Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Újévi fogadalomgenerátor

Olyan kellemesen lassú tempóban kezdődött az új év, hogy egy csepp kedvem sincs még komolyabb témákkal foglalkozni. Maradjunk ezért inkább a könnyedebb dolgoknál, és nézzünk meg egy oldalt, ahol azoknak nyújtanak segítséget, akik nem tudtak semmit kitalálni eddig, amit megfogadhatnának az új évre. A konkrét időpontokhoz kötött elhatározásoknak ugyan szerintem sincs sok értelmük, de arra jók, hogy rávegyék az embert arra, hogy átgondolja, min változtatna az életében. Én a magam részéről az edzések újrakezdését vettem tervbe, mert elkeserítően eltunyultam az utóbbi időben, valamint azt, hogy idén kitörök a Horvátország-Balaton-Ausztria Bermuda-háromszögből, és valami igazán izgalmas helyre utazok.

De hogy a reklámokhoz is kötődjünk egy cseppet, szeretnék egy olyan kampányt letenni az asztalra, ami nemcsak itthon, de nemzetközi mércével mérve is megállja a helyét. Ez elsőre biztonsági vállalásnak tűnhet, hiszen elvileg minden munkának így kell nekifutni, de tegye fel a kezét, aki úgy érzi, hogy 2009-ben olyan kampány (nem egy banner, nem egy film, nem egy sajtóhirdetés, hanem egy komplex kampány) került ki a kezei közül, ami összemérhető a nemzetközi fesztiválokon forgó anyagokkal. Ti hogy álltok a fogadalmakkal? Részt vesztek az össznépi fogadalomjátékban, vagy éppen annyira tartjátok érdekesnek, mint hogy hol és mikor születetik az új év első kisbabája?

via:neatorama

Címkék: inspiráció

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr121638852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csomag Olga · http://csomagolas.blog.hu/ 2010.01.02. 14:20:51

Megfogadtam, hogy többet nem elsőzök :-)

Picsasereghajtó 2010.01.02. 14:26:05

Ennyire nincs téma a blog.hu-s blogokon, hogy egymás után kétszer ugyanazt kell az Indexnek címlapra tennie?

criticalmiss.blog.hu/2009/12/31/fogadalomgenerator

(ez nem az Addict felé szánt kritika, félreértés ne essék)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2010.01.02. 14:30:03

Balázs.
Ezennel megfogadom, hogy ezentúl minden bejegyzés előtt megnézem crtiticalmiss blogot, hogy ilyen ne fordulhasson elő többé!

Picsasereghajtó 2010.01.02. 14:43:45

@reklámbuzi: Direkt írtam hogy nem az Addictnak szól a kritika :))))

Csomag Olga · http://csomagolas.blog.hu/ 2010.01.02. 14:48:41

Kihagyhatatlan volt azt gondolom... :-)

hejhó a raszta 2010.01.02. 16:25:55

idén nem írom meg a 200. nem megírt kommentemet.

Bögrecast · http://www.bogrecast.hu 2010.01.02. 16:37:40

Idén még több zenéről írok egy nap, ami nem is olyan elérhetetlen cél!
www.radiobogre.com

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2010.01.02. 16:42:02

Bögre
Ez annyira szar átkötés, hogy már jó!:)

egy hang a hátsó sorból 2010.01.02. 17:19:50

atszokom az ekezetes, magyar billentyuzetkiosztasra

kyanzes (törölt) 2010.01.02. 18:24:00

This year I will start a pencil collection :))) Elvetemült.

Kynsí (törölt) 2010.01.02. 20:29:40

This year, I will spend more time with myself.

nem tudom sikerül-e betartani de reménykedek...:P

Noda10 2010.01.04. 19:11:08

Megfogadom, hogy idén végre megszerzem a nekem járó javakat: sok pénzt, sikert és boldogságot (és nyálat, és rózsaszín felhőket)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása