Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Obama kabátot reklámoz

Amikor az amerikai elnök Kínában tett látogatása során a Nagy falra is elment, több fénykép készült róla, mint Donatelláscskáról és Fásy Zsülikéről összesen. Ezeken a fényképeken a Weatherproof nevű divatcég egyik képviselője sasszemmel kiszúrta, hogy Obama az ő egyik kabátjukat viseli. Meglátta az ebben rejlő lehetőséget, és a marketinggépezet munkába lendült. Megvették a fotóügynökségtől az egyik képet, amelyen Obama magabiztosan tekint az amúgy eléggé bizonytalan jövőbe, és melléírtak egy még a szóviccekkel oly terhelt magyar reklámmezőnyben is arcpirító fősort. A plakátot annak rendje és módja szerint el is helyezték a Time Square-en, épp csak a Fehér Ház engedélyét fejeltették el kikérni a reklámhoz. Illetve dehogy felejtették, hiszen pontosan tudták, hogy nem kapnák meg, hiszen az elnököt tilos bármilyen profitszerző reklámkampányban használni. Éppen erre játszottak, és be is jött nekik, hiszen az az összeg, amit esetleg büntetésknét fizetniük kell a töredéke lesz csak annak, amit az ingyen megjelenésekkel bezsebeltek.

Most, hogy közelednek a választások, talán nálunk is elgondolkodnak majd a cégvezetők, hogy mire használhatnák fel a pártok miniszterelnökjelöltjeit. Mesterházy Attilával már amúgy is van egy arcszőrzetválasztó weboldal, ezt csak meg kellene szponzorálnia a Gillette-nek, Retkes Attila lehetne a Cillit Bang új kampányarca, Orbán Viktort pedig az alcsúti golfklub használhatná a kampányában. A pártok is jó reklámhordozók lesznek, hiszen sokat forog majd a nevük és a logójuk a médiában. A Fideszt a Hohes C vonhatná be egy kampányba, a tulipános MDF-et és a szegfűs MSZP-t valamelyik virágküldő szolgálat, az SZDSZ szabad madarait a Sága tehetné a plakátjaira. Ti milyen lehetőségeket láttok még?

via:adrants

Címkék: politika

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr151655416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr_Wolf 2010.01.08. 16:35:15

Budaházy - Prison Break 5. évad

subVito 2010.01.08. 16:58:42

És végső soron kellett büntetést fizetniük egyáltalán?

Hara Mati 2010.01.08. 18:40:26

Létezik egy olyan marketing kifejezés, hogy negatív image transzfer. A Coke tőzsdei értékét szerintem egy perc alatt romba döntené egy Lendvai Ildikó:D

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2010.01.08. 18:42:01

a politikusok kereskedelmi kampányokban szerepeltetése kényes téma, vékony jég a reklámosoknak. Hisz a cégek ritkán vállalják fel politikai elkötelezettségüket, meg ott van a totálisan elhiteltelenedett politikus, mint személy. A márkának fontos a hitelesség. Pedig valahol ez a marketing veleje: Légy megosztó, hasíts ki a nagy tömegből egy saját célcsoportot!

Ha most fel kellene idéznem politikus-brand házasságot, akkor a limuzinos Gorbacsov-Louis Vuitton jut eszembe. Az nem gerilla volt, mint ez az Obama, hanem totáltudatos!:)

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2010.01.08. 18:42:44

@Hara Mati: ja, a negatív image transzer.:) kiegészítem még egy idegen kifejezéssel: kredibilitás:)

venuswoman · http://sorozatdara.blog.hu 2010.01.08. 22:41:54

ezt már tumblr-n a poszt révén elsütöttem, de szerencsére azt ski se olvassa, szóval lehetne a MÁV új reklámarca Vona Gábor, valami olyasmi szlogennel, hogy "jön a Vona(t)"
tudom h szar de muszáj volt :D

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2010.01.08. 23:55:52

@venuswoman: jö a kérdés: és hány vagonnal közlekedik? legalább 5-tel, annyi kell, h. bebocsátást nyerjen!

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.01.09. 09:51:42

@subVito: szerintem ez az elv tetszőleges magyar politikusra alkalmazható

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2010.01.09. 09:58:58

@subVito: Még nem zárult le az ellenük indított eljárás. Egész biztosan komoly összeg lesz, de sokkal nagyobb értékű az érte kapott publicitás.

gesternmann · http://www.saller.blog.hu/ 2010.01.09. 10:02:30

@venuswoman: Hát, elég keményen áthallásos a történet, ha a marhavagonra asszociálok. Bocs, de benne van, mint anno Viktor elhíresült "élettér"-elszólása. (Kicsit OFF: "Lebensraum", ugye, bár ahhoz is kell némi előzetes ismeret. Pedig ő, úgy gondolom, ha alkalmaz is spin doctort vagy gegmaneket, azért eléggé következetes és kézben tartja a beszédeit - mégis becsúszott...)

baliquez 2010.01.09. 10:16:50

Szőlőbányai Olaszrizling, "Ne mi nyerjük a legtöbbet!" családi társasjáték, Ezüsthajó Yachtklub, Kaya Utazási Iroda.

Sajnos a maszop és a moszadesz túl undorító ahhoz hogy bármi eszembe jusson róluk - mondjuk Ovi is veri a lécet -, Vonáék meg nem viccesek.

Picsasereghajtó 2010.01.09. 10:49:38

"Retkes Attila lehetne a Cillit Bang új kampányarca"

LOL. Cillit Bang, és a retek eltűnik?

tlvajferi 2010.01.09. 11:21:18

a háborús bűnös amcsi elnököt mikor vonják egy nürnbergi perbe felelősségre?

cirkálórakétával lövetni az iraki, afganisztáni és pakisztáni civileket nem háborús bűn???

tlvajferi 2010.01.09. 11:24:46

náci háborús bűnös az obama!

kpityu2 2010.01.09. 11:25:46

Van az a büntetés amiért már nem éri meg...

newenergy · http://altenergia.blog.hu/ 2010.01.09. 11:44:34

michella obama is hasonló helyzetben van...
bővebben: twitter.com/altenergia

mehemed 2010.01.09. 11:50:11

@reklámbuzi: hát nagyon ideje lenne pár marhavagont beszerezni a máv-nak..

dzsefi 2010.01.09. 11:59:51

@mehemed: beülnél egy körre?
egyébként jó reklám, nagy ötlet ez a fél-gerilla képlopósdi :)
Biztos buta kérdés, de arról valaki világosítson fel, hogy az ilyesmi pontosan miért tiltott? Hogy a képen szereplő személy nem járult hozzá a plakáthoz, vagy az hogy konkrétan az elnök az?

ergerberger 2010.01.09. 12:44:23

Az SZDSZ-t a vazelingyártók támogathatnák.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.01.09. 13:06:55

Fidesz ---> narancs reklam.
MDF ---> holland tulipan.
SzDsz ---> galambtapszer.
KNDP ---> klerikalis cuccokat gyarto bt.
MSzP ---> valami szegfus cucc.
Jobbik ---> magyar seggbe magyar lofaszt, magyar egre magyar UFOt.
LMP ---> mas magazin reklamja.

Fashionistas 2010.01.09. 14:18:15

Szalayné Vol 1.

B(k) V dokumentumfilm. Avagy 15 év történései!

kapujanincs (törölt) 2010.01.09. 15:00:51

"az az összeg, amit esetleg büntetésknét fizetniük kell a töredéke lesz csak annak, amit az ingyen megjelenésekkel bezsebeltek."

csodálkoznék, ha ennyivel megúsznák. jó eséllyel úgy megrángatják őket, hogy többet senkinek sem jut eszébe szívózni az Elnök Úrral. kiváncsi vagyok a történet végére.

P.A.N. 2010.01.09. 18:17:12

Ilyen reklámot csak olyan országban lehet elsütni, ahol az elnöki intézménynek van respektje. Nálunk a teljes politikai intézményrendszer devalváldott erkölcsileg kb nullára. Legkevésbé mondjuk a köztársasági elnöki poszt, de annak nem volt honnan devalválódni, hisz eleve papírkutyának lett kitalálva ...

Nem gondolom, hogy külön megrángatnák a céget. Ott jogbiztonság van. Annyit kapnak érte, amennyi jár. Nem mellesleg szerte a világban előfordul, hogy kiszámolják a reklámcégek, milyen előjelű lesz a büntetés és a reklámérték különbsége. Ha jó befektetés a büntetés, bevállalják....

2010.01.11. 09:40:52

@Kyle Broflovski: Felmondod a pártgyűlésen kapott kiskátét? Van valami érved is mellé? Nem tudom honnan jössz, de én a pártod mellé a =sötétség szöveget tenném.

2010.01.11. 15:17:17

@Kyle Broflovski: Óh, az mindjárt más. Lenyűgöztél.

2010.01.12. 08:00:11

@Kyle Broflovski: Akkor ezt megbeszéltük.

zagyvai 2010.01.12. 14:10:45

szerintem Zuschlag reklámozhatna elnyűhetetlen bilincset, Bajnai libatápot, Kövér Laci meg gumicsizmát, vagy bajusznövesztőt.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2010.01.13. 00:36:30

@kapujanincs: érdekes lenne ha pont mediaobama esne vérfarkasként a cég torkának.

mindenesetre ma eltávolították a plakátot

Alil 2010.01.13. 10:31:22

@zagyvai: :D
Amúgy sztem az elnök vmelyik embere hibázott és annyi... biztos h van, akinek a felelőssége elrejtegetni a logókat az elnök ruházatán és ő most hibázott vagy le volt fizetve...??? A fene tudja, de jó az a kabát, nekem tetszik! (Ha én benyaltam, akkor megérte:-)

Chalabre (törölt) 2010.01.14. 14:34:17

Weatherproof coats for Obama
Voteproof coats for our leaders

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása