Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szívlapáttal erősített a Pakli

Amikor alig két hónappal ezelőtt összeültünk egy cigiszagú kávézóban, nem tudtuk még, hogy hová fog vezetni a három blog, azaz az Addict, az Appleblog és Plastik média vérszövetsége, a Pakli. Csak azt tudtuk, hogy csapatban játszani jobb, pláne ha mindenki passzol, és nem önzőzzük el a helyzeteket. Az elmúlt időszak történései aztán arról győztek meg bennünket, hogy lehet ennek az összefogásnak létjogosultsága, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy október végén a Kreatív magazin játszóblogja, a Szívlapát is csatlakozott hozzánk, aminek jelentőségét talán Christiano Ronaldo leigazolásához tudnám mérni (ezen a ponton megkérek mindenkit, hogy ha teheti, bontson pezsgőt, és szórjon konfettit a saját hajába). Én különösen örülök, hiszen a Szívlapát eddig is közel állt a szívemhez, és jó, hogy egy másik reklámblog is játszik majd a csapatban. A blogszentháromság így most szentnégyességként folytatja netes pályafutását, amely akkor is fényes lesz, ha hirdetők híján be kell majd sózni, és fel kell szántani a bannerhelyeket. Akit érdekel a 4 blog közös ajánlata, az látogasson el a pakliban.hu oldalra, ahol rengeteg hasznos és haszontalan információt talál a Pakliról. És most vissza a stúdióba.

Címkék: blog

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr131480179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mostjönatutituti 2009.10.28. 11:41:56

kissé off, de hamár focis hasonlatok (és a szívlapáton is volt)...
www.youtube.com/watch?v=-_HPsGWlC7E

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása