Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Budapest egy ordenáré bazársor

A MATT, azaz a Magyar Tervezőgrafikusok Társasága néhány hónappal ezelőtt írta ki pályázatát Zavar? tervezd át! címmel, arra buzdítva a grafikusokat, hogy ha valami olyasmit látnak a környezetükben, ami bántja a szemüket, akkor ne elégedjenek meg csak az elégedetlenkedéssel (micsoda szójáték!), hanem tervezőgrafikusok lévén tegyenek is javaslatot a megoldásra. Erre a felhívásra állt össze két grafikus, Fodor Gergely és Csordás Zoltán, akiknek a szemét ugyanaz szúrta, ami az én egyik vesszőparipám is. Ez nem más, mint az üzletek bejárata körül kihelyezett reklámeszközökön (a világító tábláktól a kirakaton át a portál kialakításáig) megjelenő igény- és ízléstelen vizuális világ. Ez tulajdonképpen nem más, mint a városképrombolás intézményesült formája, amihez annyira hozzászoktunk, hogy szinte már észre sem vesszük. Ha egy ház oldalára valaki egy graffitit fúj, azon mindenki felháborodik, és az eltüntetését követeli. Ha annak a helyén az egyik üzlet kihelyez egy 5x1 méteres neonzöld reklámtáblát rajta lila CSŐCSERE! felirattal, akkor mindenki nyugtázza magában a tényt, hogy ez egy fasza szolárium.

A grafikus páros pont erre a problémára próbál meg rámutatni Utcahossz elnevezésű munkájával, amelyen a Kossuth Lajos utca idealizált látványtervét és a jelenlegi,  lehangolóan bazári állapotát állítja élesen szembe egymással. Pályázatuk arra mutat rá, hogy ha az önkormányzatok odafigyelnének a városképre, ha lenne átgondolt utcaképtervezés és szabályozás, akkor meg lehetne változtatni a mostani viszonyokat. Sajnos ez csak egy álom, különösen a fővárosi rögvalóságban, de jó érzés végigpásztázni a virtuális házsort, aminek láttán az ember egy kulturált városban érezheti magát. Kattintsatok a képre, és görgessétek végig az egész panorámafelvételt!

 

A pályamunkákból klészült kiállítás november 29-ig tekinthető meg a Design Terminálban (1051 Budapest, Erzsébet tér – volt buszpályaudvar). Ha csak fele ilyen jó lesz a többi munka, már érdemes elmenni!

Címkék: design hungarikum

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr641500633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr_Wolf 2009.11.05. 10:06:28

És mindenki járjon az utcán tervezők szabta egyenruhában! Meg a picsába a sok különböző színű-forájú kocsival! Sőt a lakások legyenek egyformák belülről is! A génsebészek pedig hozzanak össze egy sablon arcot, mert tűrhetetlen ez a csiricsáré tömeg mindenütt! Nem kell külön női-férfi arc és test, csak bezavarna.(Teszek ide egy :)-t, nehogy agresszívnek tűnjek)

connorhu 2009.11.05. 10:12:53

Prágában járva ugyan ez jutott eszembe nekem is. Prága óvárosrésze ilyen szempontból ötöst kapna! Az NAGYON szimpatikus!

www.metinda.hu/eng/Vienna-Budapest-Prague_html_594422cb.jpg

Hara Mati 2009.11.05. 10:19:59

Én speciel boldog lennék, ha legalább egy generáció fel tudna úgy nőni kis hazánkban, hogy nem a bazársort látja minden nap, mint vizuális példát (és akkor még a vidéki városokról nem is beszéltünk). Valószínű, hogy minden másban is igényesebb lenne és ha egyszer megrendelő, azaz ügyfél válik majd belőlük, akkor ugyanezzel az igényességgel állnak majd a munkákhoz.
Mert ennek a vizuális környezetszennyezésnek sokkal több vetülete van, mint hogy most szarul néz ki a város.
Gergelyék nagyon jól ellenpontoztak, a többi ízlés dolga.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2009.11.05. 10:21:14

Hmmm...

Először is ugye nem ők találták fel a spanyolviaszt. Elég csak nálunk fejlettebb kultúrájú városokat megnézni, és jé, tényleg csak jelzés szinten vannak jelen a cégérek.

Amit viszont itt megrajzoltak, az több szempontból is kifogásolható. Egyrészt ahogyan az előttem felszólaló is észrevette, a visszafogottság nem kellene, hogy egyformaságot jelentsen. Nem attól lesz szép egy ház, ha egyformán élettelenek az ablakai.

Ráadásul a grafikus elméjében is gyökeret vert a magyar beidegződés, miszerint ami visszafogott, az luxus. Nem értem, hogy egy pénzváltónak miért kell hűvös megvilágításban, laptop mellett beszélgető elegáns hölgyeket és urakat jelentenie.

De ha ismerné is a helyszínt emberünk, akkor tudná azt is, hogy a királyok étterme egy török gyorsétterem, ahol nem igazán közlekednek frakkos pincérek :) Ja és az árkádok alatt az Ápisz mellett gyógyszertár és kávézó van, nem pedig panzió. (Legalábbis a kép szerintem ezt az állapotot tükrözi. A kávézó emlékeim szerint már bezárt.)

Kár érte, mert a felületesség sokat ront az egyébként jó felvetésen.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2009.11.05. 10:26:48

@káposztaFaló: és mekkora Prágának az a része, ami így van szabályozva? Mert nálunk is van ilyen, de csak a vár területére érvényes. (Vagy az I. kerületre? Ebben nem vagyok biztos.) Mondjuk ez szerintem alap. Másképpen fogalmazva: még csak az kéne, hogy a nagyon szigorúan védett épületeket is betemesse a neon. Amiről viszont érdemes beszélni, hogy sehol ne legyen megengedett a reklámerdő.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.11.05. 10:31:33

frissebb, lágyabb, jobb.

szebb lett, az tény.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.11.05. 10:36:44

Mr Woolf!
Persze, nem arról van szó, hogy irtsuk ki a szokszínűséget a városból, és nem kell minden üzletnek egyformának lennie. De azt, ami most van, hogy mindenki úgy csúfítja el a várost, ahogy csak szeretné, és ha fizet érte, akkor magentára festheti akár az egész nagykörutat, nem kellene engedni. Ésszerű keretek között szabályozni lehetne.

A konkrt alkotás kapcsán pedig gondolom a nagyobb kontraszt miatt választották ezt a kicsit luxusba hajló irányt. Ez csak egy figyelemfelkeltő alkotás, nem végleges terv.

ftomy 2009.11.05. 13:31:28

köszönöm, hogy ez csak egy terv, és nem a valóság :)

Szabó Patrícia 2009.11.05. 13:39:31

Kínában ez egyszer már bejött...

Szabó Patrícia 2009.11.05. 13:48:46

Nem egységesíteni kellene, bár még ez is jobb, mint a jelen helyzet, hanem meghúzni egy limitet, hogy az adott üzletnek, akár a saját sítlusán és színein belül be kell nyújtania egy arculati tervet (is, a sok más szar mellé), amihez tartania kell magát, minőségben is, és ha nem okés, akkor nem nyithat meg.

Amikor a mi házunkat újították a belvárosban, még abba is beleszólt a Hivatal, hogy milyen színűek lehetnek az ablakkeretek. És nem olyanok, amilyen a szomszédé, mert akkor nem lóg ki, hanem csak szimpőlán szépnek kellett lennie, ami emeli az egész utca összképét. Ez kellene itt is, csak nem foglalkozik vele senki. Kellene egy törvény, ami pénzbüntetést szab ki, egyből rápattana a Hivatal, mint ORTT a Joshbaratra, bazmeg. Ahol pénz szaga leng körbe, ott hirtelen minden sokkal fontosabb lesz. Csak azért, mert "szebb lenne úgy", nagyjából mindenki le fogja szarni, ahogy eddig.

szeszkópé 2009.11.05. 15:12:39

A kötekedőknek két dolog:
1. Ez egy figyelemfelkeltő látványterv (ahogy reklámbuzi is említette)! Az, hogy véletlenül lemaradt róla egy kávézó, meg hogy frakkban van a pincér a török étteremben, teljesen jelentéktelen részletkérdés.
2. Az egyformaságról pedig annyit, hogy aki jobban megnézi a látványtervet, az láthatja, hogy NEM egyforma az összes üzlet. Csupán egy-egy háztömbön belül fedezhető fel az egységes arculatra való törekvés. Ettől még lehet kreatív megoldásokat alkalmazni. Tehát szó nincsen itt semmiféle uniformizálásról.

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2009.11.05. 18:02:32

egyetértek csézével.

amúgy meg jó lenne ott tartani, hogy már azon vitatkozunk, mi legyen egy-egy utca koncepciója... észre kéne venni, hogy csak összehangoltan tud a belváros versenyképes lenni egy-egy plázával. jő lenne, ha mind többen követnék a fashion street példáját ilyen téren.

egygrafikus 2009.11.05. 18:03:53

Annál ami van minden jobb, de a tervekben én is látok itt-ott kifogásolnivalót. Szerintem a ténylegesen létezô üzletekhez képest lényegesen elegánsabb lett magyarán a gagyit árulót "felpozicionálja" ami nem feltétlenül erény. Megváltoztatták néhány cég létezô logóját (pl invázió, ajka kristály) ami olyan amilyen - vacak - de mégiscsak az övék. És hát igen, egy kicsit nekem is uniformizált...

Régen létezett olyan hogy városképi bizottság vagy hogyishívták, ami beleugatott pl. a portálok külsejébe, nem tudom ez még létezik, vagy már csak a baksisért járnak be az ülésekre?

borzalmacska 2009.11.05. 18:26:40

Az a baj, hogy minden üzlet portája ordítani akar, mert azt hiszi, akkor jobban meghallják a vásárlók. De ha mindenki ordít, abból csak hangzavar lesz, de több vevő nem. Ezt kéne már belátni az üzletvezetőknek. Mindenki csináljon magának olyan cégért amilyet akar és tud - de azért némi szabályozás itt is elkelne.

miezitt (törölt) 2009.11.05. 18:38:15

@egygrafikus: Az Ajkaet speciel egyaltalan nem valtoztattuk meg.

Chalabre (törölt) 2009.11.05. 19:49:51

Óh, bárcsak...! Adná Isten!

De hova tűnt a Playboy reklám?

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2009.11.05. 22:51:07

@CséZé: figyu, annyira, de annyira fel van keltve a figyelmünk, hogy szinte beleborzongok :) Viszont szerintem nem az az igazán érdekes, hogy ki mennyire látványosat tud belefingani a párnába, hanem hogy gyakorlati értéket oda tud-e tenni.

Eszem ágában sincs kötekedni, teljesen a kitűzött cél szempontjából nézem. Ha csinálsz egy marha látványos, de marhára nem a valósághoz igazodó látványtervet, abból mi lesz? Nézegetik, hogy hát igen, de szép, begyűjtöd az elismeréseket, elteszed a portfóliódba, hogy milyen ügyes gyerek vagy, és minden marad a régiben.

Vagy, megkötöd a szükséges kompromissumokat, a terv megvalósítható lesz, és akkor van rá esély, hogy valaki felordít, hogy álljunk meg, hiszen ezt holnap elkezdhetjük megcsinálni! Mert szerintem a zilletékeseknek és bárki másnak nem kell bemutatni, hogy létezik egy ilyen lehetőség. Ott a vár, ahogy azt már említettem. A valódi kérdés az lenne, hogy hogy nézne ki _valójában_ a kiszemelt helyen. Nos, nem így.

connorhu 2009.11.05. 22:57:06

@Androidus: Történelmi városrész (komplett egy kerület), plusz vár, és még az új város bizonyos részei.

miezitt (törölt) 2009.11.06. 00:19:59

@Androidus: Sajnos felre erted a dolgokat. Valszeg nem olvastad el a szoveget, ami a tervhez tartozik, de sebaj. Se kirakatrendezesrol, se pinceroltozek-ruhatervezesrol, se epiteszeti kerdesekrol nincs szo a palyazati anyagban. Emberunk ismeri a kornyeket, mivel ott lakott par evig.

"Először is ugye nem ők találták fel a spanyolviaszt. Elég csak nálunk fejlettebb kultúrájú városokat megnézni, és jé, tényleg csak jelzés szinten vannak jelen a cégérek."
Igy van, pontosan errol beszelunk mi is. Csak a cegerekrol, feliratokrol, hogy azokat izlesesen helyezzek el. Semmi masrol.

Ahoy.

szeszkópé 2009.11.06. 10:19:32

@Androidus:
"A valódi kérdés az lenne, hogy hogy nézne ki _valójában_ a kiszemelt helyen. Nos, nem így."

Ez a kérdés akkor fog felmerülni, amikor már lesz egy jogszabály, ami alapján elkészülhet valamiféle konkrét rendezési terv.

Továbbra sem értem, hogy mi bajod van azzal, ha valaki csinál egy látványtervet. Mindenki tudja, hogy nem pontosan ez lesz majd megvalósítva, és hogy a részleteken nagyon sokat kell még dolgozni, ha a megvalósításra kerül a sor.

Ennek a tervnek (értelmezésem szerint) annyi lenne a célja, hogy felhívja az illetékesek és a közvélemény figyelmét arra, hogy valamit csinálni kellene. Ezt a célját pedig tökéletesen teljesíti! (Most is erről beszélgetünk, nem?)

Egyébként pedig engedd már meg az alkotóknak, hogy ők ehhez hasonló módon képzeljék el a megvalósítást is! Miért ne lehetne így? (Leszámítva a frakkos török pincért.:))

egygrafikus 2009.11.06. 12:54:42

@miezitt: Helyesebben: Crystal-ról visszaváltoztattuk Kristállyá :))

Jabba Light 2009.11.06. 12:57:48

Azért elég menő, hogy pont a Budapesti Városvédő Egyesületé a legigénytelenebb kirakat.

macskafaraok 2009.11.06. 16:27:30

a török giroszos legyn az ami, török giroszos.

zerotolerancia 2009.11.06. 22:21:01

Egyetértek CséZéék törekvésével, miszerint rá kell döbbenteni az embereket, szerencsés esetben az illetékeseket (vágyálom), hogy ami a városkép- utcakép-"arculatok" tekintetében ebben a városban megy, az okádék. Az ötlet, hogy okádék, kontra pucolt verzió nagyon tetszik. Sajnos (elnézést a következőért), a megvalósítás már nem annyira. Tök jó a kiszemelt utcarészlet, de a gyógyított verziója összecsapott. Az, hogy a homlokzat le lett pucolva, alap, retus. Tervezőgrafikai produktum lévén a portálok dizájnolásában viszont állatnagy lehetőség lett volna, amit ki kellett volna használni. Kár érte, mert ebben a tekintetben lehetett volna igazán nagyot csinálni.
Persze valószínű, hogy ez nem volt céljuk, inkább csak pucoltak és jelzésértékkel terveztek. Csak szerintem kár érte.
(Amúgy, ha átgondolt dizájnolásra is lett volna mód, a török étterem-frakkos Musztafa "malőr" elő sem fordult volna. :) )
Elnézést a sorokért, tényleg csipázom a szándékot és az ötletet, csak hiányérzetem is van.

Nincs kedvetek csinálni egy kúrvajó, átgondolt portálsordizájn-verziót is, ahol már a csodaterveken lenne a hangsúly? És mondjuk nem mismásolni el a létező homlokzatstruktúrát? :)
Bocs még egyszer, amúgy szívből üdvözlöm őket!

szeszkópé 2009.11.07. 00:10:53

@zerotolerancia:
"Nincs kedvetek csinálni egy kúrvajó, átgondolt portálsordizájn-verziót is, ahol már a csodaterveken lenne a hangsúly?"
Gondolom, ha majd valaki fizet nekik érte, akkor majd lesz kedvük csinálni!:)

Egyébként én tök laikus vagyok, szóval fogalmam sincs a "portálok dizájnolásáról", de azt látom, hogy a mostani utcakép (amit sztem kiterjeszthetnénk az egész belvárosra) egy nagy nulla. A srácok terve egy jó kiindulópont (lehetne), hogy végre elkezdődjön valami!
Hátha RogánTóninak (az ő kerülete, ugye?) is megtetszik! Valaki elküldte már neki?

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása