Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Mobilreklám 26 éven aluliaknak!

Tegnap 19:26 óta másképp forog a Föld, már ha forog egyáltalán. Én sajnos nem láttam élőben a nagy dirrel-dúrral beharangozott világfordító tévés reklámeseményt, épp a végéből csíptem el egy jelenetet, amikor a nagyon trendire és fiatalosra fodrászolt marketinges (szerintem 26 fölött van, nem tudom, hogy lehet-e egyáltalán jó fej) a reklám végén lefejelte az operatőrt. Ez a monstre 3 perces gigareklám a djuice, vagyis a Pannon fiataloknak szóló almárkájának újrapozícionálását szolgálta, amely hosszú évek sanyarú sorsa után végre egy kis önállóságot kapott a Telenoron belül. Az eddig egy kicsit mostohagyerekként kezelt djuice ezzel a kampánnyal igyekszik kilépni az árnyékból, és azt mutatni az ügyfelek felé, hogy ő bizony a negyedik mobilcég, és sokkal rugalmasabb és barátságosabb a három birkanyíró multinál. A kezdeményezés mindenképpen figyelemreméltó, mint ahogy a reklám hangvétele és mondanivalója is az.

Én már elmúltam 26, így a véleményem nem számít igazán, de el tudom képzelni, hogy a megcélzott célcsoport örül, hogy ezúttal komolyan veszik. Végre nem csak gördeszkázó és béemixező vagányokként vagy éjjel-nappal táncoló-gitározó buliőrültekként néznek rájuk, hanem gondolkodó lényekként kezelik őket. Egy kicsit talán sok ebből a lazaságból (a film Hiarből kölcsönzött indulójelenete egy csöppöt nekem sok), de könnyen lehet, hogy a célcsoportnál még ez is betalál. Kedves fiatalok, kérlek áruljátok el, ti hogy reagáltatok erre? Tetszett a váltás vagy éppen annyir érzitek őszintének ezt is mint az eddigi djuice reklámokat? Szavazzatok gecc! - csak hogy én is valami nagyon fiatalosat és dinamikusat mondjak.

Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (4,1/5)

Címkék: reklámszavazás reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr771907466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KZsuzsa · http://deepindata.com 2010.04.09. 15:28:10

én is több vagyok már mint 26, bár csak éppen, szóval lehet hogy már az én véleményem se számít, de szerintem ez a 3 perc sok volt.
a lényeg ennél sokkal rövidebb volt, és ha tényleg azt akarják közvetíteni, hogy mint gondolkodó lényekként gondolnak a 26 éven alattiakra, akkor ne 3 percig akarják már a fejekbe sulykolni, hogy milyen jófejek vagyunk

van egy nagy sántaság is, ami azonnal szöget ütött a fejembe:
ha olyan jófejek, meg kicsik, hogy csak alig 20-an vannak, akkor hogy tudnak nekiállni számtlaansok boltot nyitni mindenfele?
vagy akik ott várnak majd, azok nem ők? vagymi?

Bazska · http://twitter.com/bazska 2010.04.09. 15:28:34

Persze, hogy vannak fenntartásaim meg kérdéseim, meg kicsit félek, hogy kiderül, hogy egy johannesburgi ügynökség már lelőtte öt évvel ezelőtt, de most még csak nagyon tetszik. Én sem vagyok már célcsoport, de ritka, hogy egy fiataloknak szóló szöveg nem lesz rettenetesen kínos. A marketinges meg tényleg az ügyvezető, és mint tegnap kigugliztam, a PSGM volt jogi igazgatója. Jól tolja. Egy kritikát csakazértis! A járása kár, hogy kicsit természetellenes...

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.04.09. 15:40:02

-Ötletes volt ez a bevezetőkampány.
Tetszett ez a zsongás a 19:26 körül, és hogy mindenki azt hitte, -talán szándékosan terjesztették? - hogy a Pannon-> Telenor lesz a nagy bejelentés.
Az is jó volt, hogy az utolsó nap izzot csak a levegő, de akkor nagyon. Bár gondolom nem is volt olcsó mulatság megszámlálhatatlan csatornán egyszerre azt az időpontot megvenni, és egésznap a leglátogatottabb oldalakon bannerelni.
-Túl hosszú!
Elhiszem, hogy sokmindent akarnak mondani, de ez a 3perces videó iszonyú hosszú!
Alsóhangon is 2 percben el lehetett volna mondani a dolgokat, ennyi ideig egy átlagos TV-néző nem fog, nem tud, és nem is akar odafigyelni. Ha valami hangosabb (kürtjel, duda:D) indítás lett volna, akkor egyből észrevenné az ember, hogy nem joghurtreklám megy, de így aki menet közben kapcsolódik be, mert akkor néz fel az újságból, nem érti, hogy miről van szó.
-A spot maga egész fiatalosra sikerült, de valahogy nekem nem elég gördülékeny a spot, valahogy...nem tudom, talán a hossza miatt, de valahogy többször belémhasított, hogy 'mit akar ebből kihozni?'
- "Nyílt forráskódú mobilmárka" -ez eléggé marketingbullshitnek tűnik így elsőre:)
- A youtube videó alatt gyanúsan hirtelen özönlöttek a pozitív kommentek egyből:D
- Ha jól értelmezem a dolgokat, a cég továbbra is a Telenor szárnyai alatt marad, csak a márkát választják végleg (tehát boltilag) is külön, ennek fényében igen érdekes ez a nem sokan vagyunk, alig huszan rész...
-Mi az az U26? A google nem sokat segít..sőt...leginkább kazánokat ajánlgat.

Összességében a kampány szerintem jó ötlet, tetszik, hogy ilyen gyökerestől felforgatós, megmondós, újrapozícionálós, de a spotnak sokkal-sokkal rövidebbnek kellett volna lennie.

-Már csak egy kértés maradt bennem: az ágasbogas narancs logó miért váltott ágasbogas zöld logóra?

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2010.04.09. 15:44:39

Nos, ez a reklám elvileg engem céloz meg :).
A fószer valóban a cég jogásza volt, ahogy haverok mondták, furcsa, hogy egy ilyen pasasból lett a reklámarc, szerintem találtak volna ott autentikus laza-arcot, ha keresnek, hiszen tudtommal van ott olyan is, aki szabadidejében rádiós műsorvezető. Bazskával egyet értek, a járása olyan, mintha fél oldala lebénult volna, és a beszéd sem túl természetes. Ez egyben az előnye is, ettől az esetlenségtől lesz olyan emberi a cég :).

druszilla · http://kontar.blog.hu/authors/druszilla 2010.04.09. 15:45:38

jóóóóóóó :) én célcsoport vagyok és bejön, remek ötletnek tartom, szimpi, lehet utána is nézek... tetszik amit kínálnak
Kicsit én is hosszúnak tartom, de annyi baj legyen, az jó, hogy a szöveg nem lett nagyon mű, egészen emészthető :)

Integető hajbókoló lufiember 2010.04.09. 15:49:00

Ja és akkor én is megindokolnám, ne legyen csak üres szöveg: pont EZ a baj, hogy üres szöveg. Nem tudjuk mi az U26, mi a t*k*m az a nyílt forráskód, miért épp a Közgáz pince, miért épp 26 alkalmazott. A birkák még leestek, bár érzem benne nagyon a mézes cérnát a fiatalok önbizalmának növelésére, hogy "ja bakker, birkák, ééérted".

Az egész olyan feldobott labda, amit nem csapnak le. Egy újrapozícionált "másképp, mint mások". Egy fiatal idegen, aki idegen maradt. Egy ugrás nélküli nekifutás.

Azért a folytatásra kiváncsi vagyok.

korn · http://www.facebook.com/pages/Reklamvers-mindenkinek/135522226476780 2010.04.09. 15:50:04

Nekem ez a szpot az említett zavaró tényezők (a fickó beszédhibái, a Hair-es áthallás, a medgyessypéterkampányfilmes vonulás, stb.) ellenére működik (nem mondom, h tetszik, annyira nem ütött szíven, de hatásos).

Már csak a 3 perc miatt is kilóg a reklámblokkból, az őszintének szánt kiszólások és a közösségteremtő filozófia pedig abszolút briefen van. A vezető egyébként nekem pont olyan, mint egy Süveges Gergőbe ojtott Somody Imre :)

Ha nagyon kritikus akarnék lenni, azt mondanám, h a folytatás már kevésbé meggyőző: a ruhaboltos kiscsajos szpot sztem kissé zavaró és erőtlen, a lightgraffiti pedig elcsépelt.

De ezek még csak egy új stratégiai irány első lépései, és a folytatás izgalmas fejleményeket hozhat a mobilkommunikációs piacon...

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2010.04.09. 15:50:39

@Bazska: @pszicho pete: Ha valóban a cég dolgozói szerepelnek a szpotban, szerintem teljesen jó reklám. Tegyétek a szíveteket a kezetekre, és mondjátok meg, hány NAGY cég tette meg, hogy valóban a munkatársakat és a vezérmókust tette bele a reklámba? Ez nekem kifejezetten imponáló. Ja, és ha megnézitek, a csapat is kb. megfelel a korosztálynak, mind fiatalok, így lesz hiteles az egész. Szerintem jó reklám (bár már elmúltam 26 :( :) )

bambamacska · http://blogokhelyett.blog.hu/ 2010.04.09. 15:54:01

én is célcsoport vagyok, de a 26 az sok szerintem. ez a szöveg egy 16-20-as közönséget hozhat magának, annál feljebb nem nagyon. de ha ez +van, már az is elég lehet. újabban amúgy mindenhol ez a őrült targetálás a menő???
a spot hosszú, viszont hihető. de csak nekem tűnt fel amúgy, hogy nem annyira profi vágások meg trükkök terén? vagy csak túl sokat várok egy reklámtól a hollivúúdi effektművészek után? :D

kutyajó 2010.04.09. 16:00:17

Ti nem vártatok egy bungee jumpingot a végén? :)

kutyajó 2010.04.09. 16:02:41

Ja, és még valami. Vajon 26 felett kiteszik az ügyfelet vagy átnyomják a Pannonhoz? :)

zerushunter 2010.04.09. 16:56:50

én 26 vagyok és nekem bejött. :)

drvg 2010.04.09. 17:02:29

én még alig vagyok 23, de nem érzem hogy eddig leszartak volna a mobilszolgáltatók (legalábbis nem jobban, mint bárki mást). én mondjuk üzleti előfizetést használok, az olcsó is meg jó is. a reklám szövege nekem néhány helyen erőltetett, és pont azt tartom hülyének nézésnek, hogy a korcsoportban mindenkit bulizós egyetemistának néznek, akit a bulikon kívül csakis a divat érdekel. szóval belőlem leginkább ellenszenvet váltott ki. főleg az, hogy az anyacégét (vagy minek nevezzem) ugyan olyan lendülettel ócsárolja, mint a többit. honnan jött az a pénz, amiből a spotot forgatták? :D

drvg 2010.04.09. 17:04:23

@drvg: kissé szétesetten fogalmaztam, bocs, fáradt vagyok :)

dugcy 2010.04.09. 17:22:51

@kutyajó: ha elmúlik 26 nem vehet ilyen jellegű tarifacsomagot, azonban ha ilyenje van még 30 évesen is használhatja

dnd 2010.04.09. 17:30:51

Nekem nagyon kilóg a lóláb, és eszembe se jut elhinni egyetlen szavát, sugallatát is. Dehát én már jócskán túlvagyok a 26-on, ráadásul majdnem 10 éve dolgozom kül. telekom cégek briefjein :-)

Ennek ellenére el tudom képzelni, hogy a userek beveszik. Kicsit hosszú, de viszonylag jól sikerült elkerülni az erőltetettséget, ami szinte mindig becsúszik, amikor "A Fiatalok" a célcsoport.

A ruhaboltos szpotról az a véleményem, hogy a k..anyját, de nyilván ez is volt a cél :-)

Egyébként "vezérmókust" már a Matáv is szerepeltetett, sok évvel ezelőtt.

druszilla · http://kontar.blog.hu/authors/druszilla 2010.04.09. 17:33:06

@drvg: tudod, én sem vagyok az állandóan bulizós divatőrült fajta, de ATL reklámból adódóan nyilván nem tudnak személyre szólóan szólni... azt viszont elismerhetjük h a korosztály erősen erre hajaz, szóval nem tévedtek olyan nagyot... mondjuk spec örülnék, ha ezzel a csomaggal pl. nemcsak ruhákat, de könyveket is vehetnék olcsóbban :) akkor máris jobban szeretném őket, és az érdeklődők száma is nőhetne :)

DartagnanX 2010.04.09. 17:35:17

Szerintem ütős.
Aztán meglátjuk, hogy mi igaz belőle.

druszilla · http://kontar.blog.hu/authors/druszilla 2010.04.09. 17:36:29

@dnd: mivel igen sok ember nem dolgozik telefontársaságokkal, nem tudhatják mi áll a háttérben, de ez a legtöbb reklámra érvényes, hogy úgy próbálják meg lenyomni a torkunkon, hogy ne azon gondolkodjunk, miért is jó ez nekik... Ettől én még értékelem az ötletet :)

DartagnanX 2010.04.09. 17:36:38

@druszilla: Elméletileg pont erről beszélt, hogy "open source" a cucc. Tehát ha sokan mondogatják, hogy legyen olcsóbb a könyv vele, akkor majd megállapodnak az Alexandrával vagy a bookline-nal.
Erre céloztam, az előző hozzászólásomban. Meglátjuk, mi igaz. :)

sensimilla 2010.04.09. 17:36:44

Azért az U26 még nekem is egyértelmű lány létemre, pedig sok közöm nincs a focihoz :)

Viszont bevallom, nekem a birkák nem estek le...

Amúgy célcsoport vagyok, de vizuálisan műveletlen, így a spotról nem szívesen nyilatkozom, ellenben a koncepció nekem nagyon tetszik.

ha tényleg meg fogják csinálni, hogy közösségi alapon zajlik az üzletfejlesztés, ha a júzerek belebeszélhetnek, megszavazhatják, stb, akkor ebből mg komoly sikerek is lehetnek szerintem.

Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mennyire merik bevállalni ezt a "nyíltforráskódú" dolgot, bár a szó tényleg elég hülye :)))

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.04.09. 17:41:13

@Repülő Majom: nekem ez nem jött át. Fogalmam sincs,mi az,és a google se segít.pedig célcsoport vagyok...és leszek még 3évig

@kutyajó: de,vagy valami nagyon vadit:D

szerintem simán fele ilyen hosszú is lehetett volna, szerintem nem sok mindent húztak ki a mondanivalóból..

Picsasereghajtó 2010.04.09. 17:41:41

Tegnap láttam ezt a 19:26-ot, kíváncsi is voltam, de este 7-re, mire lett volna lehetőségem bekapcsolni a tévét, el is felejtettem.

Isten barmai, a fiatalokat úgy megszólítani, hogy az nem kattintható, retweetelhető és még csak lájkolni se lehet? 2010-ben kapcsoljam be a TÉVÉT baszod? Miért nem VHS kazettán, vagy bakelitlemezen terjesztitek, és kizárólag annak aki lovas kocsival megy el érte?

Köszi, maradok vodás.

druszilla · http://kontar.blog.hu/authors/druszilla 2010.04.09. 17:42:26

@DartagnanX: téééényleg, csak olyan hosszú a reklám, hogy nagyrészét meg sem jegyeztem :D

DartagnanX 2010.04.09. 17:50:21

@sensimilla: A birkák a nép, akiket betereltek az akolba a nagy gonosz telefontársaságok, és nyírják őket.
Ő pedig felkarolja a cuki kisbirkákat, és segíti őket.
Gondolom ez lehet.

sensimilla 2010.04.09. 17:51:49

@DartagnanX: Persze, azóta itt olvastam, csak nézve nem esett le.
@Kontárblog: U20-as válogatott mond valamit? :)

körúti kis vörös 2010.04.09. 17:54:34

nekem tetszik a kezdeményezés.
ám van egy kis gond, amit nem tudom, hogyan fognak kezelni. pl. én náluk vagyok előfizetéses vagy egy féléve, és egyébként elégedett is vagyok, csak most arra leszek kíváncsi, hogy felém mint fogyasztójuk felé hogyan fogják ezt lekommunikálni? kell nekem most valamit tennem? vagy örüljek, mint majom a farkának? vagy?
kissé bonyolítja a helyzetet, hogy egy sima pannonos mobilnetem is van... (amit amúgy is lemondanék... de hátha ez bekavar) szóval nekem tetszik ez a dolog, csak érdekelne, történik-e valami változás az én életemben emiatt

anyadamedve 2010.04.09. 17:57:26

Én a célcsoportba tartozom és a reklám faja volt, ütött. Ami még jobban bejött az a percdíjak, 29 Ft egész korrekt. Eddig sokkal többet fizettem a pannonnál. Azt még díjaznám ha másodperc alapú lenne a számlázás.

Donorbusz 2010.04.09. 18:08:54

Nekem ez nagyon bejött, pedig lassan a 30at taposom. Maga a kisfilm hosszú, de nem öncélúan, hanem talán pont azért, hogy értelmesen, logikusan felépítve nyomja át az üzenetet + legyen pár másodperc 1-2 poénos képre is. Üde színfolt a sok gennyesen egyforma reklám között.

Az U26 egy hely a Nyugatinál - nappal bolt (ahol Djuice-os cuccot vehetsz) és kávézó, esténként meg majd bulik lesznek ottan.

A filmben egyébként tényleg a djuice vezetője szerepel, a végén vonuló csapat pedig tényleg az ott dolgozó csapat.

Ja, és nem csak ruhákat lehet majd kedvezménnyel vásárolni, hanem könyveket, koncertjegyet (pl. most a Tiesto-t), és talán később színházjegyet is... :)

index-cenzura.biz 2010.04.09. 18:08:59

kérdés, hogy a piac veszi-e, mindenestre jobban eltalálja a hangot mint az eddigiek, ahol tényleg valami elbaszott lénynek nézték a tömegeket. A 30 huf még mindíg sok, de csak 100% haszon van rajta a 200-300% helyett.

nekem tetszett, pedig azért nincs tévém, mert csak reklám van benne, adás meg nincs

Donorbusz 2010.04.09. 18:14:30

@lollancs: ahogy leszűrtem a reklámokból + a sajtóanyagokból, sztem te maradhatsz a jelen tarifádban, és ha 15-26 között vagy, akkor 1) átválthatsz az új tarifárka, ha az jobb neked 2) bekapcsolódhatsz a kedvezményrendszerbe. A mobilnet és a telefon sztem tök külön dolog, egymástól függetlenül veheted meg őket...

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2010.04.09. 18:34:25

Most olvasom, hogy csak a 27. életévüket be nem töltöttek szerződhetnek velük. Nem törvényellenes ez? Itt például valaki már az alkotmány idézi:

index.hu/tech/cellanaplo/2010/04/09/fiatalsagot_fejlesztett_a_pannon/

Dsign · http://www.kulcsrakeszhaz.com 2010.04.09. 18:40:05

Most tényleg nem tudjátok mit jelent az U26?

nahátnahátnahát 2010.04.09. 18:45:33

húbazmeg
ez a csávó a filmben azt hiszi prezentáción van

nahátnahátnahát 2010.04.09. 18:52:15

és mégvalami
ha vki ma 26, megveszi a djuice-t, holnap 27, akkor felbontják a szerződést? és mi lesz 5 év múlva? akkor már 31 éves lesz az ügyfél.. s akkor is elküldik majd a 28 éveseket? kész olyan feelingem van, mintha csak egy fesztiválra készülnének... és ha lehet 29ért adni mindent havidíj nélkül, akkor mi lesz a válasz? és ha már itt tartunk, miért nem 26? mint a korhatár?? remélem a többi szolgáltató aláigér... szarhat marhát is a djuice, ha a voda ugyanezt monnyuk 25-ért adja, másodperc alapon.. :) egy party kellett volna világsztárral, ingyel belépéssel, ott bemutatni a filmet bazi nagy kivetítőn, tüzijáték, hello. de persze ez nem erről szól. ez sem. semmi sem.

tetro 2010.04.09. 18:54:47

én 25 vagyok de úgy érzem leszarnak a mobilszolgáltatók. az éves telefonszámlám olyan négyszázezer forint. erre felhív ha az egyik szolgáltatótól az ügyfélszolgálatos, ha most meghosszabítom a szerződösem, akkor óriási kedvezménnyel vehetek tőlük készüleket, mert több éve hűséges előfizető vagyok. a kedvezmény 5e Ft, és a készülék még így is drágább lett volna mint ha új szerződést kötök. És ez nem csak az egyik szolgáltató, ilyen az összes... Konkrétan két év után ilyen számlával hozzá csaphatnák az emberhez a csúcsmobiljukat. Nem szerződés meghosszabítással 5e Ft kedvezményt. Le vagyunk mi mind szarva. A DJuice meg csak egy marketing fogás, ezt a hülye is látja.

Aryanne 2010.04.09. 18:58:13

Én még két hétig tartozom a korcsoportba, és épp telefont cserélni készültem. Két hét múlva ezt már nem tehetem meg a djuice-os előfizetésemmel, pedig évek óta megelégedéssel használtam. Tehát: megyek a "nagy pannonhoz" ha nem akarok tízezrekért új telefont, vagy más céghez. Ez utóbbi lesz, mert mi lesz ha jövőre kitalálja a pannon, hogy már neki se kellek, mert barna a hajam?

proto-n 2010.04.09. 19:30:14

nekem előszörre a "miaf, ezt most hogy?", mert van annyira hatásos, hogy el akarjam hinni, hogy igaz

és igen, nagyon szimpatikus az amit leír, az egészet átható hangulat és a szellemiség ami mögötte látszik lenni - ez valószínűleg a spotot dícséri

viszont aztán az ember elolvassa, hogy továbbra is telenor tulajdonú lesz és visszazökken a realitásba
"megint megpróbáltak átverni"

zsoltikam · http://catapult.blog.hu 2010.04.09. 20:22:10

ez az "en szoltam" eléggé "majd meglátják" feelinges :D

$Norbert$ · http://www.marketing112.hu 2010.04.09. 20:31:50

Mindegy ki mit gondol, mert mindenkit máshogy fogott meg a reklám és ez így van jól. Az eredmény megvan, megy a zsongás, a pletyka, a szóbeszéd. Buzz marketing, abból is a sikeresebbik.

"kérlek áruljátok el, ti hogy reagáltatok erre?"
Hát írtam egy elemzést, ahol másodpercre szétszedtem a reklámot. Nem linkelem be az reklám lenne, nevem alatt a blog megtalálható.

macskafaraok 2010.04.09. 20:47:55

ez a fiataloknak only kicsit zavaro.
persze 26 alatt kinek van meg jozan esze... xD akkor meg egy olcsobb tiesto jegy meg fontosabb... xD

EvilHedgehog 2010.04.09. 21:03:51

Remélem a T reagál...árakban...

Célcsoport vagyok, és ez a "figyeljünk az ügyfél igényeire" dolog igen szimpatikus, bár a megvalósításra kíváncsi leszek.

Viszont számomra sokkal szimpatikusabb lenne egy kussoló, nem életérzést áruló, sokfajta vásárlói szokáshoz igazodó cég.

¿Qué tapas hay? 2010.04.09. 21:12:22

Ó, egy fiatalokat célzó mobilmárka, hát ez figyelemreméltó. Remélhetőleg a versenytársak is újrapozicionálják magukat. Pl. ha a T-Mobile befejezi ezt az erőltetett, jópofizós, tegeződő kommunikációját válaszképp - no az már eredmény lesz.

disfear 2010.04.09. 21:34:35

Valamennyire tetszik, meg így tök hangulatos volt, viszont ha utána belegondolok nagyon ál-őszintének tűnik ez az egész. Persze, reklám ez oké, meg propaganda, de megpróbálja meglovagolni ezt az egész "őszinték vagyunk a reklámukban" trendet és ezzel leszünk szimpatikusak dolgot, csakhogy szerintem ez csak akkor működik ha tényleg őszinte dolgokat próbálnának meg mondani. Mert az hogy: "mit fog szólni a többi 3? kitalálhatjátok" meg nem fog nekik tetszeni dolognál kilóg a lóláb, már csak a közös tulaj stb miatt. Kicsit úgy próbálja beadni ezt a dolgot, mintha lázadó pannonosokként elhajóztak volna a diktatórikus anyaországból és saját céget alapítottak volna. Pedig azt hiszem nem ez történt...és ez zavar. Hogy így adják be.

betonbotond 2010.04.09. 21:37:00

Nekem tetszik a szándék! Nincs más út, mint kilépni valahogy ebből az urambátyámos, zavaros, minden részletében középszerű kocsonyából. A szpot nem izmos, de a cucc átjön.Jobb mint a kisfilmek, amik ugyan azon az elnagyolós, hazug szemüvegen keresztül vannak láttatva, mint ami ellen ez az egész, részben létrejött. A szöveg oké, de kéne figyelni a hitelességre is!!!! A fénygraffiti nekem nem jön be. Valahogy ellenérzésem van attól, hogy ma elözönli a reklám piacot a sok Képzős,okos szemüveges művész gyerek, akik azt hiszik értenek a film készítéshez.

A szándékot mégis üdvözlöm!!!!!!!!!!!!!

EvilHedgehog 2010.04.09. 21:48:20

@disfear: Kicsit olyan érzésem volt, hogy hülyének néznek egy-két tekintetben....

Mert aki olvasgat neten az belefuthatott a Telenor-os nyilatkozatokba, ahol le volt írva a djuice különválás.
Továbbá kicsit olyan áthallás is van a reklámban, hogy a djuice az egységsugarúaknak van akik nem tudnak megkülönböztetni két díjcsomagot.

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.04.09. 21:58:17

"... megcsináljuk Magyarország első nyílt forráskódú mobilmárkáját..."

aztaqrva

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.04.09. 22:00:47

@Kontárblog: "Az is jó volt, hogy az utolsó nap izzot csak a levegő, de akkor nagyon. Bár gondolom nem is volt olcsó mulatság megszámlálhatatlan csatornán egyszerre azt az időpontot megvenni, és egésznap a leglátogatottabb oldalakon bannerelni."

Nincs tévém, reklámok meg erősen tiltva a böngészőben.
Nem izzott itt semmi. És ez így van jól.

EvilHedgehog 2010.04.09. 22:03:43

@ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás:
General Public License-es lesz a titkárnő..és az kurogatja majd aki akarja..vagy mi van...?

plb 2010.04.09. 22:06:02

Newage érzés a köbön. Ennyi. Valmai friss, új dolgot is csináhattak volna.

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.04.09. 22:07:14

@anyadamedve: "Ami még jobban bejött az a percdíjak, 29 Ft egész korrekt. Eddig sokkal többet fizettem a pannonnál. Azt még díjaznám ha másodperc alapú lenne a számlázás."

Kb. 4 éve a legmagasabb belföldi percdíjam 19Ft.
Nem ész nélkül kell szerződést kötni.
Ja, hogy ez a konkurrencia... én kérek elnézést.

mettyúvón lajos · http://gajricsi.blog.hu/ 2010.04.09. 22:27:26

@reklámbuzi: A szerződési szabadság fogalma általában kettős - polgári jogi és alkotmányjogi - értelemben fogható fel. Klasszikus polgári jogi fogalomként a szerződés megkötése vagy meg nem kötése közötti választásban való döntésnek, illetve a szerződő fél kiválasztásának, a szerződési típus megválasztásának és a szerződés tartalma meghatározásának szabadságát jelenti.
Ebben az értelemben joga van a félnek meghatározni, hogy kivel köt szerzősést.
A szerződés szabadsága az Alk. 9.§-ban biztosított jog.
TEhát két alapjog konkurál ebben az esetben.

Azonban az Alkotmánybíróság döntései révén, amit ide nem fogok citálni, az Alkotmány 9. §-án alapuló szerződési szabadság mint alkotmányos jog elsősorban az Alkotmány 70/A. §-a közvetítésével kapcsolódik be az alkotmányos védelembe. Az azonos szabályozási körbe tartozó polgári jogi jogalanyok között a vagyoni jogviszonyok körében tett
megkülönböztetés - kellő súlyú alkotmányos indok hiányában - alkotmányosan
megengedhetetlen.

ITT azt kell elndönteni, van-e KELLŐ SÚLYÚ INDOK, ami indokolja a megkülönböztetést. Ennyit kell elndönteni.

Enyébként az is alkotmányos jog hogy valaki szabadon megválaszthassa kivel akar szerződni. MINDKETTŐ alapjog.
És konkurálnak.

barcaxavi 2010.04.09. 23:19:28

Én még ugyan 26 éven aluli vagyok, és persze jó fej is, valahogy nem fogott, meg a reklám. Pedig élőben főműsoridőben kaptam el, és majd kiesett a srác a képernyőről, de mégsem hatott.

Az elképzelés nem rossz, de azért úgy érzem, hogy itt is inkább a tinédzserekre építenek majd.

iksz01 2010.04.09. 23:26:35

Szerintem nagyon ötletes a reklám, mondjuk emiatt tuti nem váltanék, de más reklám miatt se. Egy biztos, ez az újítós vonal működhet, mert az igaz, hogy egy mosópornál az a lényeg, hogy megtudd, ilyen is van, de főleg 'komolyabb' termékeknél, ha pozitív emlékeid is maradnak a reklámról, akkor sokkal esélyesebb, hogy ilyet vásárolsz. És egy biztos, egy ilyen reklám után az marad meg mindenkiben: mutatott valami újat, lehet, hogy a termék is hasonlóan kreatív - szimpatikus.

mettyúvón lajos · http://gajricsi.blog.hu/ 2010.04.10. 00:40:36

Befizetek, hányan értették meg...
Valahol ez is szórakoztat

mettyúvón lajos · http://gajricsi.blog.hu/ 2010.04.10. 00:51:40

Még megfejelem:D
Az Alkotmánybíróság a szerződési szabadságot önálló alkotmányos jognak tekinti az 13/1990. (VI. 18.) AB határozat alapján. A szerződési szabadság nem tartozik az OLYAN értelemben vett alapjog körébe (csak, ogy magam is precízen javítsam, és pontosítsam) mint pl. az emberi méltósághoz való jog. Ez azt jelenti, hogy jogszabály a lényeges tartalmát is korlátozhatja feltéve, hogy a korlátozásnak kellő súlyú alkotmányos indoka van.
Erre céloztam akkor amikor felhívtam a figyelmet, ha van indok, és az kellő súlyú, akkor korlátozható, mert mindig a diszkrimináció-ról szóló szakasszal együtt kell értelmezni.
HA azonban az indok nem megfelelő súlyú, akkor mivel ez is egy alkotmányos jog (a szerződési szabadság) NEM határozható meg, hogy a fél KIVEL kösse a szerződést, és kivel nem.

Mert joga an eldönteni. A Ptk kifejti ezt a jogot. De az Alkotmányból is levezethető.
Ennyi.
Konkurálnak, de csak akkor győz a diszkrimináció tilalma, ha az indok kellő súlyú.
Számomra érdekes poszt volt. De biztos vagyok benne, hogy amit leírtam rajtam kívül senkit se érdekel.
Viszont ehhez volt kedvem.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.04.10. 01:01:31

Szerintem az adja a korhatárt, hogy kb. 26 évig elképzelhető, hogy valaki beszopja, hogy ezek tényleg kiváltak, és hogy az a menetelő csapat ott tényleg a stáb, és tényleg huszan vannak.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2010.04.10. 07:45:06

@mettyúvón lajos:
De, engem például kifejezetten érdekel. Gondolom, hogy a telenoros ügyvédek ezerszer utánajártak ennek, de nem nagyon értem, mi lehetett az a kellően súlyos ok, ami alapján ki lehetett zárni a szerződésből az "öregeket". Épp azon gondolkodtam, hogy vajon a Djuice Caféban kiszolgál majd a pincér, ha rendelek egy kávét, vagy elkéri a szeméyimet.

@Androidus:
Így valahogy:)

2010.04.10. 09:51:22

@reklámbuzi: el nem tudom képzelni mi lehet az a kiskapu, ami alapján ki lehet zárni a 26 éven felülieket, bár ezen a téren nem vagyok jártas.

Már azzal a pofámba hazudik, amikor a 18 fős csapatáról beszél, aztán az is kedvenc, hogy mostantól 5 ft/mb áron lehet majd netezni, mert erre van igény. Hát eddig 3000/giga volt, de túlszámlázás esetén is 5 ft/mb -al számolták...

NIN|JA (törölt) 2010.04.10. 10:00:17

Nem feltetlen azon van a hangsuly, hogy a u26-osok meg beveszik, hogy kulon ceg a djuice(ami egyebkent mar 2 eve igy van), inkabb az lehet, hogy a pannon, bocs telenyar az uzleti szferara osszpontosit, es a magasabban kvalifikalt ugyfelekre. Igy nincs erdekutkozes. Szerintem nem baj ez, eddig mindenkit hidegen hagyott a djuice (legalabbis 26 felett), most hogy kimondjak ez nem nekunk szol, mar nem is olyan jo?

@Kontarblog: eddig is valtozott a szine a logonak. Zold, lila es narancssarga. A regi website-on is igy volt. En ugy emlekszem szolgaltatas tipusatol fuggot.

NIN|JA (törölt) 2010.04.10. 10:14:59

Szoval en ugy tudom, hogy a Djuice sajat nev alatt adja el a telenyar szolgaltatasait, ahogy eddig is, es az o erdekuk egyertelmuen az, hogy adott korosztaly, adott szolgaltatast toluk vegye meg.
Nem ertem mi ebben olyan gaz. Vegulis tobb igazsag van abban amit ok allitanak, raadasul ezt a korosztalyt nem izgatja, hogy a djuice akkor most melyik multie, es hogy miert. Legyen trendi a marka, szoljon nekik, csak nekik, hogy ettol meg coolabb legyen. Ha elmondanak a filmben, hogy egyebkent ez is telenyar, csak nem ugy, akkor a reklam 10 perces lenne, es mindenkit osszezavarna.

NIN|JA (törölt) 2010.04.10. 10:23:18

@nahátnahátnahát: volt parti a heten, csak megjegyzem.;)

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.04.10. 11:22:37

@ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás: akkor mit keresel egy reklámokkal foglalkozó blogon? már bocs a kérdésért...

körúti kis vörös 2010.04.10. 11:51:20

szerintem - bár én is 26 éven aluli vagyok - igenis el lehet választani ezt a korosztályt. feltéve hogy ugyebár nem kártyás, hanem előfizetéses szolgáltatásról van szó. mert ugye az bizonyos fokú anyagi állandóságot és önállóságot feltételez. ami mondjuk 18 év felett már elkezdhet kialakulni: egyetem, diákmunka, pályakezdő évek, ám ott pl. még nem tart, hogy egy drágább előfizetési díjat is ki tudjon termelni, mint amilyet a 26 éven felülieknek szóló Pannonos (pardon, Telenoros) tarifacsomagok jelentenek. A jelenlegi dJuice complete-emet simán kifizetem, de pl egy hasonló percdíj-kategóriájú pannont nem biztos hogy ki tudnék, mivel magasabb az alaphavidíj.

más dolog, hogy épp ezért kellene nekik szétválasztaniuk a tini-kommunikációt és a fiatal felnőtt-kommunikációt.

véleményt formálok 2010.04.10. 15:42:52

@Repülő Majom: hány nagy cég? Csett. MÜSZI.
Egyébként szerintem az mindenképp faja, hogy vállalták a három percet, bár a pasas beszéde valóban furcsa és engem zavar ez a mászkálás ide-oda. De persze sokat nem számít, nem vagyok célcsoport

vargatom 2010.04.10. 18:06:36

@Androidus: Az ott tényleg a stáb a reklámban, az egyik konkrétan a húgom.

Mentol 2010.04.12. 10:34:32

A csapat tényleg pici, voltam U26-ba és ők is ott dolgoznak hátul, te is megnézheted őket azok akik a reklámban voltak, bár nem láttam mindenkit ott, még kevesebben is voltak... és az emberkék a reklámokból is utcáról fiatalok, ismerek közölük és kiment hozzájuk a kamera és szabadon beszéltek, úhogy az élet írta a szövegeket... sztem ez őszinteség, és örülni kéne mindenkinek h valaki végre ezzel kommunikál...

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.04.12. 10:40:51

@Kontárblog: sajnos, még így is több reklám talál meg, mint szeretném. És van olyan, amit szándékosan nézek meg (mint a fenti youtube-os videót is). Egy ilyen szintű lépés nem csak a reklámok által jut el a néphez, hanem a szakportálok is hírt adnak róla. A tartalomról meg ugye lehet véleményem...

Női Hiszti_ 2010.04.16. 10:55:47

@Repülő Majom: Valóban a cég dolgozói szerepelnek a kampányban.
Tényleg Ők rakták össze.

B.Andiiika 2011.01.16. 14:20:14

Hát meglepődtem... Eleinte nem hittem, hogy tényleg az alkalmazottak szerepelnek, de úgy tűnik tévedtem, kellemesen. Kicsit kétoldalúan veszem ezt: egyrészt mi az, hogy 26? Aki például holnap lesz 26, azzal mi van? Talán nem kéne korosztály, vagy kicsit nagyobb táv a korok közt, űgy kb 30. Mert még a 28 éves is megy bulizni, jó néhány esetben. Másrészről meg remek ötlet az a hely megnyitása, az ember több kedvvel megy oda, ha valami baja van. A reklámszöveg talán túl rábeszélős, de ha baj, ha nem, engem megvett :)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása