Kreatív publicisztika

Nem tudok elmenni szó nélkül a Kreatív Online-on megjelent írás mellett, amelyet Román Balázs, a KO főszerkesztője jegyez. Nem szeretnék belőle idézgetni, akit érdekel a reklámszakma, az már amúgy is olvasta, vagy ha még nem, akkor kattintson át oda, és olvassa el az egészet. Nem értek mindenben egyet a kissé indulatos és talán épp emiatt sarkító cikkel, de az biztos, hogy nagyon ideje volt már egy másfajta hang megjelenésének is a KO oldalain. A sok mézesmázos, egymást körbenyalogató írás, fizetett cikk és "politikailag korrekt" tartalom mellett kellett már, hogy valaki borítson egyet a bilin. Ha másért nem, hát azért, hogy elinduljon egy vita, ami ha nem is oldja meg a hazai reklámipar problémáit, egy sereg szőnyeg alá söpört dolgot viszont a felszínre hozhat, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy változzon itthon valami. Azt, hogy milyen jelentős váltás ez a nyílt reklámos közbeszédben, jól jelzi az is, hogy a KO többnyire csendes fórumán már 100 felé közelít a hozzászólások száma, és a kérdéshez többek között Kaszás György és Aczél László is hozzászólt. Érdemes elolvasni a kommenteket is, mert - a végére sajnos kissé személyeskedésbe hajló - megjegyzések között sok igazság is meghúzódik.

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr261552639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsombor 2009.11.25. 22:12:47

hogy egyből átkiabáljak a szomszédból: az őszödi reklámbeszéd alkalmából nem kezdjük azzal, hogy te is leírod nagy vonalakban, mivel értesz egyet és mivel nem? :)

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.11.25. 22:34:10

Szerintem attól, hogy azt mondogatjuk "csináljatok már valami jót, szar ez az egész így, ahogy van" nem lesz jobb semmi, nem lesz motiváltabb senki.

Kis ország vagyunk, kis pénzű,szűk látókörű megrendelőkkel.
Hiába van 1000+1 ötletem, ha a megrendelő idén is 'csak a szokásos karácsonyfa gyerekekkel+1-2 macska' típusú reklámot kéri. Hiába kínálnál 100 jó médiát, ha ő csak a TV-s mosóporreklámokban hisz, "mert az hozza a számokat"-vagy nem...

Kis ország vagyunk, kevés lehetőséggel. Keveseknek van lehetősége, hogy egyáltalán letegyenek valamit az asztalra, még kevesebben kapnak szabadkezet... Kevesen vállalják be a 'valami új, valami más' stílust, mindig megy a gagyizás...

Persze, van 1-2jó ügynökség, ahol teret adnak az embernek. Meg van 1-2 jónevű hely, ahol lehet tanulni is...
De amíg a Közgázon 1-1marketingszakirányos 'gyakorlaton' a tizedéig telt teremben is bóbiskolnak a hallgatók, mert olyan emberek, akik soha nem dolgoztak benne, úgy tanítják a marketinget, hogy ők is unják már magukat, addig én nem várok semmi jót...

El kell távolítani az inkompetens, ATL mániás réteget a szakmából. Kell egykis vérfrissítés, mert hiába a kreatív ötlet, ha csak a gagyizásnak adnak teret...

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.11.25. 22:35:54

Amikor elhalasztják a Reklámkonferenciát, meg a reklámzabálókat...és mindenhonnan válságot hall az ember...

Egyszerűen nincs lehetősége az embernek kiadni a kreativitását. Ha lenne egy olyan pályázat,mint az Arc, csak reklámokra, már 1000dolgot beküldtem volna...de csak ellopkodnák, énmeg a fenekemet törölhetem...

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.11.25. 22:56:51

zsombor
Nagy vonalakban annyi jön le az írásból, hogy az eredménytelenségért az ügynökségi vezetők a felelősek. Punktum. Nem mintha nem lenne benne igazság, de ennél azért lényegesen árnyaltabb a kép. Milyen szép is lenne, ha annyival meg lehetne oldani az összes problémát, hogy minden ügyvezető igazgató veszi a kalapját, és lemond. Ettől azonban nem vátozna meg minden varázsütésre, például az ügyféloldalon ugyanúgy megmaradnának az állásukat féltő, kizárólag a saját ízlésük alapján ítélkező, a kutatásokat csak önigazolásra használó döntéshozók (akinek nem inge, ugye). És akkor még nem beszéltünk a félreértelmezett kutatási metódusról, aminek keretében szinte kizárólag ismertséget, spontán említést és "tetszést" kutatnak. Amíg így van, addig a könnyen beazonosítható, koncepcióhelyettesítő reklámszereplők és reklámcsaládok, na meg a hol táncos, hol kisbolygós, hol meg mesefigurás platformok fognak uralkodni itthon, mert ezek hozzák az "eredményt".

szigetipeter · http://szivlapat.blog.hu 2009.11.26. 00:23:36

@reklámbuzi: apróságnak tűnik, de fontos kérdés: amikor azt írod, hogy "fizetős cikk", akkor mire gondolsz? Mert olyan sem a KO, sem a Kreatív tartalmai közt nincs, pontosabban nagyon ritkán előfordul hirdetési helyen, jelölt fizetett hirdetésként.

Amúgy tényleg arról van szó, hogy a cikk a probléma egy részével foglalkozik csak - de természetesen nem azért, mert mi nem látjuk, hogy milyen a magyar helyzet, hanem mert azt gondoljuk, hogy erről kevésbé szoktunk/szoktak/szokott a szakma beszélni, legalábbis nyilvánosan. A mai érdeklődés és aktivitás - pro és ontra egyaránt - azt mutatja, hogy igenis érdemes. Keressük majd a lehetőséget, hogy hogyan leht más, nem vélemény-alapú műfajokban még jobban feltáni és feldolgozni a kérdést.

@Kontárblog: csak egy kis pontosítás: nem a Reklámkonferencia maradt el, az megvolt Egerben, hanem a Reklámhét.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2009.11.26. 00:26:34

@Kontárblog: a Reklámkonferenciát megtartották (tudom, mert ottvoltam), Brandfestival volt, és Marketingkonferencia is meg CSR és se ezeken, se a Reklámzabálókon nem tudtad volna a kreativitásod kiélni, mert ezek nem arról szólnak. De az ARCra pályázhattál idén is

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2009.11.26. 00:33:49

most elég fáradt vagyok hosszasan hozzászólni a témához, majd holnap nekigyűrközök, csak annyi, hogy azért azt se felejtsétek el, hogy örüljünk hogy egyáltalán költöttek a cégek idén marketingkommunikációra. És ha igen akkor is a székük karfájába szorosan belekapaszkodva mozdultak el a biztonsági megoldások felé. Az év nem a brandek, márkák hosszútávú márkastartégia építéséről szól, hanem tűzoltó jellegű projectalapú kommunikációról.
Ha valaki ezt már leírta előttem bocs

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.11.26. 07:42:35

@SueSue: hát a Budapesti Reklámhét, mint az egyetlen ingyenes reklámos rendezvény kb az évben, az elmaradt.
csóró egyetemistaként nem tudok 25-30e-t fizetni 1-1 konferenciáért, és nem csak én vagyok így ezzel.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.11.26. 08:06:18

Péter!
Tudtam én, hogy ebből baj lesz:) Pedig csak a cikk érdemeit akartam kiemelni, nem sértőnek szántam a felsorolást, bár így visszaolvasva tényleg olyan, mintha azt akartam volna írni, hogy az összes többi cikk szar. A fizetett cikkeknél egyébként arra gondoltam, amikor a cikkek között jön egy olyan hír, hogy a szegedi Brokkoli Reklámstúdió megnyerte a helyi rádió egyik műsorának reklámozását, és már országos ügyfeleket is kiszolgál. De ez annyira mellékszál, hogy felejtsük is el, többször leírtam már, hogy szerintem jó irányba haladtok, jó irányba viszed a lapot, az egyéb online megjelenésről nem is beszélve.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.11.26. 08:46:59

@SueSue: hát szerintem pont most a válságban kéne kicsi kamat nagy tánc projecteket összehozni.végre nem tv spotokban,meg plakátban gondolkodni,hanem valami izgalmasat,megmozgatót összehozni.
amit eddig csináltak,az drága volt...épp itt az ideje egykis házibarkácsnak, olcsón jót csinálni.

zsombor 2009.11.26. 09:23:41

@reklámbuzi: amit fizetett cikként írsz, az a mi hagyományos long tail tartalmunk végén a bojt. Az az egyszerű szabály van mögötte, hogy a valós ügyfélszerzést kivétel nélkül megírjuk, ha az OMD megtartja a Vodafone-t egy féléves megatenderen, akkor azt, és hogy a szegedi gumicsontgyár megbízást ad egy haveri garázsügynökségnek, akkor azt. (Sarkítok.) Azt, hogy amúgy még mit csinál egy cég, röviden benne szoktuk hagyni, ha szükség van rá (pont a piciknél van, mert amúgy nem tudná az átlagolvasó vagy akár mi sem belőni, kik ők. Abból, hogy csupa szegedi ügyfél van ott, vagy a gumicsont mellett a Ford és a CBA, ki tudod találni).

Az olyanokat, hogy egyébként '97-ben oroszlánt nyert, és azóta is büszke, vagy hogy az ügyfél azt nyilatkozta a szerződés kapcsán, hogy nagyon örül, hogy mostantól X ügynökség szakértelmének köszönhetően közösen építhetnek egy sikeres és hatékony kreatív jövőt, rángó ujjakkal ki szoktuk húzni. Persze rossz, ha a gondos mérlegelés után is fizetettként jön át, köszi, hogy leírtad, nem azért írom ezt, hogy megmagyarázzam, hogy nem is úgy gondolod :)

Alapvetően az online-on "mi történt", esetleg "miért történt van", a lapban meg "milyen trend látszik a sok kis történésből", "mit jelent egy-egy nagy történés" és "mit gondolunk az iparvilágról", azaz az online hírekhez nem fűzünk lábjegyzeteket, bármilyen jólesne. De látod, hogy ez formálódik - most például van ez az apró publicisztika.

(Köszi a fentieket!)

zsombor 2009.11.26. 09:36:23

@SueSue: azt most ki se nyissuk, hogy a márkaépítészet meg az azonnali eladás miért egymást kizáró fogalmak, szerintem nem azok, és ezt igen, az ügyfelek is láthatnák, de bizony, erről ügynökségek is győzködhetnék őket, különben az egész év egy lidercnyomás lesz. (Kívülről könnyű, tudom.)

De az oltandó tűzre inkább a termékkel, az ajánlattal érdemes reagálni, mint a kommunikációjával, és a most olcsóbb/nagyobb/több/szebb/megéribb aktuális üzenetet is el lehet mondani úgy, hogy abban öröm legyen és furfang. Ez volna a meló lényege. Ha egy fájdalmasan ocsmány szórólap elmondja, hogy 20 százalék, attól még nem a reklám jó és működik-mégis-pedig-nem-is-kreatív, csak az ajánlat, a reklám meg nem feküdt teljesen az útjába.

zsombor 2009.11.26. 09:55:33

@reklámbuzi: persze, ez régi történet, és az egyszerre operátor, szövegíró és stratégiai tervező ügyfelekkel nehéz is mit kezdeni. De a súlyos eseteket lehúzva amit írsz, az a jelenlegi helyzet, és Balázs épp azt írta, hogy ha már ez magától nem változik (mert a recesszió előtt is csak araszolva tette), akkor az főkapitányként ügynökségi oldalon egyes ügyvezetők sara. (Mert olyan CD-t futtatnak, akiben eleve nincs benne; mert hagyják, hogy egy idő után már csak a középutas ötletek menjenek ki; és mert nem tudja, aztán nem is akarja ő vagy az általa felvett emberek valamelyike elmagyarázni/megvédeni/beleszerettetni az ügyfélnek azt a valamit, aminek az elkészítésére azért az ügynökséget kérték meg, mert ők értenek hozzá a legjobban.)

Amit Balázs ír, hogy olyan helyeken, ahol ebből évek óta egy szusszanásra sem tudtak kitörni, az ügyvezetőnek kéne levonnia a tanulságot, az egy konkrét és sarkos megoldáscsírája ennek az egyetlen indulatos szempontból megközelített helyzetnek, de erre reagálva a "nem csak ők tehetnek róla"-n túl szerintem érdemes volna a "mit kéne még megszerelni, hogy ne így legyen"-re is továbbmozogni. Mert úgy néz ki, abban elég könnyű egyetérteni az ezerféle - és csupa jogos - reakciót látva, hogy a sok-sok szétterülő felelősséggel meg történelmi okkal együtt ez így pillanatnyilag elég hervasztó.

szigetipeter · http://szivlapat.blog.hu 2009.11.26. 10:56:18

@reklámbuzi: nincs harag, Zsombor meg amúgy is összefoglalt már mindent. :)

Hara Mati 2009.11.26. 11:03:28

@reklámbuzi: Pedig már azt hittem, hogy beszóltál, aztán mégse:-)
Az a legnagyobb baj, hogy a kitálalás után mindig jön a visszatáncolás, és így minden marad a régiben és még be se b....sztunk.
Szerintem ennek a cikknek a Szívlapáton lett volna a helye és nem a ko-on. Indulatból, lacactól megcsömörlött gyomorral ott illik. Az online-on elvárható lenne némi tézis, antitézis és szintézis. A helyzet meg már eddig szar volt, tehát az író személyes elkeseredettségén kívül semmi indokolta, hogy pont most boruljon a bili. De a névvel felvállalt biliborítás már önmagában becsülendő és bátor dolog manapság. Csak arra kell figyelni, hogy a tartalma ne a saját nyakunkba folyjon.

tapas 2009.11.26. 12:12:57

Kicsit más oldalról közelítenék. Egyrészt nem magyarázhatunk a körülményekkel mindent, erre példa az a néhány jó kampány, ami Magyarországon született, és biztos vagyok benne, hogy nem a szerencsés csillagállás miatt, hanem az ügyfél és az ügynökség kemény vitái után. (Más hasonló országokban is van jó példa, nem is beszélve arról, hogy egy ilyen kis piac direkt jó terep lehetne a multinacionális cégeknek a kísérletezésre.)

Szerintem mindenki hibás, mégpedig nem azért, amit nem csinál, hanem azért, amit "túlcsinál". Azaz: a profizmus egyik alapkövetelménye, hogy tisztázzuk, mi a mi dolgunk, és mi nem. Amikor olyan ügyfelekkel dolgoztam, akik elsôsorban a marketingstratégiában hoztak döntést, kivétel nélkül jó eredmény született. Amikor olyan ügyvezetôvel dolgoztam, aki a cég vezetésével foglalkozott, jól sültek el a dolgok. MAgyarországon sajnos az ügynökségek kiadták a kezükbôl a kezdeményezést, és áttolták az ügyfelekre a felelôsséget. Amikor azt hallom egy ügynökségi embertôl, hogy az ügyfél nem adta meg pontosan, hány másodperces legyen a film, úgyhogy megkérdezi, nem érzem magam túl jól. Ahelyett, hogy örülnének az ügynökségek, amikor lehetôségük lenne kitalálni, javasolni, gondolkodni a stratégiáról is, azt kérdezik, mit kell legyártanunk. Ez vezetett oda, hogy a megrendelôk átvették a kezdeményezést, ami beindította az ördögi kört: kevesebbet fieztnek az ügynökségnek, mert az csak gyárt, erre az ügynökség olcsóbb embereket tesz az ügyfélre, ezzel megerôsítve az ügyfél sejtését, miszerint ha ô nem találja ki, mi legyen, senki se fogja.

A vezetôk felelôssége mindig nagyobb, mint a beosztottaké, ez nem nagy újdonság. Én nem látok más kiutat, csak a munkát. Csinálni kell, próbálkozni, és hátha sikerül. Amíg a piac nem mutatja meg egyértelmûen, hogy mely márkák sikeresek és miért, addig nem változhat a helyzet. Hiába mondom az ügyfélnek, hogy ez így milyen frappáns, ha ô meglobogtat egy eladási táblázatot, amely szerint az undorító, sablonos megoldással kétszer annyit adtak el.

Még egy dolog. Meggyôzôdésem, hogy az egyszerû eladásnövelô kampáynt is lehet jól meg rosszul csinálni - kreatív szempontból. Én fôleg itt látom a kreatív igazgató - azaz jómagam - felelôsségét: olyan megoldást kell találni, ami kielégíti az ügyfél elvárásait, mégsem szabad megállni az elsô gondolatnál. Nem szabad tért adni a kreatívokban lappangó "ha túl sok a követelmény, nem tudok kitalálni semmit" mentalitásnak.

Azt pedig, hogy itt mindenki rosszul teszi a dolgát, meg hogy kommunista-népnemzeti összeesküvés van a szakmában, nettó hülyeségnek tartom. Vannak nagy cégek, amelyek összeestek, vannak kicsik, akik megerôsödtek, és igenis van generációváltás, van nagyobb hangsúly a nem-ATL megoldásokon stb.

Amivel egyetértek, az az, hogy hiányzik a bátorság, és sok ügyfelet és ügynökséget inkább a félelem, a biztos pénz elôállítása mozgat, mint az elérhetô siker (ami esetleg nagyobb pénzzel is járhat).

szigetipeter · http://szivlapat.blog.hu 2009.11.26. 12:26:27

@hara mati: az Epica-élmény adott neki aktualitást, és úgy gondoltuk, a KO-n több értelme van. Ez egy végigondolt lépés volt, hogy helyes-e, arról természetesen lehet vitatkozni.

szigetipeter · http://szivlapat.blog.hu 2009.11.26. 12:28:51

@tapas: Azt kell mondanom, hogy egyetértek.

Hara Mati 2009.11.26. 12:37:22

@szigetipeter: Én arra céloztam, hogy már Portorozs is adhatott volna, meg a tavaly, meg az azelőtti, de persze, értem. A Szívlapát vs. KO pedig egy érdekes kérdés szerintem. A téma súlya és komolysága mindenképp a KO-ra való, az írás lazacfüstüs kocsmai stílusa pedig a Szívlapátra. Biztos mérlegeltétek eleget.
Sok sikert. De tényleg.

szigetipeter · http://szivlapat.blog.hu 2009.11.26. 13:22:28

@Hara mati: igazad van, lehett volna előbb is. köszi amúgy!

tapas 2009.11.26. 13:30:10

Végigolvastam a kreatívon, nem volt könnyű.
Csak néhány apróság.

Az oktatás tényleg fontos. Amikor 5 év gyakorlattal kimentem Amszterdamba dolgozni, az ottani friss dimplomás art director simán "leiskolázott" stratégiából, briefértelmezésből, alapvetően mindenből, ami a szakma alapjait kellene, hogy jelentse. Sokat tanultam a kreatív igazgatótól is, de még többet a fiatal kollégáktól.

Más: El kellene már szakadni attól a problémától, hogy egy alapötlet szűrőkön megy át, és nem lesz mindenből kampány. Egyrészt ez a szakma ilyen és kész, akinek nem tetszik, legyen képzőművész. Másrészt rá kellene döbbenni, hogy az ügynökségen belül és az ügyféllel kapcsolatban is ez egy közös munka. Amíg a kreatívok (és az ügyfelek) úgy tekintenek a szakmára, mintha az felosztahtó lenne (1) őrült kreatívokra, akik mindenfélét kitalálnak, (2) ügynökségi accountokra, akiknem az a dolguk, hogy megöljék a legnagyobb hülyeségeket és (3) ügyfelekre, akik helyreteszik az ügynökség amatőr próbálkozásait, addig nem várható jelentős változás.

Más: Lehet, hogy a reklámszakma alkalmazott, üzleti célú tevékenység, de óriási a felelőssége a kultúraformálásban. Ezek nagy szavak, tudom, de amikor egy tévéműsorban azt láttam, hogy az általam írt dalocskát éneklik tízéves gyerekek kórusban, azért elgondolkodtam. Nem elég, ha a kampány kielégíti az üzleti szempontokat, olyannak kell lennie, ami fejleszti és nem elsorvasztja az emberek gondokodását, humorérzékét, nyelvét stb. Tudom, hogy ezek szubjektív dolgok, de akkor is. Mellesleg igaz az is, hogy ha a szart passzírozza éveken át egy kreatív, az nem dolgozik a legnagyobb erőbedobással. Azaz megéri egy kicsit erőlködni az ügynökségeknek és ügyfeleknek, hogy jobb legyen a cucc, mert csak így lehet tehetséges embereket megtartani.

tapas 2009.11.26. 13:34:48

Ja, és a díjak.
Én egy-két zsűriben már felvetettem, hogy ekkora országnak nem kell ennyi díj. Azt nem gondolom, hogy nem kell kiosztani díjat, viszont sokkal kevesebbet. Egyébként a kommunikáció szerkezete is azt indokolná, hogy felejtsük el az ATL - BTL - Online - New Media - Ambient és egyéb kategóriákat. Bármi összevethető bármivel, csak akarni kell. (Mondjuk a regények között se lehet könnyű különbséget tenni, mégis van egy Nobel-díjas.) Persze ez nagyobb felelősséget tesz a zsűri vállára, de szerény véleményem szerint ha csak három Pengét, Súlyt vagy bármit osztanának ki egy évben, annak nagyobb lenne az értéke (úgy mint a legjobb, a második legjobb és a harmadik legjobb marketingkommunikációs megoldás abban az évben és punktum).

szigetipeter · http://szivlapat.blog.hu 2009.11.26. 14:09:15

@tapas: ezen el lehet gondolkozni. nyilván a dijjazásban az is benne van, hogy ez üzlet annak, aki csinálja, és nem könnyű meghúzni a határt. A cél a szinvonal növelése, mindnekinek ez az érdeke, de persze nyilván mindenki azt is akarja, hogy jövőre is nevezzenek hozzá. Meg a nevezőket is mellbevágaj, ha díjakat nem adnak ki. Nekünk több díjunk is van - a hippnózis mellett magazindizáj, pr, kifejezetten gyógyszerreklámokra szakosodott stb - és emiatt ez egy állandó dilemm. Mi például csináltunk már olyat néhány éve, hogy nem adtunk ki csak minimális szűmú díjat a Hppnózison, lett is belőle nagy hirig. igaz viszont, és ezen akkor nagyon meglepődtünk, hogy a következő évben nem lett kevesebb nevező.

tapas 2009.11.26. 14:47:17

Az szerintem se jó, ha meg van hirdetve 27 díj és hármat adnak oda, de ha csak 3 van meghirdetve, azoknak az értéke automatikusan megnő, sőt, a shortlist is elkezdhet végre jelenteni valamit. Üzleti szempontból nem tudom, az éri-e meg jobban hosszú távon, ha sok kategóriában nevezhetnek, de értéktelen az egész fesztivál, vagy ha csak kevés győztes van, de utána mindenki róluk beszél fél évig. Még nem szerveztem fesztivált, de én inkább az utóbbit próbálnám.

Hara Mati 2009.11.26. 15:20:51

@szigetipeter: Lehet, hogy övön alulinak tűnik a kérdés, de az, hogy a Kreatívnak van saját fesztiválja, az nem befolyásolja a független szakmai újságírást? Ha a Hipnozison nyertes mű nem nyer az Epicán akkor mi van?
Nem kekeckedek, csak kérdezek. Ilyen kíváncsi a természetem.

borzalmacska 2009.11.26. 17:19:09

Úgy szeretnék végre a "Ki tehet róla?" című kérdés helyett inkább az "Akkor mit tehetünk mi?" címűre választ olvasni...

Szerintem nem felül, hanem alul kell kezdeni, vagyis az oktatásnál. Egyetértek Kontárral, hogy amíg a fizetős üzleti főiskolák számolatlanul ontják magukból a marketing diplomásokat, akiknek fogalmuk sincs sem a Kotler-féle marketing alapokról, sem az Epicáról, addig nem fogunk minőségi reklámot csinálni.
Ugyanakkor ismerek olyan egyetemista lányt, akinek több szakmai ismeret van a kisujjában, mint az általam ismert ügyfelek többségének fejében. Ő valószínűleg fénymásolással és borítékok címzésével fogja tölteni első munkaévét.

ÉS ami még fontosabb: nevelni kéne a fogyasztókat is! Ha tudnák, milyen a jó reklám, akkor nem nyelnék le ezeket a vackokat. Ezért sajnálom, hogy idén nincs se Reklámhét, se Zabálás, ami a tágabb közönségnek szóló reklámfórum lehetne.

Talán álmodozó vagyok, de az MRSZ az öntömjénezés helyett akár azon is munkálkodhatna, hogy edukálja a népet. El tudnám képzelni, hogy egy kedd este az M1 levetíti a sok évvel ezelőtti díjnyertes Epica reklámokat...

Hara Mati 2009.11.26. 17:43:39

@borzalmacska: Az első pontban tök igazad van.
Európa fejlettebb felén tök normális, hogy valaki fénymásolással kezdi a karrierjét, mert, ha közben figyel, akkor többet tud tanulni 1 hónap alatt, mint addig az egyetemen.
Na, nálunk ez (sincs) így. Vagy nincs kitől tanulni, vagy alapvetően hiányzik ez a szakmai alázat.
Nem hinném, hogy ez csak egy szakmai szövetségen múlna. Inkább pénz kérdés.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.11.26. 18:12:51

@Hara Mati: azért azt hozzátenném,itthon úgy lehet bekerülni,hogy elég embert ismersz...
hónapok, évek óta küzdök,hogy találjak valami jó munkát...leszarják,hogy mire vagy képes.csak azt nézik, hány hónapig dolgozol ingyen...ja,hogy enni is akarsz valamiből?bocs, a fizetős állást már az unokahugom keresztfiának adtam, majd gyere vissza, ha nem lesznek igényeid, és ingyen is adod az ötleteidet...

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.11.26. 18:14:45

@tapas: a második bekezdésedet olvastam,hogy megvalósult egy cégnél:D
huu melyik volt az a könyv.Talán az igazság, hazugság,reklám? Zabszem a seggemben:D

Hara Mati 2009.11.26. 18:20:02

@Kontárblog: ebben biztos igazad van, én még nem vettem fel így embert, vagy ha igen, akkor nem azért mert valaki ismerte, hanem azért, mert láttam benne lehetőséget. Ez persze a kreatív oldal, ahol azért egyszerűbb csekkolni a tehetséget. Account oldalon már más a helyzet. Ügyfél oldalon detto.

szigetipeter · http://szivlapat.blog.hu 2009.11.26. 18:48:39

@Hara Mati: igyekszünk, hogy ne befolyásolja. a zsűri független, nemzetközi szakújságírókból áll nálunk, mi semmilyen módon nem vagyunk benne. Szerintünk ez garancia, de ezt nyilván a piac dönti el a Hippnózisról is, a lapról is.

Hara Mati 2009.11.26. 23:50:31

@szigetipeter: köszi, nem erre gondoltam,a zsűri függetlensége nem lehet kérdés, de nem fárasztanálak tovább, mert ha jól látom van mit moderálni a ko-on. :-)

Chalabre (törölt) 2009.11.27. 00:19:10

Elovastam RB kitoreset (nem ReklamBuzi, hanem Roman Balazs). Kozben vegig elottem volt a tevek elott ulok bologato egyetertese.

Aztan olvasom az itteni kommentekbol, hogy toljatok a felelosseget a megrendeloi oldalra, hogy fiokszam lapulnak az ugynoksegeken a nem elfogadott kreativnal kreativ otletek. A felelosseg haritasa a legegyszerubb, ahogy Csernus doki szokta fennhangon orditani.

Csak egy kerdes... Tortent mar olyan, hogy egy ugynokseg visszakozott, mert nem volt hajlando a nevet adni a megrendeloi elkepzelesekhez, a legrosszabb otletuk elrontott valtozatahoz? Vagy az ugyfel mindenaron valo megtartasa az alap barmilyen, akar hitelrombolo aron is? Van olyan ugynokseg, amely minden egyes munkajat felvallalja magyarazkodas, szegyen nelkul?

Tudom, rovid tavon ez akar ongyilkossag lehet, de hosszutavon...???

freddo 2009.11.27. 07:44:33

@Chalabre: Ó hogyne. 2000-ben angol ügyvezetőnk a következő levelet küldte egy multi CEO-jának, aki aktívan részt vett a kommunikációs fejlesztésben: Dear Mr X, your comments show incompetence to an extent we cannot handle. Magyar ügyvezetők hasonló leveleiről nem tudok. :]

cingár feltaláló 2009.11.27. 09:41:47

szerintetek a cikket olvasva hány CD-nek remegett meg a kávé a kezében? csak egy pici pillanatra?

szigetipeter · http://szivlapat.blog.hu 2009.11.27. 10:02:16

@Hara Mati: nem akakrom megkerülni a kérdésedet, mert ez egy jogos felvetés, és szerintem a válasz tényleg azon múlik, hogy akik csinálják az egyiket, illetve a másikat, azok mennyire tudják elhitetni, hogy ők újságíróként függetlenek. Biztos, hogy valamennyire beavatkozunk a piacba azzal, hogy díjakat adunk, mint ahogy azzal is, ha kritikát írunk egy reklámról, vagy megírjuk valakiről, hogy mondjuk ne adj isten scalt egy tenderen. Sőt, azzal is, ha nem írjuk meg, mert nem tududnk róla. A vegytiszta helyzet talán az lenne, hogy a kettő egyáltalán ne keveredjen, de ezt hiszem, hogy ez lehetetelen, és az én véleményem szerint kezelhető a dolog. Elemi érdekünk, hogy így legyen.

Hara Mati 2009.11.27. 10:12:09

@szigetipeter: Őszintén köszönöm az őszinte válaszodat. Riszpekt.
A félreértések elkerülése végett, tényleg csak elvi szinten érdekelt. Keep it up!

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.11.27. 11:26:15

@szigetipeter: mondjuk az azért kritikán aluli, hogy már jó 1 éve megírtátok(pont a 7en néztem),hogy az átlag tvnéző már ott tart, hogy ha még_1_kicsi_kamat_kicsi_tánc_reklámot meglát, kiugrik az ablakon, és a bank attól még ugyanúgy nyomatta tovább a kampányát egy évig... náluk talán keveset olvasnak Kreatívot

szigetipeter · http://szivlapat.blog.hu 2009.11.27. 12:24:15

@Kontárblog: asszem ezt hívják költséghatékonyságnak, amit sok szempontból nehéz rajtuk számon kérni. :) Nyilván nem hülyék és tudják mit csinálnak, aztán a végén nyilván nekik kell elszámolniuk a tulajdonosukal, tehát végső soron a azért a saját bőrüket viszik vásárra a döntéshozók mindig. Én is kíváncsi vagyok amúgy, hogy a K&h-nál meddig lesz ez a stratégia.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.11.27. 14:06:17

@szigetipeter: hát szerintem ennél még a 'lapul, mint szar a gyomban'stratégia is jobb. Már nagyon-nagyon idegesít mindenkit ez a szimbólum. Ezúton üzenem nekik,hagyják abba:D

egygrafikus 2009.11.27. 14:56:40

Elkanyarodtunk kissé... Mert az alapkérdés nekem az, hogy mi lenne akkor, ha minden úgy történne, ahogy Román Balázs és Publicus Hungaricus szeretné, és hétfôn minden kreatívigazgató és minden ügyvezetô felmondana? Jobb lenne egycsapásra (na jó kettôre) a magyar reklám? Változna bármi is a struktúrában, a gazdasági helyzetben, adottságainkban? Tehetségesebbek lennénk? Vagy csak egy elitváltás lenne és minden menne tovább ugyanúgy, középszerûen, mutyizgatva, túlélve ahogy eddig?

Hara Mati 2009.11.27. 15:08:20

@egygrafikus: Tök jogos a felvetés, az én saram, hogy elkanyarodtunk, bocs. A választ meg nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy addig, amíg a kurva jó kreatív anyagok nem hoznak több bevételt rövid távon, mint a középszar,mind az ügynökségeknek, mind az ügyfeleknek, nem fog változni sok minden.(Legfeljebb az arcok.) Mert a hosszútávú gondolkodás alapvetően hiányzik a magyar agytekervényekből sajnos.

gabika23 2009.11.27. 18:25:46

Szeretném látni Román Balázs Editor-in-chief nemzetközi díjait most azonnal. Különben felszólítom a lemondásra, mert rossz a cikke. Nem a téma, a cikk maga.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.11.27. 18:50:15

@egygrafikus: a tehetség megvan.csak nem engedjük kibontakozni...

szigetipeter · http://szivlapat.blog.hu 2009.11.27. 21:40:45

@gabika23: a vita ezen pontján érvelhetnél kicsit. :)

gabika23 2009.11.28. 10:43:11

@szigetipeter:

Miért, ő érvelt? Elő azokkal a szakmai díjakkal! Vagy a ti újságotok főszerkesztőjének nem kell szakmai zsűri előtt bizonyítania, elég ha klikket generál (ti úgy fogalmaztok, hogy vitát generál) az írása? Addig fasza. Eladást a kreatívok és ügyvezetőik is tudnak generálni. Vagy csak azt kapjuk, amit megérdemlünk? Mit kellene gondolnom? Segítsetek!

szigetipeter · http://szivlapat.blog.hu 2009.12.02. 17:31:19

@gabika23: bocs, nem voltam egy darabig. Igen, szerintem ő érvelt. Az újság szakmai zsűrije az, hogy olvassák-e vagy kattintják-e a cikkeinket, meg természetesen hogy milyen színvonalunak tartják azokat az anyagokat, amiket közlünk. Tehát nem, nem elég, ha klikket generál.

Chalabre (törölt) 2009.12.03. 15:00:15

@egygrafikus:

Láthatóan a jelenlegi kreatív igazgatói kör lefulladt, alkotói vagy érdeklődési válságban szenved. Tök mindegy! Terpeszkednek őket már meg nem illető székekben. Jelentőset nem tudnak felmutatni. Nem kellene átadni a helyük egy új, lelkes, még nem kiégett, hanem bizonyítani, megmutatkozni akaró csapatnak?

Jelenleg nem történik semmi változás, csak egy helyben toporgás. Sokkal nagyobb az esélye, hogy változás történik, ha utat adunk az új hullámnak. Egy kis vérfrissítés nagyon ráférne erre a körre, ahogy sok már szakmai körre reklámterületen belül és kívül.

Kontárblog szerint: "a tehetség megvan.csak nem engedjük kibontakozni..."

Adjunk utat a flownak ,-)!

Hara Mati 2009.12.03. 15:12:22

@Chalabre: Ha a világ ilyen egyszerűen működne, akkor mi most egy kocsmában beszélgetnénk, ahol a megbízók lennének a pincérek :?-)

Chalabre (törölt) 2009.12.03. 17:01:47

@Hara Mati:

Miért kell mindent túlkomplikálni? Önérdekek miatt. Kevesek önzése miatt a többség rovására.
Sok lúd, nem disznót győz?

Hara Mati 2009.12.03. 18:36:36

@Chalabre: Itt alapvetően a szabályokkal van a baj. Attól hogy egy játékost lecserélsz a csapatban, még nem fognak megváltozni a szabályok és egy idő után az új játékos is bele fog töródni/fásulni a szar szabályokba.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Ajánló

Friss anyag

site statistics