Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Mosakodni próbál az olajbotrányból a bp

Mióta a Mexikói-öbölben lévő egyik tengeri olajfúrótornyuk meghibásodott, és elkezdett a tengerbe ömleni az olaj, a bp gyakorlatilag lenullázta magát. Mindaz az erőfeszítés, amit évek óta az irányba tettek, hogy a bp márkanevet megújítsák, és az emberekkel elhitessék, hogy ők csak kényszerből kereskednek olajjal, és legszívesebben csak virágokat termesztetnének, de legalábbis megújuló energiaforrásokkal kereskednénk, most (olaj)kútba esett. A vállalat teljesen lebénult attól, hogy egyik pillanatról a másikra az ördög szerepében találta magát, és nem tudott mit kezdeni azzal, hogy az addig démonizált Shell vagy Exxon helyet ők váltak a környezetromboló, felelőtlen, profithajhász magatartás jelképeivé. Az olajkitörés elállításáhra tett kísérleteikhez hasonlóan, a válságkommunikációjuk is tökéletes csődöt mondott, nem tudtak megfelelő válaszokat adni a körülöttük felcsapó indulathullámokra. Tüntetések, offline és online proteszt-kezdeményezések sora indult ellenük, amelyekre nem tudtak megfelelő választ adni.

Ezek között voltak említésre méltóak. A Greenpeace például a facebook oldalán indított egy logópályázatot, amelyben arra kérték a felhasználókat, hogy tervezzék meg a bp új, "őszintébb" logóját. A hol bringing pollutionra, hol being pricknek átkeresztelt céghez sorra készültek az ötletes gúnylogók, amelyek mindegyike olajba forgatta a cukimuki-édibédi napraforgós bp logót. Egy másik kifejezetten ötletes social médiára hangolt kezdeményezést a twitteren indították ellenük, ahol bpglobalpr néven valakik a bp nevében kezdtek el twittelni iszonyatos gúnnyal és iróniával. Az időközben 100 000 fősre hízott követőtáboruknak egyik nap arról twitteltek, hogy mindenki nézze meg az öbölben készült fotókat, mert egyszerűen gyönyörűek a szivárványfoltok, a másik nap arról, hogy épp most alkalmazták Dick Chaney volt píárosát, a harmadik nap meg arról, hogy felkérték Lady Gagát az új vállalati jingle megírására, aminek munkálatai olajozottan haladnak. Egy másik, ettől független gerillaakció keretében a bp benzinkutakat matricázta fel valaki 10% tengervizet tartalmaz feliratú matricákkal, innen pedig egy Firefox plugint lehet letölteni, amit telepítve az ladalon talált bp betűkombinációkat csöpögő fekete olajpacákkal húzza ki a böngészőnk.

Ahelyett, hogy az emberek elé álltak volna, és szemlesütve, szégyenkezve, farokbehúzva bocsánatot kértek volna mindazért, amit műveltek és mindazért, amit nem művelnek (nem állítják el az olajömlést), egyrészt némák maradtak, amikor pedig megszólaltak, nem a megfelelő hangnemet és üzenetet választották. A tegnap a Wall Street Journalban megjelent hirdetéseken konkrétan úgy tesznek, mintha az olajkatasztrófához nekik igazából nem sok közük lenne, mégis mindent megtesznek, hogy leküzdjék azt, és faszán helyt állnak. Nem kell itt aggódni emberek, jó kezekben van a dolog, a világ nagy szerencséje, hogy épp a bp-nél következett be ez a katasztrófa, mert ők aztán komolyan veszik, és jól megoldják a problémát. Még ma! Vagy ha nem ma, akkor holnap! Ha nem holnap, akkor a jövő utáni héten, de az év végéig biztosan! Kedves bp, ez így értékelhetetlen. Vastag egyes, leülhet!

via:copyranter

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr622051923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

druszilla · http://kontar.blog.hu/authors/druszilla 2010.06.03. 13:00:06

Nem nyomok rá tetsziket, mert szörnyű téma, sajnos mélységes egyetértés Veled...

korn · http://www.facebook.com/pages/Reklamvers-mindenkinek/135522226476780 2010.06.03. 13:58:27

Alex Boguskyék is végigzongorázták, h egy reklámügynökség milyen válaszokat adna az egyre égetőbb problémára. Komolytalanokat, persze, de mondjuk a jelenlegi kísérleteknél még ezek is sikeresebbek lennének ;)
A brainstorm eredményeit Andrew Keller kreatívigazgató posztolta a blogján:

andrewkeller.posterous.com/19603918

JohnHenry 2010.06.03. 14:10:11

nekem a kedvencem a bp vezérigazgatója (elnöke?) volt, aki kb egy héttel a robbanás után lazán öltözve, kigombolt ingben, zakó nélkül nyilatkozott -gondolom a bp központból (irodisták rohangáltak a háta mögött).

valaki biztos mondta neki, hogy ez a viselet azt fogja suggalni, hogy ő is lázasan dolgozik a probléma megoldásán (a szövege erról szólt) - hát nálam az jött le, hogy sz.rik bele magasról, golfpályára menet beugrott egyet nyilatkozni.

sinkovits · http://thinkdigital.blog.hu/ 2010.06.03. 14:10:42

@korn: Azon felül, hogy a Greenpeace kezdeményezése nagyon ötletes és valóban nagyon szomorú téma, - csípem a stílust, amelyben írsz!

korn · http://www.facebook.com/pages/Reklamvers-mindenkinek/135522226476780 2010.06.03. 14:30:21

@Artuum: öööö, kösz, gondolom ezt reklámbuzinak címezted, mert az én kommentem még olajfoltokban sem tartalmazott stílust, de azért gondolatkísérletezgetésre a belinkelt blog is elég oktán :)

karnak 2010.06.03. 14:30:21

hát lehet, hogy én olvasom félre a szöveget, de az anyag épp a az elvárt szemlesütést, teljes felelősségvállalást prezentálja számomra (főleg a 2. kép)
tévednék?

Mr. Blowfish 2010.06.03. 14:48:29

@karnak: Tévedsz.

Ez nekem olyan vállalati kommunmikáció 1on1 érzés: Soha ne ismerd el a hibádat.

Itt sem azt mondják, hogy elbasztuk, hanem azt, hogy sajnálják a történteket (mintha közük se lenne hozzá), és ők majd aztán mindent úgy rendbe tesznek, hogy 2x akkorára nőnek a bálnák mint előtte, a halak jobban fognak élni mint 4 éve, és a korallok 64bites színben fognak tündökölni...

is 2010.06.03. 14:55:59

a cikkig ok, de aztán itt bármi is lehetett volna a tegnapi cikk te már előre eldöntötted, hogy egyest adsz. ez a vége nem kellett volna.

MárkaJani · http://www.brandepito.com 2010.06.03. 15:22:06

Döbbenetes, ahogy sokan, a maguk hasznára tudnak fordítani egy katasztrófát. Az ember a hír értékét kihasználva, piócaként tapad egy-egy témára. Van aki önreklámra, van aki az anyagi haszonszerzés reményében, de nagyon sokan önmaguk szórakoztatására teszik ezt.
Az ember így teremt egyensúlyt :)

misc · http://misc.blog.hu 2010.06.03. 15:33:30

a bp felelőssége egyébként az amerikai törvények miatt le van korlátozva 75 millió dollárra. Elvben megtehetnék, hogy kifizetik a 75 milliót és azt mondják, hogy innen oldja meg a kormányzat - más kérdés, hogy ekkor valszeg meglincselnék a menedzsmentet.

szóval a lehetőségekhez képest még viszonylag jófejek.

karnak 2010.06.03. 15:37:12

@Mr. Blowfish:
nem tudom, az elbasztuk szerintem meddo elvaras lenne, a "taken full resp."
"we know Our resp. goes much further".. nekem ez ebben a vilagban boven eleg.

mondjuk sose tudom meg, tenyleg elallitjak-e abban az utemben ahogy lehetne, azt teszik, tettek amit kene, stbstb.

azt viszont nem gondolom, hogy barmilyen megfontolasbol a bp-nek (legalabb is en innen nem tudok elkepzelni ilyen okot egy olajtarsasagnal) az omlo olaj el nem allitasa, vagy a nem megfelelo karrendezes jo lenne.

gonosz csunya olajtarsasagok persze, rossz!rossz!... de ebbol nem lehet jol kijonni... senkinek. valahol azt gondolom, hogy a felelosseg elismerese megtortent (meg ha lehet is szavakon lovagolni h nincs egeszen konkretan odairva h mire is vonatkozik az).

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.06.03. 16:07:03

ez nem a bp "hibája", hanem a környezetterhelő társadalomé, és a pénzé, ami miatt mindenkinél a legfőbb cél a profit

FamilyGuy 2010.06.03. 16:55:25

Épp tegnap hallottam egy rádiomusort (BBC4) a támában.
E szerint a BP hozama fedez minden 7-ik fontot amit a Brit nyugdíjasok kapnak. Természetesen a befektetett nyugdíjalapokon keresztül. Ugyhogy a baj nem kicsi és nem csak Kőgazdagéknál.
Más kérdés hogy eddig a tavalyi nyereség pár százalékát költötték "csak" el a mentésre.
A nagy bukta majd a kártérítés lesz:
szállodák, halászok, stb.
És mint tudjuk ilyesmiben az amcsik nem szégyenlősek.

Angelo_ 2010.06.03. 17:46:55

A "We will make this right" mint fő üzenet teljesen nyilvánvalóan érezteti, hogy ők kúrták el és ők próbálják rendbe tenni. Lehet hogy ez egy nem angol anyanyelvűnek nem jön át egyértelműen.

A posztoló által hiányolt szemlesütés, farokbehúzás, szégyenkezés "hirdetése" sokkal rosszabb lett volna. Itt mindenki a megoldást várja és arról akar hallani, hogy mindent megtesznek nem pedig arról, hogy mennyire sajnálják...

xstranger 2010.06.03. 18:01:52

Azert itt a politika is bejon, a platformot a Transoceantol bereltek a melosokat meg a Haliburton alkalmazta (hm honnan is ismeros ez a nev).

Az Exxon mar reg rajuk tolta volna a felelosseget (a ceg szempontjabol helyesen).

Amugy kapora jon ez az ugy az amcsiknak kb ugyanazt muvelik a BPvel mint korabban a Toyotaval. Ez siman resze az erosodo amerikai protekcionizmusnak, ki akarjak egyszeruen turni a nem amcsi BPt az amerikai olajtermelesbol.

HampukRichard · http://twitter.com/richardhampuk 2010.06.03. 21:11:03

Nincs könnyű a kommunikációs osztály a BP-nél az biztos. Én a CNNen láttam legutóbb a vezérigazgatót nyilatkozni, hogy nagyon frusztrálja őket, hogy még nem sikerült megoldani a szivárgást. Rengeteg álmatlan éjszakát okoz nekik és dolgoznak a lehetséges megoldáson.
De az biztos, hogy ez a hirdetés amiről írsz az elég gáz...

pagesailor 2010.06.03. 21:24:32

Gondolom a serény logógyártók egyike sem jár autóval, használ bármit ami műanyagból készült, sőt kurblival töli fel otthon a számítógépét. Elég szörnyű dolog ami történt persze, de a Greenpeace arrogáns demagógiája attól még nem lesz szimpatikusabb. Inkább kapcsolták volna ki a számítógépeiket a nagy buzgó logórajzolgatás helyett, azzal mennyi áramot meg lehetett volna spórolni.

oszintenmondom 2010.06.04. 13:28:22

Egyetértek karnakkal és angeloval, ezek a "hirdetések" (inkább rövid PR cikkek képpel) korrektek, elismerik a felelősséget és jelzik, hogy szándékukban áll helyrehozni, amit tettek. Nem kell csak azért megpróbálni felháborodni, hogy lehessen róla írni. Pagesailornál is ott a pont, ami a logorajzolgatást illeti...

admad 2010.06.04. 15:50:45

Kétség se férjen hozzá, én is hibásnak tartom a BP-t amiért ilyen mértékű környezetszennyezést okozott...
DE!

ne tegyünk már úgy, mintha kb direkt vágták volna el azt a csövet, aztán meg hónapokig hagyják csak úgy ömleni az olajat...
Lehet ezt kommunikálni ide vagy oda... nem hiszem el, hogy van olyan élőlény (pl a bp elnöke), aki ne sajnálná ezt az óriási katasztrófát... Nyilvánvalóan dolgoznak a probléma megoldásán, de szerintem nem kell senkinek sem magyarázni, hogy milyen összetett és óriási mérnöki feladat egy ilyen probléma megoldása... nem a csapot kell elzárni, vagy a kádban bedugni a dugót...
A hirdetéseket én nem érzem mentegetőzőnek, valóban csak annyit próbálnak mondani, hogy meg akarják oldani a problémát és vállalják a felelősséget. Lehet én értem félre, de azért túl sem kell itt komplikálni a dolgokat...
Sajnos ilyen kockázatai is vannak a tengeren felhúzott olajfúrótornyoknak, meg más is de ezt nem itt kell firtatni...

Na de reméljük, hogy minél hamarabb megoldják a "szivárgás" problémáját...

metavalo 2010.06.06. 17:56:25

Az olajtársaság rendszeresen könnyelműen és felelőtlenül kezelte a biztonsági előírásokat. Igaz ezt teszi a legtöbb nemzetközi cég, és egy társaságtól csak az várható el amit törvénybe írtak elő neki, hiszen számára csak profit és a termék az, ami igazán számít.

cultinghype.blogspot.com/2010/06/fishbone-by-british-petrol.html

GZ (ezabeszed.hu) · http://ezabeszed.hu/blog 2010.06.15. 23:10:02

Hello,

az egyik munkatársam talált egy jó kis szemléltető ábrát, hogy mekkora is az a folt. Itt írt hozzá egy pár sort, érdemes megnézni:

ezabeszed.hu/blog/eletre-keltett-olajfolt

üdv.: GZ

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása