Menő a K&H manója?

Egy személyes megjegyzéssel kezdeném a posztot. Én és a Menő Manó régi ellenségek vagyunk, én már akkor is kimenekültem a szobából, amikor annak idején még menőnek számított a tévében az animációs sorozat. Emiatt mindenképpen elfogult vagyok a reklámmal, mert felőlem Menő Manó a világ legjobb vicceit is sütögethetné az akciós THM előtt, akkor is csak nehezen tudnék róla pozitív dolgot írni (na nem mintha ettől kellene tartani). Ezért inkább arról írok, mennyire meglepődtem, amikor ez a figura először feltűnt a reklámblokkban. Na nem most, hanem még vagy 1,5-2 évvel ezelőtt, amikor a Baumax szolgálatába szegődött a kis hamis, és értelmetlen gügyögéssel kísért alakításaival még az építőipar szekerét tolta. Azt még csak értettem valamennyire, hiszen a rövid, 5-10 másodperces szpotokban nem nagyon lehet mást csinálni kevés pénzből mint animációt, így ha nem is szerettem, de nem is különösebben zavart.

A K&H-nál azonban kicsit más a manó fekvése. Egy bank kommunikációjához nekem kicsit komolytalan, túl bugyuta ez az egész Menő Manó világ, amin annak idején az értelmetlen karattyolás rontott, a sztori viszont többnyire egy kicsit segített. Az új kampánybanazonban erre láthatóan nem sok gondot fordítottak, én legalábbis nem találtam érdekesnek a tanmesét, amely egy gyerekeknek szóló képesköny színvonalát hozza, de nyugodtan szóljon, akit mosolyra késztetett a szigetes-jachtos kaland. Nehéz elképzelni, hogy tud ez majd továbbmenni, hogy tud érdekessé válni ez a koncepció, aminek számomra egyelőre egyetlen előnye, hogy leváltotta a jamirokájos-táncos vonalat. Persze a Surda-sapkát ez a szerencsétlen jószág sem úszhatta meg, neki is a fejébe húzták a nyilas kalapot, amiben majdnem olyan jól fest, mint a legutóbb egy tollal táncoló fickó. Akinek hozzám hasonlóan vannak fehér foltok a koncepciót illetően, és kíváncsi arra, hogy a bank mit lát bele a Menő Manóba, az itt elolvashatja az erről szóló cikket. Aki nem, az csak szimplán szavazzon a hét második, és egyben utolsó reklámszemléjében.

Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (1,2/5)

Címkék: bank reklámszavazás reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr661959850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blnd! · http://www.ghettobazaar.blog.hu 2010.04.29. 12:38:53

"Az idősebbek emlékeznek még a rajzfilmsorozatra, a fiatalabbak pedig eleve vonzódnak ehhez a világhoz."
akkor en pont a ketto kozott vagyok

en egyaltalan nem ertem ezt a "tanmeset"

Ju$t an0th3R $taR^ 2010.04.29. 12:45:57

Az látszik, hogy a K&H nagyon küzködik a megfelelő kommunikációs irány megtalálását illetően és mindig sikerül nekik valami igazán szart alkotni. A táncikálós szpotoktól a falat kapartam és erről sem vagyok valami nagy véleménnyel.

miezitt (törölt) 2010.04.29. 12:47:26

Szavaznek en, de nulla pontot nem lehet adni.

KZsuzsa · http://deepindata.com 2010.04.29. 12:47:37

hang nélkül néztem (irodában nincs fülesem), és nekem azt mondja ez a tanmese, hogy ha a pénztelenség tengerébe már épp készülsz belefulladni, mert nem a szekér (jetski), vegyél fel egy jóóóó nagy felesleges hitelt K&H-nál, és akkor vitorlás jachttal visznek a személyre szabott adósszigetedre, ahol kapsz egy kajla kalapot, hogy megpróbáld túlélni a kókuszdiópotyogást, miközben gyűjtögeted szorgalmasan a kókuszokat törlesztés gyanánt.

jubilleum 2010.04.29. 12:49:17

ez nem tanmese, csak valami szerencsétlen demo
egyébként ez a (szerintem szimpatikus) gagyogó figura nem képezi valakinek a tulajdonát?

DartagnanX 2010.04.29. 12:52:23

Ez a manó most akkor béna, hogy a modern, gyors jet-skiről leesik és kell neki egy lassú vitorláshajó, amit egyébként nem is tud valószínűleg vezetni?
És odaér egy nagyon apró lakatlan szigetre, ahol aztán tényleg semmi sincs.
Mit jelent a kérdőjel a vitorlán?

Ez jó duma "Menő Manó végtelenül egyszerű, hiszen egy vonal, de mégis összetett személyiség, így minden generációt megszólít."
Forrása: www.fn.hu/media/20100415/bankhoz_igazolt_meno_mano/

Menő Manó nem az ügyfelet szimbolizálja ebben az esetben? Ő ez a végtelenül egyszerű, vonal-szerű lény? :)

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2010.04.29. 12:56:28

Mint már kifejtettem, én nagyon boldog vagyok, hogy végre változtatott a koncepción a K&H.

" így minden generációt megszólít" = "fogalmunk sincs kit akarunk megszólítani"

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2010.04.29. 13:08:39

Lányaim szeretik. 5 és 8 évesek. De ettől még nem lesznek ügyfelek :)

Titany Black 2010.04.29. 13:11:52

Figyelem, figyelem! Fontos tényezőt hagytok figyelmen kívül: a reklámok (általában) nem nekünk, értelmes emberi lényeknek szólnak, a K&H-s kommunikációs igazgató szónoklata tökéletesen valósat állíthat, ha belegondolunk, hogy igen, az átlagfogyasztó tényleg egy vonal-emberke, egyszerű és összetett és stb stb stb. Ott volt pl a gyorshiteles reklám (most meg nem mondom melyik bank), amit újra kellett fogalmazni, hogy a sok hülye nép ne ugorjon be neki - mert a THM neki csak a Tihamér becéző alakja lehet... főleg ha 400%. Szóval azt akarom csupán ezen kusza sorokkal kifejezni, hogy a reklám még lehet hatékony annak ellenére, hogy szerintem kifejezetten GÁÁÁÁÁÁÁÁÁZ :D

Titany Black 2010.04.29. 13:13:15

ja és még valami, ez az idióta hang csak és kizárólag a kistehénnek áll jól. jegyezzék már meg. tök idegesítő. jáj.

Messzi Vetek 2010.04.29. 13:18:06

@Titany Black: "Figyelem, figyelem! Fontos tényezőt hagytok figyelmen kívül: a reklámok (általában) nem nekünk, értelmes emberi lényeknek szólnak..."

hanem? csimpánzoknak?
+ a fülsértő hang törvénytelen még kistehén szájából is.

ps: azé' téged szerintem sunáználak. megadod a számod? ;)

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2010.04.29. 13:31:22

@Titany Black: Azt azért vágod ugye, hogy eredetileg is ilyen hangja van MM-nek ugye?

Valóban. A hatékonyság és a kreativítás nem mindig járnak kéz a kézben. DE! Kifejezetten szar reklám sosem hatékony.

korn · http://www.facebook.com/pages/Reklamvers-mindenkinek/135522226476780 2010.04.29. 14:05:46

ez az állandó platformizálódási kényszer részben érthető a pénzintézetek részéről, hiszen iszonyat nagy a verseny, na meg persze a profit, de a K&H-nál végül vhogy mindig letörlődik a tábláról a gondolat/márkaesszencia.

mert sem ezek a retro esti-mesék, sem a korábbi kényszeredett táncok vagy a modern esti-mesék nem vittek közelebb a dönts okosan szlogenhez.

az pedig édeskevés egy platformtól, hogy más ilyet nem csinál (és így egy idő után szegény olasz import manót úgyis a bankhoz kötik majd).

ennyi erővel lehetett volna Pom-Pom platform.
sőt, ő jóval sokoldalúbb figura, hiszen bámulatosan tudja változtatni az alakját.

a termékszpotokat meg megoldották volna az ő kis barátai:

-lakásfelújítás hitel: Festéktüsszentő Hapci Benő

- magas betéti kamat: Órarugógerincű Felpattanó

- kisvállalkozói hitel: Mágneskörmű Szögkihúzó

- életbiztosítás: Golyókapkodó

- 3 hónapra eltörölt törlesztőrészletek: Radírpók

- komplex, nagy hozamú befektetési alapok: Gombóc Artúr

- és végül, de nem utolsó sorban egy hűtőszekrényben élő névrokonom
Áruhitel: Hó Kornél

1kutya 2010.04.29. 14:20:23

@korn: ezt küldd már át Horváth Magyary Nórának:DDD

Dr. Flavius 2010.04.29. 15:09:55

@korn: te most elestél egy valag lovettától. ugye tudod? :)

Creative Grounds 2010.04.29. 15:28:10

Én 2 hete az OTP-ben az egyik pénztáros pulóvere hátán láttam menő manót. És jót röhögtem.

miezitt (törölt) 2010.04.29. 15:59:28

Meno mano onmagaban = meno.
Meno mano K&H sapkaban = kurvaranem meno.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.04.29. 16:15:10

attól tartok,hogy ha ezt már most ilyen langyosnak érezzük, a következő 7-8 évben,ameddig nyomni fogják ezt nekünk, ismét térden állva fogunk könyörögni nekik, és ők nem, és nem fogják leszedni a spotot...
legalábbis a kicsikamat kicsitánc kompozíciójából kiindulva.

már most unom...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2010.04.29. 16:27:57

mondjuk kitűnik a többi közül

hogy kiemelkedik-e, az más kérdés..:)

Ju$t an0th3R $taR^ 2010.04.29. 16:40:46

Azóta megnéztem még egy párszor. Én ezt rövid úton jobban fogom utálni, mint a tánci-táncis szarokat :(
És ismerve a K&H kitartó, bulldog természetét, nem fognak váltani, amikor (egy hónap múlva) a kutatások kihozzák, hogy mindenki utálja a reklámot.
A táncolósról is kiderült rövid úton, gondolom, mégis terrorizáltak vele éveken keresztül.

ErA 2010.04.29. 21:52:09

Nem értem a problémátokat, ez a MM és a fülsértő zenére táncoló kalapos alak már a lejtő alja - a gagyisítás nem ezzel kezdődött. Volt egy cca. 100 éves logója a banknak, ezt cserélték fel egy olyan akármire, ami leginkább egy doboz legóra emlékeztet, és abszolút nem illik egy bankhoz. Ezt követte a Hajógyári szigeten az emlékezetes "fiatalosss, dinamikusss" promónap, ha még emlékszik rá valaki. Ezután jött a bőrbútorok kidobálása és a színvilág gyerekszobásra cserélése, majd a kérdőív a "megfelelően kék-e a cégtábla"-szintű kérdésekkel. Folytathatnám, de minek...

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.04.29. 22:36:19

Visszasírjuk még a táncoló hülyegyerekeket...

RÁJEN · http://szirszarjaim.blog.hu 2010.04.29. 23:07:17

Én szeretem a Menő Manót (gy.k. La Linea), de a reklám nem jön be. A Baumaxos hirdetés pedig bizony már lassan 5 éves ;) Fut-szalad az idő...

Istvan Kovacs Berlini Magyar TV 2010.04.29. 23:24:52

nagyon nem jó az összes k&h reklám+ honlapjuk is scheisse

hunyuan 2010.04.29. 23:31:19

"értelmetlen gügyögéssel kísért"

nem-nem,
olasz szöveg(a szerző) van eltorzítva/samplerezve,
néhol még érthető is

kéretik tájékozódni(utálat mellett is)..

hunyuan 2010.04.29. 23:32:18

természetesen az eredetiben..

John C. Arvay 2010.04.29. 23:34:19

Nos: megnéztem 3x is a szpotot, mert eddig valahogy a tv-ben nem jutott el az ingerküszöbömig. Emlékszem, hogy valamikor láttam az elejét, és még hallottam is , hogy menő manó jön, de innentől kezdve az agyam már ki is kapcsolt, és bevallom őszintén fingom sem volt, hogy KH reklámba csap át. Valahogy az első 5 másodperc után nem tudta áttörni a tudatom küszöbét.

Most, hogy megnéztem meg még nagyobb bajban vagyok, mert eddig legalább értettem (nagyjából), hogy miről szólnak a történetek: adott egy szerencsétlen figura, aki általában jó nagy lúzer, aki mindig megszívja valamivel. Lehet rajta derülni: lám a kis hülye agresszív köcsög pórul járt. Nekem valahogy ez maradt meg. Lehet, hogy nálam csak a szívásos végű történetek jöttek le (biztos a személyiségemmel van a gond), de hirtelen csak azok a sztorik jutottak eszembe, ahol vagy lezuhant, vagy valami elütötte, vagy nekiment, felnégyelték, szétlapították, elégett, aztán sűllyedt el stb.

Erre itt ez a történet, a hajóval, aminek a vitorláján van egy kérdőjel (ahogy már korábban is felvetődött), és kurvára nem értem, mi a francot keres ebben a K & H? Valaki értelmezze már nekem a sztorit, mert csak annyit fogok fel a 2 bites agyammal, hogy nem áll össze a kép. Ja, és valaki - egy bank és biztosító - kéretlenül is segíteni akar nekem. De miben? Könyörgöm, valaki mondja már el...

shadai 2010.04.29. 23:39:14

Ninja célcsoportoknak énekel a legtöbb hazai bank, hogy miért, az rejtély.

(Ninja=No Income, No Job, No Assets, ld. Konrád kislányai)

knorbert 2010.04.29. 23:49:03

@Ju$t an0th3R $taR^: szívemből szóltál, dettó ugyan ezt akartam leírni. A táncos-kalapfétises szart is utáltam, a menőmanót (az eredetit) kedveltem -ha nem is volt a legnagyobb kedvencem-, de sikerült szarrá változtatniuk ezt is. Mikor annakidején designt-t és reklámot váltottak volt valami közvéleménykutatás, az ügyfeleket kérdezték, mennyire jön be nekik. Én már akkor is megmondtam nekik, hogy sz*r. A véleményemért postáztak egy strandpapucsot :). Azóta már el is jöttem tőlük, nem csak a designváltás miatt amiért komolytalan (és egy cseppet sem fiatalos, mint az akarták!) a bank, hanem mert díjaik is irrálisan drágultak. Akkor jöttem el tőlük, mikor lakossági számlám havidíja 800+ Ft lett.

Kovácsovics László, mosógépszerelő 2010.04.29. 23:57:07

Milyen jó olvasni, hogy ez a legújabb KH-s reklám nem csak nálam verte ki a biztosítékot.
A KH kommunikációja a "megújulás" + logóváltás (azt hiszem 2005) óta épp úgy működik, mint az üzleti tevékenységük: futnak valami után, amit soha nem érnek el.
Az a legszembetűnőbb, hogy a sokszor nagyon jó kreatív koncepciót milyen nagyszerű érzékkel erodálják a földig megvalósításkor. Erre a legjobb példa a "királysapkás" gyerekek "mese" vonala: 3 kismalac, stb. Mindig eszembe jut az Erste Bank, hogy ezt a mese vonalat milyen jól megcsinálták. Pedig az ötlet ott volt a KH-nál évekkel korábban, csak jól elbaltázták. Aztán a tánc, jó ötlet szarul megjelenítve, a többiről nem is beszélve, az már csak ideges mellélövések sorozata.
Ehhez ismerni kell a KH releváns területét irányító Horváth MAgyari (-y?, már nem emlékszem) Nóra karakterét és stílusát, meg teljhatalmát.
Ez alapján esélytelenek.
Elég hosszú időn keresztül dolgoztam ott, üdvözlöm őket:)

Kovácsovics László, mosógépszerelő 2010.04.30. 00:11:36

Még valami eszembe jutott.
Árulja már el valaki, hogy a MKB bank új imidzsreklámja hová tévedt el az időben és miért idézi meg azokat a korábbi klasszikus banki értékeket, amelyek módszeres eltörlésére az összes rendszeresen hirdető kereskedelmi bank több milliárdot költött az elmúlt évek alatt, mert rájöttek, hogy az emberek nagyobb bizalommal fordulnak egy vidám, emberközeli, hétköznapi aggyal is felfogható, pénzügyi tudást, mint hétköznapi normális dolgot átadó szervezethez, mint egy olyan felülértékelt, exkluzív, irtóra "gazdagnak" mutatkozó valaminek, amitől olyan nagy testvér fílinget kelt a hétköznapi, pénzügyi tudással nem rendelkező emberekben.
Szóval itt a közvélemény-kutatást értelmezték rosszul, vagy egy 20 évvel ezelőttivel cserélték össze.
Mert a mai világban ez a bankimidzs már nem járja.

stikasz_1 2010.04.30. 01:01:53

Istenem, ez a Horváth Magyary Nóra mekkora egy fafej... Egyszer olvastam valaki véleményét a megújult K&H honlap technikai gondjairól, és jött kioktatni az asszonyság, hogy milyen filozófia mentén újítják meg a márkát, stb aminek a technológiához nem sok köze van. Szövegértelmezésből elégtelen. De lám, ő marhára elégedett, 2008-ban ezt mondta a sapkáról:
"Ahogy a K&H sapka is örök darab marad?

Remélem. Arra nagyon büszkék voltunk, hogy a rebranding idején a Kínai piacon is árulták a sapkát."
És volt olyan barom, aki vett belőle?????
Fájdalmas dolgok ezek. Az is az lehetett, amikor a bankon belül is állandóan ez az egy dal ment, és kaparhatták a falat az alkalmazottak.:)

Maurice74 · http://www.personaltraining.hu 2010.04.30. 05:49:07

Én szerettem régen a menő manót, már amikor megengedték, hogy fent legyek addig. De lehet, hogy inkább azt szerettem, hogy fent lehetek :)

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2010.04.30. 06:18:50

Az, hogy miért nem lehet jet-skivel eljutni a szigetre, miközben vitorlással igen, az számomra rejtély..

Asszem 2010.04.30. 06:38:18

nekem tetszett a táncos reklám

ebfül 2010.04.30. 08:14:02

Örüljön a KH (és vele együtt a KBC csoport), hogy egyáltalán még megvannak és a vezetőik még nem a dutyiból nézegetik a világot, ahányszor már itt és más országban is átverték a kedves ügyfeleiket. És igen, az ügyfeleket (a VIP-eket is) olyan hülyének nézik, mint amilyen a MM.

ebfül 2010.04.30. 08:17:44

A táncos reklám meg még működhetett is volna, ha nem a világ legrusnyább nőjét teszik be táncolni.

nikk rivers 2010.04.30. 09:07:36

"Hendrik Scheerlinck kinevezése másnapján berontott a kreatívokhoz és magából kikelve közölte: 'Elég ebből a táncikálásból, teljesen új vonalat akarok!!' - majd elviharzott. A csapat döbbenten nézett körbe, majd a kis szünet után nekifogtak a fönök utasítása szerint vonalból reklámot faragni.."

RÁJEN · http://szirszarjaim.blog.hu 2010.04.30. 11:37:31

@nick rivers: Hehe, ez jó :) Még jó, hogy nem valami új szart kért...

druszilla · http://kontar.blog.hu/authors/druszilla 2010.04.30. 13:51:03

éééééés, a legfontosabb: még nagyon nagyon sokáig 'élvezhetjük' menő manót káendhá sapiban, mert még a tarsolyukban van kb 100-150 spot....ha akarjuk ha nem, lenyomják a torkunkon, hmmm fincsi lesz

nadivereb 2010.04.30. 18:03:57

Jaj nee, pedig én már úgy vártam a K&H Biztosító szpotját, amiben egy autóbaleset áldozatai táncolnak kék sapkában.

sziger · http://malker.blog.hu 2010.05.02. 20:24:22

Nem tudok egyetérteni a többséggel, mert szerintem igenis lehet az idegesítő, vagy igénytelen reklám is hatékony. Még egy bank esetében is. Egy olyan médiafogyasztó országban, ahol a Győzike só tud lenni a kitartóan az egyik legnézettebb műsor, hatékony lehet ez a reklám is. Egy olyan bankpiacra belépő fiatalnak, aki megasztáron, csillag születiken, győzikén és barátok köztön nevelkedik lehet megnyerő menő manó, vagy a denszelő mosolygósok, főleg ha több mint elégszer látják... Legalábbis szerintem.

DartagnanX 2010.05.03. 10:00:19

@sziger:
Tévedés. Nem az idegesítő reklám lesz hatékony, hanem az irgalmatlan médiaköltés, amivel minden csatornán égeti szét az agyunkat az idegesítő reklámmal.
Ilyen szempontból viszont nem hatékony, hiszen sokmilliókért a tévében nyomatni egy rossz reklámot, hogy átmenjen az üzenet jóval drágább, mint egy jó reklám, ami kevesebbszer van az éterben (de annyi idő alatt rögzül és átadja az üzenetet, hiszen jó reklám).

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2010.05.05. 17:15:04

@Titany Black: menő manó sokkal idősebb, mint kistehén, s neki ilyen hangja van 30 éve. Szóval a kistehén nyúlta le a MM-t.

Relax-Man-73 (törölt) 2010.06.30. 22:15:48

Kidobjam a tévémet ho-hohó?!

Relax-Man-73 (törölt) 2010.06.30. 22:17:23

Adóztatnám az összes reklámot annyira, hogy ne legyen pénzük leforgatni őket....

repecs 2010.08.21. 07:22:00

Azért jó látni hogy a frankhitelbe lassan beledöglők pénzét "értelmes" dolgokra költik.

B.Andiiika 2011.01.16. 14:04:02

Lehet hogy a bank ezzel "jóindulatát" akarná kifejezni s ezzel az élvonalra törni, de szerintem a banki hitel és a gyereki kép nem fér össze, így inkább számomra s lehet mások számára is sértő a reklám, mivel így inkább az emberi bunkóságra alapoz. Másrészről tekintve meg, egy egyszerű tévénéző inkább gondolja, hogy ezzel a bankkal se menne sokra, hogyha a gyereki képpel akar hatni...

ET-nick 2011.01.17. 20:26:15

Ebből nekem is az jön le, hogy a K&H ügyfél egy vonalszerű, ostoba lúzer. Köszönjük K&H!

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Keress állást az addicton!

Ajánló

Friss anyag

site statistics