Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szeretnéd, ha lefotóznának a Burger Kingben?

Have it your way! - hangzik a Whopper szlogene, arra bíztatva a vendégeket, hogy kérjék úgy a hamburgerüket, ahogy ők szeretik. A Burger Kingnél ugyanis elvileg bármit kérhet az ember a hamburgerébe, legyen az extra sajt, plusz uborka, de talán még spongyabobos herkentyűburgert is csinálnak, ha kéred. Erre a lehetőségre úgy próbálták meg felhívni a vendégek figyelmét, hogy a sorbanállás közben lefényképezték őket, majd a sebtiben készült portrékat rányomtatták a hamburger csomagolópapírjára. Így a vásárlók személyre szabott, a saját fejükkel díszített csomagban kapták a szendvicsüket. A felvételek tanúsága szerint mindenki marhára boldog volt attól, hogy pofánfotózták az étteremben, de az is lehet, hogy azokat, akik nem vették jónéven ezt a húzást, valahogy véletlenül kifelejtették a promóanyagból. Merthogy maga az ötlet ugyan jópofa, viszont egy közepesen fejlett adatvédelmi biztosnak égnek állna tőle a haja. Én azt hiszem, csak mosolyognék a dolgon, de el tudom képzelni, hogy egy öntudatosabb vásárló olyan pert akasztana a BK nyakába, amilyet még Ernő sem látott.

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr301843134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taurusz 2010.03.18. 19:42:27

Szerintem marha jó, de itt max egy napot élne... jönnének az ombusmanók, és aggályukat fejeznék ki. Ahogy minden kamerás esetben legyen az hasznos, vagy fölösleges.

Mr. Blowfish 2010.03.18. 20:46:30

Engem se zavarna különösebben. Figyelek az adataimra, de nem vagyok paranoiás.

Köv. akció az lesz, hogy rásütik az arcképem a burgerre. :)

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2010.03.18. 20:57:11

Az ötletet továbbfejlesztve:
A vendég vádlijából készítik gyorsan a húspogácsát, de lehetne úgy is, hogy a sorbanállók közül valakit feldolgoznának véletlenszerűen :)

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2010.03.18. 21:03:15

Szerintem kicsit túl van lihegve az ombucmanus - ha kitesz egy figyelmeztetést az ajtóra, hogy fotó készül róla, és a belépésével ezt elfogadja, simán.
Sok helyen így is van kamera, sz'al nem nagy különbség. De az ötlet tetszetős, és tényleg kicsit személyesebbnek érzed a viszonyod.

huncut_kata 2010.03.18. 21:07:49

Egy csomó látványosságnál (vidámparkok, Eye, stb) csinálnak rólad automatikusan fényképet, amit aztán vagy megveszel, vagy nem. Ez nem agályos?

stower 2010.03.18. 21:19:05

Néhány bujkáló BKV alkalmazotton és műfelháborodásból élő zöld aktivistán kívül minden normális ember örülne egy ilyen jópofa ötletnek.
Persze, nálunk ebből soha sem lesz semmi sem. Lásd Google Street View esete...

halfevil333 2010.03.18. 21:33:06

Ha már az én arcom van a csomagoláson, fizessenek érte súlyos összegeket!!!
Tárgyalhatnak az ügynökömmel! :)

Gilderoy 2010.03.18. 21:34:35

Sírjunk, jajongjunk együtt, amiért nálunk nem csinálnak rólunk fotót cégek.

2010.03.18. 21:44:27

Hát, nem vagyok se fontos se kőgazdag szóval a fotómmal nem sokat érnének el sajnos.
Azért kicsit szégyellném az ismerősöktől, hogy ilyen crap food étteremben fordultam meg... de mondjuk nem szoktam, így lefényképezni sincs esély :p

El Polako 2010.03.18. 21:44:48

Nem tudom, ez csak parasztvakítás.
Ahol kéne, lásd busz, oda nem tesznek.Eh..Amúgy ez miért vág az addict-témába?:)

Megyek nézek egy kis Anna Abreu-t.:D Mert most arra vok addict.:P
www.melano.hu/news.php?extend.205

dezo · http://devaizoltan.hu/blog 2010.03.18. 21:45:33

Ha tudják igazolni, hogy a képet a nyomtatás után törlik, simán rendben van. És ilyen rendszert nem nehéz csinálni. :)

Sixx! Anyád is nyugger? 2010.03.18. 22:03:32

A promóanyagra vagy statiszták kerültek, vagy olyanok, akik engedélyezték a megjelenést. Szerintem.

Chalabre 2010.03.18. 22:21:27

Szeretném...
Ha előnyös, elkapott képet képesek rólam készíteni...
Ha azonban ez nem sikerül, akkor rossz szájízzel, negatív élménnyel távozok, ami gondolom nem céljuk.

Burger Kingben eképpen?
Nem! Zsíros, pacás, zörgő papíron még Brangelináék sem mutatnának jól :-). Ráadásul ezt a papírt egyből összegyűrjük és szemétként kezelve elhajítjuk. Ha legalább összekötötték volna a kellemest a hasznossal és így tudatosítanák, hogy csomagolópapírjaik mostantól környezetbarátak, lebomlóak, vagyis ezzel figyelemre méltóakká emelnék, ha már a fogyasztók arcképével tisztelik meg azokat.

Remélem a Crepto nem seggfejez le minket.

Tudja valaki, hogy a Burger King csomagolóanyagai környezetbarátak vagy nem?

Mylady 2010.03.18. 23:05:58

@Chalabre:
www.bk.com/en/us/company-info/corporate-responsibility/environment.html

BKC'S kids meal bags in the U.S. and Canada are made from 100 percent recycled materials and are printed with information on recycling and healthier lifestyle choices.

BKC purchases over 32,000 tons of recycled paper annually . All of our napkins in the U.S. are made from 100% recycled content.

Mylady 2010.03.18. 23:07:41

@Mylady: upsz, ez lemaradt: ""

Brannagh · http://studiolum.blog.hu 2010.03.18. 23:09:40

Abszolút nem vagyok paranoiás a személyes adataim tekintetében, de szerintem ez ijesztő. A frász törne ki, ha hirtelen meglátnám egy nyilvános helyen olyan fotómat, amit a beleegyezésem nélkül készítettek. (Persze lehet, hogy megártott a túl sok criminal minds meg csi, elismerem :))

Érdekes ez a környezetbarátos felvetés. Ha tényleg ezt reklámoznák vele, egy hajszállal jobban venné ki magát a dolog nálam.

Dervenkál Egon 2010.03.18. 23:16:14

15 éve Londonban láttam először olyat (azóta sok helyen), hogy valahová belépsz, aztán mikor kifelé mennél (múzeum, szórakozóhely stb.) az orrod alá tolják a fényképedet on the spot. Persze pár helyi egység fejében megveheted. Nem kötelező fizetni, de nem kicsit nyomulnak az urak. Főként persze turistákra vannak szakosodva, de nem tudom, hogy a junk food akció miért ennyire meglepő.

chi 2010.03.18. 23:17:52

Hát nekem mindig nagyon kellett nevetnem, amikor BK-s dolgokon megláttam a your way feliratot, hogy ezt egy ilyen futószallag-szerű gyorsétteremben elsütni... És arra jutottam, hogy ez az egyéniség-dolog trendi és elég, ha szavakban ott van, hogy valójában egyenkaját osztanak, az meg mindegy. Most legalább kezdtek vele valamit.
Attól még ugyanúgy kell nevetnem, hogy valójában az a nagy variáció, hogy kettőt beleraknak valamiből, ami már amúgy is benne lenne, vagy kihagynak valamit... Szenzáció! Bármilyen nem gyárjellegű étteremben ez annyira alapvető ... volt... most meg újdonság?!

Brannagh · http://studiolum.blog.hu 2010.03.18. 23:20:21

@Dervenkál Egon: mert itthon nem szokás ez a fényképet az orrunk alá tolós dolog. Újdonság, és mint ilyen, meglepő.

_O_ 2010.03.18. 23:27:19

a kép személyes adat, ilyen jellegű adatkezeléshez hozzá kellene járulni előre (nyomtatás). arról nem is beszélve, hogy nagy poén először, érdekes másodszor, N-edszer meg kezdheti az ember széttépkedni mert úgy csak nem dobja ki, hogy aztán ott legyen kitudja meddig... Aztán pár év és az utcai árusok, mindenki fotóz telibe és nyomtat... jó vicc.

_O_ 2010.03.18. 23:28:45

@MAZ16: "Ha tudják igazolni, hogy a képet a nyomtatás után törlik, simán rendben van. És ilyen rendszert nem nehéz csinálni. :) "

Nincs rendben. És a papírt sem dobhatják innen kezdve kommunális hulladékként ki, hanem gondoskodniuk kell a (irat)megsemmisítésről ugye...

_O_ 2010.03.18. 23:32:40

Mégegyszer itt a kinyomtatás a gond, az nem olyan adatkezelés, mint a zártláncú kamerahálózat, ami 24 h alatt törlődik. A kinyomtatott papír személyes adatot tartalmaz, innen kedve gond lehet a kezelésével is... Igaz azt már a vendég dobja ki, szóval ez támadható.

De szerintem bullshit az egész. Jéé meg juj aztán hamar közömbös és felesleges lesz.

ruba 2010.03.19. 00:02:11

Nem lenne bajom vele adatvédelmi szempontból, ha így lefotóznának, inkább csak pazarlásnak tartom az egészet. Egyszer jópofa, hogy jé ott virítok, de második alkalomtól az egész nem más, mint tintapazarlás. Nem mondom, hogy ettől fog elolvadni az egész sarki jégtakaró, de egyrészt sok kicsi sokra megy, másrészt (és ami szerintem fontosabb) ezek a gyorsétteremláncok mindig azzal próbálják magukat jobb színben feltüntetni, hogy ők mekkora környezetvédők minden szempontból.
Ha majd a bankautomata lefotóz, amikor kiveszem a pénzt, és rányomtatja a fotómat a bankjegyekre, na az menő lesz:)

v2peti 2010.03.19. 00:02:38

Ha már vidámparki fotózás. Bécsben a Dunatoronyban (Donauturm)ki is nyomtatják, nemcsak monitoron mutatva kérdezik meg, hogy kell-e? Még akkor is megéri nekik. Igaz, eléggé borsos ára van. Eszem ágába sem volt megvenni. Kiváncsi lennék, hogy mit tennének, ha fognám és az orruk előtt széttépve bedobnám a szemetesbe. Bár elvileg ők is azt teszik egy idő múlva...

ruba 2010.03.19. 00:29:49

Ja én voltam egyszer egy állásinterjún egy olyan céghez, ami a nagy luxus óceánjárók fedélzetén készít az utasokról fotókat. Ott ez úgy megy, hogy minden utast egy egyhetes út alkalmával legalább 3-4 alkalommal lefényképeznek (de inkább többször, jellemzőbb az, hogy napi 1-2 fotó készül), majd minden egyes elkészült fotót előhívnak, amit készítettek, hátha megveszik. Ha valaki véletlenül nem tudná, az ilyen hajókon olyan 2-3 ezer utas fér el, vagyis ez akár 40-50ezer kinyomtatott fényképet is jelenthet hetente, aminek jó ha a 20-30%-át megveszik, a többi megy a hajó kazánjába. Na ez már nagyipari pazarlás! És persze van pofájuk azt mondani, hogy újrahasznosítják a papírt.

ave 2010.03.19. 01:11:11

Az nem baj, hogy a kiszolgalo is latja a vevo arcat? :)

Baszki... A biztonsagi kamera felvetelen is rajta vannak.

Ha a kinyomtatott fotot megkapja, es utana a BK-nek nincs rola masolata, akkor miafaszom szemelyisegi joga serult?

Hogy meg kellett neznie magat? :D

konyvelomo 2010.03.19. 02:11:26

"közepesen fejlett adatvédelmi biztos"

Napi legjobb :D

wwolf 2010.03.19. 02:16:10

Nem tudsz perelni. Amcsiban kurva nagy szokás a szemét fotózás és rohadt szimplán megoldják a pereket. Ki van írva az ajtóra, hogy ha itt belépsz, akkor hozzájárulsz a fotózáshoz. Ugyanezt csinálja a szemétláda Universal Studios is, ott még a jegyre is rányomtattták, hogy a belépéssel feladod a jogaidat. Ott és akkor fényképeznek ahol és amikor akarnak. És a feltételek között szerepel, hogy ha ehhez nem járulsz hozzá akkor kidobnak és a jegy árát se kapod vissza. Nesze neked fogyasztói társadalom.

kispista44 2010.03.19. 08:12:47

Én tuti rájuk boritanám az asztalt ha pofánfényképeznének. Még jó, hogy nem eszem ilyen szart.

Serenicc 2010.03.19. 08:20:43

Mi a francnak a pofám a zacsira? Nem azt szeretném nézegetni, maximum egy helyes lány arcát.

copic 2010.03.19. 08:25:49

Sokszor kell munkám miatt fotóznom utcákat és belső tereket, nem is tudok olyan alkalmat amikor nem kötöttek volna belém. Azért mert valaki paranoid miért kell másokat üldöznie. A másik kedvencem amikor levan védve egy épület látványának a homlokzata. A nyilvános helyen való vázlat rajzolásról is leszoktam. Főleg a nők akik egyből zaklatást feltételeznek… (mert olyan furcsán figyel).

copic 2010.03.19. 08:31:19

Átfogalmaztam, elég pongyola voltam…
Sokszor kell munkám miatt utcákat és belső tereket fényképezni, nem is tudok olyan alkalmat amikor nem kötöttek volna belém. Azért mert valaki paranoid, miért kell másokat üldöznie? A másik kedvencem amikor levan védve egy épület látványa, a homlokzat. A nyilvános helyen való vázlat rajzolásról is leszoktam. Főleg a nők akik egyből zaklatást feltételeznek… (mert olyan furcsán figyel).

Serenicc 2010.03.19. 08:38:15

@copic: Basszus, a látványt hogy lehet levédeni? Ez kész őrület... A nők meg ha nézik őket, ne hisztizzenek, hanem örüljenek. Vagy mi a francért sminkeli ki magát, vesz fel szép ruhát, ha nem azért, hogy megcsodálják. Fura egy világ.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.03.19. 09:19:29

Már látom a jövőt!
"Tisztelt Uram! Utcai megfigyelőkameránk tegnap éjjel kiváló felvételeket készített Önről, amikor feltörte a ... 345 forgalmi rendszámú személygépkocsit.
Kívánságára, a börtönbe való bevonulásának alkalmából, elkészítjük Önnek a fotóval ellátott rabruhát és megérdemelt pihenését ebben az öltözékben töltheti el. A nyomtatás költségét fizetheti készpénzben vagy letudható közérdekű munkával, esetleg a büntetés időarányos meghosszabbításával.
Köszönjük, hogy ügyfelünk lehetett!"

Mylady 2010.03.19. 09:21:01

@Serenicc: Azért a nőkre vonatkozó részt gondold át mégegyszer. Én pl kifejezetten kellemetlennek érzem, ha valaki bámul, megjegyzéseket tesz, fütyül.
És nem, nem öltözöm kihívóan, nem rakok ki minden kirakhatót és nem sminkelem magam látványosan. És -őszintén szólva- nem vagyok egy kirívó szépség...

Market-Ing · http://www.festekszer.hu 2010.03.21. 09:20:34

Ez mekkora!!! Állat marketing 5let az egyszer bizta!
hakereselesnemtalalsz.blog.hu/

Market-Ing · http://www.festekszer.hu 2010.03.21. 09:22:17

Na jó ennél állatabb ötlet az ingyen kaja fogalma, de azt hiszem költségesebb is :P
mindennapokmindene.blog.nlcafe.hu

digitime 2010.03.22. 15:42:36

Köszöm, mégegy ok, hogy közelébe se menjek a burger kingnek :)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása