás....a mac-em gyenge... valami 5éves macbook? ...

lavór 2009.10.24. 17:50:14

@norbi2k:

Tök mindegy melyik, a Mac-pro-n kívül mind harmatgyenge horror áron. De ennek tényleg semmi köze az eredeti kérdésemhez, ami kapcsolódott volna a bloghoz is. Van előnye a Mac-nak. Vírustalan.

norbi2k 2009.10.24. 17:51:05

@lavór: igazad van, ne is kezdjük előről :)

lavór 2009.10.24. 17:53:49

@norbi2k:

Itt megint tévedsz. Adott árért mekkora idő alatt tudok a hardverrel elkészíteni egy munkát. A Pc-n ez a sebesség/ezer ft sokkal kisebb összegre jön ki. Emellett másodlagos kérdés az operációs rendszer milyensége.

Mondok egy példát: Mac ugyanarra a műveletre 6 órát ír ki míg végez, addig a Pc 53 percet. Szerinted?

capor_ 2009.10.24. 17:54:34

@Gery Greyhound >:

ezek az adatok az előző generációs iMacre igazak.
ezekkel számolj: (legolcsóbb modell)

3.06GHz Intel Core 2 Duo
4gb ram
500gb vinyó
fullhd 22" S-IPS paneles monitor
dvd író
wifi N-es
bluetooth
vezetéknélküli minőségi bill+egér (nem az akcijós tescos 6e forintért :) )
geforce 9400m
webkamera :P

Így szerintem 200k körül lesz alkatrészekből..

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.24. 17:54:56

@Gery Greyhound >: Az új iMac-ben nem laptop alkatrészek vannak, hanem rendes asztaliak. Így lehet olcsóbb, mint a korábbi verziók.

Amúgy az új legkisebb iMac szerintem korrekt áron van a tudásához képest, legalábbis nem hiszem, hogy ki tudnád hozni olcsóbban, de meg lehet próbálni:

- valami korrektebb alaplap (ez nálad kimaradt)
- 3 GHz-es C2D (és nem 2,6-os)
- 4 GB RAM DDR3 1066MHz (és nem 2 GB)
- 500 GB HDD (és nem 320 - amúgy hol kapsz 20-ért terrásat?)
- 9400M (jó ez nem egy bivaly... :) )
- DVD író, SD kártyaolvasó
- vezetéknéküli Bluetooth egér és billentyűzet
- webkamera (nem röhög, sok kicsi bizony sokra megy)
- 21,5"-os, LED-es IPS, paneles fullHD kijelző (ez lenne messze a legtöbb)
- legális oprendszer, néhány segédprogrammal

Ahogy én számolgattam, ez nem tudod kihozni sokkal olcsóbban (pont ilyet meg szerintem sehogy sem), és akkor még nem beszéltünk a kompaktságáról, a tetszetős megjelenésről, és a néma működésről (ami nekem különösen fontos lenne). Persze ez sak most érvényes, a korábbi generáció már igencsak rossz ár-érték mutatóval rendelkezett, de az újdonságok szerintem korrektek.

A legnagyobb bajom az, hogy ha tényleg szignifikáns javulásra vágyom a mostani rendszeremhez képest, akkor bizony a legdrágább változatot kellene vennem, ami a maga nemében szintén korrekt árazású, de abszolút értékben meg nagyon sok pénz... :(

Persze, nem kevés pénz ez a 320 ezer, még így monitorral sem, de nem is irreális. Fogd fel úgy, mint egy Jaguar X-type-ot. Ez a legkisebb Jaguar, de mégis 11-12 millió (vagy több), szóval nem népautó, de olcsóbb Jaguar nincs. Ugyanakkor megfelelően van árazva a hasonló kategóriájú BMW-hez és Mercedesekhez viszonyítva.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.24. 17:55:50

Megelőztek... :)

Valóban, a Wi-Fi kimaradt a listámból. Mea Culpa.

norbi2k 2009.10.24. 17:56:50

@lavór: lol, most komolyan ilyen légből kapott számokkal akarsz érvelni ? :) legalább egy teszoldal linkjét szurtad volna be.. mellesleg mostanság nagyon sok ilyen van, pont a win7 miatt, és ezeknél a teszteknél pont az jön ki hogy semmiben nem jobb az egyik a másiknál, ebben kicsit gyorsabb a win abban meg lassan...
de mondok egy példát. windows vista 5 orát ir ki egy muveletre, Mac ugyanarra 48 percet. szerinted?
beszélgethetunk ilyen szinten is :)

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.10.24. 17:57:54

@tony zionist: Te nem értesz meg vnagyon alamit, ezzel a hardver dologgal kapcsolatban, hogy miért nem fut el mindenen egy os x, és hogy miért nem érdeke ez az apple-nek.

valami gyakorlatit képzelj el egy, pl. egy mercedes-t az újak közül, és tedd rá azt a felnit, amit ajánlanak hozzá, a 215 szélest, menjél vele pár kört a városban, és élvezd ki, hogy milyen fasza a mercedes autóval menni, ott van, fogja az utat, stabil és élvezetes vezetni. aztán tegyél rá egy 145-ös gumit, és anyázzál, hogy milyen szar a mercedes-szel menni. a merci soha nem fogja javasolni, hogy 145-ös gimivel használd a merciket, amikethez 215-ös gimit javasol.

na, ha ezt érted eddig, akkor képzeld azt, hogy az os x = mercedes, a felni pedig a hardver. az apple-nak se érdeke, hogy minden hardveren fusson a rendszere, mert így nem fog az apple júzer anyázni, hogy ha rosszul választ harvert az oprendszerhez (ahogy a win-es júzerek a széles laptop skálán, sűrűn igenis az ára miatt megveszik azt, ami nem való az adott win verziójához.) ez tapasztalhatod Te is, amikor leülsz a másik ember gépe elé, és anyázol, hogy Nálad otthona Te win-ed mindenben gyorsabb. na, ha egy mac-es leül egy másik mac-es gépe elé, akkor nem anyázik, hanem minden használ úgy, ahogy szokta a sajátján, mert ha neki kisebb (értsd: olcsóbb) hardvere is van, azon is, tökéletesen megy az oprendszer, mert az apple így akarta, és ezt az érzést akarja a vásárlóinak megadni. azt, hogy ne olyan hardvert kelljen vennie, amit egy év múlva cserélni kell, hanem staliblan tudjon vásárolni 4-5 évre is, mert az a gép, akkor is rendesen fogja futtatni az oprendszert a frissítésekkel együtt. jobban tudja az oprendszer a gépeihez igazítni, és optimalizálni, ha pontosan tudja, hogy ilyen géepkre kell optimalizálni.

ilyet, nem sűrűn látsz egy win-es laptop esetében pl., belassul, több memóriát eszik, stb, sorolhatnám. nos, ennyi kell megérteni az apple gépeiről, és máris megérted, hogy nem drágábbak a gépei. mert ergó hosszabb távra vásárolod meg a hardvert, vagyis effektíve többi ideig használható a gép azzal a (néha kavesebbnek tűnő) teljesítménnyel.

ugyanez igaz volt régen az Amiga-PC eseténben is, a PC-s hardverek már réges-régen (szinte két havonta) frissültek, és nagyobb órajelen döcögtek, ugyanakkor az integrált, Amigák a 14 Mhz-es processzorral használhatóbbak voltak évekig, holott az órajel teljesítménye a PC-s harvereknél már régen a többszörösénél tartott, mégsem volt érezhető a számok alapján elvárható nagyságrendekkel nagyobb különbség.

talán ezzel így kb. fény tudtam csiholni e témában, ettől én még ugyanúgy használnok win-t és mac-et is, egyikkel sincs komolyabban semmi bajom, az egyiket ugyan jobban szeretem, mint a másikat, de ha kell mindkettőt tudnám anyázni, ha kéne. de elállok ettől, mert az csak parttalan vita lenne.

lavór 2009.10.24. 18:01:23

@norbi2k:

Engem nem tud már a Mac meggyőzni. Van mindkét gépem.
Szépek. Még vírustalan is. Ennyi.

norbi2k 2009.10.24. 18:06:47

@lavór: nekem is van mindkettő, de nem találok ki statisztikákat csak azért mert az egyiket jobban szeretem :)

EvilHedgehog 2009.10.24. 18:09:56

@lavór: Én most épp egy Os X 10.5.7 alól irok PC-ről Intel C2D E8400 3Ghz.
Szóval a Mac OS X gond nélkül fut igen sok PC-n...
Persze itt van a Win7 is mellette...ő a főnök a gépen.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 18:10:02

@cousin333: Jóvammár, ezerszer leírtátok hogy az az előző generáció, oké, elfogadtam, azt hittem az apple.hu hiteles forrás, elnézést.

"amúgy hol kapsz 20-ért terrásat?"

Egész pontosan 19.415 Ft-ért vettem a múlt héten, itt:
www.aqua.hu/1tb-samsung-hd103sj-sataii-32mb-cache-winchester-77711.html

A proci olyan nagyon sokkal nem lett komolyabb, kb ez van nekem is (3,1-es kétmagos AMD, 18 körül van ma az ára) a memória pedig szintén csak egy tizessel dobja meg az árat. Asztali gépbe meg nekem semmi szükségem wifire... Az alaplap jogos. A webcamról viszont ez a vicces képecske jut eszembe :)))

www.mopo.ca/uploaded_images/mac-vs-pc-webcam-is-broken-769833.jpg

Ez az új imac most nagyjából az itthoni gépem teljesítményét hozza, és fentebb írtam hogy mennyi volt és azóta mennyit költöttem rá... Jó, a monitorom nem LED-es, de tervbe van véve egy jobbfajta 26-os :) És ha gépet cserélek a jövőben, nekem nem kell a monitort is vele együtt kidobni, ez is számít azért.

lavór 2009.10.24. 18:12:21

@norbi2k:
Én se kitaláltam. De nem is .pdf file megnyitási sebességek érdekelnek. :D

ezsolt 2009.10.24. 18:14:24

Én régóta macen dolgozom, most vettem egy hp mini 5101 netbookot windowssal, és épp most rakok rá inkább egy ubuntu linuxot

egész röviden ez a véleményem a windowsról

egyébként meg a könyökömön jö ki az összehasonlítgatás, aki windowst szeretne használni rajta tegye, aki macosx-et, vagy linuxot, rajta

lavór 2009.10.24. 18:14:44

@EvilHedgehog:

Tehát beteszed a Pc-be a Mac Os-t és bootol róla? Ne már! ?innyá beteszem a Tigeremet. :D

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 18:16:51

Egyébként valaki futtat itt iMac-en After Effects-t? Csak úgy kíváncsiságból érdekelne, hogy egy bizonyos tesztprojektet mennyi idő alatt renderel le (WinXP-n és 7 RC-n teszteltem, 10% sebességnövekedés a 7 javára, a héten fogom feltenni a végleges Win7-et és azzal is letesztelem)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.24. 18:18:22

@lavór: A gyári Apple kiadás ugyan nem, de a Hackintosh ilyen, érdemes lenne kipróbálni, egész jelentős hazai rajongótábora van:

osx86.hu/

lavór 2009.10.24. 18:20:49

@Gery Greyhound >:

Na ez az! Tessék nyílttá tenni a versenyt, ne Hackintossal kelljen már hasonlítgatni.
Mer ugyi a Hackintos mégse Machintos. :)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.24. 18:22:56

@Gery Greyhound >: Ahogy én látom az apple.hu az Apple magyarországi, kissé elhanyagolt weboldala. Ha árak kellenek, akkor boltot keress, pl. XMS, ők tuti naprakészek. :D

Látom, valóban 20. Mondjuk sem a Samsungban nem bízom különösebben (HDD ügyben), sem az Aqua-ban, de kétségkívül annyi.

Az az AMD véletlenül nem egy Brisbane magos X2 6000+? Nekem is éppen olyan van... :)

"a memória pedig szintén csak egy tizessel dobja meg az árat"

Épp azt mondom, hogy az ilyen kis aprósáok azok, amik meglepő mértékben emelhetik az árat.- Amúgy most azt vizsgáljuk, hogy ér-e annyit az imac, amennyibe kerül, vagy azt, hogy neked megéri-e egy ilyen gép? Mert a kettő ég és föld.

"A webcamról viszont ez a vicces képecske jut eszembe"

:) Igen, ezt ismerem. Mondjuk ebben az esetben is lehet...

- nem használni
- venni helyette egy külsőt pár ezer forintért (ami szintén elromolhat persze, a PC-n is)

"Ez az új imac most nagyjából az itthoni gépem teljesítményét hozza"

Igen, de a monitort is beleszámolva már ugyanitt lennél szerintem. Márpedig annak a fontossága szerintem aligha elhanyagolható. És itt nem is az a kérdés, hogy neked érdemes-e rá váltani. Én sem venném a legkisebbet, mert nem nyújt többet, mint a mostani, sőt, a videokártya pl. határozottan gyengébb, ami így a GPU videodekódolás korában és az OpenCL hajnalán nem egy jövőtálló befektetés...

EvilHedgehog 2009.10.24. 18:23:45

@lavór: Keress rá Google-ben az iAtkos vagy az iDeneb disztróra....

norbi2k 2009.10.24. 18:27:00

@lavór: pedig elég kitalácio szagu :)

lavór 2009.10.24. 18:30:24

@EvilHedgehog:

Nagyon köszi, de ezt a részét értem.
Az alapvető kérdésben mindig azzal válaszolnak a Mac rajongók, ha például valaki kritizálni meri kedvenc oprendszerüket, hogy: "Á,az egy Hackintosh csak!" Nem eredeti hardverkörnyezben futtt... és a többi. Erre írtam én: Tegye a Mac elérhetővé a sima Pc-k-re a saját oprenszerét, hogy a sima use is el tudja dönteni: melyik kell neki. Úgy antireklámot csinálni a winnek, hogy nem futtatható saját rendszerük pécés környezetben....

k_huszar 2009.10.24. 18:33:01

@beam188: ... nem teljesen ...

Egyszeruen a Te ertelemezesedben (ha jol ertelmezem) azok a szoftverek nem rugnak labdaba semmilyen szinten (~nem leteznek), amik openszosz alatt vannak...

fajn, en elfogadom!

Ellenben mivel a szoftvere az en fejembern szoftvert jelent, es nem ipari szabvany es/vagy kizarolag commenrcionalis szoftvert ezert van az, amiert en ugy gondolom, hogy elbeszelunk egymas mellett ...

maskulonben hogy a szoftvergyarto nem gyart szoftvert egy adott platformra, mit mond el a platformrol ... ?

EvilHedgehog 2009.10.24. 18:36:04

@lavór:
"Á,az egy Hackintosh csak!" - Igen..ez egy érdekes kijelentés.

Én iAtkos-t használom. Ez annyiban tér el az eredeti Mac OS től hogy elhiteti az OS-el hogy eredeti Mac EFI-n fut. (Mivel a pc-s alaplapokon nincs ilyen EFI). Ennyi! Ettől függetlenül natívan max. teljesítménnyel fut. Hozza azokat a Benchmark eredményeket amiket a 3GHz-es iMac...sőt jobbat is mivel a videokártyám jobb mint ami az iMacben van.

the k0zi · http://k0zi.blogspot.com 2009.10.24. 18:38:51

@cousin333: hát ha ennyire odavagyunk az OpenCL-ért, akkor elmondom hogy az iMac csúcsmodellben olyan videókártya van, amilyen az asztali pc-mben több mint 1 éve (és akkor kb 39000Ft-ért vettem). Annyira meg nem nagy az arcom, hogy ne legyen elég egy 24"-os monitor :)

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.10.24. 18:44:26

@lavór: soha nem fogja ezt az apple megtenni, erre próbáltam rávilágítani az előbb. úgyhogy az igazi összehasonlítás akkor lenne mérvadó, ha az ms is saját összeállítású hardverrel árulná csak a win-jeit. akkor nyilván nem 28 GB lenne az alap Win7 Ultimate rendszer a vinyón, hanrm csak 5 GB, mint a snow leopard pl. de lehet, hogy így sem csinálnák meg ennyire az optimalizást, ami jelentősen befolyásolja a sebességet (lásd pl. a bottidő, kapásból, ugyanazon a harvderen 1,5 annyi a win7-nél.) az alap memóriahasználatról ne is beszéljünk, mert az megint olyan mértékű eltérést mutat, hogy nincs is értelme hasonlítgatni pl. de ezek csak technikai részletek, nyilván másban a win erősebb, és a leo a gyengébb.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.24. 18:44:49

@teh k0zi: Nem mondtam, hogy oda vagyok érte, mindenesetre ígéretesnek tűnik, csak nem egy 9400M társaságában.

Tisztában vagyok vele, hogy mennyibe kerül egy 4850, köszönöm. De talán te sem tagadod, hogy ártól függetlenül "némileg" jövőtállóbb befektetés egy ilyen, mint egy 9400M. Nem mondtam azt sem, hogy játékra használnám, ha csak arra kellene, akkor nyilván nem gondolkoznék Mac-ben.

24"-ról: Pár napja én is ezt mondtam volna, de most szerintem még jobb, ha nagyobb... :) Főleg, hogy ebben az esetben a méretnövekedés durva felbontásnövekedéssel is jár (általában a 27"-sok ugyanúgy 1920x1200-asok, mint a 24"-esek, a plusz 3" nekem sem érné meg, de ez már 2560x1440, ami azért nagyon nem mindegy).

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.10.24. 18:48:23

@k_huszar: azért a szoftvergyártól elsősorban anyagi haszonért dolgoznak, úgyhogy nem tudod leírni egyik oprendszert se, amire egy adott szotftvergyrtó nem dolgozik, nyiévn nem azon éri el a legtöbb hasznot, és evidens, hogy olyanra feleszt mindeki, amiről a legtöbb profitot reméli vissza. vagyis szimplán hülyeség így általánosítani, hogy amire nem fejlesztenek a legtobb szoftvergyártó cég, az biztos szar. az aston martin se szar, csak mert nem fejlesztették ki a népautó kategóriát, nekik nem az a célközösnég. szóval ez most vakvágányos érvelés volt a részedről, mindegy melyik oprendszerre értetted.

k_huszar 2009.10.24. 18:50:27

@Gery Greyhound >: viccesa kep, de sajnos a vilag errefele halad ... szoval semmi uj ...

alaplapra maj'minden periferia raintegralva ... elszallt ahang, nem akarod _megcsinaltatni_ (mint a kepen, amit kuldtel) veszel egy hanggartyat ... (vagy videokartyat, vagy ethernet-kartyat, raidvezerlot ...)
Vagy elszallt a kamera a mobilodban, akkor mit csinalsz? (arrol nem is beszelve, hogy olyan alaplapot, amin nincsen mindenszar raintegralva kb olyan konnyu venni mint telefont kamera nelkul ...)

lavór 2009.10.24. 18:52:31

@holex:

Persze, hogy sohanapján lesz elérhető Pc-re gyári Mac Os. :)

Attól még jól esik fikázniuk a Wint. :) A Win helyében letiltanám az Inteles Mac gépekről a boot lehetőséget. :)

capor_ 2009.10.24. 18:59:45

@lavór:

aki egyébként jobban megszeretné érteni, miért is nem elérhető a leopard sima PCre az keressen rá erre: "experience economy". Az apple nem egy szoftveróriás nem az oprendszer a fő terméke...
Kb. olyan lenne mintha Starbucksos kávét vennél a tescóba csak mert az kurva jó.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.10.24. 18:59:51

@lavór: igazad lehet, és igazából nem is a valódi mac-esekkel babarálnál ki, hanem a hackelt mac-esekkel, vagyis ezzel csak az apple malmára hajtanád a vizet, hiszen kénytelenek lennének fizetni azért, amit most lopva használnak. :) de amúgy én is letiltanám.

ugyanakkor igazad van, sohanapján majd lesz pc-s laptopra is gyári mac, ha majd integrálják majd a több ezer drivert, a több ezek különböző létező perifériához, és akkor az a verzió majd 28 mega helyet foglal el a vinyón alapból, és 70e Ft lesz, és 2szer annyi idő alatt bootol be.

de hé!!!

ilyen már létezik már ma is, csak nem mac osx a neve.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.10.24. 19:05:19

@capor_: azért ahhoz képest picit mindig jobbra csinálták meg a szoftvereiket, annak ellenére, hogy nem is ez a legfőbb profiljuk. atyaég! milyenek lennének a szoftvereik akkor, ha komolyan csak ezzel foglalkoznának? nem lenne a vitafórum se, hogy melyik oprendszert válaszd, mert lehet, hogy nem lenne alternatíva sem.

lavór 2009.10.24. 19:05:24

@capor_:

Ismerem a Mac "filozófiáját". Azért nem elérhető az oprendszerük, mert azonnal elvesztenék előnyüket optimalizáció terén a winnel szemben. Természetes, hogy az Unix kernelre építkezés alapból stabilabbnak tűnik, de ha ott is 1000 driver, kodek... stb lépne színre, ki tudja mi lenne. És mint legutóbb láttuk: a Snow Leopard esetében is becsúszott az a bizonyos baki. Elég nagy, de ez most mindegy is.

lavór 2009.10.24. 19:08:28

@holex:

Ha a win 7-re gondoltál, az a teljes telepítéssel együtt, + driver 32 perc nálam. A Mac-omra a Tigert, 2. DVD nélkül (iDVD, iPhoto... stb... és skippelve a DVD ellenőrzést 1 óra.

Zalzan Kavol 2009.10.24. 19:09:29

A Linux/Win7 index cikk kommentjei nyugodtabbak voltak, ezt elég furcsának tartom :)

Én tettem usernek WinXP-t a Macbook pro-jára az OSX mellé (shame on me :) ) mert nem volt neki elég a VirtualBoxban futtatott XP teljesítménye egy speciális progihoz, de pár dolog nem működött rajta tökéletesen, pl. a speciális karakterekkel, funkcióbillentyűkkel gondok voltak (bár ez VirtualBoxon belül is így volt) Nem volt sok időm foglalkozni a dologgal. Vajon a Win7 már tökéletesen futna rajta?

capor_ 2009.10.24. 19:10:05

@holex:

megmodnom őszintén, hogy fogalmam sincs miről beszélsz :)

raklap 2009.10.24. 19:10:06

az apple mivel támad?...a microsoft annyi pénzt költ egy egy oprendszer kutatására fejlesztésre mint ami az apple éves árbevétele...

semmilyen szinten nem lehet összehasonlítani egy windows-al egy osx-et... lehet hypolni reggelig de attól a valóság nem fog változni... a világ otthoni pc-in 95%-ban windows van... talán ezen kéne előbb elgondolkozni hogy nem véletlenül...

norbi2k 2009.10.24. 19:12:44

@raklap: jaj, ez nagyon béna, bocs... miért van windows a gépek többségén... kit érdekel, ezen gondolkozz el :)

Tzupi 2009.10.24. 19:13:25

n+1 -dik vita ugyanarról a lerágott csontról :D

reklám meg gyökér dolog lett, Apple és Microsoft ahelyett, hogy "kreativ" marketingeseket alkalmazna, vegyen fel pár programmert :D Jobban járna mindenki :D

raklap 2009.10.24. 19:14:31

@norbi2k:

nem mindenki szeret álomvilágban élni... van akit érdekel a valóság...

capor_ 2009.10.24. 19:16:05

@lavór:

A lényeg az, hogy az apple terméke nem csak a szoftver vagy a gép hanem az egész "experience". Külön-külön elenyészőek lennének viszont közösen igen nagy előnyt tudnak kovácsolni belőlük.
Ezért van, hogy hivatalosan csak itunes-al tudod használni az ipodod, osx csak a célhardwarrel van stb. stb... Nem éri meg külön-külön és az apple mint minden más cég profitban érdekelt. Vagy szerintetek megérné elkezdeni a Microsoft ellen menni (90% vs 2,5-5% vagy hogy áll most az oprendszerek elterjedsége)?? na ne vicceljetek már...

norbi2k 2009.10.24. 19:17:49

@raklap: van akit meg nem érdekel kinek van nagyobb autoja :)
de gondolom ismered, hogy is van? 100 millio légy nem tévedhet? :)

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2009.10.24. 19:18:50

@capor_: ők azt hiszik lehetséges:) a lényeg itt igazából az lenne, pc-d van? használd a 7est, mac-ed van? használd a snow leot és nagy kuss. de sokaknak nem megy ez a nagy kuss! ez olyan kimeríthetetlen téma mint az xbox vs. ps3:) főleg a sok debil ma, értelmeset nem tudtak, csak odáig jutottak, dupla áron fele olyan gép, ami csak doc-ot tud megnyitni és ennyire jó:D üdvözletem továbbra is iq:)

lavór 2009.10.24. 19:22:30

@capor_:

Persze. Sőt az "I"(én, enyém) szócska használata sem véletlen. :) Reklám az egész világ, és nem más, mint: PÉNZ. :D

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.24. 19:23:21

@lavór:

De miért tennének ilyesmit? Több mint éppen elég, hogy a sajét gépeik képesek egyidejűleg futtatni minden nehézség nélkül OSX-t és Windowst.

capor_ 2009.10.24. 19:23:41

@thomee84:

Attól, hogy ezt kommunikálják nagyon jól tudják ők is hogy nem :) Vagy úgy kellene reklámozni a cuccukat, hogy rosszabb mint a win7 de azért vedd meg?? :D Az a jó ebben az összehasonlításban, hogy nem lehet őket objektív szempontok alapján, szóval bármit lehet mondani. (persze össze lehet, de azok a szempontok aza emberek 95% nem érdekli)

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.10.24. 19:23:52

@capor_: arra, hogy ha hasonlítgatni szeretné valaki a két rendszert egymáshoz, akkor a win7 még mindng semmiben sem jobb a tesztek szerint, mint a snowleo. ez csak az oprendszer, de a többi programjukat illetően is, valamilyen rejtályes oknál fogva több ötletesség csúszik be náluk, mint az ms-nél. de ezt tudjuk be a több éves tapasztalaton alapuló előnynek csak. kb. erről beszélek.

lavór 2009.10.24. 19:25:42

@A Nép - Te vagy!:

Mé, szerinted a PC nem futtatná a Mac Os bármelyikét? :D Csak hát a driverek....

k_huszar 2009.10.24. 19:28:47

@holex: nem ertem, mert egyetertunk :-)
Ezert nem ertem, hogy miert erv az, X oprendszer jobb, mert van rajta ilyen vagy olyan szoftver ...

Komplex applikaciot meg soha nem fejlesztettem, de az en fejemben valami olyan nagyon egyszerusitet kep letezik, hogy van UI, ami lehet OS specifikus, van egy SW-layer, ami lekezeli a OS fele a hivasokat, ez megint OS fuggo, ami meg kozotte van az meg OS-fuggetlen (nem tudom mennyire egyszeru a kep, de en igy kepzelem ...)

Noszoval - megint csak az en fejemben - az OS fele valo hivasok lekezeleset nem lehet meguszni ... az OS specifikus marad, es az egy "must have" layer ...
Ellenben ha az UI viszi el a szoftver nagy reszet, ott mar valami baj lehet ...
Mire akarok kilyukadni?
Hogy nem feltetlenul scratchbol kellene felepiteni egy szoftvert (2x-es munkaval) ha tobb OS-kompatibilisen szeretnenek gyartani ...
Amig meg nem csinaljak meg addig meg maximum halvany elkepzeleseik lehetnek arrol hogy mekkora a visszaterules ...

mindegy ... magammal vitatkozok ...

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.10.24. 19:33:08

@lavór: ha Neked a telepítési idő a legfontosabb, akkor Te nem vagy igazán komoly felhasználó, sokkal inkább valamifélre rendszergazda. a telepítási időnek nem sok relációja van az oprendszer működésének szempontjából. (de ha már itt tartunk pl. azt nem írtad, hogy a win7 telepítője formázott-e, vagy csak quick, vagy csak update telepítés vagy szűz, mekkora vinyót formázott, ha igen, és ugyanezt nem írtad a Tigerről sem, így amelett, hogy a telepítési idő a legértelmetlenebb összehasonlítási alap, még csak nem is releváns így a kettő.) ettől pl. az általam írt adatok semmit nem változnak, ami pl. 28 GB az 28 GB lesz 32 perc telepítási idő után is, ami 5 GB az meg 5 GB, lesz 1 óra telepítés után is. és azt még nem is említettem, hogy telepíteni általában egyszer telepítesz.

lavór 2009.10.24. 19:43:00

@holex:

Vista óta nincs "hosszú" format a guiban. :) Nekem tök mindegy mekkora helyet foglal el az 1 terrán az oprendszer. Mondjuk a Mac-nél már nem mindegy, mert elég kicsiket adtak hozzá anno. Meg Hitachit. :(

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.10.24. 19:46:25

@k_huszar: értem, amit írsz, de képzelj el valamit, ami általánosságban előfordul. win + visual c++ vagy c#, vagy sing#, vagy amit akarsz, csak irj meg egy osztályt, ami nem UI rétegű, és máris kilyukadsz oda, hogy a .net framework nagyon szuper, de ha benne megírsz valamit, akkor azt soha nem integrálod egyszerű munkával másik környezetbe. mert win specifikus az egész keretrendszer. a lényege az lett volna annó, hogy integrálható lesz más oprendszer alá majd (még erről konkrétan nem hallottam semmit), viszont a .net nem tölthető le még más platformra, viszont a win alatt ez szuperül működik és könnyű gyorsan, hibamentesen kódolni a tervekből. akár profi, akár amatőr szinten.

amikor egy cég a fejlesztési időt akarja csökketeni, akkor egyértelmű, hogy nem fog ansi c-ben nekiállni kódolni, és minden drivert, aloszályt megírni ansi-ban, hogy egy szimpa gcc-vel fordítható legyen eyetleg egy unix-os platformra is, hol előre tudja, hogy nem fog eladni semmit a saját termékéből.

ellenben nenkiáll egy olyan környezetet kereni, ahol a legrövidebb a fejlesztés idő (mivel az idő pénz), pl. a .net keretrendszert win alá (nem is nagyon van ma már más), és abban pikk-pakk összepakolja, amit szeretne. és máris kilőtte a platformfüggetlenéget, nem áldoz több energiát arra, hogy kifejlessze a programot pl. mac-re, és nem írja át a kódokat a cocoa-ra object-c alá.

ez persze európában jobban igaz, de mostanában pl. az eletronic arts egy dvd-n adja ki a mac-es és pc-s telepítőt az új játékaihoz. nekik már megéri mindkettőre fejleszteni.

na, most okoskodtam egy sort. :)

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.10.24. 19:49:01

@lavór: nos, ebből is látszik, hogy milyen sűrűn telepít egy átlag felhasználó (pl. én) egy operációs rendszert. :)

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.10.24. 20:02:16

@lavór: egyébként nem az a lényeg, hogy 28 vagy 5 az 1 terán. hanem az, hogy az 5 lényegesen kevesebb adat, és nem mindegy, hogy a (pl.) 4GB renszermemóriádban a 28 GB-nyi adatból ránt be a rendszer valamit, vagy az 5GB-ból. nyilván Te is érzed, hogy az 5-ből 4 sokkal jobb arány, mint a 28-ból 4. (nyilván a gyakorlatban az oprendszer nem figyel benne az összes memóriában, de bizonyos részei időközönként betöltődnek illetve kürülnek a memóriából). minél magyobb az betöltött rész, annál kevesebb modul fér el ugyanannyi memóban, annál több a "darálás". (nyilván nem kell nagyaráznom hogy a win7 nem azért 28 GB, mert 6-szor annyit tud, mint egy snowleo: a tudásuk erősen egyforma szinten van, a megírt kód mérete nagyobb, ha nem is hatszor a sok integrált mádiafálj miatt, de 4,5-et bevállahatunk.)

ezt akartam kihozni ebből, hogy lényegében (gyors vinyók ide vagy oda), a win ennek ellenére szétdarálja a vinyódat, miközben az oprendszer egyes részeit töltögeti a memóriába. minél kevesebb a szabad memória, annál több a dara. ha több program egyszerre fut, néha megakad a töltögetéstől. ezt gondolom Te is tapasztaltad. és ez nem a vinyó tényleges mérete miatt van, hanem a háttéradatok/memória igencsak rossz arányából adódik. (vagy az adott modul indokolatlanul nagy mérete miatt is esetleg.)

okés, most már télleg nem akarok okoskodni, mert csak a hülyék okoskodnak, de gondolom éretetted, amit szerettem volna mondani a mérettel kapcsolatban.

k_huszar 2009.10.24. 20:03:58

@raklap: Elgondolkoztam, es a kovetkezokre jutottam:

A MS meg a legelejen egy roppant visszataszito habar zsenialis lepessel
_egyeduli_ operacios rendszer volt a PC-s hoskorban.
Ezzel szepen beagyazta magat mindenhova ... a szoftverei kvaziszabvannya emelkedtek (nem! nem a minoseg miatt!), az iskolakban azt tanitottak, a kormanyokkal jo bizniszeket kotottek ... es qrva sok penz koltottek kampanyra!

es mire a konkurencia felhozta magat, addigra az emberek mar mindenhol kis homokorat kerestek, es meg akkor is nyug volt (van) az "atallas" ha
a konkurencia esetleg legalabbolyanjo termekkel all elo ... (jo pelda erre a "hol van a passziansz" nevu urban legend (?)*)

Ezert nepszeru ...

Valamelyik orszag valamelyik kozigazgatasa szakitani akart a win-kotottseg alol. tenyleg atalltak csaknem teljesen linuxra ...
A tapasztalatokrol nyilatkozott a felelos ...
O mondta, hogy a titkarnoi szinten nagyon sokat segitett az uj platform elfogadottsagaban, ha beallitottak azt a hatterkepet, amit a win-en hasznaltak :-)

lavór 2009.10.24. 20:06:44

@holex:

Persze. Jobban optimalizálható egy szűk keresztmetszetű harverre írt jobb kernel.
De ettől sem változott az alap kérdésem és észrevételem.

lavór 2009.10.24. 20:09:24

@k_huszar:

Szerintem is egy tök átlag felhasználónak például egy Ubuntu haláláig elég. :) Még sok is. :)

norbi2k 2009.10.24. 20:10:46

@k_huszar:
www.youtube.com/watch?v=o4MwTvtyrUQ
ezeknek az embereknek hogy magyarázod el miért jobb az egyik vagy másik?
Miért a windows az elterjedtebb, jol leirtad, anyámnak az e betű jelentette az internetet, amig le nem ült a gépem elé, de szeirntem még most sem vágja mi van.. nos ezért reklámozza magát az apple azzal hogy egyszerü használni, mert az átlag user, az a bizonyos 90%, lofaszt nem tud az oprendszerről, nemhogy más baromságokrol...

k_huszar 2009.10.24. 20:13:21

@holex:
OK, itt az en tapasztalatom veget er, mert nem is tudom mi az a NET ize ...
de ezek szerint ez egy nagyon specialis terulet: www.phoronix.com/scan.php?page=article&item=nvidia_qa_linux&num=1

kulonben tenyleg kivancsi lennek hogy egy autocad vagy egy adobe illustrator mennyiben alapul net-re?

k_huszar 2009.10.24. 21:01:18

@norbi2k: vicces ...
de ugye mink (is) ugy kezdtunk kuzdeni a szamitogepes analfabetizmus ellen, hogy megtanitottak a winwordot ... nem?
Nem szamitogepkezelest tanitottak meg, hanem hogy a windowson hogyan kell megnyitni egy szoveges fajlt ...
aztan a haver meg megmutatta, hogy a ogyan kell feltelepiteni kepernyovedot, ... stb ...
ennek az eredmenye ez ...
... ami amugy vicces, de korantsem olyan szomoru ...
ezeknek az embereknek nagy resze arra tudja hasznalni a szgepet, amire akarja, es ha atultetik egy masik OS ele, akkor egy hetig anyazik, aztan megszokja, es ott is tud majd levelet olvasnio, meg velveten celebrity-rankinget bongeszni ...

raklap 2009.10.24. 21:04:29

@k_huszar:

az az ms érdeme hogy megszerezte a felhasználókat... és az is ha meg tudja tartani... eddig mindig sikerült letennie az asztalra egy oprendszert

B911 · http://baratcsaba.hu/blog/ 2009.10.24. 21:36:37

a mac arra jó, hogy a windows ne legyen teljesen egyed uralkodó a világban, mert akkor súlyos büntetéseket kellene fizetnie a Microsoftnak, bár így is fizethetne, mivel a felhasználók több mint 90%-a windowst használ, Magyarországon meg az emberek 99%-a

B911 · http://baratcsaba.hu/blog/ 2009.10.24. 21:41:25

ha nem lenne a mac meg linux a maga kis pár százaléknyi részesedésével, mindenki a Microsoftot basztatná, hogy teljesen monopol helyzetben van, ezért darabolja fel magát még jobban

norbi2k 2009.10.24. 21:56:16

megint okosabbak lettünk miért jo a mac :)

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.10.24. 22:44:25

@wizzard: nekem szokott fagyni, ha 5-6ablak meg van nyitva.meg van,hogy bekapcskor nem hozza be az ablakot, elhal féluton.

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2009.10.24. 22:49:18

kb hányan használnak ma itthon a Mac-et?

thinker_ 2009.10.24. 22:51:56

erőlködik a mac, mert ennyi pénzért a kutyának sem kell, csak a sznoboknak...
win7 kiváló oprendszer, a sok divatmajom meg használjon mac-et...

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.10.25. 00:24:20

@lavór: hát képzeld azt, hogy egy kisebb adatmennyiséget könnyebb betölteni egy adott memóriatartományba, mint egy nagyobbat. :) vagy azt, hogy egy nagyobb adatmenyniség nagyobb memóriatratományt foglal le. :) vagy azt, hogy ugyanaz a akód, ha több progtamosorból van megírva, akkor nagyobb a bináris kód, ami több helyet foglal a fizikális memóriában. :) nekem mindegy, hogy merről közelíted.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.10.25. 00:28:44

@k_huszar: ezt talán egy autocad fejlesztő vagy egy abode feljesztő tudná megmondani. még csak tippleni se tudok, hogy mennyire .net-es vagy menynire nem az.

norbi2k 2009.10.25. 02:20:58

@thinker_: annyira erőlködik hogy minden negyedévben többet ad el, egész pontosan 17%al többet mint tavaly ilyenkor, ami annyit jelent hogy 1,7 milliárd dollárral van most több a cég zsebében. Május óta majd megkétszereződtek a részvényeik ára ( 119ről indult, most 200 dodó felett van) ... kurvára erőlködik :D

norbi2k 2009.10.25. 02:34:46

@Bery: itthon nagyon kevesen... USA-ban 4. legnagyobb gyártó, 8-10%os részesedéssel...europában, illetve nyugat-europában pedig 5% körüli...

EvilHedgehog 2009.10.25. 07:56:16

Hát..oldalletöltések alapján most röpke 0.62%-on áll a Mac OS X

www.rankings.hu/hu/ranking/operating-systems.html

thinker_ 2009.10.25. 08:34:33

@norbi2k:

megnézzük a microsoft számait is? :)))

norbi2k 2009.10.25. 10:34:58

@thinker_: azt hittem kitalálod.. de ne menjünk már bele, kicsit visszaolvasnál, megértenéd a számokat, és hogy miért annyi amennyi... szoval a kinek van nagyobb autoja a homokozoban vitát inkább ne erőltesd :)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása