Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Büszke vagy rá, hogy a reklámszakmában dolgozol?

Egy évvel ezelőtt a heti kérdés rovatban már feszegettük ezt a témát, de akkor a másik oldalról futottunk neki. Akkor azt kérdeztem, hogy kívülről kinek tűnik vonzónak a reklámszakma, ki érzi úgy, hogy el tudná képzelni magát ezen a pályán. Akkor a körkérdés apropóját az adta, hogy egy közvéleménykutatásban a reklámosok az ügyvédekkel és a politikusokkal karöltve végeztek annak a listának a végén, amely az egyes szakmák társadalmi megbecsültségét és elismertségét kutatta. A reklámokat az emberek általában utálják és lenézik, így azokat, akik ezeket előállítják szintén nem különösebben kedvelik. Persze a jó reklámokat szinte mindenki szereti, de ebből lényegesen kevesebb készül itthon, és a külföldi példákból is nagyon kevés ér el hozzánk.

Annak idején éppen ennek a vélekedésnek a megváltoztatása volt a célom, a bejegyzésekkel a reklám hasznosabb, barátságosabb vagy éppen humorosabb és szórakoztatóbb oldalát szerettem volna bemutatni. Ez persze önös érdek is volt, hiszen én is a reklámszakmában dolgozom, és szerettem volna egy kicsit emelni a szakma megbecsültségén. Bíztam abban, hogy be lehet láttatni az emberekkel, hogy a reklám bár elkerülhetetlen része az életünknek, lehet vele békében is élni, sőt akár szeretni is adott esetben. "Nem mondjátok el anyámnak, hogy reklámügynökségen dolgozom, azt hiszi, egy éjszakai lebujban vagyok bárzongorista." - hangzik Jacques Seguela 1979-ben megjelent könyvének azóta szállóigévé vált címe, ami jól példázza sok reklámos vélekedését a saját szakmájáról. Mert bizony sokan gondolják úgy, hogy a reklám alapvetően alantas munka, hiszen becsapja az embereket és olyan dolgokat sóz a nyakukba, amire nincs is szükségük. Amíg ez így van, amíg sokan csak azért vannak a reklámszakmában, mert ezt dobta nekik a gép, addig nem várható el, hogy a fogyasztók másként nézzenek a reklámosokra.

Kíváncsi vagyok, hogy ti, akik egy reklámügynökségen dolgoztok, legyen az egy picike, pár főből álló stúdió vagy az ország legnagyobb ügynöksége, mit gondoltok a munkátokról? Szeretitek vagy csak úgy gondolkodtok róla, hogy ez se szarabb mint marketingtervet összerakni egy ügyfélnél, szabadúszó grafikusként arculatot tervezni egy étteremnek vagy mondjuk dalszövegeket írni egy Zs-kategóriás tucategyüttesnek. Kérlek benneteket, hogy szavazzatok a szokás helyen a jobb oldali boxban, így a végén talán kiderül, Magyarországon bárzongoristának kevésbé ciki lenni vagy reklámosnak.

Címkék: 7kérdése

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr41911927

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reklám7 2010.04.22. 11:41:43

A Reklám7 keretein belül tegnap ügynökségi berkekből verbuválódott együttesek léptek fel...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2010.04.12. 13:11:54

esetemben bárgitáros:)

és nem, büszke nem vagyok rá

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2010.04.12. 13:13:02

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
Miért nem? A nagy átlag miatt vagy a saját munkád miatt?

sensimilla 2010.04.12. 13:17:57

Én olyannyira, hogy néha halál komolyan elgondolkodom rajta, hogy hogy lehet, hogy vannak olyan emberek, akik nem a reklám szakmában akarnak dolgozni.

Jó tudom, ez így vicces, deha belegondolok, tényleg nem tudok elképzelni ennél jobbat.

szósölfán 2010.04.12. 13:20:38

Én szeretem a munkám, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy egy médiaügynükségnél dolgozom :-) de így is rengeteg alkalomma végzünk reklám ügynökségi munkát.

Nem gondolom, hogy manapság amikor a reklám önmaga is átalakul és fejlődik hatalmas következtetéséket lehet ara vontkoztatóan leírni, hogy lehet e erre a szakmára büszkének lenni...

Lehet, sőt, de nem csak azon múlik, hogy mi hogyan és mit csinálnánk, hiszen az ügyfél fizet így joggal szól bele abba amit kap. És így ába vannak forma bontó, innovatív, csoda jó ötletek, ha az ügyfél hisz abban (rendíthetetlenül), hogy amit ő kitalált az a jó.

A másik oldal: sok ügynökség inkább a biztos megbízásra hajt és tartja magát a "szabályokhoz".

A probléma két oldalú, de hát könnyebb az ellenőrt szidni, mert megbüntettet, mint rá ébredni, hogy miért is kellenek az ellenőrök...

MPL firstlady 2010.04.12. 13:38:12

Hozzászólhat aki nem a reklámszakmában dolgozik?

Aki csinálja szegény nem tehet róla, hogy milyen megrendelést kapott, és ha a megrendelő még fizet is, mi több, roppant mód tetszik a hüvelygombairtókenőcs hosszan tartó és bárgyú kivitelezése, hát Istenem, abból lesz a parizer az asztalon, vagy az is lehet, hogy pont a megrendelő akarja ezt a baromságot. Szóval az is egy munka, aki szégyelli meg miért csinálja?

Azt viszont nagyon szeretném, ha egyszer valaki konkrétan megmérné, hogy hányan kapcsolnak el ha jön a reklámblokk, vagy feltalálná a reklámkikapcsoló relét a televízióban, mert a magam részéről még a monoszkópot is szívesebben nézem. Ugyanakkor vannak kifejezetten szórakoztató és jó reklámok, amiket kifejezetten szeretek, mert a kreatív dolgokat értékelem.

Aztán az ilyen elkapcsolós statisztika után kellene önvizsgálatot tartani és újra feltenni a kérdést. Vagy valami ilyesmi.

Az viszont örök rejtély számomra, hogy tényleg ennyi impotens férfi van hazánkban, hogy a Potemix reklámot minden reggel a háttértévézés közben vagy ötször hallom, vagy ezt a legutóbbi lottóötös nyertese szponzorálja jókedvében????

balra 2010.04.12. 13:47:19

Nem vagyok büszke, viszont már kurvára unom.

Peremartoni Krisztina (törölt) 2010.04.12. 13:49:57

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Ez úgy lehet hogy a tévé tele van impotensekkel. Nézd meg a műsort.. Illetve a reklámok közti időhúzást..

ezsolt 2010.04.12. 13:55:51

Én büszke vagyok rá, és igyekszem a legjobb tudásom szerint végezni a munkámat.

hayamushka (törölt) 2010.04.12. 14:15:55

A legtöbb reklám úgy szar ahogy van. Én a helyükben titkolnám, hogy mivel foglalkozom.

dekás dezső 2010.04.12. 14:18:21

kedvencem a "kipróbáltam, tényleg hat" csaj. automatikus átkapcsolás generátor.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2010.04.12. 14:35:22

@Horst Fuchs: ráadásul én már jó ideje online reklámmal foglalkozom (erős, de részben jogos egyszerűsítéssel élve: idegesítő bannerekkel..:))

a közvélekedés szerint ez még rosszabb, mint a mosóporreklám

korn · http://www.facebook.com/pages/Reklamvers-mindenkinek/135522226476780 2010.04.12. 14:47:48

egy másik reklámos könyvcímmel válaszolva: Nekem a reklám több mint kenyérkereset (Cottardo, Gianni)

mint minden alkalmazott/alkalmazkodó, de mégis alkotó műfajban, sztem reklámosként is csak úgy lehet hosszú távon boldogulni, ha az embernek a szenvedélyévé válik a munka.

egy "kreatív" nem reggel kilenctől este hatig "kreatív". az ötletek bármikor jöhetnek, és jönnek is: alvás, vagy éppen gyerekaltatás közben, a HÉVEN, a kocsmában, vagy a WC-n ülve

az elégedettséget természetesen egy csomó tényező befolyásola úgy szakmailag, mint emberileg:

- kreatív közeg
- érdekes munkák
- progresszív ügyfelek
- jófej kollégák
- díjak
- elismerések
- motiváció
- pénz

persze tudom, h a hétköznapokban a legritkább esetben jön szembe az összes tényező, és így sokszor nehéz büszkének lenni, mert románbalázsosan mondva "nincs mire"

de, hogy cseppet sem klasszikus enmagamat idézzem:

"minél több a sikerélményed, annál jobban szereted azt, amit csinálsz, és minél jobban szereted azt, amit csinálsz, annál több a sikerélményed"

NIN|JA (törölt) 2010.04.12. 14:48:34

En azt mondanam, hogy nalunk nem buszkeseg. A buszkeseget, mint erzest alapvetoen kevesen ismerik fel. Azt mondanam, hogy fuggoseg. Ha van lehetoseged kiprobalni, akkor biztosan raszoksz, mert egeszen mas megvilagitasban latod a reklamokat, a markakat, mint nezokent.

Ezzel persze most altalanositok, hiszen azert sok szakmai ilyen.

Ezert a kerdes szerintem nem jo. Egy szakmara nem lehetsz feltetel nelkul buszke.
Egy orvos is buszke arra ha sikerul eletet mentenie, de arra mar nem biztos hogy az, ha ezt ugy eri el hogy le kell vagni valakinek a labat.

Lehetsz buszke magadra, a kollegaidra, egy adott projektre, egy ugynoksegre.

Hangyasav 2010.04.12. 14:49:17

@hayamushka:

Valóban. Sajnos a világnak ebben a zugában is működik az a személyes-felelősség-elmosó-bürokratikus-módszer, ami a törvényhozásban, az államigazgatásban, stb. Ismerős a dolog, nem?

Az ügyfél sokszor az ügynökségtől várja a proaktív és kreatív megoldásokat a nem-annyira-eredeti termékek és szolgáltotások reklámozására, majd a biztonsági megfontolások miatt addig gyepálja a tervet, amíg nem marad belőle semmi. A kreatív megutálja az ügyfelet. Az accountnak elege van a kreatívok picsáskodásából, és a kötözködő ügyfélből. Az ügyfélnek tele van a cipője a primadonnákkal, és azzal, hogy méretes számla ellenében még neki kell megcsinálnia a reklámot...

Igen, szeretem, de nem vagyok büszke...

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2010.04.12. 14:59:44

Több-kevesebb szállal kötődök az ilyen munkákhoz, én a magam részéről szeretem. De ha azt kérdezed, hogy jó kreatívnak tartom-e magamat, óóó, az egészen más téma.

zaq 2010.04.12. 15:03:45

én szeretném, ha az ügynökségeinknél büszkék lennének azokra a cuccokra, amiket nekünk állítanak elő. amiket meg a versenytársaknak, azokat meg szégyellnék. =]

Hangyasav 2010.04.12. 15:06:22

De a reklámiparban dolgozni mégis kicsit olyan, mint a szex: amikor jó, akkor nagyon jó, amikor meg nem jó, azért még akkor is elég jó. :o)

greg03 2010.04.12. 15:11:04

jó meló ez, csak ne lennének ügyfelek :)

2010.04.12. 15:26:29

2 fajta reklám van:
Az a reklám amire azt mondom h anyáááád de jóóóó, hol van ez a jútyúbon!

MEg a másik aminek az első kockáját meglátom és sikítva nindzsa rúgással kirúgom a tv-t a nappalinól!

És az új dJuice reklámot maró Facebook csoport! Gyakorlatilag témába vág! :D

www.facebook.com/group.php?gid=110006592366174

korn · http://www.facebook.com/pages/Reklamvers-mindenkinek/135522226476780 2010.04.12. 15:26:46

@Hangyasav: ezt a mondást honnan ismered? kábé 15 éve improvizálta az egyik egyetemi barátom, azóta használom, mindenre...

plb 2010.04.12. 15:29:56

Én szívesebben lennék pl. villamosvezető. Viszont abból nem élnék meg. Így hát marad ez.

darvicor 2010.04.12. 15:34:36

@greg03: gondolom neked is ismerős a következő "kreatív brief:

"a logót 1 centivel rakjátok jobbra és vegyétek 5%-al nagyobbra"

Peremartoni Krisztina (törölt) 2010.04.12. 15:38:22

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Sajnálom Amígó, de nem tudom miről beszélsz.. Ja hogy az AdBlocker előtt még volt ilyen.?.? Mik vannak mán'.?! :-)

Pinkpöröly (törölt) 2010.04.12. 15:54:28

szerintem a reklámügynökségi (főleg az account) munkát eképpen lehet legjobban jellemezni: nap mint nap prostituálod magad, majd a végén köszönetet is mondasz érte, miközben folyamatosan olyan szarokra próbálsz fölösleges igényeket gerjeszteni az emberekben, melyekre senkinek nincs szüksége. Mindezt izzadságszagú megbeszéléseken, briefeken contact reportokon és mindenféle szánalmas egyéb bullshit-bingon keresztül, melynek az eredménye A Kur va Jól Kiötlött Tukmálás.
Csakhogy ezt meg a végén mindenki akihez szólni akarsz:
a) leszarja
b) utálja
Na akkor most tegye fel a kezét aki szerint ez nem frusztráló.

ergerberger 2010.04.12. 16:11:59

Én is dolgoztam korábban a reklámszakmában.
Abban az időben azt mondtam az ismerőseimnek, hogy hímringyóként dolgozom a Nyugati aluljáróban, hogy ne nézzenek le annyira, mintha megtudták volna az igazat.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2010.04.12. 16:18:09

Lapkiadásban őröltem jó pár évig, kívülről láttam a reklámszakmát. Tudom, ez nem ugyanaz, mint belülről, de akkor is kialakult a véleményem: én ilyen töketlen/fapina társaságot még nem láttam. Nem akarok senkit se megbántani, nem erről van szó, meg tisztelet a kivételnek, és akinek nem inge... De én cseppet sem vágyok ebbe a társaságba és egyáltalán nem értem, hogy lehetnek a "kreatívok" ennyire sótlanok?

Találkoztam/beszéltem én mindenkivel, de ez a vélemény megmaradt. A legdurvább azt volt látni, amikor ez egyik Kreatív éves díjkiosztón a lángoló pulttal és 2 bomba táncosnővel latin zenére előadott – szó szerint is tüzes – mixershow alatt a jelenlévő reklámpotentátok az asztaloknál ülve, végtelenül unott arccal, mobillal fotózták - egymást!

Vagy csak rossz embereket fogtam ki, akik kiégtek a frusztráló ötlethajhászásban? ;)

NIN|JA (törölt) 2010.04.12. 16:23:44

@ergerberger: azért ez elég lehangolóan hangzik.

Na nekem ilyen ismerősök nem kellenek (nincs is egyse mondjuk :D). Akiknek hazudnom kell...
Bár azt hiszem én a rosszat, vagy a szégyelni valót is ugyanúgy felvállalom, sőt talán még könnyebben, mint azt amire büszkének kéne lennem.

NIN|JA (törölt) 2010.04.12. 16:30:13

Egy kreatívnak is lehet szar napja, szaladhat tele a töke a világgal, és ülhet unott fejjel, mert éppen kimerült. Sőt, azt mondanám, hogy több joga van hozzá! És aki elvárja, hogy aki kreatív az minden pillanatban és minden helyzetben legyen szórakoztató és helytálló, kreatív és lelkes, az maga sem ismeri a saját korlátait.

Ink · http://inkk.blog.hu/ 2010.04.12. 16:38:01

én szeretem, mert inspirál az hogy béna vagyok :D mindig jobbnak kell lennem, ezaz ami hajt, mondhatni frusztrál. azért jó lenne, ha némelyik melóból úgy jönnék ki, hogy végre valami jót tettem a világgal. optimista vagyok:)
amúgy ez a világ fancy, szóval senki ne mondja, hogy elsőre nem tetszik neki a csillogás ami vele járhat.

Pinkpöröly (törölt) 2010.04.12. 16:42:20

@Ink: elsőre (szavatossági idő: kb 2 hét)

DeToXXX 2010.04.12. 16:53:15

prostituált gyökér meló a reklámosé. hazugsághalmazhoz tényleg kell a kreativitás :P

Hangyasav 2010.04.12. 16:55:39

@korn: Asszem valami aranyköpések-gyűjteményből: Állítsátok meg a vilgágot, ki akarok szállni! vagy valamelyik társa.

Jó, mi?! :o))

egygrafikus 2010.04.12. 18:05:08

Én világéletemben reklámgrafikusnak készültem (nem tudom miért...), az lettem, szeretem, de a melóra amit nap mint nap csinálok, nem vagyok büszke.

sinkovits · http://thinkdigital.blog.hu/ 2010.04.12. 18:07:30

@sensimilla: @korn: @Hangyasav: Annyira egyetértek veletek!! Én imádom a munkámat, ráadásul duplán szerencsésnek érzem magam, mert nem csak hogy egy ügynökségen dolgozom, de ráadásul digitális ügynökségen, ami sztem nem hogy csak menő, hanem iszonyatosan menő, ezen felül inspiráló és állandóan változó, izgalmas. Csípem.

Peremartoni Krisztina (törölt) 2010.04.13. 00:31:08

@ergerberger: Egy barátnőm a TV2-nél ugyanezt szokta mondani csak Ő érzékeny lelkületű Hölgy ezért szimplán "csak virágkötő" :-)

druszilla · http://kontar.blog.hu/authors/druszilla 2010.04.13. 13:49:43

Nah, az van, hogy én épp tanulom. A reakció, ha valakinek megemlítem, akkor annyi, hogy megkérdezi, hogy mi a következő amit tanulni szeretnék, mert egyértelműnek tartják, hogy ezt nem lehet szeretni és biztos csak egy ingatag kitérő életemben. Amikor pedig közlöm, hogy DE, szeretem, akkor mély megdöbbenés tükröződik arcán.

Hangsúlyozom, még csak tanulom, kérdezzétek meg kb 5 év múlva és megmondom, szeretem-e. Az a durva, hogy még az évfolyamtársaim sem foglalkoznak magával a szakmával... mármint épp könyörögnöm kell nekik, hogy jöjjenek velem a Reklám7-re. Még őket sem érdekli... ez azért elgondolkodtató.

Szerintük én bolond vagyok, amit nem tagadhatok :) de még nem minősül klinikai esetnek, ugyhogy no gond :D

Szabó Patrícia 2010.04.13. 14:28:58

@bestpixel:

"Találkoztam/beszéltem én mindenkivel, de ez a vélemény megmaradt."

Mindenkivel? Azt nem hinném.

Ink · http://inkk.blog.hu/ 2010.04.13. 16:32:58

@druszilla: hol tanulod? amúgy hasonló csoptársakkal találkozom, kevés az addikt.

fapuska 2010.04.13. 17:44:28

Vicces, de épp azon a reklámügynökségen dolgozom, amelyiknek a nevében az S ez a bizonyos Séguéla, aki azért, úgy látszik, később már nem szégyellte annyira a reklámosságát, és még nemzetközi networköt is alapított:)

Szeretni a munkánkat meg a csapatunkat könnyű, aki dolgozott már ügynökségen tudja, mennyi jó arc fordul elő egy ilyen helyen.

Büszkének lenni – nos, az egy másik kérdés, mert büszkék csak akkor lehetnénk, ha az emberek reklámbenyomása pozitív lenne, márpedig nyilvánvalóan nem az, ám ennek számos oka van. L. ezzel kapcsolatban:

fapuska.blog.hu/2010/04/13/szar_e_a_magyar_reklam

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2010.04.13. 21:37:50

@fapuska:
Nem rossz hely az Euro:)
Az írásod nem fest valami jó képet az általános állapotokról, de nehéz vele vitatkozni. SP Kék malac című száma önmagáért beszél.

weirdone 2010.04.14. 11:57:05

Az előző munkám újságírás volt, most szövegíró vagyok, ezzel felléptem egy lépcsőfokot a szakmák bizalmi rangsorában ( utolsó előtti helyről utolsó előtti előtti:))
karrier-tanacsok.monster.hu/allaskeresesi-strategia/iparagi-trendek/szakma-bizalom-gfk/article.aspx

Ha nem szakítom meg a tendenciát, bankár leszek hamarosan!!

Örülök, hogy ezt csinálom, de büszke arra voltam, mikor önzetlenül végeztem karitatív munkát.

Bifi · http://gondola-tok.blog.hu 2010.04.14. 13:17:11

Én a reklámszegmens (szerintem) legalját darálom egy nemzetközi ügynökségnél. 5. éve csinálom egy hipermarket reklámcuccait, ami leginkább katalógusainak összerakásából áll. Szeretem-e? (már)Nem. Büszke vagyok rá? Ismerôseimnek azt szoktam mondani, hogy krumplihámozó alátéteket gyártok.Probáltam kitörni, de vagy kevés a tudásom/kreativitásom, vagy belefáradtam az egészbe. Bejövök az irodába, ledarálom a napi nem kis adagot, és dögfáradtan örülök annak, hogy utána nem kell mással foglalkozni. Tulajdonképp egy ku**a vagyok a pénzért.
De lássuk be, sokan így vannak ezzel...
Tipikus példa az ügyfélre: Szinte minden katalógus a piros/sárga kombinációt hozza, mert az "Agresszív".. Történt, hogy a "Spanyol Hetek" katalógus dizánját csináltam, mondtam, hogy lehet végre valami joggal piros-sárga.. Kedves ügyfél a terveket nézegetve: "Ne legyen piros-sárga, tûnjön ki valahogy a többi közül"
Hát lehet ezt szeretni?

Bifi · http://gondola-tok.blog.hu 2010.04.14. 13:20:12

(bocs, valamit lehagytam)
Ha bemegyek egy áruházba, és az én munkáim lógnak mindenfele, csendben büszke vagyok azért magamra.

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2010.04.15. 10:36:00

Szerintem idehaza nem annyira rossz a reklámosok megítélése. Én pl. büszkén felvállaltam, és a mai napig is inkább reklámosnak tartom magamat.

Volt viszont rosszabb. Ha a haveroknak elmeséltem a reklám előtti melómat, feladataimat, mindenki csak nézett, hogy és? Ez amit csinálok? De hát ez semmi. Ezt hívják munkának? Persze csinálni nehezebb volt, mint hallatszott. Na azt szégyelltem.

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2010.04.15. 10:41:57

Ami viszont nem jó, az a pénz. Nem vagyok nagy igényű, de ha diploma után, tojáshéjjal a seggén az ember választhat, hogy reklámszakmába helyezkedik el, valljuk be nem csillagászati összegért, vagy elmegy egy SSC-be 300-350 000 Ft-ot keresni, tényleg csak a szenvedély hajtja azokat, akik ezt a hivatást választják.

o_see_as_i · http://kultblog.hu 2010.04.15. 12:46:02

Én semmi szégyellnivalót nem látok abban, h szövegíró vagyok. Kicsit talán nehezebb elmagyaráznom az embereknek, h valójában mit csinálok, mint egy autószerelőnek, mivel az ő szakmájának beszélő neve van (autót szerel), míg nekem minden egyes alkalommal el kell magyaráznom, h "nem, nem (csupán) a reklámok szövegét írom". Ráadásul neki azt is könnyebb bizonyítania, h jól csinálja-e, amit csinál. Ha működik az autó, akkor ő jó szakember.

Nekem ennél több komponenssel kell számolnom. Ha az ügyféltől kapott briefnek megfelel az, amit csináltam, de a fogyasztó lekutyázza az eredményt, akkor rosszul dolgoztam? Ha tudom, hogy a fogyasztók imádnák a reklámot, de az ügyfél által felállított követelményrendszerben nem állja meg a helyét, és kuka az egész, akkor rosszul dolgoztam? Ha az ügyfél szereti, a fogyasztó szeretné, de a költségvetés miatt nem azt valósul meg, amit én kitaláltam, és a végeredmény "vállalhatatlanná" válik, akkor rosszul dolgoztam? Ha az ügyfélnek tetszik, a fogyasztónak tetszik és a megvalósítással sincs probléma, de a reklám nem éri el a kitűzött célt (nem nő a vásárlás), akkor rosszul dolgoztam?

Azoknak pedig, akik lenézik a reklámszakmában dolgozókat, azt javaslom, h próbálják ki. 10 millió ember van meggyőződve arról, h ő ezt jobban csinálná (lásd még a labdarúgó-válogatott irányítása). Ha legközelebb elmegyek egy hét szabadságra, akkor szólok, és bárki megmutathatja, h mit tud :)

jangamen 2010.04.18. 14:20:30

böszke? kérdés hogy jól csinálod amit csinálsz. és igen, akkor büszke.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása