Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Húsvéti reklámsokk a baromfisoktól

Mivel lehetne stílszerűbben kellemes húsvétot kívánni egy reklámblogon, ha nem ezzel a gyöngyszemmel, amellyel a Baromfi Terméktanács örvendeztetett meg bennünket, és minden, a pszichedelikus reklámokra nyitott reklámbarátot. Van itt kérem szépen minden, ami szem-szájnak ingere. A kompozíció közepét egy tyúk uralja, ami valamilyen okból kifolyólag nyúljelmezbe öltözött. Talán eddig is ő hozta az ajándékokat? Akkor legalább feloldódna gyerekkorom nagy rejtélye, hogyan is tojhat a nyúl piros tojásokat a bokorba. A fejéről egy liba és egy pulyka emeli le (vagy tesz rá?) a kabalafigura fejét, hátulról pedig egy igencsak furcsa tekintetű liba (ő lenne a gúnárja?) öleli át. Ha valakinek ez még nem lenne elég, akkor a kép jobb szélén látható, szent koronás logóval vígasztalódhat, amely alatt az egészséges tojás felirat olvasható, bármit is jelentsen ez így együtt. Ezzel a képpel kívánnék mindenkinek sok piros tojás, illetve sok locsolót. via:macskafarok

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr61893440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NIN|JA (törölt) 2010.04.04. 17:36:09

Akkor mar ketten vagyunk, akik mar gyerekkorukban megkerdojeleztek, hogy hogyan tojhat egy nyul tojasokat...
...szegeny nagymamam idegeire mentem ezzel a kerdessel.;)

NIN|JA (törölt) 2010.04.04. 17:43:58

Ez egyebkent egy regi reklam ugye?
Tiszta kommcsi hangulata van...

jubilleum 2010.04.04. 18:06:47

lehet hogy én vagyok egy igénytelen beteg elme, de nekem tetszik..
nem annyira régi, múlthéten találkoztam vele a 2-es metrón

NIN|JA (törölt) 2010.04.04. 18:25:54

Oh...akkor erdekes...
Bar vegulis sokat nem valtozott a vilag 30 ev alatt.:D

jubilleum 2010.04.04. 20:32:32

@NIN|JA: 3-as metró semmit sem változott :D
(gyanakszom hogy ott készült a kép)

konyvelomo 2010.04.04. 21:02:25

Nem tudom szándékos vagy sem, de nagyon retro hangulata van :D

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2010.04.04. 23:42:05

A húsvét a tojásfestésről is szól, a plakát pedig festett (vagy nem, de arra hajaz). Másrészt a húsvét egy retro ünnep. Ha így vesszük, a plakát teljesen stílusos, ráadásul aranyos is. Persze ez saját vélemény.

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.04.05. 09:51:53

Nekem egy retro-erőpáncélos, neopunk kakas jutott róla eszembe, de végül is tetszett. Nem vagyunk egyformák :)

dansun 2010.04.05. 10:22:38

...egyértelműen Happy Tree Friends untánérzés, ahogy a letépett fejből a kakastarély kivöröslik, mint a spriccelő vér!

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.04.05. 10:25:19

És az egészben az a legszebb, hogy az egy kakas :)

theveryguest 2010.04.05. 10:28:07

Szerintem ez valami régi reklám, vagy képeslap újrafelhasználása. Egyébként a liba nem öleli, a tyúkot/kakast, hanem segít neki kibújni a nyúljelmezből. De hát kinek milyen a fantáziája ugye. Az egyetlen idétlenség a képen a korona, attól okádok. Minden reggel van időm nézegetni ezt a plakátot, a Bp. XIII., Béke út/Gyöngyösi út sarkán lévő villamosmegállóból.

indapass90210 2010.04.05. 10:31:05

Szerintem jópofa reklám, ha otthon lettem volna, tuti meggyőz, hogy milyen tojást vegyek.

misc · http://misc.blog.hu 2010.04.05. 10:41:07

a nyúljelmezben egy kakas van, ami ugyanúgy nem tojhat tojás, mint a nyúl.. szóval a probléma nincs megoldva :D

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.04.05. 10:52:21

- Anyu, anyu! Hogyan tojhat a nyúl tojást?
- Elárulok egy titkot. Az igazából nem egy nyúl, hanem egy kakas!

:D

dover 2010.04.05. 11:01:40

speciel az egy kakas..
a cikkíró milkatehénen nevelkedett :D

indapass90210 2010.04.05. 11:34:31

Azt írta már valaki, hogy hüje a posztoló, mert nem tudja megkülönböztetni a tyúkos és a kakast?

nál 2010.04.05. 11:40:46

Szerintem rohadt jó kis plakát.
Nyilván direkt hajaz az ötvenes évek reklámjaira, tetszik a megvalósítás.

dansun 2010.04.05. 11:51:25

...na, megtaláltam az eredeti nyulat: (+18!)
indafoto.hu/dansun/image/7387293-7d88d39b
...nem is értem, hogy gondolhatták, hogy nem fog kiderülni honnan vették az ötletet! :)

gothmog 2010.04.05. 11:53:36

Ja. Egy kicsit retró, egy kicsit Happy Tree Friends. Kiben nem merült fel, hogy honnan vették a tyúkok a nyúlbört?

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2010.04.05. 12:32:03

A baloldali liba az szerintem kacsa. Mert kacsa is kell a képre, meg libából miért lenne kettő?

zaq 2010.04.05. 13:18:22

RB, akár azt a címet is adhattad volna a posztnak, hogy:
< Húsvéti Barom(fi)ságok >
=]

h4z4rd 2010.04.05. 14:08:45

Mondjuk nem annyira az ötvenes, inkább a harmincas évek plakátjainak stílusát hozza. Szerintem teljesen rendben van, főleg, ha a manapság általános photoshopolt konzervszarokhoz hasonlítjuk.

-Tibi, ez így nem trendi! Dobjá' rá még egy kis embosszt és a szokásos dupla kontúrt, jóva'?! Ja, és a neonmagentát ki ne felejtsd! Tudod, arra kapja fel a fejit a paraszt...

-Csinálom, főnök... aza szétfolyós műretró pattern azé' mehet rá, ugye? Tudja, amit a múlt héten torrenteztem abból a háttérgyűjteményből...

-Mehet, Tibike, csak meglegyen a blikkfang!

Szóval ez a plakát JÓ.

macskafaraok 2010.04.05. 22:13:51

OK hogy küldtem a tippet, de a képet már csak nem kéne kirakni forrásmegjelölés nélkül (mármint azt, hogy a blogomról van...)
Macsek.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2010.04.06. 11:57:09

@macskafaraok:
Áááá... Persze, hogy nem kéne. Nem is akartam, az eszembe volt, de most vettem csak észre, hogy mégis elfelejtettem. Utólag pótoltam, sorry!

ancsur24 2010.04.07. 13:05:24

@NIN|JA: Ja, a nyuszi nyuszibogyót tojik, nem? :)

NIN|JA (törölt) 2010.04.07. 19:07:24

@ancsur24: nem tudom...en meg csak kefelni lattam, de azt eleg jol csinalja!;)

ancsur24 2010.04.08. 13:07:19

@NIN|JA: :D :D :D Jaja, arról híresek szépen :)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása