Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Update: A Saturn és a Médiamarkt kamuháborúja

Azt hittem, hogy a Nokia tyúkos-kertitörpés- reklámkampánya után már nem lesz nevetségesebb reklámhúzás ebben az évben, de megint alulbecsültem a magyar rögvalóságot. Hogy ki volt, az, aki az Ovis reklámok színvonala alá tudott menni? Nem más, mint a Satrurn és a Médiamarkt, aki vállvetve küzdenek a megosztott első helyért. A két áruházlánc kamuháborúja ugynis minden várakozást alulmúl. Így év végén azzal próbálták meg felkavarni a poshadt elektronikai reklámvizet, hogy egymás nyakának ugrottak. Illetve jó amerikai pankrátorok módjára eljátszották, hogy egymás nyakának ugranak, olyan hülyének nézve az embereket, hogy azok nem tudják, a Saturn és a Médiamarkt egy kézben, a német METRO csoport tulajdonában van, és az utóbbit csak azért hozták létre, hogy a versenytársak elől amolyan Best magazinos módon (amit még a Sanoma hozott létre a Story magazin melllé) elől szívják el a levegőt. Ennek ellenére az óriásplakátokon és szórólapon talán még magukat is meggyőzve teljes beleéléssel eljátsszák a reklámháborút. A Saturn lehülyézi a Médiát, a Médiamarkt pedig viszsafukarozza a Saturnt, mintha nem lenne tökmindegy, melyik áruházban is veszi meg az ember azt a nyomorult LCD tévét.

 

Update: Na ez már a szupergagyi kategória. Kamufelülplakátolást is csinálnak, persze gondosan ügyelve arra, hogy aza eredeti ajánlat is látszódjon. ( Köszi dobakpeti)

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr161550358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

korn · http://www.facebook.com/pages/Reklamvers-mindenkinek/135522226476780 2009.11.25. 11:47:58

én az Electro World helyében most a legendás poénhoz nyúlnék: Fukarság jobbra, Hülyeség balra, Bejárat itt

Puncskocka 2009.11.25. 11:56:49

lol :D:D
ez jó beszólás volt korn!

Kyle Broflovski (törölt) 2009.11.25. 12:12:36

1ébként min2 sz*r, az összes webáruház sokkal olcsóbb (na jó az EW-nél ők is olcsóbbak)

tudom semmi köze a reklámhoz, de akkor is
: D

Terézágyú 2009.11.25. 12:37:12

Most nem azért, de attól még, hogy a nagyfőnök ugyanaz, attól még egymás között lehet versengés... és bizonyára van is.
Mit kell ezen csodálkozni?

lavór 2009.11.25. 12:40:52

Ha a végeredményt nézzük, hogy hol csapódik le a haszon, akkor mindegy hol veszed meg a 12. LCD tévédet. Azonban minden üzletnek saját bevételi, forgalmi tervei vannak, hiába egy a tulaj. Így aztán versenyeznek egymással, hogy teljesíthessék a tervszámokat. Azt sem értem, mi a ráknak kell újabb és újabb üzleteket nyitniuk, a költségük nő, a vevők megoszlanak. Aztán megy a panaszkodás, nincs elég vásárló. :) A vásárló pedig ugyanannyi. :)

csimpi_ 2009.11.25. 12:41:47

@korn: Ezen borultam! Gratula! :D

Terézágyú 2009.11.25. 12:47:56

Sőt: teljesen nyilvánvaló, hogy az ötéves Saturn vezetői ténylegesen törekednek arra, hogy lenyomják a harmincéves nédimarkecet az eladási statisztikákban stb.
És ha egyszer a nagyfőnök fejében felmerül, hogy nem is kell neki két üzletlánc, akkor azt szünteti meg, amelyik gyengébben teljesít...

s_timcsi · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.11.25. 12:53:13

Elhiheted, hogy sokan nem tudják, hogy konkrétan egy cégről beszélünk, és benyalják a reklámot! Akkor meg a marketingesek elérték, amit akartak, nem?

lönczi (törölt) 2009.11.25. 13:06:05

@s_timcsi: Amúgy igen. tök egy cég. birkanép :D

logikaibukfenc 2009.11.25. 13:09:12

nekem tetszett a rádióban a két reklám egymás után (nem biztos hogy pont, de egy blokkban volt)

-mit csinálsz kedden ?
- megyek a media marktba
- szerdán ?
- megyek a media marktba
.
.
.
és szombaton ?
- hétvégén nem dolgozok! megyek a saturnba

:)

jung 2009.11.25. 13:11:33

@lavór: Példa: van 2 üzlet a városban, 1 saturn és egy MM, a vásárlók 100% egy hálózatba jut, az üzletek részesedése 50-50%
Ha nyit boltot az EW, akkor a vevők 2/3-a lesz a MM-Saturnnál, üzletenként pedig 33%
A teljes elektronikai cikk forgalom nem nő az új üzletek által, de a szereplők piaci részesedése igen.

71Nyul 2009.11.25. 13:22:07

Nem csak egy a tulaj. Egy cég, úgy hivják őket, hogy Media Markt Saturn Holding.

Terézágyú 2009.11.25. 13:26:27

@71Nyul:
"Nem csak egy a tulaj. Egy cég"

Akkor egy cég két részlege verseng egymással. Ennyi.

SilentSound · http://autozz.blog.hu 2009.11.25. 13:28:37

Szerintem is égő ez az egész, de attól még működik. Nekem is küldték már át a media markt honlap linkjét, hogy nézzem meg, szerinte feltörték. Aztán felhomályosítottam, hogy szerintem meg nem. :)

71Nyul 2009.11.25. 13:36:16

@Terézágyú: még csak két részleg sem. Ugyanazok a beszerzők, a marketingesek, pénzügyesek, minden. ők találták ki ezt a viccet.

Terézágyú 2009.11.25. 13:48:32

@71Nyul:

Nincs is külön összesítés év végén, hogy melyik üzlet mennyit adott el stb.?

lavór 2009.11.25. 13:52:12

@jung:

Ez stimt, csak a költségeik is nőnek, ami a profit csökkenéséhez vezet. Pici piac vagyunk ennyi üzlethez.

Pilgram (törölt) 2009.11.25. 13:52:32

mikor fogjátok már fel, hogy a mediamarkt és a saturn célközönsége kurvára nem esik egybe, sem az internetező, főleg pedig nem a blogolvasó, netántán az argep.hu-t használók táborával? ők azokra a tudatlanokra utaznak akiknél a vásárlás egyet jelent a plázában töcsköléssel, sztárbákszozással meg hasonló magasröptű tevékenységekkel. azok meg csak egészen nyugodtan borzongjanak örömtelin ezen a szar hypeon, nochdazu fizessék ki az egész marketingkampány árát az idióták.
tudjátok, boldogok a tudatlanok, a lelki szegények és a sajtkészítők.
Media Marktban Logitech kormány 75 ezer pénz, valamelyik netes bótban, meg 35. pont 3x annyi.

Pilgram (törölt) 2009.11.25. 13:53:56

na én meg a matek. szóval nem 3x, hanem több, mint 2x annyi, na.:)

kispista2 2009.11.25. 13:54:03

@Terézágyú: ne hidd azt, hogy egymással versengenek. Egyetlen céljuk az összprofit nagysága.

Terézágyú 2009.11.25. 13:59:54

@kispista2:
"ne hidd azt, hogy egymással versengenek. Egyetlen céljuk az összprofit nagysága. "

Hát persze hogy az! Ha tényleg két részleg lenne, természetesen akkor is az összprofit növelése a cél - a versengés által.
Tehát ez nem ellentmondás.

Netuddki. 2009.11.25. 14:07:36

Hm.
METRO = kifutott, hibás szériák, ... = ócsó, de szar.

Ezek szerint, ha egy kézben van akkor S, MM is ócsó, de szar.
Mer a magyarok hülyék, nekik mindent el lehet adni, akkor is 10-ből 1 ha reklamál.

Netuddki. 2009.11.25. 14:09:30

@Pilgram: Helyesbítek. S, MM nem is annyira ócsó, de szar. :)

71Nyul 2009.11.25. 14:14:02

@Terézágyú: külön áruház, kft. minden Media Markt és Saturn üzlet. De központilag működik a pénzügy, a marketing minden. Egyszerűbben: mint beszállító kiállítod a számlát pl. a Media Markt Westend Kft.-nek, de az összeget a Media Markt Saturn Holding központja fogja neked átutalni.

Semper Augustus 2009.11.25. 14:45:59

Ez az, azért hozták létre a Saturnt, hogy ne más csinálja meg. Kiszámolták, hogy van még hely a piacon, így nagyobb az összpiaci részesedés. Valaki már leírta, helyesen.

masszázsblog · http://masszazs.blog.hu 2009.11.25. 14:51:09

@Pilgram: még mindig nem jó. Újraszámolást kérek, vagy hozd ki az ellenőrződet és küldd be apádat!

almee 2009.11.25. 14:56:35

Van óriásplakát is, amin a MM-ra (botmixer) rá van ragasztva egy feleakkora Saturn egy mp3 lejátszóval... ALig vettem észre, hogy az felülragasztás. Béna lett.

Egéybként közös a marketingt team is, azaz ugyanazok dolgoznak mindkét áruházon.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.11.25. 15:07:44

@Semper Augustus: őszintén, te ha megtehetnéd, nem tetted volna meg a helyükben?
inkább a saját kannibálom leszek:D

Semper Augustus 2009.11.25. 15:09:24

@Kontárblog: nem ítéltem el őket. Természetes folyamat.

Pályaelhagyó autóversenyző 2009.11.25. 15:14:01

nana, a nyaron en vettem fenykepezogepet a mediaban olyan olcson, hogy a szurkeimportos szaroktol kezdve a kulfoldi e-bay boltok mindegyikenel jobb aron volt (afa mentes/nek mondott/ akcio)

azon a ket napon tenyleg hulye voltal, ha nem oda mentel.

a szurkeimportor webaruhaz meg csak addig tuti, amig be nem rohad a cuccod; ha meg nem szunt meg a ceg, akkor hetekig tart mire kikuldozgetik a vackodat javitani. a nagy reszuk raadasul sima afa-csalo. (es ez igy is marad addig, amig a multik nem koppintanak a vilaggaranciat nagy ivben leszaro markaszervizesek orrara)

Semper Augustus 2009.11.25. 15:17:22

Én is a MM-ban vettem a 4x CD-írómat 35e Ft-ért. Nem ma volt. :) Jobb volt bármelyik nagykernél...

hkalman 2009.11.25. 15:39:10

HD Ready :D :D :D :D

hkalman 2009.11.25. 15:39:56

Wii-t meg akció nélkül adják máshol 50-ért :D

}:( (törölt) 2009.11.25. 15:41:07

lcd-t nem veszek. hülye azénem vagyok.

gma 2009.11.25. 15:55:12

Én a Saturnba. Tecc ez az android csaj :DDDD

Pepe135 2009.11.25. 16:18:10

@jung: eZ CSAK AKKOR LENNE IGAZ, AH AZONOS TERMÉKEKET ÉS AZONOS ÁRON ÁRULNÁNAK.
A valóságban nem azonos az árukészlet, így növekszik a piac.

Franzi 2009.11.25. 17:07:22

a saturn erősebb a háztartási cikkek (fehér árú) területén, a media markt meg erősebb szórakoztató cikkek (barna árú) területén.

No-ban a médiában igen jól lehet alkudni.

különben meg szakmai felkészültségben, tanácsadásban mindkettő felejthetős.

autosdolgok · http://autos.dolgok.com 2009.11.25. 17:15:38

Ez csak a szokásos! Saturn nálunk nincs, azt nem ismerem annyira. Melyik a jobb?

borzalmacska 2009.11.25. 17:19:02

A helyzet szinte adta magát. Ha én lettem volna ott marketing vezetőként, szerintem én sem hagyom ki. A megvalósítás az más tészta. A rádió reklámok amúgy vállalhatóak.

Kopfrkingl 2009.11.25. 17:42:08

@Pilgram: Klassz dolog az argep.hu, meg klasszabb a webshop, de azért én nem vennék ott olyat, ami drága, mint a dög. Kétszer szoptam MM-ben vett termékkel, egyszer egy DVD-lejátszóval, egyszer pedig egy notebookkal, mindkét esetben szó és hang nélkül (próba sem volt) kicserélték. Sőt, mivel olyan DVD nem volt több raktáron, visszaadták a pénzt. Tessen szíves ezt megcsinálni webshoppal!

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.11.25. 17:55:41

ki a jó isten vesz 50colos HD readyt?

kekegsm 2009.11.25. 18:13:56

@kovi1970: Miért is szar? Azért, mert pont ezek a láncok vesznek terméket a hivatalos importőröktől, disztriktől? Azért, mert ők dobják be először az újdonságokat?

SimiTomi 2009.11.25. 18:54:23

@Kyle Broflovski: Csak egyetérteni tudok. Egy barátom a Westendben 150 ezret spórolt azzal, hogy nem a MM-ben vette meg a tévéjét, hanem két szinttel lejjebb.

Slussz-passz.

Chalabre (törölt) 2009.11.26. 17:04:10

Nemrégiben megállított egy idősebb úr egy bevásárlóközpontban. hogy szoktam-e DM-ben vásárolni, és ha igen meginterjúvolhat-e? Mondtam neki, hogy igen, szoktam vásárolni, de biztosíthatom, hogy nem lennék jó interjúalany, mert fogalmam sincs mikor vagyok Rossmann-ban és mikor DM-ben, amelyik épp útbaesik abban vásárolok, de nem érzem a különbséget. Meg nem mondanám melyik hol van. Nem értette... Hogy lehet ezeket összekeverni? Nekem tök mindegy! Számomra ugyanolyanok... Mindkettőben megkapom - számomra nem különböző áron - ami nekem kell és kész!

Ugyanígy vagyok a saturn és MediMarkt-tal is... Ha agyonütnének sem tudnám megkülönböztetni őket!

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.11.27. 09:14:45

5 év alatt nem sikerült lecserélniük ezt az okádtató FUKAR szlogent? Áááááá FAIL

Franzi 2009.11.27. 09:48:06

@Zka:

mert mindketten átvették a német szlogent, ami azért németül egy picit másképp hangzik. a reklámban nem mindig jó az eredetit lefordítani.

xxyyxx 2009.11.28. 12:10:32

most mér? ezen a piacon, ennek a célcsoportnak ez szerintem működik... gagyi igények, gagyi kommunikációval remekül kielégíthetőek... nem gondolkodik mindenki reklámos fejjel...
amúgy meg vicces, hogy pont egy metróplakátot ragasztottak felül, meg sem hagyva a vadragasztás látszatát... :-)

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.11.28. 16:02:29

@Zka: és a K&H kicsi kamatja mikor szűnik már meg?

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.11.28. 16:04:17

@Chalabre: hát azért az árszint igen más a kettőben. a dm inkább aminőségre megy rá, a rossman az árra

Scandal Douglas · http://slhungary.blog.hu 2009.11.29. 19:53:32

Még egyvalamiben azonos a két cég: minket hülyének és fukaroknak néznek...

fecsa 2009.12.01. 22:35:01

Dolgoztam mindegyiknél, beleláttam a dolgokba, szóval mosolyogva olvasom amiket írogatnak. Van közte sok igazság és sok baromság is.
Lehet szidni, lehet dícsérni, de ha ez a poszt már megszületett azt jelenti, hogy vannak emberek akik nem tudtak elmenni mellette.

libudibu 2009.12.02. 00:51:16

Akár kamu (én erre tippelek), akár két részleg valódi versengése, semmi nem indokolja, hogy ennyire rondák legyenek. Fúj, rossz ránézni mindkettőre. (Nem tudom utalt-e már erre valaki, nem olvastam végig.)

arconfosom 2010.09.16. 16:34:17

Igen, ultra gáz ez a kamu háború
Olyan, mint a Tel AviV 2 meg a Retekklub, annak is ugyanaz a tulaja, mind a kettőn ugyanaz a főzős műsor,sitkom, tehetségkutató, 'valóság'show megy

Visszatérve: itt van MM, meg Saturn is és EW is
Nekik meg az a reklám szlogenjük, hogy "Többet, kevesebbért"

Mind a háromba be szoktam nézni, mielőtt megveszek valamit, de még soha, ismétlem soha nem fordult elő, hogy az Electro World bármiben olcsóbb lett volna a másik kettőnél

Ennyit a szlogen komolyságáról
Meg hogy ők közvetlen a gyártótól stb trallala

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása