Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szkenneld a fenekedet a facebookra!

A CCAC, azaz a Kanadai Vastegbélrák Ellenes Szervezet már korábban is választott furcsa eszközöket arra, hogy felhívja a figyelmet a problémára. Legutóbb egy hatalmas vastagbelet készítettek, amelybe az emberek konkrétan besétálhattak, és belülről vehették szemügyre a problémás területet. Ezúttal a közösségi médát vették célba, de az itt alkalmazott ötlet nem kevésbé meglepő. Arra kérik ugyanis az embereket, hogy készítsenek fénymásolatot a fenekükről, vagy scaneltessék be a hátsójukat, és ezeket a felvételeket március 31-én töltsék fel a facebookra, ha lehet, akkor cseréljék le a profilképüket egy ilyenre. Ha sikerül megvalósítaniuk ezt az online fenékflashmobot, elég viccesen fog kinézni a facebook, de a saját érdekünkben remélem, hogy csak a jóseggű csajok fognak ebben részt venni. Egye fene, őket még az irodai szkennernél is magam elé engedném aznap.

Címkék: nonprofit online social media

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr221866253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rejtélyes 2010.03.25. 11:04:48

Ülj rá a scannerre/fénymásolóra... aztán mossák kezeiket, ha betörik az üveg...

www.youtube.com/watch?v=YrM8sdQstrA

Editke vagyok · http://editkevagyok.blog.hu/ 2010.03.25. 11:20:12

Nekem sajnos nincs saját szkennerem itt bent, de ebédszünetben, amikor a többiek nem lesznek, lehet, hogy rávetem magam a szomszéd szobában..:)

szimonetta35 2010.03.25. 11:21:46

Mennyi érdekes kampányt kitalálnak mostanában, de ez jópofa nagyon :) Most a nivea indult rá a fiatalokra :

www.indavideo.hu/video/NIVEA_-_Kampanyolj/

www.nivea.hu/imported_specials/show/16639?deeplink_path=kampanyolj&deeplink_id=9097

Hírbuzi 2010.03.25. 11:35:37

Szkenneld! Utána meg költözz és vidd a házszámod. Éljen a liberalizáció! hircsarda.hu/gazdasag/4001-liberalizaljak-a-hazszamokat/

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.03.25. 11:56:18

Faszság. Főleg, hogy senki nem akarja szétvágatni a valagát egy betört scannerrel meg fénymásolóval. Nem értem a fotózás miért nem jó, lényeg, hogy minél szopóbb legyen mi? Remek kis kampány... balfaszok.

Almaspite 2010.03.25. 12:01:01

Ezt Kenny McCormick már eljátszotta a South Parkban, az osztályfényképezésről szóló epizódban, amikor fejjel lefelé bújt bele a kezeslábasába és a segge volt az arca helyén...

:-)

NIN|JA (törölt) 2010.03.25. 12:42:15

Mennyi negativ ember, pedig ez egy jo otlet, foleg akkor ha volt mar rokonod vagy ismerosod aki ebbe a betegsegbe belehalt. Nekem volt es ha esetleg ezzel segithetek masokon, hogy ne elje at azt a fajdalmat es szenvedes, akkor megteszem.
Meg akkor is ha nincs jo seggem!

Mivel en mar probaltam ezt a technikat mas muveszeti alkotas letrehozasara, elmondhatom, hogy van megoldas arra, hogy az ember ne torje be az uveget. Peldaul nem szukseges ratehenkedni, raulni, eleg ha eleg kozel tartod a fenymasolni kivant feluletet.

konyvelomo 2010.03.25. 12:51:07

@Rejtélyes: A mai szkennerek/fénymásolók/stb. tervezésekor már szempont az üvegfelület nagy fizikai terhelésre való előkészítése pont az ilyen helyzetek miatt :DDD

ts90 · http://veszbejarat.org 2010.03.25. 13:33:37

mekkora egy hülye ötlet, de mindig a hülye ötletek jönnek be!

veszbejarat.org

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2010.03.25. 13:49:39

@NIN|JA: Peeersze, de Te már megtetted! ;o))))

NIN|JA (törölt) 2010.03.25. 13:56:11

@Dexter68: mit akar ez jelenteni?:)
hat ha igy nezzuk en mar sok olyat tettem, amit fel lehetne hasznalni egy flashmobhoz, nem csak ugy poenbol vagy hulyesegbol.

Epp ideje, hogy kiprobald te is!:D

Netuddki. 2010.03.25. 14:11:28

@Almaspite: Pont ezt akartam írni. Valami eredetibbet kellett volna kitalálni, mint a seggszken.

Pilgram (törölt) 2010.03.25. 14:35:37

a sok csimbók...meg csokikarika..jajjaj.

lajosbajos 2010.03.25. 14:45:43

Előbb-utóbb még a személyiben is ez lesz?:) Bár mondjuk 20 éve senki nem gondolta volna, hogy tenyér- vagy ujjlenyomat alapján még azonosithatóak leszünk:)
Ja, és a fitness guruk aratni fognak:) Válságkezelés, segitsük a kisvállalkozó fitness klubokat:)))

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.03.25. 15:30:06

Szkennelve a leggyönyörűbb segg is csak egy szétlapult, ronda segg.

John C. Arvay 2010.03.25. 23:23:52

Nekem tetszik az ötlet!

Mielőtt még nagyon belementek a megvalósítás nehézségeibe, javaslom átgondolni, hogy maga a szkennelés, és a facebook kép lecserélése a figyelem felkeltését szolgálja, nem pedig a gyakorlati megvalósítás nehézségeire irányítja a fókuszt. Illetve ezzel még nagyobb hangsúlyt ad a témának, mert maga a performansz sem tartozik az egyszerűen kivitelezhető dolgok közé.

Zseniális!

Amúgy nem a szétlapított segg miatt engednénk előre a hölgyeket. Én legalábbis szívesen nézném a rákészülést és a megvalósítás utáni eseményeket is. Igazam van, vagy nem tévedtem? :)

ancsur24 2010.03.30. 15:22:59

@Rejtélyes: Nekem is ez jutott az eszembe, hogy lehet nem vagyok kövér, de szerintem az én súlyom alatt is lehet betörne az üveg .)

ancsur24 2010.04.01. 12:11:55

Hááát, a haverjaimnak nagyon tetszett az ötlet, és mondták, hogy remélik, hogy jó sok vékony hölgy rakja fel a fényképét

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása