Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A zöld rendőrség lecsap a környezetszennyezőkre

Két érzés viaskodik bennem az Audi új, a Super Bowl alatt debütált rekláfilmjét nézve. A reklámos énem örül, mert a kampány kifejezetten viccesre sikeredett. A környezetszennyezőkre lecsapó zöld rendőrség gondolata már eleve hatalmas, de a filmbe csempészett kis poénok tovább fokozzák a hatást. A műanyag szatyorral vásárlókat, elemet eldobókat vagy más módokon pazarlókat üldöző környezetrendőrök hatékonyan teszik a dolgukat, a film végén megjátszott poén pedig megkoronázza a filmet. Eddig rendben is lenne a dolog, a baj csak az, hogy ez az egész egy kurva nagy greenwashing. Aki nem tudná, a greenwashingnak azt nevezzük, amikor egy nem vagy csak részben környezetbarát terméket úgy hirdetnek, mintha az ízig-vérig zöld lenne, és legalábbis egymaga képes lenne a komplett üvegházhatás megszűntetésére vagy akár visszafordítására. Egy autó például attól, hogy kevésébé környezetszennyező, még távolról sem lesz környezetbarát, így a clean diesel (ettől a kifejezéstől a környezetvédők vérmérséklet szerint röhögőgörcsöt vagy agyvérzést kapnak) technológiát olyan színben feltűntetni, mintha az az elektromos autókkal egyenértékű lenne, elég visszás dolog.

Még akkor is, ha nekik ítélték a Green Car of the Year 2010 titulust. Olyan paradoxon ez mint a zöld olajtársaság vagy a környezetkímélő szénerőmű, de tipikus példája ennek a technikának a nem újratölthető, de hosszabb élettartamú elem, amit szintén hajlamosak a gyártók greenként hirdetni. Én a magam részéről egy kicsit sajnálom, hogy ez a reklámötlet épp az Audi marketingeseinek jutott az eszébe, mert maga az alapötlet nagyon jó. A kampány többi részéről nem is beszélve, hiszen egy egész Youtube aloldal tartozik hozzá, ahol még egy interaktív és kifejezetten hasznos, edukatív Green Police feleletválasztós környezetvédelmi tesztet is végigcsinálhatunk.

Címkék: autó

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr261755243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.02.13. 18:18:52

A greenwashing csúnya dolog, ezzel egyetértek, csak a rend kedvéért jegyzem meg, hogy az elektromos autó sem annyira szent, mint amilyennek beállítják. Jelenleg nem tudunk olyan megújuló energiaforrásról, amivel az energia-szükségletünk 100%-a fedezhető lenne. (Éjszaka nem süt a nap, a szél nem mindig fúj, folyó nincs elég stb.) Ezért a konnektorból jövő nafta jelentős részét a technika jelenlegi állása szerint fosszilis- illetve nukleáris erőműveknek kell termelni. Amiknek mondjuk lehet jobb a hatásfoka, mint egy belsőégésű motornak - ott a helyszínen. Viszont a konnektorig való eljuttatás vesztesége (=szennyezés) rontja a képet. Ráadásul még az elméletileg lehetséges aránytól is messze vagyunk, mert jelenleg jó, ha 10% megújuló energiaforrás adja az áramot. Nem tudom, hol van az elméleti határa a belső égésű motor hatásfokának, de nem vagyok biztos benne, hogy egy kiemelkedően jó hatásfokú darab nincs versenyben az elektromos autókkal, ha az összképet nézzük. Ettől még greenwashing marad, persze.

Denken 2010.02.13. 18:32:56

Valamelyik autógyártó cég is azzal reklámozott nemrégiben hogy minden eladott kocsi után ültetnek egy fát, a gyomrom fordul fel ettől a maszlagtól.

Taurusz 2010.02.13. 18:38:38

@Androidus: Pont ez jutott nekem is eszembe, csak még annyit tennék hozzá, hogy ott vannak a járulékos szennyezések, mint pl. az akkumulátorok. Én ettől kapok agybajt, hogy fejtegetik, hogy milyen jó az elektromos kocsi, de csak a szennyezést helyezi át, nem oldja meg a problémát. Éljen a hidrogén! :)

Kerámia_53 2010.02.13. 19:15:19

De szép is lenne, ha a cím igaz lenne!!!!!!!!!!
Nem szennyezné fővárosunk levegőjét a kipufogógáz!!!

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.02.13. 19:25:18

Engem egyszeruen taszit ez a zoldezes.
Jo par evvel ez elott kellett volna ennek nekiallni.
Nem pedig az utolso pillanatban amikor mar ugy is mindegy.

v2peti 2010.02.13. 19:26:32

Hidrogén! A baj az, hogy a jelenlegi tömeges előállítási módszerek iszonyatosan környezetszennyezők, így jobban szennyez egy hidrogénes autó, mint egy benzines! :(
Kéne egy olcsó előállítási módot találni!

tygger 2010.02.13. 19:30:13

csak annyit, hogy ezek a díjak mindig "előre szólnak". igazából 2009-re érdemelte ki ezt a címet, de azért van a nevében a 2010, mert ebben az évben viselheti a címet. az európai év autója címet pl mindig novemberben hirdetik ki, mégis az adott győztes a következő évre lesz az év autója. afféle marketing ez is.

nylon 2010.02.13. 19:31:33

Ó, greenwashing, mi?

Minden tiszteletem, de ezt a film melyik része mondja neked:
"környezetbarát terméket úgy hirdetnek, mintha az legalábbis egymaga képes lenne a komplett üvegházhatást megszűntetésére vagy akár visszafordítására."

Elnézést kérek, "de" én örülnék nagyon a "pusztuló földnek" ezen a fertáján, ha ilyen filmet csinálhatnék.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2010.02.13. 19:35:43

@nylon:
Nyilván túloztam, mint ahogy a reklám is.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2010.02.13. 19:53:29

És azt észrevettétek, hogy a Clean Diesel autónak jó kis benzines V8-motorhangja van?

natuck 2010.02.13. 19:56:48

Nahát! Itt értelmes hozzászólások vannak! :-)
Pár napja volt a totalcar-on két cikk a dízelek szennyezéséről.
totalcar.hu/magazin/kozelet/2010/02/10/karosabb-e_a_fustolos
A konklúzió az, hogy a modern dízelekben olyan kis koromszemcsék keletkeznek, melyek
1. roppant ártalmasak
2. tömegszerű kipufogógáz-elemzőkkel nem mérhetők
3. ismert technológiákkal nem kiszűrhetők

Amúgy a műanyag zacskó - lebomló zacskó - papír zacskó témáról is lehetne beszélni, hogy melyik az ártalmasabb...

bambapacák 2010.02.13. 20:00:34

Sajnos a sok (egyre növő számú) fogyasztók fejében is greenwashing történik, ott kéne bekapcsolni a vészjelzőt. Mondjuk ez igaz rám is, ma is elmentem g.kocsival (98 Le nem nagyon zöld motor) egy kisbevásárlásra egy szupermarkec-be, hideg motor-3 km oda-leállás 40 percre- vissza 3 km. 2 müa. zacsi (nem vittem használtat). Pedig környezetvédelemből élek 25 éve. Értelmes gondolkodásból egyes, környezettudatos viselkedésből egyes alá. Az unokám, ha megnő nyugodtan seggbe rughat, igaza lesz. Sajnos elenyésző kisebbség az, aki jogosan megússza a kiérdemelt fenyítést.

tom sailor 2010.02.13. 20:07:31

@Androidus: Megelőztél, 100%-ban egyetértek.

nylon 2010.02.13. 20:20:12

@reklámbuzi: A reklámok nagy része már csak ilyen. :) Hál' Istennek.

Donor 2010.02.13. 20:43:08

Az akku csak akkor környezet szennyező, ha kidobják a szemétbe.
Ellenben teli van értékes anyagokkal amit érdemes 100%-ben újrahasznosítani, manapság nem dobja ki senki. Ha kiraksz egy autó akkut másnapra nincs ott mert a gubisok jó pénzért leadták a méhbe az ólom tartalma miatt.

Az elektromos autók összes hatásfoka jobb mint a benzinesnek vagy dieselesnek. Ezen kár rágódni. Igaz hogy az erőművek hatásfoka kb. annyi mint egy jobb belsőégésű motor, de az erőműnek mindig annyi a hatásfoka, míg a belsőégésűnek csak optimális terhelés és üzemi hőfok mellet.

Másik hogy az erőművek hulladékhőjével lakásokat fűtenek, ilyenkor pedig 90% a hatékonysága, míg az autó hulladék hője az utcát fűti.

Végül pedig az elektromos autó fő előnye, hogy a munkahelyeden is bedughatod a konnektorba :D

StopSzmog 2010.02.13. 20:54:00

0:42-nél milyen állat van?

tom sailor 2010.02.13. 21:03:07

@Donor: "Ha kiraksz egy autó akkut másnapra nincs ott mert a gubisok jó pénzért leadták a méhbe az ólom tartalma miatt."

A savat meg kiöntik, ahová sikerül.

"az erőművek hulladékhőjével lakásokat fűtenek, ilyenkor pedig 90% a hatékonysága,"

Még télen sincs ilyen hatásfok, a hő nagyon nagy része elvész, mire eljut a lakásokba. És az év nagy részében nem fűtünk...

"Végül pedig az elektromos autó fő előnye"

,hogy az ÁFÁ-n kívül nincs rajta semmilyen adó, díj és járulék, ami a benzin árának nagy részét teszi ki.

Donor 2010.02.13. 21:12:29

@tom sailor: ez kb. olyan hozzáállás mint amikor azért nem teszi a szelektívbe a szemetet a muksó, merthogy úgy is összeöntik.

Csak így tovább. Használj dieselt, mert azzal megmentheted a világot.

tom sailor 2010.02.13. 21:15:23

@Donor: Nem, arra utaltam, hogy nem olyan zöld az elektromos, amilyennek festik.

Donor 2010.02.13. 21:31:28

@tom sailor: Valóban nem. Általában zéró kibocsájtást hangoztatnak, ami tényleg nem igaz, de mindent egybevetve egy modern elektromos autónak jobb a hatásfoka fosszilis erőművekből is.
Városi környezetben egyértelmű az előnye, mert a belsőégésű autók ott rossz hatásfokúak.
Nyílt úton még talán versenyképesek a belső égésűek, a hatótávolsággal és teljesítménnyel mindenképpen.

Viszont második kisautónak érdemes lesz tartani egy elektromos autót 1-2 éven belül itthon is. Közeli boltba elmenni, munkába járni, mindenképpen előnyösebb.

Másik előnye hogy bár egyenlőre kevés a valódi megújuló energia (Németország 10% körül jár talán, mi 3%) de ezek aránya egyre nagyobb hangsúlyt kap, akkor is ha mostanában teljesen nem tudja átvenni a nukleáris és fosszilis energiákat. A benzines autók pedig nem lesznek alkalmasak ezekre az olcsóbb energia formákra.
Kb. 10 év és egyszerűen anyagilag nem fogja megérni benzines autót üzemeltetni, mivel az akkumulátorok hatékonysága meredeken javul, az áruk csökken. A napelemekkel ugyan ez a helyzet, szóval a tendencia egyértelmű.

Az átállás pedig nem megy egyik napról a másikra. Ha most nem fejlesztjük a még drága technikát akkor később sem lesz olcsó.
Ezért kell támogatni erősen minden ilyesmit, akkor is ha a 100éves előnnyel induló belsőégésűek még jobban megérik.

natuck 2010.02.13. 21:36:08

@Donor:
A mai akksik lítiumosak, abból meg állítólag viszonylag kevés van, ezekkel nem lehet kiváltani tömegesen a benzineseket.

tom sailor 2010.02.13. 21:40:26

@Donor: Az átlagos (megvezetett) ember azt hiszi, hogy az áram a konnektorból jön, szerencsés esetben nem füstöl, tehát nagyon környezetbarát. :)

natuck 2010.02.13. 21:44:23

Oláh György-nek van egy javaslata: a levegő CO2-jéből, vízből, és elektromos energiából gyártsunk metanolt (laborban már működik). A járműpark és az infrastruktúra kis átalakítással átállítható metanolra, az energia bármilyen erőműből jöhet, nincs gond az akksikkal... Nekem ez tűnik a legjobb tippnek eddig. De ebben sem hiszek, mert nem lesz energiánk még erre az átállásra sem.
Amúgy az erőművi kapacitások legalább 10 évre előre pontosan látszanak (legalább ennyi az átfutása az erőmű építéseknek), és csak a most használatos elektromos fogyasztók növekvő igyényeire van fedezet, a közlekedés tömeges átállása nincs benne...

dukeekud 2010.02.13. 22:25:19

@Androidus: "Éjszaka nem süt a nap"
Ezt marhasag,a nap ejszaka is sut,csak a fold forgasa miatt nem latjuk.Tudom hogy hihetetlen,mert nem latszik,de tenyleg forog a fold.
De komolyan ez olyan nevetseges,mikor ezzel ervelnek a napenergia ellen.A megoldas annyira nyilvanvalo,globalis napenergia halozatot kell letrehozni.Es akkor annak valamelyik reszet mindig sutni fogja majd a nap.

tom sailor 2010.02.13. 22:28:08

@dukeekud: Tényleg nevetséges vagy, semmit sem tudsz az elektromos energia nagy távolságú szállításáról.

Rocko- 2010.02.13. 22:30:46

a reklám jó, tetszik, Auditól függetlenül.

a zöld dolog viszont rizsa. iszonyat mértékben.
erősen megkérdőjelezhető hogy az autók olyan mértékben felelősek-e a környezet rombolásában, mint beállítják. mert hogy most az autók a bűnbakok, üldözni kell őket, és erre a gyáraknak reagálni kell. ugyen, ki adná el úgy a termékéet hogy az szar? (nem elég "zöld", nem mos elég fehérre, nem tisztíCSSA a fogakat fehérre) senki. ezek után nem egyértelműen jogos a vád.
másrészt az emberi lét környeztromboló, szóval aki nagyon agonizál ezen a környezetvédelmen, az magán kezdje.
harmadrészt iszonyatosan irritáló a sötétzöldek rikácsolása, mindig csak valami ellen szólalnak fel, építő jellegű javaslatuk, tevékenységük NINCS. aki meg csak morálisan tud rombolni, az ugyen, mitől lenne jobb a környezetrombolótól?

tom sailor 2010.02.13. 22:30:53

@natuck: A dolognak két kritikus pontja van:
- nincs fölös (nem fosszilis) elektromos kapacitásunk (ez az elektromos hajtásra is igaz!)
- nem egyszerű a levegőből ipari méretben kivonni a széndioxidot.

dukeekud 2010.02.13. 22:46:25

@tom sailor: "Tényleg nevetséges vagy, semmit sem tudsz az elektromos energia nagy távolságú szállításáról. "

Szerintem fuggetlenul attol,hogy en mennyire vagyok vicces ,vagy nevetseges,amit irtam az kezenfekvo jo otlet.A vilag legegyszerubb dolga. A fold 3-4 pontjan felepitunk parszaz negyzetkilometernyi feluletu napcellat.Es az ott megtermelt energiat a fold minden pontjara elvezetjuk.Mit nem lehet ezen erteni ?
Persze ez sokba kerulne,de szerintem a jelenleg evrol evre olajra koltott sok ezer milliard dollarbol lazan kilehetne epiteni a rendszert.Utana pedig szinte ingyen lenne az energia.

Rocko- 2010.02.13. 22:49:01

@Androidus: "Jelenleg nem tudunk olyan megújuló energiaforrásról, amivel az energia-szükségletünk 100%-a fedezhető lenne."
egy darabról nem. de ha komplex rendszerben nézed a dolgot akkor van rá esély. legalábbis csökkenteni a fosszilis energiahordozókat.

@Kerámia_53: irreális utópia.

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: szimpla felfuttatott marketingeszköz.

@Taurusz: egyetértek. azzal kiegészítve, h a hidrogént nem olyan könnyű tárolni. de ha jövőképet nézzük akkor inkább tenném le a voksomat a Honda FCX mellett, mint sem az ilyen álkörnyezetbarát hibridek mellett. márka hitvallástól függetlenül. (muhahaha, a 18 helyett fogyaszt 14 litert fogyaszt, ez aztán a környezetbarát dolog!)

@Donor: "Végül pedig az elektromos autó fő előnye, hogy a munkahelyeden is bedughatod a konnektorba :D"
nyilván marhára örül ennek az aki a 10. emeleti panelban lakik és a belvárosban az 5. emeleten dolgozik irodaházban.
ennél még a Peel 50 is értelmesebb.

"Csak így tovább. Használj dieselt, mert azzal megmentheted a világot."
nem a dízelt mellett hozta fel érvként.

"Viszont második kisautónak érdemes lesz tartani egy elektromos autót 1-2 éven belül itthon is. "
amennyiben otthon alatt a nyugati országokat érted, akkor igen. de jelenleg Magyarországon egy autót alig tudnak az embereknek nyögni (hurrá adók), nem hogy kettőt. meg kérdés, h a második legyártása közben (pláne ha elektromos autó rohadt sok akkuval) mennyit szennyezést termelnek, és visszajön-e az a csökkenő emisszió miatt.

tom sailor 2010.02.13. 22:51:08

@dukeekud: "A vilag legegyszerubb dolga. A fold 3-4 pontjan felepitunk parszaz negyzetkilometernyi feluletu napcellat.Es az ott megtermelt energiat a fold minden pontjara elvezetjuk.Mit nem lehet ezen erteni ?"

Na, ebből látszik, hogy elképzelésed sincs az egészről

tom sailor 2010.02.13. 22:54:08

@Rocko-:
A hidrogénnek csak a szállítása és a tárolása problematikus.
Ja, meg földgázból állítják elő. :)

dukeekud 2010.02.13. 23:00:37

"erősen megkérdőjelezhető hogy az autók olyan mértékben felelősek-e a környezet rombolásában, mint beállítják. mert hogy most az autók "

Reszben helyileg szennyeznek(asztma,alergia,tudorak).
Globalisan tonkreteszik a foldi klimat.
Aztan ahol kitermelik az olajat,ott total letarolnak,kiirtanak minden elolenyt.
Aztan emlithetjuk meg az olajhaborukat,es az ehhez kapcsolodo nemzetkozi terrorizmust.

natuck 2010.02.13. 23:07:02

@dukeekud: Nagy méretekben a pénz nem konvertálható szabadon erre-arra. Napelemgyártó kapacitás korlátozott, és a napelemek gyártása is energiát fogyaszt, amit bele kell tenni, jelenleg még fosszilis formában. De tény, hogy a maradék készleteinket az utánpótlás építésére kellene/kellett volna fordítani.
A németeknél összefogott jópár tőkeerős nagy cég egy afrikai erőmű létrehozására, arra vállalkoztak 15 év múlva Európa elektromos energia igényének 20%-a menjen naperőműből. Roppant méretű világszintű összefogás esetén is évtizedekbe telne, mire a világ nagyjából átáll a napenergiára.

dukeekud 2010.02.13. 23:07:42

@tom sailor: "Na, ebből látszik, hogy elképzelésed sincs az egészről "
Nem azert hogy kotozkodjek,de ebbol szerintem pont az latszik,hogy nekem van elkepzelesem a dologrol. :)

natuck 2010.02.13. 23:20:29

@Rocko-:
Te magad is említed az autók szennyezésének egyik fő okát: a gyártásukkor rengeteg energiát és nyersanyagot temetünk beléjük.
Használatuk közben pedig egy igen jelentős ártó tényező a baleset. Ha volna Magyarországon egy terrorszervezet, amelyik évente 1000 embert megöl, 10000 embernek súlyos sérülést okoz, akkor joggal lenne közfelháborodás. A közúti közlekedés pedig ezt teszi. Nagyon drága ára az autókázásért...
Egy másik fontos tényező az utak, parkolók területfoglalása. Az utóbbi 20 évben megkétszereződött Magyarországon a beépített terület nagysága! (autópályák, körgyűrűk, logisztikai központok, áruházak, ...) Ezeken a helyeken zöld terület lehetne, élővilággal. Minden terület számít: vannak olyan védett növények Magyarországon, melyek tenyészterülete csak egy parkolónyi.
"az emberi lét környeztromboló, szóval aki nagyon agonizál ezen a környezetvédelmen, az magán kezdje"
Magán kezdi, hidd el. Bár nem nullázza le a környezetterhelését, de megfelezi, újra megfelezi...
Amúgy meg az elefánt is környezetromboló, csak nem áll neki, hogy mindent kiirtson, amiből nincs közvetlen haszna...

dukeekud 2010.02.13. 23:23:28

"Roppant méretű világszintű összefogás esetén is évtizedekbe telne, mire a világ nagyjából átáll a napenergiára. "

Szerintem van annyi penz a vilagban,hogy 20 ev alatt megepitheto lenne.
Peldaul 20 evvel ezelott nalunk meg a vezetekes telefon is luxusnak szamitott.Ha akkor arrol meseltel volna,hogy 20 ev mulva mar az 5 eves gyerekek is mobiltelefonnal szaladgalnak majd az utcan,es 30 mbiten toltik le youtube videokat az oviban,akkor hulyenek,orultnek neztek volna.Pont ugy,mintha most valaki arrol beszelne,hogy 20 ev alatt kiepitheto egy globalis naperomu halozat.Pedig 20 ev mulva ez pont olyan hetkoznapi lesz,mint manapsag az mobiltelefon,vagy az internet.

natuck 2010.02.13. 23:32:23

@dukeekud:
Fontos látni, hogy a pénz az fiktív dolog, a pénz semmit nem korlátoz. A természeti erőforrások, és hozzájuk történő hozzáférés a lényeges tényező. A mobiltelefon, internet azért nem jó összehasonlítás, mert alapvetően kis tömegű cuccok. Az energetika átalakítása szükségképpen hatalmas anyagmennyiség feldolgozását igényli. Napcellák már bőven voltak 30 éve is, mobil telefon meg nem volt. Napcellát még most is alig látni, mobesszal meg telítődött a világ. Más az időskála...
A világban látható problémákat a technika okozta, én nem hiszem, hogy egy problémát az fog megoldani, ami az oka.
Másrészt az olcsó energia komoly veszélyeket rejt, mert a tapasztalat szerint az energiáinkat a környezet tönkretételére használtuk...

Kopasz Szuzukis 2010.02.14. 00:33:46

Lila ködben leleddző, méregzöld elektromos autó fanok: a legfontosabb problémát lazán átugorjátok. Mibe kerül a mostani autókázási igény kielégítéséhez szükséges elektromos energia szállítása a fogyasztókhoz?
Megmondom: horribilis összegbe. Már, ha egyáltalán megvalósítható. Ugyanis a jelenlegi elektromos rendszer kapacitásának tízszeresére lenne szükség. Ahol most 60 négyzetmilliméteres vezeték fut, oda 600 négyzetmilliméterest KELL tenni. Ez tízszer nagyobb vezetéktömeget, tízszer erősebb távvezetékoszlopot igényel. De ekkor még csak az úgynevezett klasszikus akkutöltési rendszerhez épülne ki a hálózat. A gyorstöltéshez még vastagabb vezetékek kellenének. És lehetőleg rézvezeték, mert az alumínium vezetéknek 3x nagyobb a vesztesége. Márpedig a világ rézkészlete ugyanannyira korlátozott, mint az olajkészlet.

kovácske 2010.02.14. 00:58:30

@reklámbuzi 2010.02.13. 19:35:43: "@nylon: Nyilván túloztam, mint ahogy a reklám is. "

csak az a különbség, hogy a reklámról ezt már rég tudjuk és ezért egy szavát sem hisszük, rólad pedig csak mostantól mondható el ugyanez.

kopasz szuzukis: a réz annyira korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre, hogy még aprópénzt is nyomnak belőle. talán nem ez (mennyiség) a legszűkebb korlátja az elektromos hálózat kiépítésének.

az ár relatív, minden addig kerül túl sokba, amíg olcsóbb megoldással kiváltható. úgyhogy ha nagyobb lesz az olajigény, mint a kitermelt mennyiség, akkor lesz akinek megéri helyettesíteni. kerül amibe kerül, kifizetjük, ha nincs olcsóbb.

sötétzöldség: az olyan látványos akciók, mint erőműhöz láncolódzkodás, meg hasonlók, valóban csak arra jók, hogy a zöldség fogalmát bedobják a médiába. ezen a fázison nagyjából túljutott már az egész világ. ideje számon kérhető, vitatható programokkal bombázni a közvéleményt, már nem azt fogja józsi bá sem kérdezni, hogy "osz mjaz hogy zölcség", hanem hogy "oszt mit akarnak és az miér jó nekem?". vagyis a fő kérdés tényleg az, hogy miből vegye ki az áramot, atomból, szénből, vízbül, vagy szélturbinából meg napbúl. és ehhez hozzátartozik, hogy 60 év alatt (az erőművi eszközök gyártásától a leslejtezásig) atommal, vagy napelemmel rottyantjuk össze jobban a saját vizünket, levegőnket, kajánkat.
ami másról szól, az kamu, hazugság. ja nem, bocs, reklám.

dukeekud 2010.02.14. 01:14:04

@Kopasz szuzukis: "Ugyanis a jelenlegi elektromos rendszer kapacitásának tízszeresére lenne szükség. Ahol most 60 négyzetmilliméteres vezeték fut, oda 600 négyzetmilliméterest KELL tenni."

Biztosan boviteni kell majd a halozatot,de azert nem tizszeresere.Sac per kb 8 oras tolteshez mondjuk 3 szoros bovitesre volna szukseg.16 amper mar is van mindenhol.Bovitsek mondjuk 48-ra.Azzal 8 ora alatt 90 kW-ot lehet tolteni ami egy atlagos elektromos autonak,300 km-re elegendo.Varoson belul mondjuk napi max 60 km-t feltetelezve,mar a mostani halozat is eleg eros lenne.Persze ez elnagyolt becsles,de szerintem nagysagredileg azert jok a szamok.
Ezenkivul lehet,hogy az autok egy reszet nem tavveztekrol,toltik majd,hanem egy parkolo tetejen,vagy a sajat kertben elhelyezett napcellakrol.
Es akkor meg lehet,hogy az uzemanyag cellak beelozik az akkumlatorokat,es akkor a napenergiabol mar nem aramot,hanem hidrogent allitunk elo.
Es szamtalan olyan megoldas lehet meg,ami most eszunkbe sem jut,de 20 ev mulva azzal jatszanak majd az ovisok.

tom sailor 2010.02.14. 05:17:51

@dukeekud: "A hidrogénnek csak a szállítása és a tárolása problematikus.
Ja, meg földgázból állítják elő. :) "

tom sailor 2010.02.14. 05:20:41

@kovácske: Réz van, de hálózati veszteség is. Fél világon át szállítva meg szinte csak az van. A normál hőmérsékletű szupravezetés meg legfeljebb a fantázia világában van.

tom sailor 2010.02.14. 05:22:07

@natuck: "Fontos látni, hogy a pénz az fiktív dolog, a pénz semmit nem korlátoz."

Ezt jó hallani, de én pl. elég sokmindenben vagyok korlátozva a pénz hiánya miatt.

tom sailor 2010.02.14. 05:24:10

@natuck: "Használatuk közben pedig egy igen jelentős ártó tényező a baleset. "

Persze, de ennek köze sincs a témához. Sőt, az elektromos autók balesetveszélyesebbek.

dukeekud 2010.02.14. 12:53:27

"A hidrogénnek csak a szállítása és a tárolása problematikus.
Ja, meg földgázból állítják elő. :) "

A hidrogent viz elektrolizissel allitjak elo.Nemeteknel mar tobb hidrogenkut mukodik,ami napcellak aramaval vizet bont.

"Réz van, de hálózati veszteség is. Fél világon át szállítva meg szinte csak az van. A normál hőmérsékletű szupravezetés meg legfeljebb a fantázia világában van."

Probaltam keresni milyen tavolsagra lehet max elvezetni aramot,de nem talaltam,errol adatot.
Amerikaban van 1.2 millio voltos AC vezetek ugytudom ez 4000 km-es.Ebbol kiindulva tippelem,hogy akkor egy korszeru egyenaramu halozat esetleg elmegy 6-8 ezer kilometerre.Ami mar kozelit a globalis naperomuvek szuksegletehez.

dukeekud 2010.02.14. 13:28:03

Na vegre talaltam valamit.
www.claverton-energy.com/the-future-of-electricity-liberalisation-long-distance-transmission-hvdc-and-supergrids.html

A cikk szerint DC halozatokkal 7000 km vagy meg nagyobb tavolsag is elerheto.
Es a jelek szerint,mar masoknak is eszebe jutott a globalis energia halozat kiepitese.Pedig biztos voltam benne,hogy en talaltam ki. :)
A 7000 km nem eleg mindenre,de eltudom kepzelni,hogy ez tovabb fejlesztheto akar duplajara is,vegulis csak a feszultseget kell novelni,aminek nem latom akadalyat.
A siemens 800 KV-nal jar,biztos lehet ezt,meg novelni.
www.ptd.siemens.de/HVDC_Solutions_EPRI_Conference_09-07_V_1b.pdf

Rocko- 2010.02.14. 22:56:34

@tom sailor: víz bontásából is tudsz hidrogént gyártani .a tárolást írtam én is.

@dukeekud: értelmezés nem sikerült?
mondom az a kérdéses, hogy olyan mértékben felelősek-e, mint amilyennek beállítják. mert ugye repülőgépek, fűtés, gyárak, tankerhajók milyen normákkal rendelkeznek?
másrészt én harcolhatok milliós hadsereggel a környezetszennyezés ellen ha a nem két fős Kínában pont telibeszarják és szmogban úszik Sanghaj.

@natuck: "gyártásukkor rengeteg energiát és nyersanyagot temetünk beléjük"
talán épp ezért nem kéne 3 évenet cserélgetni.
"Ezeken a helyeken zöld terület lehetne, élővilággal."
na de miért csakis VAGY logikai operátorral rendelkezel? ugyanez a bajom a sötétzöldekkel, el nem tudják képzelni, hogy mélygarázs, fölötte park. ki mondta h az autópálya fölött kék égnek kell lennie? a lapostetős házak tetejére miért nem tesznek zöldbeépítéseket vagy megújuló energiaforrást kiszolgáló elemeket (napelem, napkollektor)?
"Bár nem nullázza le a környezetterhelését"
ameddig nem nullázza addig miről beszélünk? :)
mert hogy most itt bűnbak az autóval közlekedő, de honnan veszed hogy nem bioházban él és szelektíven gyűjt hulladékot?

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2010.02.15. 11:56:18

Hú de parázs vita alakult itt ki.

Nekem ennél sokkal szimpatikusabb volt a Polo Bluemotion bemutatásakor a VW:

Nem azt mondta, hogy környezetbarát autó, hanem azt, hogy sokkal kevésbé környezetszennyező.

Maurice74 · http://www.personaltraining.hu 2010.02.15. 12:07:07

Soha nem esik szó arról, hogy egy környezetkímélő autó előállítása mennyire környezetkímélő..

www.demonbonnie.hu

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása