Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Halott kislánnyal a rák ellen

A sokkreklám nem újkeletű reklámtechnika. A befogadók ingerküszöbének emelkedésével egyre gyakrabban nyúlnak hozzá a hirdetők, különösen, ha úgy érzik, az az üzenet, amit át szeretnének adni elég fontos ahhoz, hogy ellensúlyozza a sokkolás esetleges negatív hatásait. Nálunk még nem olyan megszokott ez az eszköz, a balestevédelmi filmekben a végtagok helyett egyelőre még csak dinnyék repülnek, és hús-vér emberek helyett legfeljebb gyurmafigurákat ütnek el. Ebbe a viszonylagos csendbe robbantott bele a Magyar Rákellenes Liga egy olyan poszterrel, amelynek láttán kiesik a kormány az egyszerű autós kezéből. A poszteren egy üvegkoporsóba fektetett halott kislány látható, akit rokonai, családtagjai vesznek körül, utolsó búcsút véve a kicsitől.

Nem gondolkodták túl a dolgot az biztos, szemmel láthatóan egyszerűen csak sokkolni akartak a látvánnyal, bízva abban, hogy ennek hatására az emberek majd kizökkennek a mindennapok kerékvágásából, és elgondolkoznak a rákszűrés fontosságán. Talán lesznek is majd ilyenek, de idáig inkább csak a felháborodott reakciókat tapasztaltam a környezetemben. Ezt a képet is az egyik addict olvasónk küldte be "Normálisak ezek?" kérdés kíséretében, amire nem tudtam neki megnyugtató választ adni. Szerintetek hatásos lehet egy ilyen kampány? Pláne úgy, hogy végeredményben az adománygyűjtés a célja? Vagy inkább visszaüt egy ilyen sokkoló megoldás, és az emberek csak a megbotránkozásig jutnak el a kívánt felismerések helyett? (A fotókért kösz Kontárnak és Dobák Petinek)


 

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr731667769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.01.13. 08:57:27

Igen, elég sok fórumon is csámcsogják a témát. Gondolom ők meg örülnek a 'buzz'-nak.
Azóta elgondolkodtam: mennyivel lenne másabb a véleményünk, ha nem magyar lenne?
mennyivel lenne más a véleményünk, ha nem magyar lenne, és aids ellenes/szervadományozós lenne?
Komolyan mondom, szerintem akkor nem háborognánk ennyire,és talán jogosabbnak éreznénk a téma felvetést...
Itthon nem nagyon csinálnak ilyet, és ez azért is 'fáj' talán ennyire.De azért szerencsére nem Halottak napjára jöttek ki a plakátok...

Nyilván egészen más színezete, fogadtatása lenne a dolognak, ha az egyik csatorna reggeli műsorában beszélnénk róla rákszakértőkkel. Nyilván akkor is más lenne, ha a Fókuszban egy végső stádiumban levő rákos kisgyerekhez kukkantanánk be, vagy a Nőklapjában írnának róla. Ugye, az is azért az arcunkban van-csak így sokkolóbb. Persze mindenki a rákkal is így van: velem ez nem történhet meg... pont velem nem...

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.01.13. 09:06:20

Aki megszületik, meg fog halni...
Ezután a felütés után lehet sokkolni jobbról-balról, nem lesz hatása.
Annyira egyszerű igazság, hogy az állítólagos feloldás a plakát alján semmit nem ér.

Adománygyűjtésért méregdrága kampányt fizetni szerintem a képmutatás legfelső szintje.
A gyerek ugyanúgy a koporsóban lesz, de az alapítványnál jobban fognak élni, mert ugye a "működési költség"...
Akinek futja plakátra, az üzleti vállalkozás, nem valódi alapítvány.
Ezt kéne felismerni mindenkinek, aki önszántából adja a pénzét ezeknek az adóelkerülő csalóknak!

Abydos · http://abysan.com/blog 2010.01.13. 09:06:40

Akkor én leírnám a véleményemet. Nagyon ellenszenves vagyok a reklámmal kapcsolatban. Saját tapasztalatomból kifolyólag. Régen, 3-4 évesen lehetett egy olyan reklám a tv-ben, hogy az ember 60 éves korában már meghal. Ez akkor engemet teljesen sokkolt, nagyon sok évig nagyon rosszul érintett az a tudat, hogy a napjaim meg vannak számlálva, és az hogy tudom mikor lesz a halálom. A halál fogalmával tisztában voltam, de az, hogy ezt időhöz kötik, nagyon megviselt. És ép ez a baj az ilyen reklámokkal. Nem olyan, mint egy film, amitől a szülő távol tudja tartani a gyerekét amíg szükségesnek érzi. Ezek a reklámok vannak és bármikor bármelyik percben meghallhatod a tv-ben és akkor már ha nem is károsodik a gyerek, de nehéz időnek nézhet elébe, amíg fel tudja dolgozni amit látott vagy hallott. Azt a bizonyos reklámot is csak hallottam. Sosem néztem a reklámokat, és az előszobából hallottam, és tényleg megviselt. A valóságon akart alapulni és megfélemlíteni. Ez nagyon rosszul esett, ugyanis azt tudom, hogy a filmek nem valós dolgokat mutatnak, de ezt nem...

Én nagyon sokat játszom videojátékkal, rettenetesen régóta, lényegében 2-3 éves koromóta videojátékos vagyok, sok filmet nézek, gyerekkoromban is a Jurassic Park volt a kedvencem, de ez az egy dolog volt a tv-ben vagy a gépemben ami így megviselt és mű dolog volt... Ez a rohadt reklám... És most hasonlóan gyűlölködve látom a tv-ben ezt a reklámot, kontrollálhatatlanul jön, és attól félek, más gyerek érzéseit is tönkreteheti. Engem nem érdekel, hogy egy 54 éves nőt megbotránkoztat, engem nem érdekel, ha valakinek hányingere van ettől, kit érdekel, de a rohadékok a gyerekek érzéseire is legyenek már tekintettel! Semmi bajom az erőszakos filmek és játékok ellen, felőlem élő embert is feltrancsírozhatnak, vagy tömegeket üthetnek egy vagy lapíthatnak ki úthengerrel miközben a szemük és a belük repül ki, nem érdekel és megvetem azt aki ezt ellenzi, hisz szabadság van a művészetben, ne nézze meg, engem még szórakoztat is, csak NE REKLÁMBAN, ami nem kontrollálható és csak jön a mosópor reklám után! Nem ugyanaz a kategória, nem megengedhető. Nem mondom, hogy minden gyereket tönkretesz, de nekem nagyon nagyon sokáig amiatt a hülye reklám miatt álmatlan éjszakáim voltak... Félek, másnak is lesz emiatt...

Csak ennyit szerettem volna elérni, ha van hely ahol lehet a reklám ellen tiltakozni, kérem linkeljétek. Üdv nektek!

Csomag Olga · http://csomagolas.blog.hu/ 2010.01.13. 09:13:27

Miért van az édesanyja annyira kisminkelve? Egy temetés ez vagy divatbemutató...

Steerio 2010.01.13. 09:40:45

Sokkal több értelmét látom a sokkreklámnak ott, ahol közvetlenül tehetsz a megjelenített rossz ellen: adj elsőbbséget a zebrán, ne ülj részegen autóba, stb. Azért van ez, mert amikor az adott helyzetben vagy, beugorhat a sokkoló élmény és esetleg elgondolkozol.

Az közlekedési témában látott angol sokkreklámok ráadásul nem temetés+gyerek kombinációval sokkolnak, nem. Leforgattak egy-egy balesetet autentikusan, visítással-vérrel-borzalommal, hogy ez történhet, ha hülye vagy. Azt mindenki tudja, hogy a rák halálos, hogy gyerekek is áldozatául esnek és temetést is mindenki látott, de abba kevesen gondolnak bele, micsoda irgalmatlan borzalom egy halálos autóbaleset.

A megfelelő analógia tehát a gyerek szenvedésének bemutatása lenne: Ha életében mutatnák, ahogy olyan vegyszerek csöpögnek bele, amik belülről marják az összes ereit, fáj mindene, egy pusztuló kórházban rohad a társaival való játék helyett, és így is 2 hónapja van hátra.

Kyle Broflovski (törölt) 2010.01.13. 09:51:57

ez "reklám"? (az 1%-tól eleve hányok)

munkacsikristof 2010.01.13. 10:02:59

@Csomag Olga: Azért, mert nem költöttek arra, hogy le is fotózzák ezt a jelenetet, csak összeollózták az elemeket Photoshopban... Legalábbis erről a képről én nekem így látszik, a fények nem egységesek, a körvonalak elnagyoltak, és az arányok sem stimmelnek...

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2010.01.13. 10:05:34

Basszus! A jobb szélen a napszemüveges fazon nem Alice Cooper?

Alil 2010.01.13. 10:21:02

Szerintem az ötlet jó, a kivitelezés nem jött össze (az Anya télleg ultragáz, ki is lóg a többiek közül, a szövegezés nagyon rossz, de Alice Cooper belefér a szélére, mér ne:-) Az üvegkoporsóról ugye Hófehérke jut eszünkbe, ami nagyon jó -> aki az 1%-tól pedig akár fel is támadhat... mert ez csak mese, akarom mondani reklám, nemde?:-)))

arathon 2010.01.13. 10:24:35

az szerintem neil gaiman, kettővel balra meg salman rushdie.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2010.01.13. 10:37:41

van TV reklám is belőle. nekem tetszik a sokkkampány bár a kompozíciót máshogy fogtam volna meg, mert így a kép elviszi a figyelmet és nem biztos, hogy a szemscan alul a lábmagasságban végigfut( magyarul a blickfangot nem biztos, hogy blickführung követi) így nem biztosított a beazonosítás.

Azért a tavalyi REX is sokoló volt a krétarajzos kutyaanyával...

talemaunique 2010.01.13. 11:05:50

Én (is) iszonyúan megdöbbentem ezen. És felmerült bennem a kérdés, hogy vajh a kislány, kit temetnek, ki rákban elhunyt... vagyis az, aki ezt eljátssza, annak a szülei ezt simán megengedték???
Hogy azt a gyereket eltemessék???
Tudom, baromi naiv vagyok, de rosszul vagyok ettől, konkrétan nálam azt érték el, hogy ezek után egy árva fillérről sem gondolkodom, hogy hozzájuk menjen (nem mintha dúskálnék benne), mert az, hogy át kell törni az ingerküszöböt, nem jogosít fel senkit erre.
Ízléstelen, hogy finom legyek. A szülőket meg csókoltatom.

talemaunique 2010.01.13. 11:07:21

@SueSue: Az nagyon jó volt. S a jót, talán hatásos-ként lehet értelmezni. Itt egy az egyben, s ez iszonyú éles különbség.

Az nagyon pontosan kitalált, jól megcsinált, kellően sokkoló (ha már ez a cél) film, kampány volt.

xxyyxx 2010.01.13. 11:17:09

Én nem gondolom, hogy ez a kampány olyan rossz, mint ahogy írjátok. Rendben, lehet, hogy a kivitelezés pocsék, de ez az átlagembert hol érdekli? (A TV-t nem láttam.) Lehet sokféleképpen sokkolni, persze. Ez a téma komolyabb annál, mint gondoljuk és valóban kevés az adomány, kevés a figyelem feléjük. A média büdzsé is kevés (akkor is, ha 10%-on kapják), így figyelemfelkeltőnek kell lennie. Azt pedig személyesen cáfolhatom, hogy a pénz nem jó helyre megy. Nagyon régen én is készítettem nekik kampányt és nagyon jó emberekről van szó, akik valóban segíteni akarnak és próbálnak minden eszközzel.

talemaunique 2010.01.13. 11:26:45

@xxyyxx: Én nem kétlem, hogy jó emberek azt meg egy percig nem gondolom, hogy visszaélnének esetleg a hozzájuk befolyó pénzzel. Alapvetően optimista vagyok, tehát amíg ki nem derült, hogy valaki simlis, addig nem tételezem fel róla.
De, hogy ezt eltekerték, az előttem nem kérdés. És ha rám -az egyénre- akarnak hatni, akkor jelentem, ezt elrontották.
Mondom, ez a két dolog nem ugyanaz, de egy gyereket nem lehet így beállítani. Egyszerűen nem lehet.
Kevés tabu van, de ez köztük van.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.01.13. 11:41:40

@xxyyxx:
@talemaunique:
Nem láttatok még alapítványt közelről, ezért hisztek a mesékben!
A valóságban a befolyó pénz kevesebb mint 5 százaléka jut el a megfelelő helyre, a többi megy a dolgozóknak, meg működési költség néven kiszedik a cégből. Lehet persze csak engem hozott össze a sors a legaljával, de kevés nagyobb legális üzletet láttam.

Hara Mati 2010.01.13. 11:45:08

@reklámbuzi: nem, mert akkor óriáskígyó tekeregne a nyakában.

Egyébként meg semmi bajom a sokkoló reklámokkal, de ez speciel szörnyű, Itt nem gyászoló, hanem közömbös, megfásult emberek állnak a koporsó körül. Mások a citylighton és mások az óriásplakáton. Pontosabban az előbbire ráphotoshoppoltak pluszba egy szőke cicababát a kép közepére és a többi embert is úgy pakolták össze. A végig nem gondolt kivitelezés már már kegyeletsértésnek tűnik nekem, de mindenkép idézőjelbe teszi ezt az egészet. Kevesebb több lett volna. Egy kihagyott lehetőség.

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2010.01.13. 11:52:09

@SueSue: blickfang, meg blickfürung. Sas-növendék:) p.s.: te nem utálod ezeket a szavakat??

talemaunique 2010.01.13. 11:53:16

@maxt: Mondtam, hogy naiv vagyok, de a rokiságot csak hatalmas adag optimizmussal lehet művelni, tehát én nem tételezem fel általában "AZ ALAPÍTVÁNY"-ról, hogy kamu. Messze nem is erről beszéltem.
A kampány miatt fakadtam ki.

@Hara Mati: Tökéletesen egyetértek. Így elérték, hogy visszájára fordult a dolog.

Picur87 2010.01.13. 12:04:55

Én tegnap láttam a reklámot és inkább negatív sokk volt és az "ezek már semmitől nem riadnak vissza" jutott eszembe. Szóval több kárt okozott, mint hasznot. Anno, amikor a gyorshajtó srác fejére húztak hullazsákot (mondván, hogy ő " megúszta " a büntetést), hatásos volt és ötletes. De ez borzalom.

Lord heckman 2010.01.13. 12:05:05

Jahh... egy olyan szülőnek, akinek épp ilyen korú kislánya rákos, és fejvesztve futnak orvostól orvosig, na neki biztos tök jó ilyeneket látni....

moli 2010.01.13. 12:05:27

undoritonak gondolom, hogy a legtobben ilyen rakellenesnek meg gyerekkorhaznak adjak az 1%-ot, mikor az ember tulnepesedett a Foldon.

gyz 2010.01.13. 12:05:45

@Alil: hát ez kurva vicces, kellene még mellé néhány szmájli

én nem értem: azt el tudom képzelni, hogy valmilyen beteg fasz kitalál egy ilyet, de hogy a megvalósítás során senki nem szól, hogy hé, ezt azért már ne, az aggasztó.

lehet itt a reklám hatását elemezni, csak felesleges. egyszerűen gyerek+halál-témát ilyen formában nem lehet alkalmazni. S ha emellett érvelnem kellene, akkor már megette a fene.

Péter Anna 2010.01.13. 12:06:17

Jó irány, de lehetne erősebb, ha már bevállalták, mert sok szomorúan néző, gombszemű uttercuki kutyás plakát a konkurenciájuk.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2010.01.13. 12:12:43

Kislányom van, ezért jobban megérint egy ilyen kép, viszont inkább tartom ízléstelennek, mint sokkolónak.

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2010.01.13. 12:14:32

Idézet az alapszabályból: "[az egyesület] mindent megtesz annak érdekében, hogy valós kép alakuljon ki a rákbetegségről a
közvéleményben és eloszlassa az indokolatlan félelmet."

Lásd a mellékelt példát.

Amúgy mit kezdenek a rákkal? Kampányt folytatnak a korai felismerés, megelőzés, munkahelyi körülmények javítása, dohányzás, alkoholozmus visszaszorítása ellen.

Tehát: ha a 9 éves kislány nem dohányzott és ivott volna annyit, jobb körülmények lettek volna a munkahelyén, és rendszeresen járt volna rákszűrésre (ami olyan 50 éves kortól ajánlott), biztosan kutya baja lenne ma.

Undorító, aljas, alantas, hazug, félresiklott propaganda ez, nem más.

Zorgo 2010.01.13. 12:15:19

Nekem az "Adj vért" reklámja sem tetszett.Egy jellegtelen hangú,arcú nő sztorizik benne,nem hitelesen,és a plakátokon nézelődik.Fene tudja,ettől nem jött meg a kedvem a véradáshoz

Ignorantius 2010.01.13. 12:15:35

Már miért gáz ez a reklám? Az élet mellett kampányol a halál ellen. Egy kamu halottól megbotránkoznak az emberek? Manapság? Ráadásul egy hétköznapi temetési jelenettől? Gondolom a saját anyjuk temetésére se mennek el, hanem otthon okádnak a gondolattól.
Álszent prüdéria.
Itt tartunk, basszák meg.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2010.01.13. 12:17:25

@Bery: jaja meg is szavazom január első hetének legutálatosabb szavának, off az ülepe után :)

Csak halkan jegyzem meg 2010.01.13. 12:18:01

@Abydos: Kedves Abydos! Meglátszik a stílusodon, hogy mit szeretsz csinálni. Kb. annyira szép és szabatos a magyarságod, mint a kínaiból, ellenőrzés nélkül, fordítóprogrammal fordított vásárlótájékoztató szövegek az áruk hátoldalán. Szerintem egyébként - megindító vallomásodból következtetve - semmi okod, hogy felháborodj a halott kislányos reklámon. Szerintem nagyon rendben van, és hatásos is.
Az ember csak addig háborodik fel egy ilyesmin, amíg a saját beteg gyereke egy-egy életmentő, több százezres gyógyszere nem érkezik meg egy ilyen "adóelkerülő" "semmirekellő" alapítvány jóvoltából. (ezt nem te mondtad, Abydos, bocs, csak ide írtam)

fénycsepp 2010.01.13. 12:18:08

ízléstelen, és nem ütős. amikor hullazsákokba csomagolták a balesetet szenvedett embereket, az volt ütős.

a kevesebb a reklámban is talán több:)

Abydos · http://abysan.com/blog 2010.01.13. 12:18:56

@Ignorantius: Olvasd el amit írtam, és rájössz.

Mellesleg én a tv-s reklámról beszéltem, ahol mondják a dolgokat. A plakát nem érdekel, aki el tudja olvasni az elég érett ahhoz, hogy ne viselje meg. De ha egy kisgyerek ilyet hall a tv-ben, az nem használ neki...

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2010.01.13. 12:19:32

@Pók: Oké, természetesen nem "ellen", hanem "érdekében".
Ezt jól elbasztam...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.13. 12:21:04

Az minek minősülne, ha ezért az adományokból a célszemélyeknek gyakran egy kanyi fillért sem továbbító adománygyűjtő szervezet vezetőit a Dunába lőnénk?

ringer 2010.01.13. 12:21:29

Én azt gondolom, hogy az 1%-ra jogosultak adománygyűjtése során jól látható helyen kötelezővé kellene tenni egy százalékos érték feltüntetését, ami megmutatná az adott adománygyűjtő "haszonkulcsát", azaz azt az arányt, amelyet működésének fenntartására fordít az általa nyújtott adományokkal szemben. A véleményem ui. az, hogy egy alapítvány 10-15% feletti működési költséggel már megélhetési egylet.

cibetmacska 2010.01.13. 12:21:47

Ez a reklám azért baromi nagy csúsztatás, mert azt sugallja, hogy a rákból való felgyógyulás CSAK pénz kérdése. Aki napi szinten ezzel foglalkozik esetleg érintett is, az igazán tudhatná, hogy ha az orvostudomány bizonyos rákfajtákat még nem tud gyógyítani, illetve a mai módszerek mellett is kb. 50 %-os a rák halálozási mutatója, akkor ezen pénzzel vajmi keveset lehet segíteni. A képen koporsóban fekvő kislány élete sem a pénzen múlott, hanem az orvostudomány mai állásán.
Ezek után gusztustalannak és értelmetlennek tartom ezt a reklámot.

Kökény6 2010.01.13. 12:23:33

Azért szép, hogy itt mindenki keresi a fogást rajta, ki mint tudja(magán a képen , a témán, a sokkoló hatásán...) de abba nem gondoltok bele, hogy az élet tényleg hoz ilyen. Mi több egyre gyakrabban.
Még ha nem is tetszik bármilyen okból, ha biztos is vagy, hogy ezért vagy azért nem fogsz nekik adakozni, de legalább gondolkozz el a dologról saját magaddal, szeretteiddel kapcsolatban és tedd meg amit lehet...amig nem késő (szűrővizsgálat, megelőzés, stb.).
Szerintem akkor már megtette a hatását és használt, akármennyire is "sokkoló".
Annak aki még nem volt rákos, nem szembesült vele (és szerencsére a többség ez) csak háborog rajta, de akinek már volt dolga a rákkal, az nem veszi ilyen felületesen.

talemaunique 2010.01.13. 12:23:55

@Ignorantius: A kamu halott jelen esetben egy gyermek. Ez benne az ízléstelen.

@Pók: Péládul a rákbeteg gyerekek ellátását, a kórházi létüket teszik élhetőbbé, a rehabilitációs időszakot könnyíthetik meg, a családot támogathatják -szállítás, ilyesmi- a beteg melletti ottlétben. Gyanítom, nem a cigaretta elleni kampány a fő profil ebben az esetben.

@moli: Te ilyen halál jó fej vagy, vagy ennyire korlátolt?

@Lord heckman: Épp ezt gondolom. Azzal, hogy a szereplő kislánynak ugyan hol a búbánatban vannak a szülei? Vajon miért egyeztek bele ebbe?

@Zka: Nekem három lányom van. De nem ezért elsősorban, akadtam ki, mert nem a gyerek neme a lényeg, még csak nem is az én érintettségem, hanem szimplán az, hogy a gyerek, ilyen konstellációban tabu. Szerintem.

Netuddki. 2010.01.13. 12:29:18

Nos, én elítélem a rákos gyerekekkel kapcsolatos minden reklámot, ami gyakorlatilag "az emberek szívén át vezet a pénztárcájukig az út" egy formája.

Ide sorolom azokat is amikor egy terméket úgy reklámoznak, hogy minden eladott termék árából 2(!)Ft-ot a rákos gyerekek megsegítésére fordítanak. Na persze, ha annyira a szívügye az adott vállalatnak akkor fizessen, névtelenül. Ja, ezt nem? Akkor mi is a cél? A segítő szándék vagy a profit?

Amikor valaki kitölti az adóbevallását, ott a lista hova lehet az 1%-ot adni. Egy ilyen reklámtábla után van még valaki aki nekik adja? Biztos, ha megéri reklámozni.

indapasssucks 2010.01.13. 12:29:27

igen, mindenki meghal,
igen van rák.
és?

mi van nem tudtad, és most meg pattogsz, hogy belenyomják a fejedbe a tényeket?

ha nem akarsz tudomást venni a világról, kezdj el inni vagy kábítózni.

nyomasek 2010.01.13. 12:29:30

Undorító. A szemétséget ott érzem benne, hogy félelmet gerjeszt az emberekben, és a nyomasztó súly alól az 1% mint felmentés, garancia próbál feltűnni. Közben meg a lószart. Az ilyen rohadékokat börtönbe kéne csukni, de legalább az 1%-ok célszemélyekhez való jutási arányát tenném közzé.

hepcia 2010.01.13. 12:29:49

UGYANENNEK A KLIPPES VÁLTOZATA Is Megy némely csatornán MÁR undorító ,beteges. Ráadásul a liga vezetőjét már többször meggyanúsították pénzlenyúlással.egyébként a telefonos bejelentkezéseik is agresszívek, Valaki ???utánuk nézhetne tényfeltárók !!! hajrá

Netuddki. 2010.01.13. 12:30:57

@Kökény6: Miért? Szerinted lehet ellene tenni valamit? Az orvostudomány még nagyon gyerekcipőben jár.

Picur87 2010.01.13. 12:31:38

Meg tényleg szép olyan időben levetíteni, amikor gyerekek is nézhetik még a tv-t. Hátha megkérdezi, hogy "anyu, most én is meg fogok halni?" kellemetlen, ugye? mit mondana a szülő? "nem, kicsim, mert anyu most gyorsan ad pénzt nekik, hogy te ne legyél rákos" könyörgööm
Osztálytársam 2 éve halt meg rákban (most 21 évesen) és erősen kétlem, hogy az 1%-on múlott az élete 1 év küzdelem után.De anyukája biztos örült ennek a reklámnak...

Niro 2010.01.13. 12:35:55

Azt nem tudom a liga mit tehet a rák ellen, de a képen semmi botrányos nincs, sok gyerek hal meg rákban. Ez valóság. Ez ellen felháborodni olyan, mintha felháborítónak tartana valaki olyan plakátot amire ez lenne írva: Gyurcsány hazudik.

Abydos · http://abysan.com/blog 2010.01.13. 12:36:33

@Csak halkan jegyzem meg: Örülök, hogy csak az írásom kritizálásáig jutottál el. Igazad van, az én hibám mert nem olvastam át előtte, ha mobilról írok az ágyról kényelmesen, akkor sajnos előfordul az ilyen, nagyon sajnálom. Milyen jó, hogy nem egy magyar hírlap hasábjait írom ugye, csak egy egyszerű szimpla kommentet egy blogon. Engem minősít, elnézést.

hatR 2010.01.13. 12:37:14

hat pedig jobb lesz ha hozzaszoktok, mindenki rakos lesz elobb utobb.

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2010.01.13. 12:38:10

@Kökény6: "Péládul a rákbeteg gyerekek ellátását, a kórházi létüket teszik élhetőbbé, a rehabilitációs időszakot könnyíthetik meg, a családot támogathatják -szállítás, ilyesmi- a beteg melletti ottlétben."

És mindezek következtében elmarad a temetés, ugye?

Na itt a hazugság.

Ignorantius 2010.01.13. 12:39:00

@Abydos:yébként

1, Én a cikket kommentálom.
2, Ha a kisgyerek nem érti, majd a szülő válaszol neki. Ha szülő nem képes válaszolni, vagy értelmes választ adni, arra, hogy a rákos gyerekek is meghalnak (-néha igen), és, hogy akkor ő is meghalhat-e (-nem kisfiam, rákban nem, mert nem vagy rákos, egyébként bármi másban, bármikor,igen),na az kurvára _nem használ_ neki.
3, tévét nézni nem kötelező
4, ja, hogy téged tévé és a videojáték nevelt... Akkor ezért vagy - ha ugyan - felnőtt létedre egy szorongó 5 éves érzelmi szintjén.. (Isten hozott a való világban :_)
5, (Az elkorcsosult fogyasztói társadalom rákfenéje, h tabusítják a halál fogalmát. Korábban teljesen hétköznapi módon ábrázolták, mindenki tisztában volt a jelent(őség)ével.
6, Ezért is örülök, h ez a reklám beleszart a mosolygós kutyáspapásmamás mosópor dömpingbe.

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.13. 12:41:19

@Ignorantius:
Ez nem álszent prüdéria, hanem abszolút jogos és érthető reakció a reklámszakmához valamennyire értők részéről egy borzalmasan közhelyes, hatásvadász, technikailag is rosszul kivitelezett, a dolog pejoratív értelmében abszolút magyar színvonalú reklámra.

Övegkoporsó nem létezik ilyen formában, legalábbis a kislány átmegy hófehérkébe.
A gyásznak, a rákos kisgyermek elvesztésének vannak sokkal tragikusabb pillanatai, mint a temetés. Pld egy üres korházi ágyra borúlva zokog egy édesanya, az ágy mellett a falon Disney figurák, az éjjeliszekrényen még játékok, és mellette áll egy orvos, aki a vállára teszi a kezét együttérzésből. De ez csak hirtelen eszembe jutott. Ha annyi időm lett volna, mint amennyi azoknak volt, akik ezt a rettenetesen amatőr reklámot csinálták, nyilván lenne jobb ötlet is.

Ráadásul egy hiteltelen temetés, ahol statisztákat látok, egyetlen zokogó szülőt sem.

Szerintem ez nem sokkoló reklám, hanem egyszerűen morbid. A sokkreklám nem azt jelenti, hogy mutatunk egy szokatlanul durva dolgot, és akkor majd az embereket felzaklatja. Én mikor láttam, sokkal inkább a reklámalkotók primitívségére gondoltam, mintsem arra, amit ez ki akar fejezni.

A sokkreklám lényege nem az, hogy ránézek és sokkot kapok, hanem az, hogy pár perc alatt nagyon komoly emocionális folyamatot indít el, aminek a hatása alól nehéz szabadúlni. Egy megrendezett áltemetés, Hófehérkeként fekvő kislánnyal, egy B kategóriás fotóügynökség webes adatbázisából valamint ismeretségi körből öszeszedett, közömbös álgyászolókkal tarkított, hatásvadász, közhelyszerű, amatőr reklám a közelében sincs egy sokkreklámnak. És ezért egy reklámcég pénzt kapott, és ráadásul jó PRt csinálnak belőle, és minden portfóliójukban benne lesz, hogy ilyen célra is csináltak reklámot.

Alapvető élelmiszer 2010.01.13. 12:44:28

Ez a Rákellenes Liga is ugyanolyan pénzlopó társaság, mint a Gyermekrák Alapítvány? Ahol meglepő módon a főnöknek (annak a szemüveges alien fazonnak) Tökölön kétszintes villa épült az elmúlt években?

hatR 2010.01.13. 12:44:34

a kivitelezes valoban eleg magyaros, de a temat szerintem nem kene bantani.
Ignorantiustokeletesen leirta az erveket

Papego 2010.01.13. 12:46:28

Nem ez a sokkoló, hanem az, ha az orvos közli veled, hogy rosszindulatú daganatot találtak nálad.

A reklámmal az a bajom, hogy sajnos a gyermekkori rák kiszűrése lehetetlen - ellentétben a "felnőttek" szűrési lehetőségével. Tehát, ha a szűrés fontosságának hangsúlyozása a cél, akkor nem megfelelő a plakát! Ezelőtt pár évvel volt egy olyan plakát, ahol egy ablált mellűnő/anya volt a képen!

Sajnos az eü. ellátás olyan sz@r, hogy a rákos betegek kemo/sugárkezelés várakozási ideje kb. 2-3 hónap.... Talán itt kellene elsősorban rendetrakni és ezzel párhuzamosan a prevencióra helyezni a hangsúlyt.

A mellrák , a méhnyakrák (100 %-ban), a prosztata, a bőrrák éves szűréssel 80-90%-ban gyógyítható lenne és sokkal kevesebbe kerülne egy citológia, egy UH, egy mammográfia, egy székletvizsgálat, mint egy 6-8 hetes kemo/sugárkezelés.

Nem rózsaszínbe kell öltöztetni a Lánchidat és átvonulni rajta, hanem ésszerűen, átgondoltan megszervezni a szűrést. Én kötelezővé tenném!

Polipa 2010.01.13. 12:47:34

A kép közepén álló kisminkel högy Sarnyai Eszter volt modell!! a többit nemtom!

keresztes barátom 2010.01.13. 12:48:04

Szerintem meg egyáltalán nem sokkoló. Nézzétek meg az egész egy díszes hófehérke temetés, részeltesen elemeztétek ezt itt előttem is. De valljuk be, ez nem egy rákos kislány.
Az igazán sokkoló kép egy valóban végstádiumban lévő ember lenne. Csövekkel a testében, kopaszon, szürkén, reménytelenül. Ja hogy olyat nem akarunk látni?
Szerintem az felhívná a figyelmet. Viszont nem elsősorban pénz gyűjtésre kéne használni, hanem, hogy szembesüljön mindenki azzal, hogy a betegség nem válogat.

cseho · http://autizmus.blog.hu 2010.01.13. 12:48:14

morbid ez a plakát. és az is morbid, hogy a Fiumei úti temető mellé is raktak ki egy ilyet.

Pista bá 2010.01.13. 12:48:55

Ó, hogy csesszék meg.

A lányom pont ilyen kiskorú, akinek épp halálfeldolgozási belső konfliktusa van életkori okokból kifolyólag. Köszi a plakátolónak, már látom előre, hogy lesz ebből még gondom.

Tulajdonképpen azt is mondhattam volna, hogy bassza meg a rákellenes liga az egységsugarú kurva anyját, de az nem lenne elegáns, ezért nem teszem.

gyz 2010.01.13. 12:50:05

@Ignorantius: köszönjük neked, hogy mi, akiknek eddig fogalmunk sem volt a halálról, te a reklámmal egyetemben jól a pofánkba vágod az igazságot.

te tényleg ennyire hülye vagy? Tényleg azt hiszed, az a baj vele, hogy juj, meghalhat egy ember?
tényleg az adja az értéket, hogy beleszar valami közepébe?

Mindegy, majd talán felnősz te is egyszer, és másképp látod. Persze nem muszáj, maradhatsz így is. Mindig kell valaki, aki jól megmondja a tutit.

kuki123 2010.01.13. 12:50:49

@maxt: Kuruc infón régebben volt egy lista, hogy mely alapítványok vannak külföldi, vagy zsidó(nem vicc) kézben
meg kéne nézni hogy ez is közéjük tartozik e

szürke_tag 2010.01.13. 12:51:04

Ennyire nem lehettek képmutatók, mert aki születik az meghal és tényleg nem mindegy, hogy mikor. Ha valamiről nem vesztek tudomást az nincs? De sajnos van rák és más és sajnos nem válogat mert belelehet halni. Az már más kérdés, hogy a pénz tényleg erre a célra kerül felhasználásra, vagy magán vagyont gyarapít. Az utcákon, aluljárókban lányok szoktak képeslapot árulni, hogy rákos gyerekeknek, vagy állami gondozottaknak gyűjtenek, stb Viszont ez sem igaz mert a maffiának gyűjtenek és ők ezért kapnak valamennyit belőle. Viszont ők nem reklámoznak.

nyomasek 2010.01.13. 12:51:07

@hatR:
Ignorantius az ő szemszögéből kommentálta a dolgokat, véleményem szerint taknyos kölökként. Majd ha érintett lesz személyesen, vagy hozzátartozóin keresztül, valljuk be elég nagy az esély, majd akkor is meghallgatjuk a véleményét és az érveit.

Alapvető élelmiszer 2010.01.13. 12:51:14

@Ignorantius: Remélem lesz majd egyszer 3 éves gyereked, aki még nem tud különbséget tenni élet és halál között, és akkor neked szegezi majd a kérdést, hogy miért fekszik ott az a kislány. És mi az a halál? És ha meghal, nem kel föl? És akkor eltemetik? Mi az a temetés?

A tévét ki tudom kapcsolni, a rádiót le tudom halkítani, az internetet ki tudom húzni, de ezentúl járjon majd csukott szemmel a gyerek az utcán?

Nálam csak egy dolgot értek el, a szememben egyszerűen kapzis banda, akik semmitől sem riadnak vissza egy kis pénzért. És engem hat meg, akár gyerek fekszik ott, akár az anyám. A rák jelenleg még nagy mortalitású. És egy 12. kemon túllévő gyereknek nem biztos hogy tovább kell szenvednie.

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.13. 12:53:02

Ha az üvegkoporsó árát gyógyításra költötték volna, még élne a kislány. Egy ilyen üvegtetejű koporsó minimum fél millió

Alapvető élelmiszer 2010.01.13. 12:53:38

@Alapvető élelmiszer: Pontosabban engem NEM hat meg. Mert akkor holnaptól mutogatnak majd kolerás, tbc-s, aids-es gyereket is, mert ők is sanyarú helyzetben vannak.

Mi lesz a következő lépés? Félbetépett emberi testeket fognak mutogatni, hogy így vasal ki a villamos?

cibetmacska 2010.01.13. 12:53:55

@szürke_tag: Az mind rendben, amit írsz, de ezen pénzgyűjtő akcióval nem lehet segíteni, pedig a reklám azt sugallja.

nyomasek 2010.01.13. 12:54:17

@Papego: Igazán nem akarlak megrengetni, de az emlőrákos betegek 15 éves túlélése jelenleg akár az 55-60%-ot is elérheti. Az általad citált számok az 5 éves gyógyultnak nyilvánítási adatok lehetnek. Az áttétek utána jönnek.

prometheus_X 2010.01.13. 12:54:30

Szerintem hatásos. Csak itt, 4 óra leforgása alatt 57 kommentet produkált.

Szerintem igenis kell az ilyen plakát, az ilyen kampány. Például biztos vagyok benne, hogy a kék fejű kisfiútól (kisfiú?) már senkiben sem indul meg semmi. Pedig a téma igenis hangsúlyos, az egészséges embert meg csak akkor érdeklik ezek, ha ő vagy egy közeli szerette szenved (vagy halt bele) halálos betegségbe. Tisztelet az egészen elenyésző számú kivételnek. Szerintem ez (a közöny) sokkal felháborítóbb, mint a plakát.

Kökény6 2010.01.13. 12:54:36

@kovi1970: Amit te a saját lehetőségeiddel tudsz, azt tedd meg: odafigyelsz magadra, a családodra. Ezt a saját szinteden. A többit pedig -adományozás- a belátásod szerint. Az orvostudomány meg teszi a dolgát.
Azt mondod "gyerekcipőben jár": nekem '91-ben volt egy rákos megbetegedésem (hererák), amiből kikerültem teljesértékűen és gyerekeim is születtek utána. A doki mondta, hogy ugyanezzel a betegséggel 20 évvel azelőtt meghaltam volna... Nekem ez nem gyerekcipő, azt hiszem megérted.

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.13. 12:54:45

@hatR:
Senki nem a témát bántja, hanem azt, ahogy ezt megjelenítették. Éppen téma fontossága igényelne kicsit nagyobb szakmai tudást, mint ez a hihetetlen amatőrizmus, ahogy ez megvalósult.

Abydos · http://abysan.com/blog 2010.01.13. 12:55:09

@Ignorantius: 1. Tedd azt, de akkor ne így kritizáld azokat, akik a reklámot kritizálják.
2. szülőm nyugtatott. De te egy kisgyereknek, ha esetleg a te kisgyereked el kezd félni egy reklám miatt a haláltól, hogy nyugtatod le? A haláltól való félelem ösztön, csak ha egy gyereknél hamar felébresztik, akkor az bizony nem jó. Én nem fogtam fel akkoriban, mit jelent a 60 év. De ha neked azt mondanák, 6 heted van hátra az életedből, te fel tudnád dolgozni?
3. Ez így igaz, mint írtam, nem néztem, hallottam. Sosem néztem reklámokat, nem szeretem őket. De egy ilyen reklám bárhol lehet, akár a micimackó után is. Ne mond, hogy elkerülhető az ilyen "baleset" egy kisgyereknél.
4-5-6. Ebből a mondatodból nagyon könnyen leszűrhető, hogy te milyen szemmel is járkálsz a világban és milyen ember is vagy valójában. De mint mondtam, ilyen dolgoknak ellenőrizhető körülmények között a helye, mert semmi bajom az erőszakkal, a vérrel, a belekkel és a széttrancsírozott koponyákkal, ha valaki ezt akarja megvalósítani, vagy én ezt találom szórakoztatónak legyen. Felőlem élő 1 éveseket is felgyújthatnak a tv-ben, pont nem érdekel ha nem a valóság.. DE 9 óra után a tv-ben, amikor a gyerek már alszik! És pont

Bogyesz! 2010.01.13. 12:56:08

www.youtube.com/watch?v=EUQo3m3tGB0

Cancer Research UK uj TV reklamja az Egyesult Kiralysagban. Erdemes megnezni. Van mit tanulni otthon!

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.13. 12:59:12

@prometheus_X:

Hatásos, mert sok kommentet produkált? Ezt, hogy érted?
(Valószínűleg, hogy az amatőr készítők, akik csinálták, szintén így gondolkodnak)
Akkor hatásos, ha sokan adnak pénzt majd erre a célre emiatt a plakát miatt.
Ez egy reklám, és a reklámnak van egy stratégiai célja. Akkor hatásos a reklám, ha azt eléri.

Lehet kibelezett és levágott fejű gyerekeket tenni mirelit zöldségeket reklámozó óriásplakátra pld. Hidd el, attól még több komment lenne 1 perc alatt, de nem fog miatta több mirelit zöldség fogyni. A felháborodás, foglalkozás a témával még nem jelenti azt, hogy hatásos a reklám.

hatR 2010.01.13. 13:00:10

de volt itt oylan is, aki azt mondja ot zavarja a tema, hogy eletoljak a dolgot.
pedig nem a tema az ami zavaro. es igenis gyerekeknek is tudniuk kell hogy megy ez.

legjobb lenne ha egesz evben lennek kint ebben a temaban plakatok. es nem csak a rendelokben. es sokkal sokkolobbra kellene csinalni, hogy beszarjanak, de ugy igazan. amig mindenki azt hiszi hogy az o autoja, cigije, mobilja, fogamzasgatloja, szolariumozasa/napozasa nem arthat neki, vagy eppen masnak. mert o nem olyan akivel ilyen tortenik... hany ilyen ember lehet ma korulottunk?

karc77 2010.01.13. 13:01:17

Ha egyszerűen egy láthatóan kis méretű, de nem üvegből készült koporsót használnak, az üzenet akkor is átjön, akkor is szívszorító, de nem háborít fel. szvsz

Páneurópai Harci Kos 2010.01.13. 13:01:34

jó reklám:) egy tonnyányi post keletkezett miatta - célt ért az emberek felfigyeltek rá:)

talemaunique 2010.01.13. 13:01:37

@Pók: Az idézet tőlem van, de ez csak egy megjegyzés.
Nem, nem marad el. Pusztán élhetőbbé teszik az amúgy elviselhetetlen terhet.
Én tudom, milyen hónapokon át egy ágyhoz láncolva várni a következő műtétet, kezelés, kínnal küzdeni úgy, hogy nem tudni mi lesz a vége.
Nem váltják meg a halált, de a családnak is eltelhetőbbé teszik a betegséget, és megkönnyítik az utat. Nem egyenlő a halálos ítélettel a rák diagnózisa. Muszáj felvenni vele a harcot, és ugyan kevesebbszer, mint nem, de lehetséges azt legyőzni.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.13. 13:02:46

Tavaly úgy hallottam, hogy valamelyik gyermekrák alapítvány többet költött reklámra, mint ami befolyt az 1%-ból.
Viszont így hogy éri meg? Vagy pár év múlva erről is kiderül majd, hogy mennyi pénzt mosattak meg beteg gyerekekkel?

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.13. 13:02:56

@Páneurópai Harci Kos:
Kettővel korábban magyaráztam el, hogy miért tévedsz orbitálisat.

hatR 2010.01.13. 13:03:42

karc77: lenyegesen jobb lett volna, az biztos :)

mondjuk a kislanyt, aki a modell volt sajnalom.

Gingike 2010.01.13. 13:04:23

a felső, kisebb képen a kamerába bámuló nő,egy kiöregedett modell vlmilyen Eszter, a Rákellenes Liga egyik "arca".
szerintem- szerencsére-nem valós a temetési kép- nem mintha ettől kevésbé volna mellbevágó.

Shopping 2010.01.13. 13:05:05

Egy biztos.

Ez nem sarkall arra, hogy küldjek nekik 1%-ot!

Páneurópai Harci Kos 2010.01.13. 13:05:47

@Pete Gorilla: finoman fogalmazzak vagy durván?
Finoman: nem értek egyet.
Nem viselkedik mindenki érzéketlen tuskóként.

Papego 2010.01.13. 13:05:53

@nyomasek: Amikor felismerik a rákot, akkor "besorolják": mennyire korai rákról van szó, milyen ráktípus...stb. Tehát azt kijelenteni, hogy a mellrák túlélési esélyei 15 év után 50-60 %, akkor ha minden évben minden nő elmenne szűrésre, nem igaz!!!

Sajnos nagyon sok esetben már előrehaladott állapotról van szó, amikor nagy eséllyel adott áttétet! Sajnos itthon a fájdalommentes emlő mammográfia/uh szűrésre kb a nők fele megy el! Most gondold el, hogy jó eséllyel ezen nőknél időben fedezik fel a rákot és 80-90%-ban teljes gyógyulás lehetséges! A maradék - szűrésre nem járó - nők esetében már akkor veszik észre a tumort, amikor már előrehaladott állapotban vannak, tehát a gyógyítási esélyük jóval kisebb.

A 15 éves 50-60%-os túlélési arány ennek tudható be!

Tehát, aki időben elmegy szűrésre, annak nagyon jók az esélyei. Persze vannak agresszív típusai is, ami szerencsére ritka, de nagyon rapid és gyógyíthatatlan!

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.13. 13:06:13

@Shopping :
légy erős, senkit. Sőt még azt is el tudom képzelni, hogy kevesebben küldenek a reklám miatt.

gyz 2010.01.13. 13:07:22

@Bogyesz!: ez egy ízléses, erős, intelligens reklám.

Kíváncsi vagyok, vajon pl. Ignorantius érzékeli a különbséget. Hiszen nyugodtan mutathattak volna egy felboncolt hullát is, amiből éppen akkor pakolták ki a tumort. Az "elkorcsosult fogyasztói társadalom" oktatására.

Abydos · http://abysan.com/blog 2010.01.13. 13:07:28

@Ignorantius 20 fölött járok, ennek a reklámnak 17 éve. Szerinted ezt nem hevertem még ki? Engem nem kavar fel ez a reklám, engem csak az zavar, hogy kisgyerekeket felkavarhat. Én úgy gondolom, a világon a legnehezebb dolog a halál tudatának feldolgozása, ami rohadtul nem egy pár évesre tartozik és rohadtul nem egy reklámból kell megtudnia ezt!
De úgy gondolom, a gagyi játékokkal és tv-n való felnövésemmel együtt is többnek és érettebbnek érzem magam, mint a kommented alapján következtetni tudtam.

Ismerősömnek agydaganata volt. Sajnos tudom milyen az, ha emiatt elveszítünk valakit. De nem ilyen módszerekkel kellene harcolni érte, ha tényleg szent a cél, akkor legyen az eszköz is az, hogy a lehető legkevesebb embernek ártsunk vele.

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.13. 13:08:01

@Páneurópai Harci Kos:
Ki viselkedik érzéketlen tuskóként?
Nem értem kommentedet. Az érzékeny emberekből nem ez fog 1% előcsalogatni. Az érzéketleneket meg nem ilyennel lehet utolérni.

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.13. 13:10:46

@Páneurópai Harci Kos:
Vagy te azt gondolod, hogy aki leszólja ezt az ócska reklámot az nem érzékeny a gyermekhalákozásra, és hidegen hagyja egy gyermek halála? nekem is van kettő, olyasmi korúak, mint aki a koporsóban fekszik. De ez ettől még egy ocska, amatőr munka, és szégyen, hogy ilyen utcára kerülhet.

gyz 2010.01.13. 13:10:58

@karc77: igen, a kis méretű koporsó már önmagában üzen. csak kicsit több intelligencia kellett volna ahhoz, hogy ez eszükbe jusson

Coyote82 2010.01.13. 13:11:16

de geci gusztustalan. En egyike leszek azoknak akik ezutan az allatmenhelynek adjak az 1%-ot es nem a rakosoknak. Az allatmenhely lakoinak legalabb van eselyuk a tulelesre, es nem reklamozzak oket uvegkoporsoban. Ki az a beteg, aberralt allat aki ilyet tesz ki az utak melle? Az ember egy kellemes napsuteses vasarnap reggelen jokedvuen kirandulni indul, erre ranez egy ilyenre... elmennek a picsaba.

bleh_w 2010.01.13. 13:11:20

Kíváncsiságból megnéztem ennek a Rákellenes Ligának a honlapját, és szóhoz se jutok. Ez nem tájékoztatás, ez propaganda! Egy példa-

korai felfedezés életet menthet, ezért rendkívül fontos a havonta végzett önvizsgálat... ...Az emlő rendszeres önvizsgálata jelentősen fokozza annak esélyét, hogy az esetleges elváltozás korai stádiumban észlelésre kerüljön... ...Havonta végezze el az emlő önvizsgálatot!

en.wikipedia.org/wiki/Breast_self-examination

BSE was once promoted heavily as a means of finding cancer at a more curable stage, but large randomized controlled studies found that it was not effective in preventing death, and actually caused harm through needless biopsies and surgery.

According to a meta-analysis in the Cochrane Collaboration, two large trials found no beneficial effects of screening by breast self-examination "but do suggest increased harm in terms of increased numbers of benign lesions identified and an increased number of biopsies performed." They concluded, "At present, screening by breast self-examination or physical examination cannot be recommended."[1]

Although breast self-examination increases the number of biopsies performed on women, it does not reduce mortality from breast cancer. In a large clinical trial, 132,979 female Chinese factory workers were taught by nurses at their factories to perform monthly breast self-exam, while 133,085 other workers were not taught self-exam. The women taught self-exam tended to detect more breast nodules than those in the control group. The women taught breast self-exam were mostly likely to detect benign or early-stage breast disease. It did not affect mortality.[2]

Because breast self-exam does not save lives, it is no longer routinely recommended by any health authorities for general use.[3][4] It may be appropriate in selected women. Awareness of breast health and familiarity with one's own body is typically promoted instead of self-exams.

Ezeknek tényleg börtönben a helye, de nem ezért (az egyébként visszataszító) reklámért. Ha receptre felírható gyógyszereket tilos reklámozni, akkor ezeket a szűréseket miért szabad? Ezeknek is számos következménye és szövődménye van, amiről ugyanúgy tájékoztatni kéne mint a szűrések hasznáról.

Páneurópai Harci Kos 2010.01.13. 13:12:56

Az emberek voltaképpen kissé fásultakká váltak, a mindennapi élet küzdelmeiben, így a sokkoló, felkavaró reklámokkal lehet a figyelmet felkelteni - az más kérdés, hogy egy ilyen társadalmilag (és egyéb témakörökben is) szétzilált országban ez mennyire hatásos.

nyomasek 2010.01.13. 13:13:52

@Papego: Most azt kéne mondanom hogy járj utána a dolgoknak, de inkább azt mondom, hogy
ez itt off, másrészt meg foglalkozz szebb és jobb dolgokkal.
Szép napot!

Anatómus 2010.01.13. 13:15:58

Akkor jöhet a három majom, mint daganatos betegségek elleni figyelemfelhívás... Lehetett volna más plakátot is csinálni, de valami kreatív munkatárs azt sugallta nekik, hogy ez azért jó, mert a gyermekhalál mindig figyelemfelkető, mert borzasztó.Hát ez már nem a ráktúlélők sara, akik az arcukat adták a plakáthoz, hanem kész kultur-antropológiai klip, ami mai világról, ahol mindent lehet (pókot, kakát stb nyalatni) főműsoridőben, de ez viszont megfekszi a horroron, BDSM-en edzett gyomrokat.Persze, akinek egyszer volt alkalma meghallani a bűvös szavakat, az már másképp áll a halálhoz. Egyébként valaki azt írta hogy a kemoterápia 6-8 hét - hát kérlek nem, mert inkább fél-1 éves időtartamot ölel fel, különben nem lenne elég hatásos.
Akik a képen szerepelnek, mind túlélők, szokott olyan érettségitablós plakátjuk is lenni, azokon is ők szerepelnek. Nézzétek meg a honlapot, menjetek el egy-két programra és utána ítélkezzetek, hogy mire költenek.
Nálunk a prevencióval törődnek a legkevesebbet az emberek, és aztán meg kapkodnak a méregdrága sarlatanságok után és veszik a B17 vitamint (!) milliókat költenek mérgekre, amikor már késő!

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.13. 13:16:16

@molon:
Ez olyan kicsit, mint akik a fókabébik gyilkolászása ellen propagálnak. Van ugyan az a 3 szívszorító fotó meg két vérben ázó jégtáblakép, és dollármilliárdokat szedtek össze vele internetes adakozással megfoghatatlan szervezetek. Az igazságot senki nem tudja meg róla soha.

kukatr 2010.01.13. 13:18:53

szerintem meg ízléstelen mosolygó kisgyerekekkel és bociszemű kutyákkal csoki, fagyit, mosóport, hitelt eladni... emiatt miért nem vagytok felháborodva? egy kisgyerek ugyanúgy nem fogja fel a hazugságtartalmát a többi reklámnak se...
amúgy ez a plakát hulladék, nem motiválja a népet az adományozásra.

Advocatus_Diaboli 2010.01.13. 13:19:06

@Páneurópai Harci Kos: Amivel mégjobban emled az emberek ingerküszöbét.

Egyébként is etikátalnnak tartom beteg, halott gyerekekkel rekléámozni valmit. Az alapítványokról meg annyit, hogy Bob Gedlof saját bevallűsa szerint szerint a Live Aid bukás volt. Hiába gyüjtöttek össze többmillió dollárt, még az 1%-a sem jutott el azokhoz akikhez kellett volna. A lenyúlás minden adakozésnál igaz.

Végiggondoltátok már, honnan van a sok turkálóban ruha, mikor sehol nem vsérolnak használt ruhát? Hát néhény 'kedves' ember dolgozik a Málétai Szereteszolgálatnál, Vöröskeresztnél, stb-nél, ahonnan a job cuccokat eladjék a butikoknak.

Szóval nem a hatérontúlaknak a tahföldieknek, vagyis ne simeretleneknek segítsz, hanem segíts a szomszédnak, barátnak, rokonnak. Akkor nyomon tudod követni, mire költik a pénzed. :-)

Kis Hableány 2010.01.13. 13:21:04

Hol a kurva anyjába van ilyenkor ez a szemét ORTT?

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2010.01.13. 13:21:29

Szerintem túllőttek a célon.

Ha a pici lányom megkérdezi, hogy az a kislány miért fekszik ott, mit mondok neki? Hogy meghalt? Na akkor egy hétig azon fog görcsölni, hogy ő is biztos meghal. Mert ilyenek a gyerekek. Nem mindig tudod nekik megmagyarázni. Vagy mondjam azt, hogy alszik? Hazudjak?

Nem folytatom.

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.13. 13:23:14

Én azt szégyelem, hogy van Magyarországon olyan csapat aki ezt kitalálta, prezentálta, megtervezte, legyártotta, és sajnos ők is a reklámszakma részének tartják magukat.

2010.01.13. 13:24:58

Angliában volt pár közúti balesetre felhívó reklám, a maguk igencsak véres valójában (kettétépett szerelmespár, széttrancsírozott kisgyermek). Az ilyenek a hatásosak, minél több ilyent adjanak ki és talán páran észhez térnek, akik lelkét a finomkodó reklámok még nem tudták eleddig meghatni.

2010.01.13. 13:26:46

@Pete Gorilla: van olyan változata is ahol a fókac sap agyon egy embercsecsemőt, illetve ahol egy élő kínai ember agyából falatoznak a majmok (greenpeace-es hirdetések)

pepita pipetta 2010.01.13. 13:30:55

Ízléstelen propaganda.
Ellenben, ha anya feküdne a koporsóban, és kisírt szemű gyermekei állnák körül, mondana valamit.
Mióta is kéne gyerekeknek rákszürésre járniuk?

brainy_peter 2010.01.13. 13:31:43

@HUN_Sector: Ez idáig rendben van, ha csak felnőttek látják. De gyerekeket ilyenbe belekavarni, háááát...! Undorító! Másról sem szól már semmi, csakhogy mindjárt meghalunk, és már a gyerekeket is ezzel stresszelik. :(

resztli 2010.01.13. 13:32:28

ja, és az ÖRT? ott átment? vagy átmenne?

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.13. 13:33:18

@HUN_Sector:

De a fókabébiket senki nem csapja agyon, maximum néha az északatlanti halászok, mert úgy el vannak szaporodva az állatvédelem miatt, hogy egy hét alatt felzabálják az egy évre való tőkehalállományt, és évszázadok óta tőkehalhalászatra berendezkedett szigetek, városok, komplett országrészek és vízparti régiók megélhetése forog veszélyben, és ahol élnek más nincs, csak a halászat.

De olyan reklámot is lehet csinálni, hogy greenpeace aktivista csípős falatkáit eszi egy csirke a Mekiben, vagy greenpeace aktivistából készült sültet eszik a pulyka Tkansgivingkor. Olyan miért nincs? Azért, mert a csirke, tehén és puyka nem olyan édi töndi cuki ari, mint a fóka meg a majmocska.

Kis Hableány 2010.01.13. 13:35:21

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem: Az ORTT és is olyan mint a gyermekvédelem Magyarországon.Mindenütt ott basszák az anyjukat csak ott nincsenek ahol kurvára kéne hogy legyenek!

Reggie 2010.01.13. 13:35:53

Nekem ez a reklam azt sugallja, hogy adjak penzt, mert csak igy lesz uvegkoporso.

bleh_w 2010.01.13. 13:36:13

@pepita pipetta:
A felnőtteknek se KELL. Mérlegelhetik, teljeskörű tájékoztatás után, hogy megéri-e a kockázatok és a haszon függvényében. Ami engem kiakaszt, hogy a hasznát ezekneik a szűréseknek szabad reklámozni, a kockázatokról pedig hallgatnak ezek a közhasznú kampányok mint a sír.

egyszuszra 2010.01.13. 13:36:54

na ezért volt jó az átkosban a kultuszbizottság, mert a sok szemét, gagyi, hulladék, és álművészet nem jelenhetett meg, igaz néhány értékes mű és szerzője is áldozatul esett, de azok pár év múlva rehabilitálódtak

Picur87 2010.01.13. 13:40:22

A szlogen is aranyos. Mi lesz még? "Az ön gyereke/anyukája/apukája/nagymamája/nagypapája...stb is meghalhat"
Miért kell az embereket lelkileg terrorizálni? Mi lett az eddigi 1%okkal? Mivel bizonyítják, hogy a megfelelő helyre kerül? Ha fizetek, akkor tényleg tettem valamit, vagy csak a lelkiismeretem könnyebb és mindegy hova lett a segítség?
A kutyásoknak hiszek, mert látszik a fejlődés az ellátásukban

prometheus_X 2010.01.13. 13:40:35

@Pete Gorilla: "A felháborodás, foglalkozás a témával még nem jelenti azt, hogy hatásos a reklám."

Nem, viszont megteremti a lehetőségét. Az, hogy mindenki ezen vitázik mindenhol mindenkivel, és mindenki véleményt ír, akár rövidebb távon nézve is szemléletformáló hatású lehet sokak számára. Nyilván lesznek persze olyanok, akik ezután még annyira se fogják támogatni a szervezetet, de az, hogy _magáról a problémáról_ (közöny) széleskörű viták folynak, már jó jel, arra utal, hogy a kampány sikeres lesz.

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.13. 13:45:35

@prometheus_X:
"Az, hogy mindenki ezen vitázik mindenhol mindenkivel, és mindenki véleményt ír"
Ez nem igaz, nem csinálja ezt mindenki. Az emberek ránéznek, felfordul a gyomruk, megvan a véleményük, és mennek tovább. Semmi, de semmi nem utal arra, hogy az emberek ezen vitatkoznának (Főleg nem mindenhol mindenki mindenkivel) Itt azért, mert valaki pár hét után írt róla egy posztot és azt kommenteli féltucat ember.

"széleskörű viták folynak"
nem folynak széleskörű viták

"arra utal, hogy a kampány sikeres lesz"
nem lesz az. A tapasztalatom ezt mondatja velem.

bate · http://bateman.hu 2010.01.13. 13:47:42

Láttam ezt a plakátot egy villamosmegállóban, ami elsőre feltűnt, hogy a plakát közepén lévő szőkei női fej milyen igénytelenül van ráphotoshopolva a képre. Vajon erre mi szükség volt?

blitzkrieg 2010.01.13. 13:48:22

ez a szarság megy a tv-ben is, ott még gyomorforgatóbb

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.13. 13:49:33

Az emberek felfigyeltek rá, és ez volt a cél. Döbbenetes reklám.

0123evian (törölt) 2010.01.13. 13:50:11

@Péter Anna:
majd ha a te gyereked lesz rákos, vagy akár csak beteg, mindjárt nem tartod annyira jó iránynak. idióta

eprom 2010.01.13. 13:51:06

pfff, bakker. Szemet szúrt már első nap, egy pirosnál alig tudtam kihámozni a fősort... Az volt fura, hogy sz@rul néz ki, de a kislányt... azt most sasoltam csak, ahogy leírtad. :) Első körben nem láttam! :D

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.13. 13:52:58

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

"Az emberek felfigyeltek rá, és ez volt a cél."
Ezzel kapcsolatban két kérdésem van:

1 Honnan tudod, hogy az emberek felfigyeltek rá?
2 Honnan tudod, hogy mi volt a cél?

walter77 2010.01.13. 13:54:08

Ez a reklám szar.

Illetve jó, hiszen pofázunk róla. NADE mégis szar, mert nem arról dumálunk, hogy akkor most hogyan is lehetne javítani valamit az ember vs. rák háború állásán, hanem arról, hogy most ez hatásos-e vagy csak simán undorító.

Az én személyes végítéletem (persze kit érdekel ez), hogy ez a reklám szar, mert kontraproduktív. Nem a figyelmem kelti fel, hanem a gyomromat forgatja meg. Önmagában a sokkolás már nem kunszt. Ha csak arra vágyom, akkor híreket nézek a tv-n vagy belelapozok egy szennylapba. Egy kampány készítőitől ettől többet várnék...

Némely hozzászólónak meg üzenem: rákot pedig elbagatelizálni undorító dolog, de ők tudják, csak nehogy meglepődjenek egyszer ha kijönnek egy orvostól...

Bogyesz! 2010.01.13. 13:58:59

www.youtube.com/watch?v=EUQo3m3tGB0

A Cancer Research UK uj TV reklamja az Egyesult Kiralysagban.
Erdemes megnezni. Volna mit tanulni!

talemaunique 2010.01.13. 14:04:52

@Bogyesz!: Ez jó. Vagyis jól kitalált, összerakott. Nem lehet a fentit összehasonlítani ezzel.

Valaki2 2010.01.13. 14:11:15

Nagyon nem tetszett, minden nap egy ilyen előtt elmenni baromira lehangoló és elszomorító.

Ignorantius 2010.01.13. 14:11:25

Köszönöm az építő jellegű hozzászólásokat.

Búcsúzóul üzenném a széplelkű PRosoknak -ha van ilyen :_))), és műértőknek, hogy sajnos van ennyire közönyös a társadalom, h az emberek pofájába kell tolni a dolgokat, h egyáltalán 2 percre elgondolkodjanak rajta, mert a 2 mosópor és 3 autóreklám között nem fog feltűnni egy kisírt szemű anyuka. Mo.-n a béka segge alatt van a társadalmi szolidaritás.
(Persze, a reklám kivitelezése silány, de nem sok fenyegetés van benne.)

Edzésképpen a jövőre, hátha addigra nem az lesz a legnagyobb vitatéma, h miért üvegkoporsóban fekszik szerencsétlen gyerek:

ec.europa.eu/avservices/download/photo_download_en.cfm?id=195288

És, igen volt rákos a családban, és felépült, és ha lesz gyerekem és rákérdez, hogy mi az hogy meghalni, elmagyarázom neki.. További jó felháborodást.

flashess 2010.01.13. 14:15:47

"Aki megszületik meg fog halni" szlogennel , egy halott lánnyal koldulnak 1% után ezek a mocskos szemétládák?

A jó kurva annyát annak aki engedte ezt kirakni !!!!!!!

Jenya 2010.01.13. 14:16:54

Mindenki a témán akadozik, Pedig ez ez óriásplakát+Citylight= közterületi reklám. ÉS REKLÁMNAK SZAR. Ócska szedett-vedett hatásvadász f@szság.Egy döbbent szomorúságot ráutaló dologgal is meg lehetne oldani, akkor még gondolkodásra is késztetnének néhány embert.( valaki írta -üres ágyra borult síró anyuka, stb, ahol pontosan tudatják a szörnyűséget, de nem prömier plánban egy halottat. A Reklám megoldása rémesen szar gagyerák, és ezért pénzt vettek fel , ócska fotó ócska casting, ócska megoldás, inkább hányingert kelt mintsem a rákbetegségről valóü elmélkedést.
És ez az ami miatt nem éri el a célját.
A Sokkoló reklámok azok profik-ez nem az , ez egy rakás szemét.
Milyen szűrésről beszélünk? gyereket mikor szűröd?

gyz 2010.01.13. 14:21:42

@Ignorantius: semmi gond veled, csak a gyerektelenek tipikus magabiztossága beszél belőled, kibaszott okos és határozott vagy, hogy te majd hogy fogod csinálni. Egyszerűen még nincs agyad ahhoz, hogy megértsd, mi a probléma, ezért próbálsz minden veled ellenkezőt a fogyasztói társadalom agyhalottjának tartani. Pedig csak annyi a különbség jó esetben, hogy te nem vagy szülő, ők meg azok. És nem belefásultak, hanem éppen hogy sokkal érzékenyebbek a témára, mint te.

Sokan voltunk olyanok, mint te, most

Ignorantius 2010.01.13. 14:24:11

A szar reklám is reklám.
Mindegy csak beszéljenek róla.
Pénzt úgyis csak akkor fogsz adni, ha személyesen vagy érintett, addig leszarod, mert szebb, új, jobb dolgokat kell venned.

Onkológiás 2010.01.13. 14:24:39

Egyet kell értenem Ignorantiussal. Lehetne olvasni szülőknek, pl. Polz Alaine könyveket, nem hazudozni, hogy a nagymama elment, de majd visszajön. A halál természetes dolog. A reklám egyébként rossz, a pasi pl. a Liga kincstárnoka (a reklám igénytelen kivitelezésű és hatásvadász). De a felajánlott pénzekkel (az 1%-on kívül) rendelkezni lehet náluk (milyen osztály kapja, stb.).
A prevenció meg azért lenne fontos, és a sokkolás is, mert a jó magyar ember szarik az egészségére, aztán ha megvan a baj, akkor azonnal akar mindent! Nem lehet várakozási idő (ami egyébként azért van, mert nagyon sok a rákos beteg!).
Na mindegy... nekem ez napi szinten előttem van, tudom, hogyan megy ez. Adakozni jellemzően a felgyógyult rákosok, vagy azok hozzátartozói szoktak. Ez ilyen. Először rákosnak kell lenned, aztán másképp látod már a dolgokat.

mbaye (törölt) 2010.01.13. 14:25:09

Az ilyen alapítványok egy jó része csak azért működik, hogy az azt működtető emberek jó megéljenek, ez egy szakma, hozzá tartozik az ilyen gusztustalan marketinges eszköz is. Az utcán pénzgyűjtés, a sokkolás, a másik alapítvány lejártatása.
Ismerősöm egy ideig dolgozott ilyen alapítványnak, de nem bírta a gyomra, meg neki kellett volna falazni a főnökök wellness üdüléseihez és külföldi útjaihoz.
Sok felajánlott 1% már szép vagyont eredményez, és gyakorlatilag talált pénz, elvileg el kell vele számolni, de ők okosba' csinálják. És az alapítványok közt megy a gyilkos küzdelem a pénzünkért.
Jó példa a Greenpeace, meg a PETA is a környezet meg állatvédelem területén, igazi pénznyelő bürokrata gépezetek.

Jenya 2010.01.13. 14:27:42

Egy szétloccsant fejű szőke nő az összetört BMWben-agy és hajas koponyadaradarabok a bőrkárpiton - rendőrségi helyszínelő fotó - ezzel se lehetne túl jó gyorshajtás elleni plakátot készíteni - mert a direkt halál nem való utcára nézegeni. Semmi kétség nincs afelől, senkiben hogy van halál - de ahogy az utcán is a halottat kegyeletből letakarják,legalább az arcát, vagy zsákba teszik, mert nem egy szatyor nem egy tárgy hanem egy ember volt. Éppen ezért az ilyet kiplakátolni bunkóság.

Ignorantius 2010.01.13. 14:31:42

@gyz: értem.
Ha nem vagy határozott a jövőddel kapcsolatban, a gyerekkel és az általa felvetett kérdésekre adandó válaszokkal kapcsolatban, akkor, hogy birkózol meg a felelősség gondolatával? Vagy csak úgy becsúsznak azok a gyerekek, aztán lesz, ami lesz? És itt most úgy tűnik, h egy elég általános témát feszeget a reklám. Talán jobb gondolkozni néha előre, és akkor nem fog váratlanul érni a gyerek kérdése, ha ne adj isten meglát egy ilyen plakátot ebben a csúnya, rossz világban.
Szerintem.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.01.13. 14:38:20

Ehhez nem nagyon tudok mit hozzá szólni, de eszembe jut róla az, hogy szerintem az esztelenül közlekedő barmok balesetekben rommátört, vérben tocsogó autóroncsait otthagynám az utak mellett. Lehet, hogy a magát halhatatlannak képzelő aszfaltok rózsagyurijai kétszer is meggondolnák, miket művelnek a kormány mögött.

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.13. 14:41:02

@Ignorantius:

"A szar reklám is reklám.
Mindegy csak beszéljenek róla"

Ezt hol olvastad?

Ki mondta, hogy az a lényeg, hogy beszéljenek róla?

Mi az, hogy "mindegy"? Szerinted mindegy, hogy az Opelről azért beszélnek mert szép és megbízható autó, vagypedig azért, mert abban halt meg a legtöbb gyerek 2009 ben vagy mert azzal ütötték el a legtöbb nyugdíjast? Szerinted ez teljesen mindegy az Opelnek? Az lenne a legjobb, hogy az olyanok, mint te fényévnyi távolságra lennének elszeparálva mindenfajta reklámalkotásról.

Az a tragédia, hogy fogsz szavazni a választásokon, és beleszólásod van az ország sorsába, és rajta keresztül az enyémbe. És mindez ezen a gondolkodásmódon fog alapulni.

gyz 2010.01.13. 14:42:06

@Ignorantius: dehogy érted. éppen azt írtam, sokan voltak olyanok mint te. Hogy határozott elképzelésünk volt. Aztán másképp alakult. Nem fogok neked a szülői létről magyarázni, majd meglátod.

Természetesen fel lehet dolgoztatni egy ilyen látványt a gyerekkel, senki sem mondja, hogy nem. Max. aki jobb érzésű, az feleslegesen nem teszi ki ilyennek.

A feleségem gyerekonkológián orvos (nem egy sikerszakma, elhiheted), a gyerekeim tudják, mi lesz a sok szerencsétlen kissráccal, valahogy mégsem jutott eszünkbe, hogy a boncterembe is bevigyük őket egy kicsit tanulmányozni a halál mibenlétét. Ennyire konzumidióták vagyunk.

smartdrive 2010.01.13. 14:43:47

a rákot alapvetően nem legyőzni kell, hanem megelőzni

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2010.01.13. 14:44:42

@Shopping : ezzel ki is mondtad mi a reklám lényege, értelme és hasznossága. sajnos semmi. :(

smartdrive 2010.01.13. 14:47:06

kéne a képre egy kutya is, így nem elég ütős

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.01.13. 14:51:24

@Pete Gorilla: pedig az nagyon is igaz, hogy a rossz, sőt, negatív reklám is hatásos.. első nap tanítják marketing szakon..

Abydos · http://abysan.com/blog 2010.01.13. 14:51:35

És egy "társadalmi célú hírdetésnek" ne az legyen már a feladata, hogy beszéljenek róla, undort keltsenek, és ennek az undorkeltésnek a következtében inkább mindenki elfordul az adománygyűjtő cégtől. Inkább arra törekedniük, hogy ösztönöznék az embereket, hogy miért éri meg nekik adni a pénzt. Így csak elriasztják az embereket, rengeteg pénz elment a reklámra, negatív hatást értek el, a szerencsétlenek pénzét akik adományoztak, és azon szerencsétleneket akiknek adományoztak a pénzét elherdálják... Nagyon rossz reklám, mert nem egy 300 Ft-os sampon megvétele a tét...

johevi 2010.01.13. 14:53:30

A téma olyan-amilyen, engem az zavar, hogy balesetveszélyes... Autósként 3 napja próbálom elolvasmni a szöveget az egyik táblán, de szét van rajta szórva és csupa kisbetű, még sosem sikerült annyi ideig odanézni...

céerem 2010.01.13. 14:55:33

Mindenkinek aki a plakát mellett van: nem kívánom, hogy a plakáton szereplő gyászolók helyében legyetek. Gondolom az a szülő, aki mondjuk egy hónapja temette el a gyermekét akár rák akár más miatt, imádni fogja ezt a hülye képet.

Igazán azért is csak hatásvadász, mert miért pont kislánynak kell a koporsóban lennie? Miért nem egy felnőtt embernek??? Más országokban gyerekekkel nem is lehet reklámozni, itt meg már ezt is lehet. Olyan, mint a Channel4, akik haldoklókat keresnek egy ókori balzsamozós reality-hez...

Megőrült ez a világ.

Tényleg nem a halállal van a baj, csak van elég bajom, valahogy semmi kedvem úton-útfélen ebbe ütközni.
Valószínűleg azok nem ellenzik ezt a felhívást, akik még nem vesztettek el olyan embert, aki igazán közel állt hozzájuk.

Undorító ez az egész. Csakazért sem adok nekik 1%-ot.

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.13. 14:59:32

@Bukowszky:
"pedig az nagyon is igaz, hogy a rossz, sőt, negatív reklám is hatásos.."
nem igaz. A rossz és a negatív reklám eleve két különböző dolog. A rossz reklám szakmailag rossz. A negatív reklám lehet szakmailag zseniális. Az, hogy hatásos e, azt kizárólag az dönti el, hogy a reklámot megrendelőnek mi volt a célja a reklám elkészítésével. Ha elérte ezt a célt, akkor hatásos volt, ha nem érte el, akkor nem volt hatásos.

"első nap tanítják marketing szakon.."
Nem igaz, nem tanítják, mert ez az állítás nem igaz. Nem része a tananyagnak. Lehet, hogy van olyan traggikus szinvonalú oktatási intézmény, aminek a marketink szakán tanitják ezt a hülyeséget, de akkor ez magyarázza a magyar reklám gyászsos színvonalát.

céerem 2010.01.13. 15:03:04

@Pete Gorilla: szerintem úgy értették, hogy a negatív reklám is reklám, és a negatív hír is hír, csak beszéljenek róla.

Pong 2010.01.13. 15:08:37

Hát ez undoritó bazdmeg.

Akkor már azért sem adok ezeknek a köcsögöknek egy fillért sem, engem ne eröszakoljanak meg vizálisan, hasonlóképp mint angliában nyomatják december környékét a brutális alkohol awareness reklámokat.

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.13. 15:08:51

@céerem:

Reklám és hír az két külön dolog. A hírnek nincs stratégiai célja. A hír az egy információ továbbadása. A reklám meg egy olyan kommunikációs forma, ami egy cél érdekében jön létre.

céerem 2010.01.13. 15:10:29

@Pete Gorilla: Köszönöm szépen a rövid összefoglalást, mindkét idevágó iskolát elvégeztem.
Ha nem érted, mire gondolok, hagyjuk.

_g87 2010.01.13. 15:11:17

Az ilyenfajta reklám hatásos... lenne, de nem ilyen célra.
A kivitelezés pedig nagyon gáz, bár az tény, hogy az emberek beszélnek róla. Nekem nagyon nem jön be, az biztos.

céerem 2010.01.13. 15:13:26

@Pete Gorilla: A stratégiai célról annyit, hogy a hírnek is lehet ilyen célja, főleg ha felépíteni vagy lejáratni akarsz vkit. Mind1.

Ez a reklám undorító.

nothing.at.all (törölt) 2010.01.13. 15:13:52

az ilyen plakátoknak nem az a célja, hogy felhívják a megelőzésre vagy szúrésre a figyelmet? márpedig ez a plakát nem azt akarja sugallni, hogy mindenki cipelje el a gyerekét rákszűrésre, hanem hogy ADJ PÉNZT! ilyen kontextusban viszont elég morbid.

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.13. 15:15:07

@céerem:
És az most hol számít, hogy milyen iskolát végeztél?
Lehet, hogy akik tanítottak azok nem értettek hozzá, mert az volt rájuk igaz, hogy aki nem tudja csinálni, az tanítja.

Teljesen irreleváns, hogy milyen iskolát végeztél. (Azonkívűl nem hiszem, hogy két idevágó iskola lenne mindössze.) Elég harmatos iskolai végzetséggel érvelni.

Én meg 20 éve dolgozom a reklámban, 12 éve kreatívigazgatóként, 8 év kanada. Azért ebből is jön némi tapasztalat a témában.

Brannagh · http://studiolum.blog.hu 2010.01.13. 15:15:20

@Ignorantius: a gyerekeknél életkorfüggő, hogy milyen témát tud feldolgozni (lelkileg is meg tudatilag is). Egyszerűbb példával: hiába akarod, hogy a három éves gyerek portrét rajzoljon, ha a motorikus képességei nincsenek azon a szinten, hogy finom vonalakat húzzon, hanem csak ott, hogy egy nagy buci legyen a fejed helyén. Ugyanez igaz a halál feldolgozására is: életkorfüggő, és bizony stresszel jár. Ami nem jelenti azt, hogy hazudni kell a gyereknek. Azt megérti, hogy a nagymama elment, és nem látja többé, de fölösleges azt mondani, hogy majd visszajön.
Ezért disznóság ebbe az egészbe gyerekeket belevinni, bármilyen szinten.
Egyébként a párom is azt hitte, hogy szegény családoknak gyűjtenek koporsóra, ennyit a reklámértékről. Túl azon, hogy undorító.

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.13. 15:16:33

@céerem:

Az olyan hír az már reklám. A hírnek önmagában nincs ilyen célja. Ha céllal használják a hírt, az már reklám, vagy csúnyább szóval propaganda.

Ignorantius 2010.01.13. 15:21:01

@Pete Gorilla:

Igen a reklám gyermekrákot akar rád sózni, te irgalmatlan barom.
Hogy jön ide a bármilyen fogyasztói termékkel való összehasonlítás?
Mint társadalmi célú hirdetés - a nevében benne van, hogy _H-Í-R_ - egyetlen _stratégiai_ célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét az adott kérdésre. Nyilván nem kötelező adakozni.

Egyébként meg ne kóstolgass, kevés vagy te ahhoz.
Nem is az a gond, h ilyen pr-tanoncok vannak, mint te, hanem, h később te és a hozzád hasonlók fogják ránk szabadítani még az ilyen kampányoknál is nagyobb salakot.

Pong 2010.01.13. 15:28:39

Hümm, nem gyermekrákot akar rámsózni, de ez egy igen sokba kerülö kampány, amit talán egyszerübb eszközökkel is meg lehetett volna oldani, itt magyarországon, s a milliókba kerülö óriásplakát értékét pedig teljesen másra költeni.

Ezzel nekem a szarnak adtak egy pofont.

Pong 2010.01.13. 15:30:54

Persze habár eme kommentszekció talán nem releváns a magyar ember pszihéjére, de azt hiszem az "undoritó" szó bekerült a tag cloudba.

Pong 2010.01.13. 15:32:09

A kurvára ne basszanak szembe +1x.

yra 2010.01.13. 15:32:12

Nekem ez morbid, ízléstelen és etikátlan.
No meg kontra-produktív, ezért aztán nekik biztosan nem adományozok.

köjálos 2010.01.13. 15:33:02

Ez nem sokkoló, mert nincs rajta semmi ami hihető lenne. A statiszták már nagyon unják hófehérkét az üvegkoprsóban. Nem elég odaírni, hogy ez egy tragédia, annak vizuálisan is meg kellene jelennie. Egyszerűen unalmas fos az egész.

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.13. 15:33:15

@Ignorantius:
Irgalmatlan barom a nénikéd.

"Hogy jön ide a bármilyen fogyasztói termékkel való összehasonlítás?"
Úgy, hogy ez is egy tömegkommunikációs megnyilvánulás stratégiai céllal. Ez a reklám. A reklám nem minden esetben eladásösztönzést szolgál.

Hirdetés és hír nem ugyan az. Ez csak a magyar nyelv játéka. Az azonos szótő még nem utal azonos jelentésre. Az, hogy egy reklámnak van hírértéke (hirdetés), még nem jelenti azt, hogy egy hírnek van reklámértéke.

"egyetlen _stratégiai_ célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét az adott kérdésre."
Ezt mikor mondták neked a reklám készítői és megrendelői?
Azon egyébként elgondolkodtál, hogy mi haszna van abból a rákos betegeknek, ha a társadalom figyelme fel van hívva a kérdésre? Semmi. Azért kell a társadalom figyelmét felhívni, hogy ösztönzd valamire, mégpedig arra, hogy fizessen. A felhívott figyelem még nem fog gyógyítani. Úgyhogy ezzel a "figyelemfelhívás a cél" tévedéssel nekem ne gyere.

"Egyébként meg ne kóstolgass, kevés vagy te ahhoz. "
Ezt te honnan tudod?

"Nem is az a gond, h ilyen pr-tanoncok vannak, mint te, hanem, h később te és a hozzád hasonlók fogják ránk szabadítani még az ilyen kampányoknál is nagyobb salakot."

Édes fiam, én 39 éves vagyok, nem PR-os vagyok, hanem reklámos (nem tudom, tudod e mi a különbség), 20 éve dolgozom ezen a területen. Lehet, hogy a pelenkádat, amibe tettek, azt is az én reklámom hatására vette az anyukád.

gyz 2010.01.13. 15:33:43

@nothing.at.all: az adj pénzt-taktika még önmagában nem gond, az alapítványfinanszírozhat drága kezeléseket, gyógyszereket, vehet műszereket a kórházaknak.

nem itt van a baj

Pong 2010.01.13. 15:38:17

Valaki dobjon már össze egy vote oldalt, hogy:

1. Adok
2. Nem adok

Ignorantius 2010.01.13. 15:45:22

@Pete Gorilla:

"A marketinget napok alatt meg lehet tanulni. Sajnos a mesterré váláshoz egy élet kell." (Philip Kotler, marketing szakember)

@Pong:
Tudunk valamit a költségekről, amúgy? Lehet, hogy jó fej volt a reklámcég és olcsón/ingyen biztosított felületet -mondjuk én lepődnék meg a legjobban:_). Egyébként igazad van, akár online is hamarabb.

@Brannagh: Igen, igazat adok. De kimondja, hogy visszajön a nagymama? Azt pedig, hogy a gyermek megérti, amikor azt mondod, h elment a nagymama, erősen kétlem -csak a szülő tudja le ezzel a dolgot. Amikor 6 éves koromban meghalt a nagymamám, ugyanerre a válaszra az volt a kérdésem hogy hova ment. Azt hiszem mennyországot mondtak -bocs, ha out of context- amitől nem lettem okosabb. Szal a stressz max annak a meg nem értéséből fakadhat, h nem tér vissza a nagyi, de ez nem attól függ, hogy elmagyarázod-e neki a halál fogalmát -max úgysem érti- bár talán hamarabb feldolgozza.

Pong 2010.01.13. 15:49:41

Valaki dobjon már össze egy vote oldalt, hogy:

1. Adok
2. Nem adok

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.13. 15:53:00

@Ignorantius:

""A marketinget napok alatt meg lehet tanulni. Sajnos a mesterré váláshoz egy élet kell." (Philip Kotler, marketing szakember)"

Ez hogy jön ide?

Szabó Patrícia 2010.01.13. 15:54:27

Senki nem sír a képen.
Dacosan néznek erre-arra. Hiperszar munka, hatásvadász, és elidegeníti az adakozót az alapítványtól. Ez egy rakás szar.

És ha valaki még egyszer le meri írni, hogy "sikeres, hiszen beszélnek róla", annak bemuatatom figyelmébe a most elfogott romagyilkosokat, mert azokról is elég sokat beszélnek, aztán nem sikeresek mégse. Ez egy ostoba felfogás, a mai bulvárvilágban, hogy minden sikeres, ami kiveri a biztosítékot. Nem sikeres.

Ezeknek egy kibaszott fillért sem adnék egy ilyen után, inkább másnak hasonló témában, de azoknak is csak óvatosan, ha meggyőződtem róla, hogy nem nyúlják le, mint a többit. Öncélúan sokkol, a sokkolás kedvéért. Szégyenteljesen szar.

Brannagh · http://studiolum.blog.hu 2010.01.13. 15:56:23

@Ignorantius: "nem hazudozni, hogy a nagymama elment, de majd visszajön" Onkológiás hsz-éből. Az enyémből pedig visszamenőleg: "elment, és nem látja többé" így, kontextusban. A szülő nem "letudja" a dolgot, hanem a képességeihez, és a gyerek életkorához képest próbálja felkészíteni a későbbi megértésre. Azt is megérti a kisgyerek, hogy például eltört a játéka, ezért nem látja többé. Satöbbi. És fölösleges arra törekedni, hogy mielőbb megértse a halál fogalmát. Mi előnye lenne belőle?

Pong 2010.01.13. 15:56:58

@Ignorantius:

Igen, szerintem is ingyér megcsinálták, mivel spekuláltak a sokk-kampányból származó bevételre jó elöre.

Megbizo: "Figyu Sanyi, lesokkolunk 1 pár ideggyengét, s bejön a zsé hamar, még marad is"

Reklámos: "Ok, de akkor a kislánynak hajat is kell csinálni, hogy angyalikusabb legyen"

Nem látom, hogy van e haja egyébként, chemo?

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.13. 15:57:31

@bulgakov:
Várják, hogy felvegyék a 6 ezret a modell és statisztaügynökségtől. (Az áfás számla már ki van töltve).

Szabó Patrícia 2010.01.13. 15:59:58

@Pete Gorilla:

Tudom, itt állnak mellettem és paráztatnak, Alice Cooper elég zabos, mert csak most tudta meg, hogy nem ő lesz a halott.

Pong 2010.01.13. 15:59:59

Azért örülök, hogy Dream is ott van kicsi börnacijában feszit.

Szabó Patrícia 2010.01.13. 16:05:58

@Pete Gorilla:

Az volt különben, csak átváltozott. Trükkös faszi.

És ha azt mondom, "Mi van Péter, nem vagy még egy kilóméter?", arról eszedbe jut vmi, hm? :))

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.13. 16:07:05

A CityLighton a hátsó csaj egy másik képről van idemontírozva, és néz bele a kamerába. Olyan, mint egy útlevélfénykép. Legalább kereshettek volna egy picit is hozzáértő photohop szakembert,

Ignorantius 2010.01.13. 16:07:24

@Brannagh: Plö nem fog darabokra szétesni, öngyilkos lenni stb. ha meghal egy olyan szerette, akihez kötődik. Általában a probléma megoldásra érdemes megtanítani a gyereket. Állítólag ezért van a szülő. Vagy majd járjon pszichológushoz vastag pénzért.

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.13. 16:08:30

@bulgakov:
Hmmm. Már semmi... nagyon elkényelmesedtem, mióta jelentősebb összeget nyertem a lottón. De májkrémet még mindíg szeretem.

Ignorantius 2010.01.13. 16:10:41

@Pong: Nem tudom, kérdezem. Persze a felvetés semmivel nem irreálisabb, mint a megannyi millióra spekulálni alapítványi 1%okból. Persze ez is lehet.

Szabó Patrícia 2010.01.13. 16:12:42

@Pete Gorilla:

Összefuthatnánk végre.

De Geszti-mama mit keres a balszélen? (Rendezői közép)

Ignorantius 2010.01.13. 16:15:35

@Pete Gorilla:

"Én meg 20 éve dolgozom a reklámban, 12 éve kreatívigazgatóként, 8 év kanada. Azért ebből is jön némi tapasztalat a témában." -azt hiszem.

Pong 2010.01.13. 16:19:42

@Ignorantius:

Ah, alapitvány biznisz már lerágott csont, s itt nem a "rendes" alapitványokra gondolok, hanem arra, hogy "miböllehetpizcsinálni" magyar virtusra, azt hiszem még egy kicsit üthetik a vasat, de ennek is vége lesz egyszer, mint a consulting businesszeknek is.

De egy darabig biztos szakitottak belöle zaftosan.

Pong 2010.01.13. 16:25:33

S még annnyit hogy a "lerágott csontot" támasztja alá eme kétségbeesett sokk kampány, ugy érzem magam mikor Bucika üvölt rám, hogy azonnal küldjek smst, mert MÉG VAN IDÖ.

Brannagh · http://studiolum.blog.hu 2010.01.13. 16:26:03

@Ignorantius: hát ha te fel tudod támasztani a nagyit, akkor "oldd meg a problémát"
egy 0-4 éves gyereket felesleges, sőt káros ilyesmivel terhelni, később pedig ésszerűen, és nem beleaközepébe módszerrel kell tudatosítani benne a halált. Persze, a Mikulás témája nagyjából ugyanez.

calvin&hobbes 2010.01.13. 16:31:29

Azzal egyetertek hogy a reklam szar, nincs ketsegem.... azt viszont oszinten sajnalom es elitelem hogy vannak akik mint egy dacos kisgyerek es "csak azert sem adok penzt" attituddel villognak... Ez viselkedes szerintem meg szanalmasabb mint maga a reklam. Nem a reklamkeszitoknek lesz szarabb, hanem a szenvedoknek akik esetleg kaphatnanak segitseget.

Szabó Patrícia 2010.01.13. 16:31:43

@Pong:

Nem, a fenti esetben mindjárt lezárják a szavazást. Egyébként ez általéános, hogy a sírba eresztés előtt nyitva van a koporsó? Mert én még nem láttam ilyet, filmen sem.

És még egyszer leírom, mert elolvastam a kommenteket:

1. Bármilyen iskolát elvégezhetsz, ha tehetségtelen vagy, nem leszel jó kreatív.

2. A "sikeres, mert mennyien anyázzák", az nem sikeres. Aki ilyet ír, az menjen vissza az iskolába, és gyújtsa fel. De még ma, ha lehet.

MeeCee 2010.01.13. 16:33:38

Sokan mondják, h kell az ilyen, de mit szólnának akkor, ha a saját gyerekük sokadik műtét után kapná már a sokadik kemót (ami mellesleg nem 6-8 hétig, hanem 1-2 évig tart) és a szülő sosem lehet biztos abban, hogy a gyereke végül túléli-e vagy sem...

Szabó Patrícia 2010.01.13. 16:35:36

@calvin&hobbes:

Sajnos ezt a reakciót ez a hirdetés váltja ki jelen pillanatban.

Az is beszél róla, aki annyit mond: "Anyátokat, nem adok egy fillért sem a Rákellenes Ligának!"Ez siker?

Nekem sokkal jobban tetszett, mikor a gyúgyulásnak indult de még parókás kissrácok megköszönték az adományt, és megígérték, hogy cserébe jók lesznek és meggyúgyulnak. Az egyszerű volt, nagyon szívbemarkoló, és működött(?)
Ez meg provokatív és ostoba.

calvin&hobbes 2010.01.13. 16:42:57

Tudom, es ezert kicsit merges is vagyok. De nem a rak betegekre, hanem a reklamkeszitokre. Szerintem el is lehet vonatkoztatni a reklamtol, mert igy gondolkodni kicsit szemellenzossegre vall... Itt a reklam szar... a rakbeteg nem tehet rola. Az onkologia osztaly nem tehet rola.... viszont szukseguk van a segitsegre.

Ignorantius 2010.01.13. 16:51:55

@Brannagh: Ok, azt hittem valamit félreértettem.:_)
Azt hiszem a problémát nem a "nagyi feltámasztásával" kellene kezelni:_) -hanem a halál tényének elfogadtatásával. (1 percre azt hittem csak vicceltél :_) Értelemszerűen nem 0-3 éves gyerekre gondoltam. Sok sikert.

tzi 2010.01.13. 17:02:11

Ez olyasmi, ami nagyon jo, es nagyon jol mukodik, csak epp nem ebben a helyzetben. Ha olyasmirol lenne szo, amirol mi tehetunk, vagy ami ellen tehetnenk, akkor utne. Igy csak ramenos es hatasvadasz koldulas.

Brannagh · http://studiolum.blog.hu 2010.01.13. 17:21:00

@Ignorantius: a halál tényét (konkrét személy kapcsán) annak kell elfogadnia, aki már megérti a halál fogalmát. Édesanyám pedagógus, épp pár perce mondta, hogy az ő tapasztalatai szerint ez csak 8-10 éves korra alakul ki. Korábban pedig felesleges erőltetni azzal a módszerrel, amit te sugallsz: mindenképp leerőltetni a gyerek torkán, például ilyen reklám kapcsán, főműsoridőben, amikor egy kisgyermek is látja a reklámot, és még nem tud mit kezdeni az ott tapasztaltakkal. Nem véletlen, hogy pornót sem lehet adásba tenni 10 óra előtt.
De van fontosabb dolgom, mint ilyen értelmetlen vitát folytatni valakivel, aki nem látott még kisgyereket.

Kozmokrator · http://www.tudtad.com 2010.01.13. 17:42:33

Véleményem szerint, a reklám borzalmas, viszont több bevétel fog jönni az "alapítványnak", mint tavaly. Ilyen reklám, nem stílszerű, elfogadhatóbb lett volna egy fedett normális koporsóval. Naja, ezt is megértük...

pörgekalap 2010.01.13. 17:46:51

Reklám aranyszabály: gyerekkel, kutyával NEM reklámozunk!!!

Deneware. 2010.01.13. 17:51:34

Sajnos azt kell mondjam, hogy a Maúnika show és Józsi Barát hazájában egy ilyen okádék reklám teljesen normális...

Deneware. 2010.01.13. 18:00:57

És a Danon azon reklámja ahol a 200 forintos szarukat úgy reklámozzák, hogy "Ha ön megvesz 1 doboz bifídusz lóf@szienziszt akkor mi abból a 200 ft-ból 1 Ft-ot a rákbeteg gyereket alapítványának adunk" ??? Hát inkább a jó édes anyukájukat állítsák ki a sarokra, minthogy ilyen pofátlan módon az emberi lelkiismeretet megzsarolva tukmálják ránk a élőflórájukat...

kukatr 2010.01.13. 18:47:43

amúgy biztosan van a szülők egészségi állapota és a gyerekük korai rákos megbetegedése között valami kapcsolat. csak a nagy sajnálkozás közben ez eltűnik.
a marketingesek meg fogják be, és örüljenek, hogy olyan gazdasági rendszerben élünk, amely képes eltartani őket.

egy maréknyi dollár 2010.01.13. 18:52:43

@pepita pipetta: Akárhogy nézem, én nem látok ezen a plakáton rákszűrésre buzditó feliratot.

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2010.01.13. 19:09:13

@talemaunique: Igen, ezért kéne ezt sugallnia a reklámnak is. Nem csak primitív, ostoba módon sokkolva próbálni bűntudatot kelteni az emberben. Halott kislány!!!!!!!! Mert nem fizettél!!!!! 1%-kal megválthatod magad!!!!

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2010.01.13. 19:10:41

nem semmi, a kommentek felét 2-3 ember generálja:)

röntgenszeműlány 2010.01.13. 19:14:14

@Péter Anna: Jó irány? Hová? Az alapítványi vezetők villája felé? Nem mennél vissza inkább zsírt klopfolni?

Papego 2010.01.13. 19:15:12

Talán azért sem megfelelő ez a plakát, mert épp azt erősítik az emberben amitől tudatalatt is félnek: RÁK = HALÁL Tehát méginkább homokba dugják a fejüket.

Inkább pozitív megerősítést kellene küldeni az emberek felé, hogy ha időben felismerik nagy eséllyel meggyógyul.

Ignorantius 2010.01.13. 19:27:25

@Brannagh: ja, hogy az édesanyád..

Ha nem érti a halál tényét, mert fel sem fogja, akkor hogyan is zavarhatná? XD -akkor kit is zavar ez a reklám, csak nem a szülőt? A kommentelők jó részének nem kellene a saját, abbéli félelmét a gyerekeire projektálni, hogy azok szintén bmikor meghalhatnak. És erre hivatkozva a kikelni a hirdetés/reklám ellen. Álszent érvelés.
Itt a szülők nagy része nem tudja elfogadni a halál gondolatát, ami elég vicces, tekintve, h gyereket nevelnek, és a saját görcseiket akarják tovább örökíteni.

Tényleg, este 10 óra után már tud mit kezdeni a pornó gondolatával?

Szarrá tabusított társadalom, megannyi görcsemberrel. Ha neked ez kell, neveld búra alatt a gyereked. Csak ne csodálkozz, ha összefossa magát, amikor majd ki lép az É'etbe

felka 2010.01.13. 19:31:17

gyerekek hagyjuk már az ilyen kezdetű kommenteket:
"-majd ha a te gyereked/ismerősod stb.lesz rákos akkor...
ez annyira magyaros rosszindulat.

a reklám fos, már mindenki elmondta miért.sokkol, de ötlettelenül.
a magyar reklámok szarok, ez itt a mélypont.

de azért adakozzatok.ne a beteg gyereken verjétek el a port, mert a marketingosok bénák.

kukatr 2010.01.13. 19:39:39

@Abydos: jut eszembe neked is akartam osztani a zészt: én is nagyon régóta játszom videójátékokkal, mégse beszélek olyan hülyeségeket, mint te.:P:D
@felka: egyetértek.

Scirocco 2010.01.13. 19:40:39

....csakazértse!!..belőlem ezt hozza ki.
Nem mintha nem adakoznék szivesen nemes célra,de azzal,hogy a sokkoló látvánnyal eltaláltak,majd azzal,hogy eszembe jut,hogy sok esetben a karitativ célokra adományozott pénzeknek milyen sorsuk lett,majd aztán az,hogy ezzel a szirupos szarral is kb. ezt a hatást akarták kiváltani a reklám kiagyalói,hát visszafelé sült el a puska..ezért aztán kár volt óriásplakátra költeni.
Arról nem is beszélve,hogy az egész problematika megoldását az extraprofitra szert tevő óriáscégek,bankok a bal tökükből lazán kiráznák,úgy hogy meg se kottyanna nekik..akkor meg miért az én pár forintjaimra fáj a foguk? Ugyanilyen nonsalansszal szoktam elmenni a gyorséttermek tarhálós perselyei mellett... adjanak ők,van miből. A többi csak parasztvakítás,meg elmebeteg szenvelgés,hogy legyünk jók meg trallala... a fillérekből előállitott,ám jóáron eladott gagyi termékeiket meg megetetik a jónéppel.

szegedbicaj 2010.01.13. 20:09:35

Inkább meg kéne előzni a rákot. "A kevesebb rákkeltő anyag környezetbe juttatásával Ön is hozzájárulhat a rák megelőzéséhez." Csak ez fájna a fogyasztói társadalomnak, meg a hasznonélvezőinek. Mikor, hogyan, és MIÉRT? Jah, azt nem kérdezzük, mert ciki. Emígy meg megbetegszik a gyerek, de legalább a jószándékú adakozóknak hála több pénz jut a gyógyítására.

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2010.01.13. 20:47:52

@céerem:
Egy kedves hozzászóló engedlye meg, mert teljesen megegyezik a véleményünk:

"Mindenkinek aki a plakát mellett van: nem kívánom, hogy a plakáton szereplő gyászolók helyében legyetek. Gondolom az a szülő, aki mondjuk egy hónapja temette el a gyermekét akár rák akár más miatt, imádni fogja ezt a hülye képet.

Igazán azért is csak hatásvadász, mert miért pont kislánynak kell a koporsóban lennie? Miért nem egy felnőtt embernek??? Más országokban gyerekekkel nem is lehet reklámozni, itt meg már ezt is lehet. Olyan, mint a Channel4, akik haldoklókat keresnek egy ókori balzsamozós reality-hez...

Megőrült ez a világ.

Tényleg nem a halállal van a baj, csak van elég bajom, valahogy semmi kedvem úton-útfélen ebbe ütközni.
Valószínűleg azok nem ellenzik ezt a felhívást, akik még nem vesztettek el olyan embert, aki igazán közel állt hozzájuk.

Undorító ez az egész. Csakazért sem adok nekik 1%-ot. "

Ez az én véleményem is...Semmit nem tudok és nem is akarok mást hozzáfűzni. Talán annyit még :Döbbenet.

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2010.01.13. 20:49:03

@Aabroncs: Fúúú ez az engedlye meg kemény volt:-) A döbbenet miatt..

Helyesen: szóval engedje meg...

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2010.01.13. 22:10:19

@Bery: és az is érdekes, hogy a szakma szerint a sokkreklám (nem benne a kivitelben) igenis kell és elfogadható, míg az istenadta nép tabunak, undorítónak, gyalázatnak gondolja.

Abydos · http://abysan.com/blog 2010.01.13. 23:11:09

@kukatr: Örülök neked. Te neked minden szavad sérthetetlen volt, teljesen igazad van...

kukatr 2010.01.13. 23:22:03

@Abydos: "Semmi bajom az erőszakos filmek és játékok ellen, felőlem élő embert is feltrancsírozhatnak, vagy tömegeket üthetnek egy vagy lapíthatnak ki úthengerrel miközben a szemük és a belük repül ki, nem érdekel és megvetem azt aki ezt ellenzi, hisz szabadság van a művészetben, ne nézze meg, engem még szórakoztat is"
"Felőlem élő 1 éveseket is felgyújthatnak a tv-ben, pont nem érdekel ha nem a valóság.."
na azért ilyen megnyilvánulások után megérdemelsz egy leosztást, ha már moralizálunk, nemde?:P:D

Abydos · http://abysan.com/blog 2010.01.14. 00:22:43

@kukatr: Természetesen nem a valóságra gondoltam, hanem mondjuk filmre. És igen, ha elég jók az effektek stb egy ilyen jelenet még vicces is lehetne. (lsd Postal)

kukatr 2010.01.14. 01:20:17

@Abydos: hát valahol határt kell húzni. a Postal meg igencsak feszegeti ezeket a határokat... meredek egy játék, az biztos.:)

resztli 2010.01.14. 09:32:32

@Ignorantius:
ezt neked címzem, mert nem volt kedvem az összes, hozzád hasonló félkegyelműt listázni. úgyhogy ezt véleményvezérként te kapod. úgy véded ezt a szart, mintha az édes gyermeked lenne. van hozzá valami közöd?

elárulom, hogy a szerinted ütős billboard tényleg hatásos: a csajom kislánya, avagy a nevelt lányom, tegnap konkrétan sokkot kapott tőle. a kislány 8 éves és egyébként teljes mértékben immunis a reklámzajra. nos, ezt a fost ellenben három percig fixírozta síró szájjal, és teljesen szétesett ("eltemetik a kislányt?"). szívesen rádbíznám a feladatot, hogy értelmezd már neki, amit lát. hogy magyarázd meg neki, miért jó ez a szar.

kommentről kommentre egyre keményebben osztod, nyomod a tabudöntögetőt, de az érveid súlytalanok a valósággal ütköztetve, bármennyire erősen is fogalmazod meg őket.

megjegyzem, ez a kreatív minden egyéb körülménytől függetlenül, laboratóriumban tesztelve, saját értékén is csak egy fos, mint azt szintén oly sokan megjegyezték. az üzenet ami átjön, az az, hogy a rákosok hamarabb halnak, de ha már így van, legalább vegyünk nekik üvegkoporsót. már ha feltételezzük, hogy bármi átjön a hányingerkeltően összerakott layoutról.

akinek szerint ez jó, működik, az nem csak emberileg zéró, hanem szakmailag is. ha főnököd lennék, csak ezért a véleményedért kibasználak. feltéve, hogy reklámos vagy te is. persze a kommentjeidből nem úgy tűnik.

na szevasz, tanulatlan barátom.

Hara Mati 2010.01.14. 09:37:56

@Bery: ezért vicces, amikor arra hivatkoznak itten több esetben is, hogy de lám lám, mégis beszélünk róla, tehát nem is rossz, vagy elérte a célját.

resztli 2010.01.14. 09:51:36

ja, és a médiaügynökségnek is jár a faszkorbács.

az óriásplakát, aminél besokkolt a kislány, az ürömi úti ált. iskola bejáratától mintegy 28 méterre van kitéve a szépvölgyin. feltételezem, a szülőkre apellálva. bravó, bazmeg.

resztli 2010.01.14. 09:55:49

ja, és még egy ja:

Ennyit az Önszabályozó Reklámtestület (ÖRT) hasznosságáról.

yra 2010.01.14. 14:33:38

@bulgakov: Ha igaz, hogy Geszti mama is ott bazsalyog nyílván nem ingyért, akkor Péterke is bekaphatja, vagy szégyellheti, ha nem csak anyailag hanem szakmailag, reklámetikailag köze van EHHEZ.

Ignorantius 2010.01.15. 02:32:01

helló @resztli ha, már nekem címezted

Az alapok tisztázása végett:

1, Ha neked a kislány anyja a "csajod" -gondolom nem 17 éves vagy-, akkor a félkegyelmű megnevezésre reflektálva engedd meg, hogy "vadparasztnak" szólítsalak -bocs, erre igazán csak az alaphang megadásához van - hogy is mondjam -, szükség.

2, Talán nem tűnt fel, de pár helyen elismertem, hogy nem túl szerencsés a kivitelezés módja..

3, ÁM a téma súlyosságát figyelembe véve, talán elnézhető a munka silánysága, ha sejtjük, hogy a szerencsétlen Liga pénztárnok fia dobta össze a sufniban, épp azért, h ne költsenek x milliót egy reklámcégre.

4, Te egyenesen kegyetlen vagy, ha képes lennél egy félkegyelműre bízni a nevelt lányod (értem én persze, nem saját) lelkivilágának megnyugtatását.

5, Épp azt fejtettem ki, hogy nem a szülőnek kell értelmezni a képet, hanem a gyereknek kell megtanítani -ez a szülő -még ha csak mostoha is - feladata - azt, hogy hogyan legyen képes egyedül értelmezni egy ilyen képet.
Tényleg? Az üvegkoporsós mérgezős hófehérkét hány éves korában mesélted a "lányod"nak? Vagy majd 20 év múlva fog hallani róla először? (A Harry Potter 100-szor durvább, ott még a mesében is meghalnak, a magyar népmesékről nem is beszélve ;_)

6, Én kérek elnézést, de ha választani kell egy 8 éves 3 perces hüppögése, és a között, hogy valaki(k)nek az élete múljon (általában a rákos környezetét is érinti a dolog :_)
az ellátás színvonalán, akkor én félkegyelmű módon ez utóbira voksolok. Abban igazat adok, h a hirdetés/reklám felületet biztosító cég lehetne empatikusabb, de hát őket te, mint marketinges nyilván jobban érted, és ezért kevésbé is haragszol rájuk. :_)

7, Még ha az érveim -a te meglátásod szerint- súlytalanok is, kétségtelen előnyük a többiek hozzászólásaihoz képest -tisztelet a kivételnek-, hogy az én hozzászólásaimban egyáltalán vannak. :_) Néha a létezés már önmagában önérték, kérdezz meg egy végstádiumú rákost -persze, nem biztos, hogy a te esetedben megerősítené. :_)

8, Nem, félreértesz, nem működik jól, mint ahogy az sem működik jól, hogy vannak akiknek rákban kell meghalniuk. Mint ahogy az sem működik jól, hogy olyanoknak is meg kell halniuk rákban akik nem tehetnek róla -pusztán környezeti hatás következtében betegednek meg-. De az élet ilyen, life sucks, sírjon 3 percig a 8 éves "lányod".
Ha neked meg olyan kifinomult az esztétikai érzéked - mert feltételezem, hogy nem csak egy mezei főiskolát végeztél - hanem külön még esztétikát is hallgattál az egyetemen, hogy minél magasabb szinten űzhesd a szakmád - továbbá különösen fejlett érzelmi intelligenciával, empátiával valamint szociális érzékenységgel áldott meg a sors vagy akármi - akkor, feltételezem, hogy buzgó munkaerőként és önként sietsz majd MRL következő kampányának minél tökéletesebbre csiszolására.

9, Azt hiszem, ez az a téma(reklám/hirdetés), amit -bár akármilyen fosulszarulgányul van összetéve- komolyan kell venni, és, adott esetben adakozni, és nem azon matekolni, hogy üveg-e az a rohadt koporsó vagy sem.
Mellesleg téged minősít, hogy azért aggódsz, hogy milyen szar már neked, hogy sírva látod a "lányod", nem pedig az érdekel, hogy ő mit érez a.

10, Ne áltasd magad, ha az első napon kiderülne, hogy te, vagy valami hozzád hasonló "vadparaszt" a főnök, kiröhögném és lehugyoznám -vagy fordítva, de ez most mellékes- pusztán azért, amilyen -és még a véleményét is feldughatná magának.

P.S.: Ja, és, hogy mi a tanulság? Azt hiszem, az, hogy talpra jóravaló média és marketing rabszolgák, ha már a ti életetek szar a 16 óra gürcöléstől akkor legalább segítsetek a következő posztban érdeklődő Autisták Országos Szövetségének, azzal, h ingyen kreatívkodtok 2 órát, az olyan emberek érdekében akiknek fele annyira se lehet szar mint nektek.

Valóban outsider vagyok, de ezt csak azért árultam el, hogy valamelyik szervezetet miattam büntessétek.

Én kérek elnézést, ha elragadtattam magam, jobb is ha eltakarodok a szakbarbár blogról -ígérem, soha többet hozzá se szólok.

Köszi és puszi.

Ignorantius 2010.01.15. 02:38:00

@Ignorantius:

Helyesen:
Valóban outsider vagyok, de ezt csak azért árultam el, hogy nehogy valamelyik szervezetet miattam büntessétek.

Upszibocsi, nem elég, hogy félkegyelmű vagyok még hazudok is. :_(

nextdoor · http://www.lelenc.hu 2010.01.15. 07:45:47

Aki ezt a kampányfélét kiagyalta és pláne kivitelezte, érdemes volna eltiltani e tevékenységtől.
A kivitel ócska, ronda, ízlésromboló, amatőr photoshoppolók igényesebbek...a képen ott virít dr. Vasváry Artúrné, a leköszönt elnök is...
Én úgy ahogy van, okádok a megdöbbentős, szörnyűséges jeleneteket ábrázoló, elrettentő izéktől.
Hol van ebben az ígéret, hogy lehet másképp?
A rákliga azt mondja,ha odajut az adó 1%, akkor a rák a mi bolygónkról fejvesztve menekül?
Miért is nem lehet a pozitívat, a szépet mutogatni, tessék ezt lehet, mi ezt meg ezt tesszük, elérjük, ha gondolod, hogy ez szép és jó, járulj hozzá te is, örülj neki.
Elég mocsok ömlik ránk, jön szembe - az embereknek nem azt kell még külön folyatni is szerintem, amitől viszolyog, ami zavarja, ami megrémiszti, hanem azt, amit helyette elérnek a civilek.
Látjuk a hajléktalanokat. És nem látom, amint ki vannak vakarva a koszból, amint egyesül a család, amint újra dolgozik.
De ráktéma: nem látom, hogy nem kell hónapokat várni pl. egy ultrahangvizsgálatra, hogy nem okádja le az asszisztens a folyosón tüdőröntgenre várakozókat, nem látom.
A rákliga mutassa meg nekem, hogy konkrétan mit ért el.
A pr, a duma nem érdekel.
(meg lehet nézni a közhasznúsági jelentéseiket, mire költenek...agyrém)
Szerintem elég durva, hogy egy alapítvány 2 munkatársa bérköltsége (a járulékok nélkül) 2007-ben(!!) több mint 7 millió 545 ezer forint legyen, és további 17 millió (megbízási és tiszteletdíjak) személyi kiadás szerepel a jelentésben.
Azt írják továbbá, hogy az adománygyűjtés költségei 45 milliót tettek ki.
Továbbá ilyen tétel is szerepel, hogy "Rákellenes kampány" 63 millió...
pgfff...
Én kutyázok...mindegy is melyik egyesület...két ízben 20 millió feletti 1%-unk lett. Zéró óriásplakát, zéró film, zéró alkalmazot, zéró reklám, adománygyűjtő kiadás. Nem tolok rommá tört, vérző, lógó nyelvű, szenvedő kutypofákat senki arcába...

resztli 2010.01.15. 11:04:45

@Ignorantius:
lovagoljál a szavakon, te szerencsétlen, magyarázat helyett megteszi. engem nem az zavar, hogy kívülállóként hozzászólsz.
az zavar, hogy ostobaságokat, ráadásul magas lóról, tőled idézek: "irgalmatlan barom".

by the way a gyerek anyja onkológián gyógytornász, úgyhogy léccives ne okíts arról, hogy milyen a végstádiumos rákosok élete. valószínüleg többet tudok róla.

meg arra se, hogy hogyan kell gyereket nevelni, ha magad semmilyen kézzelfogható ismerettel nem rendelkezel erről. de egyébként akkor sem, ha igen.

de ha a korlátozott képességeid engedik, például abba legyél szíves belegondolni, hogy milyen hatást vált ki ez a koncepció egy rákos kisgyerekből? vagy bárkiből, aki éppen terápiára jár? reményt ad? gyógyít? vagy az mindegy? akik most betegek, azoknak már úgyis mindegy?

sajnállak, beleragadtál a szabadgondolkodó, tabudöntögető közhelyes szerepébe (utoljára a punkkorszak idején volt menő), nem tudom, hogy az életben is így van-e, vagy csak ebben a vitában, de ez leginkább az éretlen személyiségek ismertetőjele. azt nem értem, hogy mit védesz, miért véded, vagy mi van veled egyáltalán? a kampány szakmailag fos, morálisan védhetetlen, és akkor te azzal jössz, hogy szoktassam a gyereket a halál gondolatához? hát mi bajod van neked?

visszatérve a korábbirakra, mielőtt elmenekülsz, arra az egyre válaszolj: mit üzen ez a plakát egy rákos gyereknek?

gyökér.

Túlélő2 2010.01.17. 20:17:43

Kedves Hozzászólók!
Mielőtt bármit írok,tudnotok kell hogy a kampányfilmben én is szerepeltem és a képen is ott vagyok.
Ha majd bárki közületek a maga bőrén tapasztalja a rákkal való küzdelmet,a kezelésekért,gyógyszerekért való harcot az OEP-pel mert sorba kell állni hogy megkaphasd és közben fogy az időd mert a rák napról napra nagyobbra duzzad a szerveidben,egyre gyengébb leszel és csak abban reménykedsz hátha valaki megszán és kifizeti hogy minél előbb hozzá juthass,ha majd a gyermeked vár kezelésre,gépre,CT-re és nem kerül rá sor mert nincs rá pénz...eszedbe fog jutni hogy talán egy alapítvány segíthetne!
Hová fordulsz akkor? Ha gazdag vagy kilóra megveszed az egész egészségügyet,és ha nem?Ez az alapítvány TISZTESSÉGES,pontosan forintról forintra képes elszámolni,senkinek a zsebébe nem vándorolnak milliók.Azok kapják akiknek szükségük van rá..akik rákos betegségben szenvednek,gyógyulni szeretnének vagy csak éppen emberi méltósággal vegetálni életük utolsó óráiban.Olyanról ítélkeztek amiről nem vagytok meggyőződve.
Tavaly mosolyogva álltunk a fényképező gép elé hogy lám boldogok vagyunk mert túléltük....erre csak visszamosolyogtatok és azt mondtátok "Örüljenek neki."Ezért aztán a Liga sokkal kevesebb betegen tudott segíteni.
Biztunk abban hogy ti egészséges emberek fel fogtok háborodni,arra is gondoltunk hogy visszafelé sül el a dolog de egyben biztosak vagyunk,a megbotránkozás,a sokk,a gusztustalanság megmarad a fejekben és egyesül a Magyar Rákellenes Liga 1% kampányreklámjával....még hosszú évekig.Hogy valaki eljut e arra a szintre hogy azt lássa benne amit valóban üzen,lehet hogy időbe telik,de mi reménykedve várjuk azt az időt amikor majd a papírra a liga nevét írjátok és nem azért mert közben rákosak lettetek,vagy valamelyik ismerős vagy rokon lett az,hanem csak úgy, a magatok jó szándékával,emberségével,segítő kezével,együttérzésével.KÖSZÖNET MINDENKINEK! Süveges Ildikó

Hara Mati 2010.01.18. 20:40:40

@Túlélő2: Az a földi halandó, aki ezzel a plakáttal az útcán találkozik nem tudja, hogy ki szerepel rajta, mint ahogy azt sem tudja, hogy milyen "ügyei" vannak az adott szervezetnek. Én sem tudtam. És nem is kell, hogy tudjam! A plakát alapján, ami egy kommunikációs öngól, nem adnék egy fillért sem. Ez független attól, hogy voltam-e rákos, vagy van-e a családomban. Volt. És őt sem házilag próbáltuk kezelni, vagy a szomszéd vajákos asszony tanácsai alapján gyógyítani. Orvoshoz hordtuk, mert neki ez a szakmája. A kommunikáció is egy szakma. A magyar társadalmi célú reklámok nagy része azért ilyen pocsék, mert nem szakemberekre bízzák, hanem reménykedve az emberek megértésében házilag megoldják. Már hallom a választ, de ez nem pénz kérdés! Ilyen ügyekért az emberek hajlandók ingyen dolgozni. És, ha lehet választani az ingyen szar és az ingyen jó között, akkor én lehet, hogy az utóbbira szavaznék. Sok sikert!

excopp 2010.02.04. 08:00:47

t. fórumtársak!
- én a plakát (hirdetési, kommunikációs) szakmához nem értek, de:
- az emberek jó részét nyilván a halál mint tény, reklám-béli megjelenése dühíti
- hagyjuk most a tudatalattit, ugyanakkor állapítsuk meg, hogy a halál soha nem volt olyan távol az ember tudatától, mint manapság, amikor cukros-mázas-fenemód életszagú, "kípszmájlingos" , ám hazug világban élő emberek nem akarnak egyáltalán tudomást venni a halálról
- régebben az emberek otthon, szeretteik között haltak meg, méltón búcsút véve tőlük
- ma kórházak, szociális othhonok, hospice-házak zugaiban, az élőktől elfeledve és elhagyatva költöznek át
- és valami ugyancsak hamis és hazug előfeltevés nyomán egyre kevesebb gyermeket visznek temetésre, merthogy az "megviseli" a gyermeket
- úgyhogy legyen csak nyugodtan a plakát - ha másért nem, döbbentse rá az embert, nemcsak élet van, sőt az élet pusztán két halál közti pillanat...
- ha meg a gyógyításhoz is segít, már plusz eredmény...

Super aGyuri 2010.02.05. 13:05:36

A feleségem csak annyit mondott, amikor a reklámot a tévében megnéztük (bocsánat: láttuk), hogy érdekelné, ki az a szülő, aki a kislánya arcát ilyen reklámhoz adja. (Engem az is, hogy mennyiért.)

Ez így ocsmány, undorító és a hatásvadászatnak olyan szintje, amitől már a Wolfgang Petersen-féle hollywoodi németek és a Dieter Bohlen-féle hamburgi németek is öklendeznének :)

Bőven elég lett volna egy kisméretű koporsó a sokkoláshoz, csak ahhoz érteni is kellene a reklámhoz.

(Ennek ellenére, amióta édesanyámnál tévedésből tüdőrákot diagnosztizáltak és két hónapra tönkretették az életünket, mindig ennek az alapítványnak adom az 1%-omnak. Bocsánat, kedves Rex kutyamenhely, engem 2008-ban elveszítettetek)

Super aGyuri 2010.02.05. 13:08:49

@Hara Mati: Teljesen igazad van.
Annyit tennék hozzá: ha lehetne választani az ingyen szar és a drága jó között, én gondolkodás nélkül a drága jót választanám. Főleg, ha annyi pénzem lenne, mint Magyarország egyik No.1 nonprofit szervezetének.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása