Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ozzy Osbourne frászt hoz mindenkire

Szegény Ozzy az utóbbi években már leginkább csak szánalmat keltett a rajongóiban, akik a róla és a családjáról készült reality showban követhették a leépült rocker mindennapjait. Most azonban egy vadonatúj albummal rukkolt elő az öreg, amihez egy kicsit össze kellett szednie magát. Valószínűleg nem ő, hanem a keze alá dolgozó marketinges csapat találta ki azt a kis trükköt, ami figyelembe vette Ozzy adottságait, és amihez neki semmit sem kellett csinálnia, csak mozdulatlanul ülnie egy széken. És hogy ez mitől érdekes? Hát attól, hogy ez a szék Madame Tussauds múzeumában volt, ahol Ozzy saját magát, pontosabban az őt mintázó viaszszobrot alakította. Kedvesen kérődzve üldögélt ott addig, amíg egy csapat gyanútlan látogató köré nem gyűlt, majd őrült kiáltással felugrott, hogy rájuk rontson. Így elnézve jó poén, de ha ezt ott velem csinálja meg, szerintem ijedtemben egy kurva nagyot rúgtam volna szegénybe. Promóció ide, promóció oda. (A linkért köszi CPL-nek) 

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr62039087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2010.05.29. 12:34:26

Szerintem nagyon jó poén.

Külön szimpatikus volt, hogy a kislányt nem üvöltve ijesztette halálra, csak egy csöndes hello-val "köszöntötte" :D

Udo von Raumschiff · http://udomongya.blog.hu/ 2010.05.29. 15:02:48

Ozzy nem volt ám szánalmas az elmúlt években. a 2007-es Black Rain remek, húzós album, Ozzy hangja erőteljes és szuggesztív rajta. Korai volna még panoptikumba zárni...

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2010.05.29. 15:02:56

Amikor én voltam a múzeumban, akkor is volt egy "noname" fickó aki szobornak tettette magát, aztán néha megmozdult. Ő nem ijesztgetett, csak simán köszönt egyet.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.05.29. 15:06:46

ahogy elnézem, egész jó formában van :)

lüke 2010.05.29. 15:20:20

hmm
legalább ott józan marad:)

Alhazred 2010.05.29. 15:38:29

ozzy még mindig rockandroll, az van.

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.05.29. 16:35:13

szerintem ötletes
és poénnak se rossz
ráadásul aki Ozzy-val akar egy fényképre kerülni, örülhet, hogy találkozhat az igazival

mokas_gizi 2010.05.29. 16:53:57

Szerintem elég ötletesre sikerült...

bagsmkt 2010.05.29. 17:14:21

Közlemény: Hogy megünnepeljük a cég létrehozta az 5. évfordulóját, mi vezetett be a szabad hajózás minden termék, 2010-05.05-06.15 eltöltésére, kevés lehetőséget nem szabad kihagyni.

sunglasses.shoemkt.com/mbt-womens-kisumu-sandal-c-1125.html

www.87415555.com.cn/vibramfivefingers-c-1133.html

ergerberger 2010.05.29. 17:32:28

Ki ez az öregasszony?

Robis 2010.05.29. 18:19:13

Ozzy a király még mindíg

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.05.29. 19:17:41

Egy ilyen ijesztes nalam garantalt sziv gyorcs.

Csodalom, hogy valamelyik megijesztett latogato nem perelte be Ozzy-t azzal a cimszoval, hogy lelkiseruleseket szenvedett.

pasztasutta (törölt) 2010.05.29. 19:32:16

Hajdú Péter beperelné mint a szart!

Medencefűtés · http://sun-pool-heating.com 2010.05.29. 20:18:38

@pasztasutta: A londoni bíróságok előtt is van mozgássérült parkoló? :)

EvangelineS (törölt) 2010.05.29. 21:00:15

Ez marhajó :D és milyen jófej h az emberek közé merészkedik,nem úgy mint némely elszállt sztár...

DartagnanX 2010.05.29. 21:16:16

Engem is ijesszen meg! Mekkora azért, hát ott van az igazi Ozzy. Imádnám.
És hihetetlenül meglepő, hogy a kislányt nem ölte meg egy üvöltéssel, hanem finoman köszöntötte. Hát van szív a denevérzabálóban!

Quintus Pontius Pilatus 2010.05.29. 21:37:47

Nem fogott a vén szarjankón a 45 évnyi heroinfogyasztás...

bandika57 2010.05.29. 21:47:31

@Medencefűtés: Nincs, de a tecsónál, asdáűnál, sainsbury's-nél van. Ott kiélheti magát.

Horváth Benjámin · http://www.magicben.hu/ 2010.06.04. 11:15:43

0:34-nél a magyar csaj befigyel :) "aztarohadt!"

mancaa 2010.06.05. 17:05:31

Azért rendes volt, hogy a kislányra nem ordított rá:D

martin86 2010.06.16. 22:13:14

0:36-nál a csaj magyarul mondja: azt a rohadt!!!!

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása